[24/25] Stalker with love

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Hoseok

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Nah, nem bírtam magammal, újabb rész. Remélem, tetszeni fog nektek, jó olvasást! <3 :$

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

 

Idegesen járkálok fel-alá a lakásban. Nem tudom, mit tegyek, mire gondoljak, azt meg főképp nem, hogy mi a fene volt ez az egész. Hangosan fújom ki a levegőt, szívem a torkomban dobog, miközben mutatóujjammal ajkaimon dobolok, másik karommal támasztva. Valamit elronthattam, lehet egy fontos történés kiesett a fejemből az alkohol hatására – nem ez volna az első példa rá -, és ő meg pont arra emlékszik még, de mivel este már be volt akkor csiccsentve, nem ment el, csak most reggel jött ki rajta ez az egész. Annyi biztos, hogy az alkoholt nem bírja, mert nagyon hamar kiütötte magát, alig bírt megállni a lábán, ráadásul hajnalban még ki is rohant hányni. Akkor segítettem neki, igen, így tettem, emlékszem, és őszinte leszek, úgy gondolom, mindenre tisztán emlékszem. Legutóbb kevertük a piát a srácokkal, azért voltam rosszabb állapotban, de most csak soju volt és sör, ráadásul ettem is előtte bőven, meg közben is.

            Ajkam harapdálom, majd levágom magam az egyik székbe, s az asztalra könyökölve támasztom homlokomnál fejem ujjaimmal. Ezt az egészet nem bírom összerakni. Kedves voltam vele, még ő maga ment bele, hogy igyon, amire persze elég volt annyit mondanom, hogy a döntésemben segítene, rögtön jött is. Akkor mégis mi a francért sírt reggel?!

            Lábam folyamatosan járatom, dobolok vele a padlón, majd megpróbálom megnyugtatni magam. Nem tettem semmi rosszat, ápolgattam, figyeltem rá, mindent megtettem, hogy neki jó legyen, s bár nem tudja, de eldöntöttem, hogy aláírom a szerződést. Lehet, hogy meg kellene tennem most már végleg, és felhívni, hogy átvinném hozzá. Valószínűleg boldog lesz tőle, s el is felejti a sérelmét, ami miatt elkapta a sírás. Úgy tűnt, mintha ő magának se tűnne fel, hogy így tesz. Olyan meglepett arcot vágott, mikor meglátta könnyeit ujján, hogy még a széket is hátraborította. Gondolom, nem tervezett előttem sírni soha, elvégre én csak egy alávetett vagyok a sok közül, semmi közöm az őszinte érzéseihez.

            Badarság lenne azt gondolni, otthon történt valami, mert egész reggel engem bámult nagy szemekkel, mikor is kedvesebb voltam vele, mint máskor, de ez természetes, hiszen másnapos! Nem fogok vele bunkózni vagy bármi más, mikor alapból is kettéhasad a feje a fájdalomtól. Akkor mégis mi történt? Mi volt ez az egész?

            Néhány óra elteltével, mikor úgy gondolom, ki kellett hevernie ezt a hirtelen érzelmi hullámát, felhívom. A vonal kicsöng, s csak csöng újra és újra, de nem veszi fel. Megpróbálkozom még egyszer, de akkor ugyanez játszódik le. Harmadik esélyt is adok a telefonnak, de a helyzet változatlan, mintha szándékosan hagyná végigcsörögni a telefonját. Nem hiszem el, hogy nincsen a kezében! Rendben van, ha nem veszi fel, akkor várok. Legyen csak megsértődve, persze, de nagyon ajánlom neki, hogy a lehető leggyorsabban heverje ki ezt a gyerekes hisztijét, mert fogalmam sincs, mit csináltam rosszul, és így nekem is rossz, az is biztos.

            Este fele jár az idő, mikor újabb próbálkozásokat teszek elérése érdekében, de továbbra se veszi fel, akárhányszor próbálkozom. Idegesen vágom le az ágyamra mobilom, mely a lendülettől visszapattan a földre, de egyáltalán nem érdekel most a sorsa. Velem ne szórakozzon senki! Nem ezt érdemlem, én nem tettem semmi rosszat! Miért nem veszi már fel? Miért játszik velem pont most?

