[13/25] Stalker with love [+18]

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +18

Szereplők: Taehyung, Jungkook                        

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Még egy rész! Betekintést nyerünk egy picit Jungkook világába is. ;) Jó olvasást! <3

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

Lezuhanyozok, fogat mosok, elvégzem a szükséges teendőket, majd belebújva a kapott pizsamámba – ami rendkívül kényelmes -, az ágyba fekszem, hogy végre aludhassak, amit már idejövet a kocsiban is meg akartam tenni, de tartottam magam, viszont végül Kook elvonta a figyelmem, így nem is éreztem magam már olyan álmosnak.

            Az ágy pihe-puha, szinte azonnal elnyom az álom, ahogy belesüppedek a matracba, arcom belenyomva a párnák tömkelegébe. Mindennek olyan friss illata van, tiszta, pedig előttem már jó páran laktak benne. Vajon mások mennyi ideig tartózkodhattak itt egy héten? Jungkook azt mondta, hogy szeretné, ha mellette lennék, ha vele dolgoznék, habár ez nem olyasfajta munka, amire egy épeszű ember gondolna. A lényege akkor is az volt, hogy azt akarná, hogy mondjak fel a munkahelyemen, hogy így 0/24-ben mellette lehessek, hogy bármikor, amikor szüksége van rám, akkor csak beküldjön a „játszószobájába”, hogy aztán megdugjon, elfenekeljen, és még sorolhatnám. Még mindig borsódzik a hátam a gondolattól, hogy ő engem azokkal az eszközökkel fenyítsen, de közben izgatott is vagyok, kíváncsi, hogy mennyire bírnám, és ő meddig menne el.

            Ha előttem voltak már itt nyolcan, akkor biztosan volt olyan, aki itt is élt a szerződés ideje alatt, így nem is olyan meglepő, hogy minden ennyire tiszta. Gondolom, odafigyel arra, hogy steril környezetben lehessen minden új alávetettje, hiszen a szerződés egyik alpontjában az is benne áll, hogy maradjak egészséges, tehát ne feküdjek össze másokkal, ne legyek piszkos, ha hozzá kell mennem, mindig az ő szavának eleget téve jelenjek meg. Télen nehezen kerülhetném el a járványokat, de akkor is vigyáznom kell, bár most szerencsére közeleg a nyár is, így remélhetőleg nem leszek beteg, hogy egy ilyen hülye indokkal kidobjon. Szeretnék mellette maradni, de meglátjuk, mennyire fog tetszeni az egész.

            Jimin képe ugrik be álmomban, a mosolygós, gyermeki, pufi arca, mely lassan átformálódik, s a mosolya ugyanaz marad, viszont arcán látszik, hogy lefogyott, szemeiből pedig sugárzik a vágy, úgy csillog, mintha nemrég elégítették volna ki. Még a haja is hasonlóan borzos, s egy ágyban, az oldalára fordulva fekszik egy ingben, mely ki van gombolva, de takarja eléggé, hogy ne lássak belőle sokat. Nem látom a testének többi részét, mintha egy fénykép lenne. Egy fénykép, mely oly ismerős számomra, mégsem tudok rájönni, honnan. Hiányzik nekem? Egy kicsit talán, de már túlléptem kettőnkön. Új életet fogok kezdeni, ahogyan ő is tette.

            Egy hang suttogja fülembe, hogy jobb lehetőséget talált, egy izgalmasabb életet, ezért szakítani szeretne. Szívem fájdalmasan dobban nagyot. Milyen új lehetőség? Jimin, miért akarsz elmenni? Négy éve vagyunk együtt, akkor mi ez a hirtelen váltás? Nem szeretsz már? Valami rosszat tettem? Nem voltam elég jó hozzád? Nem, én az voltam, jó voltam, mindent megtettem, hogy boldoggá tegyelek, de te más utat találtál. Megértem, senki sem kötelezhető arra, hogy egyvalaki mellett maradjon, hiszen az érzéseink változhatnak. Bizonyára rám unt, vagy ha mégsem, akkor is talált magának egy másik lehetőséget, ami neki jobb. Remélem, hogy boldog vagy ott, ahol most tartózkodsz. Én is boldog szeretnék lenni… Jungkook mellett.

            A nap reggeli sugarai egyenesen arcomra sütnek, mire lassan kinyitom szemeim. Hunyorgok, ugyanis a fénytől alig látok, viszont az feltűnik, hogy valaki ül az ágy szélén. Nem ismerős a hely, nem tudom, hol vagyok. Rémülten nyílnak tágra szemeim, ahogy hátamra fordulok és felnézek az illetőre, aki engem néz elmélyülten.

            Jungkook az. Körbenézek a szobában, s lassan összeáll a kép, az emlékek hipergyorsasággal tódulnak elmémbe, így már tudom, hol vagyok, mindössze a mély álmomból felkelve összezavarodtam. Tenyerembe temetem arcom, úgy dörzsölöm meg, hogy felébredjek teljesen, majd kíváncsian pislogok a másikra, aki haloványan elmosolyodva hajol le hozzám, hogy egy gyengéd csókot hintsen ajkaimra. A meglepettségtől elfelejtem viszonozni, viszont ezt látva rajtam, elkuncogja magát.

