[3/?] House of Cards

Írta: Ayu & Hyo

Taehyung

            A kastélyba érve minden kíváncsi szemtől elbújva osontam fel a hálókörletembe, hogy nyugovóra térhessek. Sokáig kimaradtam, ezért reménykedtem benne, hogy senki nem keresett ez idő alatt és holmi magyarázkodás nélkül megúszom a visszatérésem. Szerencsére a szobámba lépve, senki nem állt velem szemben, hogy kínvallató padhoz vezessen, így egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaim. Gyorsan levetettem ruháim, hogy ne abba a koszos parasztruhába menjek el a fürdőbe, hanem valami itthoniban, amit viselve nem foghatnak gyanút, hogy ellógok.

            Már alig vártam, hogy újra láthassam a következő napon Chimet. Szokatlan név, bizonyára a szülei jókedvükben voltak, mikor adták a nevet, ezért kapta azt. Bár, magamból kiindulva, hogy én nem voltam épp őszinte vele, ő mit gondolhat arról, hogy egy darab betűnek becéznek? Mindenesetre, megfogott benne valami, amit nem tudok hova tenni, mert egy férfi egyed még sosem fogott meg ilyen szinten elsőre. Ráadásul még nem is voltam jómagam velem egyneművel, így kíváncsivá tett, hogy vajon milyen lehetne vele is eltölteni egy éjszakát, nem csak a kastély falai között élő nőkkel, akik mondhatni, már a háremembe tartoznak. Milyen kár, hogy nem tarthatok azt! Elég sokan lennének benne és most egy újabb taggal bővülhetne. Igazán örülnék neki, ha sikerülne elnyernem a szívét, ha annyira megtudnám puhítani, hogy legalább egy alkalomra megszerezessem magamnak.

            Gyorsan fogtam egy törülközőt és selyem köntöst, melyekkel indultam a fürdőbe, hol reménykedtem, hogy csak én fogok tartózkodni ezekben a kései órákban. Nem szerettem, ha más is van ott rajtam kívül, mert tudták, ki vagyok, így néha már frusztráló, hogy megbámulnak. Természetesen, ennek örülök, hiszen csak növelik az önbecsülésem, de huzamosabb idő után akkor is zavaró tényezőként tudok rá tekinteni. Nem egy szolgálót már ilyen alkalmakkor sikerült megszereznem magamnak, ami valljuk be, nem volt épp a legnehezebb feladat, mert mindegyik széttett lábakkal vár szinte.

-        Szép estét, hercegem! – hajolt meg előttem egy nő, amint beléptem a fürdőbe. Törölköző takarta testét, így nem sokat láthattam belőle. Bizonyára már készül menni vissza a hálókörletébe.

Gyorsan körbenéztem a helyiségben, majd megkönnyebbülten konstatáltam, hogy teljesen egyedül leszek, ha ő is kimegy végre. Ezzel a tudattal léptem beljebb, bezárva magam mögött az ajtót. Lassan kezdtem levetni ruháim, míg hallgattam, ahogy a szolgáló pakolászik maga után.

-        Elnézést a zavarásért, de ha bármire szüksége lenne, kérem, szóljon csak nekem – lépett mögém tartva a két-háromlépéses távolságot. Felé fordultam, immár félmeztelenül, majd alaposan végigmértem.

-        Értem – feleltem. – Akkor akár segíthetsz megmosakodni is – mosolyodtam el szemtelenül, mire láttam, hogy arca enyhe pírba borul. Szerettem, hogy ilyen reakciókat tudok kiváltani akárkiből, és most jobban belegondolva szükségem is volt valakire az éjszakára, hiszen a Chimmel való találkozás eléggé felhevített. Szükségem volt egy kis lehűlésre, amit pillanatnyilag benne láttam. Tökéletes lesz mostanra. Ő bizonyára többet fog várni az egésztől, de nekem csak egy futó kaland lesz, amit hamar kifogok verni a fejemből, mindössze pillanatnyilag szükségem van valakire, akin levezethetem a felgyülemlett feszültségem.

Így következett be az, hogy életem legelső alkalmával úgy feküdtem össze valakivel, hogy közben végig egy férfira gondoltam.

