[24/?] A vámpírok legnagyobbja - A csábítás fogságában (+18)

Hali! :)

Végre megérkeztem ennek a folytatásával is! :D Sajnálom, hogy ennyit kell rá várnotok, de sietek majd mindig, ahogy tudok és időm adódik rá! Remélem, ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket, mint az eddigiek. Jó olvasást hozzá! ;)

Taehyung POV

            Teljesen ledermedek, ahogy hallgatom a beszélgetésüket. Úgy érzem magam, mintha ott se lennék, csupán egy külső megfigyelőként hallgatnám az eseményeket, amikről nem is szabadna tudomást szereznem, sőt, Jungkooknak sem! Miért mondta azt, hogy folytatja? Mármint értem én, hogy tudni szerette volna, mi történt a szüleivel, őszintén szólva én is szívesen kifaggatnám róla vámpírunkat, csak épp tudom, hogy ezek után már úgyse mondaná el. Kiadott nem kevés információt számunkra, így egészen biztosan nem fog többet mondani. Így is túl nagylelkűnek számít már. Viszont az, hogy Jungkook elfehéredett arccal néz meredten előre, ráadásul én se tudom hova rakni Jimin kijelentését. Megrémiszt, fogalmam sincs, mit kellene ilyen esetben tenni, és az sem segít, hogy ő meg magasról tesz a véleményünkre.

-         Egész nap itt fogtok ülni és nézni rám, mintha egy sose látott, értékes örökség lennék, vagy tesztek is az ígéretetekért? – húzza fel szemöldökét foglyul ejtőnk, mire Jungkook szó nélkül fordul felém, de nem tesz semmit. Tudom, mit érezhet ezek után, bár őszintén megvallva, tartok attól, hogy tényleg belemegy ebbe a mocskos játékba. Amilyen szinten nekem esett, mielőtt még Jimin megzavart volna minket, el tudom képzelni, hogy folytatja is. Meg aztán kutyaszorítóban vagyunk, lehet, nekem se lenne célszerű ellenkezni, hiszen akkor ki tudja, mit tesz velünk, de pillanatnyilag mégis megszállt a kisangyal, a könnyen zavarba ejthető gyermekded lélek. Nem vagyok képes rá, hogy valakinek játsszam magam, mert épp élő pornót akar nézni! – Segíthetek is akár, bár jobban élveztem volna, ha magatoktól kezditek el – ajánlja fel nagylelkűen segítségét, mire szemeim égnek emelem, majd felhúzott szemöldökökkel fordulok irányába, cseppet sem leplezve ezzel a véleményem iménti megszólalásáról.

Ajkai széles mosolyra húzódnak, ahogy rám néz, szemeiben pedig ott ül az a fény, mely azt sugallja, jobban meg kéne fontolnom, mit is merek tenni, különben határozottan én fogom megbánni. Bár, ha jobban belegondolok, annyira nem is lenne mit bánni rajta. Vagy talán van egy olyan sötét oldala, amit nem ismerek ilyen téren? Jungkook ismeri? Vajon tapasztalta már?

-         Netalántán ellenedre van valami, Taehyung? – Ahogy elhagyják a nevem betűi száját, egy pillanatra a szőr is feláll a hátamon, de próbálom nem mutatni ennek jelét.

-         Azt hittem, ezt már egyszer megbeszéltük – morgom a választ, arra a napra célozva, mikor az utcán sétáltunk, ő pedig közölte, hogy mindkettőnket akar, engem is és Jungkookot is. Jobban belegondolva, szörnyen furcsa, mennyi minden változott azóta. Én is idekerültem, megismerkedtünk egy halomnyi vámpírral, ráadásul… a saját szavamnak ellentmondva képes voltam hagyni magam és a legjobb barátom keze alá kerültem a szó szoros értelmében.

-         Megbeszéltük, megbeszéltük, és mit ér a szó, ha még az se tudja betartani, aki mondta? – húzza szándékosan az agyam, mire lesütöm szemeim, majd óvatosan oldalra sandítok a legfiatalabbra, aki értetlenül pislog hol rám, hol a vámpírra. Valójában tudja, hogy mi történt akkor, amiről beszélünk, mivel meséltem neki, de így ennyiből valószínű, nem jön rá.

-         Honnan veszed, hogy nem tudom betartani? Azt hiszed, hazudtam akkor? – húzom ki magam sértetten, mire mosolya vigyorrá szélesedik, és fentebb tornázza magát az ágyon, hogy kellő közelségben legyen hozzánk.

-         Ó, nem – ül be közénk. – Nem gondolom úgy, hogy hazudtál volna. Ha nem azokat mondtad volna akkor, amiket, most nem tartanánk itt – egyik kezét lassan combomra vezeti, mire azonnal az érintett területre kapom szemeim, de nyomban vissza is fordulok, hogy álljam kihívó tekintetét. – Mindent elárultál azzal a heves kis tiltakozásoddal. Ha nem vonzódnál szexuálisan a gyerekkori legjobb barátodhoz, akkor nem is húztad volna fel magad ennyire egy aprócska ártatlan kis felvetésen. – Kezeit mindeközben belsőcombomhoz vezeti, ott kezd simogatni, mire egy pillanatra elakad a lélegzetem is, de gyorsan összeszedem magam.

Legszívesebben elütném a kezét onnan, de mégse bírok mozdulni, bármit is tenni. Nem visz rá a lélek, hogy ellene forduljak, mert legbelül tudom, bármennyire is ellenkeznék, sokkal erősebb nálam, pillanatok alatt leterít, na meg aztán csak én veszítek vele, ha csak ellenkezek és nem élvezem a dolgot. Viszont ahogy ujjait egyre fentebb vándoroltatja rajtam, érzem, hogy egyre inkább ég az arcom, hiszen tudom, hogy nem vagyunk egyedül.

-         D-de te meg mit csinálsz!? – csap egyet Jimin kezére az eddig csendben ülő, és nyomban elém mászik, az eddig fogdosó kezeket pedig az övéi váltják fel, de egészen más érzést vált ki belőlem, mint az iménti.

Mindketten meglepetten hőkölünk hátra a hirtelen reakciótól, amelyre egyikünk sem számított. Amilyen hevesen lecsapott egyik pillanatról a másikra, elképeszt, de végiggondolni sincs időm a történteket, mert belénk fojtja azt egy újabb elszólással.

-         Azt ígértem, hogy én folytatom, nem? – fújtat egyet haragosan, mire, ha lehet, még jobban az egekbe szalad szemöldököm, még ajkaim is résnyire nyitva maradnak. – Akkor ne rondíts bele! Az enyém, én kezdtem, akkor én is fejezem be! – Mondata közben megszorítja combom, mire nagyot nyelek. Szívesen rávágnék valamit, miszerint milyen alapon sajátít ki magának, de a szavak egyszerűen nem képesek elhagyni számat. Cserbenhagytak a hangszálaim, amikor a lehető legnagyobb szükségem lenne rájuk.

Jimin mosolyogva biccent felém, miszerint átadja a terepet neki, majd elhelyezkedik mellénk úgy, hogy ne legyen útban, egy jó ideig legalábbis biztosan ne. Ahogy Jungkookra pillantok, hatalmas gombóc nő a torkomban az idegességtől, aminek több kiváltó oka is van. Elsősorban az, hogy valamilyen szinten megijeszt ez a szokatlan hevessége, másrészt akármennyire is nem szeretném magamnak bevallani, igenis feltüzel ezzel, így akarva-akaratlanul is alsó ajkam beharapom, várakozón nézve rá, vajon mit fog tenni.

Látni, ahogy mély levegőt vesz, mellkasa úgy emelkedik, majd süpped. Ujjai szorításán érzem, hogy mikor feszül meg jobban, mikor nyugodtabb. Végül lassan felém fordul, mélyen a szemeimbe néz, azokkal a hatalmas, csillogó, szinte már fekete, ártatlan íriszeivel, melyekben egyszerre rengeteg érzelem tükröződik. Egyszerre ideges, de mégis tenni akarástól túlfűtött a teste. Benne van a visszakozás, de az izgalom is, a vágy, melytől elsötétül szeme.

Mintha csak attól félne, hogy valaki valóban ellop tőle, egy pillanat alatt mozdul, lendíti át egyik lábát felettem, majd combomra ülve, tarkómra fogva bal kezével, a jobban karommal simogatva húz közelebb magához, hogy egy forró, szenvedélyes csókba invitáljon, édes, puha ajkaival. Ha akarnék, se tudnék mit tenni ellene, ugyanis teljesen elveszi az eszem azzal, ahogy nyelvével szinte azonnal párnáimat nedvesíti, bejutásért esedezve közéjük. Megfeledkezve arról, hogy egy vámpír ott ül mellettünk és végignézi az egészet, hunyom le szemeim és adom át magam az élvezet hullámainak, melyet nem is bánok. Úgyse tudunk mit tenni ellene, ha meg ellenkezünk, azzal saját magunknak teszünk keresztbe. Inkább hagyom, hogy a fellegekbe emelkedjek, ahol a mámort szívjuk be a színtiszta levegő helyett.

Ahogy egyre inkább elmerülünk a csókban, úgy fedezzük fel egymás testét is, simogatva, cirógatva a másikat, néhol végigkaristolva bőrünket. Végül ismételten nem én vagyok az, aki dominálna, hanem a fiatalabb. Ajkaimtól elválik, majd nyomban nyakamra tér át, azt hinti be mézédes csókjaival, néhol meg-megszívogatva a vékony bőrt, kisebb foltokat hagyva maga után, amit én kissé oldalra döntött fejjel hagyok számára, jobban magamra húzva, hogy ne a combjaimon üljön, hanem az ölemben. Kisebb sóhajok hagyják el szám, szemeimet pedig résnyire nyitva figyelem, amint teszi a dolgát, amire rá lettünk kényszerítve. Bár, jobban belegondolva, ígyis úgyis megtörténne, csak épp akkor nem Jungkook irányítana, mint most, és persze közönségünk se lenne, de az már mellékes.

