[15/25] Stalker with love [+18]

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +18

Szereplők: Taehyung, Jungkook                          

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Oké, még itt van a heti egy rész, vegyétek úgy, hogy tegnap van. xD Igazából akkor akartam hozni, de nem jött össze. Mostanság el vagyok havazva, mindig van valami dolgom, így nem nagyon tudok írni, de azért hoztam újból egy részt. Remélem, tetszeni fog! Jó olvasást! <3

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

Kíváncsian vezeti pillantását rám, miközben az éppen szájába vett falatot rágja meg alaposan, viszont nekem torkomra forr a szó. Egy pillanatra elkapott az az érzés, hogy igent mondok az ajánlatára, de amint megszólaltam, már meg is gondoltam magam. Elhamarkodott döntés lenne a részemről, főleg, hogy nem is ismerem igazán, még meg sem mutatta, milyen tud lenni, ha igazán dühbe gurul, márpedig az az egy biztos, hogy nem kegyelmezne – kivéve persze a biztonsági szó hallatán.

            -          Hova megyünk holnap? – köszörülöm meg a torkom és inkább én is egy újabb falatot veszek számba, s pillantásom is elfordítom róla, csak ne olvassa ki belőlem, hogy terelem a szót az eredeti témáról, amiről szerettem volna beszélni.

            -          Hova szeretnél? – Kérdése meglep és félre is nyelek, amit nagy nehezen köhögök vissza, s Kook is nyomban emeli a karját, hogy megveregesse hátam. Nem gondoltam, hogy van választási lehetőségem is. – Nem fogunk tudni elmenni, ha megfulladsz – szid meg, de közben látom, ahogy szája sarkában megbújik egy apró mosoly.

            -          Hova mehetnénk? – szólalok meg, mikor végre újból rendesen jutok levegőhöz.

            A válaszra várva a pult mögé lépek, hogy egy pohár vízzel gazdagodjak, közben pedig a másiknak is öntök, hogy azt elé letéve ihassa az ebéd közben. Ahogy újból helyet foglalok, kissé még fáj a fenekem, de azt hiszem, egészen hozzászoktam az érzéshez, csak mára ne kapjak több büntetést. Ehhez nekem is tennem kell, hiszen nem szabad, hogy kihozzam a sodrából, de annyit már biztosan tudok, hogy az apró kis dolgoktól is képes felizgulni. Minden apró kis idegesítő szokás, amitől az átlagemberek szimplán bosszankodnak, ő viszont felizgul. Érdekes felállás, kicsit furcsán van összerakva, de ettől sokkal izgalmasabbnak ígérkezik a kapcsolatunk.

            -          Te szerettél volna annyira randikat beiktatni a kapcsolatunkba, úgyhogy ezt a döntést rád bíznám – von vállat.

            -          Erre szükség van a feltételeid mellett végképp, hogy megtartsuk a normális emberekhez méltó kapcsolati szintet. Már megmondtam, hogy nekem nem csak annyiból áll ki, hogy hagyom magam neked. Nem tetszenek a szabályaid, habár párhoz hozzá tudnék szokni, azt hiszem legalábbis – magyarázom evés közben, viszont pillantása megkeményedik, engem mégsem riaszt el.

            -          Nem írtad alá a szerződést, de próbaidőt kértél, tehát ebben a két hétben olyan, mintha minden szabály élne, amit megbeszéltünk. – Értetlenül pislogok rá, ugyanis nem értem, miért mondja most ezt. Tudom, hogy mit jelent a próbaidő, nem véletlen kértem én magam. – Akkor mondd csak, miért olyan nagy a szád még most is?

            -          Tények.

            -          Szeretsz kötözködni?

            -          Romantikus vagyok.

            -          A kettő nem függ össze.

            -          Tudom – kuncogom, s az ő tekintete is meglágyul kicsit, de nem eléggé ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam. – Miért? Valami rosszat mondtam? Szerintem igazán önfeláldozó vagyok ahhoz képest, hogy mi az, amit én megengednék.

            -          Itt nem arról van szó, hogy te mit engedsz meg, hanem, hogy milyen szinten veted magad alá az én akaratomnak. Így is kihúztál már pár dolgot a listából, pedig bele tudnék kötni, hogy miért tartsuk meg őket, viszont tiszteletben tartom a kérésedet. Innentől kezdve, neked is tiszteletben kell tartanod az enyémet. Ez volna a szerződés lényege, hogy a szerint játszunk, viszont, ha valami mégsem tetszik, ha tegyük fel, éppen olyan hangulatodban vagy, hogy nem bírsz elviselni bizonyos dolgokat, akkor azokhoz ott van a sárga biztonsági szó. Már átrágtuk magunkat ezen, ezért szeretném, ha nem próbálnád meg kihúzni magad a büntetések alól.

            Nagyot nyelek, s bele sem tudok kötni, hiszen igaza van. Ha én kértem ezt a két hetet, akkor nem szabadna így viselkednem. Én döntöttem így, az én felelősségem. Ha már belementem, akkor felesleges visszakoznom. Hogyan bízna meg bennem, ha még ebben sem tudom tartani magam a megbeszéltekhez?

