Cím:
A vámpírok legnagyobbja – Megbocsájtás
Író:
Ayu
Besorolás:
+18
Szereplők:
Jimin, Taehyung
Páros:
VKookMin
Figyelmeztetés:
yaoi
Műfaj:
fantasy
Megjegyzés:
És, el is érkeztünk a kerek 40. részhez is. Hűha, és még hol a vége! XD Még
annyi tervem van… fogalmam sincs, hány részbe fog beleférni, azért szép kerek
számra megpróbálom majd kihozni a részeket. :3 Jó olvasást ehhez a részhez is!
^^
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!
Lenézek
a többi vámpíromhoz, míg Taehyungot magára hagyom a szüleivel. Nem tehetnek
semmit, nem szökhetnek meg vele, mert ígéretet tettek, és egyébként sem
jutnának messzire, hiszen gyors vagyok, ráadásul sokkal erősebb, mint hárman
együttvéve. Nem lenne semmi értelme, viszont mindennek ellenére feszült vagyok,
tartok tőle, hogy valami olyasmit fognak tenni, ami számomra nem előnyös. Igaz,
megmondták, hogy segíteni fognak és ők maguk ajánlották fel, hogy velem
maradhat a fiúk, ha nem esik komolyabb bántódása, amit sajnos nehezemre esik
betartani, ha egyszer annyira makacs és önfejű, hogy képes saját magát
életveszélybe sodorni. Az biztos, hogy nem hagyom őket sokáig magukra, különben
ki tudja, mit fognak tenni, esetleg kitervelni. Már ebbe a kis találkozóba sem
szívesen mentem bele, de mikor megérkeztek, én pedig bevezettem őket abba a
szobába, akkor tudtam, hogy muszáj eléjük vezetnem, különben lemondhatnék a
segítségükről. Nagyon is jól jön, ha valakik az én oldalamon állnak és
meggátolják, hogy mások ide akarjanak jönni. Fogalmam sincs, hogyan csinálják,
nekem csak az a fontos, hogy idegenek ne igazán kószáljanak erre. A kastélyba
be már úgysem lépnének – legalábbis reménykedem benne.
Hosszú percek múltán indulok vissza
ahhoz a bizonyos ajtóhoz, ahol tudom, hogy tartózkodnak, majd odaérve előveszem
az udvariasabb énem és bekopogok. Választ nem várok, nyomban benyitok, majd
belépve rajta egyből a házaspárral találom szembe magam, akik teljesen egyedül
vannak. Érzelemmentes arccal néznek rám, én pedig szemöldököm ráncolom, ahogy
jobban körbenézek, de amúgy is érzem, hogy Taehyungnak itt már hűlt helye van,
mindenesetre a remény hal meg utoljára.
- Hol
van? – kérdezem, mire csak vállukat vonják. – Nem mondott semmit, merre megy?
- Azt
mondta, ha keresni kell, te megtalálod. Nekünk nem mondta el, hova tart – felel
végre az anyja, én pedig rögtön megértem, mire célzott. Igaza van, ugyanis
könnyedén ki tudom szagolni a vére miatt, merre jár, és elég egyedi illata van,
így még összekeverni sem lehet.
Már fordulnék is ki a helyiségből,
mikor az apja szól utánam, így kénytelenül torpanok meg, majd lassan fordítom
felé minden figyelmem. Nem tudom, mit akarhat, de magabiztosan áll fel, majd
lép oda egészen közel hozzám, hogy vészjóslóan nézve szemeimbe kezdjen halkan
figyelmeztetni.
- Nem
eshet baja, remélem, ezt még mindig tudod. Nem foglalkoztat különösebben,
mennyivel vagy idősebb, ha felelőtlenül viselkedsz. Csak egy hajszála görbüljön
meg, onnantól vége a megállapodásnak, mi pedig nem félünk cselekedni.
Alig észrevehetően rándulnak meg
arcizmaim, de tartom magam a kifejezéstelenhez, hogy ne tudjanak olvasni
bennem, ugyanis kinézem belőlük, hogy eléggé tanultak ahhoz, hogy bármilyen
apróságot fel tudjanak használni ellenem.
