Cím: A vámpírok legnagyobbja – Összezavarodva
Író: Ayu
Besorolás: +15
Szereplők: Jimin, Taehyung,
Jungkook
Páros: VKookMin
Figyelmeztetés: yaoi
Műfaj: fantasy
Megjegyzés: Na, itt is vagyok az
eheti résszel. Megpróbálom magam tényleg tartani ahhoz, hogy heti egy részt
azért hozzak suli mellett is. :D Jó olvasást ehhez a részhez is! ^^
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!
A következő napokban Jimin nem
enged ki az épületből, de legalább azon belül mászkálhatunk összevissza. Ami a
legmeglepőbb volt számomra, mikor éreztem, hogy megérkeztek a kastélyba
Taehyung szülei, de továbbra sem lettünk rövid pórázon fogva, én pedig nem
szerettem volna eléjük kerülni, mert nem tudom, mit reagálnának rám, ha
rájönnének, én is vámpír vagyok. Na, meg aztán bennem van a félelem, hogy
tudnak esetleg valami olyat a családomról, amit esetleg jobb nem tudni. Úgyis
hosszú évekig fogok még élni, valószínűleg sokan meg fognak halni körülöttem,
így jobban teszem, ha nem kötődöm túlzottan senkihez, így a szüleim is
megmaradhatnak épen és egészségesen az emlékezetemben.
Kései
órákban érkezik meg a szobába Taehyung, viszont teljesen egyedül van, pedig azt
vártam, hogy Jiminnel együtt érkezik, ha már itt vannak a szülei, hiszen
bizonyára találkozott velük. Szívesen rákérdeznék, de ahogy rám emeli
tekintetét, halovány pír önti el arcát, így a földet pásztázza helyettem,
miközben elindul a nagy franciaágy felé, hogy abba belevesse magát.
Kimerültnek, s gondterheltnek tűnik, így hason fekve a párnába temetve arcát
nyüszít fel hangosan. Kíváncsi szemekkel vizslatom, míg mellé helyezkedem az
ágyon, amit ő megérezve máris felém fordítja arcát, hogy fel tudjon rám nézni.
- Találkoztál velük? – kérdezem, mire
alig észrevehetően bólint.
- Még itt vannak? Érzed őket?
- A falakon át nem jut a szaglásom,
TaeTae – mosolyodom el. – Legalábbis nem túlzottan, de még itt vannak, ebben
biztos vagyok. – Ekkor megköszörülöm torkom. – Jól vannak? Miket beszéltetek? –
dőlök le mellé, hogy egy szinten legyünk.
Taehyung
lesüti szemeit, s láthatóan nyel nagyot, mintha csak érzékenypontra tapintottam
volna. Tudom, hogy számára is nehéz, főleg, hogy mindketten abban a hitben
éltünk eddig, hogy nem láthatjuk a rokonokat soha többé, de mindennek ellenére
féltékeny vagyok rá, hiszen ő legalább találkozhatott velük. Én is szeretném
látni őket, de tudom, hogy már vámpír vagyok, jobb, ha távol tartom magam
tőlük, tekintve, hogy veszélyt jelentek rájuk nézve. Az sem kizárt, hogy
megutálnának, kitagadnának, én pedig úgy vallom, jobb, ha abban a tudatban
élnek, emberi és ép és egészséges vagyok, még ha nem is velük. Nem szeretnék
kitagadott lenni.
- Figyelj, ha nem akarsz róla beszélni,
megértem…
- Jól vannak. Több mint jól vannak –
suttogja kissé rekedtesen, de nem mond többet, viszont szemei kétségbeesetten
merednek rám, s ha akarná, se tudná leplezni, valami olyan dolog történt, ami
annyira komoly, hogy nem bír róla beszélni, vagy egyáltalán nem is szeretné
megosztani velem.
- Akkor miért… - Mielőtt végigmondhatnám
kérdésemet, mely a rosszkedvére irányul, gyorsan ajkamba harapok, nehogy
kicsússzon a számon, ugyanis biztos vagyok benne, hogy nem fog rá igaz választ
adni.