Pólómat egy határozott mozdulattal húzza fel rajtam, így karjaimat a magasba emelem, hogy könnyedén le tudja szedni rólam a felesleges anyagot, majd újból bőrömre cuppanhasson, mint egy kis pióca. Kulcscsontomra tér át, nyelvével nyalogatva, majd megharapdálva a kis felületen, minek hatására combjába markolok, miközben simogatom, ahol csak épp érem és kényelmes. Viszont nem ő fog ám a magáévá tenni engem, hanem ő fog szépen alattam feküdni, gondoljon bármit, így eltolva magamtól, én is lerántom róla pólóját, majd egy határozott mozdulattal fordítok helyzetünkön, ami pont tökéletesen alakul az előző felállásunkból kiindulva. Apró nyögés hagyja el ajkait, ahogy hátára érkezik a bevetetlen ágyon, majd néz fel rám továbbra is azokkal a káprázatos szemeivel rám, ahogy felette, két oldalán támaszkodok meg. Egy hirtelen mozdulattal hajolok le hozzá, gyors csókot lopva tőle, majd áthaladva fülére, fogaim közé véve fülcimpáját, majd jól megszívogatva a kis bőrt, majd lentebb az érzékenyebb területet lepem el csókjaimmal, hogy biztosan élvezze.

-         Tae… - sóhajtja nevem, vágytól túlfűtötten, mibe beleborzongok.

Ahogyan ő is tette, én is megszívogatom nyakánál, de nem időzök vele sokáig, tovább haladok egyre csak lentebb, mindenhová kellő figyelmet szentelve, valamilyen szinten húzva is az időt, na, meg persze az is benne van a pakliban, hogy mélyen legbelül azt szeretném, ha láthatnám, ahogy Jimint valóban sikerül olyan szinten feltüzelnünk, hogy végül kénytelen legyen büntetéshez folyamodni. Márpedig ehhez az kell, hogy a lehető leginkább hímringyó módjára viselkedjünk. El se hiszem, hogy ezt tényleg én akarom, de akkor is szeretném azt az arckifejezését látni, mikor teljesen elveszíti a józan eszét a látványunktól. Ennek gondolatára térek át a fiatalabb mellbimbóira, melyek közül az egyiket nyelvemmel kezdem izgatni, másikat pedig ujjaimmal masszírozom, morzsolgatom. Jungkook a pillanat hevében felnyög, kicsit kidomborítja nekem mellkasát, és lehunyt szemekkel adja át magát az élvezetek hullámának, miközben hajamba futtatva ujjait húz jobban magára, biztosítva ezzel, hogy nem megyek el. Haloványan el is mosolyodom tettére, majd kinyitva szemeim a foglyul ejtőnk irányába pillantok a tőlem telhető legerotikusabb nézéssel, amivel megajándékozhatok bárkit. Tekintetünk hamar találkozik. Látom rajta, hogy tetszik neki, amit lát, hiszen csak úgy sugárzik róla, mennyire szeretne köztünk lenni, de egyelőre tartja magát és csak figyel, hogy mi egymással eljátszadozhassunk, majd az utolsó pillanatban ő maga is beszáll.

            Visszavezetem tekintetem az alattam élvezkedő arcára, majd áttérek másik mellbimbójára, azt is pont eléggé megszívogatva, nedvesítve, hogy az élvezet hullámai átsöpörjenek testén újra és újra. Amint úgy érzem, hogy eleget tetem már, tovább haladok egyre csak lentebb, végigcsókolva minden egyes kockáját, majd elérve V vonalát, ahol meg is szívom, már amennyire sikerül, így egy újabb kéjes nyögést csikarva ki belőle. Tincseim elengedi, maga mellett kezdi a paplant markolászni, ahogy nemességéhez érek és leheletemmel és ajkaimmal izgatom anyagon keresztül. A következő pillanatban felülök, így azonnal kinyílnak szemei és szinte kétségbeesetten néz fel rám, könyörögve tekintetével a folytatásért, ami mosolyt csal arcomra. Túl aranyosan fest a kis pirospozsgás arcával, de mégis túl szexi, a pont eléggé izmos testével.

            Nézőnkhöz fordulok, félig lehunyt szemekkel, alsó ajkam beharapva, majd nyelvem kidugva számból, hogy még erotikusabbá tegyem az egészet, majd újból visszahajolok a legfiatalabbhoz, de közben nem veszem le tekintetem harmadik tagunkról sem, akinek ajkai résnyire elválnak, majd látom torka vonalán, ahogy nyel egyet. Elkuncogom magam a látottakra, mire alig észrevehetően húzza fel szemöldökét, én pedig ártatlanul pislogva nézek vissza rá, mindeközben Jungkook ajkaira hajolva, majd sarkaimra ülve fogok nadrágja korcára, hogy abba beakasztva ujjaim, türelmetlenül húzhassam le róla a zavaró darabot, amit megkönnyít nekem annyival, hogy megemeli csípőjét.

-         Hyung – ül fel, majd nyakam köré tekerve karjait, húz magához, hogy újból egy csókban forrjon össze velem. A pillanat hevében át is adom magam az érzéseknek, ahogy közben ölembe tornázza magát éppen annyira, hogy férfiasságunk összeérjen, így mindketten egymás szájába sóhajtunk.

Automatikusan nyúlok kettőnk közé, hogy anyagon keresztül tudjam simogatni mindkettőnket, Alig választ el minket egy kis anyag, így az érzéstől kisebb gombóc nő újból a torkomban, főleg, hogy tudom, valaki néz minket. Újból rá emelem a vaduló csók közben tekintetem, mire egy pár másodpercig még bírja állni pillantásom, de a következőben már keresztbeteszi karjait maga előtt, majd a felsőjének alját megragadva dobja le magáról azt, majd ugyanígy tesz alsójával is, hogy minél kevesebb ruha takarja, így szemeim elé tárva azt a valóját, azt a tökéletes izmokkal megáldott férfitestet, amelyről szerintem mindenki álmodik. Alsóneműjétől is pillanatok alatt megszabadul, mire azonnal hímtagjára vándorolnak szemeim, belém rekesztve a levegőt. A meglepettségtől az épp számban turkáló Jungkook nyelvére harapok, aki fájdalmasan nyög fel, elhúzódva tőlem, kicsúszva ölemből, majd ő is oldalra pillantva a vámpírunkra, egy pillanat alatt lesz rákvörös. Megilletődve nyög fel, és igazából én is teljesen ledermedek egy pillanatra, ahogy látom, hogy maga köré fonja ujjait, hogy úgy kényeztesse önmagát, miközben folyamatosan rajtunk legelteti szemét, ajkába harapva, halkan sóhajtozva, félig oldalra döntött fejjel, miközben oldalán fekszik, másik, szabad karján támaszkodva. Mély levegőt veszek és gyorsan ledobálom magamról is az összes maradék ruhadarabot, hogy minél hamarabb az élvezetekbe vethessem magam, hiszen már én se bírom sokáig, amit Jungkook még nagyobbra nyílt szemekkel néz végig.

-         Hyung – nyög fel ismét meglepődve az eseményeken, de nem hagyom, hogy tovább így érezzen, visszamászom hozzá, szenvedélyes csókba invitálom, közben róla is lehalászom az alsóneműjét.

Lassan döntöm el a fiatalabbat az ágyon, egyenesen a párnák közé hajtva fejét, majd lábai közé mászva újból, összefogom férfiasságunk, így kezdem el mozgatni kezem, hogy mindkettőnkön húzgáljam a bőrt, majd elsősorban az ő élvezeteit hajkurászva makkját masszírozom hüvelyujjammal, egy pillanatra sem engedve el magunkat. Folyamatosan belesóhajt, vagy épp nyög a csókba, ahogy átadja magát kényeztető kezeim munkájának.

-         TaeTae – sóhajtja két csók között, mire csak egy hümmögéssel reagálok. – Szeretlek – jelenti ki, mintha nem csak mi ketten lennénk a helyiségben, így nyomban fülig pirulok, pedig mondta már. Oldalra pillantok Jiminre, aki éppen alhasát simogatva figyeli, mit teszünk, másik karjával, amin támaszkodik, hajába túrva, és ajkain végignyalva, széles mosollyal néz az alattam fekvőre.

-         Mennyire romantikus lett itt valaki. Látom, nagyon szerettek időzni és romantikázni, viszont szeretnék valami érdekeset is látni.

Azonnal elengedem tagunkat és félig felülök, hogy aztán a másik irányba dőlve elfeküdjek Jungkook mellett, aki szintúgy kissé talán rémülten néz a legidősebbre. Én aztán biztos, nem leszek képes folytatni ezt úgy, hogy ő végig ilyen árgus szemekkel illet minket, meg aztán, ne verje ki a farkát ránk! A négy fal között azt csinál, amit akar, vagy felőlem velünk külön-külön is, de ez így hármasban szörnyen kínos, hiába volt már mindenki mindenkivel.

Szemeit forgatva ül fel, majd Jungkookot határozott mozdulattal ültetve fel, de mégis gyengéden, állára fog ujjaival és csókba invitálja őt, amit a legkisebb azon nyomban viszonoz is, mintha csak törvénybe lenne írva. Karjait is a másik köré fonja, így háttal nekem. Jimin óvatosan a saját ölébe húzza, majd résnyire nyitva szemeit a csók közben, ugyanúgy tesz, mint én, rám néz, tekintetét mélyen az enyémbe fúrja, de közben kezeivel Kook hátán vándorol lentebb, hogy aztán elérve fenekéhez, belemarkoljon, így ő belenyög a csókjukba, minek hallatába is beleremegek. Széthúzza feneke két partját, majd lassan körözgetve közelíti meg bejáratát, hogy aztán első ujját elmeríthesse benne, azzal körözgetve a kisebben, amire egy picit az említett személy megugrik, de Jimin mégis elég biztosan tartja ahhoz, hogy ne mozduljon rosszul, így szemeit is lehunyva koncentrál jobban a csókra, elmélyítve azt. Szinte látom, hogy próbálja vele elvonni a figyelmét, ami igazából hamar meg is történik. Alig telik bele egy percbe, Jungkook már kéjesen sóhajtozva a másik ajkai közé, szinte már ő mozog bele az ujjaiba, hogy merítse el azokat mélyebben, jobban benne. Kénytelen vagyok végignézni, ahogy a második, majd harmadik ujját is csatlakoztatja, úgy tágítva a másikat, közben a lehető legtöbbször tartva velem a szemkontaktust, szándékosan ingerelve engem, visszaadva azt, amit én is tettem.

-         Nehogy azt hidd, te megúszod e nélkül – figyelmeztet, miközben áttér az ölében vonagló nyakára, azt szívogatva, majd kihúzva ujjait belőle, eldönti őt az ágyban. – Most pedig gyere – ül fel, és ujjával mutatja, hogy menjek közelebb, mire nagyot nyelve, de teljesítem kérését. – Dugd meg! – adja ki a parancsot, fülembe súgva a szavakat, kicsit segítve a kezdőlökésben, hogy a másik felett kössek ki.

[6/?] House of Cards

Írta: Ayu & Hyo

Jimin POV

Szeles idő volt a mai, régen lobogtak már ennyire a fák lombjai, de annyira nagyon nem bántam kivételesen. Habár jobb szerettem az enyhe időt, a mostani illet a legjobban a hangulatomhoz, ami egyre csak körülölelt, ahogyan lépésről lépésre közeledtünk a folyóhoz, mint kapuhoz a két különböző világ között. Egy fél napra, ha nem is egy egészre V-nek sikerült elfeledtetnie velem az összes gondom, amiért hihetetlenül hálás voltam. Elterelte a figyelmem arról a tényről, hogy nagy valószínűséggel most látja utoljára Chim-et, legközelebb Jimin herceg fog visszatérni Goyohan királya oldalán, készen, hogy leostromoljon először kis településeket, majd az országot. Hogy akarja-e? Továbbra sem. De hisz, kit foglalkoztatna ez? Senki nem kérdezné, mit akarok.
Egy kétszínű alak vagyok, holott én ezt nem akarom. Sosem éreztem még azt, hogy Goyohan nem az a hely, ahol lenni akarok, ám jelen pillanatban ez jár a fejemben. Az élettel teli, fejlett Hwayaeban gondtalanul járkáltam, nem állítottak meg úton-útfélen, egy egyszerű ember voltam, és talán eddigi életem során ezt élveztem a legjobban. Ezt jelentené a szabadság?
Maradhatnék? Helyet cserélnék V-vel, legyen ő a herceg! Hisz ránézésre tökéletes lenne, mintha rászabták volna a hercegi szerepet. Karakteres arc, egész lénye vonzza a kíváncsiskodó tekinteteket, csendesen kirívó. Ő az, akinek a trónon lenne a helye, nem nekem.
- Chim, minden rendben? - tette vállamra kezét a fiú ezzel kicsit megrémisztve engem. Előttem magaslott, a Nap sugarai glóriát fontak ismét feje köré, bámultam volna naphosszáig, rá se untam volna. A folyó mellett érezhetően erősebben fújt a szél, mi hajával játszott, szemébe fújta, aranyos volt és szép, habár lelkemig hatoló tekintetét ez sem törte meg. Még csak nem is pislogott, nézésében csillogást véltem felfedezni, ami egészen biztos minden női szívet megdobogtat. De hát én nem vagyok nő, akkor miért repkednek majdhogynem pillangók a hasamban? Megőrültél, Jimin.
- I-igen, persze. - bólogattam serényen, kétlem, hogy az arcomra erőltetett mosoly meggyőzte volna. Arca vonásai lágyultak, de vállamon pihenő keze nem mozdult - Köszönöm V.
- Mégis mit? - kuncogott fel édeskén.
- Hát... Úgy mindent - rántottam meg vállamat, éreztem, hogy arcom hirtelen piros pírba fut. De miért is? Nem bírtam tekintetét állni, a földet kezdtem vizslatni.
- Én köszönöm Chim, sikerült általad új csodákat átélni. Alig várom, hogy megismételjük - ekkor már gyermeki mosolya díszítette arcát és kezeivel halványan tapsikolt, mint egy izgatott kisfiú. Ám az utolsó mondata mintha forró szurok lett volna, leöntött vele és az összes porcikám vele égett. Szíve törne darabokra, ha nemes egyszerűséggel közölném vele, velem ezentúl gondolataiban találkozik majd. Elég, ha csak az én szívem hullik darabjaira, hisz ő semmi rosszat nem tett, én viszont aljas vagyok. Undorodom magamtól.
Fullasztó és nyomasztó volt a csend számomra, féltem, ha tovább engedem, hogy közénk álljon, elmondaná titkomat, miért mondok most búcsút.
Keserédes mosoly húzódott ajkaimra, mikor mellettem álló lovamhoz léptem és mélyen meghajoltam – Viszlát, V. Örültem a találkozásnak.

Taehyung POV

            Furcsa volt a búcsúzása, mintha hosszabb időre szólna, ráadásul az, ahogy rám tekintet, szemeiből sugárzott, hogy gondjai vannak, amiket nem oszt meg velem. Ez persze érthető, hiszen, ha úgy vesszük, nem ismerjük egymást olyan régóta, hogy mindent meg kéne osztanunk egymással, csupán megjegyezem magamban, hogy valami nincs rendben vele. Biztos vagyok benne, hogy valami nagy titkot rejt a háta mögött, messze Goyohanban, amit úgy érzem, nem tőle fogok első kézből megtudni. Természetesen, nem is hiszen, hogy egy kis falusi dologról hírt kapna a királyságunk, csak a fontosabb, nagyobb hírek jutnak el hozzánk a folyó túloldalán történtekről. Mindenesetre Chimen tartom a szemem, hiszen szeretném, ha a kapcsolatunk hosszú távon megmaradna, és nem csak egy ilyen rövid kaland lenne.

            Lassan elindultam lóháton haza, a kastélyhoz, hiszen már elég hosszú időre kilógtam, bizonyára már sokaknak feltűnt, szóval majd jöhetek a magyarázatokkal. Valami nagyon frappáns dologgal kell előállnom, ha azt akarom, hogy higgyenek nekem és ne ítéljenek szobafogságra vagy tudom is én. Igen, sajnos a hercegeket is elküldhetik ilyen gyerekes dolgokra és a baj az, hogy nekem rendes őrizetem van ilyen esetekben, így nehézkes a szökés. Meg persze azt se mondhatom el, hogy egy velem egyneművel feküdtem össze, különben még ki is tagadnak, az is lehet, hogy akasztófán végezném vagy kitalálnának számomra valami különleges kivégzést.

            Az istállóban leszállva a lovamról vittem be lovam a bokszába, majd még egy kis időt eltöltve a fésülésével és etetésével indultam csak meg a kastély falain belülre. Reménykedtem benne, hogy a szobámig legalább nem futok össze senkivel, hogy ne hirtelenjében kelljen kitalálnom valami hazugságot, amit meg se tudok a pillanat hevében jegyezni aztán mindenki mást fog hallani és végül rákényszerülök az igazságra. A-a, ez nem történhet meg! Így osontam fel az egyik emeletre és szerencsésen érkezve meg bújtam meg a már megszokott terepen. Megkönnyebbült sóhajjal dőltem neki az ajtónak, lehunyva szemeim.

-        Merre jártál az éjszaka, fiam? – hallottam meg édesanyám hangját, mire azonnal tányér méretűre nőttek szemeim és úgy meredtem rá, aki az ablakomnál állt háttal nekem, mint aki kísértetet látott. – Nem szóltál senkinek, hogy ennyi ideig távol maradsz – fordul felém, mire nagyot nyelek. – Az uralkodó királynak a trónörökös fia vagy! Ideje lenne végre felnőnöd! Ha egyszer eljön az idő, át kell venned a helyét, oda kéne figyelned magadra! Fel kell nőnöd, nem lehetsz örökké ez a folyton elkószáló gyermek! Kötelességeid vannak és példát kell mutatnod a népnek. – Pillantása kemény volt, ellentmondást nem tűrő, mire azonnal észbe kaptam, ellöktem magam az ajtótól és mélyen meghajoltam előtte.

-        Bocsánatodért esedezem, többet nem fordul elő – próbálkoztam, de nem szólt. – Szólni fogok, ha bárhová is megyek.

A csend egyre jobban csak elnyúlt, kezdett egyre inkább kínossá válni, végül nem is én törtem meg. Kihúztam magam, úgy néztem rá teljesen komoly, érzelemmentes arckifejezéssel.

-        Merre voltál? Mit csináltál? – tette fel a kérdéseket.

Úgy érzem, egy igen kínos beszélgetésnek nézünk elébe.

Jimin POV

Jelen esetben azt kívántam, bárcsak kaméleon lennék, két szemem nézhetne két irányba, de legfőképp beleolvadhatnék a környezetembe, nem venne észre senki, ehelyett magamra hagyatkozva kell észrevétlenül beosonnom a királyi udvarba, ennek tetejében pedig még találjak is ki valami kegyes hazugságot, miért voltam távol olyan sokáig, jelet nem adva hollétemről. Talán már az egész királyság engem keres, talán már készen áll a börtön legsötétebb cellája, hogy rögtön azután, hogy fekete hajkoronámra újra goyohani nap süt, búcsút intsen annak, hisz majd mikor már a legsötétebb szín hófehér lesz, akkor majd kiengednek. De hisz' akkor ki lesz a király? Csak nem tennék ezt egyedüli fiúkkal és trónörökössel! Agytekervényeim gyorsabban forogtak, mint a malom hatalmas lapátjai, rám jellemzően mindig a legrosszabb eshetőségek jutnak eszembe.
Mihelyt a lovat immár felszerelései nélkül beengedtem a többi közé a legelőre, máris sarkon fordulva osontam a kastélyba, ott is egyből a szobámba, ám az égiek nem voltak kegyesek, ismerős hang ütötte meg a fülem, mielőtt lenyomhattam volna az aranyozott kilincset.
- Jimin! - ha nem is ismertem volna a hang gazdájára, tudtam volna, olyasvalaki állt mögöttem, aki közel áll hozzám, ugyanis mindenféle tiszteletet kifejező megnevezés nélkül hívta fel magára figyelmemet. Szemeimet összeszorítva fordultam meg nagyon lassan magam körül, hogy lássam, ki kapott bujdosáson.
- Yejun, üdv - hajoltam meg arcomra erőltetett műmosollyal, bár tudtam felesleges, az előttem álló férfi testbeszéde teljesen egyértelművé tette számomra, mit is gondol most. Mit is mondhatnék? Rosszallóan csóválta fejét karjait egymás előtt keresztezve.
- Egészen meleg időnk van ma - kezeimet hátam mögött fogtam össze és elkezdtem jobbra-balra dőlöngélni, arcomról még mindig nem fagyott le bugyuta mosolyom.
- Jimin? - húzta fel szemöldökét nevemet megismételve, ezek szerint őt annyira most nem izgatja az időjárás.
- Yejun, kérem ne sz--
- Egy, a folyó mellett járőröző tiszt jelentett nekem, felség. - a szívem is kihagyott ezen mondat hallatán - Elmondta, nem habozott átmenni a szomszéd országba, ott pedig elmenni akármerre egy paraszttal.
- Én-én nem, vagyis de, viszont-- mutatóujja a magasba emelkedve belémfojtotta a szót, ami talán jó ötlet volt, értelmes mondat aligha elhagyta volna most számat.
- Tudja, Jimin, maga a szerencse jegyében született, ez segített most is, hiszen jó viszonyt ápolok a tiszttel, így csak nekem mondta el. Azt hiszem, köszönettel tartozik neki - mintha vízcsepp hullott volna a száradó virágra, térdeim is beleremegtek a hallottakba megkönnyebbülésemben.
- Személyesen megyek el hozzá, előléptetem, magasabb státuszt kap a családja, elhalmozom minden földi jóv-- Yejin ismét félbeszakított.
- Az éjszakát nálam töltötte felség, bűntudata volt, amiért ellenszegült apjának, ezért jobbnak látta, ha inkább az én vendégségemben várja a holnapot.
- Yejun, szentté avattatom! Köszönöm, hihetetlenül hálás vagyok, köszönöm, köszönöm! - kezeimet összetéve szinte már a földig hajoltam le százszor milliónyi "köszönömöt" hajtogatva. Szinte lepergett a szemem előtt rövidke életem, de mi lenne velem angyalok nélkül.
- Most viszont menjen, még nem késik sokat, a király a hadsereg főtábornokával beszél. - intett utamra, én pedig serényen bólogatva indultam volna meg, ha keze nem nyomódik mellkasomra, ezzel megállítva engem - De előbb! Cserélje le ezt a paraszt ruhát, hisz ha így jelenik meg, én azon segíteni már nem tudok - kacsintott rám, mint mindenre, erre is gondolt, ha rajtam múlt volna, nemes egyszerűséggel állítottam volna be a tárgyalásra ebben a hacukában.