            Mi van, ha történt vele valami?

            A gondolat úgy hasít elmémbe, mint a villámcsapás, s át is fut rajtam a rossz érzés hidege, így gyorsan felkapom szerencsétlen telefonom, hogy újra tárcsázzam, de a helyzet változatlan. Lassan véresre harapdálva szám veszem elő a szerződést, melyet szinte tépve lapozok, miközben végigfutom gyorsan a sorokat, s meg is találom, amit keresek. Namjoon, a sofőrje telefonszáma benne áll, hogy bizonyos esetekben el tudjam érni, elvégre mégis ő furikázza a seggem oda-vissza. Be is pötyögöm a számot, melyet elmentek, majd a hívás ikonjára bökve már várom is, hogy kicsöngjön.

            -           Igen, tessék? Itt Kim NamJoon beszél, miben segíthetek? – szól bele alig pár csörgés után, mire megkönnyebbülten fújom ki a levegőt.

            -           Annyira örülök, hogy felvette! – szólok köszönés helyett, mire értetlenül áll hozzám, mégis ki vagyok, így megrázva fejem kezdek bele elölről. – Elnézést, Kim Taehyung vagyok, tudja… öhm… aki mostanság… jár...

            -           Mr Jeonhoz? Igen, igen, már tudom, bocsásson meg, csak nem ismertem fel a hangját vonalon keresztül – szabadkozik. – Miért hívott? Tudok segíteni valamiben?

            -           Igazából csak egy kérdésem lenne önhöz – köszörülöm meg torkom. – Jungkook jól van? Nem zaklatott?

            -           Mr Jeon zaklatott? Ezt meg hogy érti? Sajnálom, én tegnap láttam őt utoljára, ma pedig még itthon sem volt. Arra gondoltam, biztosan a munkáját végzi kint valamerre, de egyelőre nem találkoztam vele. Előfordulnak olyan esetek, amikor sürgős dolga akad valamerre, és későn ér haza.

            -           Igen? – lepődök meg. – Ó, akkor elnézését kérem! Nem tudtam, hogy van ilyen, de… azért megkérhetem, ha hazaér, akkor felhívjon? Nyugodtabb lennék, ha tudnám.

            -           Természetesen, Mr Kim.

            -           Már említettem korábban, hogy csak Taehyung – mosolyodom el.

            -           Taehyung. – Hangján hallani, hogy mosolyog, így én is megkönnyebbültebben bontom a vonalat, miután elköszönünk.

            Nincsen itt semmi probléma, valószínűleg felzaklatta magát valamin, amit majd megkérdezek tőle, ha lesz rá ideje. Egész nap zaklatom a hívásaimmal, mikor lehet, hogy fontos dolga akadt, elvégre nem úgy jött át tegnap este hozzám, hogy itt maradjon. Gondolom, csak a szerződés járt a fejében, elvégre mi másra is gondolhatna velem kapcsolatban. Most reggel pedig eszébe jutott, hogy mennyi dolga van még ma, és felzaklatta magát.

            Saját magamat kinevetve vetem magam hátra ágyamon. Ezt még én se tudom elhinni. Valami nincs rendjén, nagyon nincs, én pedig tudni akarom, mi az. Namjoon nem kizárt, hogy titkolózik előttem, s tudja, mi van a fiatalabbal, elvégre neki dolgozik, miért adna ki nekem bármilyen információt? Egy belső hang mégis azt súgja, nincsenek rendjén a dolgok, s Nam nem hazudott nekem. Mi lehet akkor a gond?

            Másnap a munka elvonja a figyelmem, s mivel teltház van szinte végig, nincs is időm azzal foglalkozni, hogy mi lehet a másikkal. Örülök is neki, hogy van, ami elvonja a figyelmem, elvégre egész nap nem kattoghatok azon, hogy mi lehet Jungkookkal. Hoseok is be van mára osztva, így együtt visszük végig a napot, bár beszélgetni se sok időnk van. Néhány hívás is érkezik, miszerint foglalni szeretnének asztalt más napokra, amiket felváltva intézünk, s szép lassan el is telik a nap anélkül, hogy különösebben idegeskednem kellett volna. Kocsival jöttem dolgozni, ezért barátomat hazaviszem, miközben kivesézzük, milyen is volt nálam, s így az is elkerülhetetlen, hogy Jungkook szóba jöjjön, akiről nem tudom, mit mondhatnék, de így újból eszembe jut a tegnap.