Jimin POV

Mintha a főszakács nyakba öntött volna egy lábasnyi forrásban lévő vízzel, édesapám szavai a lelkemet forrázták le. Legnagyobb hitemet fektettem abban, hogy az imént elhangzott kijelentés csupán felkavarodott elmém bugyuta játéka volt, ám a helyzet nem úgy mutatta. Sajnos azt hallottam, amit kellett, de nem akartam. A mai napon sokadszor fordítottam hátat jól nevelt énemnek. Miután megbizonyosodtam abban, hogy jól hallottam-e, azon voltam, hogy apámat lebeszéljem erről, és habár úgy hiszem, lehetetlen nem létezik, ez annak bizonyult.

- De apám! Az erőszak sosem volt megoldás, most sem lesz az! - Elnyújtott lépteit nehézkesen tudtam követni, míg ő elszántan szelte a kastély folyosóit én inkább egy megrémült kiscsirkére hasonlíthattam, ami serényen szedte vézna lábait, csakhogy meggyőzze a kakast, hogy hatalmas hibát készül elkövetni. - Mégis... Mit ártott Hwayae a királyságnak? -

A király hirtelen megállt, ennek következtében akaratom ellenére neki ütköztem vörös bársony palástjával fedett hátának. Megszeppenve és kissé imbolyogva léptem hátra.

- Jimin! Mondd, mégis miért ennyire fontos ez neked, fiam? Követsz, mint a pestis, és csipogsz, mint a kakukkos óra! Legyen most már elég! - Sosem volt a legeszesebb ötlet az uralkodót kihozni a sodrából, én viszont, megeshet, hogy közel jártam ehhez. Ez viszont nem tántorított vissza attól, hogy megállítsam. Számomra is kissé érthetetlen ok vezérelt, hogy miért éreztem ekkora késztetést, hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről, de meg kellett tennem. Talán azért, mert sosem szerettem az erőszakos megoldásokat, mindig is igyekeztem a dolgaimat nyugodt módon, logikusan elintézni, olyan módon, hogy az mindegyik félnek kedvező legyen. Amint elfoglalom a helyem a trónon, az lesz az első, hogy minden emberéletet követelő intézkedést eltörlök kezdve a nyaktilótól a háborúig. A tudat sem hagyott nyugodni, hogy V hwayae-i, akinek az otthonát Goyohan nemsokára megtámadni készül. Rengeteg minden ellenem beszél. Habár ő nem tudja, én a király fia vagyok, akit beavatnak az ország ügyeibe, aljas lennék, embertelen, ha a szemébe tudnék nézni azzal a tudattal, hogy a hazáját nem sokára támadás éri, én pedig ügyet sem vetve rá lógatom a lábam a folyóparton.

- Miért kell más országot leigázni csak azért, mert a miénk nem halad? Egyáltalán miért kell változtatni azon, ami mindenkinek kedvező? Egy királynak nem az a feladata, hogy megfelelő, békés országot biztosítson a népének? Ahol boldogan élhetnek, nem pedig háborúban részt venni? Behívnak rengeteg ember katonának, hogy segítsenek egy ártatlan ország ostromában? Apám, egy országra rossz hatással van egy háború, még a kezdeményezőről is van szó! Minden tartalék, minden bevétel elhagyja a határokat a katonákkal együtt! Éhínség lesz és szegénység!

Édesapám vaskeze hangos csattanással érte bal orcámat, mire újra hátrahőköltem. Eddig a dühtől forró arcomat most keze csapása égette. Ennél a pontnál már tényleg beláttam, jobban járok, ha leállok. 22 évet leéltem úgy, hogy szidást ugyan kaptam, de sosem bántották. Ez a pofon mintha egybesűrítette volna a múlt évek elszalasztott lehetőségeit, habár nyomós okot sosem adtam erre a cselekedetre. Most sem gyújtottam fel a vármegyét. Torkomon akadt a szó, bal kezemet sajgó arcomra tettem, szinte azt se tudtam, most mi történt.

- Engem ne oktasson ki egy taknyos kölyök! - Hangja hirtelen betöltötte a kastély összes helyiségét, fogadok, még a kis lyukakban bujkáló egerek is visongatva futkostak el - Goyohan királya vagyok, és a jó édesapád, nem egy utcaszéli paraszt, akivel így beszélhetsz! Kinek képzeled magad!? Nem vagyok kíváncsi az ostoba érveidre! Nem tudsz meggyőzni fiam, döntöttem! Háború lesz, akár tetszik neked, akár nem! Ameddig ez a korona nincs a fejeden, neked semmi beleszólásod nincs! Mit is értesz te egy ország irányításához? Alig nyílt ki a csipás szemed, de már lehoznád a csillagos eget is! - Még mindig ugyanabban a pózban álltam és szájtátva hallgattam apám bántó és agresszív szavait - Az ég szerelmére, Jimin, 22 éves vagy, de még mindig szentül hiszel a csodákban... Nőj fel végre! Ebben a világban a szép szó már csak legenda! Ne legyél olyan kishitű, mint anyád!

