[10/25] Stalker with love

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Újabb rész, ezzel pedig boldog szülinapot is szeretnék kívánni egy barátnőmnek, aki mindig izgatottan várja az új részeket. <3 Jó olvasást mindenkinek! ^^

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

 

A zuhanyt megejtve később már a konyhapultnál állok a rám vagy két-három számmal nagyobb ingben és egy szál bokszerben. A felső ujját könyökömig felhajtom, hogy ne akadályozzon a zöldségek felszeletelésében, míg a vacsorát készítem elő, s nem is érzem magam túl magamutogatónak, hiszen még a fenekem is takarja a ruhadarab.

            Éppen a répát vágom fel kisebb darabokra, mikor Jungkook beáll mögém és kezeit derekamra helyezve, állát vállamon pihentetve követi figyelemmel, amit csinálok. Oldalra pillantok, amit úgy tűnik, megérez, ugyanis ő is felvezeti pillantását rám és gyermekies mosollyal néz vissza. Szívesen ölelném magamhoz, vagy egyszerűen csak hagynám, hogy ő így tesz, mint most, de nincs köztünk semmi, ráadásul csak játékszernek akar, úgyhogy ezzel csak azt fogja elérni, hogy félreértsem. Leteszem a kést is a kezemből és lefejtem övéit derekamról, miközben oldalra fordulva tolom el magamtól, amit értetlen pislogással reagál le.

            -           Mindenkivel ezt csinálod? – ráncolom szemöldököm. – Ne ölelgess! Ha csak játékra kellek neked, akkor viselkedj is ahhoz mérten, különben azt fogom hinni, mást akarsz, annak pedig nem örülnél, nem igaz? Nem szereted a partnereid lelkét ápolgatni.

            -           Nem csinálom ezt mindenkivel – pislog nagyokat. – Mármint valamilyen szinten de, mivel szerződés ide vagy oda, de valamilyen értelemben kapcsolatban vagyunk.

            -           És ezért ölelgetsz, mikor éppen vacsorát próbálnék összeütni kettőnknek? Nem gondoltam, hogy ennyi ideig maradsz – harapok ajkamba feszülten, mire pillantása elsötétül, én pedig észbe kapva engedem ki fogaim közül párnám.

            -           Éjszakára szerintem nem maradok – lép mellém és húzza magához a vágódeszkát a zöldségekkel, majd megfogva a kést szeletel tovább, ezzel elérve, hogy bennem rekedjen a levegő egyszerre azért, mert mi az, hogy ő ezt megcsinálja, másrészt azért, mert így látom karjain megfeszülni az izmokat minden egyes nehezebb darab vágásánál, ugyanis felső ruházat nincsen rajta. Azt nem volt hajlandó felvenni, mindössze egy melegítőnadrágot húzott magára, ami történetesen az enyém, de jó rá is, hiszen a kényelmesebb darabokat preferálom, így nagyobbakat veszek. Alapvetően kisebb a méretem, mint az övé, hiszen míg ő tele van izmokkal, addig én nyurga vagyok, de ezen változtatni nem fogok. Még meg is szidott, amiért ilyen gyatra a ruhatáram, aminek a fele az ágyamon díszelgett, mikor kiléptem a fürdőből. – Nem foglak zavarni, aztán meg néhány papírmunkát el kell intéznem az irodában attól, hogy a találkozókat lemondtam – magyarázkodik tovább, a végére pedig elmosolyodik, s szeme sarkából rám pillant egy másodperc erejéig. – Még soha nem csináltam ilyet.

            -           Mármint micsodát?

            -           Senki miatt sem kellett még lemondanom a munkát azért, mert közölte velem, hogy tulajdonképpen szűz a segge – nevet fel, mire erőteljesen bokszolok oldalába, így a kést ki is ejti kezéből és az ütött felültre teszi felnyögve.

            -           Így folytatod, nem fogok belemenni – teszem csípőre kezeim.

            -           Ugyan, hiszen már rég megnyertelek magamnak – húzza ki magát vigyorogva, mire tikkel egyet a jobb szemem. – Ó, mérges vagy? – tesz egy lépést felém, így túl közel férkőzve hozzám, s fejét is oldalra biccenti, ahogy kíváncsian néz rám.