            -           Nem gondoltam, hogy sikerül rávennünk, hogy igyon. Remélem, azért nem baj, hogy csak úgy magatokra hagytunk Minjaevel, de nem szerettünk volna zavarkodni, és ha már ő ott volt, ráadásul le is részegedve, akkor nem tudott sehogy se hazajutni, gondolom én. Nálad aludt? – magyaráz telefonját nyomkodva.

            -           Aha – felelem tömören, mire szemem sarkából látom, amint oldalról rám pillant.

            -           Egyértelmű, hogy kocsival volt, szóval nem akartunk útban lenni – bár nem tudom, mit csináltatok, azért jobbnak láttuk lelépni taxival. Kicsit sokba volt, de feleztünk.

            -           Csak hülyéskedtem, maradhattatok volna – mosolyodom el. – Nem gondoltátok komolyan, hogy kidobnálak titeket?

            -           Nem arról van szó, hogy kidobnál, de a pároddal kettesben akartunk hagyni.

            -           A párommal? – nevetek fel. – Végül is… az.

            -           Én már tényleg nem értem, mi ez a kapcsolat köztetek. Jungkook is azt mondta, hogy nem kell gondolkoznom ezen, de totál nem vágom, mi van most. Egyszer majd odavagy érte, összejártok egymáshoz, dugtok, aztán mégsem tudjátok megmondani, hogy mi van köztetek? Egyikőtök se?

            -           Lényegtelen, ez kissé bonyolultabb a kelleténél, de majd beszélünk róla ketten. Ha együtt leszünk, akkor majd mondom, de a te szavaiddal élve igen, ez még csak barátság extrákkal – húzom el szám.

            -           Ahogy elnézem, neked nem tetszik ez a felállás – teszi is el telefonját, ami arra enged következtetni, hogy felkeltettem az érdeklődését. – Miért nem mondod meg neki, hogy hanyagoljátok ezt az „extrákkal” dolgot, és legyetek normális pár?

            -           Mondom, hogy ez nem ilyen egyszerű, majd ketten beszélünk róla, ha úgy hozza a helyzet, de egyébként igenis meg vagyok elégedve ezzel a helyzettel. Élek az adandó lehetőséggel, tehát összejárunk, de ettől függetlenül nem kell, hogy egy párt alkossunk.

            -           Nem szereted? – tapint rá a lényegre, mikor éppen megállok egy piros lámpánál, így lesütöm szemeim. – Szereted, igaz? Ismerlek, nem lennél te semmilyen módon vele, ha nem így lenne.

            -           Az elején még nem szerettem – nézek szemeibe, ő pedig csak kíváncsian hallgat. – Nem szerettem, de tetszett, tetszett annyira, hogy aztán most ott tartsunk ahol. Úgy voltam vele, hogy rám fér már a kikapcsolódás, hogy legyen mellettem valaki, még ha nem is páromként, de mégis legyen. Csak arra nem számítottam, hogy idő közben bele fogok szeretni. Nem akartam…

            -           Irigyellek – sóhajt fel, majd dobja hátra fejét az ülésen, mire meglepetten pislogok rá, viszont tekintetem újból az útnak szentelem, mivel zöldre vált a lámpa. – Nem mondom, hogy olyan jó a helyzeted, de azért mégis van valaki melletted, nekem meg nincs senki. Nézelődni nézelődöm, de elkeserítő, hogy senki nem tetszik annyira, hogy megálljak, és ne keressek tovább. Veled ellentétben az én szexuális életem nem halt meg a kapcsolatom után – nevet fel.

            -           Ha-ha – szótagolom sértetten.

            -           De most komolyan, hiába beszélgetek másokkal, senki se fog meg eléggé. Volt már, aki össze akart velem jönni, de nekem nem jelentett többet egyetlen éjszakánál. Na, most a ti esetetek egyébként tök más, mert ti nem egy és nem is kettő éjszakára jöttetek össze, hanem igenis jó ideje tart már köztetek valami, szóval igen, irigyellek, hogy ti legalább egymásra találtatok.