            -           Mióta vagy itt? – szólalok meg kissé rekedtes hangon.

            -           Nem annyira régóta. Azt hittem, már ébren leszel, de olyan mélyen aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni. Gyönyörű vagy alvás közben – lágyul el tekintete, én pedig máris pirulok, mint a pipacs.

            -           Örülnék, ha nem mondanál ilyeneket – nézek el az ellenkező irányba.

            -           Miért? Zavarba jössz tőle? Szokj hozzá, én mindig kimondom, ha tetszik valami, éppen ezért sűrűn fogsz dicséretet hallani a számból. Ha nem lennél ilyen páratlanul szép és helyes férfi, akkor nem kellene ezt hallgatnod, de túl jó adottságaid vannak, ezt pedig jobb, ha te is tudod.

            -           Szuper – pislogok párat, s mély levegőt veszek, hogy megpróbáljam valahogy leküzdeni zavarom. – Reggelizni kéne. Merre is van a konyha? – ülök fel, gyorsan témát váltva, hogy ne kelljen tovább éreznem ezt a zavart.

            -           Lekísérlek.

            Néhány percen belül már a konyhában tartózkodunk mind a ketten, s megtudván, hogy még ő sem evett semmi érdemlegeset, összedobok mindkettőnk számára elegendő rántottát. Természetesen ez is ízlik neki, mint minden, amit csinálok, viszont ezeket a dicsérő szavakat már másképpen dolgozom fel, mintha a külső adottságaimra tesz megjegyzéseket. Azok sokkal zavarba ejtőbbek, mintha a főzési tudományomat dicsérné.

            Már megszokásból el is mosogatnék, viszont ebben meggátol, közli velem, hogy majd megcsinálja a bejárónő, viszont én nem szívesen hagyom a mosogatóban a piszkos tányérokat, így egy néhány perces vitatkozás után végül belemegyek, hogy ne kelljen ilyesmiket csinálnom. Vissza felmegyünk a harmadikra, ahol elküld, hogy öltözzek fel, mosakodjak meg, amit meg is teszek. Megejtek egy reggeli gyors zuhanyt is, majd immáron felöltözve egy farmerba és lengébb, fehér pólóba indulok neki a ház felkutatásának. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, út közben belebotlok éppen a lépcsőfordulónál a ház tulajdonosába, aki rögtön széles mosollyal fogad, amint meglát. Fellép arra a lépcsőfokra, ahol én is állok, majd kertelés nélkül húz magához egy forró csókra, s ezt már nem felejtem el viszonozni. Szemeim lehunyom, s karjaim máris nyaka köré fonom, úgy húzom magamhoz közelebb, amit ő is megtesz a derekamnál fogva. Jobb kezével áttér oldalamra, bőröm cirógatja anyagon keresztül, ami jól esik. Ha macska lennék, még dorombolnék is, így viszont csak ha lehet, még szorosabban vonom magamhoz, s túrok hajába, melyet a kelleténél kicsit erősebben szorítok meg, így belőle egy mordulást váltva ki.

            -           Kikészítesz – suttogja, mikor elválunk egymástól éppen annyira, hogy levegőhöz jussunk, s homlokunkat támasztjuk össze. – Ilyennel még sosem találkoztam. Úgy hatsz rám, mint még senki más.

            Pajzán mosollyal nézek vissza rá, majd szándékosan harapok ajkamba, amitől szemei tágra nyílnak, én viszont csak kuncogok rajta. Ahogy újból szemeimbe néz, látom rajta, hogy leesik neki, hogy szándékosan csinálom, így az ő ajkai is ravasz mosolyra húzódnak.

            -           Azt hiszed, csak így szórakozhatsz velem? – vezeti jobb kezét arcomra, hogy végigsimítson bőrömön, miközben másik közével biztosan tart magához, hogy nehogy egy picit is távolabb kerüljek tőle.

            -           Nem tehetem meg? Ez nem állt benne a szerződésben – kuncogom, mire elsötétül tekintete.

            Újabb csókba invitál, sokkal szenvedélyesebben, vadabbul, mint előtte, viszont ez nem tart sokáig. Következőleg már sokkal határozottabban húzódik el, s tesz egy lépést hátra, majd összekulcsolva ujjainkat már húz is maga után, mire meglepetten nyílnak tágra szemeim, viszont nincs időm felfogni, hogy mit akar. Az útja egyenesen vezet végig a harmadik emelet folyosóján, majd megállva a fájdalom szobájának ajtaja előtt, már elő is kapja zsebéből a kulcsot, hogy bejussunk. Mit keres nála a kulcs? Biztosan már előre betervezte, hogy mit akar csinálni, meg sem kellene ezen lepődnöm.

            -           Egyébként, nem kellene dolgoznod? – húzom fel kérdőn szemöldököm, mire csak egy vágyakozó pillantással illet. – Úgy értem, egy csomó vállalkozás feje vagy, akkor…

            -           Ráérek – szakít félbe. – Majd én azt el tudom dönteni, hogy mikor mit kell csinálnom, most viszont rád van szükségem.

