[1/?] The Tale of Fourteen Princes

Cím: The Tale of Fourteen Princes
Írta: Ayu
Besorolás: +12
Szereplők: Taehyung, Jungkook, Yugyeom, Bambam, Jackson, de többen is lesznek
Páros: Vkook
Figyelmeztetés: későbbiekben yaoi, vér, szereplő halála
Műfaj: dráma, akció, romantika, középkori

Taehyung POV

Elnyelve egy ásítást indulok a szobám ajtaja felé, hogy kiléphessek onnan, de mielőtt ez megtörténne, még megtorpanok, majd oldalra fordulva veszem szemügyre magam az így velem szemben álló tükrömben. Hajam egy része felül összefogva áll, a többi leengedve a hátamhoz simulva. A rangomhoz méltányos hanbokot viselek, hiszen ez sem mindegy, tekintve, hogy herceg vagyok.
Igen, herceg vagyok, a Silla birodalom jelenlegi királyának a hatodik számú fia. Van hat testvérem, de csak egyetlen édestestvérem, a többi mind csak féltestvér. Más anyjuk van, most pedig a legnagyobb hatalmat az én anyám élvezi a király mellett, ő volt az utolsó, aki megházasodott apámmal. Az ő házasságukból születtem először én, majd két évvel később egy öcsém. Hercegekként soha nem mondhattuk el magunkról, hogy egyszerű életünk volna. Rengeteg felelősség nyomja a vállam, ahogy a testvéreimét is, éppen ezért érzem úgy, hogy nem szeretnék uralkodó lenni. Nem szeretnék apám helyébe lépni, így azon vagyok, hogy védelmezzem a bátyáim, legfőképp a koronaherceget, a legidősebbet.
A hosszú folyosókat róva utam egyenesen anyám szobája felé vezet. Az egyik nap kiszabták rám azt a feladatot, hogy látogatást tegyek a szomszéd királyságban, Baekjeben, mivel fontos, hogy beszéljen valaki az ottani királlyal. Kivételesen ezt a feladatot én kaptam, ami miatt kissé izgatott vagyok, hiszen még túl fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy ilyen feladatokat elintézzek. Igazából semmi különösről nem lenne szó, szimplán át kell adnom majd egy levelet, melyben a két királyság közötti béketárgyalás feltételeiről lenne szó, természetesen javarészt a mi birodalmunk javára. A baj az, ha nem fog tetszeni az ottani uralkodónak, akkor annak a levét én fogom meginni, esetlegesen engem fognak bántani vagy akármi más. Emiatt, jól fel kell készülnöm lélekben és mentálisan is, hogy jól tudjam használni az eszem, mikor szükség lesz rá. Ki kell játszanom őt, ha kell akár fenyegetést is tehetek, hiszen herceg vagyok. Az én szavam szent.
A megfelelő ajtó elé érve a szolgálók, akik ott állnak, nyomban félreállnak, hogy beléphessek, így kinyitva előttem az ajtót, azonnal bentebb is találom magam, majd gondosan bezárták azt mögöttem. Tekintetem összefonódik anyáméval, aki mellett testvérem Yugyeom, a 7. herceg ül, majd a következő pillanatban már meg is hajolok előtte üdvözlésképpen.
- Gyere csak közelebb, pont jókor érkeztél – mosolyog vidáman, mire teljesítem is kérését, így a kis asztalhoz ülve, melynél ők is ülnek egy párnán. – Yugyeom-ahval pont rólad beszéltünk. Nagy nap ez a mai, nemde? – veszi vékony ujjai közé csészéjének fülét, majd elegánsan kortyol belőle egyet, hogy a forró nedű enyhítse szomját.
- Igen – felelem bólintva egyet, majd öcsémre vetek egy pillantást, aki szintén ugyanekkor tesz így. – Akármit teszel, nem viszlek magammal, nem tehetem. Ez veszélyes út lesz, még a végkimeneteléről sem tudhatunk semmi biztosat, de megígérhetem, hogy a tőlem telhető legjobbat fogom kihozni magamból! – nézek anyámra a mondandóm második felében.
- Szerintem akkor se célszerű egyedül menned. Igazán megengedhette volna a király, hogy én is veled tartsak – sóhajt egy mélyet, mire elmosolyodom.
