[35/?] A vámpírok legnagyobbja - Szerelmi háromszög

Cím: A vámpírok legnagyobbja – Szerelmi háromszög
Író: Ayu
Besorolás: +15
Szereplők: Jimin, Taehyung, Jungkook
Páros: VKookMin
Figyelmeztetés: yaoi
Műfaj: fantasy
Megjegyzés: Ééés, váratlan fordulat következik! ;) Jó olvasást! ^^
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

Taehyung POV

Nem számítottam rá, hogy Jungkook ennyire ki fog akadni, sőt, igazából azt se hittem volna, hogy ilyen mélyre nyúló sebei vannak, habár gondolhattam volna. Túl sok mindenen ment keresztül, amit én nem vettem figyelembe, hanem hagytam, hogy elvakítson a düh, és a szerelem egyvelege. Többet kellett volna figyelnem rá, megkérdezni, hogy érzi magát, s csak aztán merni kinyitni a számat, emiatt pedig rettentően szégyellem magam. Jól mondta, tisztában vagyok vele, mi történt vele, hiszen volt idő, hogy sokat beszéltünk róla, mivel össze voltunk zárva, de én meggondolatlanul vágtam a fejéhez olyan dolgokat, amikkel jobban megsértettem a kelleténél. Kissé ijesztő volt, ahogy vörösbe váltott szeme villogott, majd az asztalt is félredobta könnyedén, mintha egy kis tollpihe lenne. Ahogyan kiadta magából minden fájdalmát úgy tudatosult bennem, hogy valójában én mennyire is megszerettem ezt az ártatlan fiút, akit kiskorom óta ismerek, s aki mindig is többet érzett irántam, mint szabadna. Tegnap még Jimin előtt csúszott ki számon, hogy szeretem őt, de pont ugyanezt érzem Jungkook irányába is egyre erősebben, s nem úgy tűnik, mintha hamar akarna múlni, ezért gondoltam úgy, hogy jobban teszem, ha nem titkolom előle, főleg azok után, hogy ennyire magamra haragítottam.
Csak ki akartam békíteni, hogy ne érezze magát feleslegesnek, mert én tényleg szeretem, de arra nem számítottam, hogy a vágy ilyen elsöprően uralkodik majd el felettem. Jiminnek nem engedek egy ideig, mert szörnyen haragszom rá, de Jungkook egészen más eset, őt régóta ismerem, s tudom, mennyi fájdalmon ment keresztül. Igaza van. Nem vehetem egy kalap alá a másikkal, akiről fogalmam sincs, hogyan csavarta el a fejem, de sikerült neki.
Összezavarodottan nézek ki az egykor még konyhaként szolgáló helyiség ablakán, majd megfordulva Jungkookkal találom szembe magam, aki a konyhapulton ülve lesi minden mozdulatom. Szemeiből sugárzik a felsőbbrendűség, a birtoklás vágy, tagadhatja akármennyire, hiszen olyan, mintha legszívesebben helyben falna fel, ezzel pedig zavarba hoz, s érzem is, amint a pír elönti arcom. Elfordulok, nem bírom állni pillantását, hiába próbálom. Feszülten hunyom le szemeim, s fújom ki a levegőt szaggatottan, ahogy folyamatosan váltakozik előttem az ő és a Jimin képe. Ez képtelenség, nem lehet egyszerre két személyt szeretni, ez abszurd és röhejes. Tudnom kellene választani, de semmilyen módon nem vagyok képes rá, egyszerűen vonz magához mind a kettő, s ugyanúgy ver a szívem, ha bármelyikükre nézek.
Jézusom, milyen helyzetbe keveredtem! Én a jövőmet egy szép, aranyos, kedves nővel képzeltem, akivel majd családom lesz, s boldogok leszünk, míg meg nem halunk, erre jön Park Jimin, és felbolygatja az egész életemet, meg persze a legjobb barátomét is. Két férfit szeretek egyetlen nő helyett, akik szintén szeretnek – legalábbis Jungkook szerint, bár lennének kivetnie valóim Jiminnel kapcsolatban -, és fogalmam sincs, mit kezdjek a kialakult helyzettel. Lehet, hogy ki kellene használnom? Miért is ne? Ha már ketten is odavannak értem, és én is szeretem őket, akkor miért ne élvezhetném ki a helyzetet?