Egy gyors mosdás és ruhacsere után immár hercegi viseletben toltam meg a hatalmas arannyal díszített ajtót, mely kitárulkozva előttem engedett magába. Mint a legutóbbi alkalommal, most is minden szempár rámszegeződött, ami nyomasztóan hatott rám, társult a még mindig kínzó, bár már enyhébb fejfájáshoz.
Helyemet elfoglalva ezúttal már csendes jelenlévő voltam a tárgyalásnak. Teljesen egyértelmű volt a helyzet, édesapámnak esze ágában sem volt megváltoztatni véleményét, háború lesz. Nem szóltam, nem tudtam és felesleges is volna. Ha a legutóbbi felszólalásom nem rendítette meg a király elhatározását, most sem fogja, és inkább nem is képzelném el, mi járna azért, hogy az uradalom vezetőjével szembe szállnék, mikor jelen van valaki, még ha a fia is vagyok. A király személye szent és sérthetetlen, ahhoz még én is kevés vagyok, hogy jogom legyen ezen méltatlanul vitatkozni.
Ujjaimmal szabálytalan láthatatlan mintákat rajzoltam a sötét barna faasztalba, míg a nagyok tanácskoztak, fél füllel hallgattam is, meg nem is. Tudni is akartam, hogy mi vár V-re és országára, meg nem is. Érdekelt is, ugyanakkor minden eshetőség hallatán elborzongtam, lehetett volna a békésebb, ám hosszabb utat választani, de apám a rövid, hatásos utak híve volt. Ha kellett, fegyverrel törte maga előtt az ösvényt, csak úgy legyen, ahogyan véleménye szerint lennie kell. Elvégre van egy óriási földterülete a térképen több száz lélekkel, akik isszák szavát és helyeslik döntését. Ha elsőre nincs ínyükre a dolog, a képviselők, kancellár, minden neves ember a fülükbe rágja, miért is van az uralkodónak igaza. Mikor lett Goyohan népe ilyen hiszékeny és tudatlan?
- Kicsivel az ünnepség után hadat üzenünk és kiküldjük az első hadsereget - a főtábornok hangja hívta fel ezúttal magára figyelmem. Az évforduló ünnepsége alig két héten belül megrendezésre kerül, de ami legjobban aggasztott és aljasnak tartottam, meghívást kap majd Hwayae uralkodó családja is. Egyik nap még jókedvűen gratulál a király, másik nap már dörren az első ágyú. Hihetetlen. Mennyire kétszínű, mennyire aljas tud lenni az emberiség egymással szemben a semmiségért. Miért hárítja a problémáját a másikra, miért döfi hátba kegyetlen módon egyik a másikat? És miért pont a saját apám reprezentálja ezt? Király akarok lenni, olyan király, akinek csak egy árnyalata van, nem mint a szivárvány, azt akarom, hogy a népem tényleg azért tiszteljen, ami vagyok. Azt akarom, hogy az emberiségbe vetett hitem egyszer újra értelmét nyerje.
- A határfalvakat vesszük be előbb, és körbezárjuk az országot, hogy semmi nyersforrás ne kerülhessen be - vetette fel apám világi ötletét. A kép, melyet 22 éve őrzök róla, a rendíthetetlen, igazságos jellem, amit képzelek a királyról egyre inkább halványul. Émelyegni kezdett a gyomrom, és a fejem is ismét megfájdult, kénytelen voltam felállni és otthagyni ezt a poklot, míg meg nem mutatom a jelenlévőknek, mit reggeliztem Hwayaeben. Fellökve magam az asztaltól már indultam is, nem vártam semmi reakciót, nem tarthanak itt.
- Elnézést, ki kell mennem.

Taehyung POV

      Idegesen forgolódtam ágyamban, miután édesanyám elhagyta a haló körletem. Annyit mondtam neki, hogy friss levegőre vágyom, szükségem volt egy kis pihenőre a sok felelősség alól, de megígértette velem, hogy többet nem teszek ilyen kitérőket, főleg nem ennyire meggondolatlanul, hiszen, ha trónra kerülök, akkor sokkal nagyobb lesz a felelősség a vállamon. A kezemben lesz egy egész királyság sorsa, ráadásul a napi teendők, a sok galiba, veszély, háború, tanácskozás, amiket nekem kell levezetni, mind-mind olyan nagy dolgok, hogyha nem vagyok képes most kibírni a rám zúduló dolgokat, akkor nem vagyok alkalmas arra, hogy herceg legyek. Szerencsére megígérte, hogy nem beszél erről senkinek, és, ad még egy esélyt, hogy megmutassam, igenis eléggé megérettem már hozzá.

Mély levegőt vettem, majd a párnák egyikébe nyomva arcomat kiáltottam fel, így viszont a puha anyag elnyomta hangom. Ennek koránt sem lesz vége, főleg, ha sűrűbben szeretnék találkozni Chimmel. Igen, szeretnék találkozni vele, szeretném látni, hiszen olyan mély nyomott hagyott a szívemben, amilyet még nem sokan. Talán éreznék iránta valamit? Tényleg szorosabban kötődnék hozzá, mint eddig bárkihez? Van egyáltalán ennek bármi értelme? Hiszen én csak testileg vonzódom hozzá, erről teljes mértékben meg vagyok bizonyosodva, de, ha ő esetleg többet érez? Vajon… vajon egyáltalán tényleg olyan tisztán emlékszik az éjszaka történetre, mint ahogy én? Ő sokkal többet ivott, ráadásul mondta, hogy nem szokott, bizonyára jobban kiütötte az ital, mint kellene. Az is lehetséges, hogy rájött, miután megkérdezte, hogy mi történt, hogy valami szörnyen kínos dolog van a háttérben, főleg, hogy emlékképei biztosan lehettek róla, így mindkettőnket inkább sebtében megkímélt egy kínos beszélgetéstől. Egyszer viszont muszáj lesz szóbahoznunk, hiszen örökké nem hagyhatjuk titokban. Egyébként meg, ki írhatta neki azt a levelet? Az a piros boríték, amibe volt rejtve, direkt azért adtam neki vissza így, hogy azt higgye, tőlem van, de ettől függetlenül van egy eredeti tulajdonosa is annak a levélnek, ami arra utal, hogy valaki nagyon áhítozik szerencsétlen parasztfiú után. Mármint rajtam kívül, de senki nem kaphatja meg! Ő az enyém, és már az is marad! Megszereztem magamnak, nem fogom hagyni, hogy más ellopja tőlem! Bár testileg megszereztem – nem meglepő módon -, de vajon az eszét is elcsavartam? Vajon úszik a rózsaszín ködben? Kíváncsi lennék, mit érez, mikor rám gondol, ha csak egy pillanatra is eszébe jutok.

Kopogás zavarta meg gondolatmenetem, mire nyomban felugrottam az ágyból és hajamnak próbáltam valami elfogadhatóbb külsőt varázsolni ujjaimmal, de nem jártam sikerrel.

-        Tessék – szóltam hangosan, hogy bejöjjön látogatóm, mire nyomban nyílt is a hatalmas ajtó, amin egyik fiatalabb testvérem lépett be, meghajolva előttem, majd kihúzva magát egyenesen szemeimbe fúrta övéit.

-        Engem küldtek, hogy szóljak neked, tanácskozás lesz egy rendkívül fontos üzenetről a tárgyalóteremben – közölte velem a hírt, mire meglepetten húztam fel szemöldökeim.

-        Miféle üzenet? Nem mondták? – kíváncsiskodtam.

-        Nem, de egy óra múlva ott kell mindenkinek lennie, majd akkor úgyis megtudod. Vegyél fel valami normális hacukát, ne így jelenj majd meg – oktatott ki, mire fejem lehajtva néztem végig magamon, majd egy féloldalas mosollyal néztem fel rá a lehető legpimaszabbul.

-        Majd én eldöntöm, mibe megyek le. Nem kell megmondanod, mit tegyek és hogyan. Tudd, hol a helyed, öcsikém. – Végére fintorogva húztam fel ajkam, jelezve nemtetszésem megnyilvánulása felé.

-        Ha így folytatod, nem sokáig leszel te a trónörökös – húzta széles mosolyra ajkait, mire csak fáradtan sóhajtva emeltem égnek szemeim.

-        Lent találkozunk! – mutattam az ajtó irányába, mögé, mire csak egy erőltetett mosollyal nézett vissza rám, de mondani már nem mondott semmit, csupán teljesítette kérésem és távozott a szobámból. A testvéreim se bírják túlzottan a modorom, ebből adódóan minden alkalmat megragadnak arra, hogy nekem keresztbe tegyenek és ne én legyek az örökös, különben jól tudják, hogy akkor az én szavam szent és sérthetetlen lesz, márpedig akkor úgy táncolnak, ahogy én fütyülök.

