Író: Ayu
Jó estét mindenkinek! :D Mint, ahogy a cím is adja ennek a
OS-nak az ötletét az Eddie Murphy-s film ihlette. Annak egy jelenete nagyon
megfogott, igen a metrós, ezért nem bírtam ki, hogy ne írjam meg valakikkel.
Végül őket választottam kiszemelt célpontnak, ne kérdezzétek, miért. Jungkook
alapból valahogy úgy éreztem beleillő, szóval az egyik szereplő már adott volt,
csak a másikon törtem a fejem nagyon. Semmi 18+ nincs benne, nyugodtan
elolvashatja bárki :D
Jó szórakozást! ;D
Jimin POV
A nevem
Park Jimin. Mindenem megvan, ami csak kell, sőt még jóval több is. Ha szeretnék
valamit, akkor elég csettintenem egyet és már tálcán kínálják fel a kérésem.
Saját lakosztályom van egy hatalmas házban Szöulnak a gazdag negyedében. És
hogy miért is élek pénzben úszkálva? Mert Dél-Korea elnökének első és utolsó
számú trónörökös gyermeke vagyok. Ha lejár az ideje, akkor én kerülök a
helyére, ami elég csábítóan hangozhat egy közönséges embernek, aki csak éli a
mindennapjait. Nekem viszont egyáltalán nincs ínyemre a hatalom témája. Nem is
lenne különösebb bajom vele, ha nem az lenne a tétje, hogy érdekházasságba kell
köteleznem magam. Nem tudok hozzámenni olyasvalakihez, akit nem szeretek teljes
szívemből. A szüleim ennek ellenére, hogy ezt napi szinten többször is
elhangoztatom nekik, mintha egyik fülükön be a másikon ki mennének a hallottak.
Nem mondom, hogy a lány, akit kinéztek számomra, nem lenne szép és aranyos, de
eddig akárhányszor beszéltem vele rá kellett döbbennem, hogy egyáltalán nem
illünk össze. Amennyi féle dologban egyezhetne egy picikét is a véleményünk,
annyiban különbözik is. Semmiben sem értünk egyet, teljesen más a
világmeglátása, mint nekem. Elkényeztetett kis ribancként viselkedik, amit
bármennyire is próbálok nem figyelembe venni, egyszerűen rühellem.
Éppen
ezért döntöttem úgy, hogy mielőtt még elérkezne az eljegyzés napja, kiutazom
Amerikába, azon belül is inkább egy kisvárosba, már ha az ott lévő városokat
lehet annak nevezni. Mondjuk úgy, nem épp a legszebb és legdekoratívabb hely a
Földön. De nem is ezért jöttem ide, hanem, hogy megtaláljam az igazit, a számomra
megfelelő párt, akivel minden nehézségen túlszárnyalunk, együtt boldogan
élhetünk és halhatunk. Elég nyálas szöveg, de én mindig is úgy gondoltam, hogy
a jövendőbelim hasonlítani fog rám, sok segítséget tud nyújtani, támaszkodhatok
rá a nehéz időkben és egyéb más dolgok.
Mikor
idejöttem, még nem gondoltam volna, hogy egy férfi fogja megfogni a szívem.
Elég volt egyetlen pillantást vetnem rá, máris rabul ejtett. És ő akkor még
csak nem is tudott róla. A helyi McDonald’sban dolgozik pultosként, így egyre
többször térve be oda, hogy biztos legyek benne, valóban azt érzem iránta amit,
naphosszakat figyeltem, tőle kértem a menüket vagy akármi más kis apróságot,
csak azért, hogy leszólíthassam, hogy hallhassam a hangját, ami szintén
gyönyörű. Egy idő után kipróbáltam, mit szól ahhoz, ha valaki mástól kérek
enni. Aznap végig engem vizslatott kíváncsian és talán kissé sértetten fürkésző
szemekkel. Én pedig direkt olyan helyre ültem, hogy szembe legyek vele és végig
tudjam tartani vele a kontaktust. Legközelebb már hozzá mentem és azt hiszem,
kissé talán bunkóbb módon szólított meg, mint kellene. Aznap beszéltem vele
először úgy igazán. Míg leadtam neki a rendelést, megkérdeztem a teljes nevét,
mivel a keresztneve ott állt a mellkasánál egy névtáblán, miért itt dolgozik,
hogy mióta él itt és egyéb dolgokat. Persze mindezt angolul, de miután
megtudtam, hogy Koreából származik, majd kiugrottam a bőrömből örömömben.