            -           De…

            -           Ellentmondasz nekem? – fordul szembe velem, mikor már kinyitja az ajtót. – A lázadásodnak megvan a maga bája, de ha túlzásba esel…

            -           Megbüntetsz – fejezem be helyette elmosolyodva, s már követem is be a szobába, melynek ajtaját ismét kulcsra zárja. – Nem fognak jönni? Mármint, mi van, ha keresnek téged vagy meghallanak?

            -           Hangszigeteltek a falak ebben a szobában – lép közelebb, s nyom egy csókot ajkaimra. – Ha valaki keres, majd később megtalál, most más dolgom van.

            Újabb csókokkal hint, viszont ajkaimról áttér arcomra is, majd nyakamra, amit én félig lehunyt szemekkel élvezek, mindig az ellentétes irányba döntve fejem. Végül elválik tőlem annyira, hogy nemrég felvett pólóm le tudja húzni rólam azzal a paranccsal, hogy emeljem a karjaim a magasba. Teszem, amire kér, a hangja átvált sokkal parancsolóbbá, ami egyszerre hátborzongató és izgató. Két keze közé fogja arcom, s hüvelyujjával végigsimít a két oldalon, majd úgy hajol egészen közel hozzám, de nem csókol meg. Néhány másodpercig szemez párnáimmal, majd erőt véve magán tesz egy kisebb lépést hátra, hogy tisztes távolságba kerüljünk. Tekintetét azonnal végigvezeti rajtam, s nyelvét kidugva be is nedvesíti ajkait, s természetesen az én szemeim is végigsiklanak testén, melyet még mindenhol ruha fed.

            -           Fordulj meg – parancsolja mélyebb hangon, mire először megrökönyödve állok úgy, ahogy eddig, viszont pillantásunk amint találkozik, teszem is, amire kér, ugyanis a következmények rosszabbak lehetnek, én pedig kellemesen szeretném eltölteni ezt a kis időt. – Térdelj le és ülj a lábaidra. – Újabb parancs, újabb végrehajtás, s szívem a torkomban dobog attól, hogy nem láthatom, mit művel a hátam mögött, így óvatosan fordítom is oldalra fejem. – Csak egyenesen előre, a kezed pedig tedd a combjaidra – borzolja meg hajam, mire behúzom nyakam, viszont ennyi elég ahhoz, hogy ne merjek megfordulni. Még a szoba elejében erre a feladatra kért, így nem is látok semerre, viszont azt hallom, hogy merre jár. A fiókos szekrények irányába halad, majd néhány fiókot nyitogat, s zár, mintha pakolászna valamit. Léptei végül ismét felém veszik az irányt, s kíváncsian nézek oldalra szemeimmel, viszont nem látok semmit, ugyanis fejem nem mozdíthatom. Következőleg már annyit veszek észre, hogy valamit a szemeim elé helyes, a fejemre húzza, érzem is a pántot, mely körbefogja a fejem, hogy a szemem előtt tartsa a kis anyagot, s már nyúlnék is érte, ha nem szólna. – Szemfedő – magyarázza, mi van rajtam. – Leszeded, nem foglak kímélni – suttogja fülembe, mire szám résnyire nyitva marad. Mielőtt felállna, még egy csókot hint a fülem mögötti érzékeny részre, s már akaratlanul is lehunyom szemeim, hiába nem látok semmit.

            Így, hogy elsötétült előttem a világ, már csak az hallásomra tudok hagyatkozni. Nem fogom tudni, mit használ rajtam, hogy hova vezet, mit tesz. Minden titok marad előttem, nem láthatom a saját szemeimmel, ettől viszont még izgatottabb leszek. Hallom, hogy a szoba másik végébe megy, amerre tudtommal a kis fenyítő eszközei vannak, s szívesen feltenném a kérdést, hogy ugye az eddig megbeszélt szabályok szerint játszunk, tehát nem fog olyat használni rajtam, amit én már kikötöttem, hogy nem lehet, viszont nincs elég bátorságom hozzá, hogy éppen most zavarjam meg. A végén olyan náspángolásban lesz részem, hogy egy éjszakát végigsírok miatta. Félek, hogy mit fog tenni… félek az ismeretlentől.

            Valamit levesz a helyéről, tisztán kihallom, ugyanis az többi érzékszervem úgy éleződik ki, ahogy a látásomra már cseppet sem hagyatkozhatom. Mély levegőt veszek, próbálok nem idegeskedni amiatt, ami történni fog, ugyanis ezzel az oldalával még nem ismerkedtem meg. Az egy dolog, hogy tetszik és láttam a szobát, hogy most is éppen ott vagyok, hogy elméletben mindent tudok, de a gyakorlat egészen más. Az a tekintet, amivel megilletett, mielőtt elfordultam volna, hátborzongató. Sugárzott belőle a dominancia, s a hangjából is ezt hallani ki.

