[18/25] Stalker with love [2.évad]

Cím: Stalker with love – 2.évad

Író: Ayu

Besorolás: +16

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Jimin

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Oké, megint sokára van rész, de nézzétek el nekem. xD Részben ihlethiány, hogy mégis hogyan töltsem ki azt a kis részt, amíg végre be tudom indítani azt a részt, amit már kitaláltam, úgyhogy na… Másrészt el vagyok foglalva mostanság, de azért igyekszem. Remélem, tetszeni fog ez a rész is! Jó olvasást! ^^ <3

 

Sikerül kivennem néhány nap szabadságot, így megkönnyebbülten ülök vissza az autóba, szinte meg is feledkezve róla egy pillanatra, mit műveltem előtte, s csak akkor esik le, mikor már útnak indulunk. Nem szeretnék veszekedést, azt se, hogy Jungkook vezetés közben húzza fel magát, így nem bírva befogni a szám, elecsetelem, mit intéztem bent, még Hoseokra is kitérek, hogy milyen jó barát, aggódik értem mostanság, de nem törik meg a fagyos levegő, mely kialakult idebent. Gombóc nő a torkomban, az agytekervényeim csak úgy forognak, de hogy őszinte legyek, ötletem sincs, mit kellene kezdenem kettejükkel. Az egyetlen, ami biztos az az, hogy nem lenne szerencsés találkozniuk Yoongival.

            Csendben telik az út, egyikünk sem szól semmit, így mikor megérkezünk, meg se lepődöm rajta, ahogy Jungkook idegesen lép ki az autóból és csapja be maga után az ajtót. Mély sóhaj hagyja el ajkaim, majd én is kiszállok, majd úgy segítem ki Jimint, aki látszólag nem hajlandó megmozdulni, de ahogy karjára fogok, kénytelenül áll fel. A fiatalabb résnyire szűkített szemekkel nézi végig hadakozásunk, sugárzik róla, hogy nem tetszik neki a harmadik fél jelenléte, amit természetesen teljes mértékben meg tudok érteni.

            A nappaliban leültetem Jimint magam mellé, Jungkook viszont másfele veszi az irányt, így kettesben maradunk volt párommal, ez mégsem érdekel jelenleg. Nyár és meleg van, ez a kombináció sehogy sem engedi, hogy hagyjam sálban és pulóverben izzadni, így újból bepróbálkozom nála, hogy levegyem a felesleges ruhadarabokat, de kitartó ilyen téren. A sapkától sikerül megfosztanom, félre is dobom, nehogy vissza tudja venni, ha pedig fel akarna állni, úgyis le tudnám teríteni.

            -           Elég már, Jimin! Ne bujkálj, tudom, hogyan nézel ki! – szólok rá, de csak fejét rázza hevesen. – Itt nem eshet bántódásod, a védelmem alatt állsz, ne aggódj! Próbálj meg megnyugodni, ellazulni, nem azzal foglalkozni, hogyan nézel ki, rendben?

            Hosszas percekbe telik, mire sikerül elérnem a célom, így már csak a póló marad felsőtestén, viszont valóban nem a legszebb látvány, ami szemeim elé tárul. Nem bírom elfordítani tekintetem, folyamatosan a sérült felületeit tanulmányozom, amitől ő feszengve mocorog ültőhelyében, de legalább nem hisztizik tovább, hogy hagyjam békén. Meg kell értenie, hogy itt biztonságban van, nyugodtan ellazulhat, de természetesen idő kell neki is. Felfogta végre saját magától, mennyi ostobaságot csinált az utóbbi időben, erről pedig még beszélnünk kell.

            Később Seoyun benéz hozzánk, ma éppen be lett hívva, így megkérem, hogy hozzon nekünk teát egy kis aprósággal, amit falatozhatunk a nappaliban, csak, hogy ne maradjon üresen a gyomrunk. Jiminnek most nagy szüksége van az erejére, meg kell mutatnia, hogy valóban ki tud tartani Jungkook mellett, ha szereti, különben veszett ügy az egész.