            -          Szóval, mégis kapok büntetést? – húzom fel félve fél szemöldököm, mire halkan elkuncogja magát, s helyettem inkább az ételnek szenteli figyelmét.

            -          Nem, most nem, de csak azért, mert jókedvemben találtál. – Szavai hatására tudat alatt harapok ajkamba, viszont hamar észbe kapok, s szerencsémre nem is látja, hiszen nem rám néz, így megnyugszom, hogy nem húzom fel rögtön azután, hogy éppen közli velem, nem tesz semmit.

            -          Ez azt jelenti, hogy szoktál ilyen is lenni? Az előző alávetettjeiddel is így viselkedtél? Amikor éppen olyan kedved volt, akkor nem büntetted meg őket? Ezt nem foglaltad bele a szerződésbe, így az ilyen hangulatingadozásaiddal nem számoltam. Tudod, mindenre jobb felkészülni.

            -          Most nehezemre esik eldönteni, hogy éppen azért küzdesz, ha kevesebbet kapj, vagy éppenséggel átvitten kérsz rá, hogy itt az étkezőasztalon fenekeljelek el – néz fel ismét szemeimbe, mire érzem, hogy arcom ég, ő pedig haloványan elmosolyodik.

            Az étkezés további részében csendben maradok, így látom a legjobbnak, nehogy a végén addig járjon a szám, amíg el nem érem az ellenkezőjét annak, amit szeretnék. Valójában megmozgatta a fantáziámat az, ahogy az étkezőasztalról beszélt, s vizuális beállítottságomnak hála, meg is jelenik előttem a kép, amint hasra kényszerít, majd a fenekelést követően a magáévá is tesz. Még élvezném is, s már a gondolattól is felpezsdül a vérem, viszont jobb, ha elterelem a gondolataimat, különben takargathatom feleslegesen, hogy kívánom.

            Később szerencsére megtalálom a táskámat, majd azt be is viszem az ideiglenes szobámba, ahol ismét egyedül maradok. Jungkook visszament dolgozni, elvégre is elég sok dolga lehet, ha annyi üzlet sorsa van a kezében. Valószínűleg ezért szerette volna, ha ide is költözöm erre az időtartamra, mert akkor bármikor, amikor ideje van, és ki szeretne kapcsolódni, csak fogja magát és bejön hozzám a szobába, hogy kielégítse a szadista vágyait. Lehetséges, hogy a munka miatt alakult ki benne ez a hajlam, hiszen nem tudja hol levezetni a feszültséget, ezért abban leli örömét, ha másokon láthatja azt a fájdalmat, amit ő érez legbelül. A vonásai is azért keményednek meg minden alkalommal, ami szexi, de félelmetes. Sokszor látni rajta azt a gyermeki boldogságot, amiről Seoyun is beszélt, hogy milyen is valójában, milyen volt gyermekkorában. Erre kíváncsi lennék, de kétlem, hogy szívesen mutogatna nekem családi fotókat, pedig engem tényleg érdekel, viszont az ő szemében én nem vagyok különb a többi alávetettnél. Nekem sem szabadna túlgondolnom a kapcsolatunkat, miért érzem mégis úgy, hogy én nem vagyok ennyivel megelégedve? Többet akarok. Őt akarom, az igazi énjét teljes egészében. Én nem egy szeretnék lenni a sok közül. Én az egyetlen szeretnék lenni.

            Telefonom előkapva felhívom szüleimet, hogy gyors tájékoztatást adjak magamról, viszont a kapcsolatomról nem ejtek egyetlen szót sem. Anyámmal beszélek, ő veszi fel a telefont, s így megtudom, hogy jól vannak, minden rendben velük, s el is beszélgetjük az időt. Személy szerint én nem beszélek túl sokat, mindössze nő létére a vonal túlsó végén lévő pletykálgat el nekem mindenről, még a szomszéd kutyájáról is, aki kiszökött az egyik éjjel, majd egy utcával arrébb találták meg egy macska mellett, akivel egymást tisztogatták. Érdekes világban élünk, azért jót derülök ezen az apróságon is. Nem beszélünk minden nap a szüleimmel, így jó hallgatni már csak a hangjukat is, az már mindegy, hogy pontosan miről is beszélünk. A kapcsolatomról pedig akkor ejtek szót nekik, ha úgy érzem, nem csak egy alávetett vagyok, aki két hétig próbaidőn van. Akarom mondani, Jungkook. Ő van próbaidőn, vagy nem is, inkább maga a helyzet.

            -          És mond csak, kincsem – folytatja lágy hangon anyám, én pedig hümmögve adom tudtára, hogy figyelek. – Nincsen mostanság senkid?  Olyan keveset beszélünk, alig tudok valamit rólad, hogy mi a helyzet veled, viszont ez érdekelne. Fontos, hogy boldog legyél végre hosszú idő után.