Kíváncsian
pislog rám, én viszont csak fejem rázom és bátorítóan mosolygok rá, mire
először csak értetlenül húzza össze szemöldökét, s végül fordít testhelyzetén,
hogy hanyatt fekve kémlelje a plafont, újból elvonatkoztatva tőlem. Tudom, hogy
megígértem neki, nem fogok a gondolatai közé kontárkodni, de az, hogy látom
rajta, valami nagyon nincs rendben, bekapcsolja a vészjelzőmet, hogy igenis
tudjam meg. Ha önmagától nem mondja el, akkor nekem kell utánajárnom, de annak
nem örülne. Ha nem mondom el neki, hogy kihallgattam, akkor nem is lesz
probléma belőle, de ha olyan dolgokat tudnék meg, amik még engem is
sokkolnának, akkor képtelen lennék csukva tartani a szám.
Ajkamba
harapok, ahogy továbbra is rajta tartom a szemem, amit ő megérezve pillant rám
szeme sarkából.
- Ennyire látszik, hogy nem vagyok
rendben? – kérdezi, mire felhúzom szemöldököm.
- Mit ne mondjak, elég kétségbeesett
arcod van – mosolyodom el, mivel az ő arcára is varázsolok egyet.
- Csak furcsa volt őket újra látni. Azt
hittem, hogy többé nem fogunk találkozni, vagy ha mégis, akkor már nem leszek
ember. Arra sem számítottam, hogy Jimin… - Ekkor elhallgat, én pedig
kihasználom az alkalmat, hogy gondolatai közé férkőzzek. Tudom, hogy nem a
legszebb megoldás, de a kíváncsiság hajt előre. – „Hogy Jimin képes kihasználni őket, ahelyett, hogy szabadon engedné
mindkettőt, mivel akkor az én lelkem is sokkal nyugodtabb lenne.” – Tágra
nyílnak szemeim, hiszen fogalmam sincs még így se, hogy mire céloz, de ezután
rögtön nyitja is száját, hogy folytassa félbemaradt mondandóját. – Azt, hogy
megengedi, hogy lássuk egymást.
Nagy
erőmbe telik, hogy visszafogjam magam, ne kérdezzek rá, Jimin mit tett, mivel
használja ki őket, de tudom, hogy egyébként sem válaszolna őszintén, ha ki is
mondta volna, így nem tisztelve magánszféráját hallgatózom tovább gondolatai
között, miközben együtt érző pillantással illetem.
- „Mit
tegyek? Mit tehetnék? Miért kell ennyire összekuszálni mindent? Jobb lett
volna, ha nem tudok semmiről, akkor most nem érezném magam ennyire bánatosnak.”
– Érdeklődve hallgatom gondolatait, s megpróbálok nem reagálni semmit rá,
nehogy rájöjjön, éppen kihallgatom, s ez úgy tűnik, sikerül is, ugyanis amint
újból felém néz, bele szemeimbe, már tudom, hogy nem sejti. – „Azt hiszem, most kicsit irigy vagyok. Eddig
azt szerettem volna, ha megszökhetnék és a szüleimhez mehetnék, de tudván, nem
élnek itt, felesleges próbálkozás lett volna. Jimin ezért nem engedett el? Vagy
ezért se? Mindegy, mindenesetre most szívesen cserélnék Jungkookkal. Legalább
neki nem kell azon töprengenie, kinek az oldalára álljon.” – Erre
felcsillannak szemeim, s nagy erőfeszítésembe telik, hogy ne üljön ki arcomra a
meglepettség. Mit ért az alatt, hogy kinek az oldalán álljon? Mire készül? Mi
történt? Fel is ülök, hogy ne tűnjön fel neki, megránduló arcizmom, s úgy néz
immáron fel rám, én pedig le őrá. – „Mit
tegyek? A szüleimnek sem okozhatok csalódást, de ha mégis melléjük állnék,
akkor konkrétan hátat fordítanék Jiminnek és Jungkooknak. Ha Jimint hátba
szúrom, akkor azzal nem csak őt sebzem meg, de Kookot is.” – Nagy
erőfeszítésembe telik, nehogy rákérdezzek, így köhögéssel álcázom zavarom, s
mély sóhaj kíséretében döntöm hátra fejem, úgy csúszva kicsit lentebb ültömben,
hogy a támlán támasszam meg. – „Meg
kellene tennem? És mégis hogyan tehetném? A szüleim, nem fordíthatok nekik
hátat, de mégis, ha vámpír leszek, akkor úgyis ellenem fognak küzdeni. Azért,
mert a gyermekük vagyok, nem hagyhatnak életben. Akkor semmi értelme nem lenne
az egész vámpírirtásuknak, így saját magamnak is keresztbe tennék, de azt se
tehetem meg, hogy Jimin ellen fordulok, mert azzal saját magam ellen is
fellépnék.”
Szemöldököm
összeráncolom, miközben elfordítom tekintetem tőle. Nem vagyok képes csak úgy
ülni és hallgatni fapofával a gondolatait, mert ez már több mint furcsa.
- „Vajon
Jungkook mikor fog hozzám szokni? Szeretném, ha végre nem kellene távolságot
tartanunk, de közben mégis úgy érzem, hogy rosszat tettem, mintha megcsaltam
volna, pedig erről szó sincs. Miért kellett engednem Jiminnek? Miért mondtam
neki, hogy elnyerte a bizalmam? Hát, persze, azért, mert ez így van. Azt
hiszem, ezek után valóban megbízom benne. Elkísért a szüleimhez és nem bántotta
őket. De ő bántva lett… ha tudná, mire készülnek a szüleim! Ó, és ha azt is
tudná, mire kértek, hogy forduljak ellene, szúrjam hátba! Még az sem hatotta
meg őket, hogy szeretem, hogy nem csak egyedül őt szeretem. Arra is csak annyit
bírtak mondani, hogy vámpírok felé nem lehetnek gyengéd érzéseim. Meg a
francokat nem! Én túlságosan megszerettem őket ezalatt az idő alatt, de ezt nem
veszik figyelembe, olyan ridegek, mint még soha. Ráadásul engem is átvertek,
alig láthattam őket, mindössze azért, mert titkon vámpírvadásznak készülnek.
Milyen kár, hogy még egyet sem fogtak el! Miért éppen én kellek ehhez? Ezért
jöttem világra a szemükben, hogy egy napon majd hasznomat vegyék? Ezért küldtek
ide, ezért engedték meg Jiminnek, hogy vele maradjak a kastélyban. Annyira fáj,
hogy így átverik, és én nem mondhatok semmit. Hogyan is állhatnék Jimin mellé, ha
ők nem ezért küldtek ide? Még rendesen megparancsolták, hogy ellen ne merjek
szegülni neki, hogy adjam be a derekam, lessem minden kívánságát, hogy azt
higgye, mellette vagyok, aztán mikor nem számít rá, fordítsak hátat neki. Mégis
hogyan tehetném ezt meg? Képtelenség, főleg, hogy azt se tudom, mi lenne az,
amivel meggyengíthetném. Szeretem őt… és a szüleimet is… mit tegyek?”
Hangosan fújom
ki a levegőt, mire hallom, hogy gondolatai újból felém terelődnek, miszerint
azt hiszi, nem bírok meglenni mellette. Jobb, ha erre gondol, mivel nem jönnék
ki belőle túl jól, ha arra a következtetésre jutna, a gondolatai zavarnak.
Egyszerűen hihetetlen, amik történtek. A szülei képesek voltak erre kérni, na
meg mit beszélt? Vámpírvadászok? Milyen nevetséges feltételezés ez! Nem tudom
elhinni, de közben mégis tudom, hogy igaz. A lényeg sem hagyja el a figyelmem.
Taehyung azon töpreng, hogy hátba szúrja-e Jimint, azzal együtt engem is, majd
később saját magát is? Na, nem. Ezt nem fogom engedni. Ráadásul arra is
szívesen rákérdeznék, miért érzi magát úgy, mintha megcsalt volna, de ha össze
is feküdt Jiminnel, nem számít annak, hiszen Jimin úgyis tartja magát a
hármashoz. Egyébként is, velem is lefeküdt már azóta, nem kellene emiatt így
éreznie magát.