Amióta apánk bejelentette, hogy nekem kell elintéznem ezt az ügyet, azóta csak arra áhítozik drága öcsém, hogy velem jöhessen, mert mindenképp át szeretne jönni ő is szétnézni a másik királyságba. Véleménye szerint egységben az erő, és két herceg mégis hamarabb meggyőzi az ottani uralkodót, mint egy. Viszont szerintem meg éppen ez az, hogy azt hinnék, tényleg veszélyben kell érezniük magukat mellettünk, hiszen miért mennénk tömegesen szinte, ha békét akarunk felajánlani? Elegendő lesz az én szavam, ha a helyzet elfajulna.
- Még igazán éretlen vagy az ilyenhez. Jobb lesz, ha itthon maradsz és tanulsz – vetem neki gúnyosan, mire felhorkant.
- Te beszélsz? Mindössze két évvel vagy idősebb nálam! Az semmit nem jelent – fordítja el az ellenkező irányba arcát, mire mosolyom vigyorrá szélesedik. Mindig is szerettem, hogy ilyen kis szeleburdi és durcás. Aranyosnak találtam, és valamiért úgy érzem, sosem fogok tudni rá felnőttként tekinteni.
- Az a két év nagyon hosszú idő, én pedig két évvel mindig bölcsebb és tapasztaltabb leszek nálad. Fogadd el. – Mondandóm végén anyámhoz fordulok újból, aki kissé felhúzott szemöldökökkel pislog hol rám, hol testvéremre.
- Ne szemtelenkedjetek egymással! – szól ránk, de engem egyáltalán nem hat meg. Ha az öcsém úgy dönt, pufogni kezd, akkor én hárítani fogom. – Mindketten fiatalok vagytok még, de éppen ez a jó. Ti ketten vagytok a legfiatalabbak a király fiai közül, a többieket ne is vegyétek számításba. Tudjátok, hogy a király jó egészségnek örvend, így minden bizonnyal még hosszú ideig hatalmon lesz. Ez számunkra nagyon jó hír, ugyanis titeket kevésbé fog veszélyes területekre küldeni, így a bátyáitok… nos, nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg szépen. A lényeg, hogy ők sokkal nagyobb veszélyben vannak. Biztos vagyok benne, a trónért bármit megtennének, így nektek nincs más dolgotok, mint kivárni a dolgok végét. Az utolsókból egyszer elsők lesznek – vet ránk jelentőségteljes pillantást, mire én szemöldököm ráncolom. Komolyan gondolta, amiket mondott? Ezeknek a szavaknak hatalmas súlyuk van, főleg a palotában. Bár, nagyon remélem, csak én értelmezem félre. Igen, biztosan így van. Miért kívánna a testvéreinknek, még ha csak féltestvérek is, rosszat? Semmi értelme, inkább örülni kellene annak, hogy most minden jól megy, mindenki egészséges és… és a koronahercegünk is épségben van. Miért hullana ki a sorból?
- Elsők? – teszi fel a kérdést Yugyeom. – Első lehetek? – csillannak fel szemei, mire az enyéim tányérméretűre nőnek, anyámé viszont büszkeségtől csillog.
- Igen, tudod, ha a bátyáiddal bármi… - kezdene bele anyám, de én meggondolatlanul a szavába vágok.
- Már, hogy lehetnél első? – horkantok fel. – Idősebb vagyok nálad. Talán a vesztemet akarod? – húzom fel szemöldökeim. – Egyébként is, vagyunk heten, mégis hogy kerülhetnél első helyre? – nevetek fel gúnyosan. – Anyám – fordulok felé. – Ne hitegesd hiú ábrándokkal. Kárt tesz a fiatal, pici lelkében. – Szavaimmal nem azt a hatást érem el, amit szeretnék, mivel mindketten szikrákat szóró szemekkel illetnek, de ez nem tud érdekelni abban a pillanatban. – Nem szabadna ilyenekről beszélnünk – zárom le a témát. – Kívánjatok szerencsét, hogy megtudjam győzni Baekje királyát a békéről – azzal felállok és egy gyors meghajlás kíséretében, meg se várva a reakciójukat, elhagyom a lakrészt.