Ekkora szerencsém sem lehet mindig! Vagyis ami azt illeti, lehet, de a szerelem
nem játék, és ez valóban hatalmas szerencse. Már nem mintha baj lett volna, ha
esetleg más ázsiai országból származik, mert amíg ázsiaival van dolgom, addig
nincs gond. Addig nem haraphatják le a fejem annyira a szüleim. Bár ami azt
illeti, mivel férfi, de mégis megeshet.
És minden
a terveim szerint is ment. Munka után megvártam őt, hazakísértem, és ez így
ment hosszú napokig, amíg el nem határoztam, hogy felviszem a kis gyatra
házamba, amit béreltem, de mielőtt beléptünk volna, szerencsére időben
észrevettem, hogy ég a villany a lakásom ablakában, ami azt jelezte, vannak
bent. És ki más lehetne ott, ki más tud arról, hogy hol lakom, ha nem a
családom. Így visszakísértem haza azzal az indokkal, hogy szégyellem a helyet,
ahol lakom, ezért inkább menjünk valahova máshova. Ő megmutatta a saját
lakhelyét, amire tellett a fizetéséből, ami jobban néz ki, mint amit én
béreltem, de látszik rajta, hogy mennyire szűkösen van meg. És hogy miért
béreltem ennyire szegényes lakást? Azt szerettem volna, ha az a valaki önmagamért
és nem a pénzemért, a hatalomért szeret meg. És úgy éreztem, a kémia
tökéletesen működik közöttünk, még akkor is, ha nem volt alkalmam megfogni a
kezét, megízlelni az ajkait és magamhoz ölelni, hiszen az utcán bárki láthat
minket. De ő is bevallotta már, hogy érez valamit, ami számomra mérhetetlen
boldogságot jelent.
De a
szüleim megtalálták. Valamilyen módon rátaláltak és beszéltek vele és fogalmam
sincs, mit mondhattak neki, de csak menekül és menekül tőlem. Fut, minél
messzebbre, én pedig nem találom sehol. Ő az életem értelme, nem veszíthetem el
ilyen könnyen, mert abba belepusztulnék. Az egyik utca sarkánál befordulva
megpillantom őt. Mintha csak a belsője súgná neki, hogy itt vagyok mögötte nem
is olyan messze, megfordul és összenéz velem. Azt hiszem, ennyivel vége is lesz
a keresgélésnek, de egy váratlan mozdulattal fogja magát és az ellenkező
irányba kezd el futni.
- JUNGKOOK! –
Kiabálom utána, de nem áll meg. Olyan sebességgel fut, amilyet nem mindennap
látni, így én se lassítok. – JEON JUNGKOOK! ÁLLJ MEG! – Szinte már ordítom a
szavakat, az emberek utánunk fordulnak, de nem érdekel. Az egyetlen, ami most
számít az az, hogy utolérjem a szerelmem.