            Újból mögém lép, majd nem is kell sokat várnom, érzem, amint bőrömhöz simul valami, valami, aminek több vége lehet. Érzésre és hangra bőrnek ítélném, mintha sok kis szálra lenne vágva… nagyon sokra. Élesen szívom be a levegőt orromon keresztül, izmaim megfeszülnek, viszont hamar rá kell döbbennem, hogy semmi fájdalmas nincs ebben. Amint végighúzza mellkasomon át, a vállamon keresztül, a hátamra vezetve, ahol a kis szálak lezuhannak, borzongás járja át a testem ott, ahol érintett. A bőr tapintása eltűnik, így jobbra, balra kapkodom tekintetem, habár a szemfedőtől úgysem látok semmit. Váratlanul ér, mikor újból megérzem hátamnál, s ellentétesen, mint az előbb, vezeti végig vállamon keresztül előre a mellkasomra, majd vissza fel a nyakamnál, a tarkómhoz vezetve, viszont a súly miatt ott rövidebb ideig ér.

            Hallom a lépteit, amint szembekerül velem, majd váratlanul érzem meg a több szálú bőrnek csapódását mellkasomon, amitől összerezzenek, ajkaim elnyílnak egymástól, s egy halk nyikkanó hangot hallatok. Szívem szaporábban ver, mint előtte. Látni akarom, mi történik.

            -           Fáj? – kérdezi, mire egy másodpercig habozok, végül fejem rázom válaszképpen, ugyanis valóban nem fájt, inkább csak egy kicsit csípett, de valamiért ez még inkább beindít. – Látod? Én mondtam, hogy nem kellene félned. Nem ismered ezeket a tárgyakat, azért félsz kipróbálni őket és engedni, hogy használhassam rajtad, mert félsz az ismeretlentől. Félsz, hogy fájni fog, mert azt hiszed, hogy ezek csak arra vannak, hogy fenyítsenek, pedig sokkal több rejlik bennük, mint bárki gondolná.

            -           Ez micsoda? – érdeklődöm kissé félve, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy díjazná fecsegésem.

            -           Bőrkorbács. Ezt nem húzattad ki velem. – Ezek szerint betartja a kérésem és valóban nem használ olyat, amit én nem engedtem meg.

            Nem kérdezek többet, örülök, hogy egyáltalán erre is választ adott, s csak tovább élvezem, amint körbejár, s a korbáccsal simogatja bőröm, majd néhol rám csap, hol a hátamra, hol a karomra, esetleg újból a mellkasomra, vagy kicsit lentebb. Csípős érzés, minden alkalommal össze is rezzenek, mégsem gondolom úgy, hogy ez sok lenne. Lehet, beteg vagyok, de én ezt élvezem.

            -           Állj fel – szól, majd amint így teszek, hallom, hogy valami hangosan koppan a padlón, végül ő már előttem is terem, ugyanis két keze közé fogva arcom húz magához, hogy megcsókolhasson.

            Vadul csókol, mintha ez éltetné, s a szomját csillapíthatná. Felveszem vele a ritmust, kezeim csípőjére helyezem, s ott cirógatom bőrét, mire még közelebb von magához, én pedig szoros ölelésbe vonom. A csók közben maga után húz, ő hátrafele lépeget, s kezem megfogja övével, viszont csókunkat nem szakítja félbe. Követem, amerre vezet, míg nem végül megállít fordítva helyzetünkön. A fülem mögötti érzékeny részem lepi el csókjaival, amit kisebb sóhajokkal élvezek, végül letér nyakamra, a kulcscsontomra, s így halad egyre lentebb, míg nem eléri nadrágom korcát, s könnyedén húzza le rólam a farmert. Nem kell szólnia, automatikusan lépek ki a ruhadarabból, így már csak egy bokszer marad rajtam, ugyanis zoknit nem húztam fel a zuhanyzás után, ami lehet, felesleges volt, tekintve, hogy ezután megint mennem kell majd.

            Combomra hint csókokat, egy helyen erősebben meg is szívja, mire hajába kapok, emiatt viszont meg is harapdálja bőröm, amitől szám tátva marad, hiszen ez fáj, viszont mielőtt ez is olyan mértéket öltene, hogy rá kelljen szólnom, ez már sok, abbahagyja. Azt hiszem, fel fog állni, viszont megérzem ajkait bokszeremnél, majd rögtön ezután a fogát is, melyek közé veszi az utolsó kis anyagot, ami még takarja testem. Szemeim tágra nyílnak, habár továbbra is csak a sötétség mutatkozik meg előttem, de érzem, amint a fogaival húzza lentebb alsómat az egyik oldalon, majd a másik oldalra tér át, hogy ott is lejjebb vezesse. Ezt ismételgeti egy darabig, míg nem elég lentre kerül, így már kezével is rásegít, hogy egy határozott, könnyed rántással már az is a földön végezze. Ebből is kilépek, majd félrerúgom, majd szinte magától értetődőnek venném, hogy szájába vegye már meredező vágyam, viszont ekkor feláll. Ha a hallásom nem csal, akkor még a pólóját is leveti, s ez beigazolódni látszik, mikor testével hozzám simulva csókol meg újból, s tesz egy lépést így is előrébb, így én azonnal teszek egyet az ellenkező irányba, hogy meg tudjam tartani az egyensúlyom.