El se hiszem, hogy komolyan idáig terelődött a szó. Semmi értelme az egésznek, mi túl gyenge láncszemnek számítunk a hercegek között, így bizonyára soha nem lesz esélyünk hatalomra jutni, de azért a legfiatalabbat tele kell traktálni ilyen badarságokkal! Mi késztetné rá, hogy ő legyen a király? Ahhoz elég aljas módszerekhez kellene folyamodni, amit kétlem, hogy bármelyikünk is megtenne. Anyám jó ember, ismerem őt, tudom, hogy kedves, jószívű, hiszen velem is így bánt életem során, de akkor mégis… mi volt ez az egész? Erre csak egyetlen egy magyarázat van. Nagyon félt minket, ezért fel akar készíteni a legnehezebb időkre is lélekben. Igen, biztos vagyok benne, hogy csak aggódik értünk.
Utam egyenesen a palota előtti udvarba vezet, ahol már várnak rám előkészítve mindent. Többen állnak a lovaik mellett, miközben az enyémre is vigyáznak. Gondosan felnyergelték, még a kisebb táskámat is felakasztották, hogy azzal se kelljen nekem vesződni.
Egy pillanatra lehunyom szemeim, és mély levegőt veszek. Hosszú útnak nézünk elébe. Hosszú és veszélyes útnak, aminek sikerrel kell zárulnia. Ha nem sikerül meggyőznöm a királyukat, akkor az én káromra fog menni az egész, akkor miattam lőni fognak minden tervnek, hiszen akkor ki tudja, mi fog várni, mit fognak tenni, ha nem tetszik az ajánlat. Miért ilyen bonyolult egy ilyet lerendezni? Azt gondolná az ember, hogy könnyű hercegnek lenni, de egyáltalán nem az. Rengeteg súly nyomja a vállam már most, pedig alig vagyok tizenhét éves.
Egyik lábam beakasztva lendítem át magam a lovon, hogy így felpattanva rá útnak indulhassunk. Körbenézve konstatálom, hogy mindenki követi a példámat, majd mikor ez megtörténik egy hangos kiáltással és rántással a száron indítom útnak a lovam sietősen. Szeretném hamar letudni a tárgyalást, hogy minél előbb hazakerülhessek. Nem nekem valóak ezek a dolgok, ráadásul anyám szavai is frusztrálnak kissé, hiába nem volt vele semmiféle rossz szándéka. Valószínűleg azért néztek rám olyan szúrósan, mert félreértelmeztem a dolgokat. Néha jobb lenne, ha előbb használnám az eszem, nem pedig elhamarkodottan jelentenék ki dolgokat. Nem igaz, hogy pont egy ilyen jelentős esemény előtt kell rájönnöm arra, hogy még mindig nem bírok logikusan gondolkozni, és későn jövök rá a dolgokra is. Gyorsabban kellene pörgetnem az agyam Baekjeben legalább, hogy ne kövessek el hibákat. Meg kell csinálnom… nem is! Megfogom csinálni! Nem fogok csalódást okozni senkinek a királyi családban. Megmutatom nekik, hogy többe vagyok képes, sőt, ha már egy ekkora feladatot rám bíztak, akkor meg kell mutatnom, hogy ki is érdemeltem, hogy elvégezhessem.

Hosszú órák lovaglása után, mely közben kisebb pihenőket tartottunk, végre elérkezünk a főváros kapuihoz, majd annak utcáin gyorsan átlovagolva érkezünk az ottani palota elé, ahol már várnak minket. A kapukat kinyitják nekünk, majd lassan belépünk mind az első udvarba. Gyorsan körülszemlélek, hogy felmérjem a helyzetet, de semmi különöset nem látok. Teljesen átlagos minden, mégis sugárzik a falak közül, hogy gyenge láncszem ez a hely. Nem is értem, minek kell békét kötnünk velük, ha egyszer amúgy is gyengék.
Arcomra megpróbálva semlegességet tükrözni ugrok le lovamról, mely elé nyomba odalép egy számomra idegen őr, aki nyomban fejet is hajt előttem.
- A lovakat mi elhelyezzük, uram. Kövessék egyik alattvalónkat, ő elvezeti magukat a célhoz – mutat karjával egy irányba, ahol egy ékes ruhába öltözött személy áll.