            -           Te is fogsz találni valakit – pillantok rá gyorsan, s meg is sajnálom kicsit, elvégre egy évvel idősebb nálam, de még neki sincs komoly kapcsolata. – Én hiszek benne, hogy mindenkinek van a világon egy másik személy, akit neki szántak az égiek. Szerethető vagy, helyes is, úgyhogy menni fog az. Látod, más akart már összejönni veled, akkor mit beszélsz? Ha majd végre téged is annyira megfog az egyik nő, mint fordítva, akkor megtalálod majd a boldogságot. Szerintem hamarosan találni fogsz.

            -           Jós vagy? – nevet fel. – Azért kösz, hogy biztatni próbálsz.

            -           Csak őszinte vagyok – vonok vállat, amit megmosolyog.

            -           Aranyos vagy, TaeTae. Figyelj, ezt most komolyan mondom, szóval nagyon jól vésd a fejedbe! Nem tudom, mi van köztetek most Jungkookkal, de ha bármi rosszat mer lépni, ha egyszer meglátom, hogy miatta szenvedsz vagy sírsz, kiherélem. Ezt az üzenetet nyugodtan add át neki. A hülye is látja rajtatok, mennyire odavagytok egymásért, úgyhogy nekem ne próbáld meg beadni, hogy nem akartok járni egymással.

            -           Nem látod elég jól – parkolok le a lakásánál. – Nem kell aggódnod miattam, te csak menjél, nézelődjél, aztán szerezzél magadnak valakit. Akkor úgyis le fogsz akadni rólam – mosolygom.

            -           Azt csak hiszed! Vigyázok rád.

            -           Mondtam már, hogy nem vagyok gyerek, nincs szükségem védelemre, és nő sem vagyok!

            -           Jól van, jól van! Attól még a fenyegetésem él – mutat ujjaival szemére, majd enyéimre, mire elnevetem magam, ő pedig kiszállva az autóból megy haza, s én is újból útnak indulok.

            Ha Hoseok tudná, mi is van köztünk, akkor nem mondana ilyeneket. Még, hogy bárki látná, hogy odavagyunk egymásért! Talán én igen, odavagyok érte, de ez fordítva nincs így. Neki csak arra kellek, hogy fél évre az alávetettje legyek, most meg még ezt sem tudom megtenni, hiszen se szó, se beszéd, eltűnt. Biztosan akadt valami fontos dolga, próbálom ezt mondogatni magamnak, de a rossz érzés akkor is bennem marad. Felvehetné a hívásaim, visszahívhatott volna, mondjuk azóta, de Namjoon… Namjoon sem hívott tegnap este. Ma reggel sem, és már este van javában, s továbbra sincs nem fogadott hívásom telefonomon. Remélem, nem az én készülékem krepált be, mert akkor szívás. Kiderülne, hogy valójában már rég keresnek, aztán miattam nem tudnak elérni, mert nem figyeltem oda eléggé a technikai kütyükre.

            Mekkora idióta vagyok! Én ne figyelnék? Dehogynem, a telefonommal minden a legnagyobb rendben, hiszen legrosszabb esetben is a kávézóban vagy otthon megtalálnának, ha nagyon keresnének, márpedig Jungkookból kiindulva, ha nem veszem fel neki a hívást, addig megy, amíg meg nem talál személyesen. Kitartó egy kis dög!

            Hazaérve lezuhanyozom, megvacsorázom, majd újból próbálkozom a hívással, ami továbbra is üres csengés. Nem nyom ki, nem veszi fel, nem tesz semmit, hagyja, hogy végigmenjen a hívás, én pedig idegesebbé válok, mint eddig. Egész nap higgadt voltam, Nam megnyugtató szavaira gondoltam, ha eszembe jutott, de ez már több a soknál. Mi a franc ütött belé? Miért nem veszi fel nekem, ha egyszer hívom? Ott ül mellette, nézi, ahogy a kijelzőn ott a nevem, de arra is cseszik, hogy egyáltalán kinyomjon, ha nem akar velem beszélni? Szerinte ez megoldás?