            -           Maradj itt – suttogja rekedtesen.

            A léptei a hátam mögé vezetnek, majd valamit hallom, hogy elvesz valahonnan, viszont én már nem tudom, hogy hol lehetünk. Elvesztettem a fonalat, egyszerűen képtelen voltam követni, merre vezet, így láthatatlanban várom, hogy történjen valami, ami így, hogy rajtam a szemfedő, sokkal lassabbnak tűnik, mint egyébként.

            Nem sokkal később már érzem a testéből kibocsájtó hőt a hátamnál, majd így fog bal csuklómra, melyet maga elé emelve valamit ráköt, majd a vastagabb kis anyagon fém hangját hallom, s meg is húz rajta valamit, ugyanis szorosabban fog körbe. Még magasabbra emeli karom, majd újabb fém csatolódásának a hangja üti meg a fülem, következőleg pedig már nem tudom elmozdítani karom fentről. Szívem újból hevesen dobog, hiszen valahová kikötött és nem tudom, hova. Nincs időm végiggondolni, hol lehetek, ugyanis elvonja figyelmem a másik csuklóm, melyen ugyanazt érzem, mint a másiknál, s végül az is valahova fel van akasztva. Rémülten kapkodom a fejem, hiába nem látok semmit, s a levegőt is szaporábban veszem. Rettegek, félek, hogy nem tudok mozdulni, hogy a karjaim ki vannak kötve, így még csak meg sem tudom érinteni, ha újból elém ér. Még fordulni sem vagyok képes, pedig szeretnék mozogni.

            Legközelebb bokámnál érzem, hogy tevékenykedik, s a balra ugyanúgy ráköt valamit, majd kibillentve az egyensúlyomból húzz erősen oldalra, így én egy pillanatra úgy érzem, össze is esnék, viszont a bilincsként szolgáló eszköz olyan biztosan tart állva, hogy erre esély sincs. A jobb lábam bokájára is ugyanazt ráköti, majd azt is oldalra húzva csatolja hozzá valamihez, így kisebb terpeszben állok, arcom pedig elönti a pír, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben is vagyok.

            -           Olyan szép a bőröd – csókol tarkómra, mibe beleborzongok, s hangosan fújom ki a levegőt. – Büszkének kellene lenned magadra – simít végig oldalamon, majd kezeit előrevezetve alhasam cirógatja, végül bal kezét férfiasságomra fogja, amitől kisebb nyögés hagyja el ajkaim. Ebbe újból belepirulok, hiszen ennyitől nem kellene ilyen hangokat kiadnom, de az, hogy semmit nem látok, rátesz egy lapáttal, hogy érzékenyebb legyek, ráadásul még ki is vagyok kötve valamihez. – Engedd csak ki a hangod! Hallani szeretném, mennyire élvezed – ránt egy erősebbet hosszomon, amitől újabb nyögés szalad ki számból, ő pedig ezt nyakam és érzékenyebb pontom csókolgatásával díjazza, én pedig csak elégedetten döntöm hátra fejem, ami így egyenesen vállára érkezik.

            -           Csókolj meg – suttogom izgatottan, s felé fordítom fejem, viszont nem teszi, amire kérem, helyette elengedi vágyam és ismét oldalam cirógatja.

            -           Hogy mondod? – Hangjából hallani, hogy jól szórakozik, én viszont türelmetlenül topogok helyemen. – Mi ez a parancsolás?

            -           Kérlek – nyüszítem, viszont még mindig nem elég neki.

            -           Mit kérsz? – hajol fülemhez és beleharap fülcimpámba.

            -           Most komolyan?! – emelem meg hangom dühösen, viszont következőleg már jobb kezét nem érzem oldalamon, hanem helyette tenyere fenekemen csattan, amitől fájdalmasan nyögve fel ugrok meg kicsit. – Ez fáj!

            -           Hogy beszélsz velem? – mélyül el hangja, ahogy újból fülemnél érzem meg ajkait. – Mutass több tiszteletet! A megnevezésekre emlékszel? Már egyszer elmondtam neked, de a szerződésben is benne áll.

            -           Tudom – préselem ki magamból ezt az egyetlen szót.

            -           Tehát, hogyan kell szólítanod?

            -           Uram vagy Mr Jeon… - sziszegem, viszont tenyere újból erősen csattan fenekem ugyanazon pontján, mire ismét felszisszenve rezzenek össze. – Most mi ezzel a baj? – dühöngök, viszont erre kapok egy harmadikat is, így inkább úgy döntök, befogom a szám, ugyanis nem kímél, ez rendesen fáj, mégsem lankadok le, ugyanolyan felhevült állapotban vagyok, mint előtte.

            -           Egy kis életkedvvel – magyarázza tovább. – Ne azt kelljen kiolvasnom ebből, hogy te nem élvezed, mikor a tested egészen más véleménnyel van erről. Kezdjük elölről… mit szeretnél? – csókol fülembe, miközben az imént megcsapkodott felületem cirógatja, ami már kellemes, de közben még érzem tenyerének nyomát.