- „Meg
kell tennem.” – furakodik visszhangzó hangja fejembe. – „Nem okozhatok számukra csalódást.” –
Ekkor újból fordít helyzetén, s hasra fekve arcát az egyik párnába temeti
felnyüszítve. – „Valahogyan ki kell
derítenem, mi az, ami egy vámpírt legyengít. Nekem ennyi is elég, ha
legyengíthetem őket, akkor már elmondhatom, hogy tettem valamit, de arra, hogy
öljek, képtelen vagyok. Nem, legyen szó bárkiről, nem menne, főleg, hogy nem
akárkiről van szó. Biztosan kitudakolhatnám valahonnan, mik azok, amik egy
vámpír gyengéi, mivel úgy tűnik, nem igazán allergiásak semmire, ami a
közhiedelemben él. A fokhagyma, a koporsó, a napfény, ezek közül egyik sem
jellemző, de akkor mi lehet az, amivel le lehet őket gyengíteni? Azt tudom,
hogy fáradékonyak, így, ha sokat küzdenek, ha hosszú ideig vannak ébren, akkor
nekik is szükségük van a pihenésre, de mi lehet az, amivel sokkal rövidebb idő
alatt le lehet őket fárasztani? Elvenni az időre az erejüket… hogyan
lehetséges?”
Újból
megrándulnak arcizmaim és több se kell, hogy felpattanjak ültemből.
Legszívesebben a fejéhez vágnám, hogy mit képzel, mire készül, de akkor tudom,
hogy elveszteném a bizalmam vele szemben, mivel nem hallgathatom ki. Azt
mondaná, annyira sem becsülöm, hogy a magánszférájába ne másszak bele. Ezt
szeretném elkerülni egyelőre, de azt sem hagyhatom, hogy Jimint hátba szúrja,
hiszen ígéretet tettem, ráadásul azzal én is veszélybe kerülnék. Ha tovább
töpreng ezeken a dolgokon, akkor biztosan talál valamiféle megoldást, én pedig
minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy megállítsam a bajt.
Szólnom kell Jiminnek, hogy mi van készülőben, habár elég sötét pár információ,
így előbb ki kéne tisztítanom a tudásom. Nekiindulok az ajtó irányába, mire
TaeTae is felül és mielőtt kiléphetnék, utánam szól.
- Hova mész?
Megtorpanok,
és nagyon nehezemre esik, hogy ne mutassam ki, mennyire felbosszantanak
gondolatai. Valahogyan tőle is kérdezősködhetnék anélkül, hogy rájönne,
hallgatóztam. Igen, ez lenne a legmegfelelőbb megoldás, nem pedig azonnal
Jiminhez rohanni, aki ki tudja, mit tenne, ha ez a fülébe jutna.
- Én csak… - Megköszörülöm torkom. –
Igazad van, minél többet vagyok melletted, annál jobb. Most, hogy itt vagyunk
újból kettesben, nem szabadna elfutnom. Hozzád kell szoknom. – Szavaim hatására
értetlenül pislog rám, majd úgy tűnik, elfogadja magyarázatom, így
elmosolyodik.
- Nyugodtan ülj ide mellém. Már nem
igazán szokott zavarni a vérem illata, legalábbis nekem úgy tűnik, egyre jobban
hozzászoksz. Ha mellettem meg tudsz lenni, akkor az emberek között sem lesz
problémád – invitál maga mellé, majd a takarót is paskolgatni kezdi, hogy
menjek oda. Szívesen odamennék hozzá, de félek, hogy nem bírnék magammal és a
hallottak után újból hallgatózni kezdenék, de már így is többet hallottam, mint
szabadna.
- Nem szeretnélek bántani. Ha bármi
sérülést okoznék neked, azt soha nem tudnám megbocsájtani magamnak – húzom ki
magam az alól, hogy oda kelljen mennem mellé. Túl ideges lettem, ezért nem
bírnék megülni a seggemen, de ezt ő nem értheti. Valahogyan rá kell vezetnem
arra, hogy ne csináljon semmi hülyeséget, erre pedig a pillanatnyi legjobb
megoldás, ha közlöm vele, én képtelen lennék bántani bárkit is. – Tudom,
ostobaságnak gondolod, hogy bántanálak, de nehezen tudom visszafogni magam,
ráadásul még a szüleid is itt vannak a kastélyban. Mi van akkor, ha még látni
akarnak, te pedig sebesült vagy? Most túl nagy erőben vagyok, ezért akár
Jiminben is kárt tudnék tenni, habár meg se érezné, hiszen nem lehet akárhogyan
bántani egy vámpírt. Nem sokat tudok arról, hogyan lehet bármi rosszat tenni,
de lehet, jobb is nem tudni. Saját magam ellen fordulnék azzal, és azt hiszem,
jobb a tudat, hogy halhatatlan vagyok.