Nyüszögve túrok hajamba, és hunyom le szemeim szorosan. Nem hiszem el, hogy nem tudok dönteni közöttük. Egyáltalán muszáj választanom? Nem lehetne az, hogy mindkettejüket szeretem? Elvégre is úgyis hármasban tervezi Jimin, és azt hiszem, nekem sincs túlzottan ellenemre a felállás, mindössze kettejük között kellene valahogy megjavítani a kapcsolatot, mivel Jungkook szavaival élve, ő csak egy alkalmi partner, akit kihasznál.
Hangosan hördülök fel hátradobva fejem.
Jungkook.
Jimin.
Jungkook.
Jimin.
De mégis inkább Jungkook.
De Jimin is elég vonzó.
Jungkook sokkal aranyosabb.
Jimin nagyon szexi.
Na, nem mintha Jungkook nem lenne az.
Viszont Jimin sokkal dominánsabb, ő mellette elkényelmesedhetnék.
Meg a francokat, úgyis ki akar használni, tehát Jungkook.
De azt mondta Jungkook, hogy ő is szeret engem, akkor Jimin.
Jungkook.
Jimin.
Jung…
- Hogy te mennyire idegesítő vagy! – szusszant fel a mögöttem lévő, mire kissé ijedten rezzenek össze, és lassan fordulok meg, hogy szemeibe tudjak nézni. Kérdő pillantásokat lövellek felé, mire csak szemét forgatja, és leugrik a pultról, amelynek nekidől, s karjait keresztbe fonja maga előtt. – Én azt mondom, nem kell döntened, úgyis együtt maradunk mindhárman.
- Azt mondtad, nem hallgatózol! Sérted a jogaimat! – kezdek azonnal védekezésbe, s kezeim homlokomra tapasztom, hátha ezzel elérem, hogy ne hallja gondolataim, mintha csak egy falat állítanék ezzel, de amit elérek vele az csak annyi, hogy kinevet érte. – Mégis mióta hallgatsz?
- Hm, mióta elkezdtél nyüszögni – vigyorogja. – Kíváncsivá tettél, mi bosszant téged ennyire, ezért úgy döntöttem belehallgatok kicsit.
- És ezek után elvárod, hogy megbízzak benned? Azt mondtad, hogy nem vagy kíváncsi a nyálas gondolataimra, és mikor tényleg azok, akkor mégis hallgatózol! Ez igazságtalan, mert én nem tudok tenni semmit, de te akármikor belekontárkodhatsz mások magánszférájába. Azt megértem, ha Jimint hallgatod ki, de engem ne!
- Bocsi, de csak biztosra akarok menni. Elég hirtelen jött ez a kis vallomásod, ezért nem bízom benne túlzottan.
Leeresztem vállaim egy mély sóhaj kíséretében. Természetes, hogy nem bízik bennem ezek után, elvégre is fordított esetben én sem hiszem, hogy hinnék neki, hogy tényleg szeret. Egész idáig csak annyit láthatott belőlem, hogy Jiminre másképp nézek, és ez feltűnt neki, így természetes, hogy tudja, mit érzek iránta, hiába is próbáltam leplezni, vagy tagadni előtte. Egészen gyenge próbálkozások voltak, főleg, hogy Jimin is hallotta azt a beszélgetésünket, mikor Jungkook a fejemhez vágta, hogy tudja, hogy szeretem. Valójában meg kellene köszönnöm neki, mert emiatt nem lett bajom, ezért nem fojtott halálig, máskülönben biztos vagyok benne, hogy hasonló fájdalomban lett volna részem, mint a fiatalabbnak.