            Meglep a kérdése, s reménykedtem benne, hogy sikerül ezt a témát hanyagolni, viszont neki mindig is valami különleges érzéke volt ehhez, hogy tudja, mi az, amit el szeretnék titkolni. Anno Jimint sem szerettem volna az orrukra kötni, hiszen féltem, mit szólnának egy férfihoz, de anyám észrevette rajtam a változást, így kénytelen voltam színt vallani. Nehezen ment, nem szerettem volna megnyílni, de végül mindent kiszedett belőlem. Szerencsémre elfogadta, hogy ilyen vagyok, és inkább örült a boldogságomnak, mintsem, hogy keresztbe tegyen nekem, s lelkileg tönkretegyen.

            -          Nincs senki – felelem egy mély sóhajjal, s jól tudom, hogy már ebből is ki fog szűrni valamit.

            -          Azt ne mond nekem, hogy még mindig hiányzik neked Jimin – dorgál meg finoman, de közben hallani, hogy ő sem gondolja ezt komolyan, így halovány mosollyal lépek az ablakhoz, hogy a szép tájat kémleljem beszélgetés közben.

            -          Ezt így nem jelenteném ki, mivel ő magán túltettem magam, viszont az az érzés hiányzik. Az egész helyzet, hogy legyen valaki, akit tudok őszintén szeretni.

            -          Azt elhiszem. Jól megvoltatok együtt, össze is illettetek, kár, hogy ez lett a vége a kapcsolatotoknak. Kedveltem azt a fiút, hiszen olyan édes és segítőkész volt. El tudtam volna fogadni, ha ő marad melletted mindig.

            -          Köszönöm, anya! Ezzel most igazán sokat segítettél – forgatom szemeim, de azért mosolygok, s a vonal túlsó végén is először hallom, hogy elszégyelli, majd kineveti magát, amiért ilyen meggondolatlanul beszél. – Ami azt illeti, azt hiszem, tudtam meg mostanság róla egy-két dolgot, de lényegtelen, hiszen nem találkoztunk. Nem is vagyok benne teljesen biztos, igazából csak tippelném, de…

            -          Honnan tudsz róla új dolgot? Tipp? Nyomozol utána? Mit jelentsen ez?

            -          Nem, anya, nem nyomozok senki után, csak… mindegy, bonyolult, a lényegen nem változtat, hogy egyébként mégsem tudok róla semmit.

            -          De pár éve azt mondtad, hogy a szakításotok is értelmetlen volt, mert nem adott konkrét magyarázatot, csak… csak annyit, hogy… hogyan is mondtad?

            -          Talált egy jobb lehetőséget? – formálom kérdéssé a mondatot, s helyeslően hümmög is válaszként anyám.

            -          Emlékszem, mennyire össze voltál törve, úgyhogy az egyáltalán nem rossz hír, ha tudod, hogy végül miért is ment el pontosan.

            -          Nem szeretném felbolygatni a múltat, anya! – próbálom leállítani. – Már túltettem magam rajta, réges-rég új életet kezdtem, úgyhogy ezt a beszélgetést akár le is zárhatjuk.

            -          Jól van, igazad van, nem is róla szerettem volna beszélni, hanem az új kapcsolatodról, ami ugye nincs, úgyhogy… mindegy is, mindössze reménykedtem, hogy van valami változás, de ha nincs, hát nincs.

            Lassan elbúcsúzunk egymástól, majd megszakítva a vonalat, mosolyogva engedem le a kezem magam mellé, a készüléket biztosan tartva benne. Több mint egy órát beszéltünk, így szinte rögtön érkezik is a jellegzetes pityegő hang, ami tudtomra adja, hogy mennyi az egyenlegem. Szinte biztos vagyok benne, hogy semmi nem maradt rajta, elvégre is ennyi ideig sem beszélgetek sűrűn, még jó, hogy fel volt töltve elég pénzzel, amiből már körülbelül semmi sem maradt.

Oldalra döntöm fejem mindkét irányba, majd hátrafele is megteszem ezt, s szabad kezem tarkómon simítom végig, így megropogtatva kicsit csontjaim, amitől megkönnyebbülök. Valamit kezdenem kellene magammal, de ötletem sincs, mivel üssem el az időt. Lehet, meg kellene kérdeznem Kooktól, hogy mik vannak itt, ahová bemehetek, hogy ne unatkozzak.

Kopogás hangja üti meg a fülem, mire nyomban fordulok testemmel kilencven fokot, fejemmel viszont az ajtó irányába meredek. Szemeim a kétszeresükre nőnek, ahogy végigmérem az ott álló alakot. Jungkook lazán az ajtófélfának dőlve áll, lábát keresztbe rakva maga előtt, s az ajtó éppen annyira van nyitva, hogy ő ott tudjon állni kényelmesen. Karját leengedi, így keresztbefonja őket mellkasa előtt, miután kopogott, én pedig kérdő pillantásokkal illetem, s próbálok nem arra koncentrálni, hogy mennyire vonzó ott állva. Ekkor tudatosul bennem, hogy észre sem vettem, mikor jött be. Nem is hallottam semmit.