            Szinte látom magam előtt, ahogyan az eljövetelemet követően megérkezik Yoongi, feltűnik neki, hogy nem tartózkodom a lakásban, így a fiatalabbnak esik, hogy mégis mit művelt, mi ez az egész. Biztosan értetlenül állt a dolgok előtt, talán még most is, ezt nem tudhatom, viszont egy valami biztos. Olyan dühös volt Jiminre, hogy nem kímélve, nem is foglalkozva azzal, hogy a másik ezt nem akarhatja, tulajdonképpen megerőszakolta. Ha nem lenne elég szimplán az erőszak, még a szadista eszközeit is bevethette, ráadásul elég durván bánhatott vele alapvetően is, hiszen a nyakán látszik, milyen erősen kiszívta érzékeny, fehér bőrét. Emlékszem még, hogy régebben is ilyen volt már, minden kisebb szívás meglátszott rajta, de ilyennek soha nem láttam… őszintén szólva senkit.

            -           Minek kellett idejönnöm? – szólal fel hosszas csend után rekedtes hangon. – Ezzel akarsz büntetni?

            -           Én nem akarlak büntetni – mérem végig alakját, s tudat alatt harapom be alsó ajkam, egyre inkább megsajnálva őt, pedig jobban belegondolva, az elmúlt időben csak megkeserítette az életem. – Mindenkinek van esélye arra, hogy jobbá tegye, amit tett, te pedig eleget tettél. Gondolom, beszéltél Yoongival eléggé ahhoz, hogy… hogy most így nézzél ki. Ettől többet nem tehetsz, én viszont igen, meghálálom azzal, hogy most biztonságban tudlak. Nem szeretném, ha a városban kószálnál, ahol bármikor rád talál.

            -           Hálálni – fintorog. – Nem érdemlek hálát, ezzel te is tökéletesen tisztában vagy. Nem azért mondtam el, hogy észbe kaptam, mert a sajnálatodra vágytam, szimplán azt akartam, hogy tudd, nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek gondolnál. Azt szerettem volna, ha az emlékeidben nem egy… utolsó senkiként maradok meg.

            -           Miért érdekel, mit gondolok rólad?

            Lassan néz fel szemeimbe, melyek csak úgy csillognak, sok féle érzelmet tükröznek egyszerre. Nem tudok mit tenni, automatikusan összeszorul a mellkasom, sajnálom, ami vele történt, de magának csinálta. Való igaz, manipulálva lett, de akkor sem érdemelte volna meg, hogy ilyen csúnyán elbánjanak vele. Mondhatnám, hogy az autóbalesetem miatta volt, de az meg az én saját hülyeségem volt, hogy nem figyeltem oda. Fel voltam zaklatva, nem szabadott volna autóba ülnöm.

            -           Saját magamban szeretnék rendet tenni először. Ha még ez se megy, nem lehet jobb életem az eddiginél.

            -           Mellettem rossz életed volt? – csúszik ki számon a kérdés, amit jobb szerettem volna magamban tartani.

            -           Nem arra az időszakra gondoltam – sóhajt mélyet. – Tudod, elég furcsa most így melletted ülni az elmúlt… öt év után? – gondolkozik el. – Nem értem, miért vagy ilyen velem. Elfelejtetted, miket tettem? – Fejem rázom kérdésére, s el is mosolyodom próbálkozására, hiszen egyértelműen azt szeretné, ha haragudnék rá. – Akkor miért akarnál segíteni rajtam? – csuklik el hangja végére.

            -           Mert ugyanolyan ember vagy, mint bárki más, aki követ el hibákat, de megbántad. Látom rajtad, hogy megbántad, különben most nem ülnél így itt. Nem feltétlen a külsődre értem, hanem arra, hogy nem teszel semmit, nincsenek hátsó szándékaid és… próbálsz magad ellen fordítani, mert olyan kellemetlenül érzed magad.

            Hangos léptekkel szeli át a nappalit a legfiatalabbik tagunk, aki hosszú idő után végre hajlandó közénk merészkedni, így mind a kettőnk figyelmét magára vonja. Idegesnek tűnik, pontosan úgy néz, ahogyan akkor szokott, amikor dolgozik – megkomolyodva. Ez kicsit mégis másabb, látni rajta, hogy feszült, amit teljes mértékben meg tudok érteni, most mégis tudom, hogy magyarázattal tartozom neki. Tegnap még az ügyvédjéről prédikált nekem, hogy fel fogja jelenteni Jimint, viszont most, hogy rávettem, hozzuk haza magunkkal, biztos vagyok benne, hogy meginogott.

            A dohányzóasztalra ül, tenyerein támaszkodik meg a szélén. Már csak egy ing van rajta, a zakót és a nyakkendőt levedlette valamerre, ezek szerint ma már nem lesz komolyabb tárgyalása, megbeszélése, amire ki kellene öltöznie.

            Nem néz rám, Jimint fixírozza, aki ettől kényelmetlenül feszengve helyezkedik ültében, én pedig mélyet sóhajtok. Végre sikerült szóra bírnom, erre megjelenik Kook és megfagy a levegő. Biztos vagyok benne, hogy nekem megnyílna Jimin, mert ismerem már annyira, hogy tudjam, mi a gyenge pontja. Könnyen lehet rá hatni, én pedig hatással leszek rá, hogy teljesen kiűzzem a hátba szúrás aprócska szikráját is belőle.

            -           Valójában örülök, hogy itt vagy, Jimin – ejti ki nevét olyan hangsúllyal, hogy még az én hátamon is végigfut a hideg. – Nekünk volna egy kis megbeszélnivalónk. – Idegesen nézek felváltva mindkettejükre, viszont az idősebb egyelőre csak megmerevedve nézi a másikat. – Tudod, van az irodámban egy szerződés, mely értelmében befogod a pofád. – Szemeim tágra nyílnak, s nagy késztetést érzek arra, hogy rászóljak, ne beszéljen így vele, de inkább csendben maradok, elvégre jogosan dühös. – Most hívjam az ügyvédem, vigyük bíróság elé az ügyet?

            -           Sajnálom – süti le szemeit, nem bírva állni a szikrázó pillantást, amit meg tudok érteni. Még én is kényelmetlenül érzem magam tőle. – Tudom, hogy… nagy hülyeséget csináltam, ezért is mentem el a kávézóba, hogy ezt elmondjam Taehyungnak…

            -           És sajnáltasd magad? – méri végig, s jól látom szemeiben, hogy lejön neki, mi történt vele. – Képes voltál összefeküdni Yoongival? – húzza féloldalas mosolyra ajkait, engem pedig a hideg veríték kiver tőle. – Annyi biztos, hogy ez nem az első eredménye. Mióta jártok össze? Mi ez az egész köztetek, hm? A kezdetektől fogva a bábja voltál? A végén még az is kiderül, hogy nem is miattam, hanem miatta szakítottál Taehyunggal évekkel ezelőtt?

            -           Csak néhány hónapja ismerem – vág közbe ezúttal ő, s szinte kapkodja a levegőt, úgy felzaklatja magát. – Nem tudtam, hogy ki és mi ő, én nem… csak később tudtam meg, hogy… kivel is állok szemben, mikor legutoljára aláírtam a szerződést. Akkor már ismertem, egészen addig egészen sűrűn össze is jártunk, éppen ezért feltűnt neki, hogy hanyagolom, alig tud elérni és még sorolhatnám. Kiszedte belőlem, hogy veled vagyok, mikor már lejárt a szerződés időtartama, akkor pedig… ő is mondott egy-két dolgot, amiből lejött, hogy ki ő, és… úgy éreztem, hogy végre valaki megért.

            -           Megért?! Ő?! – emeli meg hangját. – Miben értene meg?

            -           Elpanaszoltam neki, hogy semmi esélyem nálad, a vele töltött időt nem vettem komolyan, inkább csak… időtöltés volt.

            -           Milyen szépen fogalmazod meg, hogy összejártatok szex partikat tartani! Amíg élt a szerződés, akkor nem mentél hozzá, igaz? Vagy azt is megszegted?

            -           Nem! Nem találkoztunk, éppen ez zavarta, ez tűnt fel neki, mivel nem mondhattam semmit, és…

            -           Végül mégis engedtél annak a lepcses szádnak!

            -           Utána, de csak azért, mert elmondta, hogy ő kicsoda neked! – mutat rá a tényre, én pedig úgy érzem, lassan sokkot fogok kapni tőlük. – Elmondta, hogy jártatok régen, felületesen azt is elmagyarázta, hogy végül szakítottatok és… milyen körülmények között. Igazából nem tudom, mennyi az igaz abból, amit mondott, de biztosan van valóságalapja is, mert a szadista része egyezett veled. Boldognak tűnt, mikor ezt mondtam neki, hogy te ezt szereted a… kapcsolataidban. Nem tudom már, valahogyan kicsúszott a számon a szerződés, onnantól meg már nem volt visszaút, rájött, hogy mi a helyzet és… egyezséget ajánlott.

            -           Egyezség?! – áll fel dühösen, ekkor pedig én is így teszek, s vállaira fogja, csendesen csitítgatva ültetem vissza, majd mikor úgy tűnik, nem fog újabb hirtelen mozdulatot tenni, amitől az idősebb is megijedne újfent, visszafoglalom eddigi helyem.

            -           Azt mondta, hogy megoldható lenne, ha kisegítenénk egymást, úgyis mindketten ismerünk téged, voltunk kapcsolatban, akkor meg kellene próbálnunk valahogyan elérni, hogy… hát… azt az ötletet adta, hogy jöjjek vissza hozzád, de nem mertem, túl gyorsnak ítéltem meg az időt, ezért jöttem… kicsit később, amikor találkoztam Taehyunggal is. – Neki mindegy volt, hogy hárman vagyunk-e, én meg… bíztam benne, hogy lehet köztünk több is, ha pedig ehhez ő kell – márpedig vele együtt voltál, igazi kapcsolatban – akkor van némi remény. Már tudom, hogy hülyeség volt ezt gondolnom, hogy már akkor ott rá kellett volna jönnöm, hogy ez badarság, de ha miatta lettél ilyen, úgy gondoltam, nagy hatással van rád, ha engem is visszafogadsz, akkor idejön ő is, majd megbeszélünk mindent, együtt leszünk… - hadarja a végét.

            -           Mekkora egy… - Ekkor ismételten elkáromkodja magát, nekem pedig állam leesik ezt hallgatva, hogy minek hordja el őt. Az utóbbi időben eléggé ki lehet készülve, ha állandóan ilyeneket lehet hallani tőle. – Nekem egy szóval nem említett meg téged! Beszéltünk, de egyetlen szóval nem mondta, hogy te képbe lennél! Az orrodnál fogva vezetett! – Szinte fújtat, én pedig azt se tudom, mihez kezdjek, csak annyi a biztos, hogy nem szabad hagynom, hogy eldurranjon az agya. – Ebből adódóan, mivel te nem tudtál visszajönni hozzám, ezért jött az új terv, miszerint zaklassátok Taet?! – Kezeim emelve szólok csendesen, hogy nyugodjon meg, de egyik fülén be, másikon ki. – Lényegtelen, így már kezd összeállni a kép, mivel Taehyung is beszélt nekem arról, miket mondtál múltkor. Még képes voltál kutakodni is az adatai után – horkant fel.

            -           Sajnálom…

            -           Legalább tudom, hogy senkiben sem szabad megbízni.

            -           Ennyire azért nem kell elvetni a sulykot, Jungkook – szólok közbe végre én is, mire először emeli rám szemeit, s egy pillanat alatt hunyászkodom meg s kívánom azt, bár ki se nyitottam volna inkább a szám.

            -           Te csak ne szólj bele! Nálad naivabb emberrel még az életben nem találkoztam! Most is miattad van itt Jimin, nem? Még Yoonginak is bedőltél, aztán egész végig az orrodnál fogva vezettek! Állandóan csak a jót látod másokban! Van ennek szép oldala is, de ha már ilyen szörnyen naiv vagy, az rég rossz!

            Szám tátva marad, csak hebegni tudok attól, ahogy leteremtett, az a tekintet pedig hozzá csak hab a tortán. Nem tudok mit mondani mentségemre, mert valóban vak vagyok, anno Jiminről sem gondoltam volna, hogy megcsalt.

            Mielőtt bármi rossz történne, Jungkook feláll az asztalról, majd vészjósló hangnemmel közli a harmadik féllel, hogy érezze otthon magát, végül távozik azzal, hogy még dolgoznia kell, de két szemem legyen rajta. Mély sóhaj hagyja el ajkaim, mikor távozik, s aggódva pislogok nagyokat exemre, aki nem érzi kényelmesebben magát a beszélgetés után. Legalább most már nekem is tiszta, mi történt.

            Anno Jimin szakított velem, mert megismerte Jungkookot, akibe beleszeretett, akárcsak én. Tudta jól, hogy nem lehet több közöttük a domináns-alávetett kapcsolatnál, ezért képes volt hozzá visszamenni többször is, hátha megenyhül, viszont nem is olyan régiben megismerte Yoongit az öccsének köszönhetően, akit még pont tud, avagy tudott tanítani. Összejártak, ismerkedtek, és mivel egyikkőjüknek sem volt kapcsolata, gondolom szemrevalónak tartották egymást, persze, hogy egy bizonyos idő után kettesben is találkozgattak, hogy a vágyaikat kielégítsék. Menet közben Jimin mégis bepróbálkozott Jungkooknál, ami arra enged következtetni, hogy tudta, a tanár nem jelent számára semmit egy néhai hancúron kívül. Természetes, hogy ez feltűnt az idősebbnek, aki kereste őt az időtartam alatt, de nem járhattak össze, elvégre akkor megszegte volna a szerződést, amit bár később megtett, akkor még észnél volt ennyire. Mikor vége lett újból a kapcsolata, amelybe a hitét vetette, ki lett szedve belőle majdnem minden, viszont éppen elég ahhoz, hogy a lényeget elárulja, amit nem szabadna, ráadásul pont a legrosszabb embernek, akinek csak lehet. Csak szerelmes, mindent megtenne annak érdekében, hogy elérje, amit akar, hiszen évek óta ezt teszi, így könnyen lehetett mozgatni, ezért lettem elkapva, hogy ne legyek útban, most mégis elém állt, hogy mindent megbánt, nekem pedig ez éppen elég. Elég, hiszen magában őrlődik, és az, ahogyan önmagát ostorozza a történtek után, mindennél fájdalmasabb. Jungkooktól sem fog kedves szót hallani, elvégre jelenleg gyűlöli, de titkon bízom benne, hogy csillapodni fognak a kedélyek. Ennek érdekében mindenképpen beszélni fogok a fiatalabbal. Lehetséges, túl nagy szívem van, de akkor sem fogom hagyni, hogy ugyanazon a szenvedésen menjen keresztül, amin Kook. Azt senki sem érdemli meg, hiszen ő is csak össze volt zavarodva. Talán el kellene mennie egy pszichológushoz, az kibeszéltetné belőle.

            Egy idő után végre elkezdi csipegetni az asztalon lévő nassolnivalókat és inni a behozott italok egyikéből, így kicsit megnyugszom, hogy nem olyan veszett ügy ez, mint gondolnám. Valahogyan el kellene terelnem a figyelmét, hogy ne legyen ennyire befeszülve, viszont jelenleg ódzkodik az érintésektől, így még csak a közelébe se tudok ülni. Nem szeretném elijeszteni.

            Bekapcsolom a tévét, majd átnyújtom neki a távirányítót, hogy nézzen, amit szeretne, ebből pedig automatikusan arra gondolok, hogy bezzeg Jungkookkal mekkora harcot levágtunk tegnap, mikor nem tudtuk eldönteni, mit is nézzünk. Idő közben persze megjött a felmentőnk, így abbamaradt a gyerekes harcunk, én mégis élveztem minden percét, hiszen legalább sikerült végre visszanyernie önmagát.

Az iroda ajtajánál megállok, mely résnyire nyitva áll, minekután Jiminben bízva hagytam magára, habár Namjoon ott ólálkodik körülötte. Mély levegőt veszek, próbálom összeszedni a gondolataim, hogy érthetően megmagyarázzam páromnak ezt a váratlan empátiámat az exemmel, de valamiért úgy érzem, sehogy se tudnék jól kijönni belőle. Azt mondta, nagyon jó indokom legyen rá, hogy ő itt van, viszont ez már hosszú órák óta így van, mi pedig még nem is beszéltünk. Nem szeretném, hogy a kapcsolatunk rovására menjen ez az időszak, mivel hiába értünk el áttörést, mégis bennem van a félsz, talán túlontúl naivnak fog nézni, ez pedig huzamosabb ideig ki fogja váltani olyan szinten a nem tetszését, hogy bármi megtörténhet. Ettől nem is kellene félnem, de mégis, hogy részben miattam történik ennyi rossz mostanság, ráadásul Jimin is itt van a házában, aki tegnap még fogva tartott, aztán fel is akarta jelenteni őt, most mégis tartja magát, ez pedig egyedül miattam történik.

            Csendesen kopogok be, majd tárom szélesebbre az ajtót, hogy be tudjak nézni rajta. Jungkook az ablak előtt áll, érkeztemre pedig hátranéz, de nem mond semmit, így ezt egy igennek veszem, hogy bentebb mehetek, amit meg is teszek. Bezárom magam mögött az ajtót, majd egyenest felé veszem az irányt, végül mögötte megállva átölelem derekánál fogva.

            -           Beszélnünk kell – szólok váratlanul, mikor már ő is szembefordul velem, szemei pedig tágra nyílnak szavaim hallva.

            -           Nem!

            -           Mi? – pislogok értetlenül karjai között.

            -           Ha egy nő azt mondja, beszélnünk kell, az kettőt jelenthet. Terhes vagy szakítani akar. – Értetlenül ráncolom szemöldököm, s nyitom is szám, hogy rákérdezzek, mi ütött belé, de gyorsan folytatja. – Mivel te nem lehetsz terhes, ezért ebből adódóan a másik opció lehetséges, azt meg nem akarom hallani.

            -           Megártott a munka? Nem vagyok nő! – teszem csípőre kezeim, így elhúzódva tőle, ő pedig vállat von.

            -           A kapcsolatunkban te vagy a nő.

            Szám tátva marad, ismét csak hebegni tudok, ő pedig önelégülten mosolyodik el. Úgy érzem, mintha revansot akarna venni azért, amiért idehoztam egy nem kívánatos személyt számára a saját házába, ezért csipkelődik és beszólogat. Legyen. Ha ő így, akkor én is így. Akkor leszek a nője a kapcsolatunkban. Majd meglátja később, milyen nő tudok lenni!

            -           Akkor is beszélnünk kell, de örülök, hogy jobb a kedved most már. Ha van elég erőd a piszkálódáshoz, akkor már megnyugodtál. Mindenesetre nem szakítani jöttem, hanem azért, hogy megbeszéljük Jimint. – Elfordítja tekintetét, a név hallatán egy pillanat alatt változik meg a hangulata, mire már csak szemeim forgatom. – Tudom, hogy egy idióta.

            -           Na, látod, ehhez van szemed!

            -           Ettől függetlenül könnyen befolyásolható, mindig is az volt, és mivel össze volt zavarodva, persze, hogy élt a lehetőséggel, ami felkínálkozott neki.

            -           Ha tudta, hogy Yoongi kicsoda, akkor tudnia kellett volna, hogy mit tehet vele is azok után, hogy már párszor feküdtek össze addigra.

            -           Próbáld megérteni! – sóhajtok mélyet, de nem tetszik neki a helyzet. – Tudom, hogy jó indokot akartál hallani, de megvan az okom rá, hogy itt legyen, biztonságban. Ha valaki, akkor te nagyon jól tudod, hogy milyen érzés, ha kegyetlenül elbánnak veled, márpedig ha őt most a városban hagyjuk, akkor Yoongi megtalálja, és újra képes lesz rá kezet emelni, akár ugyanazt végbe vinni, amit veled, mert ő egy igazi, született szadista. – Újabbat sóhajtok. – Figyelj! Én is haragszom rá, mert sok bajt okozott, de gondolj bele abba, hogy talán, ha ő nincsen, nem okoz ennyi galibát, akkor most nem tartanánk itt. Bármennyire is furcsa kimondani, de tulajdonképpen az ő hülyeségének köszönhetjük, hogy sikerült megbeszélnünk mindent, mert ha nem állít be hozzád, akkor nem tartom kizártnak, hogy most a szerződéssel élnénk együtt, nekem meg az nem kell… és neked sem.

            -           Azt próbálod mondani, hogy ne jelentsem fel? – fonja keresztbe karjait mellkasa előtt, én pedig bólintok. – Úgy gondolom, hogy nélküle is megbeszéltük volna idővel a dolgokat.

            -           Hamarabb elegem lett volna, hisz ismersz.

            -           De nem bántottalak volna, ha úgy alakul, mert nem vagyok rá képes, és most felejtsd el a legutóbbit, ami a féltékenységből történt. Azt még mindig bánom – süti le szemeit.

            -           Azért írtam alá, mert bíztam benne, hogy meg tudlak változtatni, ha pedig nem sikerül, úgyis eljövök. Részben bíztam benne, hogy talán elfeledteted velem, hogy mit érzek, de legbelül tudtam, hogy ez badarság. Mindenesetre szeretném, ha megtűrnéd magad mellett, amíg nem csillapodnak a kedélyek. Yoongit így talán egyszerűbben le is lehetne rendezni. Biztos vagyok benne, hogy keresni fogja Jimint, ahogyan hozzád is vissza akar jönni.

            Levágja magát székébe, s gondterhelten túr hajába. Látszik rajta, hogy újból ideges, de erről beszélnünk kell. Igen, én is haragszom Jiminre, sok rosszat tett, de ezt a kegyetlenséget senki sem érdemli meg. Az sem kizárt, hogy a fejében gondok vannak, azt pedig kezeltetni kell, egy pszichológust lehetne intézni neki, hogy jobb legyen. Ez már beteges megszállottság volt a részéről, hogy ennyire maga mellett akarta tudni Jungkookot és ezt a rosszat meg kellett tapasztalnia ahhoz, hogy megvilágosodjon arról, ez nem jó, amit tesz. A lényeg, hogy észbe kapott, most itt van, biztonságban, beszél is nekünk, nem titkolózik, így a hasznunkra is válhat a jelenléte. Jungkooknak most szüksége van rá, elvégre a segítségével talán könnyebben le tudnánk rendezni Yoongit, bár arról fogalmam sincsen, hogyan s mi módon.

            -           Hatalmas szíved van – néz fel rám hosszas percek múltán, majd kinyújtja felém kezét. – Gyere ide!

            Teljesítem kérését, tenyerébe helyezve enyémet, már magához is húz, hogy ölében helyezkedhessek el, viszont ezúttal oldalasan ülök rajta, így karjaim nyaka köré fonva kapaszkodom, ő pedig derekamnál fogva tart meg.  Egyik kezével elenged, végigsimít arcomon, én pedig automatikusan bújok tenyerébe, amit megmosolyog, ezzel az én arcomra is jókedvet csalva.

            -           Legyen, ahogyan szeretnéd – jelenti ki váratlanul, mire meglepetten húzom fel szemöldökeim. – Nem jelentem fel, ha nem tesz több rosszat és tud segíteni, de ha nem – emeli mutatóujját -, akkor kénytelen leszek a törvényt hívni segítségül.

            Örömömben, hogy sikerül elérnem, ne essen a másiknak, szorosan ölelem magamhoz, a vigyor pedig letörölhetetlen arcomról. Nem is értem igazán, minek örülök ennyire, mikor igaza van, csak a bajt hozza a fejünkre, ráadásul garancia sincsen rá, hogy mellettünk marad, de legalább ad egy esélyt, én pedig bizakodó vagyok. Lehetséges, van benne valami, hogy túl naiv vagyok.

            -           Ezért persze az adósom vagy – súgja fülembe, mibe beleborzongok. – Remélem, emlékszel még, hogy bármikor megköszönheted nekem a kedvességeim.

            -           Ó, természetesen – húzódom el -, uram? – húzom fel fél szemöldököm, az ő pillantása pedig egy pillanat alatt sötétül el. – Hm, ahogyan elnézem, lesznek dolgok, amiket nem fogsz tudni kinőni – gondolok a bizonyos szintű szadista oldalára, mely beleivódott már az életébe, viszont nem félek tőle, tudom, hogy csak élvezném a helyzetet.

            -           Úgy húzd az agyam, hogy ezúttal nem csak neked lesz részed jóban ezen az asztalon. – Elnevetem magam fenyegetésére.

            -           Most féljek?

            -           Lehet, jobban tennéd, mivel elég pimasz vagy – vet egy pillantást ajkaimra, én pedig teljesen megfeledkezem arról, hogy milyen helyzetben is állunk most, csak felé összpontosulnak gondolataim. – Egyébként is ideje lenne visszacserélnünk a szerepeket a tegnapi után…

            -           Vissza…? – Végig sem tudom mondani kérdésem, már ajkaimra is tapad, én pedig nem vagyok rest viszonozni azt.

            Teljesen belefeledkezünk egymásba, mintha nem is éppen a munkájára kellene figyelnie vagy bármi másra. Ajkaink türelmetlenül simogatják egymásét, viszont érzem rajta, hogy most kissé feszültebb, sugározza a dominanciát, mint az elején, én pedig szíves-örömest vetem bele magam egy újabb játszmába vele. Már az ölében ülve megszabadít felső ruházatomtól, amiért rá is szólok, hogy nem kellene, pedig tisztában vagyok vele, ha egyszer beindul, nincs visszaút. Ha elhatározta, hogy akar magának, akkor meg is fog kapni, én pedig örömmel adom át újra és újra testem annak az élvezetnek, gyönyörnek, amit ő ad.

            Felállva a székből felültet az asztalra, majd türelmetlenül szedi le rólam a ruhadarabokat az utolsóig, mindent, hogy így aztán már teljesen meztelenül helyezkedjek el előtte. Őt is hamar megfosztjuk a felesleges anyagoktól, így összesimulva csókoljuk egymást tovább, elfeledve a fájdalmat, a gondokat, helyette csak kettőnkre koncentrálunk.

           

Átnyújtom a tiszta ruhákat Jiminnek, amik az enyémek és még ebben a szobában vannak, ahová minden alávetett került eddig, de most újból van, aki elfoglalja ezt a helyet. Mivel Jungkook nem hajlandó az idősebb elé állni, ha már ennyire ragaszkodtam ahhoz, hogy itt lehessen, nekem kell figyelnem rá és odaadni neki mindent, amire csak szüksége lehet. Nem beszélünk túl sokat, elmegy zuhanyozni, én pedig az ideiglenes ágyára ülve várom meg. Rajta szeretném tartani a szemem, ameddig csak lehet, de bízom benne, hogy nem fog megszökni. Engedélyt kapott, hogy itt lehessen, ettől közelebb pedig aligha lehetne a szerelméhez, nem lenne értelme annak, ha elmenne.

            Összerezzenek, ahogy mellettem valami zúgni kezd, de nem látok semmit, így félredobálom a ruháit, melyek alatt a telefonja rejtőzködött eddig. Szemeim a kétszeresükre nőnek, ahogy meglátom a nevet a kijelzőn, s azt is, hogy vannak már nem fogadott hívásai. Vajon mióta keresheti és ő mióta nem reagál ezekre a hívásokra? Fel kellene vennem? Mondjam meg Yoonginak, hogy takarodjon az életünkből? Nem, nem szabad szítanom a tüzet, de talán, ha csak felveszem, de nem szólok bele…

            Fejem rázom elhessegetve a kelletlen gondolatokat. Nem fogok turkálni az életében ilyen módon, különben még neki is rosszat teszek vele, most pedig az a célom, hogy újra jó útra terelődjön az élete. Nem olyan ember ő, mint amilyennek mutatja magát az utóbbi időben, hiszen emlékszem, milyen volt régen. Szerettem, megvolt rá az okom, mert aranyos, kedves, segítőkész fiú volt. Imádtam vele tölteni az időmet, de ő rám unt, mivel megismerkedett Jungkookkal, ezért természetes, hogy az izgalmasabb élet felé vette az irányt. Fiatalok voltunk, első kapcsolat volt, kíváncsi lehetett, mit tud nyújtani számára egy szexi vállalatörökös, akitől bármit megkaphat, cserébe csak alá kell vetnie magát az akaratának. Jungkooknak nem szabadna nekiesnie, hiszen ezzel elriaszthatja, de megértem, ha nem akarja látni. Ez még mindig egy jobb opció, minthogy kiossza.

            A hívás abbamarad, a torkomban pedig gombóc nő. Még mindig nem találtam ki, mit kellene tenni ellene, de egy biztos, Jiminre szükségünk lesz ebben, hiszen valahogyan találkozni kell a tanárral, de mégis biztonságban kell maradni. Jungkooknak kell megerősödnie, neki kell beszélnie az exével, rendeznie a múltban történteket. Bízom benne, hogy nem fog összeomlani újra.

            Bízom a szerelmemben, Jeon Jungkookban.