Egy órával később már hercegi díszruhában léptem be a tárgyalóba, ahol már minden fontos személy összegyűlt lassacskán. Elfoglaltam helyem édesapám jobb oldalán, majd körbenéztem. Idősségi sorrendben ültünk egymás mellett testvéreimmel a hatalmas asztal körül, ahol tanácskozni szoktunk, de alapjáraton mindig ez a felállás vonatkozik ránk, hiszen a beleszólásunk is így csökken bizonyos ügyekbe. Végül mindenki megérkezett, akinek kellett, így apám felállt jelezvén, hogy bele is kezd a szónoklásba. Viszont azzal senki nem számolt, hogy a bejelenteni valójának mekkora súlya van.

-        A mai nap folyamán érkezett a királyságba egy üzenet, miszerint a szomszéd királyságban, Goyohan földjén, a nemes kastélyban tartanak mához két hétre egy báli ceremóniát, melyre mi is, hwayaeiek hívottak vagyunk – jelentette be kellő hangossággal, mély, brummogós hangján, melyet tőle örököltem, hiszen nekem is hasonló.

-        Tessék?

-        Micsoda?

-        Hogyan? – Ehhez hasonló kérdések hagyták el a jelenlévők száját. Természetes, hogy mindenkit hirtelen ért a hír, hiszen sosem ápoltunk túlzottan jó kapcsolatot a másik királysággal, mert mégis csak hozzánk képest jócskán le vannak maradva, nekik nem sikerült felvenni a modernizálásnak azt a gyors menetét, amelyet nekünk igen.

-        Elfogadtam a meghívásukat, hiszen ez egy rendkívüli ajánlat, hogy esetleg egyesíthessük erőinket, vagy, ami még jobb, elfoglalhassuk az ő területüket, amíg azt hiszik, hogy barátságban vagyunk. – Ez volt a végpont számomra. Apám mit is tervez pontosan? Békülni akar vagy foglalni? Na, de Chim…

[OS] Hagyd, hogy hazavigyelek! (+18)

Írta: Ayu

Jungkook POV

            Benyomva a presszó kávékészítő gombot a gépen nézek át újból a pult felett, egyenesen az újonnan érkező vendégünkre sandítva, aki éppen akkor vezeti tekintetét rám, és amint észreveszi, hogy én is őt lesem, elmosolyodik, mire én is így teszek. Fő, hogy a vendégeknek a legjobbat adjuk. Mindig mosolyogni kell rájuk, még akkor is, ha épp a világ legrosszabb napját éljük meg, hiszen ez a vendéglátás lényege. A vendégeket nem fogja érdekelni, hogy mi a bajom, csak a saját szükségleteiket szeretnék kielégíteni, amihez kellünk mi, hogy teljesítsük kívánságaikat.

            Egy tálcára helyezem a kész italt, majd a vendég elé lépve nézek újból szemeibe várva, hátha szeretne még valamit.

-        Kérnék még egy hot-dogot és egy gyros tálat – adja le rendelését, amit nyomban be is ütök a pénztárgépbe.

-        Visszük, amint kész lesz – tolom elé a tálcát a kávéval, rádobva a blokkot.

Mivel nincs több kiszolgálásra vágyó vendég, nyugodtan sétálok a hambis pulthoz, ahol az imént felsorolt ételeket készítik el a dolgozóim.

Igen, a dolgozóim.

Meglepő lehet sokak számára, hogy huszonnyolc éves koromban már egy egész sikeres üzletet vezetek, ami egy átlagembernek persze nem sikerülne. Én is csak azért vagyok vezetői pozícióban, mert az apámé a hely, így minek után én is ezt tanultam, befogott, hogy dolgozzam mellette, így az ő munkáját is könnyítve, hogy a vezetői dolgokat én is elintézhessem, esetleg besegíthessek a pultban, ha úgy van. Eleinte nem volt könnyű, de mindig mellettem volt apám, hogy segítsen és kedves volt velem, így nem éreztem magam feszélyezve sem. Végtére is, örülök, hogy végül kitanultam a szakmát, mert így nem kis pénzt keresek, az alkalmazottakkal együtt, akik bár fele annyit nem kapnak, mint én, de azért ők is rendesen meg vannak fizetve, hiszen nagyon jól megy az üzlet.

A hambis pultra hajolva nyújtom át a mögötte álló alacsony, barna hajú lánynak mutató- és középsőujjam közé fogva a papírdarabkát, amin a rendelés áll.

-        Tedd csak félre azt a telefont, dolgod van – húzom fel szemöldököm, amint a kezében lévő készülékre pillantok, amit hevesen nyomogatott, észre se véve, hogy érkeztem. Figyelmeztető hangomra, a pillanat törtrésze alatt dobja félre a mobilt, majd felnéz rám, először szemeimbe, azokkal a csillogó őzikére hasonlító, barna íriszeivel, majd az ujjaim között tartott papírdarabra, amit gyorsan ki is kap közülük.

-        Csak ennyi? – kérdezi a rendelést nézegetve, véletlenül se nézve fel újra rám.

-        Nem elég? Akkor akár összedobhatnál nekem is valamit – húzódnak ajkaim széles mosolyra. – Édes mindegy, mit, nekem minden tökéletes, amit te készítesz. Mindig nagyon finomra csinálod. – Tudom, hogy minden alkalommal zavarba jön, mikor megdicsérem valami miatt vagy akármi más, így néha már szándékosan szoktam húzni az agyát, de most ezt komolyan gondoltam, és meg is éheztem a gondolatra, hogy az ő készítette ételből egyek, még ha csak egy kis gyorskaja is az.

Bólintással letudja kérésem, mire résnyire szűkítem szemeim. Mindig olyan szerény, pedig már néhány hónapja itt dolgozik, és egyáltalán nem rosszul sőt! A hozzáállása dicséretre méltó, nagyon tetszik. Nem lenne jó, ha egyszer úgy döntene, elmegy, hiszen akkor egy értékes emberrel lennénk kevesebben. Ráadásul már annyira hozzászoktam, hogy állandó jelleggel piszkálom, hogy szörnyen hiányozna is. Már csak azzal is magára vonzza a tekintetem, hogy egyáltalán nem olyan, mint a többi dolgozó, vagy akikkel eddig barátkoztam. Sokkal inkább egy visszahúzódó, aranyos lány, akit könnyű zavarba hozni, és az, amikor szórakozok vele, az ő reakciói sokkal jobban esnek, mint másé. Szeretem nézni, ahogy végzi a dolgát, mikor zavarba jön már csupán attól, ha csak állok a mellette lévő hűtőnek dőlve, melyben a zöldségek, húsok vannak, és rám szól, hogy menjek a dolgomra.

Azt hiszem, kedvelem. Sokkal inkább, mint szabadna.

-        Mikor cseréled le a pólód? – teszem fel váratlanul kérdésem, mikor épp beteszi a mikroba a virslit a hot-doghoz.

Értetlenül pislog fel rám és húzza össze szemöldökét.

-        Miért cserélném le? – Elővesz egy műanyag tányért, mire a már felkockázott húst teszi.

-        Mert mintás – vágom rá gondolkodás nélkül. – Nem mondta még senki, hogy színtiszta feketében kell dolgozni? – mérem végig, majd amint újból összefonódik tekintetünk, látom, hogy ő pirulva figyeli tettem, majd újból inkább a mikróhoz fordul, hogy kivegye onnan a megmelegített virslit, majd helyette betegye a húst.

-        Apád azt mondta, ilyenben is lehetek, a lényeg, hogy fekete legyen – mosolyog fel rám pimaszul, mire hitetlenül nyílnak tágra szemeim. – Ő a főnök, hiszek neki.

-        Én is a főnököd vagyok – húzom fel szemöldökeim is, mutatóujjammal magamra mutatva, mire mosolya vigyorrá szélesedik, majd fogja magát és hátra fordul a fritőzhöz, hogy szedjen egy kevés sült krumplit a tálhoz. – Ugyanúgy megmondhatom, mikor mit csinálj, sőt! Mindenbe ugyanolyan beleszólásom van, mint apámnak – magyarázom sértetten, de csak azt érem el, hogy fejét rázva fordul vissza velem szembe, letéve a tányért, amire a krumplit tette, majd a mikróból kikapva a húst, az előbb említett ételre csúsztatja át.

Megadóan sóhajtok fel és kezdek dobolásba ujjaimmal a tálcákon, amik szintén ennél a pultnál díszelegnek. Negyvenöt fokos szögben döntöm jobbra fejem, érdeklődve figyelve minden mozdulatát, mintha még sosem láttam volna hasonlót, de ő más. Szeretem szimplán csak legeltetni rajta szemeim, úgy viselkedve, mint akit megbabonáztak, de nem zavar. Nem érdekel, mások mit gondolhatnak, csak az érdekel ilyenkor, hogy ne veszítsem szem elől. Lehet, egy kissé már betegesen hangzik, de szeretek a közelében lenni, pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy így érezzek iránta.

-        Kiviszed? – néz fel rám boci szemekkel, amint már csak annyit látok, hogy az előttem lévő tálcák egyikére rápakolta a rendeléseket.

-        Kiviszem, de mire visszajövök, lássam, hogy készülsz számomra valami ínycsiklandozóval – harapom be alsó ajkam, rájátszva arra, hogy mennyire kívánok valami finomat, mire ő csak bólint egyet és gyorsan hátat is fordít nekem.

Egy pillanatra lehunyom szemeim, majd fogom a tálcát és elindulok vele az étterembe, megkeresve az előbbi személyt, akinek tartozom az ételekkel.

Komolyan úgy érzem magam, mint akit dobtak. Normál esetben valami más reakciót várna el az ember, erre ő fogja magát és elfordul. Vajon benne lenne a pakliban, hogy nem bír? Már miért ne bírna? Mi rossz van bennem, legalábbis ellene mi rosszat tettem, hogy ne bírjon? Szerintem még különösebb figyelmet is kap, amire a legtöbben csak irigykednének, de őt mintha ez is zavarná. Létezik, hogy talán épp ezt nem bírja bennem, hogy külön figyelek rá? Ugyan, ez badarság! Senki sem szereti, ha el van hanyagolva, én pedig úgy gondolom, ha már végleges dolgozóként van itt, akkor kijár neki is ugyanaz az odafigyelés, mint az összes többi dolgozónak. Mikor még csak próba napon volt itt, láttam rajta, hogy ő kis csendes, visszahúzódóbb lesz, de a munkáját jól végezte, gyors volt, mindent megcsinált, amire kértük, ez pedig tetszett. Nem igazán lehetett bele kötni. Később apámmal beszéltünk az új alkalmazottakról, akiket fel kellene venni, és én ragaszkodtam hozzá, hogy őt vegyük fel. Nem tudtam megmagyarázni, miért, de szükségem volt rá, hogy lássam. Azt akartam, hogy itt dolgozzon, a mi üzletünkben.