            -           Lehet, hogy ez a nagy egód másoknak eddig bejött, de engem biztosan nem fogsz vele megnyerni – mosolyodom el gúnyosan. – Tudod, igazából ez az én lakásom, úgyhogy akár távozhatnál is.

            -           Áh, értem, szóval ez amolyan már megkaptam, amit akartam dolog? Áthívtál, megdugtalak, aztán mehetek is?

            -           Neked úgyis csak ennyire kellenék, nem igaz? – Kérdésem után elsötétül pillantása, amit nem tudok hova tenni, de nem érdekel, folytatom. Velem ne szórakozzon. – Eljátszadozol velem kénye-kedvedre, tulajdonképpen a szabályaid szerint kell élnem, habár ott vannak a biztonsági szavak, attól még nem feltétlenül szeretném őket használni. Nem látom sok értelmét.

            -           Szükség van rájuk, ha a határaidat feszegeted.

            -           Az értem, de abból nem értesz semmit, ha azt mondom, hogy ne?

            -           Nem – vágja rá gondolkodás nélkül, mire szemöldököm ráncolom.

            Fej rázva fordulok vissza a pulthoz, hogy befejezhessem a zöldségek feldarabolását, amit a másik karba tett kézzel, csípőjével a pultnak dőlve követ figyelemmel. Próbálok nem rá figyelni, ugyanis szívesen legeltetném rajta szemeim, de muszáj a főzésre koncentrálni, ha nem szeretném elrontani. Elő is veszek egy serpenyőt, egy külön lábost a tésztának, majd már neki is látok, hogy elkészítsek egy egyszerű kis zöldséges pirított üvegtésztát, ami kettőnknek jelen pillanatban tökéletesen elég lesz. Remélem, hogy nem válogatós az ételek terén, habár, ha ilyen gazdag, akkor valószínűleg mindig minőségi ételekből eszik, a lehető legdrágább húsokból, amit én most nem is rakok bele. Ha hiányolni fogja, az sem érdekel, ő maradt itt vacsorára, szokjon hozzá az én főztömhöz.

            Nem is telik bele hosszú időbe, mikor már tálalok is, s ismételten elfoglalva előző helyünket az étkezőasztalnál, leülünk egymással szemben, hogy elfogyasszuk az adagunkat. Kíváncsi szemekkel figyelem, ahogy Kook az első falatokat veszi a szájába, majd miután lenyeli, egyenesen szemeimbe néz, s lassan el is mosolyodik, gondolom a kétségbeesett arcom láttán.

            -           Nem gondoltam volna, hogy így tudsz főzni – vesz egy újabb falatot a szájába, dicséretébe pedig belepirulok. Esküszöm, hogy ezt ki kell nőnöm, nem igaz, hogy egyetlen ártatlan kis megjegyzésétől ennyire zavarba jövök. Lehet, csak azért, mert tudom, mit rejteget a szadista oldala, ezért hiába fiatalabb, zavarba hoz, hogy milyen is valójában. – Ha jössz hozzám, akkor ott is főzhetnél, nyugodtan mutogathatod a tudásodat, ott még több alapanyag is lenne, bármi, amit csak szeretnél.

            -           Nem igazán szoktam extrém ételeket készíteni, nem is dolgoztam még egyéb húsokkal, amik drágábbak a kelleténél. Megpróbálok kereten belül maradni, és ahhoz mérten vásárolok alapanyagot, hogy aztán valami viszonylag egyszerűt összedobjak magamnak. Tudod, mivel egyedül élek, szükség van főzési tudásra.

            -           Akkor majd megtanulod. Nem lehet túl bonyolult – eszik tovább, mire értetlenül pislogok rá, s miután én is lenyelem a számba vett falatot, nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá.

            -           Nem tudsz főzni, igaz? - Ledermed egy pillanatra, majd lassan vezeti rám pillantását, mintha csak szégyellné, hogy ebben nem kiemelkedő tehetség. – Ez nem gond, nem kell mindenkinek értenie hozzá. Az is megteszi, ha pár egyszerűbb ételt össze tudsz dobni.

            -           Mint a rántotta?

            -           Nem épp arra gondoltam, de igazad van, az elég egyszerű – kuncogom. – Ha jól gondolom, nem magadra főzöl, mivel csak nem élsz rántottán, remélhetőleg.