- Jungkook – motyogja. – Olyan furcsa
vagy.
- Akárcsak te – vágom rá gondolkodás
nélkül, mire kérdőn húzza fel szemöldökeit. – Sugárzik rólad, hogy történt
valami, de nem avatsz be. Találkoztál a szüleiddel, jól vannak, és? Nem
gondolod, hogy nekem igazán mondhatnál többet? Egészen hosszú ideig odavoltál,
órákig is, szóval biztos vagyok benne, hogy sokat tudtatok beszélni.
- Azok alatt az órák alatt nem csak
velük voltam. Sétálgattam is előtte…
- Igen, arról tudok, de tudod a
szaglásom tudja követni, merre jársz. Már rég nem vagy velük.
- Tudom, hogy nem voltam velük, mert… -
Szemeit szorosan zárja össze, és ajkait is összepréseli, majd mély levegőt véve
néz fel újból rám. – Gondolkodnom kellett, oké? Sok olyan dolgot mondtak, ami
összezavart, amire álmomban sem gondoltam volna, emiatt pedig totál
összekuszálódtak az érzéseim. Már azt se tudom, ki mond igazat és ki nem, hogy
mit kellene tennem, hova tart az utam, mi a helyes cselekedet.
- És végig gondolkodtál? Most is azt
tetted, olyan… csendben feküdtél itt, tök frusztráltan. Ilyen hosszú órákig
kavarognak körülöttük a gondolataid?
- Igen! Zavar? Elvonultam abba a
terembe, ahol hangszereket tartja Jimin, hogy senki se zavarjon. Egyedül
akartam lenni, de ott rám talált Jimin, ezért nem tudtam tovább gondolkodni.
Csak jobban összezavart, aztán idejöttem, de itt meg itt vagy te, és sehol sem
tudok egymagam lenni.
- Akkor most zavar, hogy itt vagyok? Az
előbb még itt akartál tartani.
- Nem! Vagyis igen… mármint nem! Ne érts
félre csak…
- Hogy mennyire bosszantó vagy – fonom
keresztbe karjaim mellkasom előtt, s nem sok hiányzik, hogy elkotyogjam,
kihallgattam. Egyszerűen az ilyen információkat nem bírom magamba tartani.
Talán jobb lenne, ha beismerném és mielőtt még Jimin fülébe jutna bármi,
azelőtt lebeszélném Taet a cselekvésről. – Eldönthetnéd, mit szeretnél.
- De nem tudom, én össze vagyok
zavarodva – süti le szemeit.
- Mitől? Azért mert láttad a szüleidet?
- Nem, mármint igen, vagyis részben köze
van hozzá, de… Ez sokkal bonyolultabb ennél, Jungkook.
- Az, amit mondtak? – kérdezek rá egyre
konkrétabban, mire felnéz rám és szemöldökét összevonva mér végig. – Tudom,
megígértem, hogy nem hallgatózom…
- Te komolyan végig… te kihall… ezt nem
hiszem el! – túr bele egyik kezével idegesen hajába. – Megígérted, hogy nem
fogsz belekontárkodni a gondolataim közé attól függetlenül, hogy képes vagy rá!
Így hogyan bízhatnék meg benned? Ez már nem az első alkalom, hogy ezt csinálod!
- Múltkor is kiváltottad belőlem, hogy
így tegyek és jól tudtam most is, hogy nem fogsz őszintén beszélni, kikerülöd
majd a kényes témákat, pedig ez elég komoly. Nem gondoltad, hogy majd
eltitkolod éppen előttem?
- És akkor most hova is akartál menni?
Hallottad a gondolataimat, aztán olyan hirtelen ugrottál fel. Mire készültél? –
szorítja ökölbe kezeit, majd ő is feláll az ágyról, hogy közelebb léphessen
hozzám, de mégse eléggé. Nem felelek kérdésére, mire szemeit résnyire szűkíti.
– Jiminhez? El akartad neki mondani? Ha hallottál, ha tudod, hogy mennyi
mindenen mentem keresztül, mit érzek, akkor miért rohannál azonnal éppen hozzá?
- Nem mondtam volna el neki, csak
kíváncsi lettem volna néhány dologra, meg talán figyelmeztetem, hogy legyen
óvatosabb.
- Figyelmeztetted volna? Azt hiszed, nem
szedte volna ki belőled, hogy miért mondasz ilyeneket neki? Ezzel nekem is csak
rosszat tennél…
- Neked? Komolyan? Ez a legnagyobb
problémád, mikor éppen életed legnagyobb hülyeségét próbálod elkövetni? Hátba
szúrni Jimint? Ugye tudod, hogy vámpír leszel? Senki más nem fog tudni segíteni
neked úgy, mint ő, ráadásul a szüleid a hallottak alapján neked is hátat fognak
fordítani. Ők bizonyára nem tudják, hogy rád is ez a sors vár – kelek ki
magamból, de ezzel csak őt is jobban felbőszítem.
- A szüleim! Te talán hátat fordítanál a
kérésüknek, miután olyan régen láttad őket? Biztos vagyok benne, hogy te is
ugyanúgy ugranál minden szavukra, mint ahogyan azt én is szeretném. Nem vagyok
biztos magamban, fogalmam sincs, mit tegyek, mert itt nincsen helyes megoldás.
Valamilyen módon biztosan hátat fogok fordítani valamelyik félnek.
- És inkább fordítasz hátat a jövődnek,
mint a múltadnak? Szerinted nekem nem volt elég nehéz elengednem őket? A
családom, a barátok, az emberlét… ez mind nehéz, de túl kell lépnem rajta, mert
nem tehetek mást. Ha a szüleid kezdettől fogva hazudtak neked, ráadásul
engedték Jiminnek, hogy itt legyél, nekem elég indok lenne, hogy ne rájuk
hallgassak.
- Ha Jimin most idehozná a te szüleidet
és arra kérnének, hogy menj velük, akkor hátat fordítanál nekik?
- Igen! Vámpír vagyok, TaeTae! Nem
mehetek velük!
- És ha arra kérnének, hogy tegyél meg dolgokat
az érdekükben, hogy nekik könnyebb legyen, de nem kell velük menned? Hogy
fékezd meg a háborút, vagy éppen szítsd?
- Taehyung, én nem fogom hátba szúrni
Jimint, akár tetszik, akár nem! Ígéretet tettem, és nekem sokkal jobb sorom van
pillanatnyilag mellette, mint bárhol máshol, úgyhogy kérlek szépen, ne tegyél
semmi meggondolatlan lépést, mert azzal nem csak neki, de nekem is ártasz, nem
utolsósorban pedig magadnak.
Az
ajtó kinyílik mögöttem, mire nyomban afelé fordulok, s szemeim kétszeresükre
nőnek, ahogy konstatálom, ki is lép be rajta nem éppen jókedvvel. Szemei
vörösen izzanak, s csak egy rövid pillantásra vesz szemügyre, következőleg
máris Taehyung felé fordul. Az ajtó bezáródik mögötte, majd már nyitja is
szólásra a száját.
- Taehyung – ejti ki vészjósló
hangsúllyal nevét. – Szeretnéd még látni a szüleidet?
A
szólított szemei rémülten nyílnak tágra, majd már rázni is kezdi fejét,
miközben kérlelésbe kezd.
- Ne! Kérlek, ne tegyél velük semmi
rosszat! Engedd el őket, kérlek szépen! – rázza fejét folyamatosan, viszont
Jiminnek apró mosolyra húzódnak ajkai, majd karjait is keresztbe fonja maga
előtt.
- Miért ne tehetnék velük bármit? Azok
után, hogy átvernek? – húzódik fintorba arca.
- Nem vernek át, ők tényleg segítenek! –
tesz egy lépést felé, de a másik pillantásától földbe gyökerezik lába.
- És te is segíteni akarsz nekik.
- Nem, én nem tu…
- Csalódtam benned.
URAM ATYÁMMMMMMMMMM😍😍😍😍😍 Agyi kék halal. Azta. Oké Kook kihalgatta Taet de nem értem a kiaakadásat. Elvárja hogy őszinték legyenek vele a többiek mikor ő se az. Ezenkívül Jimin hallotta. Azta. Remélem most Kook nőtt a szemében mert mar multkor emberként se szokott el Tae el. Es ahhbh. Az utolso mondata Jiminnek. Hat remélem Tae magábba néz egy kicsit. Főleg hogy Jiminel milyen forro pillanata volt. Nagyon kívantsi vagyok Jimin szemszögére. Ahhjj. Izzgalmak. Izgalmaaaak... nagyon nagyon jó lett. Kérlek siess a folytatassal ^-^
VálaszTörlésAgyikékhalál XDDDD Ja, hát Kook kiakadt, mert ezzel V őt is veszélyezteti és ő már határozottan Jimin oldalára állt, tehát nem tetszik neki, ha V bármivel próbálkozik. Hm, meglátjuk, mit fog tenni ezek után Jimin, de amit mondott az igaz, és ezek után aztán lehet teperni érte ;D
TörlésÖrülök, hogy tetszett, és ennyire kiakasztott *ördögszarvak* Sietek a folytatással ^^
Rendszeresen kellene kommentelnem, már csak azért is, mert annyira aranyos volt a múltkori reakciód, nekem meg az aranyozta be a napomat. :D Hidd el, az még nem is volt olyan hű, de hosszú vélemény, általában rengeteget tudok pofázni olyan dolgokról, amik érdekelnek vagy egyszerűen szeretek, szóval megesik. c':
VálaszTörlésElső sorban, az ezelőtti vmin szerelmeskedős részt meg kell, hogy említsem, mennyire gyönyörű lehetett már. Oké, ezt sehogy sem lehet megfogalmazni anélkül, hogy ne állítanám be magam rohadt perverznek, de érted, na (Melody, te ebből nem mászol ki!). xdd Tapasztalatból nem írhatok, hiszen a tojáshéj nagyon a seggemen van még, viszont alapjáraton a szeretkezés egy csodálatos és szenvedélyes dolog lehet, mind - nyilván - a valóságban, mind írásba foglalva, főleg, ha az érzelmekre is legalább ugyanannyi hangsúly van fektetve, mint a digi-dugira. Ez neked amúgy mindig sikerül. ^^
Pont pár héttel ezelőtt kezdtem el újraolvasni a történetet, ami pedig egyből szemetszúrt, az az, hogy Jimin mennyit fejlődött személyiségileg. Olyan jó látni, ahogy Taehyungba egyre inkább kezd beleszeretni! *^* Jungkookot, azonban még mindig távolinak érzem Jimintől, sajnos. Egy kicsit (nagyon) vérzik a szívem érte, hogy még ebben a helyzetben is ki áll mellette, ennek ellenére tényleg olyan, mintha ez a kis kéjenc, nárcisztikus tapló sokkal kevesebbet érezné iránta, Taehyungnál ellentétben.
Végül jött ez a rész, és miazisten.
Annyira reménykedtem benne, hogy Taebae-nek meg sem fordul majd a fejében, hogy a szülei mellé álljon, aztán rájöttem, az ő helyében én is... hát, most már csak megpróbáltam volna úgy cselekedni, mint ő. Ezt Jimin igazán megérthetné mondjuk, de innen látszik, mennyire szerelmes. :333
Az utolsó mondat szíven ütött azért. :C
(és tényleg igyekszem rendszeresen kommentelni, legközelebb kövezz meg, ha nem érkezem♥)
Ó, júj *-* Megint az történt, mint múltkor, felnéztem a bloggerre, mondom nem lesz itt változás, erre látom kiírva, hogy 3 komment van. Elgondolkoztam, hogy talán Zsuzsi írt választ, aztán arra nem reagáltam, ehh :'D Erre megint itt egy szép kis komment tőled, hát én annyira örülök neki *-*
TörlésAzt se tudom, mit mondhatnék, olyan jól esnek a szavaid. *-* Újabb erőt adnak, hogy tegyem csak le a seggem és írjak tovább. XD
Hmhm, Jiminnél még fellelhető lesz változás, hmhmmm ;)
Taenél én is elgondolkoztam, hogy na most mi legyen vele, de ezzel én is így voltam, hogyha magamat beleképzelem a helyébe, akkor ha újra látnám a szüleimet, és arra kérnének, álljak melléjük, de közben már beleszerettem azokba, akiknek hátat kellene fordítanom, eléggé nagy dilemmába lennék, hogy mi a fenét tegyek. XD De közben Jimin helyében is kiakadnék, szóval... lesznek itt még dolgok. *ördögszarvak* :3
Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm újból ezt a hosszú kommentet! <3 *-* Sietek a következő résszel!