-        Jó étvágyat! – mosolygok rá a vendégre, majd picit meghajolva előtte távozom.

Remélem, már legalább félkészen áll a vacsorám. Igen, a vacsorám, mert már este fele jártunk, a nagy tömeg pedig mára már úgy néz ki, lement, de azért késő estig nyitva maradunk, hátha mégis megözönlenek. Az alkalmazottaim mindig próbálnak meggyőzni róla, hogy felesleges ilyenkor már nyitva maradni, mert csak fogyasztunk így, nem pedig bevételt szerzünk, de ez hülyeség. Elég sűrűn fordul elő, hogy késő este rohamozzák meg az éttermet, így egyáltalán nem tudnak meghatni ezzel. Csak haza akarnak menni, de ez munka, nem a pihenésről szól. Meg kell dolgozni azért a busás pénzért, amit kapnak.

Elmegyek a hambis pult előtt, majd a mellette lévő pizzásat célzom meg, ahol Hoseok dolgozik, bár pillanatnyilag ő is csak a telefonját bújja, de amint észrevesz, félreteszi azt és vigyorogva pillant fel rám, továbbra is a pulton könyökölve. Én is megtámaszkodom alkarjaimon, úgy tekintve le rá a másik oldalról.

-        Alig vannak – néz hátra a faliórára. – Én azt mondom, zárjunk be, amíg világos van, és akkor mindenki nyugodtan haza tud menni.

Fejem rázom, miközben én is az órára pillantok. Az idő már este hetet üt, de ettől függetlenül nem tehetjük meg, hogy csak úgy fogjuk magunkat és bezárunk.

-        Alapjáraton úgy vagyunk meghirdetve is, és beírva a könyvekbe, hogy legalább 10-ig nyitva kell maradnunk, szóval attól hamarabb biztosan nem lesz zárás.

-        Aish, olyan kegyetlen vagy! Miért nem gondolsz ilyenkor szerencsétlen dolgozóidra, akiknek ugyanannyi pihenésre van szükségük, mint másnak? – sóhajt.

-        Te beszélsz? A következő három napod szabad lesz, szóval ne rinyálj! Kibírod már a mai napot – húzom fel meglepetten szemöldökeim. Válaszom láthatóan nem tetszik neki, így csak sértetten húzza fel ajkait, így grimaszba torzul arca, én pedig önelégülten vigyorog vissza.

-        Jungkook! – szakít félbe a hang, ami zene füleimnek, amit, ha meghallok, minden alkalommal nagyot dobban a szívem. Azonnal a hang irányába fordulok. – Újdonságot készítettem, lehet nem fog ízleni, de te kértél valami ínycsiklandozót – kuncogja, mire a kíváncsiságtól vezérelve hagyom ott Hoseokot, aki a másik oldalon át közelíti meg Dórit. – Hamburger egy kis csípős szósszal megfűszerezve – nyújtja fel, két kezében fogja a zacskóba helyezett hamburgert, hogy átadja nekem. – Remélem, nincs ellenedre egy kis chili – vigyorogja, mire kissé vonakodva, de elveszem tőle az ételt.

-        Kibírom, a lényeg, hogy laktasson – mosolygok rá, ő pedig ezúttal tartja a szemkontaktust, nem fordul el, sőt, az ő ajkai is pimasz kis mosolyra húzódnak, ami egy pillanatra megijeszt, de nem eléggé ahhoz, hogy ne egyem meg a hamburgert.

Szemrebbenés nélkül harapok bele, majd így fogyasztom el az első falatokat. Finomnak finom, de én nem érzem benne azt a nagyon csípőset, amit mondott. Csak meg akart volna rémiszteni? Vagy mi…

-        Ah, mi ez? – köhögök fel hirtelen, ahogy érzem, hogy végigmar az egész szám, a nyelvem, az ínyem, a torkom és végig az egész vonalon, ahol lenyeltem a darabot. A többiek nevetését hallom csak, mire könnyesedő szemekkel nézek fel rájuk, így alakjukat csak homályosan látom, de ez őket úgy tűnik, egy cseppet sem zavarja, sőt, még nagyobb hahotázásban törnek ki, mint eddig. – Mit tettél bele? – Végre elég erőt veszek magamon ahhoz, hogy megszólaljak.

-        Nem volt egy kicsit ropogós? – húzza fel kíváncsian szemöldökét, mire azonnal szétnyitom a zsemlét, hogy megnézzem tartalmát. Egyik pillanatról a másikra érzem, hogy még inkább vörösebb lesz az arcom, mint volt. Én kértem valami különlegeset tőle, hát tessék, meg is kaptak! Itt az eredménye! Nem elég, hogy csípős szószt tett bele, amitől nem ijedten meg, mert azt simán kibírom, egyáltalán nem vészes, de még azzal is megspékelte, hogy jalapenot is tett bele! Szándékosan szívózik velem, ebben biztos vagyok! Esetleg ez volna a revans? Mosolyt erőltetek számra, majd gyorsan elfordulok, hogy könnyeim törölgetve fogyaszthassam el a maradékot, kidobálva úton-útfélen a paprikát a kukákba.

Az este további része hasonló forgalommal telik el, mint amilyen eddig is volt, így végül beleegyezek, hogy ne legyünk sokáig nyitva, hiszen mégis csak én is szeretnék haza menni, lepihenni. Nem épp a legkényelmesebb a pultban állni naphosszakat. Mondom én, aki akármikor bemehet az irodába és leülve kényelmesen intézhetem a fontosabb dolgokat. Na, de ezt félretéve tényleg mindenkinek jobb lesz, ha hazamehet, így kivételesen az aranyos oldalamat mutatom nekik, hogy aztán legközelebb erre hivatkozva tarthassam bent őket. Kegyetlenség, hátba szúrás, lehet annak nevezni, aminek akarják, de a munka az munka.

Bepakoltuk az étterembe a kukákat, táblákat és egyéb dolgokat, bent is feltakarítottunk már, mikor már mindenki távozott ki. Ekkor indulok el én is kifelé, lekapcsolva magam mögött a lámpákat, majd gondosan kulcsra zárva mindent, a riasztót is bekapcsolva stb. Még mindenki kint áll, néhányan a cigijüket szívják, beszélgetnek, és közöttük áll Dóri is. Kimért léptekkel sétálok oda közéjük, figyelve arra, hogy Dóri mellett álljak meg.

-        Mindenki haza tud menni? – teszem fel a kérdést, mire mindenki hevesen bólogatni kezd. Hoseok hazafuvaroz egy-két munkatársat, a többiek pedig maguktól is képesek eljutni hazáig. Az egyetlen, aki nem felelt semmi konkrétat az Dóri. – És te? – pillantok le rá, szinte már teljes mértékben tudva a választ.

-        Gyalogolok – vágja rá. – Húsz perc és hazasétálok, nem kell fuvar, nem fognak elrabolni és megerőszakolni. Épségben fogok hazaérni, de ez már nem az első amúgy se, hogy így megyek. – Az egész úgy hangzik, mintha ezzel pontot is akarna tenni a dolgok végére, de ez az a pont, amikor már nem vagyok képes rá, hogy ezt hagyjam.

-        Hazaviszlek – jelentem ki ellentmondást nem tűrően, mire már nyitja is a száját valami bizonyára igazán frappáns válaszra, de felemelve mutatóujjam csendre intem. – Sötét van, de nem hiszem, hogy egy olyan korúnak, mint te, kell az ilyen felvilágosítás. Nem fognak elrabolni, sem megerőszakolni, ha én viszlek, szóval akár mehetünk is – indulok meg a kocsim irányába, mire hallom, hogy hangosan fújtat egyet, de aztán elindul utánam.

-        Pedig ez rablás és erőszak is… - dünnyögi mögöttem, mire hátravetett fejjel nevetek fel. Elképesztő, mennyire makacs!

Elővéve a kocsim kulcsát nyomom meg rajta a nyitó gombot, hogy mire odaérünk, már ülhessünk is be, ne kelljen ezzel foglalkozni. A jármű villogva adja tudomásomra, hogy a kérésemnek eleget tett, így már ülhetünk is be. Természetesen előveszem az udvariasabb énem és kinyitom az anyósülés felőli oldalt annak a makacs lánynak, aki nem hajlandó elfogadni a segítségem, hogy ne az legyen, hogy csak úgy elsétálhat mellettem, míg én beszállok, ő pedig szépen meglóg. Na, még mit nem! Kinézem belőle, hogy ezt képes lenne megtenni, így felé fordulok, jobb kezem az ajtón tartom, másikkal pedig egy félkört leírva mutatok a kocsiba, hogy fáradjon beljebb. Ő keresztbe font karokkal lép közelebb hozzám, majd megáll az ajtóban, mielőtt beszállna és csillogó íriszeit enyéimmel fonja össze sokat sejtetően.

-        Haza viszel! – húzza be nyakát kissé dideregve az éjszakai hűvös szellőben. – Egyenesen oda tartasz, aztán holnaptól minden visszaáll a rendes kerékvágásba – jelenti ki határozottan, mire felhúzom szemöldökeim.

-        Nem foglak hazaengedni egyedül, ha ilyenkor végzel.

-        Nem vagyok már felelőtlen kölyök, tudok vigyázni magamra. Nem kell, hogy gondomat viseld! – Azzal fogja magát és beül a kocsiba.

Akármilyen szemtelen is, éppen ez az, ami tetszik benne. Valamiért, mindig fellángol bennem a tűz, hogy meg kell szereznem, hiába nem könnyű préda. Éppen ezért vonzódom hozzá, ezért érzek többet a kelleténél iránta, mert nem adja magát könnyen, mindenre megvan a maga válasza, csakhogy ne kelljen a közelemben lennie. Márpedig el fogom érni, hogy epekedjen utánam!

Mielőtt bezárnám az ajtaját, mellé lépek. Nem csatolta be magát, én pedig nem fogok így vezetni, hogy veszélybe sodorhat mindkettőnket, hiszen, ha éppen lekap egy rendőr vagy nem is tudom, akkor mehetünk az őrsre éjszakázni. Oké, persze, ez csak kifogás, mivel csak a közelében szeretnék lenni. El fogom nyerni a szívét.

Nagyokat pislogva néz fel rám, de mielőtt bármit is kérdezhetne, hogy mit szeretnék, behajolok hozzá a kocsiba és a biztonsági övért nyúlva húzom azt át előtte. Balkezemmel húzom egyik oldalán az övet, a csatolós részét pedig a másikban fogva teszem a helyére, végig közel hajolva hozzá. A közelség miatt hallom, ahogy megfeszül, légzése szabálytalanná válik, hiába is próbálja korrigálni. Meg se moccan, egyetlen szót se szól, csak tűri, amit teszek, majd amint jól meghúzom az övet mellkasánál, úgy pillantok fel arcára, majd egyenesen szemeibe nézve, melyek feketén csillogtak az éjszakai lámpák fényében. Ezzel tudomásomra adja, hogy igenis tetszik neki a helyzet, hiszen pupillájának tágsága és arcának halványpiros színe mindent elmond. Lassan pillantok ajkaira, miközben enyéimen végigjáratom ízlelőszervem, majd újból összefonódik tekintetünk, mire elhúzódom tőle, kimászva a kocsiból, jól bezárva az ajtót. Az autót orránál kerülöm meg, majd a vezetőülés felőli oldalba beszállva, majd pillanatok alatt bekötve magam, dugom a kulcsot a helyére, hogy azt elfordítva beindítsam a motort. Mielőtt elindulnánk, még oldalra pillantok Dórira, mire nyomban mosolyra húzódnak ajkaim, hiszen konstatálom, hogy ő is éppen akkor fordul felém, de a pillanat hevében el is fordul az ellenkező irányba.

Édes.

Fél úton még mindig csendben ülünk egymás mellett, ami kezd kissé frusztrálni. Azt mondta, egyenesen haza vigyem. Miért is kéne nekem azonnal haza vinnem? Az én kocsim, ráadásul a főnöke is vagyok. A gondolatra azonnal megnyalom ajkaim. Teljesen ki van szolgáltatva nekem. Eddig nem engedte, hogy hazavigyem, vagyis volt már rá példa, de akkor nem csak őt cipeltem, hanem mást vagyok másokat is. Most viszont csak ketten vagyunk, bennem pedig hirtelen tör fel a vágy, végigbizsergetve egész testem, a lábamtól egészen az ujjaim végéig. Ezzel a lendülettel oldalra is rántom a kocsit, egyenesen be az erdőbe, ami mellett megyünk, szerencsére még olyan részen, ahol nincsenek sűrűn fák, így az ütközés elkerülve. Dóri értetlenül néz rám, talán kissé ijedten is.

-        Nem tankoltál eleget? – kérdezi, de én képtelen vagyok értelmes választ kinyögni, csak a kormányt szorongatom, miközben nagyot nyelek, meredten nézve magam elé. – Jungkook? – Hangja, ahogy a nevemet ejti, csak jobban felpezsdít, de továbbra is próbálom tartani magam. Szemeim egy pillanatra lehunyom, mély levegőt véve, hogy erőt gyűjtsek. – Figyelj, innen már úgysem lakok messze, elgyalogolhatok odáig… ugye nem vagy rosszul? – És ez az a pont, ahonnan képtelen vagyok tartani magam, egyszerűen csak vezetnek az ösztöneim.

Reflexből csatolom ki övem, majd fordulok át az ülésen, egyenesen hozzá hajolva, megkapaszkodva egyik kezemmel ülésének vállában, majd rátapadva ajkaira mászok át fölé, combjaira ülve, hogy ne tudjon menekülni. Pár másodperc erejéig egyáltalán nem reagál, teljesen leblokkol, majd csak aztán kap észbe, mikor ülésével babrálva, hátradöntöm azt, hogy kényelmesen elférhessünk. Ami igazán meglep, hogy egyáltalán nem ellenkezik, sőt, kezeit oldalamra simítja, majd kicsike ujjaival kezdi szorongatni rajtam a pólót, felhúzva lábait. Ajkaitól elválok annyira, hogy levegőhöz jussak, majd homlokom az övén támasztva szólalok meg végre.

-        Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen hagyod magad, ha már a közeledbe alig engedsz – jegyzem meg lihegve az izgalomtól felhevülten.

Pirulva fordítva el arcát, tenyerét pedig mellkasomra teszi, próbálva eltolni magától, mire nem bírom kisebb kuncogás nélkül hagyni reakcióját, amit ő nem néz jó szemmel. Aranyos, ahogy hadakozik még ilyenkor is, pedig már annyira felesleges!

Lehajolok hozzá, hogy újabb csókot lophassak tőle, de ezt már nem viszonozza, elhúzza száját, mielőtt még összeérinthetném enyémmel. Felhúzott szemöldökkel várom magyarázatát, de csak duzzogó arca köszön vissza. El se hiszem, hogy képes ilyenkor játszani a sértettet! Hihetetlen ez a nő! Ujjaimmal végigsimítok puha arcán, mire ártatlanul pislogva néz fel rám újra. Végül állára fogok és gyengéden húzom meg bőrét, ajkait résnyire nyitva egymástól, úgy hajolva vissza hozzá egy újbóli próbálkozásként, ami sikerrel zárul. Először csak óvatosan ízlelgetem puha párnáit, ellentétben az iménti cselekedetemmel, mikor csak úgy lerohamoztam. Nyelvemmel átfurakszom szájába elmélyítve a csókot, amit ő készségesen enged és azonnal táncba is elegyedik övé az enyémmel. Szívem hevesen ver, alhasam pedig megremeg többért könyörögve. Oldalára simítok, majd pólója alá benyúlva cirógatom bőrét, mire belesóhajt csókunkba. Ekkor arcát lepem el apró pillangópuszikkal, majd tovább haladok füléhez, cimpáját fogaim közé véve és meghúzva, majd megszívogatva, mire ismét karjait nyakam köré tekeri és további kéjes sóhajok hagyják el száját. Ezzel tovább ösztönöz a folytatásra, így elválok tőle és félig felülve nyúlok másik kezemmel is pólójáért, amit azonnal felhúzok rajta, ő pedig követi példámat, megemeli magát, hogy le tudjam szedni róla a zavaró anyagot, majd újból nyakam köré fonja karjait, ahogy a ruhadarab valahol hátul landol az üléseken, és újabb csókba invitál. Nem tart sokáig, mert újból tovább haladok, le nyakára, ahol először csak óvatosan, de szívogatni kezdem bőrét, hogy mégse maradjon akkora nyoma, hiszen mindenki tudja, hogy velem van. Legalábbis a munkatársak közül, és ha másnap meglátnák teli foltokkal… biztos vagyok benne, hogy téma lennénk.

Kulcscsontjára hintek csókokat, majd elérve melléhez, mely még nem vált számomra szabaddá, az elérhető felületén erőteljesen szívom meg, hiszen ezen a felületen már úgyse fogják észrevenni. Egy félúton elakadó nyögés tör fel belőle, ahogy hajamba vezeti ujjait, azt húzva meg hirtelen, de egyáltalán nem zavar. Inkább a háta mögé csúsztatom egyik kezem és pillanatok alatt kapcsolom ki melltartóját, hogy végül az is hátul végezze, mindeközben pedig érzem, ahogy leszenvedi magáról cipőjét is, amiből csak ki kell bújtatnia a lábát, így egyszerű dolga van. Újból felülök és kihúzva magam, keresztbe teszem karjaim magam előtt, hogy egy egyszerű mozdulattal húzhassam le magamról felsőm, amit az alattam fekvő elakadó lélegzettel néz végig. Ahogy lepillantok rá, látom, milyen vágy ittas szemekkel méri végig felsőtestem minden porcikáját. Büszkén húzom mosolyra ajkaim, majd nyúlok lábamhoz, hogy én is ledobjam a cipőmet magamról, egyúttal a zoknit is lehúzva. Pillanatok alatt hajolok vissza mellkasához, hogy immáron bimbóit is kellően meggyötörjem, és keménnyé szívogassam őket. Nyögésének hangja zene füleimnek, én pedig minél többet akarok hallani belőle. Azt akarom, hogy visítson alattam az élvezettől! Olyan gyönyört akarok adni neki, amilyenben része még sosem volt!

Mikor már úgy érzem, hogy kellően megkínoztam mellét, hasára térek át, további csókokkal lepve el, púpjánál megállva, nyelvemmel betérve a kis lyukba, mibe nyomban beleborzong. Elmosolyodom, majd tovább haladok, elérve egészen nadrágja korcáig. Visszamászom hozzá egyetlen egy hosszú csókot lopva tőle, így egy halk cuppanós hang jelzi elválásunk. Gombjához nyúlok, hogy kibújtassam, meg a cipzárját is lehúzom, ő pedig készségesen emeli meg csípőjét, hogy le tudjam húzni róla az anyagot, ami pillanatokon belül be is következik, így szinte már teljesen meztelenül fekszik alattam.

-        Édes vagy – suttogom fülébe, majd csókot hintek mögé a vékony kis bőrre, így egy sóhajt csikarva ki belőle.

Nadrágomba akasztja ujjait és hatalmasra nyitott szemekkel néz enyéimbe. Nyüszögve kezdi rángatni, de tenni nem tesz semmit. Milyen kis ártatlannak adja magát! Túl édes.

-        Vedd le! – nyögi ki végül, mire széles vigyorra húzódnak ajkaim. Eleget téve kérésének, nyomban le is tépem magamról a farmert, a vezetőülésre száműzve. Mire visszahajolnék hozzá, már ő is felülve néz mellkasommal farkasszemet. Még így is milyen kicsi! Kezeit hasamra vezeti, végigvezeti minden kockámon, felhaladva mellkasomra, amit félig lehunyt szemekkel élvezek. Nekem mindegy, mit csinál, mindent ugyanúgy szeretek, ugyanúgy élvezek. Szeretem az érintését érezni a bőrömön, szeretem, ha csak szimplán néz, rajtam legelteti íriszeit. Minden porcikáját, kívül-belül.

Magamhoz húzom, karjaim közé zárom, lehajolva hozzá, további csókokkal lepve el, ő pedig nyakamba temeti arcát bőrömre lihegve, így végigfut a kellemes melegség a hátamon. Végül vissza ledöntöm, ne legyen számára kényelmetlen a dolog, de menet közben bokszeralsómba is beakasztja ujjait, mire meglepetten pislogok le rá.

-        Ezt is! – ránt rajta egyet, így lentebb húzva a textilt és továbbra is ártatlanul nézve fel rám, miközben egyik kezét bevezeti mögé és ujjait férfiasságom köré fonja, mire tányér méretűre nőnek szemeim, ajkaim elválnak egymástól és kicsit hangosabban, mint azt szerettem volna, sóhaj hagyja el ajkaim. Tenyereimen támaszkodom felette, végig szemeibe nézve.

El se hiszem, hogy képes erre! Azt hittem, hogy hozzám se fog merni érni, tartva dacosságát, és egyszer csak képes mindent felborítani bennem. Óvatosan kezdi mozgatni kezét egész hosszomon, mintha csak azt lesné, mi a jó nekem, hogy élvezem a leginkább. Egyik kezemmel arcára simítok, majd azt tovább vezetem nyakára, le vállára, végig a karján, mellyel épp az alsómban matat, elvezetve egészen a kezéig, amit átfogok. Ő teljesen leblokkol, de én tovább folytatom így már saját magam kényeztetését, de az ő kezével. Megmutatom neki azokat a mozdulatokat, amikkel érdemes próbálkozni, végül hüvelyujját makkomhoz vezetem, ahol már magától cselekszik, így belőlem egy aprócska nyögést csalva ki. Elhúzom kezét onnan és megszabadítom magam alsóneműmtől, majd övéhez nyúlok, hogy őt se fedje több anyag, így már teljes valónkban láthatjuk egymást.

Lábai közé furakodva fogok bokáira, majd tolom fentebb őket, közben nagyobb terpeszbe húzva lábait, így hajolok le hozzá, hogy belső combját lepjem el csókjaimmal. Mindeközben, ahogy egyre közelebb kerülök érzékenypontjához, másik kezemmel hasát, lábát simogatom, majd rátalálok nőiességére, és úgy kezdem kényeztetni, simogatni, masszírozni, belőle egyre hangosabb sóhajokat, nyögéseket váltva ki. Szívem melegséggel önti el, hogy tudom, én váltom ki belőle ezt az élvezetet, rám izgult fel ennyire, hiszen már olyan nedves, hogy alig lesz szükség felkészítésre, aminek nagyon örülök.

Vigyorogva nézek fel rá, ahogy szeméremdombjára hintek egy csókot, ő pedig egy pillantást vet rám, de azonnal vissza is dobja fejét az ülésre. Egyre bentebb haladok csókjaimmal, nyelvemet is bevetve, körözgetve érzékeny pontján ott, végül egy kis részig, de belé vezetve izmom, mire megfeszül, kezét hajamba vezeti, meghúzza azt, hátraveti fejét és úgy nyög fel, lábujjait is behajlítva. Lehunyt szemekkel adom át magam annak, hogy őt kényeztessek, ő élvezze a lehető legjobban, miközben combjait markolászom és oldalát simogatom. Mielőtt befejezném műveletem, még utoljára végigvezetem rajta nyelvem, végig rajta tartva a szemem.

-        Finom vagy – jelentem ki pimasz módon, mire kezeivel arcát kezdi takarni, hogy ne láthassam, mennyire válik vörössé, amit nem hagyhatok kuncogás nélkül.

Már csak azon kapom magam, hogy szinte oda se figyelve a gyengédségre vezetem belé rögtön két ujjamat is, azokat mozgatva benne ollózva. Végig szemeibe nézek, amit ő alig bír állni, de amikor csak ereje engedi, felnéz rám, nekem pedig minden alkalommal széles mosoly húzódik arcomra, ahogy ez megtörténik. Imádom, hogy ennyire zavarban van. Mindeközben lehajolok hozzá, hogy kulcscsontjára és nyakára csókokat hintsek és megszívogassam puha, barna bőrét, fokozva az élvezetet. Végül harmadik ujjam is csatlakoztatom, de nem időzök vele sokáig, hamar kihúzom belőle ujjaim. A következő pillanatban hátranyúlok a kesztyűtartóhoz, kinyitom, majd gyorsan előkeresem belőle az óvszert, melyet már rutinosan tépek szét, majd gurítom fel magamra, végül pedig újból Dóri felett támaszkodva húzok párat hosszomon, lassan bejáratához pozícionálva magam.

-        Mehet? – teszem fel a kérdést szinte suttogva, mélyen a szemeibe nézve, tényleg felelősségteljesen, hiszen nem szeretnék tovább menni, ha ő nem akarja.

Bólint egyet válaszként, mire már megálljt nem tudván parancsolni magamnak vezetem belé magam. Nyakába temetem arcom, hangosan lihegve, ahogy a forrósága körbeölel. Innentől nincs visszaút. Csak akkor állok meg, mikor már nagyjából teljesen benne vagyok, de akkor egy kicsit megállok, hogy szokja méretem, hiszen teljesen megfeszül alattam és karjaival szorosan ölel magához, hátam karmolászva aprócska kis körmeivel, levezetve fájdalmát. Szerencsére hamar feloldódik, és végül már csak cirógatja bőröm, miközben a fülembe suttog.

-        Hogy lehetsz ekkora… - nyögi, mire magamba próbálom fojtani a nevetést, amit ezzel kivált belőlem, így csak vigyorogva, rázkódom meg néha, majd amint sikerül csillapodnom, megemelkedem róla végigsimítva arcán egyik kezemmel.

-        Örülni fogsz te még annak, hogy ekkora vagyok – húzom fel fél szemöldököm, mire égnek emeli szemét. Nem hiszi el? Akkor itt az ideje, hogy tegyek róla!

Lassan mozdulok meg benne, vigyázva, nehogy véletlenül mégis az legyen, hogy még nem jó neki, de csak élvezettel sóhajt fel, így én is felbátorodom és felveszek egy bizonyos tempót, hogy úgy mozogjak benne ki és be. Egy autóban szeretkezni sem a legkényelmesebb megoldás, de, ha ez adatott meg akkor nincs mit tenni. Megpróbálok így is, ezt a kis helyet kihasználva helyezkedni, lábait még nagyobb terpeszbe húzva, amikkel végül körbeöleli derekam, én pedig csípőjét markolászva húzom ki magam, amennyire csak tudom, másik kezemmel a kocsi oldalán támaszkodva. Így végre elérem G-pontját, ő pedig hátravetett fejjel, O alakot formázó szájjal, ívbe feszült háttal nyög fel, lábaival is erősebben ölelve körbe.

-        Ott! Ott jó! Még! Kérlek! – nyögi lökéseim között, mire próbálok a lehető legtöbbször úgy mozdulni, hogy az neki jó legyen. Kéjes nyögései töltik meg a kocsit és az én sóhajaim. Már érzem, hogy nem kell sok, így gyorsítok, amennyire csak tőlem telik, Dóri pedig egyre többször szorít rám, ezzel az őrületbe kergetve.

-        Dóri! – nyögöm, mire szemeimbe néz.

-        Jungkook-ah. – És ez a végpont mindkettőnk számára. Ismét körém feszül, én pedig elvesztem a maradék cseppnyi józan eszem is és hangosan nyögve élvezek el, szinte már lüktetve benne. Ő is fel-felakadó szemekkel adja át magát az érzések kavalkádjának, ahogy mindkettőnkben átjár a bizsergés, a melegség, átjárva minden kis centiméterünket.

Újból nyakába hajolva fekszem el rajta nagy lihegve, így várva lehunyt szemekkel, hogy légzésünk helyre álljon. Lábait erőtlenül dobja szét két oldalamon, de kezével tovább cirógatja hátam. Egyszerűen csak szeretném még egy kis ideig élvezni az érintését, a forróságát hímtagom körül.

-        Ez – lihegi. – Elképesztő volt…

-        Látod? – kuncogok. – Megmondtam, hogy örülni fogsz te még annak, hogy ilyen nagy vagyok – nevetek fel a végére, mire hátamra csap és elkezd eltolni magától.

-        Szállj le rólam! Perverz! – kapálózik, én pedig teljesítem kérését, persze végig nevetve rajta, amit ő duzzogva vesz tudomásul.

Gyorsan magunkra kapkodjuk ruháinkat, majd félig átmászva az én helyemre, nyúlok át felette újból, hogy az ülését visszacsináljam. Egész végig az arcába vigyorgok, mire homlokomra teszi kezét és úgy tol el magától, amint kész a helye, én pedig vigyorogva mászom vissza, de onnan is még utoljára rá pillantok ugyanolyan önelégülten, mint eddig.

-        Szóval akkor mehetünk haza? – húzom fel fél szemöldököm, mire becsatolja gyorsan magát és keresztbe fonja karjait mellkasa előtt.

-        Haza! Tényleg, HA-ZA! – szótagolja nekem, mire újból elindítom az autót és nevetve gurulok ki az úttestre.

Másnap megérkezve délután az étterembe, látom, hogy épp a hambis pultnál áll és a telefonját nyomkodja. Nesztelenül lépkedek mögé, majd felvéve ugyanazt a pózt, amit ő, lépek be mellé és könyökeimen megtámaszkodva fordulok felé. Dóri nyomban elszakítja tekintetét a mobiljáról és meredten előre kezd bámulni, majd lassan felém fordítja íriszeit.

-        Ma milyen kaját dobsz össze nekem? – húzom fel kíváncsian szemöldököm.

-        Inkább éheztetlek – jelenti ki teljesen komolyan. – Úgy látszik, tegnap túl sokat kaptál enni… - motyogja.

-        Én? – pislogok ártatlanul. – Ha nem adsz enni, akkor csak sokkal – hajolok füléhez, és suttogóra fogom hangom. – Sokkal éhesebb leszek, és ha éhes vagyok, akkor sokkal vadabb is – játszom el, hogy harapok egyet, így fogaim összekoccannak, mire azonnal kihúzza magát és tesz egy lépést az ellenkező irányba tőlem.

-        Menj inkább dolgozni! – forgatja szemeit, mire felnevetek és szorosan mögötte lépve el szólok még neki.

-        Rendben, de csak, hogy tudd, kikapsz még ezért a szemtelen modorodért – vágom rá, mire kérdőn néz rám, választ várva. – Most először és utoljára elnézem, hogy számodra Jungkook-aaah lettem – utánzom a tegnapi nyögésének hangját, próbálva ugyanolyan magas hangot kiadni, mire nyomban fülig pirul és a pillanat hevében tenyerével mindent beleadóan mellkason csap, ami visszhangot ver a kis helyiségben.

-        Mi folyik itt? – lép be az éttermi oldalról Hoseok, egy kulcscsomót forgatva mutatóujján. Ezek szerint kiszállításon volt épp.

-        Semmi különös, csak Dóri-cica megvadult, grrr – húzom meg az említett haját, aki csak gyilkos tekintettel néz fel rám, én pedig nevetve állok tovább, ellépve az értetlenül pislogó Hoseok előtt.

A pultra könyökölve fordítom fejem hátra, hogy lássam Dórit, aki szintúgy épp engem les, de nyomban el is fordul, az én arcomra széles vigyort csalva. Ez egy örök macska-egér játék marad.