            -           Nem, nekem van bejárónőm, aki elintézi ezt helyettem, de nem eszek túl sűrűn otthon, nagyon sokat vagyok kint, ezért éttermekben szoktam. Nagyon sokszor egy megbeszélés keretében, akárcsak most. Folytathatnánk a szerződésben írtak megbeszélését, tudod, ez messze nem a vége. Kihúztunk néhány dolgot, de tudnom kell, hogy van-e bármi mással ellenvetésed. Az időpontokban is meg kell egyeznünk, mikor jössz hozzám, melyik nap szeretnéd, ha inkább randevúzni mennénk, ami pedig a legfontosabb, hogy mennyi időre vagy hajlandó ezt vállalni, amit természetesen megszakíthatsz a biztonsági szóval. Ha azt mondanád nekem, hogy vörös vagy piros, akkor én megállnék, nem folytatnék tovább semmit, függetlenül attól, hogy éppen hol vagyunk, és mit csinálunk.

            -           Úgy érted, hogy ha felbosszantasz az utcán sétálva, én meg benyögöm neked, hogy vörös, akkor faképnél hagyhatlak? – húzom fel szemöldököm, mire mélyet sóhajt.

            -           Igen, pontosan ezt, de ez nem azt jelenti, hogy csak úgy dobálózhatsz ezzel a szóval! – keményedik meg tekintete. – Tudod, ha már belemész, akkor nem véletlenül teszed, ráadásul a feltételekbe nagy részben beleszólhatsz, te szabsz gátat nekem, hogy meddig mehetek el, így mindkettőnknek jó lesz. Nekem is, mert ettől függetlenül játszhatok – mosolyodik el elsötétült szemekkel -, és neked is, mivel csak annyit engedsz, amennyiben megegyezünk. Ezek után nem lenne értelme, ha használnád ezt a szót. A sárgának több értelme van, akkor lassítok, de nem szakad meg a kapcsolat.

            -           Hacsak nem idő közben rájövök, hogy nem is vonzódom hozzád – gondolkozom el égnek emelve szemeim, eljátszva a gondolattal, milyen is lenne, ha az utcán magára hagynám, mintha csak szakítanánk.

            -           Ez szerintem nem fog megtörténni. Ha nem vonzódnál, akkor nem gondolkoznál el a szerződésen, na meg aztán, miért hagytad volna magad nem is olyan rég? – húzza fel fél szemöldökét, mire csak szemeim forgatom. – Már mondtam, hogy ne csináld ezt.

            -           A francba is a hülye fétiseiddel, meg a szabályokkal – motyogom az orrom alatt. – Nem is értem, hogyan lehet erre felizgulni. Nem normális – folytatom, de úgy tűnik, a velem szemben ülő minden egyes szavamat jól érti.

            -           Nagyon nagy szerencséd, hogy még nem tehetek semmit. Ezért most kikapnál – sötétül el pillantása, az én szemeim pedig felcsillannak a kíváncsiságtól.

            -           Mit tennél? – mélyül el hangom, mire mélyen szemeimbe nézve mosolyodik el haloványan. – Mit tudnál most tenni? Nem vagyunk nálad, nincsenek fenyítőeszközeid, akkor mégis mihez kezdenél?

            -           Elfenekelnélek. A kezem mindig velem van. – Felhorkantok válaszára.

            -           Itt? Most? Az asztalnál?

            -           Pontosan, ahogy mondod. Már rég itt feküdnél az ölemben és számolnád, hány ütésnél járunk.

            -           Mitől függ, hányat kapok?

            -           Mennyire vagy szemtelen – mosolyogja továbbra is, s szinte sugárzik arcáról, hogy maga előtt látja a pillanatot, amit beszélünk. – Ha nem feleselsz, akkor három, ha nem bírsz magaddal… az attól függ – néz mögém, ahol tudom, hogy az ablak van, s ábrándozva néz ki rajta. – Talán hat, az sem kizárt, hogy kilenc.

            -           Mi van akkor, hogy közben is visszaszólok? Ha nem érdekel, mennyit adsz, mert mondjuk, megharagszom rád, ezért folyamatosan csak feleselek. Soha nem ér véget?