Nem sokkal később már a hálószobaként szolgáló helyiségben fekszek hason az ott lévő ágyon, s tenyereimbe támasztva állam nézek a fiatalabbra, aki az ágy támlájának dőlve helyezi kényelembe magát, s úgy mosolyog le rám. Körbenéztünk a házban, hogy tudjuk, mi hol van, ha esetleg szükség lenne bármire, majd végül itt kötöttünk ki, és kezdtünk beszélgetni, míg nem kényelembe nem helyeztük magunkat. Először szimplán a helyet kezdtük el kielemezni, mennyire lepukkant, és nem csoda, hogy Jimin ide hozott minket, mivel gondolom, nem szeretné, ha Jungkook esélyesebb lenne nálam, habár még mindig kétlem, hogy bármi komolyabbat érezne irántam. annak ellenére, hogy képes hallani mások gondolatait, egy szóval nem említette, hogy valaha is megfordult volna konkrétan a fejében, mennyire szeret.
- És arra emlékszel, amikor megcsúsztál a lépcsőn, és olyan szépen legurultál onnan? – nevet fel, ahogy visszaidézi az iskolai éveink egyik számára felejthetetlen pillanatát, mire tenyerembe temetem arcom, s úgy nevetek vele együtt.
- És az osztályfőnök pont látta. Nagyon kiakadt ránk, amiért nem tudunk vigyázni. Emlékszem, hogy előtte te is alkottál valamit, ezért volt nagyon pipa – vigyorgok.
Jungkook hevesen bólogat, miközben ő is jóízűen nevet fel, amint eszébe jut a tanár arca. Mióta az ágyon kényelmesedünk el, feltörtek bennünk a régmúlt eseményei, melyek már soha nem fognak visszaköszönni. Nem léphetjük át többé az iskola küszöbét, s nem tanulhatunk megállás nélkül egy következő dogára, mely meghatározza az életünket a későbbiekben. Nemsokára én is vámpír leszek, onnantól pedig rohamosan meg fog változni az életem olyan irányba, amilyenbe soha nem gondoltam volna. Nem is hittem, hogy ilyen megtörténhet, hogy egyáltalán tényleg léteznek természetfeletti lények, erre tessék! Kiderül, hogy a kastély évek óta tele van velük, csupán senki nem tudott róla, vagy ha mégis, akkor Jimin bizonyára elintézte, hogy csukva maradjon a szája, hiszen ha nem így lenne, akkor már rég kitört volna a háború a vámpírok és az emberek között.
- Egyébként itt volt egy fürdőszoba, ha jól emlékszem. Nem hiszem, hogy sok hasznát tudnám, mondjuk venni, de… merre is volt? – harapom be alsóajkam, s úgy pislogok fel a másikra, aki szemét forgatja kérdésemre, de azért feláll, hogy velem együtt keresse fel újból a kis helyiséget.
Ártatlanul pislogok rá, s mikor végre benyitunk a megfelelő helyre gyorsan végzem el a dolgom, hogy aztán visszamehessek hozzá, hiszen régen tudtunk már kettesben, nyugiban beszélgetni. Akkor volt így utoljára, mikor össze voltunk zárva, de akkor is figyeltek ránk őrök, ráadásul Jimin is többször nyitott be hozzánk, hogy ellenőrizzen minket, mintha csak nem bízna a saját szolgálóiban. Na, nem mintha ezért hibáztathatnám, mivel fordított esetben én is így tettem volna, hiszen elég kis agyafúrtak vagyunk. Mindketten próbálkoztunk már szökéssel is, csak sikertelenül. Ha jobban belegondolok, eddig Jungkook járt a legjobban, mert ő jutott a legmesszebbre, de neki is szerencséje van, hogy megúszta komolyabb sérülések nélkül. Elmesélte már, hogyan történt az a szökés, így nem kellett most a veszekedésünknél újból elrészleteznie, pontosan emlékszem, mit mondott. Óvatosnak kell lennünk Jiminnel, és éppen ez a gond, hogy nem tudok megbízni benne. Attól tartok, hogy bármelyik pillanatban elszakadhat nála a cérna, és akkor BUMM, lőttek mindennek, a szerelemnek, az átváltozásnak, az egész nyugis életnek. Már amennyire nyugis, de azért reménykedek benne, hogy a jövőben tényleg így lesz. Milyen sokáig élhetünk már, ha mind vámpírok leszünk. Együtt tölthetünk egy csomó időt, és nem lesz senki, aki megállítson, vagy siettessen. Nem, ki tudunk élvezni minden pillanatot, és ilyen tekintetben várom, hogy én is beálljak a sorba. Azt hiszem, kezd elhagyni a józan eszem.
A régen még bizonyára mosdókagylóként szolgáló rozsdás fürdőszobabútorhoz lépek, ami felett egy kis tükrös szekrény van felszerelve. Bizonyára ebbe pakolták nyaralások alkalmával a szükséges dolgokat. Ekkor akarva-akaratlanul önt el a düh, hogy Jimin milyen elhagyatott helyre hozott minket. Mintha már hosszú évek óta senki nem járt volna idebent, de közben mégis vannak helyek, amelyek tiszták, mint például a hálószoba sem fest rémesen. Talán azért, mert ő ismeri ezt a helyet, és már járt itt párszor? Régebben mondjuk más alávetettel, akik még nem mi voltunk? Ah, az mindent megmagyarázna, azért ilyen jó állapotú az az ágy! Mondjuk, lehetne sokkal kényelmesebb is, de így is megteszi.
A tükörképem alaposan végigmérem. A hajam hosszabb a megszokottnál, ami annak is köszönhető, hogy bezárva kell élnünk, de ezzel Jungkook is ugyanígy van. Vajon le tudnám vágni magamnak, vagy kérjem valaki segítségét hozzá? Egyáltalán kapnék ollót vagy valamit? Kétlem, mondjuk, hogy egy nullás gépet tudnék használni a kastélyban, szóval kénytelen leszek ehhez folyamodni. Egyébként sem szeretnék sokat vágni, de már lassan ideje, hiszen elég sokat nőtt ez alatt a néhány hónap alatt.
Közelebb hajolok önarcképemhez, s jobb kezemmel hátrasimítom a rakoncátlan tincseket, melyek rögtön utána vissza is hullnak eredeti helyükre. Próbálok valami elviselhetőbb külsőt aggatni magamra, hogy legalább ne tűnjek ennyire megtépettnek, de minden próbálkozásom sikertelen. Megadóan sóhajtok fel, s dobom le karom magam mellé, de félúton beleütközik a kis tükrös szekrény sarkába, mire nyomban felszisszenek, s kezem után kapok másikkal. Teszek egy lépést az ellenkező irányba, miközben szemügyre veszem az ért felületet, s egy kisebb csíkban kibuggyan bőröm alól vérem. Ilyen szerencsém is csak nekem lehet!
Mélyet sóhajtok hátravetett fejjel, ahogy rájövök a tényre, valóban csak én lehetek ennyire béna. Nyomban számhoz is emelem a kis vágást, s ajkaim közé véve nyalom le a vért, majd mikor újból ránézek, tudatosul bennem, hogy mindez hiába, mert újból kibuggyan. Megforgatom szemeim, s kilépek a fürdőből, hogy keressek valamit, amivel talán be tudnám kötni, vagy valami hasonló, hogy ne folyjon már szanaszét a vérem. Fogadjunk, Jimin nem gondolt rá, hogy ilyen szerencsétlen vagyok! Ki gondolta volna, hogy egy ilyen hely is lehet életveszélyes számomra? Elmosolyodom a saját gondolataimra, hiszen ez még koránt sem életveszély, és egyáltalán nem súlyos sérülés, de mégis csak tehetség kell hozzá.
Váratlanul érzek meg karokat magam körül, s felfogni sincs időm máris a levegőt szelem, majd az érkezés erősségétől visszapattanok az ágy matracáról, ahogy ráérkezem. Meglepődni sincs időm, nyomban egy vörös szempárral találom szembe magam, melyek színtisztán izzanak, s egészen közelről fürkészik enyéim, de ez nem tart sokáig, mert ő másfele fordul, s csuklóimat fogja le fejem mellett. Jobb kezem irányába fordul, s látom, amint ádámcsutkája mozdul, ahogy nagyot nyel.
A francba! Teljesen megfeledkeztem róla, hogy az ő orra mennyire érzékeny most! Azt hittem, gyorsan bekötöm, és minden le is van tudva, de egy rövidke időre tökre kiment a fejemből, hogy vámpír, és a vért könnyen kiszagolja. Nem elég, hogy alapjáraton is nehéz még neki a közelemben lennie, most sikeresen felszínre is hoztam egy kevéskét, aminek bizonyára már nem tud olyan könnyen ellenállni. Azon is meglepődtem, hogy egyáltalán alapból bírja mellettem.
Kezemhez hajol, s lehunyja szemeit, úgy dugja ki nyelvét szájából, s nyalja végig a sérült felületet. Halkan sóhajtok fel az érzésre, nyelvének simogatására, s kissé meg is remegek, de nem a félelemtől, hanem a kellemes érzéstől. Addig nincsen semmi gond, amíg nem tesz bennem kárt, de én úgy gondolom, ha ő is átélt már több szenvedést is, akkor nyugodtan harapjon meg, legyünk egy szinten. Igaza van, én hozzá képest túl kényelmesen élek abban a kastélyban.
Végig figyelem őt, s érzem légvételét kezemen, majd meglepetten veszem észre, hogy szemfogai mennyivel nagyobb méretet öltöttek fel, mint eddig. Ahogy újra gyülemlik a vérem, úgy nyalja le újból, én pedig izgatottan várom, mit fog tenni. Nagyot nyelek, majd a következő pillanatban már újból arcom előtt van, s ajkait nem sok választja el enyéimtől, melyekre sóvárogva vezeti le tekintetét.
- Még a szádnak is vérillata van – suttogja elhalóan, s újból nagyot nyel. Tudom, miért érzi, hiszen első körben én nyaltam le saját magamnak a vért, így bizonyára érzi is nyomát.
- Kóstold meg! – suttogom vissza, mire rendesen felcsillannak szemei, ahogy újból összefonja őket az enyéimmel.
Kezeivel szorosabban fog csuklómra, ami már-már fáj, de nem szólok érte, mert annyira mégsem vészes, hogy ne bírjam ki. Szorosan zárja össze szemeit, s újból egy nagyot nyel, majd nyakamba temeti arcát, s úgy szippant nagyokat illatomból, amitől kiráz a hideg, s végigfut a hátamon az a bizonyos borzongás. Ahogy tovább érzem légvételét, s apró sóhajait bőrömön, az orrának érintését, úgy uralkodik el felettem újból a vágy. Akarom Jungkookot most, rögtön, így, hogy ő vámpír, és én ember. Túl izgalmasnak ígérkezik, ezért megmozgatja fantáziám, s ajkaim is körbenyalom ízlelőszervemmel, hogy benedvesítsem őket. Fellökök csípőmmel, s kéjesen sóhajtok fel mellé, mire a felettem támaszkodó nyomban tágra nyílt szemekkel emeli meg magát és néz szemeimbe. Mocorogni kezdek alatta, s alsóajkam is beharapom, úgy nézve szemeibe, mire összepréseli ajkait, majd nem bírva tartani magát tapad rám, forró csókba invitálva, amit azonnal viszonzok ugyanazzal a hevességgel. Szívogatni kezdi ajkaim, s nyelvével is hamar átfurakszik hozzám, alaposan megízlelgetve Szinte alig bírom követni, annyira heves, s fogaival harapdálni is kezd, így érzem szemfogait is, melyeket szerencsére nem vet be. Bizonyára nem lenne túl kellemes érzés, ha belém mélyesztené őket éppen itt, ilyen módon. Már szinte rendesen fáj, amit csinál, s mikor már úgy érzem, hogy csíp is, onnantól nem harapdál tovább, viszont szívogatni kezdi párnám, és nem sokkal később én is megérzem azt a jellegzetes fémes ízt a számban elterjedni. Ezek szerint sikeresen sebesre harapta ajkam, így ő élvezettel szívogatja belőle a vért, ami nekem fáj, s arcom is eltorzul tőle, mégis ugyanolyan felhevült vagyok, ugyanúgy akarom őt.
Jungkook váratlanul enged el, s tűnik el felőlem, majd a következő, amit hallok az az, amint valami nagy és súlyos a szoba egyik falának ütközik, majd hullik a földre. A hang irányába fordítom fejem, s látom, hogy Jungkook esett oda, mire alkarjaimon megtámaszkodom, hogy jobban lássam, de ekkor észreveszem, hogy valaki más is ül az oldalamon.
- Még nem érhetsz így hozzá! Veszélyes, mivel még nem tudod kontrollálni magadat! Azt hiszed, hogy ez játék? Egy kicsikét fogd vissza magad! – dorgálja meg Jimin, én pedig meglepetten pislogok fel rá, hogy mégis mi a fenét keres itt máris. Nem úgy volt, hogy valamikor este jön, vagy talán nem bírta ennél tovább?
Alig bírom felfogni, mi történik körülöttem, mert következőleg Jungkook újból az ágyon van, s erőteljesen löki ő is félre mellkasánál fogva vendégünket, aki így az ellentétes irányba repül egyenesen neki a falnak, amelytől nem messze van az ajtó is, ahol bejöhettek, s ott pedig az egyik őr áll, akivel idefele is jöttünk. Állam szinte a földet verdesi, ahogy meglepetten pislogok felváltva kettejük között. Mi az isten?!
Jimin hamar összeszedi magát, és a következő pillanatban már újból a fiatalabb torkának esik, így ismét lelökve az ágyról, csak éppen ezúttal nem engedi el, és megy vele. A padlóra zuhannak, s már azt hinném, hogy szegény Jungkookot bántani fogja, amikor is ő megmutatja, igenis többre képes, mint régen, s könnyedén fordít helyzetükön, s löki félre a másik kezeit nyakától. Vicsorítanak, fújtatnak egymásra, s folyamatosan váltogatják, éppen ki legyen felül, majd végül ezt Jimin elégeli meg, mikor alul marad, s lábaival hasánál fogva taszítja el magától a másikat, így az átrepül a szobán, s nekiesik a falnak, mely láthatóan reped meg több vonalban.
Tágra nyílnak szemeim, s rémülten ülök fel, szinte automatikusan akarva segíteni Jungkooknak, de mintha meg se érezte volna, úgy ugrik fel újból és esik neki Jiminnek, akit az ablakig tol, ami szintén hangos reccsenéssel kezd szétrepedni, ezt pedig már nem tudom szó nélkül hagyni.
- Elég legyen már! Mit műveltek? – Szavaim süket fülekre találnak, s következőleg már több apró darabra törik az üveg, mely így rájuk zúdul, de ugyanúgy állnak ott, mintha épp nem kisebb vágásokat hagynának rajtuk a kis szilánkok. – Jézusom! – kapom kezeim szám elé, és érzem, amint az adrenalin szétterjed minden porcikámban, de közben tudom, hogy tehetetlen vagyok velük szemben.
Tulajdonképpen most miattam verekedtek össze. Vagy verekedtek? Ez már lassan gyilkolászás, még, ha nem is tudják eltűntetni a Föld színéről a másikat ilyen egyszerűen, hiszen egy vámpírt nem lehet csak így elintézni. Akkor az emberek már rég kiirtották volna őket, viszont tökéletes arra, hogy legyengítsék, kifárasszák egymást, és tele legyenek sérülésekkel, amik bizonyára meg se kottyannak nekik.
- Fejezzétek be! Semmi értelme ennek az egésznek! Hé, nyug… - próbálkozom tovább, de be sem tudom fejezni, a mondat végére szinte felsikkantok, ahogy újból átrepülnek mindketten az ágy felett, s alig bírom követni szemeimmel, merre járnak.
Tehetetlenül mocorgok ültömben, s próbálom szemmel tartani, éppen melyikük tesz nagyobb kárt a másikban, s lassan tudatosul bennem, hogy tényleg semmit se tudok tenni velük szemben, de fáj a tudat, hogy miattam van minden. Miattam verekszenek, miattam vannak haragban, és miattam vagyunk most itt is, mert én kértem, hogy békítsenek ki. Ezek alapján valóban olyan, mintha Jimin engem védene, de miért éppen Jungkooktól? Tudtommal őt is akarja, de akkor miért bántja? Mondjuk, bizonyára tisztában van vele, meddig mehetnek el, de akkor sem bírom felfogni, mire jó ez az egész. Talán ki akarja fárasztani, hogy ne tudja bántani őt, de azzal saját magával is így tesz, főleg, hogy Jungkook friss vámpír, így elég jó erőben van.
Kétségbeesetten kapkodom a fejem utánuk, s hirtelen beugrik egy remek ötlet, mivel tudnám őket leállítani. A szó nem elég? Hát, akkor ide tettek kellenek, és, ha vámpírok, akkor van egy közös tulajdonságuk, melyre bizonyára mindketten figyelni fognak. Nyomban szétnézek a szobában, keresve valami éleset, de nem találok. Szívem a torkomban dobog, ahogy lassan tudatosul bennem, mire is készülök. Lehet, hogy mégsem olyan jó ötlet ez, de ha másképp nem tudom őket leállítani, akkor kénytelen vagyok ehhez folyamodni. Az ágy széléhez mászom, s a földön kezdek szétnézni, ahol a falnál meg is pillantok heverni egy régi rozsdás szöget. Nagyot nyelek, s még egyszer körbenézek a szobában, de semmi más lehetőséget nem találok a közelben, s a két vámpír közé se szívesen másznék jelen pillanatban. Gyorsan kapom fel a kis éles tárgyat leguggolva érte, majd pislogok újból rájuk, miközben felállok. Hezitálok. Képtelen vagyok megtenni, de ahogy meglátom, több sebből is véreznek, elfeledteti velem, mennyire nagy hülyeséget készülök elkövetni. Lehet, hogy mégis inkább keresnem kellene valami mást, mert ez csak rozsdás, és abba bele is halhatok, ha nem kapok segítséget, de bízom benne, hogy Jimin tudni fogja rá a megoldást. Ha más nem, átváltoztat.
Erőteljesen döföm bal karomba a szöget, mire a fájdalomtól hangosan ordítok fel, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a fájdalom, tovább húzom magamban a kis eszközt, s szemeim is gyorsan telnek meg könnyel, s kezdenek el záporozni. Nem bírom túl hosszúra húzni a vágást, így kihúzva magamból dobom félre. A szobában egy pillanat alatt lesz csend, s ahogy feléjük pislogok, látom, hogy Jungkook éppen a falhoz van szorítva, így Jimin háttal áll nekem, de félig felém fordul, ahogy konstatálja, vérzem. Mindkettejük szeme tágra nyílik, én pedig érzem, hogy szédülni kezdek, ezért a földre zuhanok. Az ajtó felé pislogok, amerre az őr is áll, s látom, hogy ő is nagy szemeket mereszt felém, de nem sokáig bírom nézni, erőm kezd elhagyni, csak le szeretnék feküdni egy kicsit, de mielőtt a földre borulnék erőtlenül, az őrt Jimin alakja takarja ki, s mellém térdel, úgy véve karjai közé, s húzva magához.