Igyekszem mindenkivel szemben elfogadó lenni, de azt senki nem tűrőm, hogy édesanyámat akár egy szóval is gyalázza. Apám viszont most megtette, és még rosszabb, hogy ekkor pillantottam még anyám könnyektől fátyolos tekintetét rám nézni tőlünk jó pár lépésnyire, a falhoz dőlve. Mindent látott és hallott. Hallotta, ahogy kisfiát szidják, és látta, ahogyan a király keze csattant arcomon. Tudtam, szíve ekkor már romokban hevert, hiszen kölcsönös az, hogy nem tűrjük, ha valaki bántja a másikat. Ám egyikőnk nem sincs világmegváltó szavunk a királlyal szemben.

Apám, látva anyám felé intézett sajnálattal teli tekintetem, hátra fordult, hogy megnézze, ki olyan bátor, hogy legyen mersze jelen lenni ilyen helyzetben, majd visszafordult és reszelősen hangjával a szobámba utasított.

A düh, amit éreztem jobban hatalmába kerített, mint a már múló fájdalom a bal arcomon. Vannak helyzetek, amikor az ember cselekedne, de nem teheti  hiszen ezerszer rosszabbul járna, mint ahogy épp a dolgok állnak. Ideges voltam, talán jobban, mint máskor bármikor. Kudarcot vallottam, a probléma pedig nem szűnt meg, megeshet, hogy rosszabbodott.

Az előbbi incidens biztosan megbélyegzi az elkövetkezendő napok hangulatát, nyomasztó csend fog uralkodni a kastélyban, hiszen mindenki hű lesz makacsságához.

Talán rossz családba születtem, és királyfi helyett jósnak kéne lennem, csakugyan siralomházzá változott a királyi kastély. Anyám, apám és én mindannyian komor hangulatunkban alig-alig szólítottuk meg a másikat, azt is csak a legfontosabb helyzetben. Mindig ez van, és én annyira utálom! Nem is szeretek ilyenkor a kastélyban lenni, ezért úgy döntöttem, teszek egy sétát a vármegyében.

Ahogyan az elmúlt napokban, ma is mindenki serényen dolgozott, készült az egyre közeledő ünnepségre, néha még úgy is éreztem, hogy láb alatt vagyok, holott mindenki tisztelettudóan, mosolyogva üdvözölt. Látva ezeket a boldog tekinteteket, összeszorult a szívem. Mindenki olyan békés, lelkiismeretesen végzi a feladatát, biztonságban érzik magukat, hiszen még nem tudják, hogy mi vár rájuk. Önként vagy parancsra részt kell venniük majd a háborúban... Ez annyira nem illik Goyohan képéhez. Mintha a király nem ismerné a saját népét... Borzasztó.

- Felség, hogyan szolgál egészsége? - kérdezte egy ráncos arcú, idős ember háza tornácáról szinte lereppenve abban a pillanatban, hogy meglátott.

- Nagyszerűen, köszönöm! - mosolyogtam rá és már mentem is tovább, hiszen lassacskán eljött az idő, hogy újabb találkozót ejtsék V-vel. Az elmúlt éjszaka szinte kínszenvedés volt, mintha a percek hónapokká nyúltak volna, mintha sosem akart volna eljönni a reggel. Ez idő alatt csak gondolkodni tudtam, aligha telt el olyan perc, hogy ne a mai napon vívódjak. El sem tudtam dönteni igazán, menjek-e el újra a folyóhoz és mintha mi sem történt volna, játszani azt V előtt, hogy minden rendben, vagy gyáva módon futamodjak még. Végül próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Ezúttal még elmegyek a folyóhoz, próbálom jól érezni magam, aztán valami szánalmas kifogás kíséretében búcsút intek V-nek örökre és elsüllyedek szégyenemben a királyság egész nevében.

Ezt fogom tenni.

Taehyung POV

Reggel felfrissülten keltem fel ágyamban, meztelen testemet pedig csak egy vékony takaró fedte, miközben szemeim lassan nyitottam ki, kilesve pilláim alól, fel a plafonra, melyet a baldachinos ágy egyáltalán nem takart. Fejem felett kinyújtva karjaim nyújtózkodtam, majd alkarjaim betéve tarkóm alá vezettem tekintetem a mellettem fekvő cselédnőre, akit az éjszakára behívtam magamhoz. Láttam rajta, hogy már ő is ébredezik, majd amint ez megtörtént, felém pislogott ártatlan ez idáig szűzies szemeivel. Bármiféle bűntudat nélkül sóhajtottam egyet és kénytelen voltam közölni vele a tényeket, miszerint távoznia kell abban a minutumban. Muszáj volt elküldenem, hiszen semmiféle érzelem nem kötött hozzá. Az éjjel sem rá gondoltam, mikor kényeztettem vagy épp ő engem, hanem arra a személyre, akit akkor ismertem meg, Chimre, egy férfira, aki nagyjából egyidős velem.

Körbenyaltam kicserepesedett ajkaim.

Milyen szép is lenne, ha sikerülne megszereznem legalább egyetlen alkalom erejéig. Soha nem létesítettem még testi kapcsolatot egy velem egyneművel, de itt volt az ideje, hogy ezen változtassak. Fogalmam sincs, hogyan, s miért, de vágytam rá, akartam, érezni szerettem volna a bőrét a bőrömön, azokat a dús, puha, cukormázédes párnácskáit, melyek megadva magukat, az én hatalmam alá kerülnének.

Már a gondolattól is apró nyögés szaladt ki számon, mire lehunytam szemeim. Ma ismét találkozunk, és ezt ki kell használnom. Biztos, hogy lépni fogok a kettőnk közti távolság leküzdésének érdekében. Mondjuk, elhívom valahova, hogy ne csak a parton üldögéljünk. Megmutathatnám neki Hwayae szépségét, hiszen pont olyan típusnak tűnik, aki odalehet az ilyenekért, a legapróbb dolgokért is, melyek képesek örömet okozni, csak mindössze én élem hercegi kötelességeim ellenére lazán, nem törődöm stílusban az életem.

Vártam az órákat, hogy minél hamarabb elteljenek, amik szörnyen lassan teltek. Nem igazán tudtam lefoglalni magam semmivel, kissé izgatott voltam, ezért folyamatosan járkáltam mindenfelé a kastély falain belül. Egész addig folytattam ezt, míg nem az istállónál kötöttem ki, és parasztruhában felszerelkezve indultam neki utamnak, hogy arra a helyre száguldhassak, ahol az előző napon is találkoztunk.

Hamar megérkeztem a helyszínre, ahol ő már ott állt és apró kavicsokat dobált a vízbe, de amint meghallotta a paták dobogását, arccal felém fordult, így a Nap sugarai tökéletes szögből világították meg, kiemelve szépségét, mintha egy isten lenne. Egy isten, akire szükségem van.

Leugrottam a lóról, majd hagyva, hogy az menjen legelészni, Chim mellé léptem és széles mosollyal ajkaimon hajoltam picit meg előtte, hogy üdvözöljem, mire ő is ugyanígy tett.

- Régóta vársz rám? – tettem fel a kérdést, hogy elindítsam valahol a beszélgetést, mire a fejét rázta.

- Nem, csak kicsit jöttem hamarabb – sóhajtotta fáradtan, majd lesütve szemeit visszafordult a folyó irányába. Valami nem volt rendben vele. Biztos, hogy történt valami, mert egyszerűen sugárzik belőle a negativitás. Történt volna valami? Mi baja lehet?

- Mesélj valamit, ha már itt vagyunk! – rántottam meg karjánál fogva és húztam le magammal a kavicsos, homokos földre, hogy üljünk le. – Én arra gondoltam, hogy nem kéne állandóan itt tengődnünk. Tudom, hogy goyohani vagy, de mit szólnál ahhoz, ha elvinnélek Hwayae-ba? Megmutathatnám neked a királyságot, hogy milyen gyönyörű. Biztos vagyok benne, hogy a lélegzeted is elállna tőle! Szép, fejlett hely, és mivel úgyse tartozol a nagy emberek közé, simán átjöhetsz mindent megnézni, mert te nem fogsz hadat üzenni a királyság ellen, hogy átvegyétek az eszközeinket – mosolyogtam rá bíztatóan, miközben könyökömmel böködtem oldalát. Szavaim mégse egészen hatottak úgy, ahogy azt elképzeltem. Sőt, szinte rémülten nyíltak tágra szemei, mintha valami rosszat mondtam volna, holott ezek csak tények. - Chim? Minden rendben? – húztam össze szemöldököm aggódva.

Jimin POV

Ez most komoly? Alig érkezik meg, de máris szíven szúr mondandójával akarata ellenére? Ez nehezebb lesz, mint ahogy kicsi naiv elmém azt gondolta volna.

Már most feltűnt neki, hogy nincs rendben valami, ez is alátámasztja a róla felállított képemet, miszerint származása ellenére igencsak értelmes és jó eszű fiú. Volt valami, ami azt súgta, megbízhatok benne, így ajánlatát szívesen elfogadtam. Mindig is hajtott a kalandvágy, habár eddig muszáj voltam visszafojtani. Ám a mai alkalom tökéletesnek bizonyult, hogy egy kicsit bűnbeessek, az otthoni légkör pláne egyértelművé tette, menjek csak, jobb, ha most nem vagyok láb alatt.

- Elnézést, kicsit elvesztem a gondolataimban, de minden rendben – húzódott mosoly számra, mely inkább a sírástól görbülne, a hazugságok kapuját már most kinyitottam. De mit is mondhatnék neki? Jobb ez így, azt hiszem. - Jó ötlet, mindig is kíváncsi voltam Hwayaera! - Felpattantam és kezemmel tapsikolni kezdtem, mint egy izgatott kisgyerek.

V úgyszint felállt és halkan nevetett, talán viccesnek találta viselkedésem - Ez a beszéd! Mellesleg meglepett, hogy átjöttél - mosolya arcát díszítette még akkor is, mikor már a lovához lépett, hogy nyergébe pattanhasson.

- Na igen, gondoltam itt várlak meg. Addig is telt az idő, amíg átgázoltam a folyón - reagáltam megjegyzésére.

- Igencsak lassan jöhettél, ha több időbe telt egy szempillantásnál. Netán hosszában szelted át? - kuncogott ismét. Úri énem nem szokott az ilyesfajta viselkedéshez, hogy egy ember a jelenlétemben ennyit nevetgéljen, ráadásul rajtam, vagy legalábbis a cselekedeteimen. Ezért volt az, hogy erre nem tudtam mit mondani, így csak, gondolataim szerint, bugyuta módon vigyorogtam.

Mikor már mindketten lovaink hátán ültünk V elindult a folyó mentén, én pedig szorgosan követtem. V úgy tűnt nekem, beszédes fajta, ám eddigi utunkat nem nagyon töltötte meg hangja, az enyémet pedig még annyira sem lehetett hallani. Kérdezgetett mindenfélét, mit a másikról jó tudni, és miután illedelmesen válaszoltam, visszakérdeztem, mire ő is beszámolt. Ha kezemet hevesen dobogó szívemre tenném, belátnám, nem is nagyon bánom, hogy ezidáig nem igazán elegyedtünk szóba. A lelkiismeret-furdalás, és a magammal szembe érzett utálat jobban elterelte gondolataimat, mint V, holott ennek fordítva kéne lennie. Utolsó találkozásnak tervezem a mait, most először és nagy valószínűséggel utoljára azt fogom tenni, amit a pillanat heve rám parancsol. A következménye rosszabb úgysem lesz, mint annak, ami engem annyira nyomaszt. Ennek okán igyekszek a lehető legnagyobb mértékben V-re figyelni ezalatt az idő alatt, kisebb-nagyobb sikerrel.

- Elárulod, hova megyünk? - törtem meg a pillanatnyi csendet. Mivel sosem voltam még más országban, már most furcsa érzés ölelt körül, holott ha balra fordítottam a fejem, a folyó túloldalán még Goyohan búzaföldét lengette a szél. Ennek ellenére már ekkor idegennek éreztem magam itt.

- Annyi mindent szeretnék megmutatni, azt se tudom, hol kezdjem, ezért azt mondom, menjünk sorba! Nemsokára itt lesz egy falu, úgy hiszem, tetszeni fog! - Aranyosnak tartottam lelkesedését, szépen ívelt barna szemei talán jobban csillogtak, mint a folyó hömpölygő vize, bizonyára szerette hazáját, és büszkeséggel mutogatta másnak. Milyen ember lennék, ha megakadályoznám ebben? Ma úgy terelhet, mint egy birkát, én pedig igyekszem élvezni a nap minden egyes itt töltött pillanatát.

