Cím:
Stalker with love
Író:
Ayu
Besorolás:
+12
Szereplők:
Taehyung, Jungkook, Hoseok
Páros:
VKook
Figyelmeztetés:
yaoi
Műfaj:
AU, bdsm
Leírás:
Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik,
ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a
kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie
kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?
Megjegyzés:
Megint ebből hoztam részt, de ígérem, hogy na a vámpírosból is fogok lassan
hozni részt. XD Jó olvasást! <3
U.i.:
Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!
Mikor
már a kávét felszolgáltam neki, a pult mögül sötét pillantásokkal illetem. Jeon
Jungkook, a Jeon’s vállalat örököse, akinek a kezében több üzlet, vállalkozás
sorsa van. Egy huszonöt éves fiatal srác, aki egyszerre aranyos és ördögien
szexi, aki titokzatos, vonzó, de közben félelmetes, ami azt súgja, ne menjek a
közelébe, viszont az a vonzás túl erősnek bizonyul. Tudom, hogy könnyen ki tud
nyomozni bárkiről bármit, máskülönben honnan tudna rólam ennyi mindent, és
honnan jött volna neki a kapcsolatom Jiminnel? Tudom, hogy tudja, hogy együtt
voltunk, vagy legalábbis sejti. Miért kellett egyáltalán ezeket a képeket
megmutatnia nekem? A közös képünk feleleveníti bennem a régmúlt emlékeit, a
másik meg… a másiktól csak a kíváncsiság kerekedik felül rajtam. A képen nem
látszik a teljes alakja, csupán a derekáig, de így is tökéletesen kivehető,
hogy valószínűleg nincs rajta túl sok ruha. Az ing is lazán lógott már sokkal
izmosabb testén, ráadásul ki is volt gombolva, amit nem tudok hova tenni.
Mosolya még mindig ártatlan, viszont a huncutság ott csillog szemeiben, melynek
haja is tökéletes hatást ad, ugyanis az pont olyan borzos, mintha egy jó kis
hancúr után lenne túl. Ha jobban belegondolok, az arca… az arca pont olyan, mintha
ki lenne elégülve.
Megrázom fejem, hogy kiűzzem a
gondolatokat arról a képről. Már rég túltettem magam rajta, nem érzek semmit
iránta, már fájdalmat sem, de mégis… mégis annyira tökéletesen néz ki azon a
képen, hogy legszívesebben még most is magam alatt látnám, főleg ezzel a
férfiasabb külsővel. Nem, nem szeretem, és ezzel már nem csak magamat próbálom
áltatni, valóban így van, de azért bánt, hogy Jungkook ezt ellenem próbálja
fordítani. Mit akar ezzel elérni? Törjek meg? Miért? Mit akar?
A következő nap ugyanígy telik.
Jungkook szokás szerint megérkezik ugyanabban az órában, mint az előző napokon
is, a rendelése is változatlan, így legközelebb inkább már meg sem fogom
kérdezni, hogy mit kér, már csak a kávéval fogok elé állni. Próbálok nem rá
fókuszálni, hogy a többi vendégre is kellő figyelmet szenteljek, és ne rontsak,
mint az előző napon, hogy aztán a munkatársam segítsen ki, aki ráadásul most
nem is Hoseok, ugyanis ő szabadnapot kapott mára.
Végül sikeresen elkerülöm, hogy
szóba elegyedjek vele a kellőnél tovább, így megkönnyebbülten fújom ki a
levegőt, mikor távozik az üzletből, de az üvegen keresztül visszanéz még rám,
majd egy sejtelmes mosoly kíséretében áll tovább. Még a szőr is feláll a
hátamon, de mégis kellemes borzongás fut végig rajta. Nem jó, nem lehet igaz,
hogy ilyen hatással van rám már egyetlen pillantása is! Alig várom, hogy
eljöjjön a hétvége és kitombolhassam magam, hogy ne kelljen rá gondolnom. Ki
kell élnem magam, szereznem kell egy bevállalós pasit, akivel kiélem a szexuális
vágyaim, aztán már nem is lesznek ilyen érzéseim az idegen felé. Vagy talán…
vele kellene egyszer lefeküdnöm?
Na, még mit nem! A fejem hevesen
rázom a gondolatra. Mennyire idióta vagyok! Hogy juthatott egyáltalán ilyen az
eszembe? Nem vagyok normális, ha azt hiszem, attól jobb lenne. Egyértelmű, hogy
ő is akar tőlem valamit, máskülönben nem vett volna csak úgy egy kocsit, de
valamiért úgy érzem, neki nem csak egy éjszakára kellenék. Az egy dolog, hogy
én kiélném magam, de úgy érzem, ő más miatt keres. Vagy tévednék?
