[Epilógus] Stalker with love [2.évad]

Sziasztok! :) Nem is tudom, mivel kezdjem. Először is szeretnék egy hatalmas nagy köszönetet mondani mindenkinek, de tényleg! Mindenkinek, aki olvasott, még akkor is, ha nem írt véleményt, de akkor is olvasta a történetet, mert ez is erőt adott a folytatáshoz, elvégre láttam, hogyan növekszenek a számok a nézettségnél. Képzeljétek, még a 100K-t is meghaladta a megtekintés! ^^ Erre az egyik olvasóm hívta fel a figyelmem, amikor pedig megláttam, azt hittem, nem hiszek a szememnek. Hihetetlen, hogy ennyien vagytok, hogy ennyi vote-ot is kaptam, és véleményt! Nagyon szépen köszönök mindent, a bíztató szavakat, most pedig már ki merem jelenteni, amiről az egyik résznél ment a vita – nem, ebben a történetben senki nem lett megerőszakolva. :D Legalábbis, amit én írtam, a múlt az más. Nem terveztem ilyesféle fordulatot ebbe a történetbe. Egyrészt elég undorítónak tartom, másrészt, még ha el is játszottam a gondolattal, milyen lenne, rájöttem, hogy ez nem ide való. Nem tudom, hányan hagytátok félbe a történetet, s ki az, aki kitartott velem idáig, de mindenkinek köszönöm, aki belekezdett, annak különösen, aki most is itt van velem, hogy ezeket a sorokat olvassa. :) Nem tudom, hogyan kellene köszönetet nyilvánítani, valahogyan elbúcsúzni a történettől… azt hiszem, ebben nem voltam jó sosem. El nem tudjátok képzelni, hogy minden egyes szavatok mekkora erővel bír, mennyi löketet adott nekem.

Külön szeretném kiemelni az utolsó részhez írt kommenteket. Tudom, oda nem válaszoltam senkinek, mert nem tudtam volna hogyan kifejezni a hálámat, mennyire sokat jelent, hogy leírtátok, mit éreztek. :’) Ezúton szeretném megköszönni az oda érkezett összes véleményt és reagálást, itt írva nektek, mindannyiótoknak!

Mint mindennek egyszer ennek is vége szakadt, így el kell engednem ezt a történetet, amit nagyon szerettem írni. Tudom, tele van elírásokkal, amihez talán egy napon lesz erőm, hogy újraolvassam és kijavítsam, de addig is tekintsetek el tőlük! :D Ez a második történet, amit befejeztem, de ez az, amire büszkébb vagyok.

Néhány tényt szeretnék felsorolni búcsúképpen, aztán hagylak titeket, olvassátok az epilógust! ^^

1.      Ezt a történetet FMV-k ihlették, onnan a fotózgatós ötlet, meg ez az egész CEO-s szál is.

2.      Mindig is szerettem volna kipróbálni magam a BDSM témában, ezért is vetemedtem erre, de ehhez újranéztem a szürke 50-et, amit utólag be is láttam, hogy hiba volt, mert volt ott az első évadban az a bizonyos rész, amit az alapján írtam meg, mert arra a szálra akartam építeni. Tudom, megoldhattam volna másképpen is, de akkor, azokban a percekben ez nem ment. Így lett a szürke 50 a történet alapja, ezért vagyok külön hálás azoknak, akik folytatták a hasonlóság ellenére, mert így láthatjátok, hogy igyekeztem egy egészen más történetet kihozni belőle.

3.      Mikor írtam az egyik részben, mikor a szerződésről beszélnek, hogy volt valaki, aki úgymond „megcsalta” Jungkookot, mert járt mellette valakivel - és ezért lett ugye belefoglalva, hogy tilos mással randizni, amíg vele van -, akkor valójában én nem gondoltam semmire. Egyszerűen csak leírtam, jött magától minden, ezt láttam logikus válasznak oda, nekem azzal semmi tervem nem volt, mikor leírtam. Aztán rájöttem, hogy basszus, ez amúgy többet jelenthet. És tudjátok, mi volt a vicc az egészben? Hogy ti olvasás közben hamarabb rájöttetek, hogy Jimin az, mint én. XD

4.      Ez a történet egyáltalán nem volt előre megtervezve, ezért is gondolom úgy, hogy nem lehetett annyira kiszámítható – de ez az én meglátásom. Én magam sem tudtam, mit is akarok ebből kihozni, egyszerűen csak írtam. Elkezdtem, nem gondolkodtam, csak írtam, de nem bántam meg. Néha ez kell ahhoz, hogy tudjon az ember írni.

5.      A történet felénél lehetett, hogy kialakult bennem az első évad vége. Többször is lejátszódott bennem, volt olyan, hogy előre meg akartam írni, de inkább vázlatot készítettem, mert igen, idő közben készítettem rövid vázlatokat, egy kisebb füzetbe irkáltam a dolgokat magamnak. :D Mert ugye nagy lendülettel nekiálltam, de aztán ki kellett bontani azt a sok sejtelmes mondatot, amit elejtettem, hogy legalább én tisztában legyek azzal, mit írok. Valószínűleg jobb történet lett volna belőle, ha előre kidolgozom vagy valami, de már mindegy. A hibáiból tanul az ember!

6.      Mikor befejeztem az első évadot, nem tudtam, mi legyen a második évaddal. Az eleje megvolt bennem és az is megfogalmazódott bennem, hogy a fő szál lehetne Jungkook szadista exe, de nem tudtam, ki legyen az. Először Got7 tagokban gondolkodtam, hogy őszinte legyek. xD

7.      Amikor már itt jártam a sztori végén, kicsit bepánikoltam, hogy nem fogom tudni normálisan lezárni, de olyan szépen kijött a 25 rész (még mindig itt van előttem a monitorra ragasztva a papírka, ahol a 20. résztől a 25-ig felírtam 4-5 szóban, melyik részbe mit tervezek), hogy nem akartam ezt a számot felborítani. Örültem, hogy pont ugyanannyiban kijött, mint az első évad, plusz ezzel az epilógussal már tényleg annyi. :D Mivel ott is van ugye Jungkook külön rész.

8.      Elgondolkodtam a 3. évadon, amibe azt tudtam volna elképzelni, hogy Tae-t nem fogadja el Jungkook apja, Jimin újra szerelmet vall, Tae-nek nagy a szíve, nem tudja így sem elengedni, de nem akar vele összejönni persze, akkor Jimin próbálkozik, mert rájött ugye, mit veszített. Jungkooknak dühkitörései lesznek, mert az apja is eltiltja őket egymástól, Jin is jobban képbe jön, hogy mit tudom én, kényszerből összejön Kookkal, szóval nekem itt már egy egész gonosz tervszövögetésem volt. xD De rájöttem, hogy ez túl nyögvenyelős lenne és már nem is lenne benne semmi stalker, ami a lényeg. Tehát itt a vége, fuss el véle. :)

9.      Külön köszönetet szeretnék mondani az egyik barátnőmnek, aki ha nem lenne, ez a történet most nem született volna meg így. Rengeteget segített, adta az ötleteket, ha válságban szenvedtem, s ha nem is éppen azt írtam, amit ő mondott, sikerült beindítania a fantáziám, viszont van, amit ő talált ki. Hogy ne is titkolózzak annyira, beismerem, hogy például az első évadban, mikor elmennek vásárolni és Tae nem tud a csokik közül választani, na, az az egész vásárlás az ő ötlete volt. :D Köszönöm szépen neked, te kis pöttöm, hogy ennyit segítettél nekem és a mai napig segítesz! Nélküled nem tudom, mire mennék. :’) Ceji van! <3

 

            -           De hát ezt már megcsináltam! – sopánkodom, amint Mr Jeon egy halom papírt csap le elém az asztalra az én kis szobámban, ami az ő vállalatánál lett nekem adva, amíg tanít.

            -           Kihagytad a végösszeget az összesnél, de van, aminél egyébként is rosszul számoltál, az egyiknél még az illető nevét is elírtad. Azt hiszed, ezeket figyelmen kívül hagyhatom? Nem tűröm el, hogy ilyen hibák miatt menjünk csődbe. – Szám válaszra nyitom, de mielőtt egyetlen hang is kijöhetne rajta, folytatja. – Valamint az ajánlót is rosszul írtad meg, pedig adtam példát rá.

            -           De hát…

            -           Újra kérem az egészet! – Azzal távozik is becsapva maga után az iroda ajtaját.

            Hajamba túrva nyüszítek fel, majd verem fejem az asztalba. Már hetek óta küszködöm az üzleti levelezéssel, a különböző elszámolásokkal és egyéb mással, amire szükségem lesz az életben, ha majd készen állok rá, hogy megkapjam a magasabb pozíciót a kávézóban. Igen, mivel a kávézót nem voltam hajlandó feladni, megkaptam a lehetőséget, hogy akkor legyek társvezető a mostani mellett, úgyis kell a váltás, hiszen nem dolgozhat ő minden áldott nap. Mikor ezt Hoseok megtudta, teljesen el volt képedve, nem akarta elhinni, hogy a felettese leszek, de részben meg is könnyebbült, hogy így bizonyára több fizetést fog kapni és minden sokkal egyszerűbb lesz számára. Természetesen összetörtem a szépen kialakult álomképét, de csak jót szórakoztunk a helyzeten a végére.

            Minjaevel is ütköztem egyszer, hogy beszámoljak neki az elmúlt idő eseményeiről, mert vele kevesebbet társalgok, így viszont be is ültem hozzá egy frissítő hajfestésre, ami már leginkább a természetes hajszínemre hasonlít – csak, hogy ne kelljen többet járnom hozzá, bár lehet, rávesz. Ő azonnal pozitívan tekintett a hírre, aminek rendkívül örültem.

            Apropó az eljegyzés!

            Mint mindent, a munkámat meg kellett magyaráznom mindenkinek, mire fel ez a nagy változás, a barátaimat pedig ezzel sikerült szépen le is sokkolnom. Ez volt az a tény, ami már nem volt elsőre annyira az ínyére egyiknek sem, sőt! Egy napon még találkozót is szerveztek, hogy engem kiosszanak, mennyire felelőtlenül vágtam rá az igent egy ennyire kiszámíthatatlan pasasnak. Na, nem mintha nem ismerném, de ebből egy szép kis vitatkozás lett, ami veszekedésbe torkollott. Meg akartak óvni Jungkooktól, én pedig kénytelenül számoltam be nekik mindenről, hogy miért is bízhatnak meg benne. Beletelt néhány órába.

            A szüleim? Ők inkább engem akasztottak ki. Miután a vacsorának vége lett – és az alatt Seokjin sem próbálkozott tovább Jungkooknál, tekintve, hogy kézen fogva mentünk vissza a tömegbe, mindössze elég gyilkos pillantásokkal illetett minket -, arra gondoltam, meglátogatom a szüleimet otthon. Erre másnap kerítettem sort, meg szerettem volna lepni őket, ami sikerült is, amikor pedig a gyűrűt mutattam meg nekik ujjamon, anyám meghatottan tette kezeit szívéhez és jelentette ki, hogy sokkal szebb rajtam, mint képzelte az elején. Erre persze résnyire szűkített szemekkel méregettem őket. Apám volt az első, aki kapcsolt és próbált terelni, hogy sokszor elképzelte már anya azt, hogy lesz rajtam egy jegygyűrű, de engem nem tudnak átverni. Addig-addig néztem rájuk sötéten, amíg végül ki nem bukott belőlük, hogy Jungkook is járt náluk a nővérével együtt a napokban, hogy a formalitásnak eleget téve kérje el a kezem először tőlük. Természetesen anya annyira beleélte magát, hogy már mutogatta is nekem engesztelésképpen, hogy milyen szép esküvőt lehetne rendezni Thaiföldön, viszont én inkább csak felfújtam magam az egész helyzeten. Ekkor döbbentem csak rá, hogy mit is kotyogott ki véletlenül Junghee, hiszen ez az opció meg sem fordult a fejemben. Nem gondoltam volna, hogy Jungkook képes idáig elmenni.

            Telefonom rezgése zökkent ki szenvedésemből, melyen Jimin neve díszeleg, így azonnal fogadom is hívását.

            -           Én végeztem. Akkor mehetek? – vág a közepébe, én pedig egy gondterhelt sóhajt elengedve folyok szét az asztalon. – Ez nem volt túl bíztató.

            -           Vissza lett küldve minden munkám. Sajnos, addig biztosan nem tehetem innen ki a lábam, amíg ezekkel nem végzek.

            -           Mit ne mondjak, te vállaltad el. – Szemeim forgatom válaszára, de nem tudok belekötni, hiszen igaza van. Ígéretet tettem. – Kicsit még mindig hihetetlen, hogy meg lett kérve a kezed.

            -           Ja, nekem is – morgom az asztalba, amit megkuncog. – Képzeld, anya ma reggel is felhívott, hogy bement egy rendezvényszervező irodába tanácsot kérni egy ilyen esküvővel kapcsolatban. Képzelheted, hogyan érzem most magam! – nyöszörgök.

            -           Ahogy én hallom, nem vagy a legjobb passzban, úgyhogy inkább hagylak dolgozni vagy tanulni… tudom is én, mit csinálsz jelenleg. – Hangjából kihallani, hogy mosolyog, jól szórakozik a helyzetemen.

            Nem tart sokáig a beszélgetés, egy rövidke szóváltás után már bontjuk is a vonalat, így magamra maradok, és mivel semmi kedvem folytatni azt, amit ma már egyszer megcsináltam, a számítógépemen nézem meg az oldalakat, amiket természetesen ki más küldött volna, ha nem az én drágalátós anyám? Nem mintha nem érdekelne ez a téma, elvégre meg lett kérve a kezem, de én magam sem tudom, hogyan kellene elképzelni egy ilyen esküvőt, ráadásul be kell, valljam, de zavarban is érzem magam. Egyértelműen én töltöm be a „nő” szerepét a kapcsolatunkban, viszont nem vagyok hajlandó fehérbe öltözni emiatt. Kíváncsi vagyok, van-e lehetőség arra, hogy mindketten feketében legyünk, vagy lehetne-e mindennek ellenére Jungkook a fehérben? Neki még jól is állna, már a gondolatától csorog a nyálam.

            Rákeresek gondolataim személyére az interneten, majd szebbnél szebb képeket látva már látom is magunkat az oltár előtt. Való igaz, ezek mind üzleti életről tanúskodó képek, én mégis csak őt látom elegánsban, amint azokkal az igéző szemeivel az enyéimbe néz, majd kimondja az igent.

            -           Na, hogy állsz, Tae? – ront be teljesen váratlanul a képeken szereplő, én pedig egész lényemben összerezzenve borulok le a székről, mivel könyökömmel az asztal szélén támaszkodtam, azon kezembe pedig fejem döntöttem, így az ijedtségtől be is verve végtagjaim zuhanok a padlóra. – Jézusom, jól vagy? – siet hozzám, én viszont gyorsabb vagyok, gyorsan mászom térdre, hogy levigyem az ablakot az asztalra torkomban dobogó heves szívveréssel. – Ez… mit csináltál? – áll meg mellettem, s segít fel, de folyamatosan a gép felé pillant, amit én próbálok kitakarni. – Taehyung! – mélyül el hangja.

            -           Semmi! Tényleg semmi, csak megijesztettél! Tudod, apád visszadobta az összes munkám – biccentek a nagy papírhalom felé, ezzel sikeresen elterelve valamennyire a figyelmét a gépről. – Nyugodtan menj csak haza nélkülem, Jimin se fog jönni hozzám, már hívott. Ez bele fog telni egy időbe – húzom el szám.

            -           Mi a probléma ezekkel? – veszi kezébe a legfelső példányt, és futtatja végig rajta szemeit, mire el is kuncogja magát, én pedig csak felfújva arcom, keresztbe fonva karjaim mellkasom előtt, játszom a sértettet. – Ez a leveled? Pedig annyira egyszerű egy ilyen megírni!

            -           Ja, ha perfekt kínaiul beszélsz, akkor igen – forgatom is meg szemeim, amit pont elcsíp, így elsötétül pillantása. – Ne nézz így rám, dolgoznom kell, mint láthatod… vagyis tanulnom – sóhajtok egy mélyet.

            -           Idővel belejössz – fog jobb kezével derekamra, s úgy hajol hozzám, hogy homlokomra nyomjon egy forró csókot, melytől máris megenyhülök belülről, s csillogó szemekkel nézek rá. – Nekem sem sikerült elsőre minden. Évekig képezett apám, mire meg tudtam állni a saját lábamon, de hidd el, érti a dolgát, te is bele fogsz rázódni. Ő ki fogja hozni belőled a legjobbat.

            -           Azzal, hogy állandóan visszadob mindent?

            -           A hibáidból tanulsz, Tae – dönti homlokát enyémnek, majd le is teszi kezéből a lapot, s így felszabadult kezével simít végig arcomon, az én ajkaim pedig már rutinosan nyílnak résnyire, melyeket olyan megbabonázott szemekkel figyel, s én is az övét.

            -           Lehetséges, nem nekem találták ki ezt a szakmát. Jobb lenne, ha egy egyszerű pincér maradnék – motyogom, mire széles mosolyra húzódnak ajkai, majd szemeimbe néz, végül lehunyja azokat, úgy közelít meg. Érzem leheletét bőrömön, ennek hatására pedig én is lehunyom enyéimet, s várom, hogy párnáink egymást érjék. Már hiányzott ez, talán nála kellene töltenem az éjszakát, hogy megnyugodjak, és ajkainkat összefonva hívhassam szenvedélyes táncba nyelvét. Érzem, amint övéi enyéimet simogatják, viszont ekkor alig hallhatóan suttog el egyetlen szót. – Megvan!

            -           Tessék? – nyitom ki azonnal szemeim, ezt követően pedig az egér kattanásának hangja üti meg fülem, s több se kell, hogy ellökve magamtól fordítsak hátat neki.

            A monitoron már újfent az ő képeit látni viszont, én pedig képtelen vagyok megállítani, ugyanis karjait körém fonva könnyedén tesz egy méterrel arrébb, majd nézi meg a többi oldalt, amit nézegettem, amik tele vannak az anyám által linkelt esküvői hirdetésekkel. Arcomról érzem, hogy ég a bőr, s próbálom megállítani, hogy ne legyen ettől is kínosabb a helyzet, de már késő, úgyis mindent látott.

            Öntelt vigyorral az arcán fordul velem szembe, majd fog csuklóimra, hogy ne legyen esélyem nekiesni, így csupán apró rángatózásokat ejtek meg – mindhiába.

            -           Miért nem szóltál, hogy ennyire hiányzom, hm? – hajolna ajkaimra, én viszont hátradobom fejem szem forgatva nevetve fel erőltetetten.

            -           Csak azért kerestem rád, hátha találok fehér öltönyös képet rólad, semmi másért – nézek ezúttal én elégedett mosollyal.

            -           Szóval te is szeretnél esküvőt? Végül is, megoldható – engedi el csuklóim, majd azonnal derekam köré fonja karjait, úgy húz egészen közel magához, én pedig mellkasán pihentetem kezeim. – De ha ennyire szeretnéd, lehetünk mind a ketten fehérben, a szín nem fog változtatni azon, ki a dominánsabb kettőnk közül.

            -           Hát pedig egy hete nem volt ellenedre a változás – emelem égnek szemeim, s ezzel sikerül betalálnom, halovány pírban úszik arca.

            Nagyjából egy hete történt, amikor látogatást tett nálam az egyik éjszaka. Fáradt volt, nyűgös, elege volt abból, mennyi teher van a vállán, amit én szépen kimasszíroztam belőle. Igen, egy gyengéd masszázsnak indult, és ugyebár az akkor a legjobb, ha ruha sincsen, így szépen lassan megfosztottam minden anyagtól, mi testét takarta. Hamar elértem, hogy úgy élvezze a helyzetet, ahogyan kell, viszont nem hagytam neki, hogy átvegye az irányítást. Ő maga is fáradt volt már, én pedig álcáztam a helyzetet, mintha csak kényeztetni akarnám, éppen ezért nedvesítettem be ujjaimat észrevétlenül, majd egy váratlan pillanatban, mikor szintén nem figyelt, belévezettem az elsőt, onnantól pedig nem volt visszaút. Teste megfeszült, mellkasát kidomborította nekem, izmai gyönyörűen kirajzolódtak fehér bőrén, én pedig ugyanolyan gyengédséggel és odafigyeléssel bántam vele, mint az első alkalommal. Egy lágy, vaníliába fulladt az éjszakánk, melyet kivételesen én vezettem a kintről beszűrődő fények társaságában, melyek megvilágították alakunkat, ez pedig még egy varázslatos löketet adott az egésznek.

            -           Az csak egy kivételes alkalom volt, mert fáradt voltam – védi magát, de akkor is én voltam aznap az aktív fél, én irányítottam, aminek rendkívül örülök. – Egyébként azért jöttem, hogy ellopjalak innen. Nem érdekel, mennyi mindent kellene még megcsinálnod, majd akkor azt megteszed később, de… nem azért jöttem el ide, hogy üres kézzel távozzak.

            -           Egyébként is Jiminnel találkoztam volna.

            -           Idegesítő kis törpe – morogja. – Még mindig nem értem, miért tartod vele a kapcsolatot. Ha itt nem talállak, úgyis elmentem volna hozzád, ha meg ő ott van…

            -           Akkor megint összetörtök egy tányért, vagy egy poharat, esetleg a székeket dobáljátok egymásnak, tudom – nyomok egy csókot ajkaira, ő pedig megadóan sóhajt. – Tudom, mert múltkor is kitörtétek az egyik lábát, pedig csak három percre vonultam el a fürdőszobába. Három perc volt az egész!

            -           Azért már… bocsánatot kértünk – néz el oldalra s szorítása is gyengül. – Véletlen volt, esküszöm! Én csak…

            -           Te csak felhúztad magad, le akartad vezetni a feszültséget, ezért egy rohadt nagyot belerúgtál a székembe, amire ő meg pont akkor vágta le magát nagy erővel. Ja, azt hiszem, masszívabb darabokat kell vennem.

            Nagy szemeket meresztve hallgatja szavaim, majd bólint egyet.

            -           Mi lenne, ha a születésnapodon tartanánk az esküvőt? Az enyémre te áthívtad hozzám azokat, akik fontosak számomra, a tieden pedig összehívhatnánk mindenkit, aki fontos számunkra.

            Szívem nagyot dobban, s az először jövő meghatottságomat hamar átváltja a pánik, hogy de annak már csak két hónap nagyjából, hiszen november eleje van, de hamar lenyugtat csókjával, melyet jobban elmélyítünk, s melyet édesapja zavar meg azzal, ahogy ugyanolyan hévvel ront be, mint fia. Apja fia, de még a szülei sem különbek. Mindig tudják, mikor kell ránk nyitni, így szét is rebbenünk, és mivel a gép sem lett kikapcsolva azóta, Mr Jeon is rálátást nyer az esküvői oldalakra, s ekkor egy kisebb vita után, hogy dolgoznunk kellene, meg is kezdődik a szervezés, s végre látom azt az oldalát is ennek a férfinak, ami egy igazi apára utal. Még ha mogorva is és nem bánik kesztyűs kézzel másokkal, legbelül ő is csak egy szerető apa, egy ugyanolyan férfi, akárcsak mi, aki a fia boldogságát tartja szem előtt.

            És én éppen ezért vagyok itt.