- Maradjanak
itt, majd később adok egy hálószobát, ahol megszállhatnak az éjszakára. Ételt
is tudok biztosítani, nem kell aggódniuk emiatt, viszont holnap menniük kell.
Taehyung az enyém, velem marad – mormogom vészjóslóan, apja pedig állja sötét
pillantásom, mire tudom, hogy szemeim vörösen csillannak fel, erre pedig inkább
tesz egy lépést hátra, én pedig nem várom meg, hogy bármit is tudjanak
reagálni, kilépek, és hangosan csapom be magam után az ajtót.
Lehunyva szemeim a levegőbe szimatolok,
s nem is kell több, hogy rájöjjek, merre kell mennem. Követem, amerre még
valamennyire érzem, s utam hamar arra a folyosóra téved, ahol az a terem is
van, hol a hangszereket tartom. Megtorpanok az ajtó előtt és kíváncsian hajolok
közelebb, hátha meghallok valamit bentről, de ennek kevés esélye van. Nem
mintha rossz hallásom lenne vámpírként, de most egyetlen pisszenést sem
érzékelek, viszont vérének illatát innen érzem, erre járt. Ha most hallhatnám a
gondolatokat, biztosan hallgatóznék, de így fogalmam sincs, mit csinálhat, hol
járhat az esze, hogy egyáltalán miért jött el a szüleitől, mikor olyan régen
látta őket.
Halkan nyitok be, hogy ne csapjak
zajt lépteimmel, esetleg az ajtó nyikorgásával, ami sikerül is, de amint
bedugom fejem a kis résen, látom, hogy Taehyung a zongora oldalának dőlve áll,
karjait keresztbefonja mellkasa előtt, s fejét is lehajtja a töprengések
közepette. Néhány másodpercig csak mozdulatlanul állok és figyelem, hogy tesz-e
bármit, de nem igazán mozdul, ezért szélesebbre tárom az ajtót, s már be is
lépek a terembe, egyáltalán nem leplezve érkezésem. Felkapja fejét és kissé ijedten
néz rám, de amint konstatálja, én vagyok az, látványosan lazul el vállát is
leengedve, majd karjait is ledobja maga mellé, hogy kezeivel a zongorán
támaszkodhasson meg. Bezárom magam mögött az ajtót, s úgy lépek egyre közelebb
hozzá, amit végigkövet szemeivel. Egyikünk sem szól egyetlen szót sem, s én is
megállok tőle tisztes távolságban, onnan veszem jobban szemügyre, de amit ki
tudok olvasni belőle az a kétségbeesettség. Szívesen rákérdeznék, miért néz
így, de azt hiszem, magamtól is tudom a választ erre. Biztos vagyok benne, hogy
a szüleinek nem maradt csukva a szájuk, ezért bizonyára tudatában van a
történteknek, ezt pedig tudom, hogy nem éppen a legkellemesebb megemészteni.
Hosszas másodpercekig csak nézünk
egymásra, majd kezeit maga elé vezeti és ujjait kezdi piszkálgatni, ahogy újból
lehajtja fejét. Ezt már nem bírom szó nélkül hagyni, nem szeretnék, ha túl
sokat őrlődne magában.
- Taehyung...
- Jimin…
Tökéletesen egyszerre szólunk a
másikhoz, mire nagy szemeket meresztve kapja fel rám fejét, s egyszerre
húzódnak mosolyra ajkaink.
- Mondjad,
úgyis arról akartalak kérdezni, amire remélhetőleg éppen válaszolni készültél
tudat alatt – mosolygom.
Mély levegőt vesz, melyet hangosan
fúj ki, s kissé kétségbeesetten néz szemeimbe, valószínűleg azon töprengve,
mennyire éri meg beavatnia a gondolataiba, ezért zavarában karjait kezdi
simogatni a másikkal. Türelmesen várom, hogy megnyíljon, s nem is kell sokáig,
hiszen hamar beadja derekát, de nem néz szemeimbe. Mindenhova néz, csak rám
nem, mintha csak zavarban lenne, ezért én is összefonom magam előtt karjaim le
nem véve pillantásom róla.