A következő nap már hárman vagyunk
beosztva, szerencsémre Hoseok is köztünk van, így nem kell egyedül szenvednem,
a harmadik fél pedig most érkezett vissza egy hosszas szabadságról, így
biztosan keményen meg lesz dolgozatva. Nem mintha baj lenne a többiekkel, de
mégis csak ő áll hozzám a legközelebb. Az évek alatt vele haverkodtam össze,
vele jártam el mindenfele az összes közül, de nem bántam meg egyetlen együtt
töltött percet sem.
- Hoseok,
Taehyung! – siet hozzánk az irodából munkatársunk, mire kíváncsian pislogunk
rá. – Az mondta a főnök, hogy jönni fog a nagyfejes – közli a tényeket, mire
mindketten megrökönyödünk. Eddig még nem volt példa rá, hogy bárki a felsőbb
körökből idejött volna.
- Miről
fogjuk felismerni? – kérdez vissza Hoseok.
- Én
azt hiszem, tudni fogom, ki az. Mutatott képet róla, de legyetek készenlétben,
mert bármikor megérkezhet. – Azzal ott is hagy minket, hogy az egyik asztalhoz
lépve felvegye a rendelést.
A falon lévő órára pillantok. Vajon
Jungkook tudja, hogy ma dolgozom? Tegnap meg sem kérdezte, viszont, ha eljön,
akkor annak ebben az órában kell történnie. Jaj, csak nehogy most kezdjen ki
velem, különben kitekerem a nyakát! Ha még egyszer megkér, hogy üljek le mellé,
nem tudom, mit csinálok! Jön a főnök főnöke, akinek a kezében van a kávézó
sorsa, akivel még soha nem találkoztam, de nem is gondoltam, hogy valaha fogok.
Ha előtte fog ilyeneket kérni tőlem, akkor ki fognak rúgni. Két opció
lehetséges: kirúgnak, mert leültem, vagy kirúgnak, mert a vendégemnek nem elégítem
ki az igényeit, így rossz nevet hozok a helynek.
Éppen végzek a mosogatással, majd
lépek is ki a pult mögül, mikor egy kezet érzek meg lapockáim közé simulni,
majd időm sincs reagálni, már erősen nyom is le meghajlásba. Oldalra nézve
látom, hogy Hoseokot is hasonlóan lenyomták, de köztünk meg munkatársunk áll,
aki tátogva közli velünk, hogy itt van. Karjára fogva leseprem magamról, hogy
ne tűnjek még ennél is gázabbnak, majd óvatosan emelem meg annyira fejem, hogy
láthassam, ki az, aki ekkora tiszteletet érdemel, viszont amint meglátom, ki
közelít, állam nagyjából a földet verdesi.
Jungkook kimért léptekkel közelít
hozzánk, tökéletesen simára vasalt öltönyben, a szépen fésült hajába pedig
olyan szexisen túr bele, amilyet még senkitől sem láttam. A kinti napsütés
miatt még napszemüveget is visel, amit ekkor szintén túl tökéletesen vesz
mutató- és hüvelykujja közé, hogy levegye, majd az egyik asztalnál ülő nőre
mosolyog, végül egy kacsintást is elejt. Következőleg felénk fordítja
tekintetét, majd végigmérve mindhármunkat, véglegesen rajtam állapodnak meg
szemei, de nem veszem a lapot, szám továbbra is tátva a csodálkozástól. Máskor
is elegánsan jelenik meg, de azért ennyire…
- Üdvözöljük
a kávézóban, uram – szól a középen álló, így Jungkook figyelmét magára vonja,
míg én továbbra is az állam keresem a földön, de azt hiszem, az valahova megszökött.
– Vezessem körbe, esetleg leülne egy asztalhoz?
Felhorkantok, s azt hiszem, végre
sikerül becsuknom a szám, de nem eléggé ahhoz, hogy a szavakat visszafojtsam.
- Minek
kellene őt körbevezetni? – mérem végig újból, majd egy fintort is vágok. –
Miért kell előtte hajlonganunk? Mik vagyunk mi, hogy mindenki előtt…
- Taehyung!