            -           Szép estét, Mr Kim – köszöntöm sofőrjét, minekután ismét nála próbálkozom. – Megint én vagyok az, Tae…

            -           Tudom, Taehyung. Lementettem a számát. Gondolom, Mr Jeon felől szeretne érdeklődni.

            -           Igen, mert nem hívott, de gondolom, csak elfelejtette…

            -           Nem, Mr Jeon nem érkezett meg, és azóta sincs itt. Én arra gondoltam, esetleg önnel lehet, de ezek szerint nincs.

            -           Tessék? – nyílnak tágra szemeim, s szívem nagyot dobban az aggodalomtól. Jungkook nem ment még haza azóta se? Mi történt? Ugye jól van? – E-elnézést, nem szeretném zaklatni, de nagyon aggódom érte, ezért szeretnék egy kis szívességet kérni.

            -           Megértem aggodalmát, de miféle szívességre gondol?

            -           Nem bírok itthon ülni és várni a csodára, hogy megjelenjen. Tudom, merre kell menni, van kocsim, ezért arra gondoltam, hogy elindulnék a birtokra. Holnap reggel segíthetnék megkeresni, de én nem tudok tűkön ülni! Kérem, beengedne, ha a kapuhoz érek? Majd megcsörgetem, ha ott vagyok.

            -           Nem is tudom… lehet, nem a legjobb ötlet.

            -           Kérem! – harapok ajkamba. – Engem érdekel a sorsa, tudni szeretném, mi van vele, és aggódom, nem tudok itt várni arra, hogy megkapjam a hírt, mi van vele. Egyébként is bőven van megbeszélni valónk, nagyon fontos lenne. Kérem szépen, engedjen be! Nagyon sokat jelentene nekem! Kérem! – könyörgöm neki, s egy ideig csend áll be a vonal túlsó végén, majd sóhaját hallom meg először.

            -           Ez akkor sem megoldás, majd hívom, mikor megtudok valamit. Minden bizonnyal rendben van Mr Jeon, elvégre nem köteles beszámolni róla, merre megy, én is csak egy alkalmazottja vagyok, de megígérem, hogy szólok, ha bármi van.

            -           Nem érdekel! Akkor egész éjjel el fogom állni az utat! Senki nem fog tudni ki és bejárni a birtokra, mert én ott fogok állni keresztbe, hogy véletlenül se tudjanak kikerülni, és várni fogok rá, hogy Jungkook megérkezzen, ha nem enged be!

            -           Ennyire a szívén viseli a sorsát? – sóhajt megadóan. – Figyeljen, ez nem ilyen egyszerű, nem engedhetem csak úgy be, nem kaptam rá engedélyt, nekem ehhez beszélnem kell Mr Jeonnal, de csak úgy… vannak bizonyos esetek, amikor beengedhetek valakit, de most önt nem engedhetem. Sajnálom.

            -           Akkor megyek is. Nem érdekel, akkor kint várom meg, de nem fogok itt ülni. Viszek ennivalót, takarót, és a kocsiban fogok élni remeteként, amíg nem láthatom! Nem foszthat meg ettől! Muszáj odamennem, szükségem van rá! Oda kell mennem, kérem! Ezt… ezt nem tudom most így megmagyarázni magának, de beszélnem kell Jungkookkal egy nagyon fontos dologról, ezért nagyon szépen kérem, engedjen be. Mindenképpen elindulok, de ha nem enged be, akkor kint fogok állni, nem érdekel a feljelentés se!

            -           Maga igazán kitartó, Mr Kim, de…

            -           Mit kellene tennem ahhoz, hogy megengedje?

            -           Én mondom, nem jó ötlet. Én kaphatok azért, ha… ha a háta mögött cselekszem.

            -           Most miért ilyen zárkózott? Kééreeem! – nyújtom el, mire végre megadja magát.

            -           Rendben van, de nem vállalok felelősséget semmiért. Ha ideér, csörgessen meg, és kinyitom önnek a kaput. Nehogy rossz háznál álljon meg! Egyenesen ide jöjjön, nem láthatják meg máshonnan! Megértette?

            -           Igenis! Köszönöm szépen, már megyek is! – Azzal bontom a vonalat.