Jungkook POV
Szemeim
könnyek mardossák, amint meghallom, ahogy a nevem kiáltja. Nem szabadna így
éreznem. Férfi vagyok, nem sírhatok! Erősnek kell lennem, nem eshetek össze,
apró darabokra, mint a törött üveg szilánkjai. Mintha csak kést döfnének a
hasamba és forgatnák benne teli élvezettel, mit sem törődve azzal, mennyire fáj
ez nekem. Csak egyedül szeretnék lenni. Társaság nélkül, de hogy is
gondolhattam, hogy nem talál rám? Miért kellett hazudnia? Miért mondta azt,
hogy szegény és nem telik neki többre? Miért mondta, hogy azért jött ide, hogy
valakit megkeressen, de azt is csak nagy spórolásokkal, mert nincs pénze? Én
hülye, gondolkodhattam volna! Elég volt ránézni, hogy senki ne gondolja
szegénynek. Az öltözéke nem épp szegényes, én mégis elhittem neki minden
szavát. Olyan naiv vagyok és ostoba! Így bármikor ki tudnak használni az
emberek! De a tekintete őszinte érzelmekről árulkodott és még mindig úgy érzem,
ha valamit nem hazudtolt meg, akkor ez az. Máskülönben miért jött volna utánam?
Hazamehetne a drága elnöki családjával és élhetné tovább a dúsgazdagok életét,
akik a seggüket is kitörölhetik a pénzzel, annyi van nekik, hogy egy millió se
számítana, ha elveszlene!
Megpillantok egy aluljárót, a felé veszem az irányt. Minden erőmet
beleadva rohanok, átgázolva az úttesten a sok autó között, kiknek sofőrje mérgesen
dudál rám, hogy mégis mi a fészkes fenét csinálok. Fékek nyikordulása tölti be
a város zaját, ahogy cikkcakkozva jutok át közöttük. Ahogy elérkezem az
aluljáró lépcsőjéhez, egy gyors pillantást teszek az utca irányába, amerről
jöttem. A kocsisor már megindult és Jimin a túloldalán áll és néz rám
kétségbeesett, kérlelő, nagy szemekkel, hogy várjam meg, és ne menjek sehova.
De nem tehetem. Így még sose bántottak meg. Tudom, miért van itt, mi a célja és
mire használna. Az apja mindent elmondott és ennyi elég is hozzá, hogy elegem
legyen belőle. Csak kihasznál és szórakozik velem! Márpedig engem senki nem fog
kénye kedvére szex játéknak használni. És én még képes voltam bevallani neki,
hogy érzéseket táplálok felé! Milyen idióta vagyok! Gondolhattam volna, hogy
egy perverz alak!
Alig
észrevehetően megrázom a fejem, de tudom, hogy ő látja. A következő pillanatban
már a lépcsőfokokat szelem. Amint leérek a hűvösebb levegőre, éppen akkor
érkezik egy metró és fékez le a megállóban, hogy újabb utasokat szállítson.
Nincs más megoldás, felszállok rá és elmegyek messzire, hogy ne találjon rám ez
az önző személy!
Félve, az
izgatottságtól hevesen verő szívvel nézek fel a lépcsőre, ahonnan érkeztem. Nem
látom Jimint, így pici megnyugvásra találok. A jármű megáll a helyén, én pedig
felsietek rá. Nekiindulok hátrafelé, vezetnek az ösztöneim és az érzések. Nem
bírnék most megállni egy helyben. Ahogy kipillantok az ablakon, észreveszem,
ahogy nagy lihegve érkezik oda Jimin, így az ütő is megáll bennem az
pillanatra. Érzem, ahogy elsápadok, majd mikor észreveszi a metró szerelvényt,
összekapcsolódik a tekintetünk. Ekkor már vörös színbe vált az arcom a dühtől
és az ajtóra meredek, ami még mindig tárva nyitva áll. Ismételten az engem
üldöző férfira meredek, aki gondolkodás nélkül iramodik neki a nyitott ajtó
irányába, mire én összerezzenve folytatom utam az eggyel hátrébb lévő
utasszállító kabin ajtajához. Felrántva, egy kis térbe érkezem, ahol sötét van,
és ekkor már érzem, ahogy megindul a járgány, mert elvesztem egyensúlyom és meg
kell kapaszkodnom valamiben. Gyorsan kinyitom a következő ajtót, ami már a másik
úgymond vagonba nyílik. Gyorsan megyek tovább, de hallom, ahogy megint nyílik
és hátra se pillantva már tudom, ki lesz az, aki átlépte a küszöböt.
Jimin POV
Az utolsó
pillanatban érek fel a metróra. Éppen csak egy hajszálon múlott, hogy ne záródjon
rám az ajtó, így belekapaszkodom gyorsan a legközelebbi vascsőbe és kifújom a
levegőt, amit eddig az adrenalin miatt bent tartottam. Gyorsan szétnézek és
konstatálom, hogy a másik vagonba ment át Jungkook. Még hallani lehetett, mikor
felugrottam a szerelvényre, hogy csapódik az ajtó. Mintha csak azon akarná
levezetni a feszültségét. Az emberek egy pillanatra rám néznek, majd folytatják
a bambulást, amit eddig is műveltek, így én bátran veszem az irányt arra,
amerre szerelmem ment. Felrántom az ajtókat és megpillantom őt a túlsó végben.
Megtorpan, valószínűleg tudja, hogy itt vagyok. Most már nem menekülhet el!
- Jungkook! –
Szólalok meg, mire pár utas rám emeli tekintetét.
Az említett személy egy kisebb habozás után felém fordul,
megkapaszkodik egy rúdban és mérgesen összevont szemöldökökkel néz rám. Szinte
érezni a levegőben, ahogy szikrázik a levegő, amint negatív hullámokat bocsájt
ki magából. Kissé félelmetes, és elriaszt, de tartom magam. Érte meg kell
küzdenem. Nem hagyhatom elszaladni ezt a lehetőséget. Ha most nem sikerül
megbocsájtásra lelnem, akkor veszett ügy az egész életem. Nem lesz semmi
értelme. Számomra ő jelent mindent.
- Miért
menekülsz? – Teszem fel az első kérdést, mert valóban nem értem. Az, hogy nem
árultam el neki, gazdag vagyok, nem hinném, hogy ekkora probléma lenne.
Arca egyre pirosabbá válik, és úgy lövell szikrákat rám
szemével.
- Hagyj békén!
Ne kövess állandóan! – Vágja hozzám a szavakat, mire az utasok felé fordulnak.
- Nem követtem
el akkora bűnt, hogy így beszélj velem! – Teszem mellkasomra szabad tenyerem,
amelyikkel nem kapaszkodok.
Szemét forgatja és kinyitja a következő vagonhoz vezető
ajtót és átsétál rajta.
- Hagyj békén!
– Kiabálja vissza és eltűnik.
Fáradtan sóhajtok és hüvelyk- és középső ujjammal halántékom
masszírozom mindkét oldalról, miközben mély levegőt véve veszek magamon erőt.
Átsétálok a vagon másik végébe. Érzem az emberek tekintetét a hátamba fúródni,
és talán egy süket megnevezésű megjegyzést is kapok, de nem foglalkozom ezekkel
az apróságokkal. Sokkal fontosabb, hogy kiengeszteljem Jungkookot. Amint átérek
oda, ahol ő van, megnyugodva veszem tudomásul, hogy szerencsére nincs több
menekülési lehetősége, ugyanis ez a leghátsó vagon. A leghátsó csőben
kapaszkodik meg, és amint észrevesz, lesüti szemeit és sóhajt. Fejét is
nekidönti a rúdnak és már látom rajta, hogy megadta magát. Odasétálok hozzá és
megkapaszkodva a feje felett, várom, hogy rám nézzen. Ahogy lassan megemeli
arcát és egyenesen a szemeimbe néz, de már egyáltalán nem gyilkos szemekkel, a
szívem nagyot dobban.
Túl szép. Ez az első gondolatom.
- Miért riaszt
el a gondolat, hogy gazdag vagyok? Változtat ez bármit is a dolgokon? –
Kérdezem, mire ismét dühösen néz rám.
- Azért nagyon
nem mindegy, hogy szegény vagy gazdag vagy-e!
- Ez akkor sem
ok arra, hogy ennyire megharagudj érte, amiért nem mondtam el! – Vágok vissza
azonnal.
Látom rajta, hogy nagyon szívesen visszaszólna valamit, de
megelőzöm. Nem hagyhatom, hogy tévhitben éljen. Tisztában kell lennie az
érzéseimmel.
- Azért nem
mondtam el, mert azt akartam, hogy önmagamért szeress! Ha úgy ismersz meg, hogy
tudod, egy pénzeszsák vagyok, akkor szerinted ugyanúgy állnának a dolgok, mint
most?
Egy pillanatra összeszorítja szemhéjait, majd kisebb
gondolkodás után ismét felnéz rám és apró sóhaj kíséretében adja meg a választ.
- Valószínűleg
másképp tekintettem volna rád. De nem ez számít! Nem érdekel a pénz! Engem nem
lehet felvásárolni, érted? Tudom, hogy miért vagy itt! Apád elmondta nekem!
Sokkal őszintébb volt, mint egyesek! – Mér végig szinte undorodva, mivel
sikerül szíven ütnie.
- Mi az, hogy
egyesek? – Dühödöm be már én is. – És mit tudsz? Mit mondott apám?
- Tudom, hogy
el vagy jegyezve! – Vágja hozzám kicsit hangosabban, mint kellene, ezért minden
utas figyelmét magunkra hivva.
- Az az
eljegyzés nem számít! Nem én akarom, hanem a szüleim! Ők erőltetik! Egyébként
se történt még meg, mert nem kértem meg a kezét. – Magyarázom, de mintha meg se
hallaná.
- Azt is
tudom, hogy azért jöttél Amerikába, hogy kitombold magad előtte! Én nem egy
tárgy vagyok, amit csak úgy kihasználhatsz!
Micsoda? Miket hord össze? Apám ilyenekkel tömte a fejét?
Ekkora hazugságokkal? Még hogy el vagyok jegyezve, mikor csak tervbe hozták és
megismertették velem a lányt, ráadásul mi az, hogy kitombolni jöttem magam ide?
Szándékosan akarja tönkretenni az életem, hogy romokban heverjen? Miért nem
bírja elviselni, ha boldog vagyok, még ha egy fiúval is? Nem kell arról senkinek
sem tudnia, hogy ő a párom! A népnek elég azt tudnia, hogy szingliként halok
meg, feleség és minden nélkül. De közben ott lenne nekem Jungkook, ez a
velejéig gyönyörű férfi, akivel boldogan tölteném a napjaim. De nem! Mindig
keresztbe kell, hogy tegyen! Az eljegyzés elől menekültem!
- Tessék?
Hogyan? – Rázom a fejem résnyire szűkített szemekkel. – És te ezt mind el is
hitted? Nem vagyok eljegyezve, nem is leszek! Vele biztos nem! És egyáltalán
nem tartalak tárgynak! Fontos vagy számomra. Azért jöttem éppen ebbe a városba,
hogy egy olyan személyt találjak, akivel le tudom élni az életem, akit tiszta
szívemből tudok szeretni, aki nem a pénzem miatt van mellettem, hanem azt
szereti bennem, ami én vagyok! Amilyennek megismertél! Az, hogy most tudod, az
elnök fia vagyok, változtat bármit is azon, amilyen voltam veled, vagy te
voltál velem? Az érzéseid talán megváltoztak a hír hallatán? Már nem érzed
ugyanazt, amit akkor, mikor nem tudtál minderről?
Látni a szemeiben, hogy megértette, valóban felfogta a
dolgokat, hogy apám érdekházasságot akar, ami érthető, így lesüti szemeit és
szomorúan sóhajt. Körülöttünk feszült csendben figyel mindenki, mintha csak a
moziban ülnének. Egyáltalán nem zavartatják magukat.
- De – feleli.
– Még mindig ugyanúgy érzek, ha rád nézek. – Néz fel szemeimbe őszinte
tekintettel, amivel mindig képes meglágyítani a szívem.
- Jungkook –
ejtem ki lassan és lágyan ízlelgetve minden betűjét, mire pupillái kitágulnak.
– Ha kell, én lemondok az egész trónról! Engem egyáltalán nem érdekel a pénz és
a hatalom. Ha úgy szeretnéd, akkor ide költözöm hozzád végleg, csak maradj
velem. Nélküled nem maradna teljes az életem.
Szemeit forgatja a hallottakra, de látom rajta a meghatottságot.
Jungkook POV
Ostobaságokat beszél. Én egy kis utcai suhanc vagyok Amerika
egy elrejtett zugában. Miért kellenék neki ennyire? Képtelenség, hogy feladja
miattam a vezetőséget, de nagyon komolynak tűnik.
- Nem kell,
hogy ide költözz. – Mosolyodom el.
A nézőink közül valaki elkezd köhögni, mire odakapom a
fejem. Egy idős bácsi néz vissza rám és széles mosollyal arcán bólogat, mintha
csak azt akarná mondani, jó ember, aki itt áll előttem, fogadjam el.
Visszafordítom tekintetem Jiminre és nagyot nyelek, majd ajkamba harapok
izgatottságomban.
- Teljes és
tiszta szívvel szeretlek téged, Jungkook. – Jelenti ki váratlanul, mire fülig
pirulok, mert szemem sarkából látom, ahogy többen is kíváncsian hajolnak
közelebb hozzánk, hogy valóban jól hallották-e. – És nem érdekel más véleménye
a ferdehajlamról! Én így érzek és felvállalom! Ha kell, kikiabálom egy magas
ház tetejéről is, hogy el hidd, számomra te vagy a legfontosabb!
- Jaj, Jimin…
- sóhajtom, mert többre nem telik tőlem.
Szívem szeretné átszakítani a mellkasom, az izmaim
meg-megfeszülnek, szemeim könnybe lábadnak, de nem tudok mit tenni. Nem
lehetünk együtt.
- Szeretlek,
és ezt ezerszer el fogom mondani még! Nem tudnék nélküled élni. Amióta csak
megismertelek elloptad a szívem, anélkül, hogy tudtál volna róla. – Ecseteli,
felhívva a részletekre is az utasok figyelmét. – Veled szeretném leélni az
életem. Jeon Jungkook, hajlandó lennél elfogadni engem magad mellett életed
hátralévő részében?
Jól hallottam? Most tulajdonképpen mondhatjuk, hogy megkérte
a kezem, csak mivel egyneműek házassági nem legális, ezért burkoltam
megfogalmazta, hogy házasság nélkül is az ő „felesége” leszek. Zavaromban azt
se tudom, hova nézzek, mire megállapodik a mellettem ülő idősebb hölgyön a tekintetem,
aki mosolyogva néz fel rám.
- Én
elfogadnám a helyedben. – Kuncog, majd körbenézek és látom, hogy jó páran
bólogatnak a megjegyzésére.
Lenyelem a torkomba nőtt gombócot és Jimin szemeibe nézek,
aki kíváncsian várja a válaszom. A metró ekkor lassítani kezd. Csak nézünk
egymásra hosszú másodpercekig, majd mielőtt végleg megállna a jármű, szólásra
nyitom a szám.
- Sajnálom. –
Nyögöm ki rekedt hangon fejrázva.
Ebben a pillanatban nyílik mögöttem az ajtó és meg sem várva
a reakcióját, elhagyom a terepet, de már nem futok. Elfáradtam.
Jimin POV
Megrökönyödve
állok ott ahol hagyott. A nő, aki segíteni próbált megköszörüli a torkát, mire
rápillantok. Semmi kedvem most az ő véleményét hallgatni arról, mennyire
elcsesztem az egészet, de nem leszek bunkó, rá nézek.
- Ha szabad a
pálya, akkor én szívesen magához megyek. – Kuncogja, mire tágra nyílnak a
szemeim.
- Köszönöm ezt
a rendkívüli ajánlatot. – Vigyorgok rá remegő ajkakkal, majd gyorsan, mielőtt
bezáródnának az ajtók, leszállok én is.
Körbenézek és látom, hogy Jungkook lassan sétál a feljáró
irányába, így utána iramodom. Nem érdekel, milyen szag van, ami a
hajléktalanokból ered. Valószínűleg olyan terepen szálltunk le, ami még inkább
egy nyomornegyed, mint ahol eddig éltünk. Mindezzel nem törődve, elkapom
Jungkook csuklóját, aki erre ijedten fordul felém, de nem hagyom, hogy bármit
is mondhasson, nem érdekel semmi és senki ebben a pillanatban. Másik kezemmel
derekához kapok és magamhoz rántom, majd ajkainkat egymáséinak nyomom
erőteljesen, nehogy esélye legyen reagálni. Nem mer megmozdulni, érzem, ahogy
remeg minden porcikájában. Nem is csókol vissza, de nem is húzódik el, ami
meglep, de mégse tudok örülni. Nem engedem el, próbálom belevinni a dologba, de
nem vagyok rá hatással. Egészen addig, amíg hangos fütyörészést és tapsot nem
kapunk a körülöttünk fetrengő hajléktalanoktól.
Résnyire nyitom szemeim, hogy lássam, mi folyik itt körülöttünk.
Mindenki ujjong engem is teljesen mértékben meglepve ezzel. Ráadásul az lep meg
még jobban, hogy Jungkook kezeit vállamra teszi és visszacsókol. Percekig csak
állunk ott és faljuk egymást, mikor végül nagy lihegve elválunk egymástól.
Vállamra hajtja fejét, úgy ölelem magamhoz.
- Igen. –
Mondja, mire értetlenkedve húzom össze szemöldököm. – Én is veled szeretném
leélni az életem. – Mosolyogja, belőlem is kicsalva egy széles letörölhetetlen
vigyort.
Négy hónappal később
Finom
illatok áradnak a hatalmas fürdőszobában. Kellemesen forró vízben fekszünk,
miközben élvezzük az élet adta örömöket. Jelen esetben a mellénk rakott
alkoholos italt és a két masszőrnőt, akiket hívattunk egy negyed órás munkára a
kádhoz, ami szintén hatalmas. A víz bugyborékol, ahogy alulról egy gép
dolgozik.
Visszajöttünk Szöulba, miután ez a csodálatos férfi, aki épp itt fekszik
előttem, a kád másik végében, lehunyt szemekkel élvezve a kényeztetést, igent
mondott. Elfogad úgy, ahogy vagyok és én is őt. Ragaszkodik hozzá, hogy
dolgozhasson, pedig nem akartam neki engedni, hiszen van elég pénzünk.
Természetesen vele is megosztom, ha már magamhoz költöztettem, az apám nagy
haragjára, de édesanyám elfogadta a döntésem és boldogan fogadott. Nagyon hálás
vagyok neki ezért. Remélem idővel apámnak is sikerül megbékélnie a dologgal.
Elégedett
sóhaj-nyögés keverékű hanggal nyitja fel szemeit, és néz csillogó szemekkel rám
édes mosollyal arcán.
- Komolyan
képes lettél volna minderről lemondani értem? – Kérdezi. Hangját kissé elnyomja
a bugyborékolás zaja, de tisztán értem minden szavát.
Elvigyorodom, ahogy végigmérem, már amennyi látszik belőle,
amit a habok nem takarnak. Habra mindig szükség van, mert nem engedhetem meg,
hogy más is lássa azt a gyönyörű testét rajtam kívül.
- Igen –
felelem. – Akár most is megtehetem. Szeretnéd? – Húzom fel szemöldököm halál
komolyan gondolva, amit mondtam.
Rémülten nyílnak tágra szemei és kezeit feltartja megadóan.
- Isten ments!
Neeem! – Vágja rá.
Egy pillanatig csak nézünk egymás szemébe, majd
mindkettőnkből egyszerre tör ki a nevetés, miközben visszadőlünk
elkényelmesedve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése