[6/25] Stalker with love

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Itt a következő rész, amiben végre belátást nyerünk Jungkook kis titkába. Jó olvasást! ^^

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

Kellemes illat leng körbe, mely ismerős, de mégsem tudok rájönni, hogy honnan. Valamiért vonz magához ez az illatfelhő, mely szinte mindenhonnan felém árad. Jobban a párnába bújok, ahogy hason fekve kényelmesen nyámmogok egyet, viszont valami nem stimmel. Az én ágyam nem ilyen puha, nem szoktam ennyire mélyen, ilyen jót aludni benne. Nem egy drága darab, de a célnak megfelel, ez mégsem az. Ezer közül felismerném az enyémet, akkor ez mi? Miért ennyire kényelmes, hogy szinte ki sem akarok kelni belőle? Mi ez a kellemes illat?

            Lassan kinyitom szemeim. Vajszínű párna alá vannak bedugva karjaim, úgy fekszem el rajta. A takaró rajtam szintén hasonló árnyalatú, mire szemöldököm ráncolom. Egy pillanat alatt ülök fel, hogy szétnézzek a szobában, ahol vagyok, viszont szemeim a kétszeresükre nőnek az elém tárult látvány miatt. Az egész szoba bézses, aranyszínben pompázik, a tisztaság is feltűnő, minden túl nagy rendben van, ráadásul maga a helyiség is szokatlanul tágas. Jobbra nagyobb ablakok vannak, amin kinézve csak egy nagyobb kertet látok, de semmi érdekeset. Tőle mindkét oldalra nagyjából két-három méterrel szintén egy-egy ajtó található, amik kérdésesek, vajon hova vezethetnek. Mellettem, az ágy két oldalán éjjeliszekrény van elhelyezve, jobb pedig gardrób van, egyébként semmi különös nincs idebent.

            Ami először kiszúrja a szemem, az a tőlem balra lévő éjjeliszekrényre helyezett pohár víz és két kis tabletta egy kis papírkával ellátva, melyen az áll, hogy vegyem be másnaposságra. Most, hogy így jobban belegondolok, annyira nem érzem magam rémesen, de azért el kell a gyógyszer. A fejem fáj, kissé émelygek is, de nem vészes.

            Odébb mászom, hogy elérjem a kikészített dolgokat, viszont amint kinyújtom kezem érte, feltűnik, hogy rajtam valami más van, mint amiben tegnap este voltam. Azonnal lenézek magamra és látom, hogy rajtam egy rám pár számmal nagyobb, hófehér ing van néhány helyen begombolva, de nem eléggé ahhoz, hogy a kulcscsontomat és a mellkasom egy kis részét takarja. Alul sincsen begombolva az alsó két gomb, az ujja pedig lazán lóg karomon, viszont emiatt elveszve érzem magam benne. A takarót megemelem, hogy megnézhessem, változtam-e máshol, viszont meglepetten konstatálom, hogy egy bokszeren kívül semmi más nincsen rajtam. Szívem nagyot dobban, ahogy tudatosul bennem; engem valaki levetkőztetett. Szerencsére az alsónadrág az enyém, felismerem, úgyhogy bárki is nyúlt hozzám, volt benne annyi, hogy ne vetkőztessen le teljesen.

            Mi történt? Hogyan kerültem ide?

            Kérdések tömkelege lepi el fejem, s ettől zúgni is kezd, amitől csak jobban sajog az egész, így a tablettáért nyúlok, hogy bevegyem a pohár vízzel. Múlt éjjel túl sokat ittam, így totál kiüthettem magam, de mikor? Arra még tisztán emlékszem, mikor megérkeztünk a szórakozóhelyre, amit Minjae választott ki, de jónak is tűnt, aztán az is volt. Együtt ittuk le magunkat a sárga földig, abba bele sem gondoltunk, hogy valakinek haza kellene vezetnie, ami nagy ostobaság volt a részünkről. Egyszer csak szétváltunk, külön táncoltunk a parketten, még egy bevállalós férfit is találtam, akivel egy rövidke csók erejéig elkalandoztam, de akkor… mi történt? Olyan homályosak az emlékeim, hogy ötletem sincs, mit műveltem. Talán… ott volt Jungkook! Akkor láttam meg, hogy ott van, de mit keresett ott? A fenébe is, erre már nem emlékszem. Innentől olyan sötétség az egész, mintha leütöttek volna.