            -           Inkább nem kérek semmit – dünnyögöm, viszont egy sokkal erősebb csapás ér a fenekem bal partján, amitől már sokkal hangosabban nyögök fel, mint eddig.

            -           Csak szépen kell kérned és bármit megkapsz – csókolgatja végig vállam, majd jobb kezét férfiasságomra vezeti, hogy lassan mozgatva a bőrt fel és le, kényeztessen, viszont a hangom nem engedem ki, bármennyire is esik jól, amit csinál. – Lázadunk? Ki engedte meg, hogy visszafojtsd a hangod? – ránt egy nagyobbat, majd hüvelykujjával makkomnál kényeztet, néha megnyomkodva, amit már nem bírok kisebb nyögés nélkül hagyni.

            -           Csókolj meg – nyelek nagyot felé fordítva fejem. – Kérlek… u… uram – nyögöm ki nehezen a szavakat, hiszen ez elég megalázó, ő mégis ebben leli örömét. Még mindig nem értem, miért jó ez neki, hogy ezt teszi velem, de nem érek rá megkérdőjelezni.

            -           Na, ez már valami, azért fuss neki még egyszer – hajol ajkaimhoz, de tartja is magát, miközben tovább kényeztet.

            -           Kérlek, csókolj meg, uram – nyögök ki végül ezt a pár szót, mire több se kell, teljesíti kérésem anélkül, hogy bármi fájdalmasat tenne velem.

            Úgy kapaszkodom a csókba, akár egy mentőövbe, mintha ez volna a kiút a sötétségből, a fájdalmakból, mely megmutatja, hogy igenis van szíve ennek a férfinak, csak nem mutatja ki. Szeretném jobban megismerni, hogy tudjam, mit szeret és mit nem, hogy milyen zenéket hallgat, mi a kedvenc filmje, étele, itala, mit fogyaszt legszívesebben, mit szeretne még elérni az életben, nem utolsósorban pedig az életére. Szeretnék belátást nyerni abba, hogyan nőtt fel, milyen gyerekkora volt, ha ilyen körülmények között nőtt fel. Bizonyára nem játszhatott annyit, mint mások, az sem kizárt, hogy magántanuló volt, hiszen gazdag gyerek volt, vigyázni kellett rá.

Elhúzódik tőlem, mire kétségbeesetten rángatom meg karjaim, viszont csak egy kis lánc csörgése hallatszik, én pedig nem mozdulok. Nem hallom, hogy fiókot húzgálna, helyette csak egy tubus kupakjának hangját hallom felnyílni, majd nem sokkal később meg is érzem első ujját magamban, melyet váratlanul merít el bennem mélyen, így előregörnyedve nyögök fel. Lassan körözget bennem, én pedig álló helyemben vonaglok meg újra és újra, ahogy ki is nyomom neki fenekem, hogy kényelmesebben hozzám férhessen. Hamar csatlakoztatja síkosítóval bekent második ujját is, s úgy ollózgat bennem, minél jobban kitágítva, ami kissé fáj, de egészen hamar hozzászokok, főleg, hogy mindennek ellenére figyel rám. Igaz is, a célja nem az, hogy megutáljam egy életre a szexet, hanem, hogy kiélhesse a szadista vágyait.

Néhány perc tágítás után, mikor már harmadik ujját is csatlakoztatja, megtalálja bennem azt a pontot, melytől az egész testemben megremegek, így kezeim ökölbe szorítva, még a lábujjaim is behúzva nyögök fel, s alig bírok megállni a lábamon. Egyedül a kötözés miatt állok még a lábamon, ugyanis olyan beleéléssel masszírozgatja azt a pontom, hogy elvesztem az eszem, képtelen vagyok tisztán gondolkodni, hát még a világot látni, ami így is teljes sötétség számomra. Mindeközben szabad kezével férfiasságom kényezteti hátulról előrenyúlva, s érzem, amint az orgazmus első hullámai végigsöpörnek testemen, mire ő gyorsabban mozgatja kezét rajtam, én pedig vállára hajtom fejem. Az érzésre koncentrálok, hogy elérjem a beteljesülést, a fényt az alagút végén, ő pedig rátesz egy lapáttal, ahogy nyakamon szívogatja meg erősebben bőröm, s ez fáj, most mégis löketet ad.

Hangosan nyögök fel, ahogy érzem, hogy egy hajszál választ el az orgazmustól, mikor kihúzza belőlem ujjait, s férfiasságom is elengedi. Előváladékom így is kibuggyan makkomból, mire elégedetlenül s türelmetlenül nyüszítek fel.

-           Kérlek – nyöszörgöm, mire hallom, hogy babrál valamit magán, így gondolom, hogy nadrágjával kezd valamit, viszont nem hallom, hogy lehúzná.

-           Mit szeretnél? – hajol fülemhez, miközben hátulról ölel magához, így összesimulva testemmel, s fenekem két partjánál meg is érzem férfiasságát, viszont nadrágját is érzékelem, amit nem húzott le. – Mondd csak, mit tegyek?

-           Téged – suttogom elhalóan, fenekem hozzá dörgölve, ezzel belőle is kiváltva egy morranást.

-           Hogy mondod?

-           Téged akarlak… uram – nyelek nagyot, ugyanis nem szoktam még hozzá a megszólításhoz, főleg, hogy még fiatalabb is nálam, arca pedig gyermekies – habár azt most nem látom.

-           Ügyes… okos – merül el lassan bennem -, és még szép is. Nem szégyelled magad? Másoktól elvetted a lehetőséget, hogy elsők lehessenek. Neked senki nem tudna ellenállni. – Szavai közben egyre szaporábban veszi a levegőt, én pedig szaggatottan nyögök fel. – Azt akarom, hogy az enyém legyél, Taehyung – simítja végig felsőtestem, majd egyik mellbimbóm ujjai közé veszi, így egy újabb érzés cikázik végig testemen. – Csak az enyém és senki másé.

-           Kérlek, mozogj! – ficánkolok az érzésektől, viszont nem mozdul egyelőre.

-           Mennyire tetszem neked, Taehyung, hm? – kérdezi fülcimpámba harapva. – Mondd el nekem! – Elpirulok kérésére, nem érzem úgy, hogy képes lennék rá, hogy kimondjam, hogy erre bármilyen választ adjak, viszont úgy tűnik, addig nem fog mozogni, amíg nem adok feleletet.

-           A jelenlegi álláspontot tekintve, szerinted mennyire? – hadakozom újból, mire elkuncogja magát.

-           Ó, Tae, ha te tudnád, mi vár rád, ha így fogsz ellenkezni.

-           Mert én mennyire tetszem? – lihegem a vágytól túlfűtve.

-           Visszakérdezel? – Azzal tövig merül bennem, mire szám tátva marad, úgy nyögök fel. – Szerinted? Ha megvettem egy kávézót – húzódik ki belőlem félig -, ha autót vettem – löki mélyen belém magát, mire hangosan nyögök fel -, ha szeretkeztem – húzódik ki ismét ugyanannyira -, ha képes voltam ennyit várni – löki ismét belém magát erőteljesen, mire fejem hátravetve nyögök -, többet, mint bárki másnál – ugyanaz a mozdulat -, akkor mennyire tetszhetsz nekem?

-           Nagyon? – nyögöm, miközben ismét mélyet lök, a fejem pedig előre bukik.

-           A legjobban – csókol nyakamba. – Páratlan vagy. Hosszú ideig magam mellett akarlak tudni. Jobban akarlak, mint eddig bárki mást. Veled nem tudnám megunni pár hét alatt. Téged akarlak minden porcikámmal.

-           Istenem! – nyögök fel, ugyanis ekkor újabbat lök, s eltalálja prosztatám, így fejem hátravetem.

-           Az akarom, hogy én is ugyanennyire tetszem neked – lök újabbat és újabbat, végül rááll egy bizonyos ritmusra, mire azt se tudom, hova kapaszkodjak. Legszívesebben szembefordulnék vele, magamhoz ölelném, nem engedném el, tépném a tincseit, nem kímélném, ott vezetném le a felgyülemlett vágyaim. Viszont most mögöttem van, ki vagyok kötve, mint valami céltábla, esetleg a kivégzésére váró elítélt, bár egyik sem igaz. Ki vagyok kötve, de csak azért, mert Jungkook ebben látja örömét, ettől izgul fel, ő így akarja, ilyen módon szeretne a magáénak. Tudok-e én ennek a vágyának eleget tenni?

-           Jungkook – nyögöm nevét, mikor eltalálja bennem újra prosztatám, s érzem, hogy közel a beteljesülés, hiszen már egyszer is így közel jártam hozzá.

Gyorsít a tempón, olyan gyakorlottan löki csípőjét, amit bárki megirigyelne, én pedig jelen pillanatban bármit engednék neki. Ha úgy tartja kedve, kössön bárhova, fenekeljen el, használjon rajtam bármit, csak elégítsen ki végre. Hagyjon elélvezni, ne húzódjon ki az utolsó pillanatban. Őt akarom érezni magamban, mikor elér az orgazmus.

Ajkam harapdálom, miközben hátravetem vejem, egyenesen vállára döntve. Minden egyes lökése, a mennyei érzés, mely átjárja porcikáim, olyan jó érzéssel tölt el, hogy akaratlanul is olyan erővel harapok ajkamba, hogy kissé fel is sértem. Mindeközben érzem, ahogy ő sokkal durvábban mozog, csak nyakamra is rácuppan, majd nem kímélve szívja meg bőröm, mintha büntetni akarna, de nem bírom felfogni miért, helyette csak élvezem.

-           Ah, Jungkook, igen! – nyögöm elvesztve fejem, mikor elér a beteljesülés, s az orgazmus úgy söpör át testemen, mint a villám, rendesen belebizsergek, olyan forróság önt el, ami már igazán hiányzott az életemből.

A fiatalabb nem áll meg tovább mozog bennem, én pedig nem bírom tartani magam. Izmaim elernyednek, s a lánc és Jungkook tart meg karjaival, melyekkel magához ölel, miközben megáll a mozgással. Gondolom, érzi, hogy elfáradtam, így lassan kihúzódik belőlem, majd leguggolva kiszabadítja lábaim a fogságukból, így legalább azokat tudom mozgatni kényelmesen, amit meg is teszek, úgy körözgetek bokámmal. Végül velem szemben érzem, hogy megáll a másik, s így szabadítja ki előbb bal karom, s hallhatóan félre is dobja az eszközt, viszont én alig bírom tartani már magam, így ő siet másik csuklóm kioldozásával is, amit amint megtesz, én már borulok is előre, viszont ő könnyedén kap el, s míg egyik kezével tart, másikkal leveszi rólam a szemfedőt. Lassan pislogva nyitom ki szemeim, így látom, hogy hol is vagyunk a szobában pontosan. Hát persze, hogy ahhoz a kis oszlopos részhez kötött ki.

-           Tae – búgja fülembe. – Én még nem elégültem ki.

Szemeim tágra nyílnak, ahogy elég erőt veszek magamon és elhúzódom tőle, viszont ő vállaimra fogva nyom le, így térdre kényszerítve.

-           Szopj le – adja ki az újabb parancsot, én meg kissé kábultan az iménti orgazmustól nézek le lüktető vágyára, s sejtem, hogy neki sem kellhet már sok.

Minden erőm összeszedve, félretéve a fáradságot veszem kezembe, s legbelül élvezem, hogy végre hozzáérhetek. Huncut mosollyal nézek fel rá, mire megrándul szemöldöke, én pedig számba véve megpróbálom egyszerre bevenni egész vágyát, ami képtelenség, amekkora, de én megpróbálkozom vele, hogy minél többet magamba tudhassak, míg nem végül torkom vonalánál megérzem, s lehunyom szemeim, odafigyelve, koncentrálva, hogy minél jobban kielégíthessem. Hangosan mordul fel az érzésre, amit okozok neki, így megszívva engedem ki számból, majd makkját veszem kezelésbe, csak ott veszem ajkaim közé, így nyelvemmel elszórakozom nyílásánál, próbálva beledugdosni, ő pedig hajamba kap, erősen húzza tincseim, jobban magára húzva. Felmordulok türelmetlensége láttán, ettől viszont felnyög. Legszívesebben elégedetten vigyorognék, de vele a számban ez nem megy.

-           Gyorsabban – szól rám, így én sem tökölök tovább, úgy mozgatom fejem, hogy az jó legyen neki, s kezével ő is szabályozza, mikor mennyire vegyem mélyre, habár ő legszívesebben mindig tövig merülne számban, de megfulladni még nem szeretnék. – Tae… - nevem hallatára jobban rákapcsolok, nyelvemmel úgy körözgetek, hogy a legjobb legyen számára, majd sokkal erősebben szívom meg, mint eddig, s úgy tűnik, ez a vég számára. Egyenesen számba élvez egy hangos nyögés kíséretében, fejét hátravetve, én pedig készségesen nyelem le mind, majd mikor kiengedem számból, felnézve rá, pajzán mosollyal nyalom körbe szám, letisztogatva élvezetét magamról. – Hogy te milyen mocskos vagy! – nézi végig meglepetten pislogva, én viszont önelégülten vigyorgok.

Segít felállni, majd nadrágját visszaigazítja, csak aztán lép el mellettem, hogy az én félrerúgott alsóimat visszaadja nekem azzal, hogy öltözzek fel. Gyorsan magamra kapkodom a bokszert, majd a nadrágot is, már csak mindkettőnkről a felsőnk hiányzik, ami a szoba másik-másik végében van. Én a szoba elejébe megyek, hogy felvegyem a sajátom, míg ő a szekrényekhez lépve kapja magára, amit ott hagyott.

-           Már vártam, hogy ilyen jól indulhasson egy reggelem… veled – lép elém, majd újabb csókba invitál, amit én készségesen viszonzok. – Még mindig úgy gondolod, hogy elég az a két hét?

-           Ezt nem egy alkalom után fogom eldönteni – nézek rá ártatlanul. – Két hetet beszéltünk. Majd a legvégén megadom a választ. Lehet, hogy a kezedbe nyomom a szerződést aláírva… de lehet, hogy nem.

-           Szándékosan csinálsz ki? – húz magához derekamnál fogva birtoklón, mire huncut mosolyra húzódnak ajkaim. – Szóval szeretsz játszadozni?

-           Meglehet – harapok újból ajkamba, de nem zavartatom magam.

-           Úgy tűnik, neked nem használt, hogy a nyakad harapdáltam erősen – rázza fejét helytelenítően. – Ugye tudod, hogy azért kaptad, mert harapdáltad a szád?

-           Azt hiszem, igen – kuncogom. – Mert most mit fogsz tenni?

-           Ez kellemetlen lesz az előbbi után, de… elfenekellek – mosolyodik el ő is, én pedig izgatottan veszem szaporábban a levegőt.