[17/25] Stalker with love [2.évad]

Cím: Stalker with love – 2.évad

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Namjoon, Hoseok

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Tudom, most kicsit későn jött a rész, de annyi minden történt velem, hogy nem volt időm rá. Mindenesetre most itt az új rész, ami remélem, elnyeri tetszéseteket! Jó olvasást! :)

 

Együtt zuhanyozunk le, ami kellemes hangulatban telik, mindketten megkönnyebbültek vagyunk, ami fontos ezen az összekuszált napon. Szeretnék támaszt nyújtani a fiatalabbnak, akiről sugárzik, hogy össze van zavarodva, de mégis más szemmel tekint rám, mint eddig. Most, hogy végre sikerült áttörnünk az utolsó falat is, ami még közénk állt, minden más lesz, sokkal bensőségesebbé válik majd a kapcsolatunk, érzem.

            A konyhában alapanyagot keresek ahhoz, hogy összedobjak valami ennivalót, viszont a hűtő kong az ürességtől, mire csípőre tett kezekkel fordulok Kookkal szembe, aki csípőjével támasztja a külső pultot, kezeivel is azon tenyerelve. Továbbra is féltve néz, látom rajta, hogy zaklatott, de mégis megváltozott a légkör a kettőnk kapcsolatát tekintve. Fejem rázva, mélyet sóhajtva lépek elé, hogy két kezem közé fogva arcát simítsak végig puha bőrén, ő pedig csillogó szemekkel néz rám. Nem merem szóbahozni Yoongit és Jimint se, így arról érdeklődöm, mit fogunk enni, amit könnyen elintéz annyival, hogy szól Namjoonnak, ugorjon el a városba és hozzon nekünk valamit egy étteremből, ha lehet dupla adagban, mert kell későbbre is. Szemeim forgatom az egyszerű megoldására, s már fejben pörögnek is bennem a számlák, mennyibe fog ez fájni, aztán saját magamat szidom le gondolatban, hogy el kellene felejtenem, hogy minden centet számon kell tartani.

            -           Nem tudni még, mikor lesz az a családi vacsora? – kérdésemre fejét rázza, s akármennyire szeretném kerülgetni a forró kását, nem vagyok rá képes. – Oké, elég ebből a nézésből. Mondd el, mit beszéltetek, mert kikészítesz ezzel! Azért panaszkodtál, hogy nem leszel képes újból elé állni, hogy nem leszel elég magabiztos, mert nem tudsz túllépni a múlton, ezért is akartad, hogy ezúttal én legyek az aktív fél, de akkor mi a baj még mindig? Mármint azt értem, hogy nehéz ez neked, de már ne félj! – fogom meg kezeit, azokat szorongatva meg. – Eddig is elég magabiztos voltál, miért változna ez meg? A személyiséged olyan, amilyen, ezen nem Yoongi fog változtatni. A múlt az múlt, megtörtént, nem tudunk ellene tenni, viszont a jövőbe tudunk tekinteni, tervezni, felkészülni – magyarázom, majd elveszett tekintetétől meglágyulok, leengedem vállaim egy mély sóhaj kíséretében. – Én bízom benned.

            -           Téged szó szerint elraboltak és fogva tartottak. Szerencséd, hogy Jimin tipikusan olyan, aki könnyen befolyásolható, na meg te is olyan személyiség vagy, akinek be nem áll a szája, úgyhogy el tudom képzelni, mit vághattál le ott fent a lakáson. Mindezt félretéve, annyi rossz dolgon mentél keresztül az utóbbi időben, hogy tudsz így beszélni, mintha mi sem történt volna? – Ereimben meghűl a vér, úgy érzem magam, mintha megszidna, s rosszul cselekedtem volna, mintha most kapnám meg a magamét, tekintetem láttán pedig megrázza fejét, s ezúttal ő szorítja meg kezeim. – Úgy értem, hogy folyamatosan csak rám figyelsz, pedig velem nem történt igazából semmi, azon kívül persze, hogy halálra aggódtam magam érted, mert senki nem tudott felőled semmit, de már tudok mindent, hogy történt, és… büszke vagyok – mosolyodik el, mire értetlenül pislogok rá. – Konkrétan nincs is szükséged a segítségemre, nélkülem is megvagy, kiszabadulsz a fogságból, leteremted az exed, akit utálsz, mindezek után pedig rohansz hozzám és egy pillanatra sem kapcsolsz ki vagy pihensz le, hanem arra figyelsz, én hogyan érzem magam. Úgy érzem magam, mintha fordult volna a felállás és nem én volnék az, aki valóban a dominánsabb fél.

            -           Az lehet, hogy engem fogtak el, de az azért volt, hogy ne legyek útban, de megfenyegettem Jimint néhány dologgal kapcsolatban, úgyhogy akár ezt le is zárhatnánk. Tudod, mi itt a probléma? Az, hogy Jimin azt mondta, egyezséget kötöttek, hogy mindketten téged akarnak. Nem akarom elhinni…

            -           Yoong is ezt mondta – szól csendesen, mire felcsillannak szemeim a kíváncsiságtól, ő pedig a padlót bámulja helyettem. – Mármint Jimint nem vetette bele, ő csak… annyit mondott, hogy… - Mély levegőt vesz, s újból én vagyok a támasz neki, megszorítom kezeit, hogy folytassa. – Látja, mivé váltam, és, hogy nem gondolta, valaha is ilyen sikeres leszek és… férfias – húzza el száját, sugározva magából, hogy nem tetszik neki, amit hallott. – Azt mondta, mindez az ő érdeme, hogy tudja, hogy miatta lettem ilyen, ebből pedig rá kellett volna jönnöm, hogy valaki elmondta, és most már tudom is, hogy ki, de… ez annyira bosszantó! – húzza el kezeit, majd tenyerébe temeti arcát. – Fogunk még találkozni, mert nem fogja ennyiben hagyni. Valaki felhívta, mikor beszéltünk, akkor közölte, hogy vissza fog jönni, mindenképp próbálkozni fog, mert vissza akar szerezni. Azt is említette, hogy ha tudja, a jövőben ilyen sikeres leszek, akkor nem hagy el.

            Szavai tüskeként érnek, ahogy megcsap a felismerés, mivel Jimin pont jókor hívta Yoongit. Éreztem én, hogy baj van, hogy talán mellette van, most pedig ez a feltételezésem már bebizonyosodott. Ha akkor nem cselekszem, nem kérem erre az exem, akkor most talán rosszabb lenne a helyzet, mint jelenleg, s így is nehéz dolgom lesz azzal, hogy Jungkookot helyrepofozzam. El kell érnem, hogy bízzon magában Yoongival szemben is, mert ő sokkal erősebb nála, elég kettejükre nézni, bárki megmondaná, viszont a múltbéli sérelmek olyan szinten legyengítik, hogy képtelen lenne bármit tenni, ha oda kerülne a sor. Nem hagyhatom, hogy baja essen.

            Hogy mondhatott ilyet azok után, amit tett? Nem hagyta volna el, ha tudja, hogy ilyen sikeres férfi válik belőle, amiről úgy gondolja, az ő érdeme. A férfias része meglehet, de én hiszem, hogy Jungkook akkor is ilyen lenne, ha nem történt volna meg az a sérelem a múltjában – a szerződést és a játszószobát kizárva. Normális kapcsolata lehetett volna már hamarabb, bár akkor én sose ismerem meg, nem vesz ilyen irányt az életem, és lehet, önzőnek tűnik, de örülök, hogy így alakult az életünk, elvégre ennek köszönhetően lehetünk most együtt.

            Meg fogja emlegetni, isten bizony ki fogom tekerni a nyakát Yoonginak, ha még egyszer Jungkook közelébe mer menni!  Képes volt elé állni és közölni vele az őszinte szándékait, amiről én is tudtam, elvégre Jimin mondta, bár nem tudatosult ennyire bennem, csak most, hogy Jungkook elmondta, neki is ezt mondta a másik fél. Egyetlen dolog nem tiszta, mégpedig az, hogy miért mondtak mást? Yoongi nem hozta szóba Jimint Jungkook előtt, Jimin mégis úgy adta elő, hogy ők megbeszélték, mindkettejüknek kell a fiatalabb, de akkor miért nem egyezik a kettő? Kétlem, hogy az exem hazudott volna, akkor viszont… Yoongi átverte.

            Nem! Nem szabad ezen gondolkodnom, tennem kell rá magasról, mi történik vele, hogy mit kezd az életével, nekem most az a fontos, hogy tartsa a szavát, rendezze le a tanárt, én pedig helyrerakom lélekben a párom. Szüksége van a segítségre, a támogatásra.

            A nappaliban leülünk a tévét nézni, kapcsolgatjuk a csatornákat, még vitatkozásba is elegyedünk, mit nézzünk, amíg ez kisebb harcba nem fullad a távkapcsolóért, hogy melyikünknél legyen. Feltartom karom, melyben tartom a távirányítót, viszont egy magasságunk lévén könnyedén kap utána. Kitérek előle, hátrahúzom karom, ő pedig térdeire támaszkodva ront nekem, mire én is felpattanok a kanapén, de egy aprócska cseles mozdulattal könnyedén kibillent egyensúlyomból, így hátraborulok, s ekkor könnyedén veszi el tőlem, amit akart. Nem hagyom ennyiben, nem tetszik a műsor, amire kapcsol, így nyakába harapva érem el, hogy nyughasson, s venném is vissza a készüléket, viszont nem hagyja magát ilyen könnyen. Húzzuk oda-vissza, egyikünk sem enged, közben rég ki is kapcsoltuk a tévét már véletlenül, majd már kézzel-lábbal harcolunk, mikor is egy férfi torokköszörülésének hangja szakítja félbe csatánk. Felnézve a kanapé háttámlája mögé, látjuk, amint ott áll Namjoon s mereven néz ránk, így egy pillanat alatt szedjük össze magunkat, s mindketten felállunk az ülőgarnitúráról, én enyhén meghajolva, Jungkook pedig felvéve ugyanazt a testtartást, amit a velünk szemben álló.

            -           Elnézésüket kérem, hogy megzavartam önöket, de éppen az imént fogadtam hívást, és az édesanyja azt szeretné, ha mihamarabb tudnának beszélni. Fontos dologról lenne szó – foglalja össze röviden, mire Jungkook se szó, se beszéd, már kikerülve a bútort és a sofőrt, elindul a folyosó irányába, gondolom, a dolgozószobába, mire az idősebb is követi, én pedig magamra maradok a nagy helyiségben.

            Belegondolva, még csak ma voltam foglyul ejtve egy idegen lakáson, annyi új információ jutott a markomba, hogy furcsa, azóta is hogyan változott a légkör. Jungkook sokkal nyugodtabb most, hogy mellette vagyok, kezd felengedni, áttörtük a köré épített falakat, már csak az a kérdés, hogy mihez fog kezdeni ezután. Azért akarta, hogy én legyek az aktív fél, hogy eloszlassa a félelmét, hogy ne Yoongi képe legyen az utolsó, akire emlékszik, akivel ilyen módon együtt volt. Akárhányszor erre gondolok, összeszorul a mellkasom. Nem félek a tanártól, egyáltalán nem tartok tőle, elvégre egy tehetetlen, gyönge diákkal kikezdeni egyszerű volt. Most már felnőttek vagyunk mindannyian, és nem számít, hogy hány évvel idősebb, biztos vagyok benne, hogy nem erősebb, sokkal inkább a kisugárzása hatásos.

            Visszagondolva Jimin szavaira, még mindig elképeszt, meddig képes elmenni csak azért, mert magának akarja Jungkookot. Őszinte voltam, nem ilyennek ismertem meg, valami nincsen rendben vele. Ha tudja, hogy már én vagyok a párja, hogy foglalt, akkor hagynia kellene az egészet a fenébe. Amikor alávetettként járkált vissza, akkor sem zaklatott senkit azért, mert éppen más volt a szerződés időtartama alatt a birtokon. Yoongi miatt lehet minden, rossz hatással van rá.

            Ekkor ugrik be, mit mondott Jungkook, amikor kérdeztem Jiminről, hogy miket árult el róla nekem, s egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni. Tisztán emlékszem, hogy azt mondta, mielőtt én képbe jöttem volna, onnan tudta már, hogy ki vagyok, hogy előttem nem sokkal az exem ott volt vele a szabályok értelmében. Ha akkor már tudta, hogy ki Yoongi – és kétlem, hogy abban a rövid köztes időben ismerték volna meg így egymást -, akkor miért ilyen rövid időre írt szerződést? Miért jött vissza ilyen hamar utána? Mi volt ennek az egésznek az értelme?

            Fejem rázom elhessegetve ezeket a fejtörést okozó gondolatokat. Nem szabadna ezzel foglalkoznom. Annyi a lényeg, hogy eltűnjenek mind a ketten az életünkből.

            Kapcsolgatok a csatornák között, míg a fiatalabb vissza nem jön hozzám, amikor pedig ez megtörténik, nem ül már le mellém, alkarjaival támaszkodva a háttámlán néz le rám és hív ebédelni, mert idő közben az is megérkezett. Namjoon elintézte az éttermet, felhívta őket és kiszállítással leegyszerűsítette a dolgát, így nem kellett járkálnia a városba, ezért érthető, hogy miért ő fogadta a hívást. Leülünk a szokásos helyeinkre, hogy elfogyasszuk az ételt, s meglepő módon szóba kerül a beszélgetése az anyjával, mire majdnem félre is nyelem az éppen számba vett falatot.

            -           Azért ne fulladj meg! – kuncogja. – Még nem is mondtam semmit!

            -           Mi közöm van a ti beszélgetésetekhez?

            -           A vacsorával kapcsolatos. Mondta, hogy mikor van szabadidejük, és, hogy rendezzem én is úgy a dolgainkat, hogy mindketten ráérjünk, úgyhogy addig nem is szükséges visszamenned haza, ha már ideiglenesen ide szeretnél költözni.

            -           Tessék? – köhögök fel újból, mire már csak fejét rázza. – Ilyen hamar van az időpont?

            -           Nem vészes, még annyira nincs közel, három hét, de addig még… el kell rendezni a saját dolgainkat – néz mélyen szemeimbe, én pedig értve a célzást bólintok is. – Ne stresszelj rá a vacsorára, annál rosszabb. Nem lesz gond, de majd úgyis magabiztosabbnak fogod érezni magad, ha kicsípnek.

            -           Mit értesz az alatt, hogy kicsípnek? – ráncolom szemöldököm.

            -           Nem gondolod, hogy egy ilyen eseményre így fogsz jönni, ahogy vagy? – mér végig, amennyire tud az asztal takarásától. – Nem csak a szüleim lesznek ott és mi ketten, hanem egy rokonszenves család is. Értelemszerűen jó a kapcsolatunk velük, ezért néha szoktunk összejárni, de szigorúan csak bizonyos keretek között. Nagyon nem megyünk bele egymás életébe, de fontos megtartani az ilyen barátságokat – mutatja az idézőjeleket ujjaival. – Majd előtte felkészítelek, van egy testvérpár náluk, egy tőlünk idősebb férfi és egy fiatalabb nő. Ha az én véleményemre hallgatsz, kicsit el vannak kényeztetve, sokat képzelnek magukról, de mivel ők is jó hírű vállalkozók, nem szabad összekapni egyikkel sem. Ne vágj ilyen arcot! – szól rám a végén, mivel elég szép kis fintort vághatok.

            -           Tudod jól, hogy utálom az ilyeneket. Téged sem ezért kedveltelek meg – emelem égnek szemeim, majd ajkam is beharapom, mire jelentőségteljes pillantással illet, én pedig azonnal megemberelem magam. – Túlélem. – Feleletemre bólint egyet, majd viszonylag csendben folytatjuk tovább az étkezést. A tévés harcunkból kifolyólag a filmekről faggatom, miket szokott nézni, röviden a hétköznapi dolgokról, hogy eltereljem a figyelmét, ne roskadjon magába véletlenül se, ha esetleg eszébe jutna a délelőtt, így hamar el is telik az idő.

Bepattanok a kocsiba, miután a táskáimat bedobálom a hátsó ülésekre, így bekötve az övem, telefonom elővéve már indulunk is útnak a kávézó irányába. Most pakoltunk össze, végül Jungkook magamra hagyott fent az utolsó simításokra, mondván, megvár most már lent, a fontosabb dolgaimat úgysem hagyom otthon. Furcsa érzés, mintha valóban költöznék, de már csak azért is szándékosan fent hagytam a legtöbb dolgom, hogy lássa, nem köteleztem még el magam ilyen téren. Ne nézzen ilyen könnyen kaphatónak, akkor se, ha egyértelmű, hogy együtt maradunk, elvégre egyikünk sem fog szakítani. Még jobban meg kell ismernünk egymás alapszokásait, az általános dolgokat megismerni alaposabban, de ettől függetlenül folyamatosan annyi nehézségen megyünk át, olyan sok harcot vívunk meg, hogy ez már alapjáraton egy olyan köteléket alakít ki kettőnk között, amit szétszakítani nem lehet. Furcsa, hiszen nem is ismerjük egymást olyan régóta, mégis, mintha már hosszú-hosszú hónapok óta tartana a kapcsolatunk. Hihetetlen, mennyire megszerettem.

            Hoseokkal váltok néhány gyors üzenetet, hogy már úton vagyok be, hogy a másik főnökömmel beszéljek, ugyanis kénytelen leszek néhány papírt elintézni, amiért nem fogok bejárni dolgozni, így úgy döntöttünk, nem csalunk, nem is tudunk kihúzni tovább a munka alól, ezért szabadságot veszek ki. Ezt persze még el kell intéznem a tényleges felettessel, elvégre nem Jungkook intézi, független attól, hogy övé a hely. Ideje nekem is személyesen intézkednem, nem pedig a párom nyakán lógni, amit bár nem kértem sosem, mégis mindig mindent elintéz.

            -           Megpróbálok gyors lenni – fordulok a vezetőülés irányába. – Azt hiszem, van megbeszélnivalóm az eredeti főnökömmel – nyomom meg szándékosan a hangsúlyt, mire fölényes mosolyával néz rám -, mivel nem szeretném kirúgatni magam azért, mert együtt vagyunk. Szeretem a munkám, szeretem ezt a helyet is, úgyhogy hagyj élni! Még a mai napig sokként ér, hogy képes voltál megvenni ezt a kávézót miattam.

            -           Az üzlet mindig jól jön – kuncogja el a végét, mire szemeim forgatva nyitom ki az ajtót, hogy bemehessek.

            A kávézóba belépve konstatálom, hogy nincsenek olyan vészesen sokan, s meg is csap az az érzés, hogy én itt szeretnék lenni, segíteni mindenben, de jelenleg ezt nem fogom tudni megtenni, s a következő napokban sem. Amennyi időre csak tudom, kiveszem a szabadságom – persze nem az összeset -, de az elkövetkező napokat annak kell szentelnem, hogy Jungkookot rendbe szedjem, még ha ő úgy is gondolja, hogy ez az egész arra megy ki, hogy megvédjünk engem. Ha ez nyugtatja a lelkét, nála maradok ilyen formában egy időre.

            Hoseokot megpillantom a pult mögött állva, mire elmosolyodva biccentek neki, ő viszont aggódó pillantásokkal illet. Hát persze, hiszen vele még nem is beszéltem a tegnapi rohanásom óta!

            Megállok vele szemben a túloldalon és gyorsan átszólok neki, hogy most a főnökhöz jöttem be, mert fontos beszélnem vele, viszont utána válthatunk néhány szót. Hevesen rázza fejét, majd ahogy indulok hátra, úgy lép le a pultról ő is, s még a lengőajtó előtt megállít vállaimra fogva, hogy kifaggasson a történtekről, de letudom annyival, hogy már minden rendben. Úgy tűnik, többre vágyik, szüksége van magyarázatra, így végül hátramegyünk, hogy ne a vendégek előtt társalogjunk.

            -           Hoseok, nem szeretnék sokáig maradni, majd beszélünk, de Jungkook is vár kint, úgyhogy… - kezdek bele a kifogásaimba, de összefonja mellkasa előtt karjait.

            -           Előbb nekem fogsz beszélni, aztán mondom a továbbiakat, hogyan lesznek – jelenti ki komoran, s kissé feszültnek is tűnik. – Miért vagy ilyen titokzatos? Mi történt veled pontosan, amiért Yoongiban nem bízhatsz meg? A buli estéjén vele mentél el, ez leesett, de hova? Magyarázatot követelek, de azonnal!

            -           Hoseok – meresztek nagy szemeket, hiszen még sosem láttam miattam ennyire kiborulva.

            -           Megmondtam, ha bajod lesz Jungkook miatt, akkor kiherélem, nem?! Ő is keresett téged égbe-világba, de mielőtt nem ismerted meg, minden a legnagyobb rendben volt. Most is kint vár téged, sietned kell. Ki ő neked? A gardedámod? A felvigyázód? Taehyung, most azonnal nyisd ki a szád, különben nem engedlek ki hozzá többé. Amióta vele vagy, állandóan csak a baj van veled.

            -           Azért, mert nehéz élete van, és én segíteni szeretnék neki. Figyelj, nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek gondolnád. Nem velem van a baj, engem nem kell félteni, megvagyok. Az egyetlen, akire vigyázni kell az éppen Kook azért, mert… Rendben van, akkor elmondom – fújom ki a levegőt idegesen. – Yoongi az exe, azért nyalta be magát nálam, hogy újra közel kerülhessen Jungkookhoz. Tudom, agybaj az egész, én sem értem az emberek logikáját, de ez van. A helyzet előállt, le kell rendeznem, de neked is csak akkor fogok tudni kész tényekkel előállni, ha egyáltalán nekem is világos lesz minden, ami történik. Most pedig jobb lenne, ha te is visszamennél dolgozni, mert, ahogy elnézem, egyedül vagy és sokan vannak.

            -           Azt hiszed, ennyivel le tudsz rázni? Abban bízol, hogy nem kell megmagyaráznod nekem a dolgokat most azonnal? – húzza fel szemöldökét, én pedig egyre frusztráltabbá válok. – Maradj csak itt egy picit! – kerül ki, majd eltűnik a lengőajtó mögött.

            Fáj, hogy ilyen idegesnek kell látnom az egyik legjobb barátomat mindössze azért, mert jelenleg nem tudok neki információkkal szolgálni, s belegondolva, valóban annyit lát az egész kapcsolatunkból, hogy sorra kerülök bajba, kezdve azzal is például, hogy egy időben folyton sántikáltam kicsit, mert a próbaidő alatt nem volt olyan kegyes, aztán jött a baleset, a kiakadásom, ahogyan neki is felvázoltam a helyzetet, aztán eltűntem. Nem tudott rólam semmit, még szép, hogy ki van akadva, mérges, s magyarázatot vár, elvégre ő vitt bele valamilyen szinten ebbe az egészbe. Neki köszönhetem egyrészt, hogy Jungkookkal mi most együtt vagyunk. Ha ő nem lenne, ha nem támogatna mindig, minden erejével, akkor most ki tudja, hogy állnának a dolgaink.

            Az ajtó újból kivágódik, de barátom nem egyedül tér vissza, hanem egy másik férfi társaságában. Idegesen fonja keresztbe újból karjait maga előtt, kérdő pillantását pedig nem is tudja elrejteni, egyhelyben állva toporog. Az én szemeim a kétszeresükre nőnek, szívem szaporán verdes mellkasomban, ahogy végigmérem az előttem álló alakot, akit nem hittem, hogy valaha viszont fogok még egyszer látni, főleg azután, hogy megbeszéltük, elrendezi Yoongit.

            -           Jimin, te mit…? – motyogom, de Hoseok szól közbe.

            -           Aha, akkor jól gondoltam, hogy ő az a Jimin. Szóval ő az exed, akiről már meséltél – méri végig a mellette állót, aki csak a padlót bámulja, nem mer felnézni, s ami a leginkább zavaró benne, hogy milyen rétegesen van öltözve, pedig nyár van. Sál van a nyaka köré tekerve, s egy nagyobb darab belebújhatós pulcsit is magára aggatott, melynek hosszú ujjába kezét is elrejti, arcát pedig szinte nem is látni a baseball sapkától. – Képzeld csak, hogy bejött nem is olyan régen ide, hogy téged keres, aztán megkérdezte, megvárhat-e. Mondtam neki, hogy nyugodtan, üljön le az egyik asztalhoz, de rendeljen valami italt, különben nem ülhet csak úgy idebent. Fel is szolgáltam neki, már azóta fizetett is, de még ezt a sapkáját is a fejére húzta, olyan volt, mint valami bűnöző. – Azonnal világossá válik, miért nem tűnt fel, hogy bent ült az étteremben, elvégre az öltözékével szépen rejtegeti magát. Talán tilosban jár?

            -           Beszélhetnénk négyszemközt? – néz fel rám a sapka takarásából, mire torkomban gombóc keletkezik. – Fontos lenne.

            Hoseokra pillantok, aki feszülten figyeli a mellette állót, aki viszont az én válaszomra vár. Nagyot nyelek, s tekintetem váltogatom kettejük között. Jungkookkal éppen azt beszéltük, hogy azért leszek nála, hogy elkerüljem a szükségtelen találkozásokat Jiminnel, avagy éppenséggel Yoongival, akitől óvakodnom kell, erre tessék, alig jövök be egy gyors elintéznivaló miatt, azonnal belebotlok az egyikbe. Mindennek ellenére rábólintok, s Hoseokot is kitessékelem, hogy végre csak mi legyünk, s abban is csak reménykedni tudok, hogy a főnököm nem ezeket a perceket fogja arra választani, hogy kijöjjön az irodájából. Nem jönnék ki belőle túl jól, hogy egy idegennel itt társalgok.

            -           Beszéltél Yoongival? – méregetem alakját, ahogy egyre közelebb lépkedek hozzá, ő pedig kezeivel az ellentétes oldalú könyökeit fogja, automatikusan egy védtelen fiú képét állítva elém.

            -           Igen, de nem tudtam meggyőzni – feleli, mégis kiérzem szavaiból, hogy milyen nehéz ez most neki. – Nem bízik bennem, ezért nem is hallgat meg, amit a történtek után nem csodálok, de ez lényegtelen – rázza fejét, én pedig alig egy méterrel távolabb megállok előtte. – Azért jöttem, mert tudnod kell, hogy nem beszélek ellened, és nem szeretném, hogy ennyire rosszként maradjak meg az emlékeidben.

            -           A bocsánatomért jöttél? – húzom fel hitetlenül szemöldököm, ő pedig összepréseli ajkait. – Talán Yoongi is odakint van valahol? Tudtátok, hogy ide fogok jönni? Tudtátok, hogy kivel? Ha Jungkooknak egy hajszála is meggörbül…

            -           Nincsen itt, egyedül vagyok, és ezt most teljesen őszintén mondom! – emeli kezeit szívéhez, de továbbra is takarásban maradnak előttem a kis húsos, de annál aranyosabb ujjai, ami zavar. Zavar, hogy alig látok belőle valamit ilyen időben. – Egyedül vagyok, mert rádöbbentettél, hogy mennyire idióta voltam az utóbbi időben, mióta megismertem Yoongit, erről meg mindenképpen beszélni szerettem volna veled, főleg, hogy múltkor olyan sietve elmentél. Gondoltam, szólok, hogy bár nincs okod rá, de megbízhatsz bennem, megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy távol tartsam őt tőletek. Kerül, amibe kerül, bánom, amit tettem, szeretném jóvátenni.

            A kerekek csak úgy forognak bennem, egyszerre több ezernyi gondolat cikázik végig fejemben, nem tudom hova rakni ezt a váratlan megnyilvánulását. Nem tudom azt sem, hogy most mennyire lehet igaza, hogy húzza-e az időt vagy sem, de Jungkook itt parkol a kávézó előtt, ha baj lenne, itt vagyok bent, Hoseok is kilát, biztonságban van. Őrültség lenne ide szervezkedniük fényes nappal, ezért azt a részét el tudom hinni, hogy egyedül jött, de a szándékaiban kételkedem, természetesen joggal. Ismerem már, de az utóbbi időben annyi új információ jutott hozzám, amik bár régen történtek, akkor is feldolgozásra várnak, hogy nem tudom, hova rakni őket. Össze kell szednem magam, de csak azután érek rá magammal foglalkozni, miután már Jungkook helyrejött. Ő a legfontosabb.

            -           Szerintem nem meglepő, ha azt mondom, nem bízom benned – rándulnak meg arcizmaim, ő pedig elhúzva száját ránt egyet vállán is.

            -           Nem is várom el, csak el szerettem volna mondani, hogy igazad van, és igenis… igenis szeretem Jungkookot, úgyhogy elgondolkodtam és… nekem is az a fontos, hogy ő boldog legyen. Úgy tűnik, benned találta meg, amit keresett, ebben is igazad volt, de…

            -           Várj! Te most komolyan magad miatt jöttél ide? Ennyire rosszul érzed magad?

            -           Igen – vágja rá gondolkodás nélkül. – Elborult az agyam, Yoongi túl hatásosan beszélt velem, teljesen megváltoztatott, én meg… bedőltem neki, hittem a szavainak, holott nem kellett volna, tudom, hogy hülye voltam. Nem tudok a történteken már változtatni, ez van, ami volt, elmúlt, a jövőbe kell tekinteni. Túl fogom tenni magam Jungkookon, ne aggódj emiatt sem, de ahhoz az is szükséges, hogy tudjam, most már minden rendben lesz felé. Ezt szerettem volna, hogy tudd, én megpróbáltam Yoongit lebeszélni.

                        Szemöldököm ráncolom, ahogy újra és újra végigmérem alakját, majd lassan egyre közelebb lépkedek hozzá újból. Belépek az intimszférájába, mire kissé megfeszül, de nem távolodik el, aminek örülök, mégse nyugtat meg eléggé. Egyáltalán nem tűnik olyannak, mintha hazudna, ami gyanús. Lehet, hogy valóban észhez tért, de kétlem, hogy az én szavaim hatására döbbent volna rá, hogy mekkora egy idióta. Jó, természetesen ez is közrejátszhatott, elvégre Yoongival beszélnie kellett, miután eljöttem onnan, de nem hinném, hogy olyan hatásos szöveget lenyomtam volna neki, hogy most hirtelenjében ilyen irányt vegyen az élete.

            Hosszabb ideig tanulmányozom alakját, szemeibe pedig alig tudok belenézni a sapka takarásától, így egy hirtelen ötlettől vezérelve kapok érte, hogy lerántsam róla, ő pedig ijedten emeli karjait, hogy visszavegye tőlem, viszont ezzel eléri, hogy kezeiről lecsússzon a pulóver, ami még nagy is rá, az én szemeim pedig a kétszeresükre nőnek attól, amit látok. Szemei karikásak, be vannak dagadva, mintha sokat sírt volna, a csuklói pedig vörösek, kissé lilásak is, tökéletesen visszaadják egy véknyabb kötélnek a nyomait.

            -           Jézusom! – emelem szám elé kezem, Jimin pedig alig tud hova kapkodni, hogy elrejtse magát előlem.

Kezeit visszaejti, húzogatja a felső ujját, de már édes mindegy, hiszen láttam. Egyértelművé válik számomra, hogy mitől változhatott meg ennyire a véleménye, s egyszerre válok rémültté a tudattól, hogy talán ő is olyanná válik, mint Kook, s idegessé, hogy Yoongi mit tett vele. Következő tettem nem is meglepő ezek után, az elkapott hévvel nyúlok sáljáért, hogy azt vele hadakozva, de végül lerántsam róla, ettől pedig érzem, amint el is sápadok. Nem egyszerűen ki van szívva a nyaka, ez egyenesen ronda, be van dagadva, szinte alig van ép bőre, ahová nem ért a tanár, s mondjon bármit ezek után, tudom, hogy ő tette ezt vele.

-           Ezt ő tette? – hüledezem, de nem felel, helyette lesüti szemeit, s próbálja összehúzni magát, mintha ez segítene azon, ahogyan kinéz. – Most több okból is ki tudnálak osztani, de későbbre hagyom. Tudod, mit? Én most szépen kivezetlek innen Jungkookhoz, beülsz a kocsiba és megvártok mind a ketten, mert most mindenképpen beszélnem kell a főnökömmel, de téged sem foglak itt hagyni.

-           Mi? – ráncolja szemöldökét, s értetlenül pislog rám. – Nem megyek oda ki!

-           Te velem csak ne vitatkozz! – magasodom fölé, kihúzva magam, mire félelemmel szemeiben néz fel rám. – Tessék, vedd vissza a sálad, meg a sapkád, aztán indulunk kifelé.

-           Nem! Nem akarok, hagyj békén! – tesz egy lépést hátra, miután elveszi tőlem a ruhadarabjait. – Csak szerettem volna tudatni veled, hogy megpróbálkoztam vele, hogy leállítsam, de hajthatatlan, megy a saját feje után. Azt mondta, hogy amit el akar érni, azt el is fogja, úgyhogy felesleges az ellenállás. Azt is mondta, hogy tudja, milyen Jungkook, most már a jelenlegi állapotát is, mivel találkozott vele, ezért meg fogja törni, meg nem is tudom, sok mindent zagyvált össze. Nem vagyok rá képes, hogy meggátoljam ebben.

-           Nem is kell, Jimin! – nyúlok felé, de rémülten húzza össze magát, mikor már mindent visszavett, hogy takarva legyen. – Nem kell tőlem félned. Haragszom, mert egy hülye voltál, ettől függetlenül senkinek sem akarok rosszat. Tudom, hogy régen milyen voltál, most meg Yoongi miatt elvesztetted az önuralmad, ez… ez pszichés dolog, bárkivel előfordulhat, komolyan! – nézek szemeibe, viszont továbbra is sugárzik róla a félelem. – Ha Jungkooktól tartasz, megnyugtatlak, beszélek majd vele erről, tőle sem kell tartanod, nála pedig biztonságban leszel.

-           Nem megyek oda vissza!

-           Ezt nem te fogod eldönteni! Nem fogom hagyni, hogy még komolyabb károkat szenvedj amiatt az elmebeteg, szadista állat miatt! Nem normális, amit művel, elegem van belőle, hogy körülöttem mindenkit tönkretesz! Ne ellenkezz, csak fogd be és tedd, amit mondok! – rivallok rá, mire még inkább próbálná összehúzni magát, s egy újabb lépést tesz hátra. – Nem úgy értettem, ne nézz ilyen agresszívnak, nem fogok neked esni, csak… ahh! – túrok hajamba feszülten. – Kérlek, Jimin! Bízz bennem! – lépek közelebb hozzá, s karján is óvatosan simítok végig. – Csak gyere ki velem, nem egyedül kell odamenned, hanem velem! Majd megmondom neki, hogy mi a helyzet, de utána mindenképpen vissza kell jönnöm még, hogy beszéljek a főnökömmel, utána meg indulunk, rendben? Nem lesz semmi bajod, ígérem!

Jimin nem szól egy szót sem, mégis sikerül mozgásra bírnom, így terelgetve, de kimegyünk a kávézóból. Az autóra nézve látom, hogy Jungkook éppen telefonál, az ellenkező irányba néz ki az ablakon, mint amerre mi vagyunk, így észrevétlenül sétálunk a járműhez, melynek hátsó ajtaját kinyitva átnyúlok a másik oldalra, hogy lezárjam az ajtót, majd a nyitott ajtót is lenyomom, csak aztán tessékelem be Jimint. Rázárom az ajtót, majd az anyósülés felőlit rántom fel, a fiatalabb pedig ekkor már bontja a vonalat, s először rám néz nagy szemekkel, majd hátra, hiszen érzékelte, hogy valaki beszállt.

-           Jimin? – helyezkedik úgy, hogy kényelmesebben szemügyre tudja venni a hátul ülőt, aki fel se mer nézni, ujjait babrálja ölében. – Taehyung, mi ez? – fordul hozzám, s úgy tűnik, egyre idegesebb.

-           Majd megmagyarázom később, de még nem sikerült beszélnem a főnökömmel, úgyhogy légy szíves ne öljétek meg egymást. Annak még jobban örülnék, ha odafigyelnél rá, hogy ne meneküljön ki az autóból. Nincsen gyerekzár? – nézem meg a lehetőségeket.

-           Mi az, hogy ne meneküljön ki innen? Minek ült be egyáltalán?

-           Kérlek szépen, Jungkook! Ez fontos nekem! Ha érte nem is, értem tedd meg, hogy itt marasztalod! Ne essetek egymásnak, ne marjátok szét a másikat! Kérlek! Nagyon, nagyon, nagyon szépen megkérlek! – vetem be leghatásosabb nézésem, nagy szemeket meresztve, mire hosszas másodpercekig állja pillantásom, végül idegesen fordul vissza előre, rácsapva a kormányra, vergődve egy sort, amitől máris gyermekibbnek hat.

-           Ajánlom, hogy nyomós okod legyen! – vet rám egy utolsó pillantást, majd karjait összefonja maga előtt, én pedig már sietek is vissza be, hogy a főnökömmel mihamarabb lerendezzem a dolgaim, mert nem hagyhatom, hogy ezek ketten csak még több kárt okozzanak egymásban.

Mindkettejüknek meg kell bízniuk bennem, mivel nem fogom hagyni, hogy Jimin további bántalmazásnak legyen kitéve. Ha el is járt a szája, akkor sem érdemli meg, hogy ugyanabban a rosszban része legyen, mint Jungkooknak volt. Senki sem érdemli ezt meg.