[8/25] Stalker with love [2.évad] [+18]

Cím: Stalker with love – 2.évad

Író: Ayu

Besorolás: +18

Szereplők: Taehyung, Jungkook

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Tudom, most sokára hozom a folytatást, de higgyétek el, én szerettem volna írni! Egyszerűen, áh! Tudjátok, milyen a család. Ha van idő végre letenni a seggem írni, akkor rögtön menjünk mindenhova, vagy segítsek, vagy a, na eddig nem voltam otthon, akkor beszélgessünk, meg minden egyéb. xD Szóval, ja, végül mégis sikerült megszülnöm ezt a részt is. Remélem, tetszeni fog nektek! Jó olvasást! ^^
U.i.: A képért köszönet Nari_Kim-nek, aki hosszúúú-hosszúúú napokat ölt abba, hogy végül ezt a képet megalkossa nekem a történethez. Nehéz volt eljutni idáig, sok volt a válogatás is, de végül megszületett a tökéletes, amiért itt is hálás köszönet! <3 Nagyon szépen köszönöm, ez nagyon tetszik! *-* És igen, végül erre esett a választásom. ^^

Kínosan érzem magam. Nem gondoltam, hogy bárki meg fog bennünket zavarni, éppen akkor, mikor végre tényleg kettesben lehetünk, egymásnak adhatjuk magunkat, úgy szerethetjük egymást, ahogyan nem szégyen, nem kell bujkálni, minden a legnagyobb rendben. Éreztem én, mikor Jungkook olyan hevesen nekem esett, hogy valami nincs rendben, az pedig nem volt más, mint az, hogy nem hallottam az ajtó záródásának hangját, de a vágy eluralkodott felettem egy pillanat alatt, s innentől kezdve nem érdekelt, mi lehet körülöttünk. Tudtam, hogy nincsen itt rajtunk kívül senki, még a telefonja se zavarna be, erre nyitva hagyja az ajtót! Egyébként is, az anyjának az lett volna a minimum, hogy mondjuk, becsenget, vagy ha be is jön, akkor biztosan hallja, hogy valami nem okés, és nem is tudom, valahogy feltűnhetett volna neki, hogy nem alkalmas az időpont. A táskát is a folyosón hagytam!

            Anyja velünk szemben a külső pultnak dőlve áll, karjait összefonja mellkasa előtt, s úgy érzem magam, mintha éppen vallatópadban ülnék, közben mégis szívesen nevetnék fel néha, mivel ez már nevetséges, hogy nekünk soha nem jön össze semmi, de nem is baj. Így legalább tisztázhatjuk a helyzetet az ő szüleivel is, mindenki megtudja végre, hogy együtt vagyunk, nincsen titkolózás, és jöhet a boldogság! Sok nehézségen mentünk már keresztül, kezdve azzal, hogy hogyan is ismertük meg egymást.

            -           Drága, egyetlen szem fiam – kezd bele, amire már felnevetnék, de ajkam beharapva fojtom magamba jókedvem. – Nagyon jól tudod, hogy semmi problémám azzal, hogy a férfiak a zsánereid. – Megfogalmazása szabados, érti a fiatalok nyelvét, pedig sugárzik róla, hogy művelt nőről van szó, mégis az ilyen helyzeteket tökéletesen tudja oldani, nem úgy, mint az én anyám, aki állandóan zaklat és leskelődik. Még azt is kinézem belőle, hogyha ez nálunk történik meg, akkor képes beljebb jönni a szobába és akár popcornnal a kezében várni a folytatást. Mintha valami BL fan lenne, pedig a fia vagyok! – Megint titkolózni próbáltál? Ha most nem jövök el, akárki bejöhetett volna hozzátok, mivel nyitva hagytad az ajtót. Elég felelőtlen megmozdulás volt ez tőled, Kook. Még nem is ez a probléma, mert… hogy is hívnak? – pislog rám ártatlanul, amit megmosolygok.

            -           Taehyung.

            -           Igen, szóval ez nem gond, mert Taehyung bár nem gazdag, de egy olyan személy, akit el tudunk fogadni melletted, még ha apád még nem is ismeri. Összevissza beszélek, teljesen lényegtelen, miket zagyválok itt, csak egy kérdésem lenne. Mióta vagytok együtt?

            Jungkook nyitja száját, majd vissza is zárja, majd olyan nagy szemeket mereszt rám, amitől ismét kedvem támad nevetni, de helyette csak szám elé teszem kezem, miközben előredőlök ültömben, és könyökeimen támaszkodva nézek az idősebb nőre.

            -           A napokban jöttünk össze – adom meg a feleletet számára én, mire felcsillannak szemei. – Nehezen indult a kapcsolatunk – erőltetek magamra egy mosolyt.

            A mellettem ülő szúrós pillantással illet, de lepereg rólam, rég nem tartok már tőle. Nincsen hatalma felettem, járunk, nem pedig szado-mazo kapcsolatot játszunk. A lapjaink egyenlők, nem büntethet, különben én is megtehetem, amit nem szeretnék, tekintve, hogy felületesen, de ismerem a múltját. Bele se merek gondolni, milyen fájdalmakon ment keresztül azért, mert az az idióta tanára kihasználta, szegény szerencsétlen meg még kiskorú volt, és elmondása alapján nyurga, tehát nem tudott mit tenni. Szólni persze, hogy nem mert, ha szerette. Én nem fogom eljátszani a bizalmát.

            -           Őszinte leszek – folytatja anyja rám nézve. – Ezt a kapcsolatot el tudom fogadni, mert úgy látom, te egy nagyon is érett, felelősségteljes ember vagy, a fiamnak meg éppen erre van szüksége. – Jungkook nyitja száját, hogy közbeszóljon, de anyja könnyedén inti csendre. – Azt mondom, terítsünk fátylat az imént történtekre, sajnálom, hogy rosszkor zavartam, de nyitva volt az ajtó. Értelemszerűen anya létemre aggódtam, hogy mi történt.

            Fülig pirulok, ahogy eszembe jut a pár perce történt lebukás, s tarkóm vakargatva nézek el oldalra. Kínos az egész szituáció, nem tudom, mit kellene reagálnom, elvégre azt mondta, el tudja fogadni a kapcsolatunkat, de utána hozzáteszi az imént történteket is, amitől zavarban érzem magam. Az anyák sose tudják, hol a határ, most mégis melengeti a szívem legbelül, hogy elfogad a családban, pedig egy senki vagyok hozzájuk képest.

            -           Örülök, hogy végre van valakid, Jungkook – fordul fiához, mire nyomban a szólított felé kapom pillantásom, hogy lássam reakcióját. – De ha azt szeretnéd, hogy családban maradjon, akkor egy kis etikett órát tartani kell neki, nem hinném, hogy tudja, hogyan mennek nálunk a dolgok.

            -           Majd figyelmeztetem, ha lesz bármi, viselkedni úgyis tud, nem kell órákat adni neki – morogja. – Ezt egyébként sem hiszem, hogy most kellene megbeszélni. Holnap utazunk el, te is nagyon jól tudod, és erre itt vagy és nem vagy képes békén hagyni minket!

            -           Pontosan a holnap miatt jöttem át hozzád! Kellene néhány irat.

            -           Miért nem tudtál volna megdobni egy sms-sel ahelyett, hogy zaklatsz?

            -           Vigyázz a szádra Jeon Jungkook, mert nagyon meggondolatlanul beszélsz! Menjünk az irodádba, aztán itt se vagyok, békén hagylak titeket.

            Jungkook orra alatt morogja, hogy mennyire elege van abból, hogy soha sehol nem tudunk kettesben maradni, amit ajkamba harapva kuncogok meg, s nézem végig, amint feláll az asztaltól és anyjával együtt nekiindul a folyosónak. Nekem semmi keresnivalóm közöttük, nem is érteném, miről zagyválnak összevissza, egyébként is csak útban lennék. Addig is van időm arra, hogy végre fogjam a cuccaimat és felmenjek Jungkook szobájába, mert márpedig ott fogok vele aludni az éjjel. Múltkor is ő maga mondta, hogy menjek oda, akkor most, hogy járunk, miért kellene nekem külön szoba? Néha biztosan jól fog jönni egy hely, ahová elvonulhatok, ha elegem van belőle, elvégre nem tudok csak úgy hazaugrani, de az majd akkor, ha összekapunk szokás szerint valami badarságon, jó hely lesz.

            A szobába lépve ugyanaz fogad, mint ami akkor volt, mikor legutóbb tartózkodtam idebent. Illik Jungkookhoz, az illatokról meg ne is beszéljünk! Szép hely, otthonos, de közben megvan a maga kisugárzása, hogy valójában ez a ház munkahelyként is szolgál. A földszinten is ideje lesz szétnéznem, meg úgy összességébe véve mindenhol, hogy mégis csak tudjam, mi hol van.

            Jézusom! Hiszen már úgy gondolkodom, mintha ide akarnék költözni! Nem mintha túlzottan ellenemre lenne, hogy vele legyek, de elég kiszámíthatatlan, még nem is ismerem olyan régóta, így jobb, ha tartjuk a távolságot. Jobban ki kell ismernünk egymást, meg kell tapasztalnunk, milyen is az, ha úgy vagyunk együtt, ahogyan a normális párok. Türelmes vagyok, tudom, hogy Kooknak időre van szüksége, elvégre nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni az attitűdje a dolgokhoz, viszont dicséretre méltó, hogy ilyen szinten is, de megnyílt nekem. Velem akar lenni, velem járni, velem élni, s nem úgy, mint az előző alávetettekkel, hanem, mint szerelmével. Ez is képtelenségnek tűnik, ha visszagondolok, milyen is volt az elején, viszont most sokkal édesebb, mégis ugyanúgy domináns, de közben elmondta, hogy képes lenne nekem adni magát. Szeretem őt, ő is engem, s bár nem mondja ki, érzem, hogy így van, elég volt egyszer hallanom. Elfogadom így, ahogy van, elvégre így is szerettem meg.

            Békésen pakolok ki táskámból, majd megcélozva a fürdőt, bemegyek, hogy megtisztálkodhassak ezután a hosszú és fárasztó nap után. Korán reggel óta fent vagyok, dolgoztam, úgyhogy álmos vagyok, még ha ez nem is olyan rég még nem volt elmondható rólam. Csak be szeretnék feküdni a pihe-puha ágyikóba, hogy aztán a fiatalabbhoz bújva merülhessek mély álomba.

            A kellemesen meleg víz jól esik bőrömnek, s fel is frissülök tőle, miközben elkenem magamon a tusfürdőt. Tudom, hogy milyen az, mikor a másik keni el rajtam a krémes anyagot, így automatikusan le is hunyom szemeim, ahogy megjelenik előttem képe.

            Nem! Fáradt vagyok! Nem szabad rosszra gondolnom, már így is nagyon késő van, mindkettőnknek szüksége van a pihenésre, de legalább együtt lehetünk. Nem szabad, hogy elkalandozzanak a gondolataim, mert a végén megvárom, hogy bejöjjön mellém zuhanyozni. Akkor aztán használhatom a tusfürdőt újra!

            Viszonylag hamar kimászom a zuhanyfülkéből, majd bekészülve az alváshoz, pizsamában lépek vissza a hálószobába, ahol még mindig egyedül tartózkodom. Biztosan beszélgetnek, ami nem meglepő, van is mit magyarázni miattam, amit gondolom, előttem egyikük sem szeretne. Nem hibáztatom őket érte, én is kínosnak érezném, ha az anyám Jungkook előtt faggatózna és magyarázna olyan dolgokról, amik nem feltétlen tartoznak a harmadik félre, mert ez amolyan szülő és gyermekére tartozó téma.

            Befekszem az ágyba, s meg is szeretném várni a másikat, így csak egy kicsit hunyom le szemeim, hogy addig is pihenjek. Gondolataim ezer fele kalandoznak, követni nem bírom őket, így csak hagyom magam sodródni az árral, a fekete mélységgel, a lágyan elnyomó álommal, mely fel se tűnik.

            Valaki homlokomra csókol, majd elfekszik mellettem az ágyban, mire szemeim lassan nyílnak ki a sötét szobában. Álmosan nézek körbe, de alig látni valamit, így a mellettem fekvőre esik legközelebb pillantásom, aki az éjszakai fényektől megvilágítva az ablakból, néz rám csillogó szemekkel. Elmosolyodom, ahogy tudatosul bennem tette, s úgy bújok mellkasához, átölelve testét, kényelembe helyezve magam, mire hajam simogatja.

            -           Nem szerettelek volna felkelteni – szól csendesen.

            -           Nem is aludtam még, csak egy kicsit lehunytam a szemem, de… miért nem mész el zuhanyozni? – húzódom el, szemöldököm ráncolva, bár ahogy a levegőbe szimatolok, csak kellemes illat csapja meg orromat.

            -           Már voltam, Tae – kuncogja. – Az a néhány másodperc elég hosszú idő volt, mivel anyámmal még sokáig elvoltunk lent, mire meg bejöttem, te már rég szuszogtál.

            -           Ez nem igaz – dünnyögöm. – Ébren voltam.

            -           Inkább aludj – simít végig karomon is, majd újabb csókot hint homlokomra. – Erről nem fogok vitát nyitni.

            Nem kell kétszer kérnie, visszabújva hozzá pillanatokon belül az álmok mezejére lépek, miközben a fiatalabb tusfürdőjének kellemes illatát szívom magamba. Már most imádom, hogy mellette alhatok el, bűntudat nélkül ölelhetem magamhoz, s tudom, hogy benne sincsenek már olyan gátlások, mint eddig, még ha új is lesz számára, hogy járjon valakivel.

            Az előző kapcsolatában ő volt a passzív fél, ezért megtapasztalta mindkét fél szerepét az évek során. Tudja jól, milyen az, ha fáj, s azt is, milyen, ha szeretettel érnek hozzá, mert biztos vagyok benne, hogy eleinte kegyesen bánt vele az exe, különben nem szeretett volna olyan szinten belé, hogy utána olyan szinten összetörjön, ügyvédhez kelljen fordulnia egy teljesen megújult külsővel, amit a világ felé mutat. Alig tudom elképzelni, hogy kis törékeny volt, most pedig úgy fekszik mellettem, mint egy félisten. Szeretném, ha be tudnám gyógyítani a sebeit, de ő maga mondta, mikor még csak próbaidőn voltam, hogy sokan első kapcsolatra építenek, most pedig már teljesen megértem. Gondolhattam volna, hogy magából indul ki. Egy valami viszont emiatt böki az oldalam. Nem tartom kizártnak, hogy valamin nem tud túllépni, hogy első kapcsolatra épít. Értelemszerűen a fájdalmakra gondolt magát tekintve, elvégre azért van a „játszószobája”, ami tele van fenyítőeszközökkel. Fel akarta cserélni a szerepeket a bosszú miatt, de vajon elég vagyok-e én arra, hogy elfeledje a sok rosszat? Talán nem kellene elutasítanom azt a kis világát teljes mértékben, hanem hagynom, hogy valamilyen szinten kiélje a már berögzült szadista hajlamait, hiszen bántani úgysem képes, a többit meg élvezem.

            Reggel én ébredek előbb, így elém tárul a másik békésen alvó, kisimult arca. Ilyenkor látni igazán más, valójában mennyire kis ártatlan, egy szeretetre éhes férfi, aki ezekben az esetekben kisfiúnak tűnik – már, amíg a takaró alá nem nézek. Vigyázni szeretnék rá, elfeledtetni vele a rosszat, s az eddigi életét az alávetettekkel és a szerződéssel. Nem, azt nem érhetem el, hogy ne akarja használni a kis fenyítőeszközeit a titkos szobácskájában, de meg kell változtatnom a hozzáállását. Szívesen járok oda be, ha innentől kezdve nem úgy fog arra a helyiségre tekinteni, mint eddig. Értelemszerű, hogy számára az a szoba mit jelent, de azt szeretném, ha csak én léteznék számára, hogy én legyek az egyetlen, akire azokkal a csillogó szemekkel ránéz.

            Közelebb hajolva hozzá lágyan csókolok ajkaira, mire izmai haloványan rezzennek is egyet, amit megmosolygok. Nem húzódom el, egy újabb puszival ajándékozom meg, majd éppen annyira válok el tőle, hogy még párnácskáink érjék egymást. Ekkor kinyílnak szemei, s néhány rövid másodpercig csak mered rám, majd váratlanul mozdulva ölel magához és tapasztja össze ajkainkat, magára fordítva. Hosszas percekig élvezzük így a másikat, mikor is kezei elvándorolnak testemen, így utána kapva állítom le. Mindent tudó mosollyal húzódom el, majd kelek ki az ágyból, mire szomorúan néz utánam.

            -           Előbb reggeli – tájékoztatom. – Te csak maradj itt nyugodtan, kelj fel, addig én összedobok valamit. Nem várok még egyszer rád, hogy összeüss egy rántottát.

            -           Vicces – húzza fel ajkait sértetten, amit megkuncogok, végül elhagyom a szobát.

            A reggelit hamar összedobom, még bacont is rakok hozzá, s elsőre sikerül is tökéletesre, majd még díszíteni is marad időm, így szépen meg is terítek, majd leteszem a szokásos helyinkre a tányérokat. A fiatalabb ekkor végre benéz a helyiségbe, s a levegőbe szagolva elégedetten mordul fel, viszont nem bírom ki, hogy ne szúrjak oda neki, hogy még várhatnánk egy órát, ha rá kellene várni. Erre persze elsötétül pillantása, s hátulról elkapva magához húz, mire ficánkolva próbálok kijutni fogságából, de egy pillanat alatt dermedek le, mikor nyakamba harap, így fájdalomtól hangosan nyögök fel, de azért nevetve válok el tőle.

            Hamar végzünk az evéssel, a piszkos tányérokat pedig együtt takarítjuk el, amitől újból csak boldognak érzem magam, hogy velem ilyen. Még sokáig fogok meglepődni rajta, hogy tud normális is lenni, de ez nem jelenti azt, hogy ne tetszene, azért nem bírom ki, hogy ne piszkáljam vele. Természetesen felhúzza magát az ilyen elszólásaimon, amikért kapok is, de még időben leállunk a harccal, mielőtt megint elfajulnának a dolgok és kínosba nem fordulna csatánk.

            Ujjainkat összekulcsolva megyünk vissza az emeletre, aminek újfent csak örülni tudok, elvégre az utcán ezt nem tehetjük meg, pedig jó érzés, hogy tartozom valakihez.

            -           Hol tartod a kulcsokat? – kérdezek rá váratlanul, mire megtorpan az egyik emelet folyosóján, s kérdő pillantással bombáz.

            -           Mégis ide szeretnél költözni?

            -           Nem – vágom rá határozottan, mire nyomban csalódottá válik tekintete. – Mármint ne érts félre! Nincsen azzal problémám, hogy idejöjjek, mindössze ez még túl gyors lenne.

            -           Egyáltalán nem gyors… más is lakott már itt rövidebb időre.

            -           Köszönöm, hogy emlékeztetsz rá, miért ne tegyek így – csettintek egyet, majd el is húzom kezeim övétől. – Csak neked szerettem volna jót, de ha nem mondod meg, hol vannak a kulcsok, akkor nem érdekes – nézelődöm mindenfele. – Már nem is érdekel… más is lakott itt – morgom el a végét.

            -           Figyelj…

            -           Nem érdekel.

            -           Tae! – szól rám erélyesebben. – Hogy te mennyit bírsz hisztizni! Rosszabb vagy, mint egy nő! – fújja fel magát.

            -           Miért? Csak nem volt már nővel dolgod, hogy így tudod?

            -           Az irodában vannak – vált témát gyorsan, viszont jól tudom, hogy meg akarja kímélni magát egy kínos beszélgetéstől. Egyértelmű, hogy a családjában vannak nők, így tudja, milyen is az, ha hisztiznek, éppen ezért én se fújom fel magam rajta. – De minek kell az neked és melyik?

            -           Azon gondolkodtam, milyen lenne, ha én kötnélek ki téged – lépegetek hátra, majd hitetlen képét látva, nevetve fordulok el, hogy az irodájába vegyem az irányt.

            Hamar a nyomomba érve, résnyire szűkített szemekkel vizsgálva próbál kiolvasni belőlem valamit, ettől viszont csak jobb kedvem lesz. Kíváncsi lennék, mire gondolhat, hogy egyáltalán mit hitt, milyen lesz a kapcsolatunk, ha összejövünk. Azt sem tartom kizártnak, hogy elhiszi, hogy kikötném, elvégre ő maga mondta, hogy nekem képes lenne átadni magát. Nem, annak nem jött el az ideje, az már tényleg túl gyors lenne. Arra van szükségem, hogy a lehető legjobban feloldódjon mellettem, majd akkor merek lépni, addig is meg vagyok elégedve ezzel a felállással is.

            Megmutatja, hol vannak a kulcsok, s mindegyik fel is van címkézve, így hamar megtalálom azt, amelyik nekem kell, mire szemei meglepetten nyílnak tágra, de szó nélkül követ fel az emeletre, ahol a rejtegetett szobája található. Az ajtó előtt megállva megkérdőjelezem saját magam, hogy valóban ezt szeretném-e, de ehhez kétség sem fér, hiszen szeretem a fiatalabbat, a vállalatörököst. Azt akarom, hogy neki jó legyen, márpedig mindentől én sem ódzkodom.

            -           Meggondoltad magad? – töri meg a csendet. – Mégsem szeretnél oda bemenni?

            -           Egy kis újítás ráfér majd, mert utálom már csak a gondolatát is annak, hogy Jimin is ott volt bent – sóhajtom leengedve vállaim, velem ellentétben pedig a mellettem állónak megfeszülnek izmai. – Azt hiszem, megvan az első, amit kérek tőled és azért fogok hisztizni, hogy vedd meg. – Kérdőn húzza fel fél szemöldökét, de látni rajta, hogy tetszik neki, hogy végre valahára el tudom fogadni, hogy kérhetek tőle bármit, hiszen van pénze. – Újítsd fel a szobát.

            -           Tessék?

            -           Jól hallottad. Nem akarok úgy bejárni, hogy neked eszedbe jutnak az előzőek, vagy akár nekem is ez járna a fejemben. Ha komoly kapcsolatról beszélünk, akkor elvárom, hogy neked ne legyen senki más még a papírjaid között se, úgyhogy azokat is eltűntetheted. Viszont azt szeretném, ha olyan ágyba bújhatnék, olyan takaróval és párnákkal, amiket más nem használt előttem, márpedig… tudom, hogy nem csak én voltam, úgyhogy… ezt szeretném kérni, de egyelőre – fogom meg csuklójánál, s tenyerét felfelé fordítva ejtem bele a kulcsot – megelégszem azzal, ami van.

            -           Be akarsz menni? Oda? Te? – húzza fel szemöldökét, de már látom azt az izgatott csillogást szemeiben, melyek elárulják, mennyire szeretne már játszani. Tudtam én, hogy nem fog egyik pillanatról a másikra elszokni ettől. Az sem kizárt, hogy soha.

            -           Kinyitod végre azt az ajtót, vagy egész délelőtt állhatunk itt és várunk, amíg indulnod nem kell? – forgatom szemeim.

            Szavaimmal elérem a kellő hatást, így már be is dugja a kulcsot a zárba, hogy aztán azt elfordítva újból betekintést nyerhessek a vörös szobába. Belépve már vissza is zárja, ezúttal valóban gondol arra, hogy ne zavarjanak – habár ezt mindig be szokta, elvégre ez titkos. Körbenézek a helyiségben, mitől kicsit összeszorul a torkom, végül mégis szembefordulok a másikkal, aki egyelőre nem mer megközelíteni, de nem veszi le rólam szemeit.

            -           Ha idebent vagyunk, akkor a szabályok élnek, mert ez nem csak egy sima játék – lépeget lassan hozzám. – Nem gondoltam, hogy be akarsz jönni a történtek után, de örülök, hogy most mégis itt állsz.

            -           Nem mondtam, hogy én leszek az alávetett – próbálom letörni szarvait, mire széles mosolyra húzódnak ajkai. – Ne vigyorogj, nem viccelek.

            -           Ha komolyan gondolnád, akkor nem így közölnéd. Ismerlek már eléggé ahhoz, hogy tudjam, de igazad van, nem kellene húzni az időt – fogja két keze közé arcom, s csókol meg hosszan. – Szóval játszani szeretnél? – Egy pajzán mosollyal válaszolok, mire könnyedén fordít rajtam, hogy háttal álljak neki, majd nyakam harapdálja meg, miközben kezeivel csípőm körül simogat, s megragadva felsőmet, felhúzza rajtam az anyagot. – Emeled a karod! – adja ki parancsba, mire szó nélkül teszem, amire kér, így hamar meztelenné válik felsőtestem előtte. – Ugye emlékszel még a biztonsági szavakra?

            -           Rózsaszín és kék? – Válaszomra újból nyakamba harap, mire összepréselt ajkakkal nyögök fel.

            -           Ha itt vagyunk, használnod kell, hogy tudjam, hogy érzed magad – veszi fogai közé fülcimpámat, miközben karjaival átölelve húz magához.

            -           Vörös és sárga, tudom – döntöm vállára fejem, hogy kényeztessen tovább.

            Nyakam érzékeny bőrét ostromolva szívogat, vagy éppen csókolgat, amit én karjai között megbújva élvezek. Átfogom övéit, s így fordítom fejem felé, hogy ajkaimra is kapjak csókjából, amiért nem kell sokáig könyörögnöm. Végül elengedve vállaimnál fogva térdeltet le a földre, s szabja meg, hogy ne mozduljak, legközelebb pedig már a megszokott kis szembekötővel tér vissza, hogy eltakarja előlem a világot. Nem bánom, hogy így tesz, sőt, kifejezetten izgalmasabbak így az aktusok, bár ez nem jelenti azt, hogy ne élvezném, mikor láthatom a bőre alatt megfeszülő izmokat, mikor felettem támaszkodik, a sötétlő szemeivel, melyek végig engem fixíroznak.

            Tudat alatt harapok ajkamba, mire megérzem ujjait államon, majd végig is simít alsó párnácskámon, ezzel elérve, hogy kiengedjem fogaim közül. Megkapom, hogy emlékeznem kellene, ennek milyen hatása van rá nézve, amit megkuncogok, viszont kapok egy gyors csókot is, minek végén erősebben harap ajkamba. Izgatott vagyok, mert nem tudom, ezúttal miféle újat fog mutatni, hogy egyáltalán milyen messzire menne el a történtek után, hogy tudja, már járunk, habár a szabályok élnek. Látásomra nem támaszkodhatom, viszont a többi érzékszervem felerősödik, s hallásomra fektetve hangsúlyt figyelek oda, merre jár a szobában. Hallom, amint fiókokat húzgál, majd a lépteit, amint másfelé megy, végül egészen hamar visszatér hozzám – habár egy örökkévalóságnak tűnik a várakozás bekötött szemekkel.

            -           Csábítóan festesz itt ülve. – Hangjából hallani a jókedvet. – Add a kezed! – Teszem, amire kér, így meg is emelem az egyiket. – Mind a kettőt. – Szemöldököm ráncolva emelem a másikat is, mire megérzem, amint egy finomabb anyagot köt köréjük, így összefogva őket.

            Segítséggel állok fel, majd el is vezet valamerre, sejtésem szerint az ágy irányába, de nem lépek lassan, megbízom benne. Kezeim a fatámlára helyezi, megkér, hogy abba kapaszkodjak, s így lép mögém, hátamon csókolgatva végig, miközben nadrágomtól megszabadít, vele együtt pedig alsónadrágomtól is. Minden csókja felperzseli bőröm, ajkaim pedig résnyire nyitva állnak, ahogy mélyen szívom magamba a levegőt. Kíváncsi lennék, rajta mennyi ruha lehet, mert ki tudja, menet közben mit dobált le magáról, de ezt valószínűleg sokkalta később fogom megtudni. Kár, pedig szívesen legeltetném az izmos testén szemem.

            Ügyel arra, hogy ne érjen hozzám testével, viszont kezét bevetve simít végig mellkasomon hátulról, majd vezeti egyre lentebb, egészen már éppen meredező tagomhoz, mely köré fonja ujjait, kicsikarva belőlem egy kisebb sóhajt.  Óvatosan, mégis a megszokott rutinnal kényeztet, amit ugyanúgy élvezek, mint bármikor máskor. Tetszik, hogy most nem sietünk sehova, hogy van időnk kiélvezni egymást, s nem a hirtelen elkapott hévvel esünk a másiknak.

            Addig-addig masszírozgat és lepi el vállam csókjaival, amíg elég keménnyé nem válok kezében, ekkor pedig újból ellép tőlem. Következőleg már hallom is egy tubus hangjának nyitását, majd nem telik bele sokba, hogy farpofáim szétfeszítve masszírozgasson bejáratom körül, a hideg, síkosítós ujjaival.  Mikor első ujját belém vezeti, szorosabban megmarkolom a fatámlát, de nyögésem visszafogom, egy halk sóhaj szökik csak ki ajkaim résén át. Lassan, óvatosan körözget, mintha ez volna az első, emiatt pedig türelmetlenül nyöszörgök fel, s nyomom is ki jobban fenekem neki, mire meg is hallom kuncogó hangját. Nyakamra tapasztja ajkait, újabbat szívva rajta, így kétség sem fér hozzá, hogy ismételten gyönyörű szép színes lesz a bőröm.

            Második ujját bevetve ollózgat bennem, de továbbra is kegyes, túlontúl is az, ami gyanús, valamiért úgy érzem, itt még lesz valami. Viszont az sem kizárt, hogy én gondolom túl az egészet, valójában csak azt akarja ezzel megmutatni, hogy attól függetlenül, hogy idebent vagyunk és a szabályok élnek, nem kell tartanom tőle, nem lesz kegyetlen velem.

            Szabad kezével előrenyúl, hogy férfiasságom kényeztesse tovább, mintha csak arra ügyelne, hogy ne gondoljak a fájdalomra, de jelenleg egyáltalán nem érzek így. Sóhajtozva élvezem, amit velem tesz, miközben harmadik ujját is csatlakoztatja a többihez, s úgy körözget és húzza szét őket, hogy minél tágabb legyek. Ajkam harapdálva nyomom kezébe magam, hogy mélyebbre merítse ujjait, mikor is ennek köszönhetően eltalálja legérzékenyebb pontom, ekkor pedig már nem bírom visszafojtani nyögésem, váratlanul szalad ki belőlem, amit ő egy elégedett felmordulással élvez szintén, miközben fülemre csókol. Tovább kényeztet, s tágít, újból kitapintva a lényeget, belőlem hasonló reakciót váltva ki, a támlát pedig már biztosan elfehéredett ujjakkal markolom.

            Kihúzza ujjait, majd hallom, hogy tesz egy lépést az ellenkező irányba, végül motoszkálás, ruhavétel hangja töri meg számomra a csendet, amire további izgatottsággal figyelek, ha már nem láthatom. Kezeim nem merem elvenni a fáról, félek, hogy kikapok érte, elvégre a szabályok élnek, tehát, ha ellenszegülök, biztosan megbüntet, ha nem is olyan fájdalmasan. A fenekeléssel mondjuk nincsen különösebb problémám, néha kifejezetten élvezem.

            Beáll mögém, csípőmre fog, s ekkor már gyorsan meríti el magát bennem. Fejem előrebicsaklik, ahogy szemöldököm ráncolva fel is nyögök, de nem érdekel a kezdeti fájdalom. Szándékosan lökök egyet csípőmmel, hogy mozgásra késztessem, ő pedig eleget téve kérésemnek húzza ki, majd löki vissza magát belém azonnal gyors mozgásra kapcsolva.

            -           Fogd lentebb, hajolj csak le! – adja ki az újabb parancsot, mire először ledermedek, végül teszem, amire kér úgy, hogy közben nem hagy fel a mozgással. – Jobban! – teszi hátamra egyik kezét, s úgy ösztökél arra, hogy még lentebb hajoljak, ettől pedig sokkal kiszolgáltatottabbnak érzem magam, mint eddig.

            Mélyen löki magát belém, s sokkal érzékenyebben érint belülről, mint eddig, köszönhetően a felállásunknak, s így prosztatám is újból eltalálja, amitől alig bírok kapaszkodni. Lábaim megremegnek, izmaim megfeszülnek a feltörő érzésre, a bizsergéstől, a forróságtól, a kéj játszmájától. Próbálok a lehető legkevesebbszer hangot adni élvezetemnek, de nem bírom magamban tartani, hiszen túl jól ismeri a gyengepontjaim, és úgy alapvetően bárkijét.

            Váratlanul húzódik ki, majd állít vissza egyenesbe. Számításaim szerint magával szembefordít, aminek nem sokkal később bizonyítékot is kapok azzal, ahogy ajkaimra csókol, én pedig automatikusan nyúlnék érte, de kezeim elég jól összekötötte, így pedig kényelmetlen. Fel is nyüszítek, rángatva karjaim, mire mellkasomra fogva lök egy erőteljeset rajtam, így az ágyra zuhanok, szívem viszont majd kiugrik a helyéről, elvégre nem fogom fel, mi van velem, hiszen nem látok.

            -           Mássz fel!

            Ha nem mondja, akkor is így tennék, csupán a kezdeti sokk ködösít el, de teszem, amire kér. Akár egy kukac, úgy érzem magam, ahogy felmászom, arcom pedig elönti a pír, milyen kiszolgáltatott helyzetben is vagyok, mégse bánom, hogy bejöttünk ide.

            Pillanatokon belül benyomódik két oldalamon az ágy súlyától, s meg is érzem a testéből kibocsájtó hőt, ahogy felettem van. Összekötött csuklóimra fogva emeli azokat fejem felé, hogy az ágy végével is összekössön. Hangosan véve a levegőt fordítom fejem abba az irányba, pedig nem is látok semmit, ez mégis reflexszerűen előjön belőlem. Ennek köszönhetően nyelvét kidugva nyal végig torkom vonalán, amibe beleborzongok, végül ajkaimon köt ki. Egyszerre látszódhat ez az egész undorítónak, én mégis készségesen nyitom szám, hogy ízlelőszervével bejusson oda, hamarabb érintve azzal, mint párnáival. Számításaimmal ellentétben mégsem csókol meg, mindössze ajkaim benedvesíti, de nem húzódik el. Mintha csak tudat alatt valami megsúgná, mit kell tennem, én is kidugom nyelvem számból, így simítok végig övén, végül oldalra döntve fejét, ezt a pillanatot választja arra, hogy végre megcsókoljon. Felmordulok az érzésre, hogy sokkal közelebb érzem ilyen módon magamhoz, mintha simán kapott volna utánam.

            A csók közben mellkasom simogatja, néha megcsipkedi mellbimbóm, amire egy elhaló nyögés tör fel belőlem, majd tovább simogat hasamnál. Lábujjaim összehúzóm, ajkaitól el is szakadnék, ha hagyná, de erőszakosan nyom a párnák közé, már újból durvábbá válva, lábaim pedig felhúzom. Az ismeretlen érzés, mely körbeöleli merevedésem, egyszerre jó és furcsán szokatlan, kissé rossznak tűnik, de nem az. Az anyag, mely körbeölel, olyan, mintha magába akarna szippantani. Szilárdnak tűnik, mégis olyan puha, amit nem tudok hova tenni. Ezzel még soha nem találkoztam, és előző alkalmainkkor sem vetette be. Úgy érzem, még sok újdonságot tud mutatni számomra.

            Agyam teljesen elködösíti a szenvedély vörös köde, ahogy az ismeretlen kis eszköz stimulálja farkam. Nem bírom ki, hogy ne nyögjek ajkai közé, ahogy újra és újra végigjár egyfajta masszírozó, mégis puha érzés, mintha részben ő maga dolgozna rajtam odalent. Szívem majd kiugrik a helyéről, a levegőt csak úgy kapkodom, így nem is tud tovább csókolni, kénytelen elválni tőlem, viszont helyette áttér nyakamra, majd tovább halad kulcscsontomra, majd mellbimbómnál állapodik meg, hogy megszívogassa.

            -           Jungkook – sóhajtom kéjesen nevét, mire elszakad mellkasomtól, s a stimulálás is abbamarad. – Most komolyan?! – ficánkolok alatta, szenvedve.

            -           Mondtam, hogy idebent a szabályok élnek. - Hangjából sugárzik, hogy jó a kedve.

            -           Ezt még… vissza fogod kapni, csak úgy szólok! – vonaglok meg, hátha sikerül elérnem, hogy tovább kényeztessen, de semmi. – Inkább ki se mondom a neved, úgy lesz a legegyszerűbb… - morgom, miközben már csípőmmel is fellökök, amit megkuncog, de menet közben helyezkedni kezd, s lábaim terpeszbe rakva foglalja el helyét közöttük, majd be is pozícionálja magát bejáratomhoz, mégse tesz semmit. – Ó, kérlek! Csinálj már valamit! – Ekkor tövig belém meríti magát, így egész testemben végighullámzok, fejem hátravetem, s egy mélyről jövő nyögés szakad fel torkomból.

            -           Mit szeretnél, mit csináljak?

            -           Mozogj!

            -           Hogy mondod? – húzza az agyam, miközben combom cirógatja.

            -           Kérlek? – húzom fel szemöldököm, mire egy kisebb csattanósat kapok is fenekem oldalára, amitől feljajdulva rezzenek össze. – Uram! Tessék! Kimondtam! Most már mozogj, légy szíves! – lökök egyet csípőmmel, mire elkuncogja magát, s ajkaimra hajolva csókol meg, meg már meg is érzem újból azt a furcsa érzést férfiasságom körül, miközben ő maga is mozgásba lendül.

            Többet nem is kell szólnom, csak élvezem, ahogy kényeztet ajkaival, s a kis titkos eszközével, melytől eszemet vesztem, s nem is érdekel már semmi. Őt akarom, magamban, mindennel együtt, az meg már egyáltalán nem érdekel, mit használ mellé. A lényeg, hogy az enyém lehet, együtt lehetünk egymásba olvadva, s érezhetem, hogy csak én vagyok neki. Testünk egyszerre hullámzik, egymásra vagyunk hangolódva, a szoba csendjét így törjük meg, a kisebb csattogós hangokkal vegyítve nyögéseinket, melyek jelzik, hogy együtt vagyunk. Kezeim is ökölbe szorítom, pedig legszívesebben magamhoz ölelném, csak úgy karmolásznám azt a szép, fehér bőrét, hogy levezessem ezt a szexuális feszültséget, de jelenleg nem tudok mást tenni, így szenvedve, közben mégis élvezkedve vonaglok alatta jobban felhúzva lábaim.

            Férfiasságom nem éri több stimulálás, viszont nem kerül le róla az eszköz, mely az egészet betakarja. Ehelyett érzem, amint a másik megremeg bennem, s megfeszülve, nyakamba hajolva, sokkal mélyebbeket lökve élvez el egy édes nyögés kíséretében, ami megremegteti a szívemet.

            -           Istenem! – sóhajtom az érzésre.

            Mikor végre összekapja magát valamennyire, lehúzza rólam a kis eszközt, s belőlem is kihúzódik, majd lejjebb mászik, s helyét ajkai veszik át, hogy mihamarabb engem is a csúcsra tudjon juttatni. Nem telik bele sokba, mikor engem is átjár a bizsergető, mindent elsöprő érzés, így egyenest szájába élvezek, ő pedig készségesen le is nyel az utolsó cseppig, még utána is kellően tisztogatva le, amire már érzékenyen rezdülök meg.

            A csuklóim kiszabadítja, így felváltva masszírozgatva őket ülök fel, mire szememről is eltávolítja a kendőt. Kielégült, pirospozsgás arcával találom szembe magam, mire máris összefonódunk egy újabb csókban, így vissza is borulok az ágyra, viszont testünk teljesen egymáséhoz simul, ahogy öleljük a másikat.

            Oldalamra fordulva, továbbra is ölelve válunk el egymástól annyira, hogy kényelmesen tudjunk nézni a másikra.

            -           Most végre tényleg nem zavart senki – harapom be ajkam, ahogy mosolyra szélesednek ajkaim.

            -           És nem is fog – teszi hozzá, mire felcsillannak szemeim. – Indulásig még hosszú idő van hátra, összepakolni meg nem nagyon kell, mert amit vinnem szükséges, az mind el van már téve.

            -           És mit fogunk ebédelni? – húzom fel szemöldököm. – Nincs itt senki, aki főzne rajtunk kívül.

            -           Nyugodj meg, az éhségedet mindjárt csillapítom jobban.

            -           Telhetetlen – morgom, de azért újabb csókban forrunk össze, mire magára is fordít, így újabb kört indítva meg.