            -           Ebben a helyzetben felkapnálak és vinnélek a kocsimhoz, hogy elmenjünk hozzám. Jelenleg nincsen más dolgod, nekem sincs, úgyhogy semmi sem akadályoz ebben. Megpróbálok mindig azonnal büntetni, de a helyzet nem mindig hozza úgy, hogy ez lehetséges legyen. Nem felejtek, később is megkapnád a magadét.

            -           És mindezt azért, mert forgattam a szemem? – vigyorgom, ugyanis számomra az egész szituáció abszurdnak tűnik, habár simán kinézem belőle, hogy úgy ahogy vagyok, valóban elvinne magával.

            -           Most igen.

            Beáll a csend, hallani lehet minden légvételünket, a kisebb szusszanásokat. A tekintetünk összefonódik, nem engedjük a másikat, csupán elsötétült pillantással nézünk, s biztos vagyok abban, hogy benne is ugyanolyan érzelmek dúlnak, mint bennem. Izgatottnak érzem magam, mintha csak vágynék rá, hogy a szavainak eleget tegyen és büntessen meg. Annyira kis nevetséges, piti dologról van szó, ő mégis mekkora feneket képes keríteni neki, én meg vevő vagyok rá. Azt mondta, nem fog így hozzám érni, amíg nem adok rá engedélyt, tehát a szerződés aláírta után a büntetésekbe nem lesz beleszólásom, de valami azt súgja legbelül, hogy erre nem is lesz szükség. Akarom, hogy így szerezzen magának örömet, hogy elfenekeljen, és egyéb más dolgot műveljen velem, amit csak lehet.

            Kiábrándítva magam rázom fejem, és gondolatban egy pofont is lekeverek magamnak, amiért ilyen ostobaságok jutottak eszembe, hogy azt akarom, hogy fenekeljen el. Nem, nem akarom, hogy így tegyen, ez nem normális dolog, én az ilyet nem szeretem, de akkor mégis miért áhítozom mindennek tudatában érte? Az övé akarok lenni, s azt akarom, hogy ő az enyém legyen, nem akarok osztozkodni rajta.

            -           Ízlett? – köszörülöm meg a torkom, témát váltva, a tányérja felé biccentve, ami idő közben megüresedett.

            -           Igen. Ez még egy indok, amiért meg akarlak tartani.

            -           Nagyszerű! – harapok ajkamba idegesen, s már nyitja is a száját, hogy szóljon érte, de ekkor váratlanul állok fel, hátratolva a lendülettel a széket is, majd elveszem a tányérokat az asztalról, hogy aztán a mosogatóba vigyem. – Kérsz valamit inni esetleg? Nem szolgálhatok túl sok mindennel, de azért tartok itthon üdítőt. Biztosan jól esne ezután az… - A szó a torkomra forr, ahogy mögém áll, majd nem várva fordít szembe magával, egyenest a pultnak lökve, testével pedig enyémhez simul, egészen közel hajolva arcomhoz, mire ajkaira esik pillantásom, melyeket igazán még nem is volt alkalmam megízlelni, szenvedélyesen csókolni.

            -           Nem kérek, köszönöm – leheli arcomra, mire nagyot nyelek. – Szemtelen vagy. Nagyon, nagyon szemtelen. Hatalmas szerencséd, hogy még nem érhetek hozzád.

            -           Lehet, hogy nem is fogsz – csúszik ki a számon, miszerint nem vagyok benne biztos, hogy aláírom-e a szerződést.

            -           Bele fogsz egyezni. Tudom, hogy így lesz. – Azzal tesz egy lépést hátra, hogy hagyjon nekem szabad mozgási területet, mire hangosan fújom ki a levegőt. Észre sem vettem, hogy eddig benntartottam. – Vedd elő a szerződést. Van pár pont, amit még szeretnék tisztázni, hogy biztos legyek benne, betartod majd őket.

            Teszem, amire kér, így néhány perccel később már egymás mellett ülünk az asztalnál, kezünkben a saját papírjainkkal, majd jönnek a kérdések, hogy mennyit szoktam inni, mennyire vagyok kicsapongó, mit engedhetek meg magamnak és mit nem, hogy ő mindig figyelni fog rám, valakit küldeni fog értem, ha mennem kell valahová. Ez a szolgáltatás annyira nem is rossz, tetszik, hogy csak úgy fuvarozgatnának. Nem lehetek mással kapcsolatban, de ez szerintem teljesen egyértelmű, ha vele vagyok, nem fogom megcsalni. Annak számít egyáltalán, ha nem járni fogunk, csak egy szerződés keretében dugni? Mindenesetre ez fordítva is igaz, ő sem fog az alatt az idő alatt mással se járni, se pedig alávetettnek fogadni. Érdekes is lenne, ha több vasat tartana a tűzben egyszerre, még ha ki is nézem belőle, azért mindennek van határa.

            -           Ezt a pontot egyébként szerintem felesleges volt belefoglalnod a szerződésbe. Ugye tudod, hogy értelemszerűen egyikünk sem megy máshoz, ha mi… hogyan is nevezzem. Kapcsolatban vagyunk? – ráncolom szemöldököm.

            -           Vannak, akik ezt nem veszik magától értetődőnek. Mivel nem járunk, nincsen semmi lelki összeköttetés a partner és közöttem, ezért vannak, akik úgy gondolják, hogy a játék tart, de mellette egy normális kapcsolatot is szeretnének maguknak. A kettő nem megy egyszerre, a titkomra nem derülhet fény, és egyébként is csak magamnak akarom azt, aki ebbe belemegy, márpedig ha én úgymond hűséges maradok, akkor nekem a másik ne hemperegjen mással.

            -           Érdekes – motyogom. – Volt már ilyenre példa?

            -           Volt. – Tekintete megkeményedik, ahogy rám néz, s nem is mond többet. Hosszas másodpercekig csak nézünk egymásra, én meg azon gondolkozom, hogyan lehetett ez az egész, de nem értem, hogy valakinek hogyan lehetett annyi esze, hogy Kook háta mögött mással is enyelegjen.

            -           Én ezt nem értem.

            -           Belement a játékomba, de nem volt hajlandó megszakítani a kapcsolatot az akkori párjával. Ezt utólag közölte velem, ezért akkoriban történt, hogy változtattam a szerződésen és ezt a pontot is hozzáírtam. Az úgy nem megy, hogy van kapcsolata az egyik félnek, mert… az egész nevetséges. Az ilyen szégyentelen.

            -           Változtattál a szerződésen és ő azok után is belement? Nem maradt inkább a párjával? Miért akart volna egyáltalán ebbe az egészbe belemenni, ha volt valaki, akit szeretett?

            -           Ezt én nem tudhatom, de igen, belement. Megszakította a kapcsolatot a párjával és hozzám jött.

            -           Milyen bosszantó! – túrok hajamba frusztráltan, ugyanis az egész helyzetbe beleképzelve magam, rájövök, hogy ez valóban mekkora arcátlanság. – És te inkább arra ösztönözted, hogy szakítson, hogy veled legyen egy kis időre?

            -           Engem nem érdekelnek mások. A saját érdekeimet helyezem előtérbe, ha pedig ő úgy érezte, hogy inkább jön hozzám, minthogy a kapcsolatában maradjon, akkor az ellen nem tehetek semmit. Teljesen önszántából döntött így, én nem köteleztem semmire.

            -           Ő hanyadik volt a nyolc közül? – Kérdésemre elgondolkozik, végül egészen hamar rájön.

            -           A negyedik – feleli -, viszont párszor visszajött. Megegyeztünk ugyebár az időtartamban, ami először két hónap volt, aztán jött nekem más, majd újból felkeresett és újból megegyeztünk, hogy meddig legyen nálam. Összesen háromszor írt alá szerződést.

            -           Nem gondolod, hogy ez jelent valamit? – húzom fel fél szemöldököm és el is mosolyodom. – Lehet, hogy beléd szeretett, azért járt vissza, csak tudta, hogy nem lehet köztetek más ezen a szado-mazo kapcsolaton kívül, és így akart melletted maradni.

            -           Kétlem, hogy így lett volna – fordul vissza a szerződéshez. – Csak szerette, amit teszek vele, ezért visszajött. Lehet, hogy te is így fogod gondolni – néz vissza rám, mosolya pedig kiszélesedik.

            -           Nem is tudom… nem érzem magam mazochistának – húzom el szám.

            -           Nem kell feltétlen annak lenned. Így is kihúzattad már például a lovaglópálcát, pedig, ha tudnád, hogy az mennyire tetszene – hunyja le szemeit, s szinte látom, ahogy gondolatban ő már máshol jár. – De nem bánom, van más. Ó, de még mennyire sok választék van!

            -           Bocsi, hogy ezt kérdezem, de a családodnak nem tűnt fel ez a furcsa fétised és az, hogy mindig másokat hordasz a házadba? – köszörülöm meg a torkom zavartan.

            -           A birtok hatalmas, nem találkoztak még egyetlen partneremmel sem. Nem tudják, hogy ezt csinálom, nem is szeretnék beszélni nekik róla.

            -           Szégyelled?

            -           Nem.

            -           Akkor miért titkolózol előttük?

            -           A családi életembe ne kontárkodj bele, Taehyung – közli olyan hangsúllyal, amitől a szőr is feláll a hátamon, és hirtelen úgy érzem, mintha valami rosszat tettem volna, el is szégyellem magam.

            -           Sajnálom – sütöm le szemeim. – Miért nem keresel egy kapcsolatot inkább, ahelyett, hogy ilyen szerződésekkel élsz? – piszkálgatom egyik ujjam a másikkal az ölemben. – Én nem érzem magam erre megfelelőnek. Én nem… én nem szoktam futókapcsolatba belemenni, az nem az én stílusom. Látod, hogy mennyit vacillálok vele, akkor miért nem keresel inkább mást helyettem? Miért engem próbálsz meggyőzni, ha az elmondásod alapján, eddig egyetlen egy férfivel sem voltak ilyen gondjaid, mint velem. Belementek a játékodba, mert így akarták, de én nem…

            -           Téged akarlak – vág a szavamba.

            -           De miért?

            -           Ennyit még senki után sem futottam. Senki nem kérette magát ennyire, mint te – mér végig, mire már nyitnám is a szám, hogy kikérjem magamnak a kéretést, de felteszi mutatóujját, így jelezve, hogy tartsam magamban. – Megfordult már a fejemben, hogy inkább hagylak, ha ilyen nehézeset vagy, aztán a romantika sem az én műfajom, így az még egy lapáttal rátett, hogy elgondolkozzam a kettőnk viszonyán. Végül mégis mindig arra jutottam, hogy kellesz. Nem érdekel, milyen áron, akkor is az enyém leszel.

            -           Birtoklás mániás vagy?

            -           Szeretek uralkodni mások felett – mosolyodik el.

            -           De én még mindig nem értem, miért én. Biztos vagyok benne, hogy sokan lennének, akik kapkodnának érte, hogy veled lehessenek, ha pedig a te szavaiddal élve én kéretem magam, akkor minek jössz utánam? Az is zavar, hogy én romantikus egyén vagy, te pedig nem szereted a partnered lelkét ápolgatni, akkor én miért? Nem áll össze a kép, miért jutottál arra a döntésre, hogy rám van szükséged, mikor te magad mondod, hogy ilyet nem szoktál csinálni. Miért terheled magad velem?

            -           Nem tudom – szusszant fel. – Fogalmam sincs, ahogy arról sem, miért nem léptem le, mikor pár órája még éppen azt közölted velem, hogy szűz vagy.

            -           Nem vagyok szűz!

            -           Tök mindegy, vehetjük annak, hogy az voltál. Nem szoktam… én nem szeretkezek. Nem járkáltam még ennyit senki után, tudom, hogy ez az egész ellentmondásos, de nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen csak érzem, hogy szükségem van rád. Képes lennék bármilyen követ megmozgatni azért, hogy végül nálam köss ki, hiába állsz ellen. Egyébként is, ha te annyira nem akarnád, akkor elég határozottan elküldhettél volna már, de nem teszed, és ez is folyton bennem van, hogy nyitva áll egy kiskapu hozzád.

            -           Mondtam már, hogy nem megyek bele – fonok keresztbe karjaim magam előtt, és sértetten dőlök hátra a széken.

            -           Úgy, mint a szórakozóhelyemen? – mosolyodik el perverzen, mire el is gondolkozom, mit csináltam, de hirtelen nem ugrik be semmi. – Annyira el akartál kerülni, hogy végül a csókomért áhítoztál. Ó, várj, azt akartad nemrég is – kuncogja.

            Elpirulok az emlékekre, majd megköszörülve torkom hajtom vissza a szerződést, majd teszem bele a borítékjába. Jungkook értetlenül pislog rám, mikor én felállok, s a franciaágyamhoz lépve felkapom róla a gondosan összehajtogatott ruhákat, amik történetesen nem az enyémek, majd visszalépve a másikhoz, egyenesen a képébe dobom őket, majd már tovább is állok, hogy magamra is felkapjak egy nadrágot.

            -           Most meg mit csinálsz? – áll fel az asztaltól, miközben én a szekrényem előtt állva húzom fel a jobb lábamra a nadrágot.

            -           Azt mondtad, nem maradsz estére, úgyhogy azt hiszem, itt az ideje, hogy elmenj. Öltözz fel, tudod, hol a kijárat, aztán majd beszélünk.

            -           Próbára akarsz tenni? – kérdezi, miközben valóban visszaveszi magára az ingjét. – Rendben, Taehyung. Akkor játszhatunk így is – mosolyogja, mikor már a nadrágot is átveszi, abban a mosolyban pedig minden benne van. Sötét, csintalan, sokat sejtető. Vajon mit fog tenni? Mire gondol, hogyan játszom most? Szimplán elegem van belőle, túlságosan zavarba hoz, ez a csókos téma pedig kegyetlen döfés volt. Tényleg ezt szeretném, ha végre valahára megcsókolna, de állandóan csak játszik, ami nem kenyerem.

            Lassan összeszedi a cuccait, majd elkísérem a bejárati ajtóig, ahol megállva még utoljára visszafordul hozzám. Szívem nagyot dobban, ahogy vészesen közel hajol hozzám, végül az utolsó pillanatban mégis megváltoztatja az irányt és a fülem mögötti kis érzékeny részre hint csókot, mire lehunyom szemeim egy pillanatra, hogy átadjam magam az érzéseknek. Akarom, hogy tovább csókolgasson, s tudat alatt az ellenkező irányba is döntöm fejem, mire kuncogó hangot hallok meg, s több se kell, hogy mellkasánál fogva toljam el magamtól.

            -           Egyszerűbb lenne, ha beismernéd, hogy ugyanúgy vágysz rám, mint én rád, de ha nem szeretnéd, akkor elérem. – Azzal távozik is, én pedig megkönnyebbülten, mégis izgatottan dőlök neki az ajtónak.

            Vajon most mit fog tenni? Azt mondta, megmozgatna bármennyi követ azért, hogy megszerezzen magának, miattam meg még változott is a tetteiben, ugyanis még senkivel sem viselkedett így, mint velem. Nem romantikus, nem rohangál ennyit senki után, és főleg nem mondja le a találkozóit, ami fontos munkarész, csak azért, hogy szeretkezzen, amit szintén nem szokott csinálni. Vajon miért lehet ilyen, és mit fog még mutatni, amiben más, mint másokkal? És milyen lehet az az oldala, amit mindenkinek mutat, a kegyetlen, szadista, könyörületet nem ismerő férfi. Meg akarom tapasztalni, akarom őt minden egyes porcikájával, minden milliméterével együtt. Az édes, szép formájú ajkait akarom csókolni, a hajába túrni, magamhoz ölelni, mellette feküdni le éjszaka, és mellette is kelni reggel. Ha ehhez az kell, hogy belemenjek a feltételeibe, akkor megteszem. Még átnézem azért, de szeretnék mellette lenni. Talán meg kellene kérnem, hogy adjon próbaidőt. Mégsem ugorhatok fejest az ismeretlenbe, viszont ki akarom próbálni, mennyit bírok. Azt hiszem, ez lesz a legjobb megoldás.

Másnap a munkában egyedül vagyok, így sietnem kell mindennel, viszont folyamatosan az órára pillantgatok, hogy eljöjjön az idő, amikor Jungkooknak érkeznie kell. Akár előre el is készíthetném a kávéját, úgyis tudom már, hogy mit kér, azt is, hová ül, még le is tehetném az asztalára, ahol most éppen nem ül senki, így nem zavarna semmit. Azért inkább megvárom, ki tudja, hogy ülnek-e a helyére, na meg, ha nem érkezik percre pontosan, a kávé kihűl. Nem gond, egy ötletnek azért jó volt, habár fel kéne hagynom az ilyenekkel. Úgy viselkedem, mint egy szerelmes bolond, azok gondolkoznak így, márpedig én nem vagyok se szerelmes, se bolond. Régen éreztem már szerelmet, ami hiányzik is, de nem baj, megvagyok nélküle is. Jelenleg egyébként sincsen senki, aki iránt érezhetnék így, maximum Jungkook, de neki nem kellek többre, így nem is rángatom magam ilyenbe. Tetszeni tetszik, hiszen szörnyen jól néz ki, ráadásul a tegnapi után, amire visszagondolva még most is belepirulok, csak még jobban odavagyok érte. Egy önző, szadista, birtoklás és irányításmániás, bunkó alak, aki nem törődik senki érzéseivel, engem mégis levett a lábamról. Nem tudok rájönni, hogyan történt, mivel sikerült így elvarázsolnia, de, hogy odavagyok érte, az egyszer biztos.

            Az óra ketyeg, az idő gyorsan múlik. Már rég eltelt az az óra, mikor Kook jönni szokott, de lehet, hogy dolga akadt, elvégre is tegnap miattam lemondott pár találkozót. Úgy tűnik, ez igaz is, ugyanis este sem érkezik meg, így egyedül megyek haza záráskor.

            Másnap már nem vagyok egyedül, viszont Hoseok nincs velem, ő még szabadnapon van, azóta pedig nem is beszéltem vele, hogy nálam volt hétfő este. Minjaevel beszélgetek inkább, a szombati buli óta sűrűbben tárgyalok vele, de csak hétköznapi dolgokról, neki nem számoltam be az azóta történtekről. Úgy gondolom, ez nem telefontéma, majd, ha személyesen találkozunk, akkor mesélek.

            Jungkook a mai napon sem érkezik, amit nem értek, de hogy még egy árva smst sem hagyott, még furcsább. Azt mondta, hogy minden követ megmozgat, hogy úgy játszik, ahogyan én akarok, akkor mégis hol van? Miért nem jön el, de ha nem is jön, akkor miért nem hagy valami üzenetet? Magának akar, akkor írjon, kérdezzen, tegyen bármit, de ez így zavar. Talán máris megunta, hogy utánam koslasson, ezért nem csókolt meg egyetlen alkalommal sem, amit próbálkoztam, mert ő előbb biztosra akar menni a párjánál, hogy belemegy a játékába, addig meg nem akar ilyesféle közelségbe kerülni vele. De hát már lefeküdtünk! Akkor miért ódzkodik egy csóktól? Lehet, hogy az a baja, hogy folyton ezt várom tőle. Ez is badarság, hiszen ez kit zavarna? Ha akar magának, akkor ez vele jár. Nem szeret csókolózni? Akkor mondja azt, ne húzódjon el, akkor figyelembe veszem, és nem nyomulok rá, nem várom. Lehet, hogy ez egyfajta kikötés nála, hogy nem csókol meg senkit, mert az mélyebb érzelmekről tanúskodik. Igen, sokan így vallják, de nem gondolnám, hogy ő is.

            Másnap otthon vagyok, nem dolgozom, de üzenetem nem érkezik. Én is felhívhatnám, de ha már annyira nagy volt a szája, akkor tegyen is értem valamit. Én a helyében jobban próbálkoznék, így el fogom veszíteni az érdeklődésem. Mindegy is, holnap mindketten dolgozunk Hoseokkal, majd végre tudunk beszélni. Kíváncsi vagyok rá, mit gondol erről, hogy nem hív és üzenetet sem hagy. Még csak csomagot sem küld, hogy az ajándékvásárlós imádatát kiélje, engem meg frusztrál az egész. Lehet, nem voltam elég jó neki? Miért nem mondja meg, ha végül nem akar semmit? Ennyire rossz lett volna velem a szex? Talán csak etetett, nem is akar magának, csak egyetlen alkalomra kellettem, ezt pedig megkapta, mert olyan idióta vagyok, hogy ellenállni sem bírok. Hagytam, hogy megdugjon, arra nem is gondoltam, hogy egy ilyen gazdag, öntelt ficsúrnak meg se kottyan ennyi pénzkidobás, hogy megszerezzen valakit. Micsoda könnyen kapható hímringyó vagyok. Az vagyok, különben nem hagytam volna magam. Idióta vagyok, gondolhattam volna, hogy ennyit akar, ha pedig mégsem, akkor miért nem hív már?