- Figyelj,
én tudom, hogy haragudnom kellene rád, amiért a szüleim is felhasználod, de… -
Ekkor elakad szavába, s mély levegőt vesz, egy pillanatra szemeit is lehunyva.
Ahogy elkezdi az egészet, rögtön felkelti a figyelmem fogalmazása, mivel ezzel
arra enged következtetni, hogy nem haragszik, ami azért elég meglepő. – Vannak
bizonyos dolgok, amik miatt mégsem vagyok erre képes.
Kíváncsian húzom fel szemöldököm,
érdeklődve hallgatva minden szavát. Nem szólok közbe, hagyom, hogy magától
öntse ki nekem a szívét, ha úgy szeretné. Felkelti bennem a tudásszomjat, hogy
megtudjam, mi az, ami miatt nem tud rám haragudni, de ahogy végül felnéz
szemeimbe, már tudom, hogy nem fogja elmondani. Erőt vesz magán, mély levegőt
vesz, s próbál határozottnak tűnni, mielőtt újból megszólal.
- Úgy
döntöttem, hogy segíteni fogok neked. – Olyan magabiztossággal ejti ki a
szavakat száján, hogy nem is tudom leplezni megdöbbenésem. Így is-úgyis
segítenie kellene, de az, hogy önszántából felajánlja magát, még inkább meglep.
Mi vezette rá erre a döntésre? Simán hihetném azt, hogy hazudik, de eléggé ismerem
már ahhoz, hogy tudjam, most a színtiszta igazat mondja.
- Ez
azt jelenti, elnyertem a bizalmad? – kérdezem, hiszen ez egy igen fontos
tudnivaló számomra, mivel addig meg se közelíthetem, amíg nem nyerem el, most
pedig ahogy felajánlotta a segítségét az csak annyit jelenthet, hogy mellém
áll, tehát a játékában is győzelmet arattam.
- Igen
– bólintja.
Nekem több se kell, szemeim
felcsillannak, majd nyomban átszelem a köztünk lévő kis távolságot két hosszú
lépéssel, hogy aztán kezeimmel tarkójára fogva húzzam magamhoz csókba
invitálva. Először meglepődik, s már automatikusan húzódna el, de elég erősen
fogom ahhoz, hogy ezt ne tehesse meg, majd szerencsémre nem is küzd ellenem,
kezeit derekam köré fonja, és úgy húz még közelebb magához, hogy testünk is
egymáséhoz simuljon. Puha párnáival ugyanolyan hevességgel csókol, mint én őt,
szinte már azt hiszem, talán hiányzott neki, de ő taszított el magától, nekem
nem kell kétszer szólnia, ha megkíván. Úgy játszanak ajkaink egymással, mintha
az életünk múlna rajta, s a hirtelen mindent elsöprő vágy, mely végigfut
testemen, további cselekvésre ösztönöznek. Egy lépést teszek hátra, hogy
elhúzódjunk a zongorától, ő pedig úgy követ, mintha egy kis pióca lenne. A
csókunkba mosolygok, mire ő sokkal vadabbul kap utánam, fogaival megharapdálva
alsóajkam. Én is hasonlóan teszek övéivel, megbosszulva tettét, mire
szabályosan felnyüszít, én pedig nem bírom kuncogás nélkül hagyni. Nyelvemmel
párnáit simogatom, mire készségesen nyitja nagyobbra száját, ezzel bejutást engedve
számomra. Nyelve nyomban összefonódik enyémmel, s próbálja hozzám áttuszkolni
enyémet, de nem hagyom. Erőszakosan kitart, nem hagyja magát, én pedig engedek
neki egy kicsit, hadd érezze azt, hogy picikét nyeregben lehet. Ekkor ő húz
kissé oldalra, közben hátrafele lépegetve, de mivel nem látja, merre megy,
egyenesen nekiütközik a zongora előtt álló kisszéknek, emiatt pedig kénytelen
megállni, s csókunkat is félbeszakítja azzal, hogy háta mögé nézzen, minek is
ment neki pontosan, még ha elméletben meg is volt, mi lehetett.