-          Úgy tűnt, jó sok mindent megbeszéltetek – mosolyodik el, amit viszonzok.

-          Már egy ideje nem beszéltünk, úgyhogy volt mit mesélni egymásnak, viszont nőről van szó, be nem áll a szája – forgatom szemeim teljesen megfeledkezve magamról. – Egyébként mióta vagy itt, hogy így tudod, hogy sokat beszéltünk? – nézek vissza rá, viszont ő már ekkor ellöki magát a faltól és határozott, kimért léptekkel közelít meg.

-          Azt hiszem, most tanítok neked valamit – veszi mutató- és hüvelykujja közé állam, s úgy fordítja oldalra fejem, majd kertelés nélkül hajol nyakamra, hogy először egy gyengédebb csókot hintsen rá, majd következőleg erősen meg is szívja már így is erősen foltos bőröm.

-          Mit csinálsz? – húzódom el, amit nem néz jó szemmel. – Nekem még dolgoznom kell szerdától. Mit fognak szólni a vendégek, ha azt látják, hogy a nyakam egy nagy lila folt?

-          Én felajánlottam, hogy ne dolgozz erre az időre, és tekintve, hogy én vagyok a főnököd, nem is lett volna akadály. Még hiányt sem szenvednél semmiben, de ezt megjegyeztem. Ha te ennyire szeretsz lázadni, akkor most már megtanítom neked, hol a helyed. – Összerezzenek, ahogy befejezi mondandóját, hiszen sokat ígérnek szavai, s nagyot is nyelek, mozdulni pedig nem merek.

-          Én nem…- próbálnám kimenteni magam valamivel, de nincs rá időm.

Jungkook könnyedén fog csípőmre, s úgy húz magához, hogy aztán két lépéssel már az ágy mellett álljon, majd nemes egyszerűséggel fordít rajtam és lök le a garnitúrára, kicsit sem finomkodva, így hasra vágódom. Gyorsan megfordulok, hogy kényelmesebben helyezkedjek el, viszont időm nincsen felfogni, mi történik velem, a másik már felettem is támaszkodik, tekintete pedig pont azt a dominanciát sugározza magából, amitől végigfut a hideg a hátamon, de közben mégis beleborzongok az izgalomtól. Nagy szemeket meresztve nézek fel rá, mire összepréseli ajkait, majd következőleg már hajol is le értem, hogy megcsókolhasson. Azonnal viszonzom, karjaim nyaka köré fonom, s úgy húzom magamhoz minél közelebb, majd jobb kezem mellkasára vezetem, ott simogatom tovább, s ettől úgy bújik hozzám, mint egy szeretetre éhes kiscica. Édes, hogy ilyen hatással vagyok rá, viszont mégis tudom, hogy nem vagyok különb az előzőeknél. Bizonyára hozzájuk is ugyanígy bújt minden egyes alkalommal, ami imponáló bárkinek.

Váratlanul emelkedik meg, s ingjét gyorsan gombolja ki, mintha sietne valahova, én viszont ráérősen vezetem végig tekintetem felsőtestén, amely még most is elkápráztat, mennyire tökéletes. Automatikusan nyúlok érte, hogy végigsimíthassak rajta, viszont amint ezt elérem, csuklómra fog, de nem veszi el kezem magáról. Tekintetünk összefonódik, ahogy újból fölém tornyosul és csókba invitál. Ekkor már elhúzza kezem, s a másikat is lefogva vezeti fejem felé őket.

-          Tartsd ott! – nyomja le csuklóim a párnák közé.

Újból emelkedik, de csak éppen annyira, hogy lekapja magáról már kigombolt ingjét, melynek ujjait fogja és az imént lefogott testrészeim összeköti velük. Tágra nyílt szemekkel nézek fel, hogy lássam, mit csinál, s követni is alig bírom, ahogy már gyakorlottan köt rám csomót, de nem szorít meg nagyon, csak éppen annyira, hogy szabadulni ne tudjak. Értetlenül ráncolom szemöldököm, mikor is fogja a ruha többi részét és az ágy rácsos végéhez vezetve fonja azon is át, hogy ahhoz láncoljon. Egy valamiben biztos vagyok; én ilyen csomót soha nem fogok tudni kötni egy egyszerű kis ingből.

Újabb csókért hajol, majd áttér fülcimpámra, azt veszi fogai közé, hogy gyengéden megharapdáljon, majd a legérzékenyebb pontom találja meg, amitől ajkaim elnyílnak egymástól és egy halkabb kéjes sóhaj szökik rajtuk. Fejem az ellenkező irányba döntöm, s nem is próbálom leplezni, mennyire élvezem, amit velem tesz. Legszívesebben magamhoz ölelném, simogatnám testének minden porcikáját, de így, hogy megkötözött, esélyem sincs rá. Helyette ő simogat engem, az oldalam, a mellkasom, a hasam, majd megmarkolva pólóm végét, felhúzza rajtam, s egészen addig húzza, míg nem a felkaromon lesz összegyűrődve, s pont úgy helyezi, hogy azzal szemeim is takarásban legyenek.

-          Megint? – csúszik ki számon a kérdés, de nem látom, mi a reakciója. – Látni akarlak.

-          Most nem fogsz – suttogja fülembe, amibe beleborzongok. – Büntetésben vagy.

-          Tessék? – csúszik fentebb pár oktávval hangom. – Miért? Mit csináltam rosszul már megint?

-          Ami azt illeti, elég sűrűn is kaphatnál büntetést, de nem vagyok olyan kegyetlen, hogy minden egyes hibádat felrójam neked. Állandóan ellenállsz, feleselsz, nem utolsósorban a szemed is forgatod, ami nagy szemtelenség. Ha bírnál magaddal, akkor ritkábban kapnál büntetést, de így kiérdemled. Már így is megúsztál párat – csókolgatja vállam, majd kulcscsontomra tér át.

Tehetetlenül ficánkolok alatta, mikor mellbimbóm is ajkai közé veszi, majd erősen szívja meg, belőlem kiváltva egy hangosabb nyögést. Mellkasom kidomborítom neki, többért könyörögve, hogy jobban érezzem magamon, de ő erősebbnek bizonyul, így visszanyom az ágyra. Érzem a testéből áradó forróságot, a leheletét, az elmélyülő hangja, a sóhajai, melyeket az én hangom elnyom, mind felpezsdítenek, s eszembe jut az ebédünk, mikor képes lett volna ott helyben is elfenekelni, azon az asztalon, amelyiken enni szokás.

Már nem is érdekel, mit teszek, ajkam beharapva élvezem, ahogy kényeztet, majd gyorsan rángatja le rólam nadrágom a mai nap folyamán már harmadszorra, s ha rajta múlna, biztosan lenne az többször is már. Valamiért úgy érzem, ha kedd este hazamegyek, egész héten nem fogok tudni normálisan felszolgálni a sántítástól.

Erősen fog csípőmre, majd éppen annyira emeli meg magát rólam, hogy egy határozott mozdulattal fordítson rajtam, így ismét hason fekszem alatta. Próbálok megemelkedni, valahogyan kilesni a ruhám mögül, de tökéletesen a szememhez illesztette, s tudom, ha sikerülne elmozdítanom, talán nagyobb büntetést kapnék, mint amiben így is részem lesz. Nem is kell sokat várnom, hamar megérzem csattanó tenyerét fenekem jobb partján, mire fájdalom ittasan nyögök fel, s fejem a párnák közé dobom.

-          Szemtelen fiú vagy – dorgál meg. – Próbálj meg nem mozogni – kér, de jól tudom, hogy ez valójában egy parancs, tehát ne próbáljam meg, hanem tegyek így.

Hátam lepi el csókjaival, amibe beleremegek, s nehezemre esik nem vonaglani alatta, de egyelőre még elég tisztán élnek bennem szavai, hogy ne merjek megmozdulni. Úgy tűnik, nem könnyít a helyzetemen, néhol meg is harapdálja bőröm, amitől megugranék legszívesebben, de akkor is tartom magam, így csak a kisebb nyögéseket engedem meg magamnak. El sem merem képzelni, hogyan fogok ezután kinézni.

Mikor elér bokszeralsómig, még egy utolsó csókot hint bőrömre, majd végül minden maradék ruhadarabtól megfoszt engem, így az egyetlen, amit még mondhatok, hogy rajtam van, az a pólóm, ami éppenséggel nem arra a célra szolgál, amire kitalálták. Ezúttal a bal oldalamra kapok ütést, amitől megugrok, ugyanis nem vagyok rá felkészülve, teljesen váratlanul ér. Szaporábban veszem a levegőt, s egyszerre kívánom, s tolnám el magamtól. Nem bírom ezt a kettősséget, amit kivált belőlem.

-          Mondtam, hogy ne mozdulj – sóhajtja, mintha csak tehetnék róla, hogy így megugrottam. – Sosem hallgatsz rám.

A párna takarásában el is mosolyodom, ugyanis örülök neki, ha sikerül valamiben kiemelkednem a többiek közül, akikkel dolga volt, még ha én is szívom meg érte a levét, de akkor is boldog vagyok, hogy ennek ellenére nem dob el magától, kellek neki. Valószínűleg másoknál nem nézett el ennyi hibát, sokkal kegyetlenebb volt, s érzem, hogy nekem is meg fogja mutatni, milyen is az, ha elengedi magát, de egyelőre biztos vagyok benne, hogy még tartja magát, hiszen tart tőle, elmegyek. Márpedig, ha már ennyi mindent megtett értem, akkor csak nem adna fel könnyen.

Fenekemre csókol, majd azt is gyengédebben, de megharapja, amitől ismét egy nyögés szökik ki belőlem, ugyanis ilyet még soha nem éltem át, de még álmomban sem gondoltam volna, hogy bárki tenni fog. Az egész annyira nevetségesnek tűnhet, én mégis annyira nagyon élvezem! Lehet, el kellene látogatnom egy agykurkászhoz, hogy helyrepofozzon.

Kezeivel ügyesen feszíti szét két partom, majd nyelvét végig is vezeti a már ismert vonalon, amitől végigfut az a bizonyos borzongás a hátamon, de nem mozdulok. Igaz, nem mondta, hogy még mindig tartsam magam azok után, hogy az imént megugrottan, de valamiért érzem, hogy a szabály ettől függetlenül még él. Ezt akarta volna megtanítani?

Ahogy bejáratomhoz ér, szaggatottan fújom ki a levegőt, s testem meg-megremeg az érzéstől. Nyelvét óvatosan próbálja bedugni, amitől majdnem kicsúszik a számon egy hangosabb nyögés, de még idejében tartom magam, így összepréselem ajkaim. Viszonylag hamar elhúzódik tőlem, amitől megcsap a hűvösebb levegő, s érzem is, hogy kissé libabőrös leszek, viszont nincs időm ezzel foglalkozni, ugyanis megérzem ujjait ajkaimnál, melyeket gyengéden nyomkod meg, végül teste is az enyémhez simul, ahogy elfekszik rajtam, de azért támaszkodik, hogy ne nyomjon le.

-          Vedd szépen a szádba és nedvesítsd be őket – utasít, s egy másodperc erejéig nem teszek semmit, csak aztán nyitom nagyobbra a szám, melybe nyomban be is dugja ujjait.

Egyszerűbb lenne, ha a kezeim szabadon volnának, de így teljesen rá vagyok utalva. Megpróbálom így is a legtöbbet kihozni magamból, hogy minél érzékibben szopogassam, ráncosra nedvesítve bőrét. Mindeközben nyakam csókolgatja, amivel elveszi az eszem, azt se tudom, hova koncentráljak, de nem hagyom abba nyelvem munkáját, hiszen tudom jól, rosszabb vége lenne.

Mikor már úgy érzi, elég, kihúzza ujjait számból, majd bármiféle felvezetés nélkül dugja fel az elsőt, mire hangosan nyögök fel és vetem fejem a párnába. Legalább szólhatott volna, vagy masszírozgathatott volna is, de csak így feldugni nem ér! Nincs is igazán időm ezen bosszankodni, már társítja is második ujját, amitől már nem bírom tartani magam. Egész testemben megvonaglok, az inget, mellyel össze vannak kötve csuklóim, megszorítom, s magas hangon nyögök. Ollózó mozdulatokat végez, miközben újból fülemhez hajol, s először fogai közé veszi fülcimpámat, csak aztán szopogatja meg.

-          Fáj? – búgja fülembe, de nem válaszolok. – Mondtam, hogy ne mozogj. Miért nem értesz a szép szóból? – Befejezésképpen harmadik ujját is csatlakoztatja a másik kettőhöz, mire fájdalomtól eltorzult arcom teljesen a párnába nyomom, s abba nyögök bele hangosabban, csak tompítsa valami hangom. – Ne fojtsd vissza, hallani szeretném tisztán a hangod, ahogy fáj.

-          Miért kell, hogy fájjon? – remeg meg hangom, de fejem megemelem annyira, hogy meg tudjak szólalni, ugyanis tényleg nem értem, mire fel kapok büntetést. – Nem is tettem semmi rosszat!

-          Már említettem – nyomja olyan mélyre ujjait, amennyire csak tudja, én pedig ezzel egyszerre vonaglok meg és nyögök. – Forgattad a szemed és feleselsz is. Nem mondtam, hogy elhúzódhatsz tőlem.

-          Engedély kell hozzá, ha zavar? – húzom fel szemöldökeim, bár jól tudom, nem látja. – Nem szeretnék így menni munkába.

-          Ó, Taehyung, ha tudnád, mire vállalkozol az ilyen megszólalásaiddal – cicceg, amitől hevesebben dobog a szívem egyszerre a félelemtől, hogy mit fog most tenni velem, s az izgalomtól.

Ujjait hamar húzza ki, majd újabbat csap fenekemre, ami hangosan csattan, én pedig újból felnyögök, következőleg pedig visszafordít hanyatt fekvésbe, amit máris jobban élveznék, ha látnám is, mit csinál. Mivel a szemem takarásban van, így a hallásomra vagyok utalva, s ki is tudom következtetni, hogy a nadrágjával matathat, majd érzem is, hogy feláll az ágyról, s mikor már legközelebb magam felett érzem, testével enyémhez simul, s tudatosul bennem, hogy már ő is teljesen meztelen. Már meredező férfiasságunkat összefogja, s így mozgatja kezét rajtunk, amitől fejem automatikusan dobom hátra, ő pedig kihasználva a lehetőséget szívogatja meg bőröm még több helyen, ahol csak tudja, a mellkasomat is. Ha így folytatja, biztosan be kell feküdnöm egy nagy kád hideg vízbe, hogy mindenhol tudjam borogatni magam.

-          Jungkook – sóhajtom, miközben csípőmmel fellökök jelezve türelmetlenségem.

-          Hogy mondod? – áll meg mindennemű mozgásban, én pedig szemem égnek emelem, még ha nem is lát belőle semmit.

-          Kérlek – suttogom tovább, kerülve a jól ismert megnevezéseket.

-          Mit szeretnél? – ránt egy erősebbet nemességünkön, mire ismét felnyögök, s úgy vonaglok alatta, mint egy kiéhezett kurva. – Gyönyörű látvány vagy, Taehyung – suttogja elvarázsolva, majd ajkaimra hajolva csókol meg, majd harapdálja meg alsó ajkam, miközben én fülig pirulok bókjától.

-          Csak siethetnél – nyögöm ki, tudtára adva, mennyire türelmetlen vagyok, mire hallom, hogy elkuncogja magát.

-          Mondd szebben, akkor talán, de nem garantálom, hogy nem fog fájni – csókol a fülem mögötti részre, mire mélyen szívom magamba a levegőt. – Tudod a megnevezéseket, akkor hívj úgy.

Újból emelem csípőm, hozzádörgölőzöm, próbálom elérni, hogy neki is ugyanannyira elvegyem az eszét, mint amennyire ő vette el az enyémet. Még ha büntetésben is vagyok, nem fogom hagyni, hogy teljesen kiszolgáltatott legyek. Lehet, hogy mégis minden az ő akarata szerint fog menni, de akkor sem adom át magam százszázalékosan. Érezze, hogy én más vagyok.

-          Uram? – mosolyodom el, s újabbat lökök csípőmmel, lábaim pedig dereka köré fonom, így kénytelen elengedni és rám borul teljes súlyával, így az utolsó pillanatban támasztja meg magát. – Kérem, legyen úriember, és vigyázzon rám! Nem vagyok én olyan szemtelen, mint amilyennek beállít.

-          Tae…

-          Mire vársz még? Nem büntetésben vagyok? Azt hittem, rosszabb lesz – kuncogom, s lábaimmal jobban magamra húzom, nem engedem, hogy szabaduljon. Ha ő így játszik, akkor én is így fogok. A szabályzatban nem állt benne, hogy nem játszadozhatok.

Talán nem a legjobb ötlet volt elszólni magam, ugyanis újfent erősebbnek bizonyul nálam, így megemeli magát éppen annyira, hogy a bejáratomhoz pozícionálja magát, majd bármi várakozás nélkül nyomja belém hosszát annyira, amennyire bírja még szűk nyílásomba. Arcom grimaszba torzul, a fájdalomtól hangosan nyögök fel, s zihálva veszem a levegőt. Felkészíteni felkészített, még az a szerencsém, hogy nem szárazon hatolt belém, ugyanis nyelvével és ujjaival is kellően benedvesített, a gond csak az, hogy elég rövid ideig, ráadásul így belém hatolni, ennyire fájdalmasan, hirtelen és erősen, kegyetlenség.

Alig vár néhány másodpercet, máris mély lökésekkel indít, én pedig minden egyes mozdulata után a fájdalomtól nyögök fel. Nem kímél, úgy tűnik, egyáltalán nem érdekli, nekem ez mennyire rossz érzés, s hiába szorítom magamhoz jobban, hátha ezzel elérem, hogy finomabban csinálja, nem érzek változást. Fáj, s mikor gyorsabb tempóra kapcsol, végre kezébe veszi vágyam, melyet a megszokott rutinnal kényeztet, s ezzel elveszi a figyelmem valamennyire a fenekemben tornyosuló fájdalomtól, mely kihat az egész testemre. Hosszú percekbe telik, mire sikerül elfelednem a kellemetlen érzést, s sokkal inkább az élvezetekre koncentrálok, az orgazmus elérésére, mely még elég távolinak tűnik, elérhetetlennek.

Egy számomra ismeretlen dallam csendül fel valahonnan a szobából, mire mindketten ledermedünk. Még levegőt is elfelejtek venni, ahogy néhány másodpercig Jungkook is csak támaszkodik felettem, majd mikor továbbra sem akar elhallgatni a szám, kihúzódik belőlem és leszáll az ágyról. Értetlenül ráncolom szemöldököm, mikor a zene hangosodik, mintha eddig valami tompította volna valamelyest.

-          Igen, tessék? Jeon Jungkook beszél – mutatkozik be kellőképpen, de ezúttal egyáltalán nem cseng olyan határozottan a hangja, mint máskor, ettől pedig akaratlanul is öntelt mosolyra húzódnak ajkaim. – Már úton? Ó, értem – válaszolgat, én pedig egyre inkább érzem úgy, hogy itt valami nincs rendben. – Lent a konferenciateremben. Majd az asszisztensem mutatja az utat. Igen, persze. Akkor fél óra múlva? Rendben, akkor ott. – Azzal hallhatóan bontja a vonalat, majd már érzem is, hogy újból felettem van, ölemben helyezkedik el, majd a pólómat lehúzza szememről, s amint végre látok valamit, nagy szemeket meresztve nézek rá, miközben ő teljesen visszaigazítja felsőmet.

-          Ki volt az? Fontos? – kérdezem rekedtes hangon, mire megköszörülöm torkom, bár a helyzeten cseppet sem segít, hogy az ölemben ül és férfiasságunk összeér, így érzem, hogy ő is épp úgy fel van izgulva még mindig, mint én.

-          Ez is miattad van – hajol le hozzám, de nem csókol meg, viszont karjaim lassan kiszabadítja a fogságból. – Ha nem vennéd el állandóan az eszem, akkor most tudnék dolgozni nyugodtan, így viszont sietnem kell. Azt se tudom hirtelen, hol vannak a megfelelő papírok – fordítja el tekintetét, mikor karjaim könnyedén hullnak a párnába.

-          Nem is csináltam semmit! – védekezem automatikusan.

-          Azért, mert te nem látod magad, az nem jelenti azt, hogy nem vagy vonzó az ablak előtt állva, mikor rád süt a nap. – Lehajol egy gyors csókért, majd kihúzva magát, visszaveszi az összegyűrődött inget, én pedig újból csak pirulni vagyok képes. – Később ezt még mindenképpen befejezzük, aztán még szeretnék beszélni is veled.

-          Beszélni? Miről? – ülök fel, mikor lemászik rólam, hogy felkapkodja magára a földre dobált ruhadarabjait.

Tekintete sokat mondó, száját mégsem nyitja válaszra. Mintha csak valami komoly dologról lenne szó, kissé meg is rémít, hiszen nem gondolnám, hogy ő bármi különösebbről akarna velem beszélni, hiszen nem egy komoly kapcsolat vagyok számára. Mindenesetre kíváncsivá tesz, s izgatottan várom, miről fogunk társalogni, s azt is várom már, hogy ezt a kis légyottot befejezzük, viszont most kénytelen leszek magam orvosolni a problémát, ugyanis a merevedésem nem fog elmúlni egyik pillanatról a másikra. Egyedül Jungkooknak nehéz, hiszen neki sietnie kell, ugyanis, ha jól hallottam, fél órán belül érkeznek hozzá tárgyalni.

-          Ha lehet, ne nagyon kószálj el a házban. A földszintre ne menj, az elsőre mehetsz, ha nagyon unatkozol. Ott van egy saját kondiszobám, de egy igazi játszószobát is találhatsz, ahol kedvedre szórakozhatsz. Azok a helyek is elég jól vannak hangszigetelve, de azért ne csapj nagy zajt, ha lehet, mert tárgyalni fogok. Komoly ügyfelek jönnek, ha pedig sikerül megállapodnom velük, az nagy nyereség lesz számomra, amit még apám is megirigyel majd – ábrándozik el szélesen mosolyogva, s máris még kíváncsibbá tesz, hiszen most hozta szóba először egy családtagját. – Mindegy, a lényeg, hogy ne kószálj összevissza – lép elém, majd fél lábbal az ágyra térdel, s ujjai közé veszi állam, úgy fordítja maga felé fel, hogy lehajolhasson egy szenvedélyes csókra.

-          Apáddal versenyeztek, kinek van több sikeres tárgyalása? – húzom fel kíváncsian fél szemöldököm, mire elmosolyodik.

-          Tőle örököltem a versenyszellemem. Tudod, ez amolyan, aki többet keres, az az uralkodó a hónapban.

-          Hogy te mindenben ezt látod – szűkítem résnyire szemeim, mire elneveti magát. – Egyébként meg, ha most tárgyalásod lesz, akkor gondolom, ez már hamarabb meg volt beszélve. Miért jöttél fel hozzám?

-          Csak be szerettem volna nézni, mikor pihenőt tartottam – néz az ablak felé, majd újból rám –, de te beszélgettél az anyukáddal, úgyhogy nem szerettelek volna megzavarni, viszont elmenni sem. Gyönyörű vagy, Taehyung, hányszor kell még elmondanom? – hajol újból ajkaimért, s egy hosszan elnyújtott csókot ad.

-          Ezért kapok büntetést? – suttogom, mikor elválunk annyira, hogy levegőt tudjunk venni.

-          Azt a szemtelenségedért kapod, és hidd el, hogy be is fogom hajtani, nem fogom elfelejteni, milyen pofátlan módon ellenkeztél és próbáltál sarokba szorítani, hogy ellenállj. Lehet, hogy nem most, de később bizony olyat kapsz majd, amit biztosan nem felejtesz el egyhamar.

-          Nem azt mondtad, hogy nem akarod megutáltatni velem a szexet? – harapom be ajkam, mire pillantása nyomban arra terelődik.

-          Nem fogod, mert mellette olyan élvezetben lesz részed, hogy vissza fogod sírni – mosolyogja ördögien, majd váratlanul kap alsó ajkam után, hogy fogai közé véve ő is megharapdálja azt, majd egy valóban utolsó gyors csókkal búcsúzik, hogy elinduljon átöltözni és összeszedni a dolgait a tárgyalásra.