            Gyorsan pattanok fel ágyamról, hogy összepakoljak magamnak néhány cuccot, amire szükségem lehet, s azt az eddig is használatba vett táskámba dobálom. Át is veszem ruháim, ugyanis eddig pizsamában ültem, mivel zuhany után azt kaptam magamra, de így, hogy útnak indulok, felkapok magamra egy farmert egy szellősebb pólóval, s mivel már este van, így egy pulcsit is magamra veszek, hiába közeleg a nyár, még hűvös az idő.

            A borítékot kapom elő, s már tenném azt is valahogy a táskába, mikor eszembe jut, hogy alá sem írtam, pedig végül erre a döntésre jutottam. Ha Jungkook megérkezik, akkor biztosan örülni fog neki, ha átnyújtom neki, s onnantól minden szabály élni fog, azt tehet velem, amit csak akar, én pedig örömmel adom át magam neki, hiszen… szeretem. Mennyire őrült vagyok, hogy csak azért, mert beleszerettem, képes vagyok aláírni egy olyan kapcsolatról szóló szerződést, amiben az érzelemnek semmi jele. Két opció áll fenn; elérem, hogy higgyen a szerelemben, vagy kiéljük magunkat és fél év múlva vége mindennek. Fél év… fél évre kell, így akarom.

            Leülök asztalomhoz, s egy tollat előkapva lapozom át még utoljára a szerződést. Jól átgondoltam, eleget filóztam rajta, most már egészen biztos vagyok a döntésemben. Mellette élni persze nem szeretnék, jobban tenném, ha nem vetemednék ilyenre, különben nem tudnék kiszeretni belőle, ha végül erre fordulna a kocka. Maradunk ugyanabban, ahogy eddig is voltunk. Három napot töltök majd nála, három nap és két éjszaka. Jó lesz ez így, bőven elég, a többi napon úgyis dolgoznom kell. Apropó, ha mással szeretnék lenni a munkán kívüli napokon, akkor hogyan fogom megoldani vele? Kitoljuk a fél évet? Ostobaság. Mindenesetre, egyelőre ez még a jövő zenéje, majd megbeszéljük, hogy legyen, egyelőre kitöltöm a szerződést az eddigiek alapján.

            A tollat rá is nyomom a papírra, beírva az időtartamot, a dátumot, hogy mettől meddig éljen a szerződés, s szívem keserűen facsarodik össze, ahogy a végét jelző dátumra esik pillantásom. Nem szeretném, ha emiatt érne véget, mert nem képes fél évnél többet engedni, de nem írhatok bele többet, különben új papírokat adna, hogy töltsem ki újra. Amiket nem vagyok hajlandó engedni, azokat is kihúzom, s tartom magam a megbeszéltekhez, így mindent megfelelően töltök ki, majd elérkezem az utolsó oldalig, ahol a lap alján ott van a pontozott rész nekem kihagyva, hogy írjam alá. Ha ezt megteszem, akkor lepecsételem a kapcsolatunkat végleg, s a szerződés értelmében foglalt leszek. Együtt leszünk, ketten, én pedig boldog lehetek végre, kijelenthetem, hogy kapcsolatban vagyok, hogy aztán fél év múlva szakítunk.

            Kim Taehyung.

            Nevem ott áll a papíron, s szívem torkomban dobog attól, hogy megtettem. Megtettem a számomra legnehezebbnek ígérkező kérdést, s most ideje indulnom. Aggódom Jungkookért, tudni szeretném, mi van vele, s ha mérges lesz azért, mert ott vagyok, hát akkor majd elintézem, hogy Namot ne rúgja ki, ne büntesse meg sehogy. Ő csak a dolgát végzi, nem tehet róla, hogy én odakeveredtem, hiszen konkrét fenyegetést tettem, ami elég rossz fényt vetne rájuk, ha valaki más találna rám a birtok kapujában. Inkább kapjak ki én, büntessen engem, most már úgyis megteheti, én pedig szó nélkül hagyni fogom.

            A borítékba gondosan beleteszem a papírokat, majd a táskámba rejtve indulok el végre. Cipőmet is magamra kapom, majd még utoljára leellenőrzök mindent a lakásban, csak aztán hagyom el. Fogalmam sincs, mennyi ideig leszek távol, hiszen nem tudni, hogy a vállalatörökös mikor óhajt hazatérni, mindenesetre addig fogok rá várni, amíg csak szükséges. Legalább látni fogja, hogy számomra fontos ez a kapcsolat, érdekel, mi van vele, nem csak kihasználom, hanem komolyan is gondolom. Lehet, hogy éppen ezt kellene elkerülnöm? Nem, meg kell tennem. Oda kell mennem, nem bírok otthon ülni és várni arra, mikor érkezik majd egy hívás, hogy nyugodjak meg, esetleg a legrosszabbra gondolva pont, hogy semmi sincsen rendben, de nem. Bízni kell abban, hogy csak dolga akadt. Remélem, csak ennyi az egész, és valójában nem történt vele semmi, de ha történt volna, akkor arról már kellett volna, hogy érkezzen hír.

            A kocsiba ülve beindítom a motort, az anyósülésre dobom a táskát, s indulok is. Gyorsan hajtok az úton, gyorsabban, mint szabadna, de szerencsére ilyen óratájban már a környékem nem túl forgalmas, s mikor végre kiérek az autópályára, semmi sem akadályoz meg benne, hogy olyan gyorsan vezessek, amennyire csak szeretnék. Ez az autó képes rá, hogy rövid időn belül és biztonságosan juttasson el a célba. Nyomom a gázt, izgatott vagyok, s türelmetlen. Látni akarom!

            Telefonom felkapom, s gyorsan tárcsázom Jungkook számát, hátha felveszi. Ki is hangosítom, hogy ne kelljen fognom a készüléket, így az útra tudok figyelni. Sötét van, még a lámpám mellett is alig látni, s zavarnak a szembe jövő járművek fényei is, ami véleményem szerint mindenkit idegesít valamilyen szinten. Éjjel nem a legjobb vezetni, de mikor a szükség hív, nincs megállás.

            Ajkam harapdálom, s idegesen ütök a kormányra, majd dobom félre a mobilt. Még mindig nem veszi fel, ugyanúgy hagyja végigcsengeni, mint eddig, ami most sokkal inkább bosszant, mint máskor. Már úton vagyok hozzá, hát nem veszi észre?! Persze, hogy nem, honnan is tudhatná? Senkinek sem veszi fel a telefont, amit nem tudok hova tenni, miért jó neki. Bizonyára Namjoon is kereste, de mivel ő sem tudja, mi a helyzet, merem állítani, hogy ő sem tudta elérni.

            Viszonylag hamar odaérek, ami annak is köszönhető, hogy gyorsabban hajtok a kelleténél, így a kapu előtt megállva már csörgetem is a sofőrt, hogy nyissa ki nekem őket. Nem veszi fel a telefont, viszont a kérésemnek eleget tesz, kinyomja hívásom – ő legalább ennyit megtesz. Alig látok a sötétben, de az ablakokból fény szűrődik ki, az utcai lámpák is adnak némi fényt, így megtalálom azt a házat, amit keresek.

            -           Nyugalom, minden rendben lesz – fújom ki a levegőt, legyűrve idegességem, s felkapva cuccaim szállok ki a kocsiból, hogy a házba lépjek, így a bejárathoz érve hangosan kopogok be, aztán leesik, hogy ezt nem hallhatja feltétlenül, így a csengőre nyomok, így nem is kell sokáig várnom, mikor is meghallom a túloldalról a lépteket, majd az ajtó már nyílik is ki előttem. – Jó estét, Mr Kim – hajolok meg mélyen. – Hálás köszönet, amiért megengedte, hogy átjöjjek.

            -           Gyere csak be, de ne mászkálj összevissza. Mr Jeon akármikor megjöhet.

            -           Beszélt vele? Elérte? – csillannak fel szemeim, miközben teszem, amire kér.