            Váratlanul ugrik be lelki szemeim elé a kép, amint Jungkookot ölelve jelentem ki, hogy meg akarom csókolni. Az emlékbe belepirulok, egyik kezem nyomban szám elé teszem, szemeim pedig tányér méretűre nőnek.

            Jesszus, atyaúristen! Mi a franc ütött belém? Hogyan mondhattam ilyet neki? Miért éppen neki, miért kellett ezt tennem, miért, miért, és miért?! Hátravetem magam az ágyon, egyenest a párnák közé és végtagjaimmal látványosan és hangosan csápolok, ütögetem az ágyat, nyüszítve adva ki magamból, mekkora idióta voltam. Azért mentem el arra a szórakozóhelyre, hogy aztán valakivel elfelejthessem Jungkookot, hogy belemenjek akár egy egy éjszakás kalandba is, de nem azért, hogy aztán az ital hatására, mely elködösítette az elmém, kicsússzon a számom, amire valójában vágyom. Annyira hülye vagyok!

            Tovább vergődök, egy párnát is a fejemre húzva és abba kiáltok bele, ami így tompítja hangom, viszont egy pillanat alatt dermedek le, amint ajtónyitódás hangja üti meg fülem. A párnát félreteszem, és abban a pillanatban ülök fel, hogy így összenézzek az újonnan belépővel, amitől azonnal ledermedek. Azonnal végigmérem a szenvedésem megzavaróját, aki körül eddig is a gondolataim forogtak. Egy laza fehér póló van rajta fekete melegítőnadrággal, haja pedig borzos, egyáltalán nem olyan jól beállított, mint máskor. Fáj bevallani, de tetszik ez a látvány, szívesen látnám nap, mint nap.

            Hozzám közelítve lépdel elmosolyodva nézve rám, mire nem tudom, mi üt belém, automatikusan húzom fel a takarót magamon, hogy legalább a csípőmig takarva legyek. Nem mintha neki nem ugyanaz lenne a lába között, mint nekem, de azért mégsem mutogatjuk a testünket csak úgy mindenkinek.

            -          Jó reggelt, Taehyung! – ér az ágy mellé, majd lenézve az éjjeliszekrényre elégedetten bólint, hiszen bevettem a gyógyszert. – Hogy aludtál?

            -          Hol vagyunk? – nézek körbe ignorálva kérdését, ugyanis nem áll szándékomban beismerni, hogy ennél jobb helyre nem is hozhatott volna, hogy kellően kipihenjem magam.

            -          Nálam – feleli szemrebbenés nélkül, mire hirtelen a nyálam is félrenyelem, így felköhögve, mellkasom ütögetve próbálom rendbe szedni magam.

            -          Miért hoztál ide? Miért nem már akkor haza? Tudod, hogy hol lakom, akkor miért nem oda vittél?

            -          Nem akartam a táskádban turkálni, úgyhogy inkább ide hoztalak. – Szemeim résnyire szűkülnek, ahogy hallgatom szavait. Komolyan ez az indoka? – Na, meg aztán eléggé kiütötted magad, nem szerettelek volna magadra hagyni, hiszen egyedül élsz, itt meg minden adott, tudok rajtad segíteni – ül le az ágy szélére.

            -          Minden adott? – Bólint. – Nálad… komolyan nálad vagyok? – nyílnak tágra szemeim és kezeim is arcomhoz emelem, hogy abba nyöszörögjek bele. – Biztosan még mindig álmodom, vagy hallucinálok az alkoholtól, talán csak a másnaposság mellékhatása. Szép álmokat, Jungkook! – Azzal fogom magam és visszafekszem hátat fordítva neki, magamra húzva a takarót is vállig, amit megkuncog.

            -          Tudod, ha már itt vagy, beszélgethetnénk – folytatja, mit se törődve azzal, hogy éppen vissza szeretnék aludni, hogy aztán mikor újból felébredek, a saját ágyamban lehessek.

            Vissza felülök és nekidőlve a háttámlának magamhoz húzva a takarót nézek rá kíváncsian. Bármi is az, amiről beszélni akar, jobb, ha hamar letudjuk, különben zaklatni fog vele. Most akár a kis nézeteltéréseinket is tisztázhatnánk, mondjuk, megmondhatnám neki, hogy felejtse el a tegnap este történteket, mert egyáltalán nem vonzódom hozzá, nem akarom megcsókolni. Vonzónak vonzó, de nem akarok tőle semmi komolyabbat, csak nem bírok a hormonjaimmal.

            -          Egyetértek, beszélgessünk – megyek bele, majd én vagyok az, aki először kérdez. – Hol vannak a ruháim?

            -          Ki vannak mosva, de majd kapsz újakat, éppen úton van ide pár új darab számodra – feleli mosolyogva, de csak értetlenül ráncolom szemöldököm. – Namjoon az asszisztensem, elküldtem, hogy szerezzen be számodra megfelelő darabokat, mondjuk a tegnapihoz hasonlóakat.

            Már inkább meg se szólom érte, úgyis szükségem van ruhára, ha el akarok innen menni, de ha az enyéimet kimosta, akkor azokat nem tudom felvenni. Még ezzel is tartozni fogok neki, de megpróbálok nem az anyagiakra gondolni, ő úgyis bármit megengedhet magának, habár ez olyan érzés, mintha le akarna fizetni.

            -          Te… te öltöztettél le? Te adtad ezt rám, egy inget alváshoz? – fogok a ruhadarabra és kérdőn húzom fel fél szemöldököm.

            -          Hirtelen nem találtam mást, de ez úgyis nagy rád, ezért biztosan nem volt kényelmetlen.

            -          Komolyan átöltöztettél? – húzom fel magam a tényen, miszerint ő kihasználva, hogy én nem vagyok magamnál, levette a ruháimat és igaz, hogy adott rám másikat, de nem hiszem el, hogy éppen erre futotta. Na, meg aztán mi volt a baj az enyéimmel? – Tudod, illik engedélyt kérni ahhoz, hogy hozzáérj valakihez, egyébként meg minek kellett kimosnod a ruháimat? Mi volt velük a bajod?

            -          Bűzlött az alkoholtól, ahogyan te is, de megfürdetni már nem tudtalak elvinni, így csak az ágyba fektettelek be.

            Próbálok visszaemlékezni a tegnap este bármelyik pontjára, de egyszerűen nem megy. Emlékszem a férfira, akit megcsókoltam, majd arra, hogy ott megláttam a vállalatörököst, aki elől el akartam rejtőzni, de, hogy mikor futottunk össze, az már teljes sötétség. Egyetlen pillanatkép van előttem, az is az, mikor már a karjai között vagyok és az ajkait lesve ejtem ki számon azokat a szavakat, amelyeket magamban kellett volna tartanom. Zavar, hogy nem emlékszem semmi többre, viszont ő tudja, hogy mi történt közöttünk. Vajon… vajon megcsókolt? Ha engem levetkőztetett… talán lefeküdtünk?

            Idegesen harapok ajkamba, mire a másik jobban felmászik az ágyra és közel hajolva hozzám, ujjai közé veszi állam, így elérve, hogy abbahagyjam az ajkam rágcsálását és szemeibe nézzek.

            -          Ne harapdáld! – pillant le a felületre, melyre célozza parancsnak hangzó szavait, s nem is merek ellenkezni, mozdulni sem tudok érintésétől.

Azt szeretném, ha többet érintene, ha simogatna, ha magához ölelne, de ez nem normális, nem engedhetem. Legszívesebben hagynám magam neki, kifeküdnék alatta, bármit megtennék, csak kényeztessen azokkal a szép ajkaival, a hosszú ujjaival, hogy én a hajába túrva élvezhessem, amit velem tesz. Még borzosabbá varázsolnám frizuráját, de büszkeséggel töltene el, hiszen tudnám, hogy miért néz ki úgy, ahogy. Jiminnél én voltam az esetek nagyobb részében felül, mivel ő előszeretettel hagyta magát nekem, vagy esetleg már magától tette szét a lábát, hogy tegyem a magamévá. Jó volt, de azt sem vetem meg, ha én vagyok alul, bár ez nem fordult elő túl sűrűn.

-          Este… este ugye mi nem… mi nem… - kérdeznék rá, hogy megfektetett-e, csak én nem emlékszem rá, mire elengedi állam és elmosolyodik.

-          Ennyire nem emlékszel semmire? Nyugodj meg, nem az én stílusom a nekrofília. Jobban szeretem, ha a másik fél is élvezi, amit csinálok, de te nem voltál magadnál. Elaludtál a kocsimban – tárja elém a tényeket, mire szemeim tágra nyílnak, de valamilyen szinten megnyugszom, hogy nem tettünk semmit.

-          Ha már így alakultak a dolgok, akkor komolyabban is elbeszélgethetnénk, félretéve azt, hogy felvásároltad a kávézót, amiben dolgozom és fűzögetni próbálsz azzal, hogy autót vásárolsz nekem, most meg ruhákat is. Lehet, hogy nálad ez már egy jól bevált módszer, de nekem nem imponál, ha valaki fel akar vásárolni – nézek sötéten szemeibe, mire az övéi is megkeményednek. – Lényeg a lényegben, szeretném, ha leállnál a titkon fotózgatós fétiseddel az én esetemben. – Nem válaszol, de tudom, hogy ő az, aki rám küldött valakit, hogy készítsen rólam képeket, ráadásul ott van az is, hogy ő maga is szemmel tartott már, különben honnan tudta volna, éppen mit csinálok az utcán? – Ha továbbra is így fogsz tenni, tényleg feljelentelek hozzátéve a zaklatást is a személyi jogok sértése mellett.

-          Zaklatás? – mosolyodik el. – Nélkülem most az sem kizárt, hogy az utcán kelnél.

-          Nagyon nagylelkű vagy, hogy elhoztál magaddal, de nem kell többször fáradnod, ha nem hagysz nekem magánteret. Milyen jogon csinálod ezt? – emelem meg picit hangom, mire újból elsötétül tekintete, de azért szája sarkában ott bujkál a mosoly, s most sem a lényeget veszi ki szavaimból.

-          Azt mondod, ha nem készíttetek rólad több képet, akkor elhozhatlak többször is?

-          Miért csinálsz képeket?

-          Hajlandó vagy tárgyalni? – kerüli ki ismét a kérdést, mire szemeim égnek emelem mély levegőt véve. – Ne forgasd a szemed! – Újabb parancs, de nem szólok érte. Miért zavarja ennyire, ha harapdálom az ajkam, vagy forgatom a szemem? – Ha belemész abba, hogy tárgyaljunk, akkor megbeszélhetünk minden feltételt.

-          Miféle feltételről beszélsz? Miért kellenének feltételek és mihez? – ráncolom szemöldököm.

-          Hozzám – feleli, amit újból nem értek, s ezt látván, végül megadóan sóhajt fel. – Szeretném, ha az enyém lennél, Taehyung. Csak az enyém és senki másé. – Szemeim szinte kiguvadnak, hiszen ilyennel se találkoztam még, hogy valaki csak így ki akarjon sajátítani magának, de legbelül mégis tetszik ez a helyzet, az, ahogyan beszél hozzám. Azt hiszem, beteg vagyok, hogy így érzek.

-          Ehhez miért kellenek feltételek? – nevetek fel kínomban.

-          Mert én más vagyok, mint az átlagemberek. Nem a pénzemre gondolok, de szeretem, ha vásárolhatok a partneremnek mindenfélét. Ez velem együtt jár, szeretném, ha mellettem mutatkoznál, de ahhoz ízlésesnek kell lenned, nem engedhetem meg, hogy azt lássák, nem élsz elég jól.

-          Miért akarod, hogy melletted mutatkozzam?

-          Ezt még magam sem tudom, de szeretném megmutatni a világnak, hogy te mellettem vagy. Azt akarom, hogy lássák, milyen gyönyörű férfi van az oldalamon – simítja kezét arcomra, amitől megborzongok, s bókjától el is pirulok kissé.

-          Azt még mindig nem értem, hogy miről kellene tárgyalnunk? Miben vagy más, mint az átlag? Ha nem a pénzedre gondolsz, akkor miért lennél más?

-          Ahhoz, hogy ezt megbeszéljük, alá kellene írnod egy titoktartási szerződést. Amíg ezt nem teszed meg, nem mondhatok semmit, különben fennáll annak a veszélye, hogy világgá kürtölöd, milyen vagyok, ezt pedig nem engedhetem meg – feleli titokzatosan, s többet így már felesleges is kérdeznem, úgysem fog válaszolni semmire, amíg nem írom alá azt a vacak szerződését. Nem értem, mi szükség erre, hogy ennyire komolyan vegye ezt a dolgot, de veszíteni úgysem veszítek vele semmit.

-          Ha aláírom, akkor beszélsz? – húzom fel fél szemöldököm, mire elmosolyodik.

-          Akkor bármit elmondok, csak egy szavadba kerül.

Ekkor megcsörren a zsebében lévő telefonja, melyet előkapva máris megváltozik tekintete, s újból sokkal keményebb lesz, mint eddig volt. Elfordul tőlem és feláll az ágyról, amit én végig követek szemeimmel. Úgy tűnik, Namjoonnal, az asszisztensével beszél, ugyanis valami ruhákat említ, így tudom, hogy valószínűleg megérkeztek, s Jungkook már indul is az ajtó irányába, mire nagyokat pislogok, hogy mégis miért hagy most csak úgy itt egyedül, de mielőtt kilépne, hátrafordul hozzám és a telefont leengedve fogja le másik kezével is, hogy a túloldalon ne legyen hallható, amit mond nekem.

-          Egy perc és jövök, hozom a ruháidat.

            Szavai után máris elhagyja a szobát, így én újból gondolataimba merülhetek. Teljesen összezavar a viselkedése. Azt gondoltam, hogy titkol valamit, mivel elég rejtélyesen viselkedik, de egyre kíváncsibbá tesz, hogy vajon miben más, mint a többi ember. Lehet, hogy a pénzköltés, ebbe beleértve az ajándékvásárlást, egy bizonyos hobbija, mivel úgysem tudja, mire költeni, ha pedig már van, akkor a partnerei hadd élvezzék, hogy kapnak. Viszont azt nem értem, hogy ő ezzel mégis mit nyerne? Ő ad, azt akarja, hogy mellette legyek, hogy csak az övé legyek, hogy elegánsan mutassak, de mit ér el vele? Mit nyer azzal, ha elhalmoz mindenfélével? Járni akar velem? De hiszen nem is ismerjük egymást, akkor mégis hogyan? Mármint az egy dolog, hogy ő utánam nézett, de a személyiségemet nem ismeri igazán, így azt sem tudhatja, hogy nálam egy kapcsolat miről szól. Szeretem a romantikát, Jiminnel is szerettem. Állandóan eljártunk valahova vacsorázni, vagy csak simán együtt töltöttünk hosszú időt, ami azzal telt el, hogy egy parkban sétáltunk vagy akármi más. Az ilyennel nincs problémám, hiányzik is, hogy valaki így viszonyuljon hozzám, hogy igazán szeressen. Abban sem vagyok biztos, hogy Jungkooknak engednék, mivel titokzatos, habár meg fog nyílni nekem, ha aláírom a szerződést, ami megint csak kérdéseket vet fel bennem, hogy mire fel ez az egész. Nem szeretem, nem is lehetnék szerelmes egy olyasvalakibe, akit nem ismerek, de tetszik. Határozottan odavagyok érte, a stílusáért, azért, ahogyan hozzám szól, hogy felsőbbrendűnek tartja magát tőlem. Bármennyire is zavar, ugyanannyira élvezem is a helyzetet, ami elég betegesnek tűnik, sőt, talán azt hihetném, hogy az a probléma, hogy évek óta nem volt senkim, de ez nem igaz. Hiába találtam a buliban is valakit, egyáltalán nem éreztem semmiféle vonzást az irányába, míg Jungkookot meglátva azonnal felhevül a bőröm. Az akarom, hogy megérintsen, hogy az övé legyek, és azt hiszem, ilyesféle izzást még soha nem éreztem. Ez olyan intenzív, olyan szinten vonz magához, hogy még én is megijedek saját magamtól.

            Az ajtó nyílik, végül meg is kapom az aktuális ruháimat, habár Jungkook közli velem, hogy ezen kívül még várnak darabok rám, de azokat félretette, hogyha máskor jövök, legyenek. Elmondja, hogy a jobbra lévő ajtó a fürdőszobába vezet és minden a rendelkezésemre áll, mosakodjak meg, még fogkefét és fogkrémet is találok, úgyhogy kapok is az alkalmon, magamhoz ölelve a ruhadarabokat bújok ki az ágyból, hogy aztán bezárkózhassam a fürdőbe. Viszonylag hamar végzek, meg is fésülködöm, hogy normálisabban nézzek ki, majd magamra kapkodom a ruhákat. A nadrág feszes, kiemeli az alakom, amit a tükörben megnézve nagy szemekkel nézek meg. Nem mintha gondom lenne vele, ha ki van emelve, de miért pont ilyet kellett vennie? Azért, mert a tegnapi ruháim ilyenek voltak? Remélem, a többi nem éppen ilyen, de ki tudja. Egyébként márkás cuccokat kaptam, és valóban nagyon jól néznek ki, van ízlése ennek a fickónak, aki Kooknak dolgozik. Szerencsémre a felső már lazább, s egy cipőt is felkapva, melyet behoztam magammal lépek ki a helyiségből, ahol éppen nem tartózkodik senki, így meglepetten pislogok nagyokat körbenézve, de valóban egyedül lettem hagyva.

            Néhány percen belül újból visszatér Jungkook, majd nem palástolva néz meg magának, viszont ezúttal én is így teszek. Újból ki van öltözve, már a haja is szépen fésült, pont olyan, amilyen mindig lenni szokott.

            Végigvezet egy hosszú folyosón, ami szintén olyan, mint a szoba is volt. Vörös szőnyeg van végiggurítva, a falak világosabb bézs színben pompáznak, néhány méterenként pedig szabályszerűen vannak lámpák elhelyezve, amik kellemes világítást adnak a helynek, ugyanis ablakok itt nincsenek. Egy elágazáshoz érve balra fordulunk, majd elhaladva néhány ajtó mellett, végül megáll egynél. Belépve azonnal levágom, hogy egy dolgozószoba, ami leginkább egy irodára hasonlít. Rögtön a szemközti falnál egy nagy ablak van, előtte pedig egy íróasztal, ami tele van több papírhalommal. Jobb és baloldalon szekrények sorakoznak, telis-tele aktákkal és könyvekkel, ami szintén csak arról ad bizonyosságot, hogy bizony itt van bőven munka, egy gazdag család házába csöppentem, ahol mindenki több üzletnek, cégnek a feje, köztük most már annak is, amiben én dolgozom.

            -          Ez a dolgozószobád? – nézek körbe, míg ő az asztala mögé lép és kihúzva az egyik fiókot kivesz belőle valamit.

            -          Igen, mint láthatod, mindennek az iratát itt tartom. Mivel elég sok a papírmunka, a napjaim nagy részét itt töltöm, de megéri. Mint láthatod, én itt élek, ebben a házban és még nem is láttál mindent – mosolyodik el, miközben összetűzött papírokat csúsztat felém.

            -          A birtokon vagyunk, amit a tévében is mutatnak?

            -          Az a birtok hatalmas, de igen. Azon belül is az én részemen – feleli, majd megköszörüli torkát. – Ez a titoktartási szerződés – nyújt felém egy tollat is. – Nyugodtan olvasd el, de csak az áll benne, hogy mindenről tartod a szád, ami velünk kapcsolatos. Ha tudja is valaki, hogy van valami köztünk, az nem lényeg, a részletekbe nem bonyolódhatsz bele, különben akár fordított esetben én is feljelenthetlek, hogy megszegted a benne írtakat.

            -          Képes lennél feljelenteni? – hüledezem, de azért nagyvonalakban átfutom a sorokat. – Ez könyörtelen, főleg azok után, hogy egyébként te rám küldtél valakit és figyeltél. Ez kérlek szépen zaklatás, úgyhogy akár kérhetnék távoltartási végzést is.

            -          Nem gondoltál arra, hogy ügyvédnek menj? – nevet fel. – Nagyon szépen beszélsz a hivatalos dolgokról.

            -          Nincs pénzem kifizetni a tandíjat, és már egyébként is késő lenne elkezdenem.

            -          Ha kifizetném?

            -          Azt akarod, hogy ellened tanuljak? – húzódnak pimasz mosolyra ajkaim, mire az ő ajkai is fülig érnek. – Jól van, benne vagyok, aláírom, de csak azért, mert nagyon kíváncsivá tettél, hogy mik a szándékaid, meg úgy igazából rengeteg kérdésem lenne hozzád, és így legalább kénytelen lennél válaszolni mindenre. – Azzal a kezembe veszem a tollat, amit adott és a nevemet gyorsan odafirkantom az annak kijelölt helyre, majd már vissza is tolom hozzá a szerződést, hogy örüljön. – Tehát? Akkor most már elmondod, hogy mit akarsz, hogy miben vagy más, mint a többi ember? – húzom ki magam.

            -          Azt akarom, hogy az alávetettem legyél.

            Mint, akit fejbe ütnek, úgy érzem magam. Ezernyi gondolat és kérdés cikázik végig fejemben, viszont egyik sem hagyja el szám. Ez az egyetlen szócska az, ami annyi minden mögöttes tartalmat hordoz magában, hogy nem is tudom, hogyan reagálhatnék rá. Végül egyetlen kérdés csúszik ki belőlem:

            -          Ez mit is takar pontosan? - Elmosolyodik értetlen arckifejezésem láttán, de nem szól meg érte, hogy nem igazán értem pontosan, mit is akar tőlem. – Mármint úgy érted, hogy mindig te akarsz engem dugni?

            -          Igen, részben ezt. – Látszik, hogy próbálja visszafojtani a feltörni készülő nevetését értetlenségemen. – Röviden összefoglalva, én parancsolok, te tűröd.

            -          Mi? – ráncolom szemöldököm.

            -          Teljesen alá kell vetned magad az én akaratomnak. Kérdés nélkül teljesítened kell minden kérésem. Ez minden olyat magába foglal, amit én élvezetesnek találnék az adott helyzetben, de természetesen fektetnék le alapszabályokat, ahhoz is van egy külön szerződésem, amelyet jó lenne, ha alaposan áttanulmányoznál – vesz elő az egyik fiókjából egy újabb papírköteget és felém nyújtja. - Minden benne áll, hogy mi lenne kettőnkkel, ha pedig valami esetleg nem tetszik, szólsz és megpróbálhatunk változtatni rajta, de csak akkor, ha azt én is úgy vélem, hogy érdemes esetleg kitörölni a listából.

            Kezembe veszem az újabb szerződést, majd gyorsan futom át a sorokat, ahogy emelem a lapokat, hogy a következőre is rálátásom nyíljon, szemeim pedig máris tágra nyílnak a különböző eszközök leírásának láttán. Fejem rázom, ahogy visszadobom az egészet az asztalra és felnézek rá idegesen.

            -          Ez neked miért jó? – nevetek fel kényszeredetten. – Mármint, ha én vagyok az alávetett, és te ilyeneket használsz, akkor… akkor te…

            -          Én vagyok a domináns. Ez az a szerep, amit nem cserélnénk fel.

            -          De itt olyanok is vannak, mint a kötözés, ostorozás… - rökönyödök meg. – Ez mire jó neked? És nekem miért lenne jó, ha belemennék? Mégis mit nyernék vele? Mit kezdesz te ezekkel az eszközökkel?

            -          Megbüntetlek – mosolyodik el haloványan.

            -          Megbüntetsz? – horkantok fel. – Már miért büntetnél meg?

            -          Például, ha forgatod a szemed, vagy az ajkad harapdálod, esetleg nem teszed azt, amire kérlek, hanem folyton ellenszegülsz – méri végig alakom újból, mire lesütöm szemeim.

            -          Én ezt nem értem.

            -          Nekem ez jó. – Értetlenül rázom fejem. – Ha megbüntethetlek, akkor én azt élvezem, de megbeszélhetjük, milyen keretek között vagy hajlandó ezt vállalni.

            -          Szadista vagy? – tapintok rá a lényegre, mire hirtelen köpni-nyelni nem tud.

            -          Azt hiszem, én nem éppen így mondanám, de igen.

            -          Még mindig nem értem, nekem ez miért lenne jó, hogy hagyom, hogy azt tegyél velem, amit csak akarsz, hogy úgy fenyítsél be ezekkel az… ezekkel az eszközökkel, hogy fájjon. Sajnálom, de nem preferálom az erőszakot. Mit nyernék én ezzel?

            -          Engem – vágja rá gondolkodás nélkül. – Ha mindent úgy csinálsz, ahogyan mondom, akkor nem foglak megbüntetni. Tudod, ez nem csupán fájdalom. Olyan gyönyört tudnék nyújtani számodra, amilyenben még biztosan soha nem volt részed.

            -          Én nem…

            -          Kérlek! – vált át ismét gyermekiesbe tekintete, s szinte kölyökkutya szemekkel néz enyéimbe, amitől ismét nagyobbat dobban szívem. – Csak arra kérlek, gondold át! Vidd magaddal haza a szerződést és alaposan tanulmányozd át, nézz utána mindennek, majd csak aztán dönts. Én bízom benne, hogy jó választ fogsz adni. – Azzal elővesz egy nagyobb borítékot is, majd abba belehelyezi a papírköteget, s úgy nyújtja felém újból. – Ne feledd, hogy erről senkinek nem beszélhetsz! – Tekintete ismét megkeményedik, ami szinte lenyűgöz, hogy így tudja váltani. – Ebben minden részlet benne áll, csak olvasd el figyelmesen, ha pedig nem tetszik valami, írj. Már tudod a számom, keress fel.

            Ha ebbe belemennék, akkor alávetném magam minden akaratának, szexuálisan kénye-kedvére használná ki a testem, hogy saját magának örömet szerezzen vele, én pedig őt nyerném vele, ami bármennyire is legyen csábító ajánlat, nem tűröm a fájdalmat. Engem csak ne verjen el úgy, ahogyan akarja. Elég egyetlen rossz szó, ő pedig, ha úgy tartja kedve, akár el is fenekelhet?

            -          Mi van akkor, ha nyilvános helyen vagyunk? Ha akkor teszek valami olyat, amit neked történetesen nem tetszik. Mit fogsz csinálni? Idehozol magadhoz?

            -          Az a körülményektől függ – feleli készségesen. – Nem kizárt, hogy bezárkózunk a kocsimba, vagy elmehetünk akár hozzád is, vagy a kávézóban is félre tudunk vonulni, ugyanis az enyém a hely. Rengeteg lehetőség van, sok üzlet felett van hatalmam, ahová besurranhatunk.

            -          Jesszus, ez beteg! Olyan, mintha egész nap játszanánk.

            -          Mert azt is tennénk. Szeretek játszani – mosolyogja perverzen, mire inkább felkapom az asztalról a borítékot.

            -          Haza szeretnék menni. Majd gondolkozom rajta, de nem ígérek semmit. Nem tetszik a felállás – fordítok hátat, hogy kimenjek a dolgozószobájából, mire hallom is, hogy követ.

Órákkal később már otthon fekszem a saját ágyamban, ami nem olyan kényelmes, mint ahol ébredtem, ráadásul azt a kellemes illatot sem árasztja magából, ami Jungkookra emlékeztet, de a célnak megteszi. Ajkam harapdálva töprengek a helyzeten. Mindig is sejtettem, hogy valami nem oké a fickónál, de, hogy egyenesen ilyen szadista hajlamai legyenek! Azért erre nem számítottam. Még azt meg is értem, hogy szeret dominálni, ki is nézem belőle, abból az aranykanalas szájából, de az már mindennek a teteje, hogy azt akarja, önként vessem alá magam minden akaratának. Ráadásul, ha valami nem tetszik neki, akkor szó nélkül tűrnöm kellene, ahogyan elfenekel? Milyen hülyeség ez! Ki vagyok én, hogy ezt megtegye velem?

            Mindennek ellenére mégis elgondolkozom az ajánlaton. A szerződést is kiveszem a borítékból, hogy beleolvassak, s már az elején le vannak fektetve alapszabályok, miszerint ez csak egy bizonyos időtartamra szól, amit a felek közös megegyezés alapján határoznak meg. A gond mégis csak az, hogy én még mondhatni, szűz vagyok ilyen téren. Az egy dolog, hogy régebben Jimin is párszor átvette az irányítást, de az elég ritkán fordult elő, és amúgy is ez nagyon régen volt már. Szinte nem is emlékszem, milyen volt, így félek ebbe belemenni. Félek, de mégis legbelül a szívem azt súgja, hogy próbáljam ki, az időtartamot úgyis mi szabjuk meg. Mondhatnám, hogy mondjuk egy hónap az egész és kész, kifújt, megszakítunk mindennemű kapcsolatot.

            A szerződést tovább olvasva látom, hogy valóban van számomra is kedvező pont, ami szintén játéknak tűnik, de, ha Jungkook ezt betartja, akkor egy szavam se lesz. Ostobaságnak tűnik, hogy színeket mondjak, de tetszik. Ha úgy érzem, hogy a tűrőképességem határait feszegetem, akkor csak annyit kell mondanom, hogy sárga, ő pedig visszább fogja magát. Ha már végleg betelik nálam a pohár, elegem van a kialakult helyzetből és a szerződést is meg akarnám szakítani, akkor azt kell mondanom, hogy piros, neki pedig szó nélkül fel kell hagynia mindennel, és tűrnie, hogy én faképnél hagyom. Ennyi minimum kijár amellett, hogy ő kihasznál. Az alávetett fél leírását is megtalálom, de abban csak ugyanaz áll, amit már személyesen is megbeszéltünk. Alá kell vetnem magam kérdés nélkül minden akaratának, viszont még egy szemponton megakad a szemem.

            A megnevezés aktus közben csak Mr. Jeon vagy uram lehet.

            Felnevetek, ahogy eszembe jut, ezt már eljátszotta velem. Mennyire sunyi dög! Viszont visszagondolva már akkor sem volt túlzottan ellenemre a felállás. Valamilyen szinten tetszett, hogy ő akar uralkodni.

            Menjek bele vagy nem?