– sziszegi oldalba bökve. – Ő a nagyfőnök! – mereszt rám nagy szemeket, mire
hirtelen félrenyelem a saját nyálam, így köhögni kezdek.
- Mi
ez, valami vicc?!
- Micsoda
fogadtatás ez, Kim Taehyung – ejti ki nevem lassan, mibe nyomban belepirulok.
Mióta is lettem ennyire érzékeny?
- N-nem…
- motyogom, de szemeiből semmit nem tudok kiolvasni. Haloványan elmosolyodik,
de nem tesz több megjegyzést, inkább a másik kettőhöz fordul, hogy velük
váltson pár szót az üzletről és a munka menetéről, én viszont teljesen
letaglózom.
Mi az, hogy ő a főnök? Komolyan
képes volt megvenni ezt a kávézót is? Miért vette meg? Mikor tett így? Egy
ilyen nem történik meg egy csettintésre, szóval biztosan már pár napja folyik a
tárgyalás róla, de abban is biztos vagyok, hogy könnyen megszerezte magának ezt
a pozíciót. Persze, mert neki nem elég, hogy van vagy ötven másik üzlet, amit
irányíthatnak, neki még ez is kell a tarsolyába. Mennyire telhetetlen! Semmi
értelme az egésznek, miért kellene neki éppen ez a kis kávézó? Még ha valami
nagyobb hely lenne, de ilyesmiről szó sincs. Egyszer még isten bizony, meg
fogok őrülni tőle.
Körbevezetik a kávézó minden kis
zugában, én viszont addig a vendégek között maradok, hogy ott tevékenykedjek.
Néhányan elmennek, viszont jönnek helyettük mások, akiket ki kell szolgálnom.
Mosolyogva fogadok mindenkit, kedvesen szólok hozzájuk, majd a megfelelő
rutinnal, szabály szerint szolgálok fel mindent, amit kérnek. A munkámba aztán
nem lehet belekötni, s nagyon remélem, hogy nem is fognak, így mikor
visszatérnek az éttermi részbe, Jungkook elindul a szokásos helye felé, ahová
leülve már rutinszerűen kapja fel az itallapot. A munkám ugyanolyan precízem
végzem, viszont mikor a pult mögé érek, Hoseok beránt magával a raktárba.
- Te
szolgálod ki – bök mellkason. – Meg se próbáld elkerülni csak azért, mert
megvette a kávézót! Te már nagyon jól tudod, hogy mik az igényei, ráadásul
téged furikázgat haza…
- Hé,
álljon meg a menet! – emelem kezeim magam elé. – Az csak egyszer történt meg,
aztán most nem is vendégként van itt, akkor mi az, hogy szolgáljam ki?
- Ugyan
már, egyértelmű, hogy téged akar – emeli égnek szemeit, viszont végül el is
mosolyodik. Értetlenül ráncolom szemöldököm. – Ne nézz ilyen értetlenül! Tudsz
róla, hogy csak akkor jön ide, mikor te is dolgozol? Amikor szabadnapot kaptál,
nem volt itt, de honnan tudta, hogy nem leszel?
- Hát
az… mindegy – pirulok el újból, ahogy eszembe jut, mikor berontott hozzám azon
a reggelen, hogy akkor is láthasson. Elmondása alapján több időt akart volna
velem tölteni, de a munka közbeszólt. Milyen nehéz is lehet vállalatörökösnek
lenni! Mindjárt megsajnálom.
- Tetszik?
– húzogatja szemöldökét, mire gondolkodás nélkül vágom hasba gyengén, de mégis
eléggé erősen ahhoz, hogy éreztessem vele, ez egyáltalán nem vicces. – Ó, most
mit izélsz itt? Egyértelmű, hogy megmozgatott benned valamit. Sugárzik rólad.
Te nem látod magad, de nagyon aranyos, amikor elkalandoznak a gondolataid, de
közben őt bámulod, mert sugárzik a szemeidből, hogy tetszik. Csak úgy
csillognak! – neveti.
- Az
tagadhatatlan, hogy helyes és rendkívül jól néz ki, de nem tetszik! Semmi
tisztelet nincs benne, állandóan csak a pénzét fitogtatja, ami irritáló. Nem
szép dolog ezzel nagyzolni egy olyan előtt, mint én. Jó, elhiszem, hogy van
neki, de azért nem kellene tálcán kínálnia, hogy menjek hozzá dolgozni, cserébe
meg bármit megkapok! – Fel se fogom, hogy elárultam, amit napok óta magamban
tartok, ezzel viszont sikeresen felkeltem a másik figyelmét is.
- Azt
mondta, hogy menjél hozzá dolgozni? Ez most komoly? Te meg nem fogadtad el?!
Mekkora hülye vagy, Taehyung! Fogadjunk, hogy aranyéleted lenne!
- Hol
érdekel? Azt se tudom, mit kellene csinálnom, nem mondott semmi konkrétat, csak
annyit, hogy adottság kell hozzá, ami nekem megvan. Nem is ismer, akkor miféle
adottságról beszél? – nyílnak tágra szemeim, majd csípőre teszem kezeim.
Ekkor a telefonom megrezzen, így
idegesen kapom ki zsebemből, hogy megnézzem, ki zaklat ilyenkor, viszont a vér
is meghűl ereimben, amint meglátom az ismeretlent.
„Munkaidőben
nem szabad lazsálni, édesem.”
Rémülten nyílnak tágra szemeim, majd
azonnal ki is lesek az ajtóból, hogy körbenézzek, ki láthat ide be, de senki
sem gyanús. Talán az utcáról belátna a zaklatóm? Ki ez egyáltalán? Miért hív
még mindig édesemnek, mikor elég határozottan megmondtam neki, hogy nem vagyok
senkije!
„Amíg
nem feded fel magad, addig semmi jogod belekötni abba, amit teszek!”
Igen, ez így tökéletes válasz, s
nyomban el is küldöm neki. Bárki is az, tanulja meg, hol a helye, különben nem
állok jót magamért. Ó, csak kerüljön a kezem közé a zaklató, helyben kitekerem
a nyakát.
- Kinek
írtál? – kíváncsiskodik Hoseok a telefonomba hajolva, viszont azt
visszacsúsztatom zsebembe.
- Nem
érdekes – sóhajtom gondterhelten. – Szóval mit is akartál pontosan, amiért ide
be kellett jönnünk?
- Ja,
csak annyi, hogy amúgy inni szeretne, ezért ült le, úgyhogy nyomás – fog vállaimra,
majd úgy fordít rajtam és adja meg a kezdőlöketet ahhoz, hogy kimenjek onnan.
Feszülten kapom fejem az említett
személy irányába, aki szintén ekkor néz fel rám, mire haloványan elmosolyodik,
viszont nekem megrándul szemöldököm. Esküszöm, át fogok ugrani a pult felett,
hogy nekirohanjak, az sem érdekel, ha kirúgnak. Ha miatta leszek leszidva a
főnöknél, akkor akár ki is rúghatnak! Jó, mondjuk innentől az ő keze is benne
van a dolgokban, így talán megkérhetném, hogy védjen meg, de az meg megint
gyengeségre utal. Ki vagyok én, hogy tőle függjek?
Elkészítem a szokásos kávéját, majd
már megyek is, hogy letegyem elé az asztalra, amit ő végig követ szemeivel. Ó,
most milyen szívesen nyomnám ki őket! Csak érjen véget ez a nap, esküszöm,
megkeresem és kitekerem a nyakát! Úgy mér végig, mintha egy darab hús lennék,
és nem mondom, hogy nem mozgat meg bennem semmit, de csak ne bámuljon így!
A tálcát leteszem a kávéval, mire
elismerően mosolyog rám, hogy így tudom, mit szeretne. Nem mintha nehéz lenne
megjegyezni, ugyanis minden áldott nap ezt kéri.
- Ülj
le! – Természetesen ez sem maradhat el. Az elmúlt nap próbáltam elkerülni, most
viszont, hogy ő az egyik főnököm, megtorpanok. Nem tudom, mit kellene tennem,
hiszen tennem kellene, amire kér, különben egy szavába kerül és én repülök
innen, viszont munkaidőben szintén tilos leülni.
Teszem, amire kér, viszont éppen
csak leteszem a fenekem az ülőalkalmatosságra, már újból szól.
- Munkaidőben
miért ülsz le?
Mintha parazsat tettek volna a
székre, felugrok álló helyzetbe, miközben szúrós pillantással illetem, mire
csak fölényes mosollyal néz rám.
- De
hát te mondtad…
- Ha
azt mondom, ugorj a kútba, megteszed?
- Hogy
te mekkora… - kezdenék szidalmazásába, viszont újból belém fojtja a szót, így
kénytelen vagyok ajkamba harapva visszafogni magam.
- A
főnököd vagyok, hogy beszélsz velem? Légy tiszteletteljes, és nem „te”, hanem
neked csak uram vagy Mr. Jeon.