Nyakára cuppanok, majd szívogatni
kezdem bőrét, az ajkain pedig egy nyögés szökik ki, így hajába túrok, s erősen
fogok rájuk, úgy húzva meg tincseit, hogy fejét kénytelen legyen hátradönteni,
így jobban hozzáférek nyakához. Torkának vonalán simítom végig ajkaim néhol
kidugva nyelvem is, hogy benedvesítsem bőrét, majd állát fogaim közé véve
harapdálom meg, s úgy haladok tovább visszabillentve fejét, újabb csókot
kezdeményezve. Ujjaival görcsösen szorongatja felsőmet, melyeket két oldalamra
vezet le egészen csípőmig, majd nem is áll meg, bedugja őket ruhám alá, hogy
aztán kockáimon simítson végig hosszú ujjaival. Örülök neki, hogy nem kell
nekem kérlelnem, magától csábít a rosszra, s kíváncsi lennék, hogy azok után,
hogy a szüleivel találkozott, miért is kíván ennyire, de egye fene! Kit érdekel
most, mit miért tesz? A lényeg, hogy ő is akarja, végre enged, ez pedig sokkal
nagyobb felüdülés számomra, mint bármi.
Szívem hevesebben kezd verni, s
ahogy áttér nyakam csókolgatására, mellkasomat elönti a melegség, de
kivételesen ebben a pillanatban ez nem tud zavarni. Hagyom, hogy simogasson,
csókolgasson, majd kezeit egyre fentebb vezetve próbálja leküzdeni rólam
felsőruházatomat, mire emelem is karjait, hogy lehúzhassa a feleslegesnek
bizonyult anyagot. Csillogó szemekkel mér végig, amivel egy öntelt mosolyt
varázsol arcomra, s bal kezével újból végigsimít rajtam, én pedig ezt a
pillanatot választom ki arra, hogy újból magamhoz húzzam és megcsókoljam.
Annyira élvezem érezni ajkainak mozgását, a bőrének melegségét, hogy
legszívesebben egy másodpercre sem szakadnék el tőle. Csak csókolom ajkait,
melyek olyan édesek, mint a méz, s maga az egész lénye is olyan, mintha a
tiltott gyümölcsbe kóstolnék bele, ami hívogat magához, hogy belemenjek a
rosszba. Még az sem tud meggátolni a továbbiakban, hogy tudom, ebbe a terembe
bárki benyithat, nincsenek őrök, nincsen a környéken semmiféle védelem, így ha
valakinek éppen ahhoz támadna kedve, akkor simán ránk nyithatna, még akár a
szülei is, ha úgy döntenek, felfedezőútra indulnak, aztán véletlenszerűen éppen
ide néznének be. Ez mégse tud meggátolni a folytatásban.
Kigombolgatom ingjét, így már az ő
felsőteste is láthatóvá válik számomra, mire csípőjére fogva rántom ölét
magamhoz, hogy éreztessem vele, mennyire kívánom, de ahogy elnézem, ezzel ő
sincs sokkal másképp. Szemeiben a kihívás tüze ég, s ajkát is beharapja, mire
több sem kell, kezeim felvezetem válláig úgy, hogy közben végigsimítsak bőrén,
el nem engedve, majd amint célba érek, egy határozott mozdulattal nyomom le,
így egyenest a zongoraszékre ül. Kisebb terpeszben lépek közelebb hozzá, így
közrefogva lábait enyéimmel, ő pedig csillogó szemekkel néz fel rám, s némán
kényszerítem tettre, hogy kényeztessen, mutassa meg, mire képes. Huncut
mosolyra húzódnak ajkai, amivel csak jobban elveszi az eszem, következőleg meg
már csípőmre fog, s körmeivel erősen marja végig bőröm egészen nadrágom
gombjáig, melyet kibújtat, végül a cipzárt is szörnyen lassan húzza le.
Mindeközben végig szemeimbe néz, s alhasamhoz hajolva lep el csókokkal, néha
kidugva nyelvét is, hogy azzal köldökömig elérve izgasson. Türelmetlenül lökök
egyet felé csípőmmel, mire felkuncog.
- Akkor
megdughatlak én? – csillannak fel szemei, belőlem pedig egy jóízű nevetést vált
ki.
- Szó
sem lehet róla – felelem kissé komorabban, mire csalódottan biggyeszti le
ajkait.
