Cím:
Stalker with love – Kiegészítő rész
Író:
Ayu
Besorolás:
+12
Szereplők: Jungkook
Páros:
VKook
Figyelmeztetés:
yaoi
Műfaj:
AU, bdsm
Leírás:
Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik,
ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a
kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie
kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?
Megjegyzés:
Sziasztok! ^^ Csak, hogy jobban fájdítsam a szíveteket, itt van Jungkook
szemszöge, mert igen, végül csak nem bírtam magammal. Igen, éjfél van, no, nem
baj. Jó olvasást, és esti mesét azoknak, akik esetleg még ébren vannak! ;) A
második éved pedig hamarosan következik.
Jungkook POV
A
párnába fúrom fejem a hotelszobában, amit kivettem. Csak egy éjszakára vettem
ki, de szerencsére nem kell sietnem majd ki belőle, mivel még a következő
éjjelre nem érkezik senki ide, addig is, el leszek itt. Ki kell tisztítanom a
fejem, szükségem van az egyedüllétre, át kell gondolnom a dolgokat, mert
teljesen összezavarodtam.
Taehyung… hogyan történt ez? Miért
éppen te? Fenekestül felforgattad az életem, megváltoztattál, sőt, ez
egyáltalán nem igaz. Hazugság, mint oly sok minden, mely elhagyja szám évek
óta. Nem változtattál meg, te vagy az, aki szép lassan előhozza belőlem az
igazi énem, azt, akit eddig rejtegettem mások elől.
A párnát jobban fejemre húzom, s
belenyüszítek.
Miért vagy ilyen kedves hozzám,
mond? A gyengéd érintésed, a megnyugtató hangod, a gondoskodó mivoltod
mind-mind megpuhítanak, a szívem megolvasztja. Akárhányszor meglátlak, szívem
hevesebben verdes mellkasomban, gyomrom görcsbe rándul, minden izmom megfeszül.
Legszívesebben egész nap csak téged néznélek, tégy bármit, minden jól áll a
kezedben. Amikor dolgozol és ki vagy öltözve, ahogyan felszolgálsz, amint
azokkal a csillogó, barna szemeiddel rám nézel, majd elengeded gyönyörű, egyedi
mosolyod. Ha Jimin helyében kellene gondolkodnom, soha nem fordult volna meg a
fejemben, hogy valaha is elhagyjalak, hiszen egy ilyen kincset elveszíteni
mindennél fájdalmasabb.
Hogyan mondhatnám el neked, mit
érzek, hogy jól jöjjek ki belőle? Úgyse hinnél nekem, miért is tennéd?
Olyan útra szerettelek volna
vezetni, melyből mindketten jól jövünk ki. Egyszerre akartam veled lenni, s
eltaszítani magamtól, mivel az eleje óta éreztem, hogy a kettőnk kapcsolata nem
fog olyan simán lezajlani, mint eddig bárki mással. A tőlem telhető legtöbbet
megtettem annak érdekében, hogy elérjem, olyanok legyünk, mint amilyen voltam
az előző alávetettekkel, mert így akartam, ezt a kapcsolatot akartam
megvalósítani. Legalábbis ezzel áltattam magam…
Amitől féltem, bekövetkezett…
szerelmes lettem. Tagadhatatlanul, visszavonhatatlanul, őrülten szerelmes
lettem, s itt volt az ideje, hogy erre rádöbbenjek. Életemben másodjára, igazán
megszerettem valakit, és megijedtem. Félek attól, hogy csalódás lesz a vége,
tartok a saját érzéseimtől, hogy csak kárt okozok benned, hogy a kapcsolatunkon
nem tudok változtatni, elvégre rád ripakodtam, hogy ne merészelj belém esni. Én
rontottam el, tudom nagyon jól, hogy mindent elrontottam, s ezek után nem
várhatom el, hogy megbocsáss, mégis bízom benne, hogy sikerül megbeszélnünk ezt
a dolgot, ugyanis magyarázatot fogsz várni, miért tűntem el, hova mentem
egyáltalán.
Kim Taehyung, a helyzet az, hogy egy
hotelszobát kivettem, hogy ne találjanak rám, szándékosan készpénzzel fizettem,
így ha Namjoon a keresésemre indulna, nem tudna a számlaszámom alapján
megtalálni, merre is használhattam legutóbb. Ide menekültem a saját érzéseim
elől, hogy rendbe szedjem magam. Nem akarok otthon lenni, csak egyedül,
teljesen egyedül, ahol nem zargat senki.
Látom, hogy hívsz, tisztán látom, s
a sokadik próbálkozás után, mikor már sofőröm is keres, lenémítom a telefont és
képernyővel lefelé fordítom az éjjeli szekrényen. Hátamra fordulva könnyes
szemekkel nézek farkasszemet a plafonnal, ahol nem az ürességet látom, hanem a
te arcod formálódik ki minden kis négyzetcentiméteren. Tudod, néha
elgondolkozom azon, hogyan létezhet ilyen tökéletes ember, mint te. Szépséged páratlan,
törékeny testalkatod pedig arra ösztönöz, védjelek meg, vigyázzak rád, ahogy
csak tudok, ehelyett te teszel így velem. Gondoskodsz rólam, s éppen ezért
szerettem beléd.
Hogy mikor jöttem rá? Egyszerű a
válasz. Mindent megtettél annak érdekében, hogy nekem a legjobb legyen, s
reggel, mikor fejfájással ébredtem, még akkor is csak mosolyogtál rám,
sugároztad magadból a jóságot, a boldogságot, a fényt, mely kivezethet ebből a
sötétségből, melyben élek. Rájöttem, mit érzek irántad, akkor, reggel rájöttem.
Le sem tudtam venni rólad a szemem, folyamatosan azt figyeltem, mit csinálsz,
milyen vagy, s valójában rajtad kerestem az érzéseim. Össze voltam zavarodva,
majd mikor leültél velem szemben, s afelől érdeklődtél, mi van velem, elpattant
bennem valami. Mintha csak tálcán kínálták volna nekem a választ kérdésemre,
akkor, abban a pillanatban rájöttem, hogy szeretlek. Ez nem puszta vonzalom,
nem csak testi vágy, szimpla tetszés, ez színtiszta szerelem. Viszont ekkor
rémülten néztél rám, amit nem tudtam hova tenni először, majd meg is szóltál,
miért sírok, s ijedten kaptam arcomhoz, majd lestem ujjaimra, melyek valóban
könnyesek lettek. Észre sem vettem, hogy ennyire mélyen érintett a tudat,
többet akarok tőled, mint szabadna. A saját szabályaimnak mondanék vele ellent,
s emiatt van szükségem arra, hogy kiszellőztessem a fejem. Nem is gondolkodtam,
nem szerettem volna, ha sírni látsz, nem tudtam volna megmagyarázni, miért
történik ez velem.
Oldalamra fordulok, s újból
elengedem egy könnycseppem, mely így orrnyergemen gurul végig, egyenest a
párnák közé cseppenve, ott folyva szét, sötét foltot hagyva maga után. Rossz
voltam veled, te nem ezt érdemled, viszont azt sem szeretném, ha eltűnnél az
életemből. Mit kellene tennem? Álljak eléd azzal, hogy felejtsük el a
szerződést? Nem, én együtt akarok lenni veled, nem tudlak elengedni! Ráveszlek,
hogy írd alá újra és újra a papírokat, hogy magam mellett tudhassalak, hogy az
enyém legyél, ameddig csak lehet. Remélem, nem unsz majd rám, hogy bele fogsz
menni, s ezzel magamhoz láncolhatlak hosszú időre. Taehyung, én soha nem tudnék
rád unni, én nem… nem azért tartok fél éves maximum tartamot, mert ráunnék
másokra – habár kétség kívül volt, akivel így történt az alávetettek közül,
hogy már nem volt elég a szimpla vonzalom. Egyszerűen csak kiéltem magam, a
kezdeti fellángolásom, hogy ráizgultam valakire, elmúlt, így nem is bántam,
hogy vége az időnek.
De téged szeretlek. Szeretlek, mert
úgy állsz hozzám, ahogyan előtted egyik alávetett sem. Az eleje óta mondtad,
hogy te más vagy, én pedig láttam rajtad, hogy ez kétség kívül így van, mégis
bele akartalak vonni ebbe a piszkos világba, viszont képtelen voltam rá, hogy
komolyabb fájdalmat okozzak neked. Eleinte úgy hittem, menni fog, de rá kellett
döbbennem, hogy nálad nem olyan izgató, ha szenvedni látlak, mint másoknál.
Téged óvni akarlak… óvni saját magamtól, s mégis közel húzni.
Magamat láttam benned. Képtelen
vagyok úgy bánni veled, ahogy a többi nyolccal. Minden sokkal egyszerűbb lenne,
ha már a legelején megadod magad, nem makacskodsz, s szó nélkül tűröd, hogy
megduglak, de nem. Te minden egyes aktusba többet vittél, ami meglágyított.
Állandóan hadakozol velem, s ez tetszik. Tetszik, hogy nem hagyod magad, hogy
van saját akaratod, álláspontod, amit nem akarsz veszni hagyni emiatt a
hülyeségem miatt. Hogyan mondhatnám el neked, miért csinálom ezt? Mit szólnál
egyáltalán hozzá? Elfogadnál? Megértenél? Eltaszítanál? Megutálnál? Ugyan,
hiszen már most is biztosan utálsz.
Döntöttem. Ma este még itt maradok,
holnap meg valamikor ideje lesz hazamennem a munka miatt is, de időre szükségem
van, hogy megnyugodjon a lelkem. Hazamegyek, aztán felkereslek, bocsánatot
kérek az eltűnésem miatt, és megmagyarázok mindent. Elmondom neked, hogy össze
vagyok zavarodva, hogy felforgattál bennem mindent, s nem tudom eldönteni, hogy
akarom-e, hogy aláírd a szerződést vagy sem. Meg kell beszélnünk, nem maradhat
a levegőben ez a téma. Tudom, hogy te is így akarod, elvégre mindig is
komolyabb voltál nálam.
Taehyung, te adtál nekem reményt egy
szebb jövő reményében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése