[12/?] A vámpírok legnagyobbja - Kifáradva

Írta: Ayu

Jimin POV

            Nem számítottam arra, hogy olyan szinten próbál majd ellenkezni a kérésemnek, hogy kiharapja a száját, amiből kibuggyan a vér, ezzel felkeltve a délelőtt óta lenyugvó szomjúságom. Amint megízlelhettem, a nyelvem hozzáérinthettem, megszívhattam, a fellegekben éreztem magam. Hiányzott már ez és ezzel csak még többet kívántam belőle, de muszáj volt türtőztetnem magam. Nem bánthatom, nem tehetem, nem ölhetem meg, mert szükségem van rá. Jobban, mint bármi másra. Az, hogy be nem állt a szája zavarában, nagyon édes volt. De ezen változtatnom kellett. Nem maradhatott így egész végig, hogy adja a kis ártatlan fiúcskát, akit mindenki dédelget. Amire kértem, meg kellett tennie, márpedig egy szabályos férfi ribancot faragok belőle, ha így folytatja. Kimerült, támaszkodni alig bírt a falba, izmai elernyedtek és készült összeesni, de a megfelelő pillanatban kaptam el és ültem le az ölembe húzva őt a kádban.

            Fáradtan liheg, megmozdulni aligha bír, pedig az éjszakának messze nincs vége. Nem mondom, hogy egy pár perces pihenés nem fér el számomra is, de tudnia kell, hogy ő sem alhat el itt, de még a hálóban sem. Óvatosan mozdulok, hogy ne zavarjam meg, így átállítva a zuhanyt a csapra, amiből zubogni kezd a víz. A lefolyót eldugítom és hátradőlve, továbbra is magamhoz ölelve Kookot várom, hogy ellepje testünket a forróság. Hosszú másodpercek elteltével kinyitja szemét és felnéz rám. Fáradtan és kielégülten csillognak szemei, mire széles mosoly húzódik szét arcomon. Mennyire szeretem én ezt a tekintetet! Nyöszörögve próbál kényelmesebb pozícióba helyezkedni, miközben szétnéz valamit keresve. Mintha csak a gondolataiban olvasnék, egy tusfürdős dobozért nyúlok, amit azon nyomban kikap a kezemből és a kupakját felpattintva, fejjel lefelé fordítja azt és körbeönt minket a tartalmával. Elég nagy a kád, így el is fér, ha jó habos vízben szeretne pancsolni. Miután kellő mennyiséget nyomott, visszanyomja kezembe a dobozt, amit én vissza is helyezek a helyére. Kihasználva az alkalmat, kicsúszik fél karom fogságából és karjait hevesen mozgatva próbál minél nagyobb habot csinálni. Valamiért úgy érzem, azért, hogy így is takarja magát, ami tök felesleges, de ez elég automatikus emberi természet. Körbejárja a kád minden szegletét, hogy mindenhova jusson a buborékrengetegből. Mint egy gyermekded lélek. Nagyon édes, ahogy csillogó szemekkel figyeli munkája gyümölcsét, majd kezeit összezárva tenyerébe vesz belőle és elfújja.

-        Látom, már nem is vagy olyan fáradt. – Töröm meg a csendet, elmerülve a csobogó vízben, amit lassan ideje lesz leállítani.

Jungkook ledermed és elhúzza száját. Nem néz rám, inkább ujjával pukkasztgatja a kis csillogó gömböcskéket, melyek mesés illatot varázsolnak magukból. Az egyetlen problémám az velük, hogy takarják a csinos kis testét, amit annyira kívánok még az előbbiek után is.

-        Szóval most lefürdünk és utána bebújunk a puha ágyba a jó meleg paplan alá és szunyálunk reggelig? – Kérdezi félénken felnézve rám.

Felhorkantva tör fel belőlem a nevetés, próbálom köhögéssé álcázni, de nem jön össze. Még hogy aludni reggelig? Milyen álomvilágban él ez a fiú? Látszik, mennyire ártatlan és védtelen lelke van. Milyen kár, hogy ilyen módon kell elrontanom!

-        De fáradt vagyok! A víz is kiszívja az energiám! – Nyafog.

Széles vigyorom kezemmel próbálom takarni, de nem jön össze. Helyette inkább felé sodródom, mire ő azonnal észbe kap és az ellenkező irányba indul. Szóval játszadozni szeretne? Akkor játszani fogunk.

-        Hova mész? Tudod a habos vízben fürdeni nem minden. Rendesen meg kell mosakodni. Én megmosdatlak téged, te pedig engem. – Pislogok rá pajzánul, mire fülig pirul.

-        Nem akarom, hogy megmosdass! Eléggé felnőttem már ahhoz, hogy magam is el tudjam ezt az apróságot intézni. – Vág vissza frappánsan.

-        Csak ez van ellenedre? Engem szívesen megmosdatsz? Tudod, annyira idős vagyok már, el kell a segítség. – Vigyorgom.

Szenvedő hangon nyög fel, amit nem bírok ki kuncogás nélkül. A homlokára és nyakára tapadó fekete tincsei, a csillogó sötét szemei, a vöröslően dús ajkai elveszik az eszem. Olyan szép, mint egy angyal. És én mennyire, gyűlölöm az angyalokat! Ősellenségei a vámpíroknak, mégse tudom máshoz hasonlítani. Túl édes.

-        A vámpírok sose fáradnak el? – Duzzog.

Felnevetek, mire csak kérdőn néz vissza rám. Ahelyett, megadnám a választ, ismét odacsúszom mellé, de ezúttal nem hagyom, hogy kitérjen előlem. Amint mozdulna a másik irányba, kinyújtom felé a kezem és derekánál fogva visszahúzom magamhoz. Heves kapálózások közepette próbál kiszabadulni a fogságomból, de nem sikerül neki, pedig csak egy karom használom hozzá. Másikkal elzárom a csapot, mert éppen elegendő víz került már a kádba, így végre ismét csak a mi hangunk tölti be a fürdőszoba csendjét. Ahogy mozdulunk, a víz úgy hullámzik, úgy csap zajt, visszhangot verve.

A pozíció, amiben vagyunk, pont tökéletes arra, hogy kitapogathassam apró kockáit, amik azt hiszem a két hét során visszavettek a formájukból. Határozottan kiesett az edzésből, ami annyit jelent, hogy többször kell velem lennie. Vissza kell nyernünk a régi formáját.

            Kezembe veszek egy tusfürdőt, ügyelve rá, hogy ne tudjon kiszabadulni, a másik tenyerembe nyomok belőle, majd visszatéve a műanyag dobozt a helyére összedörzsölöm a kezeim. Vállához vezetem őket, onnan indulva utamra, hogy jó alaposan megtisztogassam, minden kis centiméterén jó ideig elidőzve. Ellazítom izmait a masszőr mozdulatokkal, tapintásokkal, így egy idő után beadja derekát és mellkasomnak dől, hátrahajtott fejjel, amit vállamon pihentet. Lábára térek át, amennyi kint van a vízből, majd haladok egyre fentebb combján, gondosan mozgatva rajta ujjaim. Belső részéhez merészkedem, mibe beleborzong és megremegnek tagjai. Én már határozottan késznek érzem magam egy következő menethez már ennyitől, de tudom, hogyha ezt észreveszi, akkor jobban elriasztom, mint kellene. Így csak lágyan mozgatom kezeim combján, lassan simogatom egyre csak közelebb haladva férfiasságához. Apró sóhajt hallat, mire a tökéletes szögben felkínálkozó nyakához hajolok, és váratlanul erőteljesen megszívom ajkaim közé véve a vékonyka bőrt. Már most tele van piros foltokkal, mi lesz ezekből másnapra?

-        Ez fáj! – Nyögi összeszorított szemekkel.

Félbehagyom szívogatását és végignyalom a füle tövéig, így libabőrt váltva ki belőle. Nem hagyom, hogy további szóhoz jusson, rá fogok kicsit lelankadt ékességére és óvatos mozdulatokkal kezdem mozgatni rajta kezem.

-        Ne! – Nyögi hangosan és belevájja körmeit a karomba, amelyikkel kényeztetem, de ez számomra olyan, mint egy kis szúnyogcsípés. – Ne, ne, ne, ne, neee! – Nyöszörgi tovább. – Nagyon nem jó! Érzékeny! Kérlek, ne! – Már szinte elsírja magát, úgy próbálkozik tovább, de nem engedem el, helyette makkján körözgetek hüvelykujjammal, amelyről pontosan tudom, milyen most neki. – Szándékosan kínzol? – Ülne fel, de visszarántom.

Próbálja a másik karom, amelyikkel lefogom, elrángatni magától, de nem sikerül. Nem szeretném komolyabban bántani, ezért elveszem kezem tőle és tovább mosdatom.

*

      Néhány órával később az ágyamban fekszünk a selyemtakarók és párnák között lihegve, kielégülten és határozottan fáradtan. Még én is belefáradtam a sok hadakozásába, így a fogalmam sincs, hányadik végpontnál kidőltem mellé. Bevezettem az igazán vad és legélvezetesebb szex világába. Akárhogy is tagadja, tudom, hogy élvezi a helyzetet, látom rajta. Ha igazán nem akarná ezt az egészet, határozottabb lenne. De a szemei mindent elárulnak és azok teljesen mást sugallnak, mint ami a száját hagyja el. Sokféle pozícióval megismertettem, többféle helyen, szóval a szobát és a fürdőt is sikeresen bejárattattam vele. Nem mintha végül annyira ellenére lett volna. Volt, hogy ő vezetett, hogy átvette az irányítást, de persze nem sokáig hagytam meg neki ezt a szerepet. Már nekem is rég volt részem ilyen mozgalmas éjszakában, így valószínűleg nem csak neki okozok ezzel izomlázat, hanem magamnak is bőven.

      Oldalra döntve fejem kifáradt, izzadságcseppes arcát nézem és lehunyt szemeit. Ajkai résnyire nyitva állnak, mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed. Valószínűleg meg se bír moccanni. Izmai sokkal szebben kirajzolódnak, mint az esténk elején, hála annak, hogy így megdolgoztattam. Ez hiányzott neki. Lassan kinyitja szemét és a plafonra mered. Nagyot nyel, majd felém fordítja arcát.

-        Nem bírom tovább – suttogja erőtlenül. – Mond, hogy te se! – Nyögi már sokadjára.

Elmosolyodom a gyönge próbálkozásán. Felülök, alkaromon megtámaszkodom mellette, szabad kezemmel pedig arcára simítok. Már most látszanak néhol a lilás, zöldes és mindenféle színben pompázó fogsornyomok, ahol a kelleténél jobban megszívtam. A nyakán van legalább négy, a mellkasán is éktelenkedik vagy három, a vállán, a hasán és oldalán is. Az ajkai is sebesek a sok harapdálástól. Lehetséges, egyik alkalommal, mikor elélveztem, nem akartam elengedni és ott vezettem le mindent. Természetesen nem csak én festettem őt ilyen szépre, ő kis harciasan mindent próbált visszaadni, de kevesebb sikerrel. Azt hiszem, egy ideig kerülni fogom Taehyunggal a szexuális érintkezést. A végén olyan féltékenységi jelenetet rendezne, még Jungkook is megjárná.

-        Most már nyugodtan pihenhetsz. – Mosolyodok el.

Megkönnyebbülten fújja ki a levegőt, míg én a félregyűrt takaróért nyúlok és elterítem az egyik felét rajta, majd magamra a másikat. A selyem anyagának érintése kellemesen simogat, amint lágyan terül el felettünk vörös színében pompázva. Ekkor nézek ismét a mellettem fekvő fiúra, aki már lehunyt pillákkal, résnyire elnyíló ajkakkal, kisimult arcbőrrel felém fordulva alszik. Milyen hamar elaludt! Bár megértem az okát, hiszen csak nem hagytam órákig nyugtot neki. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de addig döngettem, addig izzasztottam, míg nem minden ereje elszállt.

A vámpíroknak nincs szükségük sok alvásra. Kevéssel is éppen elég energiát szerzünk, így hetente egyszer bőven elég aludnunk. Viszont én már egy kicsit régebben pihentem ki magam. Magamat is sikerült kinyuvasztanom ezzel az egésszel, így rövid percek múltán engem is magával ragadnak az álmok mesés hullámai. A szoba elsötétül előttem, úgy érzem, az ágy magába szippant, hogy repülök. Olyan, mintha kissé szédülnék, de mégis kellemes. Ringat és tudom, hogy biztonságban vagyok. Közben azt se tudom, mennyi idő telik el.

Arra nyitom szemeim, hogy a kisebb ablakokon beszűrődik a hajnali fény. Csak most döbbenek rá, nemsokára jönnek az ünnepek. A pár újoncomnak lakomát kell rendezni. Igazi vacsorát adni nekik. Megérdemlik, egészen jól viselkedtek az utóbbi időben. Sőt, már nagyjából hozzászoktak a vámpírléthez és felfogták, hogy velem szemben nem emelhetik meg a hangjuk, nem kérhetnek semmit. Vigyázniuk kell, különben halál lesz a vége.

Amint oldalra fordítom arcom, látom, hogy a fiatal fiú még mindig álomvilágban jár. Nem szeretném felkelteni, nincs kedvem a nyűgösködését hallgatni. Felülök és az ágy széléhez mászom, majd a takarót félredobva magamról, karjaim a magasba emelve nagyot nyújtózkodom.

Az a szerencsém, hogy az emberek azt hiszik, a vámpírok elporlanak a napfény hatására. Esetleg ostoba filmek miatt arra gondolnak, világítanak, a lényeg, hogy van ismertetőjelük. Milyen szerencse, hogy ez nem így van. Hamarabb lebuknék, mint kéne.

Magamra kapok pár ruhát, egy vastag pulcsit, hogy ne fázzak, majd a szekrényből kikeresek elég meleg anyagúakat is, amiket Jungkook felvehet, mikor felkel. Leteszem mellé oda, ahol én feküdtem, hogy biztosan kiszúrja a szemét. Az éjszaka folyamán szétdobált darabokat is összeszedem, de azokat magammal is viszem, hogy akik takarítónak vannak befogva a kastélyban, mossák ki őket. Csendesen zárom magam mögött az ajtót, nehogy felébredjen a hangra, és már indulok is a dolgomra, először a mosodába, aztán le a vámpírjaimhoz, akiknek ma kiképzést tartok. Hosszú napnak nézek elébe, és nagyon remélem, hogy Jungkook ott marad a szobában, elvégre is, oda nem állítattam őröket. Lehetséges, kellett volna? Ugyan. Eddig se csinált semmit, most se fog. Ha pedig mégis, akkor nem én fogom megjárni.