Bólintással válaszolok neki, majd lábaim nyomban útnak indulnak annak a személynek az irányába, akihez az őr küldött.
- Üdvözlet a királytól önnek, hatodik herceg – hajol meg előttem, amivel bizonyítja is, hogy mennyivel alacsonyabb rangú nálam. – A király jelenleg nem tartózkodik a palotában, mert sürgős elintéznivalója akadt, így szeretném egy szobába vezetni, ahol addig tartózkodhat, míg az uralkodó meg nem érkezik. – Kijelentése közben végig meghajolva maradt.
- Mikorra várható a visszatérte? – teszem fel az első megfogalmazódott kérdést.
- Úgy tudom, még csak nem olyan rég indult útnak egy nagyon fontos ügyben, így az is lehet, hogy napok múltán fog visszatérni.
- Tessék? – emelem meg a hangom idegesen, mire kissé összerezzen, de tartja magát.
Komolyan bolondot akarnak belőlem csinálni? Nem azért jöttem, hogy napokat töltsek el itt, mikor a baekjei király is pontosan jól tudott róla, hogy érkezni fogok egy szintén halaszthatatlanul fontos ügyben, erre egy másikra hivatkozva elhagyja a palotát? Akár napokra is? Miféle király ez? Már értem, miért is ilyen gyenge ez a nép. Ilyen uralkodóval senki se csodálkozzon a bukáson. Viszont haza nem térhetek addig, amíg ezt az ügyet le nem rendeztük. Az nekem is és a kísérőimnek is fárasztó lenne. Na, meg muszáj elcsípnem a királyt, örökké meg nem maradhat távol.
- Elnézését kérjük a várakoztatás miatt, de ígérjük, hogy addig minden szükséges ellátást megkapnak, amíg a király vissza nem tér! – esedezik tovább, mire szemeim égnek emelem.
Ez nem lehet igaz. Komolyan, de tényleg, ez is csak velem történhet meg. Először kapok életemben végre egy nagyon komoly feladatot, erre az se mehet gördülékenyen! Nem hiszem el!
- Rendben, megvárom itt a királyt – sóhajtom gondterhelten. – De követelem, hogy küldjenek utána egy levelet, melyben megfogalmazzák, hogy már megérkeztem és minél előbbi visszatérését követelem! – Hangosan szusszantok fel.
A személy, aki eddig meghajolva állt előttem, most kihúzza magát, szemeivel továbbra is a földet pásztázva, majd egy bólintással hátat is fordít nekem, jelezve, hogy kövessem. Akikkel érkeztem, ők is elindulnak utánunk, majd a belső udvarba lépve lassan szétoszolunk, hiszen mindenkinek külön megmutatják a helyét, mígnem végül egyedül maradok. A palota nagyon szép, rendesen karban van tartva, ráadásul szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy meglehetne ezt a helyet tölteni egy kis élettel. Csodálatos hely lehetne, de pillanatnyilag senki nem kószál kint, valószínűleg azért, mert mindenki értesült az érkezésemről, így azt akarják mutatni, hogy itt minden rendben van, korlátozott, kiegyensúlyozott, de engem aztán nem tudnak átverni. Hallottam már az itteni életről egy s mást, amit regéltek nekünk, mikor fiatalabbak voltunk. Az itteni hercegek kevésbé vannak korlátozva, sokkal szabadabbak, sokkal több életük van, többet szórakoznak. Ilyen tekintetben tetszik az itteni élet, de nem tudhatom, milyen lehet valójában, viszont valamiért úgy érzem, a királyra még várnom kell egy darabig, így lesz alkalmam legalább egy kicsit meglesni a szokásaikat. Érdekel, kíváncsivá tesz, hogy hogyan élhetnek itt, miket csinálnak, miket ünnepelnek, egyáltalán hogyan zajlik itt bármi, akár egy teljesen normális hétköznap is. Lehet, nem szabadna, hogy érdekeljen, de annyi minden mesét hallottam már, hogy ezért is vállaltam el egy ezer wattos mosollyal ezt a feladatot. Tudtommal itt elég vicces módon, de szintúgy, mint nálunk, hét herceg van. Szívesen találkoznék velük.
