[19/25] Stalker with love [+18]

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +18

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Hoseok         

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Újabb rész, kicsit későn talán, nem tudom, ki mennyire figyeli, hogy jön-e új, de szombat este van, úgyhogy… ideje feltölteni ezt is! Hibák lehetnek benne, még nem nagyon néztem át. xD Nézzétek el! Fáradt vagyok, azért remélem, tetszeni fog! Jó olvasást mindenkinek! <3

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

 

Fájó fenekemnél tartva kezem lépek a pult mögé, hogy a kávéfőzőt megcélozva készítsem el a következő adag rendelést, melyet felvettem. Nem mondanám, hogy feltűnés nélkül mászkálok, de azért egészen szépen tartom magam a kis sántikálás ellenére. Az italt is a megszokott rutinnal elkészítem, majd fel is szolgálom széles mosollyal arcomon, amit a vendég viszonoz, majd úgy térek vissza a pult mögé, ahol kevésbé láthatnak, s ezt ki is használva hajolok a bútorlapra, alkaromon támasztva homlokom, szabad kezemmel fenekem és derekam simogatva. Még ingemen a nyakrészt is be kellett gombolnom reggel, hogy ne látszódjanak a szívásfoltok.

            Hihetetlen, hogy ennyire nem bír magával! A tegnap délutáni autós szex után neki persze még mindig nem volt elég, így nálam kihasználva, hogy senki sem tud megzavarni, letepert. Nem mondom, hogy nem élveztem, mivel az után, hogy nem engedett kielégülni, akkor ott a lakáson kétszer is a mennyekbe emelkedhettem, ami azzal járt, hogy az ágyneműm szép izzadt és ragacsos lett, a nyáltengerről nem is beszélve, úgyhogy utána még ezt is takaríthattam – mintha tudtam volna járni!

            -           Tae – szól élesen Hoseok, akivel ketten vagyunk beosztva mára -, megmondanád nekem, pontosan mit is csinálsz jelenleg?

            -           Semmit – húzom ki magam és lépnék is el, sántikálva, viszont barátom nevetve fog vállaimra, magával szembe fordítva.

            -           Így próbálsz mesélni? Azt hittem, szóban fog menni, de elég látványosan szenvedsz. Látod? Én megmondtam, hogy hamar le fog venni a lábadról – vigyorogja, én meg legszívesebben letörölném a képéről. – Szó szerint! Bár elgondolkodtató volt számomra, hogy vajon melyikkötők fog dominálni a másik felett, de azt hiszem, ez elég egyértelmű. Mindkettőtökből kinézem mindkét szerepet, úgyhogy…

            -           Mi lenne, ha inkább rólad beszélnénk? – húzom kényszeredett mosolyra ajkaim.

            -           Velem nem történtek ilyen izgalmas dolgok. Vajon ma be fog jönni? Mit gondolsz, meglátogat, hogy megnézze a munkája gyümölcsét?

            -           Fogd be! – bokszolom vállba, viszont továbbra is csak nevet rajtam. – Merjen bejönni, ha van hozzá mersze! Nem fog köszönetet kapni!

            -           Egyébként milyen volt nála? Miket csináltatok? – dől neki a pultnak.

            -           Hát… - Érzem, amint arcom pírba borul, mivel sorban jelennek meg előttem a képek, miket is csináltunk, de valahogy minden szál egy végbe vezet. – Öhm… Mit is…

            -           Átenyelegtétek az egész időt? – neveti, majd elkomorodik arcom láttán, melyen valószínűleg tökéletesen tükröződnek gondolataim. – Ti aztán bírjátok vérrel!

            -           Csak… szolgálj fel… kérlek – helyezem tenyerem csípőmre tudat alatt mozdulva már, mire beharapva száját fordul el, hogy csináljon valamit, én pedig szemeim forgatva veszem elő a leltározási papírokat, s lépek a raktárba, hogy átszámoljak mindent. A vendégekkel el lesz egy darabig egyedül is.

            Múlt éjszaka együtt vacsoráztunk, még ő is segédkezett az étel elkészítésében, ami jól esett a szívemnek, mégis, legbelül tudom, hogy nem szabad többet gondolnom a dolgokba, mint szabadna. Ő maga mondta, hogy nem szerethetem, én meg egy ilyen embert nem is tudnék szeretni, mégis olyan furcsán érzem magam. Fáj, amiket mondott, s talán meg se fordult volna a fejemben, hogy megszeressem, de mióta ezt közölte velem, hogy egyenesen tilos, azóta folyton körülötte forog minden gondolatom. Nem mintha, előtte nem így lett volna, azóta mégis más az egész. Össze vagyok zavarodva, egy kis pihenésre van szükségem, és nem csak azért, mert fáj a hátsó felem, hanem alapvetően, a lelkemnek, a szívemnek kell a szünet, hogy rendszerezni tudjam az érzéseim.

            A nap lassan eltelik, Jungkook pedig nem jelenik meg zárás előtt két órával sem, ami megnyugtat. Biztosan sok a dolga, hiszen tegnap sok munkát lemondott miattam. Nem kizárt, hogy ma tele van emiatt tárgyalásokkal, sok papírmunkával, amikhez én cseppet sem konyítok, viszont neki nagyon is jól áll. Persze, hiszen beleszületett ebbe az életbe, ebbe a stílusba, így magán viseli.

            Kimerülten iszogatom kávémat hátravonulva, hogy kibírjam még azt a maradék időt, amit itt kell töltenem. Legszívesebben leülnék, de ülni nem túl kényelmes, szóval maradna a fekvés a kényelem érdekében, viszont itt nincs ágy, nem tudok csak úgy ledőlni. A falnak dőlve állok tovább, miközben újabbat kortyolok a forró nedűből, s gondterhelten sóhajtok fel. Csak teljen le az a két óra és én már itt sem vagyok! Még kocsiba sem tudtam reggel szállni, be kellett buszoznom, mert képtelen lettem volna megülni a vezetőülésen.

            Megzavarva nyugalmam vágódik ki a lengőajtó, így félrenyelem kávém és fulladozó köhögésbe kezdek előregörnyedve, amit barátom hátamat veregetve próbál meggátolni. Elkönyveli, mekkora egy szerencsétlen vagyok, és hogy nem tiszta a lelkiismeretem, amivel persze vitába szállok, de ő sem adja magát egykönnyen, végül mégis hamar a lényegre tér.

            -           Gondoltam, szólok, hogy bent a nagyfőnök – vigyorogja, az én szívem pedig egyszerre kettőt ver. – Add csak ide azt a kávét, már úgyis belefulladtál – veszi ki kezemből szó nélkül. – Menj vissza dolgozni, már vár a szerelmed.

            -           Nem a szerelmem! – nyúlnék a csésze után, de azt ügyesen húzza az ellentétes irányba.

            -           Nem-e? Akkor mitől vagy mindig ilyen izgatott, amikor róla van szó? Most is fülig pirultál, amint bejelentettem, hogy itt van.

            -           Add vissza!

            -           Ez egyoldalú kapcsolat? Ő megdug, te szereted? Ő csak barátság extrákkal dolgokban van benne, de te többet akarsz? Vagy talán fordítva van?

            -           Idegesítő vagy, Hoseok! – morgom, viszont ő csak nevetve dől az ajtónak, hogy így testével nyomva meg forduljon át az éttermi részre.

            Szívem torkomban dobog, a vérnyomásom az egekbe szökik, pedig már igazán hozzászokhattam volna Jungkook társaságához, ez az érkezése most mégis váratlanul ért. Reménykedtem benne, hogy pihenőm lesz a három napot leszámítva, habár megmondta, hogy ez nem így megy. A három nap az a nála eltöltött időmet jelenti, amiből egyet így is az én kívánságomnak szentel, viszont máskor is az övé vagyok.

            Jesszusom, ez kigondolva még rosszabbul hangzik, mint egyébként! Akármikor elvihet, hogy megbüntessen, kielégítse a vágyait, vagy bármi más! Az én seggemnek kell a pihenő, nem adom oda! Sajnálom, önző vagyok, az enyém, nem olyan egyszerű ám megszerezni… mondom ezt úgy, hogy nem is kell kétszer szólnia, már szét is teszem a lábam neki. Belegondolva, mekkora hímringyó lett belőlem! A régi énem felképelne, nem lenne rám egy cseppet sem büszke.

            Elég erőt veszek magamon, hogy leküzdjem zavarom, majd kihúzva magam indulok Hoseok után a lehető legegyenesebben járva, amivel talán jobban elárulom magam, mint kellene, elvégre is ez a merev járás sem éppen a legtermészetesebb. Csak nyugi, ő még mindig ugyanaz az ember, akivel együtt voltam az elmúlt napokban… éppen ez a probléma!

            Társam éppen egy vendéggel beszélget, így magamra vagyok utalva. A pénztárgéphez lépek, mely a pult mellett van, s onnan lesek ki a szokásos helyre, ahová a fiatalabb szokott ülni, mikor idejön, s nem is tévedek, valóban ott helyezkedik el, lábait keresztbetéve, telefonjával a kezében, melyet nagyon búj. Kíváncsi vagyok, kivel beszélhet, hogy vajon a munkával kapcsolatos dolgokat intézi-e még most is, vagy esetleg unatkozik, míg rám vár. Nem is merek odamenni hozzá, inkább behúzom nyakam, s maradva helyemen leselkedem.

Most pont olyan érzésem van, mint az első alkalommal, mikor megláttam őt a kávézóban. Akkor is elegánsba vágta magát, ugyanolyan férfiasan, szexisen ülve, mint most is, a tényen pedig nem változtat semmit a kisugárzása. Továbbra is ki lehet olvasni belőle, hogy tele van titkokkal, hogy nagy ember, akinek egy szavába kerül és az utcára is kerülhet bárki, de akár magaslatokba is tudja emelni. Ha megkérném rá, hogy hadd dolgozzam jobb helyen jobb fizetésért, biztos vagyok benne, hogy örömmel segítene. Bedugna az egyik kis céghez, ami az övé, elintézné, hogy ne rúgjanak ki, én meg boldogan tengetném napjaim, viszont pofám se lenne ilyet kérni, na meg aztán nagyon jól elvagyok én itt, ezen a kis helyen.

Szemei enyéim fürkészik, amit hosszú másodpercekig nem is realizálok igazán, majd mikor leesik, mit is csinálok, elfordítom tekintetem róla és arrébb somfordálok, hogy ne láthasson. Még csak az hiányzik, hogy odahívjon magához, majd végignézzem a diadalittas mosolyát a járásom miatt! Tudom, hogy valamilyen tekintetben azt is büntetésnek szánta, de ki vagyok én, hogy ellentmondjak a csábításnak, mikor a délutáni kielégületlenségem nyomasztott? Most sántítok, valószínű, holnap is fájni fog még, de totál megérte. Minden percét élveztem az együtt töltött időnek az éjszaka, még ha később el is kellett mennie már, elvégre is ő is megy munkába reggel és én is, így nem maradt nálam.

Oldalra pillantva látom, amint Hoseok abba a pontba mered, amerre nem szabadna, majd meg is indul hosszú léptekkel az egyetlen irányba, ahová nem mennék most, habár sehová, amíg itt van. Máskor mindig én mentem oda hozzá, barátom nem is vette át tőlem, éppen ezért nem értem, most miért csinálja ezt. Szemöldököm ráncolva lesek ki újból a gép mögül, s látom, hogy Jungkook nagyon magyaráz valamit, amit a másik figyelmesen hallgat, néhol el is mosolyodik, végül felnevetve, jókedvűen fordul felém, mire szemöldököm ráncolom, ő pedig csak fejét rázza, s el is indul onnan, én pedig így visszabújok rejtekembe.

-           Szolgálj fel neki kávét, a szokásosat, különben kikapsz, aminek most lehet, hogy nem fogsz örülni, ezt meg még én is látom rajtad. Én a helyedben vigyáznék azzal, mennyire makacskodom vele szemben. Ha az én pasim lenne…

-           Nem a pasim.

-           Lényegtelen, együtt vagytok. Szóval, ha az én pasim lenne, akkor, ha addig döngetett volna, amíg ketté nem szakadok, biztosan nem állnék ellen egyetlen szavának sem, mert attól félnék, elfenekel – kuncogja, számomra viszont ez egyáltalán nem vicces, mivel Kook valóban meg is tenné ezt. – Viccet félretéve, tényleg ezt mondta, úgyhogy nyomás, vagy én csapok a hátsódra egy jó csattanósat!

Egy grimaszt vágva indulok a pult mögé, s próbálok nem feltűnést kelteni járásommal, viszont tudat alatt automatikusan nyúlok csípőmhöz egyik kezemmel. Előveszem a csészét, az alátétet és a többi szükséges apróságot, ami még kell, miközben lefő a kávé, s elkészítve hamar tálcára is teszem, hogy aztán azt felszolgáljam ideiglenes szeretőmnek, aki a főnököm. Mélyet sóhajtok, mikor elérek a sarokig, ahol fordulnom kell, s onnan egyenes út vezet a célhoz, arcomról pedig csak úgy ég a bőr, szemeibe nézni aligha merek. Nem merem megtenni, végig az asztalt szuggerálom, hogy ne tévesszem szem elől a célom, így elérkezve oda, torkomban dobogó szívvel teszem le elé a tálcát, s már fordulnék is el szó nélkül, ha nem szólalna fel szokásához híven.

-           Nem ülsz le? Már késő van.

-           Eltaláltad! – fordulok vele szembe és végre veszem a bátorságot, hogy szemeibe nézzek. – Nem fogom lejátszani ugyanazt a kört, mint máskor, remélem, megérted.

-           Pedig egy kis pihenés rád férne. Járni alig bírsz, miért erőlteted magad? – húzódnak piszkos mosolyra ajkai.

-           Utállak.

-           Imádsz.

-           Az kéne! – horkantok fel, majd újból tudat alatt simítok csípőmre, amit azonnal ki is szúr, látom, hogy tekintete arra vándorol, de nem szól semmit érte. – Csak ezért kellett idejönnöd, hogy megbizonyosodj a saját szemeddel is arról, mit műveltél velem?

-           A kávézó az enyém, ahogyan te is. Mondjam úgy, hogy mindkettő a tulajdonom? – húzza fel szemöldökét, miközben ajkai közé veszi a csészét, az én állam meg leesik a döbbenettől. Elképesztő, ez a csávó!

-           Nem vagyok holmi tárgy, akkor sem, ha feltételekkel játszunk – mosolyodom el kényszeredetten. – Örülnék neki, ha a kávéd után hazamennél. Biztos ezernyi dolgod…

-           Megvárlak és hazaviszlek. Ilyen állapotban biztosan nem hagylak buszra szállni, láttam, hogy kocsi nélkül érkeztél. Nem mondhatsz nemet.

Felhördülök, s hajamba túrva fordítok véglegesen hátat neki, hogy bosszankodásom közben jobban sántítva, mint odafele menet, térjek vissza a pult mögé, hogy elfoglaljam magam valamivel. A hátralévő időben nem hív oda magához, s én sem zavarom. Figyelemmel követi, ahogy dolgozom, én pedig azt, ahogy ő fogadja a hívásokat, s komoly, megkeményedett tekintettel mered maga elé, miközben beszél egy ügyféllel – gondolom én.

Menekülni képtelen vagyok, így az autója hátsó ülésein dőlök el, ugyanis ülni nem bírok, még túlságosan is fáj hozzá fenekem. Természetesen nem bírja ki, hogy ne szóljon egyetlen rossz szót se a jelenlegi állapotomra, s öntelt vigyora irritálóbb, mint máskor. Szeretnék egyedül hazakerülni, viszont, mikor megérkezünk, ő maga is kiszáll a járműből, lezárja azt, s feljön velem a lakásomra. Mivel fáradt vagyok, ezért egy gyors rament összedobok magunknak, amit találok a szekrényben, s a másik felajánlja, hogy rendeljünk, de nem fogadom el. Jól van nekem ez a kis leves, s végül ő is beletörődik, hogy nem fitogtathatja a pénzét előttem. Nem is értem, hogy nem jött jutott még el a tudatáig, hogy engem ezzel nem tud megfogni.

Elbeszélgetjük az időt viszonylag lényegtelen dolgokról, s nem is rest közbevágni a szerződést, hogy aláírom-e, én viszont sejtelmes mosollyal válaszolok, s eltakarítom menet közben magunk elől a tányérokat, melyeket a mosogatóba téve el is mosnék, ha nem érezném meg derekam köré fonódó karjait. Először automatikusan húzódnék el tőle, mert megijedek, mit akar, végül mégis beadom a derekam, amint sikerül csókkal hintenie nyakam elég csúnyán foltos bőrét. Szerencsére nem szívogat meg, nem tesz semmi rossz lépést, mindössze egy forró csókba hív, így én a pultnak dőlve fonom karjaim nyaka köré… s fonom újra a következő napon, mikor újból eljön értem.

Nem tudok parancsolni érzéseimnek, hagyom, hogy a vágy magával ragadjon, s úgy helyezkedem az ágyon, hogy kényelmes legyen, s Kook sem szándékozik kellemetlenséget okozni nekem, így hiába vetkőzünk meztelenre, nem ér fenekemhez. Viszonylag kegyesen bánik velem, ami kissé meglep, de mindig emlékeztet rá, milyen is valójában, mikor egy erőteljesebb lökéssel lök az ágyra, esetleg kapok néhol csípést, egy csattanósabb ütést combomra, ha már fenekem érzékeny. Ráadásul fétisét sem hagyja otthon, mindig megtalálja a módját, hogy csuklóim összekötve tartsa, esetleg a világot fedje el előttem. Nem tudom azt mondani, hogy nem tetszik a helyzet, mert igenis imádom, ahogy hozzám ér, s a fellegekbe varázsol, viszont van egy hátulütője is a dolognak. Függővé tesz, már pár nap után meg is érzem a hiányát, mikor szombat este nem jön el, viszont felhív, hogy reggel Nam értem jön, majd felcsenget hozzám.

Fáradtan dőlök be ágyamba, s magamra húzva a takarót bugyolálom be magam. Reggel ismét átmegyek hozzá, hogy újabb két éjszakát töltsek a birtokon, pedig szinte most volt, hogy eljöttem onnan. Gondolom, a keddi nap újból az enyém lesz, elmegyünk majd randizni, viszont máris furcsán érzem magam. Ez a három nap az utolsó, hogy ott lehetek nála a próbaidő alatt. Utána persze még a héten az övé vagyok, elvégre, a két hét az tizennégy nap, viszont mégsem lesz ugyanaz. Én dolgozni fogok, ahogyan ő is, habár biztos vagyok benne, hogy minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy megpróbáljon rávenni, írjam alá.

Hátamra fordulva bámulom a plafont. A szoba sötét, sivár, a napjaim monotonitását szimbolizálja, ami tulajdonképpen az én hülye ötletem miatt bomlott fel. Már egyáltalán nem tengetem unottan napjaim, hiszen találtam egy új, érdekes elfoglaltságot. Úgy beszélek róla, mintha valami tárgy lenne, de az egész helyzet elég abszurd, nem is tudok rá másképp tekinteni, mint egy játékra.

Az egy hét alatt sokat tudtunk beszélni. Napról napra jobban kiismerem, látom szemeiben, mikor mit akar, s már előre fel tudok rá készülni lelkiekben. A családjáról továbbra sem szól egyetlen szót sem, habár én sem erőltetem meg magam, hogy az enyéimről beszéljek, azért örülnék, ha ki tudnék szedni belőle valamit. Alig ismerem, pedig testileg már olyan közel áll hozzám, mint eddig senki más, még az exem se. Neki, soha nem engedtem volna ilyeneket. Kíváncsi lennék, mit gondolna rólam, ha most tudná, mit művelek. A híres Jeon Jungkook vállalkozónak vagyok a szex rabszolgája, s kénye-kedvére dughat ott, akkor és azzal, amivel akar. Biztosan egy komplett idiótának nézne, és kijelentené, hogy örül neki, hogy egy ilyen őrültet inkább elhagyott, mintsem mellette maradjon. Még meg is érteném.

Reggel elkészülve hamar érkezik értem Namjoon, s visz ki a birtokra, amit izgatottan várok. Az ablakon kinézve harapdálom ajkam, így vezetve le a feszültséget, s gondolatban már egészen máshol járok. Kíváncsian várom, vajon most miféle újdonságot fog számomra mutatni, amivel eléri, hogy maradni akarjak, s egy cseppet se vegye el a kedvem az egésztől.

Megérkezve már nem kell a nappaliban várnom, azonnal felmegyek a szobámnak kinevezett hálóba, ami még mindig nincs ínyemre, s azt hiszem, ezt meg is fogom említeni. Egyelőre elvagyok, de amint lehetőségem lesz rá, ki fogom használni az alkalmat, hogy változtassak a helyzeten. Tökéletes az a szoba is, ahová be lettem rakva, de mégsem örülök neki, hiszen tudom, hogy mindenki más is itt töltötte napjait előttem, itt feküdtek össze a vállalatörökössel, itt… itt tettek minden ugyan olyat, amit velem is. Nekem ez egyáltalán nem tetszik.

A házban mászkálok összevissza, egyszer még a lábam is beleütöm egy fotelba a földszinten, majd halkan szitkozódva állnék tovább, ha hátulról nem kapna utánam a fiatalabb. Szembe fordítva magával látom rajta, hogy az előbbi szerencsétlen megmozdulásom kristálytisztán látta. Vigyorogva húz magához, majd mielőtt egyetlen szót is szólna, tarkómnál fogva húz ajkaira. Macska lennék, rögvest dorombolnék amellé, hogy csak úgy bújok hozzá, már automatikusan téve meg ezt a lépést, így ő is szorosabban von magához. Mondhatnám, hogy egy egyszerű üdvözlő csóknak indul, viszont egyikünk sem hajlandó elszakadni a másiktól, így csak hosszas percekig csókoljuk egymást, élvezve ajkaink érintkezését, a puhaságot, azt az édes ízt, mellyel jár a kellemes melegség. Boldogan szusszantok ajkaink közé, amit haloványan megmosolyog, de nem szakad el tőlem. Csak nagy nehezen vagyunk képesek elszakadni egymástól, s örömmel konstatálom, hogy ő is ugyanolyan kipirult lett már ennyitől, mint én.

-           Azt hittem, csak egy gyors csókot adsz – szólalok meg először én, mire széles mosolyra húzódnak ajkai.

-           Tegnap nem is láttalak. Az naaagyon hosszú idő – emeli égnek szemeit, majd újból odahajol hozzám, hogy ezúttal valóban csak egy rövid csókkal ajándékozzon. – Nem vonhatsz kérdőre az ilyenek miatt, mikor jól tudod, hogy én is tudom, hogy csak két hetünk van, amiből a hátra maradt idő már csak egy hét!

-           Akkor jobban tennéd, ha belehúznál, mert isten igazából, még mindig nem tudom, milyen az az élet, amit melletted élnék.

-           Pedig az elmúlt egy hétben megtapasztalhattad.

-           Az, hogy úgy tapadsz rám minden éjjel, munka után, akár egy pióca, nem jelenti azt, hogy tudom, mi lenne, ha aláírnám. Mondhatni, igazán kegyes voltál, ezért nem is kerültem kórházba amiatt, hogy begyulladt a farom a sok súrlódástól. – Monológom meglepetten hallgatja végig, míg nem kitör belőle egy jóízű nevetés. – Ez egyáltalán nem vicces!

-           Soha senki nem mondott még ilyeneket nekem. Melletted olyan más színben látom a világot – vigyorogja, miközben elenged, s elindul az emeletre, hívva maga után.

Szívem szaporán ver, miközben végig mögötte koslatok. Nem mondja ki, de úgy érzem, egyelőre sokkal jobban tetszem neki, mint bármelyik elődöm, s nem is bírom magamba fojtani az elégedett mosolyt. Azt mondta, hogy mellettem más színben látja a világot, ennél nagyobb dicséretet pedig nemigen hall az ember. Színt viszek az életébe, s ő is az enyémbe, habár nem tud róla, mivel nem mondok ilyeneket neki. Még a végén megijedne, hogy elkezdtem beleszeretni, mikor… nem is… nemde? A szerelem nem ilyen… nem lehet ilyen.

A legfelső szintre érve azonnal a vörös szobába vezet, s bár még alig kezdődött el a nap, vasárnap van, biztos vagyok benne, hogy ilyenkor ő is pihenni szeretne – legalábbis nem foglalkozni annyit a munkával. Izgatottan lépem át a küszöböt, s nézek végig az egy hete látott szobán, s tudat alatt harapom be ajkam, mi a másiknak nem tetszik, s már meg sem lepődöm rajta, hogy ennyire rajtam tartja a szemét. Hét közben, mikor esténként nálam volt, olyankor többször is kaptam egy csattanósat combomra egy ilyenért, egészen közel fenekemhez, de jó pontként legyen mondva, hogy ott nem ért hozzám, azóta, hiszen látta, hogy sántítok. Persze, ezt egy hét alatt szépen ki is hevertem, s már kíváncsian várom, mit tud még mutatni, amivel nem ijeszt el magától.

Ajkaim harapdálásának hatására két keze közé fogja arcom, s úgy húz egy újabb csókra, ami harapdálásba megy át, mintha ezzel akarná megmutatni, hogy ezt csak ő teheti. Izgatottan szusszantok csókunkba s markolom meg pólójának szegélyét, mire elmosolyodik. Tesz egy lépést hátra, majd keresztbe rakva karjait maga előtt húzza fel pólóját, hogy aztán azt hanyagul dobja le maga mellé a földre. Már megszokottan vezetem végig kidolgozott felsőtestén tekintetem, amit egy hét után is ugyanúgy csodálok. Felpezsdülök, érzem, amint a vérem száguldozik az ereimben, ezzel nem hagyva nyugtot számomra, amin az sem segít, hogy a másik újból visszalépve hozzám, engem is megszabadít felső ruházatomtól, s úgy húz csípőmnél fogva öléhez egy csók kíséretében, hogy megmutassa, igenis nyugtalan már odalent.

Egymást kényeztetve jutunk el a szép nagy baldachinos ágyhoz, s mielőtt bármit tudnék tenni, combjaimra kap, én pedig értve a célzást ugrom fel ölébe, lábaimat összekulcsolva háta mögött. Még egyszer sem jártam meg, hogy ezen az ágyon fektessen meg, s őszintén vonzz magához, jelenleg a szó szoros értelmében, ugyanis a puha matracra könnyedén dob le, így én kénytelen vagyok elengedni lábaimmal is. Sötéten csillogó szemekkel csókolja végig felsőtestem, ujjai közé véve mellbimbóm, megcsipkedve azt, így belőlem egy-egy kéjes nyögést csalva ki.

Hamar megszabadít minden ruhámtól, mindössze rajta marad minden úgy, ahogy eddig, amit meg is szólok, ő pedig fejét rázva húz szemfedőt fejemre, hogy akkor ne is lássak semmit, ha már így kivagyok. Megértettem, tehát nem szólhatok ebben a szobában egyetlen szót sem arról, hogy én mit szeretnék. Még azt sem hagyja, hogy megérintsem, ugyanis érzem, amint valamit csuklóim köré fon, azok pedig két oldalra, valószínűleg az ágy két sarkába húznak. Lábaimmal nem tesz semmit, a szembekötés pedig újból felizgat. Izgat, hogy nem tudom, mit fog tenni, hogy nem látok semmit, a szemében lévő csillogást sem, semmit.

-           Ma egy új világba repítelek – suttogja ajkaimra, mire automatikusan emelkedem meg fekvő helyemben, hogy megcsókolhassam, viszont kuncogva húzódik el tőlem. – Biztos lehetsz benne, hogy tetszeni fog – ül csípőmre, s meglepetten konstatálom, hogy rajta sincsen már ruha, ugyanis férfiasságunk azonnal egymáséhoz simul, mitől azonnal egy kéjes sóhaj hagyja el ajkaim.

Türelmetlenül mocorgok alatta, csípőmmel fel is lökve, mire megkapom, hogy nyughassak, s ezután érzem, amint fejemre húz valamit… valamit, ami a fejemen fonódik össze, s két fülemen állapodik meg, azokat eltakarva, tompítva hallásom. Idegesen, s közben mégis sokkal izgatottabban, hevesen dobogó szívvel forgatom fejem jobbra, balra, de úgy tűnik, ez az az új, amit mutatni szeretne.

-           Fejhallgató? – kérdezem rekedtesen.

-           Micsoda észrevétel, Taehyung! – kuncogja, mire sértetten húzom fel szám.

Fülem mögé csókol, mire már rutinszerűen fordítom úgy fejem, hogy jobban hozzám férjen, s ezzel elfogadva sorsom, hogy ma bizony már délelőtt úgy meg leszek rakva, hogy lehet, megint nem fogok tudni járni utána egy ideig. Ennek tudatában élvezem minden egyes csókját, ujjainak cirógatását oldalamon, majd azt is, amint ajkai közé véve mellbimbóm szívogatja meg érzékeny kis testrészem, végül viszonylag hamar megemelkedik rólam, s lemászik az ágyról. Kíváncsian várom, mit fog tenni, figyelek minden kis neszre, amit a fejhallgató hallatni enged, éppen ezért rezzenek össze, mikor viszonylag halkan elindul egy zongoradarab. Kellemes, viszont nem ismerem fel, nem vagyok otthon az ilyenekben, mégis átérzem minden egyes billentyű lenyomásának hangját. A ritmus lassú, megnyugtat, s egy rövid ideig meg is feledkezem a jelenlegi helyzetről, s csak akkor kapok észbe mikor forró leheletét megérzem merevedésem körül, majd ehhez társul ízlelőszerve is. Hátradobom fejem a párnák között, s egy hangosabb sóhaj szökik ki számon, melyet nagyra tátok, miközben heréim masszírozgatja. Nem hallom a saját hangom, így nem is tudom kontrollálni, mennyire legyek hangos, de valószínűleg ez is benne van a pakliban, hogy ez volt a terve, engedjem el magam.

Párnái közé veszi makkom, melyet meg is szív, én pedig egész lényemben megrándulok az érzéstől, s tudom, hogy fel is nyögök, halkan hallom is, de nem érzékelem, mennyire hangos. Ettől felbátorodva vesz egyre többet szájába belőlem, én pedig lihegve élvezem minden tettét. Az, hogy nem láthatom, s nem is hallhatom, sokkal izgatóbb, mint bárki gondolná. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyenben lesz részem, de tetszik. Tetszik ez az új világ, amit mutatni akar nekem.

Torkáig enged le, s érzem, amint felmorran, ettől pedig olyan intenzív érzés járja át testem, hogy kénytelenül vonaglok meg, így meg is érzem csípőmön kezeit, amint lenyom az ágyra, hogy ne mozduljak. Nagyot kell nyelnem, hogy türtőztetni tudjam magam, így rögtön ezután olyan erősen szív meg, szép lassan engedve ki szájából, hogy hosszas nyögéssel kísérem végig tettét. Ezt eljátssza még párszor pontosan a zene ritmusára, olyan érzékien, olyan lassan, néhol gyorsabban, váratlanul szívva rám, mintha ő is hallaná, tudná, merre jár a darab. Nem kizárt, hogy tudja, biztosan hallja, esetleg már ismeri annyira, hogy tudja, hol jár.

Egyik pillanatban még egy újabb szívás keretében enged ki szájából, s már várnám, hogy újra megérezzem forróságát, viszont helyette valami hideget érint makkomhoz, s nem is áll meg, belém nyomja a kis eszközt, amitől kissé fájdalmasan nyögök fel, szemöldököm is összeráncolom, s emelem is fejem, hogy már tudat alatt is lenézzek, de hamar rá kell jönnöm, ez nem fog összejönni. Érzem, amint körém teker valamit még, ami szintén hideg, szilárd, túl szilárd, mégis… nem lankadok. Így vesz újból szájába, egy ideig kényeztetve, nyelvével is gyakorlottan mozogva, így rá kell döbbennem, hogy ez a kis valami egyáltalán nem kellemetlen, sőt! Sokkal szaporábban veszem tőle a levegőt, ajkam harapdálom várva a kielégülést, ami nem jön el. Érzem, hogy szinte itt vagyok a célban, mégsem élvezek el, így csalódottan nyüszítek és lökök fel csípőmmel.

Elhúzódva tőlem számomra hosszú perceknek tűnő másodpercek múltán tér vissza hozzám, s beférkőzik lábaim közé, így szó nélkül húzom őket nagyobb terpeszbe. Következőleg meg is érzem ujjait bejáratom körül körözni, s óvatosan nyomkod meg, hogy ellazítson, én viszont már eléggé fel vagyok hevülve, hogy ne érdekeljen a fájdalom. Fellökök csípőmmel, jelezve számára türelmetlenségem, így hideg, síkosítós ujját belém vezeti, melytől hátam ívbe feszül, de hamar megszokom az érzést. Hamar felkészít, ami türelmetlenségemnek is köszönhető, így néhány perc múltán már ki is húzza belőlem ujjait, s érzem test hőjét fölöttem, de nem vezeti belém magát, pedig lábaim már fel is húzom, felkészülve a folytatásra, ami mégsem következik be.  Nyakamra csókol, érzékien bánik velem, ami meglep, viszont továbbra is kielégületlen vagyok, amit fokoz a bennem lévő kis fémes eszköz.

Ismét feláll az ágyról, legközelebb pedig már annyit érzek, amint visszatérve belém vezet valamit… valamit, ami nem ő, mégis olyan.

Egy vibrátor?!

Lábujjaim összehúzom, kezeim is ökölbe szorulnak az érzésre, ahogy rezegni kezd bennem, én pedig kissé magasabb hangon nyögök fel, mint kellene, így jobban el is pirulok, mint eddig. Nem sokkal ezután, csak hogy mégse legyen elég az ingerből, még valami puhát is megérzek mellkasomon, mely puhán cirógatja bőröm, ami rendkívül jól esik, de közben mégis úgy érzem, majd megőrülök ettől a sok érzéstől. Hozzám sem ér ő maga, mégis, szinte minden lehetséges módon ingerel, én pedig úgy érzem, bele fogok ebbe őrülni.

Kéjesen sóhajtozom s nyögdécselek, míg érzem, amint az a puha cirógatás bejárja minél több porcikámat, én pedig úgy vonaglok, ahogy ér. Lábaimmal is csak kapálózom, egyszer felhúzva, aztán mégis kiegyenesítve, felváltva gyűrve magam alatt a takarót. Ez túl sok, el akarok élvezni, most!

-           Jungkook! – nyögöm ki nagy nehezen nevét, mire ajkai enyéimet érik, s úgy kapaszkodom ebbe a csókba, mintha az életem múlna rajta, s már nem is érzem sokáig a cirógatást, ugyanis csókunk egyre vadabbá válik, így ő mar csípőmre, miközben újból elfoglalja helyét lábaim között. – Nem bírom! Kérlek! Téged akarlak! – könyörgöm neki, viszont mégsem tesz semmit, így türelmetlenül vonaglok meg újból, s egyre jobban bosszant, hogy egy kibaszott vibrátor van bennem, nem pedig ő maga.

-           Kérd szépen, tudod a szabályt – hajol fülemhez, s egy picit félre is húzza a fülest, hogy biztosan halljam szavait, de többre nem is méltat, visszahelyezi azt helyére, s csípőjét enyémnek dörgöli, így férfiasságunk ismételten összesimul.

-           Szebben?! – emelem meg hangom, viszont erre csak mélyebbre nyomja bennem a vibrátorát, így hátravetem fejem, ő pedig így szabad utat nyer nyakamhoz, s meg is szívja azt, így újabb nyögést csalva ki belőlem. – Ah, kérlek! Kérlek! Uram? – formálom kérdővé megnevezését, mire abba is hagyja nyakam ostromlását, s lágyan cirógatja ujjaival bőröm. – Uram, kérlek! – Kérlelésem után ajkaimra csókol, de csak lágyan, s utána alig válik el tőlem néhány milliméternyi távolságra, mintha csak arra várna, hogy folytassam, én pedig kikészülök ettől az érzéstől, hogy nem lehet ő bennem, s úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban el tudnék élvezni, mégsem tudok. – Kérlek, tégy a magadévá! Téged akarlak, csak téged! Kérlek! – lihegem, s néhol bele is nyögök.

Kérésem úgy tűnik, végre meghallgatásra talált, ugyanis kihúzza belőlem a vibrátort, majd azt ő maga váltja fel, így hátravetett fejjel, szájtátva fogadom magamba, mellkasom is kidomborítva neki. Egészen más érzés, sokkal jobb, érzékibb, hiszen őt magát érzem, ahogy bennem lüktet, amint értem keményedik meg ennyire. Kitölti szűk forróságom, s már egyáltalán nem fáj.

Mozgásba lendül, s még engem is sikerül meglepnie azzal, milyen hamar megtalálja prosztatám, így szinte felvisítok az érzéstől, s tudom, elég lenne még egyetlen egy ilyen lökés, hogy nekem itt érjen véget az aktus, viszont ez még a következő után sem következik be. Szemöldököm ráncolom, mégis élvezem, fejem dobálom jobbra, balra, hangosan nyögdécselek, a másik pedig a zene ritmusára mozog bennem. Az egésznek olyan euforikus hatást ad, amilyet még soha nem tapasztaltam, s nem is gondoltam, hogy létezik, így viszont sokszor fogok hasonló élményre vágyni… most, hogy megmutatta, milyen is ez.

-           Nem bírom! Nem megy! Szedd ki belőlem ezt az izét! – lökök fel csípőmmel, majd folytatom a vele együtt való mozgást, a helyzetem mégsem változik. – Jungkook… mármint… ah, Uram! Kérlek, kérlek szépen, én ezt már nem bírom! – dobálom magam, hiszen mindeközben még legérzékenyebb pontom is elég sűrűn találja el, így már könnyeim is elengedve szenvedek tovább alatta. Igen, szenvedek, mert már nem bírom, mégis annyira élvezem!

Megérzem forró nedvét, amint belém engedi az utolsó cseppig élvezetét, s ez engem is csak jobban ingerel. Tompán, s halkan hallom hangját, amint az élvezettől önkívületi állapotban nyög fel, s mintha a nevemet is hallanám, de ebben nem vagyok biztos. Csak ezután veszi le rólam a kis fémet, majd amint az kihúzza belőlem, pár levezető lökés kíséretében kezdi verni, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel, s engedem el magam egyenesen tenyerébe élvezve hasam mellett. Folyamatosan remegek, hosszas másodpercekig élvezek, s ez az érzés istenfeletti. Még soha… soha nem élveztem el ennyire intenzíven.

A fülest leveszi rólam, így tisztán hallom lihegését, mely az enyémhez társul, majd csuklóim is szabadjára engedi, viszont képtelen vagyok bármilyen mozgásra. Karjaim erőtlenül hullnak mellém, így a szemfedő levétele is a másikra marad. Hunyorítva, sűrűn pislogva nézek fel rá, miközben folyamatosan lihegek, mellyel ő sincs másképp. Kielégültségtől csillogó szemekkel, pirospozsgás arccal néz le rám, miközben alkarján megtámaszkodva kerül közelebb hozzám, de nem tesz semmit, ahogyan én sem. Csak nézünk egymásra hosszasan, elmerülve a másik tekintetében, nekem pedig nagyot dobban szívem ettől a pillanattól.

Mekkora egy idióta vagyok. Gondolhattam volna, hogy nem tudok parancsolni az érzéseimnek, mégis boldog vagyok a tudattól, hogy rájöttem, mi dúl bennem. Lehet, már hamarabb megtörtént a változás, viszont most érzem ebben a szent pillanatban a kiteljesedését. Kibaszottul beleszerettem Jeon Jungkookba, és ez engem egyáltalán nem zavar. Még…