Nem bírom ki, hangosan horkantok fel
kinyilvánítva nem tetszésemet. Elképesztő, mit képzel magáról! Pár napja még
közölte velem, hogy tegezzük egymást, mert nem nagy a korkülönbség közöttünk,
erre most váratlanul benyögi, hogy legyek tiszteletteljes? Én, aki idősebb
vagyok nála? Az már egyből ki van zárva, hogy én úgy nevezzen, ahogyan
kiszabja, nem fogom lejáratni magam, és a csicskása se vagyok, csak egy
alkalmazott, akit nem szabadna terrorban tartania.
- Persze…
- vicsorgok.
- Kirúgjalak?
– dobja be az aduászt felhúzott szemöldökkel, mire nyomban megváltozik
tekintetem. Széles mosollyal, barátságos tekintettel nézek le rá.
- Mit
parancsol, mit hozzak, uram? – kérdezem nyájasan, mire pajzán mosolyra húzódnak
ajkai.
- Szóval
nálad használ a fenyítés – dől hátra újból végigmérve egész alakom, amivel
zavarba hoz. – Ülj le!
- Most
viccelsz?! – vágom csípőre kezeim., viszont tekintete azonnal viselkedésre
késztet, így helyet is foglalok múltkori helyemen, amit már elégedetten figyel.
– Mit szeretne?
- Előre
szeretnék fizetni a kávéért – feleli, mire értetlenül ráncolom szemöldököm, így
folytatja is. – Tudtad, hogy Ausztráliában van egy kávézó, ahol csókkal lehet
fizetni az italért? – hajol közelebb hozzám, mire tágra nyílnak szemeim és
akaratlanul is ajkaira esik pillantásom, melyek különleges formával vannak
megáldva, s szívesen ízlelném meg, hogy vajon mennyire puhák, de észnél kell
lennem, így megrázom fejem kiábrándítva magam.
- Koreában
vagyunk – nézek szemeibe, majd nem is várok tovább, felállok, és gyors
léptekkel sétálok vissza a pult mögé, ahol zavaromban leguggolok a beépített
szekrényekhez, mintha ott keresnék valamit, holott csak nem akarom látni az
önelégült fejét.
Ez egy konkrét felhívás volt arra,
hogy ő bizony meg akarna csókolni. Még előre is hajolt és olyan sokat sejtetően
ejtette ki a szavakat egymás után, hogy az ember akarva-akaratlanul is rosszra
gondol. A francba is! Igenis szívesen hagynám neki, hogy megcsókoljon, de
közben bennem van az is, hogy nagyon nem vagyok normális. Nem gondolhatok így
egy olyan valakire, akit nem is ismerek, viszont ő engem annál inkább. Vajon
tényleg nagyon feltűnő, hogyan érzek legbelül? Nem, nem tetszik… akarom
mondani, de tetszik, tetszeni éppenséggel nagyon is tetszik, de nem ismerem,
úgyhogy szó sem lehet róla, hogy engedjek neki. Nem mintha a holnapi buliban
nem azt tervezném, hogy egy vadidegennel leállok enyelegni, de az egészen más
helyzet. Jungkookról sugárzik, hogy ő nem csak egy kis enyelgésre vágyik,
máskülönben nem hívott volna magához dolgozni, hogy jobb életet biztosíthasson
a számomra. Na, meg akkor nem is kutakodna utánam, nem tudna ennyi mindent
rólam, nem lennének képei sem. Persze, képek, az is kérdés, hogy azok honnan
vannak meg neki.
Erről akaratlanul is a fényképező
jellegzetes hangja ugrik be, amit az elmúlt napokban hallottam az utcán, hogy a
hátam mögül jön. Határozottan engem fotóz valaki, valaki, aki többet akar tudni
rólam, aki kíváncsi arra, mit is csinálok a hétköznapokban, a munkán kívül, aki
zaklat, aki valószínűleg ugyanaz a személy, aki üzeneteket is írogat nekem. De
ki tudná a számomat, aki mindent tudni akar rólam, aki nem hagy az édesem
megnevezéssel?
A felismerés úgy csap arcon, mint
egy jól irányzott pofon, így ahogy felállok meg is fejelem a pultot, mire
felszisszenek. A sérült felületet simogatva nézek Jungkook irányába, aki a
hangra felém kapja fejét kezében a csésze kávéval, s kíváncsian pislog nagyokat.
Ő küldött rám valakit, hogy fotózzon!
Ő ír üzeneteket rejtett számról, ő az, aki rettegésben tart napok óta, aki
miatt félek kimozdulni a lakásomból. Ez mennyire beteges, és én mennyire hülye
vagyok, hogy erre eddig nem jöttem rá, mikor a válasz itt volt végig az orrom
előtt! A Jiminről készült képet is biztosan ő készítette, így biztos vagyok
benne, hogy ez valami furcsa fétise lehet, hogy másokról fotókat készítsen.
Talán… nem, nem lehet! Mikor nálam volt, kinézett az ablakon, pont azon,
amelyiken előző nap én is tettem félmeztelenül, majd amikor leült az ágyamra, közölte
velem, hogy nem kellene csak úgy vetkőznöm, hogy bárki láthassa. Azt… azt
látta? Vajon arról van képe? Ez személyi jogsértés!
Előkapom a telefonom és gyorsan
pötyögni kezdek bele, ott legalább nem használhatja ki a fölényességét.
„Tudom,
hogy ki vagy, úgyhogy akár le is szállhatsz a magas lóról, nem érdekel, hogy
főnök vagy, vagy sem.”
Azonnal felé nézek, s valóban lenéz
telefonjára, majd először úgy tűnik, kissé ideges lesz, végül mégis mosolyra
húzódnak ajkai. Nem válaszol rögtön, sokáig fixírozza a telefont, mire rászánja
magát a válasz írására, így másodperceken belül újból rezeg a telefonom, de nem
nézek rá. Várom, hogy felnézzem, hogy a szemeimbe pillantson sötét íriszeivel.
Olvasni akarok a tekintetében, látnom kell, mit gondol.
Lassan néz fel és fúrja tekintetét
enyémbe. Kíváncsiságot, csintalanságot és gyermekies örömet vélek felfedezni
rajta. Meg is nézem a választ, mire nyomban fejemhez kapok, ahol beütöttem.
„Látványosan
jössz rá dolgokra.”
Hogy ő még ezt is ki tudja találni!
Jó, mondjuk, míg a raktárban voltam, addig nem tudtam, ki is az, aki ír nekem,
viszont itt rögtön azután hagytam neki egy sms-t, amint beütöttem elég hangosan
és fájdalmasan fejem. Akkor ezért nézett először feszültebben, majd mikor
leesett neki, hogy mikor jöttem rá, mosolyt csaltam vele arcára. Biztosan elégedett,
hogy ilyen hatással van rám, pedig bízom benne, hogy nem látja azt, amit Hoseok
is. Nem akarom, hogy tudja, vonzódom hozzá, de valami azt súgja, ezzel már
régen elkéstem.
„Elmondhatnád,
miért követsz.” – írom meg neki.
Széles vigyorra húzódnak ajkai és
szándékosan jól láthatóan teszi el telefonját, ahogy engem bámul. Egyértelmű
válasz, hogy nem fogja elmondani, szóval más módszerhez kell folyamodnom.
Megvárom, míg teljesen kiürül csészéje tartalma, majd azonnal megyek is, hogy
elvegyem tőle széles mosollyal arcomon, amit nem tud hova tenni. Először meglepetten
néz rám nagy szemekkel, majd ő is elmosolyodik, de az övé ismételten
titokzatos. Lehajolok, az asztalra tenyerelek a kis tálca két szélénél, majd
mélyen szemeibe nézve, továbbra is mosollyal az arcomon ejtem ki a
figyelmeztető szavakat:
- Fel
foglak jelenteni személyi jogok sértésének vádjával!
Mosolyom törhetetlen, viszont
szavaimmal csak azt érem el, hogy hosszú napok óta először harap ajkába –
legalábbis, amit én látok -, s csillogó szemekkel néz enyéimbe. Ezzel újból
elvonná figyelmem, de nem hagyom, hogy hatással legyen rám. Nem, most erősnek
kell maradnom, nem szabad, hogy lássa, elgyengülök tőle. Haragszom rá,
mérhetetlenül haragszom, amiért rám küldött valakit, ráadásul ismeretlenként ír
nekem!
Telefonom kikapom zsebemből és
feloldva levágom elé az asztalra.
- Írd
be a számod, különben teszek róla, hogy többé ne találj rám! – mosolygom továbbra
is, majd megfogom a kis tálca két szélét és visszaviszem a mosogatóba.
El se hiszem, hogy így elé álltam!
Ehhez kellett ám bátorság, viszont muszáj voltam megtenni ezt a lépést,
különben még azt hiszi, kikezdhet velem. Na, még mit nem! Velem ne szórakozzon,
különben kicsinálom! Jó, tudom, hogy nincsen hozzá semmi esélyem, de az
megoldható, hogy ne találjon rám. A kártyáimat nem iratom át, de visszaköltöznék
a szüleimhez, ami viszont elég messze van innen. Egy messzi városban, ahol
biztosan nem keresne, annyira már nem lehet elvetemült.
Miközben mosogatok, kíváncsian
pillantok oldalra, hogy lássam az asztalnál ülőt, akinek már a kezében van az
én és az ő telefonja is. Nagyon helyes, írja is be a számát, ha már ennyire
nyomul! Még zaklat, képeket készít rólam, titkon üzeneteket irkál, arról ne is
beszéljünk, hogy teljesen véletlenül felvásárolta azt a kávézót, amiben én is
dolgozom. Azt hiszem, ezek után igazán megérdemelnék ennyit.
Nem megyek vissza hozzá a következő
percekben. A többi asztal rendelésével foglalkozom, majd akik fizetni akarnak,
azokat is lerendezem, végül letakarítom az asztalokat is. Csak végzem a
szokásos munkám, ami az évek során minden nap ugyanaz, így igazán semmi
nehézséget nem érzek benne. Szeretek itt lenni, nem hagynám itt ezt a munkát,
főleg, hogy a közösség is olyan, hogy jó együtt dolgozni velük. Szeretek
dolgozni is, így azt hiszem, ha gazdag lennék, sem kényelmesednék el. Nem
bírnék megülni a seggemen, nekem muszáj csinálnom valamit. Éppen ezért
Jungkookhoz sem mennék el dolgozni, bármilyen munkát is ajánljon ugyanis, ha
fizetést nem ad, akkor ott már valami bűzlik. Oké, hogy mindent megadna nekem,
de ez így nem okés, hogy mindig hozzá fordulok segítségért, hogy hallod, vedd
már meg nekem ezt meg azt. Nem, ez így nem normális.
A nap végeztével Jungkook még mindig
az üzletben tartózkodik, mondván ez az első napja, hogy ezt a helyet vezeti,
így itt szeretne lenni, hogy végignézze, hogyan dolgozunk, mára úgysem
tervezett be magának mást. Már záróra van, az éttermi részt takarítjuk,
elvégezzük az utolsó simításokat is, majd az öltözőbe lépve öltözünk vissza
utcai ruhába, viszont végül ott is kettesben maradok Hoseokkal, mert túl lassan
szedjük össze a cuccunkat.
- Most
mi lesz? – kérdez váratlanul, mire értetlenül nézek rá. – Jungkookkal. Ő a
főnökünk főnöke, ráadásul alapvetően is csak úgy szikrázik köztetek a levegő.
Figyelj, én azt mondom, rád férne már egy kapcsolat, úgyhogy ne kéresd magad –
kapja fel táskáját is, míg én a cipőmet kötöm be.
- Mi
az, hogy ne kéressem magam? – szalad homlokom közepére szemöldököm. – Nem kéretem
magam, mindössze nem fogok vele semmiféle kapcsolatot létesíteni!
- Aha…
akkor miért flörtöltök? – dől az ajtónak pimasz mosollyal, míg én
szedelődzködöm, viszont szavai sokként érnek.
- Ki
flörtöl?!
- Ne
add az ártatlant! Ez a mai nap… hűh, mindent láttam, amit csak lehetett.
Rendesen látni azt a szikrát közöttetek.
- Nem
tudom, miféle szikráról beszélsz – kapom fel én is táskámat indulásra készen.
- Ugyan
már, Tae! Előttem tényleg ne játszd magad. Jól ismerlek már, tisztán látszik
rajtad, hogy odavagy érte. Még soha nem láttalak ilyennek az elmúlt évek alatt –
magyarázza, miközben a kilincsre teszi a kezét.
- Jó,
talán egy kicsit – forgatom meg szemeim, ahogy mellé lépek. – Ez attól még nem
jelenti azt, hogy bármit is akarnék tőle, ahogyan ő se tőlem.
- Munkát
ajánlott.
- Amiről
nem tudok semmit.
- Jobb
életet biztosítana neked.
- Köszi,
semmi szükségem rá, hogy mellette legyek. Így is elég gondom van, hát még, ha
rá is kellene figyelnem!
- Ó,
Tae, olyan szépen fel fog szedni téged, hogy észre se fogod venni! – neveti el
magát, majd már nyitja is az ajtót, hogy végre kilépjünk az öltözőből.
- Rémeket
látsz.
- Mindössze
veled ellentétben tisztán látok – vigyorogja tovább, de a beszélgetést
félbehagyjuk, ugyanis belépünk az éttermi részbe. – Majd zárok én, menj csak
előre. Nézd csak, már vár a lovagod – nevet fel.
- Ó,
fogd már be! – lépegetek tovább szép lassan, minél tovább húzva az időt, hogy
ne kelljen kimennem, ugyanis Jungkook valóban ott áll a kocsijának dőlve, és
igen nagy valószínűséggel rám vár.
- Mibe
fogadunk, hogy hazavisz? – ér be, mire megállok.
- Nem
visz haza!
- Úgyis
rávesz. De, ha nem, hát nem… te hagysz ki egy jó lehetőséget, hogy a híres Jeon
Jungkooknak a kocsijába üljél, aki ráadásul szíves örömest furikázna téged
ide-oda. Egy igazán szexi, helyes pasi, habár én nem vagyok meleg, de ezt azért
meg tudom állapítani. Egy főnyeremény, de ha nem, akkor nem erőltetem. Nem én
szalasztok el egy ilyen nagyszerű lehetőséget, hogy…
- Hazamegyek
vele! – dobok egyet táskámon, hogy kényelmesebben legyen vállamon és felszegem
állam. – Hazamegyek, de ez nem jelent semmit, csak a kényelem kedvéért. Ennek
semmi köze ahhoz, hogy bejönne, vagy, hogy akar-e tőlem bármit. Semmit!
Értetted? Ne képzelj többet a dologba, mert nem lesz semmi.
- Holnapra
őt nem hívod el bulizni? – nevet fel, mire vállba bokszolom. – Nem is értem,
minek megyünk, ha van itt egy csávó, aki igenis jó lenne neked. Sugárzik róla,
hogy meg akar szerezni magának. Miért vagy ilyen vak?
- Ja,
meg akar szerezni, hogy dolgozzak neki, de tudod, ha lesz párom, akkor nem
dolgozni szeretnék neki, hanem boldogan élni, míg meg nem halunk.
- Még
mindig hiszel a tündérmesékben? Ugyan már, a valóéletben semmi sem lehetetlen,
engedj neki! – próbálkozik tovább, mire erőt veszek magamon és elindulok, hogy
kisétáljak a kávézóból, de még gyorsan visszaszólok neki.
- Már
csak azért se! – mosolygok gúnyosan, majd már ki is lépek a friss levegőre,
hogy aztán összenézve a fiatalabbal, gombóccal a torkomban, és hevesebb
szívveréssel lépjek oda hozzá. Hoseoknak igaza volt.
Hazavitt.
Ahhh ne itt!!!! Miért itt????? Kegyetlennnnnn... gonosz némbeeeer. Ahj ne már. *szenvedési bevezetés vége*
VálaszTörlésKook milyen kis kocsog hogy ugraltattja Taet es jástszik vele. Ulj le álj fel na meg a kis huzasa h megvette a kábezót huu de kellhet neki Tae csak tudnam mire 😏😏😏😏
Taemek kisse lassu a felogasa de jot rohogtem ahogy rajott xD kívancsi vagyok mi lesz most h kook hazavitte meg ez a csokos fizetés os tetszik siman kihasználhatja hisz nem hiszem h a fonok úr fizetett :3
Meg mimdig kivancsi vagyok Jimire hogyan kerult képpbe xD na de várom a folytatást IMÁDTAMMMMMMMMMMMMM ❤❤❤❤
Hihihihiiiiii *ördögszarvak* Itt kell eztet abbahagyni :$
TörlésÓh, nagyon kell neki, de még mennyire. Messzire képes lenne elmenni Tae miatt, az is kiderül, hogy pontosan mire kell neki. :3
Igen, Tae kissé lassú felfogású, de a lényeg, hogy rájött. XD Jimin is majd idővel kiderül, majd idővel minden... nyeheheheh :$
Sietek, ahogy tudok <3
Ahw, imádom! *-* Mikor lesz folytatás? *-*
VálaszTörlésKöszönöm! <3 Húh, ez jó kérdés, a héten még tuti lesz, de mivel nagyon benne vagyok, szerintem hamar <3 ^^
Törlés