- Önnek a szobája biztos helyen lesz, ne aggódjon, viszont lenne egy pár fontos közölni valóm, mielőtt megmutatnám… - mondatát nem tudja befejezni, hiszen egy másodperc leforgása alatt nyílik ki a mellettünk lévő ajtó, melyből viszonylag alacsony és vékonyka termetű fiú borul ki egyenesen nekiesve hátával az útmutatómnak. Egy hangos feljajdulás kíséretében borulnak a földre mindketten, mire szemeim tágra nyílnak a meglepettségtől, és csak értetlenül pislogok az előttem zajló eseményre.
- Te idióta! – kiált fel, aki kiborult az ajtón, szemeit résnyire nyitva tartva, egyenesen a szobába nézve, ahonnan ki… kiesett. – Megmondtam, hogy bírjál magaddal, mert baj lesz! – pattan fel gyorsan ültéből, majd pillantása váratlanul esik rám, mire csak szemöldökét ráncolja.
Haja össze van fogva a feje tetején, homlokán pedig egy pántot visel, úgy néz szemeimbe, majd mér végig alaposan, akárcsak az a személy, aki a szobában áll, szintén ugyanolyan hajviselettel. Nem mondanám, hogy túlzottan hasonlítanak egymásra, de külsejük és ruházatuk alapján, na, meg, hogy elnézést sem kérnek a szolgálótól, arra utalnak, hogy magas rangjuk van.
- Te meg ki vagy? – veti nekem a kérdését a velem szembenálló, majd újból végigmér. – Nem tűnsz idevalósinak.
- Mert te ki vagy, hogy csak így számon kérj engem? – húzom fel szemöldököm egy ártatlan mosoly kíséretében, ami elég feltűnően szúrja az oldalát.
- Hogy én? – mutat magára felnevetve. – Talán nem tűnik fel? Én egy herceg vagyok, Baekje királyának hatodik fia, BamBam.
- És azt gondolod, ez elég indok arra, hogy ilyen randalírozást rendezzetek? – kérdezem meglepetten, mire a szolgáló hozzám lépve, lehajtva fejét szól rám.
- Ne mondjon ilyeneket, uram! Nem történt semmi! Kérem, inkább kövessen! – próbál elhúzni tőlük, de nem jár sikerrel. Amint megérzem ujjait karom köré fonódni, kirántom azt onnan egy határozott mozdulattal.
- Én is herceg vagyok, de engem arra nevetlek, hogy tisztességesen és normálisan éljek, és ne vágjam ki az ajtót, ne essek neki a szolgálómnak, akit utána ne nézzek levegőnek! – osztom ki, mire szemei hatalmasra nőnek, ajkait pedig összepréseli mérgében. – Mielőtt bármit kérdeznél, jobb, ha tudod, én Silla királyának vagyok a hatodik fia. Örvendtem a találkozásnak – vetem oda neki, majd a társára véve egy pillantást, aki szintúgy alacsonynak tűnik, tovább lépek, teljesen higgadtan hagyva magam mögött őket.
Nem gondoltam, hogy ilyen módon fogok összefutni bárkivel is. Meglep, hogy egy herceg ilyen rendetlenül viselkedik a palotában. Itt tényleg rendet kell teremteni. Ha sikerül rendezni a békeszerződést, akkor teszek róla, hogy gyakrabban tehessek itt látogatást és rendbe szedhessen a népet.
A szolgáló hamar utolér és mutatja is az utat tovább, ahová még vezet egy lépcső, majd ott több szoba közül az egyik előtt megáll és kinyitja előttem, majd megállva ott várja, hogy beljebb lépjek. Nem túl nagy, a célnak megfelelő kis helyiség, amíg a király vissza nem tér. Végülis, nem panaszkodhatok.
- Ételt kitől kapok majd? Maga hozza minden reggel nekem vagy lesz valaki, akire számítanom kell? – kérdezem.
- Nos, igazából… el kell mennie egy terembe, ahol majd a többiekkel együtt ehet, akikkel érkezett. Ha szeretné, máris megmutathatom önnek az utat arra.
Egy bólintás kíséretében indulunk újból útnak, én pedig próbálom gyorsan rögzíteni az útvonalat, hogy majd vissza tudjak találni akkor is, ha nem lesz kísérőm. Ezek a folyosók valóban sokkal szebbek, mint ahol a többieket tettük le. Legalább a rangomhoz méltányos hellyel ajándékoznak meg, nem alacsonyítanak le. Ez már jó jel.
Egy nem túl hosszú, nem is túl bonyolult úton át hamar megérkezünk egy viszonylag nagyobb terembe, ahol több asztal helyezkedik el, ráadásul rajtunk kívül tartózkodnak még ott mások is. Egy pult mögött három férfi áll, akik éppen sütögetnek, főznek, így finom illatok áradnak onnan. A levegőbe szimatolva egy elégedett sóhaj hagyja el ajkaim, ennek hatására pedig hasam egy hangosat kordul, ezzel adva tudtomra, ételre van szüksége.
- Esetleg éhes, uram? – kérdezi a szolgáló, mire felkapom a fejem rá.
- Tessék? – pislogok nagyokat.
- Nyugodtan ehet akármikor, nem kell feszélyeztetve éreznie magát. Kérem, érezze otthon magát, ez a király parancsa is.
- Ó! – Nem tudok többet mondani, azonnal a pulthoz fordulok, hogy megleshessem min ügyködnek a mögötte álló személyek. – Finomnak tűnnek – szívom be orromon át mélyen az illatokat.
- Azok is – jelenti ki valaki váratlanul a bal oldalamon, miközben a pultra helyez egy tálcát, amin egy tányér és pálcika áll mosatlanul. – Merem állítani, itt készülnek a legfinomabb ételek egész Baekjében. – Pillantásom azonnal a személy arcára irányul. Ajkait mosolyra húzza, ahogy szembetalálja magát megilletődött tekintetemmel. Arca viszonylag kerek, az orra formája aranyos, ahogy a szemei alatt ülő kis természetes karikák is, melyek egy nagy barna íriszt rejtegetnek. Haja szépen fésülve bomlik vállára, csupán egy pánt van homlokán át a fején körbe, ami pontosan ugyanolyan, mint azé a fiúé, akivel nem is olyan rég futottam össze, aki elméletileg egy herceg, akinek a társa is ilyet viselt, így minden bizonnyal ő is az, és akkor… ő is? – Üdv, gondolom, te vagy a herceg Sillából – üdvözöl kedves mosollyal, mire én is hasonlót próbálok erőltetni magamra. – Hallottam, hogy ma fogsz érkezni, így remélem, eddig nincsenek rossz élményeid. Mivel a király elment ma, amiről gondolom, hogy tudsz, lesz időd megtapasztalni, hogy Baekje valójában jó hely – kezd nagy buzgón mesélni, amit kíváncsian hallgatok. – Nem olyan szokott lenni, mint amilyennek most látod. Általában mindig van valami, az udvar se üres. Jó hely, szeretek itt élni, bár tudom, Silla hatalmasabb és bizonyára szebb, azért remélem, elnyeri a tetszésed a palota.
Hirtelen azt se tudom, mit mondhatnék ezekre a szavakra. Ha herceg, akkor miért ilyen közvetlen velem? Miért áll egy vadidegennel csak így szóba? Na, nem mintha nem lenne imponáló, mivel… mivel még sosem találkoztam ilyen aranyos személlyel, mint ő, aki csak úgy sugározza magából a kedvességet, a barátságosságot. Teljesen az ellentéte az előző két hercegnek, akik szinte gyűlölködve mértek végig.
- Te is herceg vagy? – kérdezem, mire szégyenlősen süti le szemeit egy széles mosoly kíséretében.
- Igen, a hetedik herceg vagyok, Jungkook. Te meg gondolom, Taehyung vagy, ahogy hallottam.
- Igen. – Visszafordulok a pulthoz, majd újabbat szippantva a levegőből, az édes illatokból, a hasam ismételten kordul egyet. – Mit ajánlasz? Mit ehetnék? – fordulok vissza a herceghez, aki nem is méltatva engem válaszra a konyhásokhoz fordul.
- Szeretnék kérni még egy adagot abból, amit az imént ettem! – adja ki a parancsot, mire a konyhások nyomban sürögni-forogni kezdenek. – Ez tökéletes választás. Biztos vagyok benne, hogy ízleni fog – mosolyog rám újból, amit én is akarva-akaratlanul viszonzok.