- Meg
tudsz gátolni benne, hogy ne így legyen? – csókol újból alhasamra, bokszerem
korcához érve, s kezeivel újból végigsimít csípőmön, ahogy hátravezeti őket,
hogy aztán ott váratlanul markoljon fenekembe, ezzel kibillentve
egyensúlyomból, így rögtön vállához kapok. – Vagy egyszerűen le tudlak venni a
lábadról? – húzza fel fél szemöldökét, s nyelvét kidugva nedvesíti be alsómat,
azon keresztül kényeztetve, a szemkontaktust nem szakítva meg.
Felmorranok, s türelmetlenül lökök
újabbat csípőmmel, mire egy huncut mosollyal nevez türelmetlennek, következőleg
pedig ki is bújtatja már javában ágaskodó férfiasságom, majd több se kell, jobb
kezével tövemnél fog rám, majd úgy engedi szinte teljes hosszom forró szájába.
Az érzésre hátravetem fejem, s vállaiba markolok. Egyáltalán nem kímél, nem
szórakozik, mint először próbált, hanem élvezettel veti bele magát
kényeztetésembe. Fejét ütemesen mozgatja rajta, nyelvével is körözgetve. Tovább
fokozza élvezetem azzal, hogy átvált olyan mozgásba, hogy gyorsan elnyeli egész
hosszom, majd lassan szívva enged ki, makkomnál elszórakozgatva egy kicsit,
nyelvét a kis nyílásba próbálva dugni. Ezt a mozdulatsor ismétli meg párszor,
belőlem kéjes sóhajokat csalva ki. Ujjaim tincsei közé vezetem, úgy ösztönzöm
gyorsabb mozgásra, amit egy ideig meg is tesz, míg egyszer csak meg nem érzem
torka kezdetét makkomnál, ettől pedig egy nyögés is kicsúszik számon. Jobban
markolom haját, s tudom, hogy fájhat neki, de ez ezekben a percekben egy
cseppet sem tud érdekelni. A saját
élvezetemet hajszolom, még ajkamat is beharapom lehunyt szemekkel, teljesen
átadva magam kényeztetésének, viszont váratlanul kap karjaimra, hogy eltolja
azokat magától, mindeközben a szájával való kényeztetést is abbahagyja, mire
elégedetlenül morranok fel kissé mérgesen nézve le rá, viszont mindent kárpótol
az a kéjes tekintete, a csillogó, sötét szemei, s az, ahogy nyelvét kidugva
nyalja körbe ajkait.
- Hamarabb
el kellett volna nyernem a bizalmad. Túl szép látvány vagy – vigyorgom
lehajolva hozzá, hogy megcsókolhassam.
Kezeit oldalamhoz kapja, s
türelmetlenül karmolássza bőröm, mire ajkába harapok. Jutalmat akar?
Meggondolandó, hogy megkapja-e, mivel legszívesebben kettészakítanám rajta az
összes ruháját, hogy aztán rövidesen már szűk forróságában mozoghassak, de
tudom, hogy kellő felkészítés nélkül kegyetlenül fájna neki, én pedig azt
szeretném, ha ő is ugyanannyira élvezni az aktust, mint én.
Picikét hátrébb lépek, hogy
végigsimítva mellkasán, le egészen hasán át, a combjáig, könnyedén húzhassam
terpeszbe lábait. Lassan letérdelek elé, úgy haladok csókjaimmal is egyre csak
lentebb, az állát hintve be, végig a torka vonalán, minél készségesen dönti
hátra fejét, hogy hozzáférjek, tovább szegycsontját is belepve, majd rátérve
mellbimbójára. Ajkaim közé veszem az érzékeny területet, majd nyelvemmel kezdem
cirógatni, végül kicsit erősebben szívom meg, mire kezeivel hajamba kap és
hangosan nyög fel. Nem kímélem, megkínzom kis kavicsát, néha fogaimmal is
óvatosan érintve, amitől szabályosan megremeg egész lényében, ezzel pedig
mosolyt csal az arcomra. Élvezem, hogy ennyire el tudom venni az eszét, hogy
ennyire a hatásom alatt áll.
Hasonlóképp kínzom meg másik
mellbimbóját is, amit ugyanolyan nyögésekkel nyugtáz, mint az előbbit, végül
nem habozok tovább, lentebb vándorlok, nyelvemmel nedvesítve be bőrét, míg
kezeimmel belső combján simítok végig, végül, ahogy haladok azokkal egyre
lentebb, úgy válok el hasától, hogy aztán ördögi mosollyal nézzek fel rá.
Türelmetlenül szusszant fel, nekem viszont tetszik a látvány, ahogy dudorodik
nadrágja, szemei pedig sötéten csillognak a vágytól elködösülve, arca pedig
gyönyörű piros színt ölt. Cipőiért kapok, hogy pillanatok alatt lerángassam
róla őket, majd zoknijaival is ugyanígy teszek.
Végigsimítok felfelé haladva a
combján, s azzal együtt állok fel én is, hogy ajkait újabb csókba csábítsam,
mindezzel egyszerre markolva rá nadrágon keresztül, mire ajkaim közé nyög, én
pedig kihasználom az alkalmat, hogy beférkőzzek hozzá nyelvemmel. Ujjaimmal
masszírozgatom, de véletlenül sem nyúlok nadrágjába, hadd szenvedjen, hadd
könyörögjön, hogy dugjam meg, és meg se forduljon a fejében, hogy ez fordítva
történjen. Bár tudom, hogy ez reménytelen, ugyanis tipikusan olyan, aki nem
adja könnyen a formás kis seggét, de én úgyis megkaparintom.
Váratlanul fogok karjaira, hogy
felrántsam álló helyzetbe, majd a zongora felé fordítom, megpördítve tengelye
körül, s hátára téve kezem lököm előre, így kénytelenül dől előre, kezeivel
pedig nyomban a zongorára kap, hogy abban kapaszkodjon meg. Csábítóan pislogva
néz hátra rám, mire én egy mosolyt eresztek meg irányába, s következőleg már le
is rántom róla nadrágját alsóneműjével együtt, miből szó nélkül lép ki, majd
rúgja félre. Benyúlok ingje alá, úgy simítva végig hátán, majd elérve fenekéig,
belemarkolok, s jobb lábamra térdelve hintek rá csókot. Ujjaimmal szétfeszítem
farpofáit, majd hajolok kis nyílásához nyelvemet kidugva, hogy nyálammal
nedvesítsem be. Megfeszül az érzésre, s ujjaival görcsösebben markolja a
zongorát felnyüszítve, jobban pucsítva nekem, ami elégtétellel tölt el. Most
már biztos lehet benne, hogy nem ő fogja nekem betenni.
Ütemesen mozgatom rajta kis izmom,
nyílásába be-bevezetve, Taehyung pedig úgy nyögdécsel megremegő testtel, ívbe
feszítve hátát. Elhúzódom tőle, s kezeimmel nagyobb terpeszbe állítom, majd
lábai között nyúlva előre fogok hosszára, s kezdem húzogatni rajta a bőrt,
hüvelykujjammal makkjánál ingerelve, mire fejét is hátraveti, úgy nyög fel
kicsit sem fogva vissza hangját. Elmosolyodom, ahogy felnézek kéjben úszó
arcára, majd fenekéhez hajolva hintek rá újabb csókot, s ezzel egy időben
vezetem belé első ujjam. Ekkor már fájdalmas hangon nyüszít fel, s szinte
csodálom, hogy nem sírja el magát a hangokból ítélve.
Kellő ideig körözgetek benne, majd
második ujjamat, végül a harmadikat is csatlakoztatom az elsőhöz, hogy azokkal
tágítsam ki megfelelően, s egészen addig nem is hagyom abba, míg nem érzem,
hogy nem feszít már annyira, s nyögései sem fájdalomtól ittasak. Ekkor kihúzom
belőle ujjaim, s fenekére csapva állítom egyenesbe, miközben én is felállok,
hogy aztán újból fordítsak helyzetén, így szembekerül velem. Meglepetten pislog
párat, nekem pedig több se kell, a hangszernek lököm, mire egyenesen a
billentyűkre tenyerel, hogy megtartsa magát, így mély és magas hangok egyszerre
zengik be az egész termet, ettől pedig kissé megijed, így elhúzódik onnan,
viszont nem engedem, hogy elsétáljon. Nem a padlón fogom a magamévá tenni az
már szent. Kezeim csípőjére helyezem, úgy nyomom neki a zongorának, de ő
ügyesen vigyáz arra, nehogy újból lenyomja a billentyűket. Elmosolyodom
kitartását látva, de felesleges minden próbálkozása, ugyanis férfiasságom
övéhez simítom, majd kettőnk közé nyúlva fogok egyszerre mindkettőnkre, így
szinte egyszerre sóhajtunk fel. Lassan kezdem mozgatni kezem, lágyan cirógatva
nemességét, mire türelmetlenül nyüszít fel, s lök egyet csípőjével, belőlem
kuncogást váltva ki.
Váratlanul engedem el vágyunkat,
hogy aztán könnyedén emelve meg testét ültessem fel a zongora billentyűire,
azok pedig újból hangosan zengnek fel a teremben. Jobb lábát felhúzom, s
megtartom karommal, úgy simogatva combját, másik lábát pedig magától fonja
körém, így automatikusan kapok utána, hogy tökéletes szögben húzzam magamhoz.
Bal karjával átkarolja nyakam, másikkal pedig lenyúl közénk, hogy ujjait körém
fonva húzzon bejáratához, s segítsen rá, hogy hamar benne merülhessek el. Ennek
a mozdulatnak a zongora újabb hangot ad, mire kedvem támadna felnevetni, de
ahogy körbeölel forrósága, elveszi az eszem. Felmorranok, míg ő szabaddá vált
karjával a hangszer tetején támaszkodik meg. Hangosan nyög fel, ahogy teljesen
elmerülök benne, majd ott megállok, hogy néhány másodpercig még szokja az
érzést, majd csak aztán kezdek el mozogni benne. Egészen hamar hozzászokik,
hogy benne mozgok, így fájdalma szertefoszlik, s kéjesen nyögdécsel fülembe,
ahogy előrebiccen fejje. Mélyeket lökve mozgok benne, mire már öntudatlanul
lökne csípőjével, de a jelenlegi felállás mellette ez sikertelennek bizonyul, s
kissé el félre is csúszik a zongorán, így újabb hangokat szólaltatva meg.
Orrommal arrébb simítom vállán az
ingjét, hogy könnyebben hozzáférhessek, így ott kezdem harapdálni, csókolgatni.
Nyakamba szuszog, s nyögdécsel, miközben engem ölelő karjával karmolássza
bőröm. Imádom, hogy olyan forró, olyan könnyen felhevül, az egész emberi
melegségét. Csak magamhoz akarom ölelni és soha el nem engedni, de egyszer
úgyis tudom, hogy bőre olyan hőmérsékletű lesz, akárcsak az enyém, viszont
ennek még nem jött el az ideje, s most, hogy végre nekem adta magát, ki fogom
használni minden egyes percét annak, míg ember.
Majdnem teljesen kihúzódom belőle,
majd az utolsó pillanatban erősebben, s gyorsan merülök el benne mélyen.
Hátraveti fejét egy hangos nyögés kíséretében, s fentebb csúszik a zongorán is,
így az újból torz hangokat hallat. Elengedem jobb lábát, melyet eddig
tartottam, mire nyomban körém is fonja azt, míg én újra és újra eljátszom vele
az előbbi lökésemet, hogy ezzel is ingereljem. Ahogy újból elmerülök benne,
szemei tágra nyílnak, s szinte látom rajta, ahogy csillagokat lát, majd a
hangszeren támaszkodó karjával tarkómhoz kap, úgy von magához egy csókba,
megszívogatja ajkaim.
- Annyira
szexi vagy ilyenkor – vigyorgom, de csókjával elhallgattat, s bosszúsan morran
fel, de újból eltalálom érzékenypontját, így szorosan zárja össze szemhéjait,
egy hangos nyögés kíséretében.
A zongorán testünkkel játszunk, az
élvezetünket hajszoljuk, annak adunk külön játékot. Nem érdekel, hogy bárki
hallhatja - hiszen a terem visszhangzik a kalapácsok hangjától -, mivel az
egyetlen, ami előttem lebeg, hogy végre újra az enyém, és ő ajánlotta fel nekem
magát. Érzem is, amint az orgazmus első hullámai eluralkodnak rajtam, így
gyorsítok csípőm mozgásán, s mikor elér a beteljesülés pillanata, nem bírom
kisebb nyögés nélkül hagyni, úgy bújok hozzá, arcom nyakába temetve. A forróság
átjárja minden porcikám, s az utolsó cseppig belé engedem élvezetem. Tudom,
hogy már neki se sok kell hátra, hiszen egyre sűrűbben szorít rám, így amint
felébredek kábulatomból, férfiasságára fogok, s gyors ütemben kezdem verni
neki, mire úgy feszíti ívbe hátát, mint egy kis hímringyó, tetézve a
nyögésekkel. Csípőmmel gyorsabban mozgok, próbálva még így is segíteni rajta, s
nem is kell sokáig várnom, hogy őt is elérje az orgazmus, s hasára és kezemre
élvezzen.
Pihegve borul nyakamba, lábait is
elgyengülve dobja két oldalamra, míg én kihúzódom belőle, de nem válunk el,
továbbra is egymás nyakába szuszogunk. Amint elég erőt gyűjtök, s ő is
összeszedi magát, elhúzódunk éppen ennyire, hogy egymás szemébe tudjunk nézni,
az én arcomra pedig nyomban széles mosoly húzódik.
- Még
soha nem szexeltem zongorán – vigyorgom jókedvűen, mire az ő arcát újabb pír
önti el.
- Hát…
akkor azt hiszem… elvettem a zongorán szexelő szüzességed? – húzza fel
szemöldökeit, kissé kérdéssé formálva mondandóját, mire felnevetek, s lehúzom a
zongoráról, de hirtelen nem bír megállni lábán, így rám borul. – Bocsi, csak… -
megköszörüli torkát, majd gyorsan összeszedi magát és már keresni is kezdi
ruháit a földön, én pedig addig is visszaigazítom nadrágom és alsóm a helyére,
visszacipzárazva és gombolva azt.
- Milyen
kis imádni való vagy, ahogy ilyen érzékeny a tested – kuncogom, mire csak morog
valamit orra alatt, de biztos vagyok benne, hogy nem dicséret, ettől viszont
csak még jobb lesz a kedvem, s tovább nevetek rajta, míg visszakapkodjuk
magunkra a ruhákat. Pontosabban ő, mert rólam nem sok minden került le.
(U.i.: egy kép, ami eléggé megihletett ;D)
(U.i.: egy kép, ami eléggé megihletett ;D)
Azta kdbheksemgsksnbshbs... ahhh. Na huuu. Most először latszik h Jimin igen is szereti Vt. Ugy bujt hozgá hogy huuuu. Mar csak az kene h kookal is igy legyen es az en vilagom kerek muhahahahah. Szeretem ha mindenki aszedet mindenkit ne erts felre ilyenkor nem kovetelozni akarok szimplan ilyen a szivem. Na de V.... hat nem kell ot felteni meg ő nyul es o is teszi be maganak Jimin carkat azta kuhhrva. *-* Jaj de imadtam es olyan izgalmas h meg mik lesznek itt. Engem nem zavar ha jo hosszu lesz enezt az oeeokke valosagik kepes lennek olvasni <3 kerlek siess ^-^
VálaszTörlésUi. Ez a kép es ez a helyzet hát mit ne mondjak egy kutya is kevesebbett nyáladzik nint most én XD
Mikor megláttam ezt a fanartot, rögtön megmozgatta a fantáziám. Egyszerűen hűha! Ezután sokáig kisebb részletek cikáztak végig a fejemben, hogy hmmm mit is lehetne ebből kihozni, és pont kapóra is jött a zongora, na mondom ezt nem hagyom ki. XD
TörlésHát, igen, Vt nem kell félteni ilyen téren *szemöldök húzogatás*
Aranyos vagy, köszönöm, sietek a folytatással! ^^
Amugy alattam osszeszakadt volna a zongora:))
VálaszTörlés