            -           Nem, sajnos nem, de ez az otthona, és már két napja nem járt itt, úgyhogy minden bizonnyal lassan hazatér. Sok a munkája, már gyűlnek a papírok az irodájában, amiket én veszek át és teszek le neki oda. Ha csak magára gondol, akkor is eszébe kell jutnia, hogy nagy kitérőt nem tehet. Találkozói is lettek volna ma, de mindet le kellett mondanom, mert nem érkezett meg. Ezt nem csinálhatja, és ezzel szerintem maga is tisztában van. Vállalkozó, ahhoz mérten kell viselkednie. Tudja, hol a helye, így én bízom benne, hogy nem sokára hazatér.

            -           Értem – hallgatom végig, miközben kibújok cipőmből. – Akkor nem megyek messzire, lepakolok a nappaliban, ott fogok várni. Aludni egyébként sem tudnék, és őszintén szólva nekem is munka van holnap, ezért örülnék neki, ha hazatérne, de ha nem, akkor is itt maradok inkább. Majd betelefonálok, hogy beteg lettem vagy valami, egyébként is Jungkook a főnököm főnöke – vakargatom meg tarkóm elhúzva szám.

            -           Nyugodtan menjen csak fel a szobájába, majd értesítem, ha van bármi – áll bal oldalamra, míg elindulunk a folyosón, s úgy lép, hogy ne tudjak majd a nappaliba fordulni, mire szemöldököm ráncolom.

            -           Nem, azt kicsit illetlennek találom. Jó lesz a nappali.

            -           Mr Jeon jobban értékelné, ha a szobájában pihenne, míg rá vár. Higgyen nekem, ismerem már jól, évek óta neki dolgozom, tudom, hogy milyen, mik az elvárásai – mosolyog erőltetetten.

            -           Furcsa maga nekem – torpanok meg csípőre tett kezekkel. – Nem szeretnék felmenni, mert az messze van. Ha megérkezik, azonnal beszélni szeretnék vele, az meg, ha felmegyek, csak időhúzás lenne. Már így is nyugodtabb vagyok, hogy itt vagyok, de most kérem… - próbálok elmenni mellette, de elém áll. – Mr Kim! – csattanok fel idegesen. – Elhiszem, hogy maga hűséges, és tényleg, nagyon tisztelem is magát, hogy ennyire jól tudja végezni ezt a munkáját, de kérem! A nappaliba hozott már első alkalommal is, mikor Jungkookra kellett várnom, akkor most mi ez az egész?

            -           Az ön érdekében mondom, hogy a szobában várva jobban járna. Nem tudhatjuk, mennyire lesz esetleg zaklatott Mr Jeon, ha hazajön, és nem szeretném, ha gond lenne ebből, hogy itt vár.

            -           Mit rejteget előlem? Már a telefonban is nagyon akadékoskodott. Alig tudott kitalálni valamit, hogy ne jöjjek át, úgy kellett fenyegetőznöm. Mi van odabent, amit nem láthatok? Ott van Jungkook? Azt mondta, hogy nem láthatom? – nyílnak tágra szemeim, mire először látok egy kisebb rémületet átfutni a sofőr arcán. – Komolyan?!

            -           Nem, nincsen odabent, tényleg nincs itthon, de…

            Nem érdekel tovább, mit mond, az adrenalintól felerősödve lépek el mellette, hiába kap utánam, kirántom csuklóm szorításából, s idegesen is nézek vissza rá, szemeimből pedig szinte szikrákat szórok, ennek láttán pedig végre elenged, hagyja, hogy belépjek a nappaliba. Izgatottan lépek be a helyiségbe, s szemeim tágra nyílnak a meglepettségtől, mikor meglátom, hogy valaki tényleg áll odabent rajtam kívül, és az a valaki nem Jungkook. Remegő végtagokkal lépek egyre bentebb, s az eddig nekem háttal álló személy is szembefordul velem, amitől állam is leesik, azt hiszem, valahol a pincében lehetne megkeresni.

            Nagy, barna szemek, barna haj, izmos, formás testalkat, ártatlan kisugárzás, mégis férfias kiadás.

            -           Jimin? – nyögöm ki elhalóan, mire szemeit enyéimbe fúrja.

            -           Szia, Tae – mér végig ő is, majd karjait simogatva a másikkal áll ott tovább, engem pedig szétvet az ideg.

            Az exem, Park Jimin Jeon Jungkook házában, aki rejtélyes módon eltűnt. Mi folyik itt?