Beérve a falu határába meglepettség fogadott, alig van még itt egy-két ház, de mindamellett, hogy teljesen máshogy néznek ki a goyohanihoz képest, már most tele van élettel. Boldog, hangosan nevetgélő gyerekek futkároztak, néhányan ügyet sem vetettek ránk, lovaink előtt vagy épp között kergették egymást. Idősebb emberek házaik ajtajában, tornácain üldögéltek, láthatóan mind gondtalanul társalogtak szomszédjaikkal, jó barátaikkal. Néhol vidám dallamok is felcsendültek, az egész légkör duzzadt az energiától, az élet szeretetétől. Én nem azt mondom, hogy a mi népünk csupa mélabús, komor ember, de ilyesfajta zsongással még nem találkoztam egy faluban.

V újboni nevetése ismét magára hívta a figyelmem, megint csak furcsállva néztem rá, ezúttal mit tart ennyire mulatságosnak?

- Hát te meg mit találsz ilyen viccesnek? - Szemöldökömet ráncoltam, amint arcát fürkésztem. Hogy rajtam mennyire el lehet szórakozni, nem is hittem volna...

- Imádnivaló, hogy mennyire el vagy kápráztatva! - Imádnivaló? Ilyet se mondtak még rám. Imádnivaló. Érdekes - Kapkodod a tekinteted, mintha az ég megnyílt volna. Várj még, ez még csak a kezdet! Nem sokára olyanban lesz részed, amiben talán még soha. - Ekkor már sejtelmesen vigyorgott, mintsem szórakozottan, nem teljesen értettem, mit akar ezzel mondani valójában. Nos, majd kiderül.

- Meglepő, hogy egy faluban is ekkora élet van. - Vállat rántottam és ismét az előttünk elfekvő földutat néztem, amit néhol tócsa vagy sár tarkított, valószínűleg esett mostanában.

Falu ez egyáltalán? A Nap még majdnem az ég közepén járt, mikor elindultunk, most viszont már kezd a horizont narancssárga színeket ölteni és még mindig itt vagyunk. Bár, ha jobban belegondolok, miattam haladtunk szinte tyúklépésben. Beljebb érve már vezettük lovainkat, és V rögtön boldoggá tett, mikor elvitt a helyi vásárba, ha én egyszer beteszem egybe a lábam, akkor bizony számolni kell azzal, hogy az idők végezetéig ott leszünk, ugyanis nagyon szeretek a sorok közt járkálni, mindent megnézni, holott pénzt nagyon ritkán hagyok ott. Nem is várják el, sőt, csak a két szép szememért ajándékoznak meg mindenféle portékával, na meg azért, mert a király fia vagyok. Feltűnt viszont, hogy sokan furcsán, távolságtartóan reagálnak V jelenlétére vagy épphogy nem a lábai előtt hevernek. De ez mintha neki fel sem tűnne, én viszont észrevettem. Megfordult a fejemben, hogy rákérdezek ennek okára, de mintha tudta volna, hogy erről akarom faggatni, mikor már épp szólásra nyitottam a számat, megelőzött és felhozott valamit. Egy idő után már feladtam, nyílván nem akart róla beszélni, én pedig tiszteletben tartom.

- Leszakad a lábam - jegyeztem meg alig hallhatóan, de V-nek meg talán a tökéletesnél is jobb hallása van, meghallotta nyavalygásom, karon ragadott és bevonszolt egy épületbe.

Belépve megcsapott valami számomra szokatlan, émelygős szag keveredve a szivarokból áradó bűzzel, fintorogva orromat kezdtem dörzsölni, hogy hozzászokjak. Az imént időm sem volt megnézni, hova is hozott be, olyan hirtelen kezdett el húzni maga után.

- Na Chim, ez a te napod, mondd, mit szeretnél - csicseregte a tőle már megszokott módon, és helyet foglalt egy mellette lévő széken. Ekkora már világossá vált, hogy egy kocsmába jöttünk. Ez ám a királyi hely...! Sosem voltam még egyben sem, alkoholt sem ittam soha, és nem most szerettem volna ezt megtenni, de úgy tűnt, ez a nap sok szempontból a legelső lesz.

- Hát... - mintha olyan hatalmas háttértudással rendelkeznék, inkább én kérdezném meg, hogy mi az, amitől nem halok meg – Rád bízom - vigyorogtam rá. Igyekeztem elrejteni ezzel kapcsolatos tudatlanságom, annyi okot adtam nevetésre, hogy azt hiszem, mára már elég.

Furcsa dolog ez az idő. Egyszer lassan telik, máskor pedig rohan, mintha üldöznék. Most is elszaladt, mintha nem is lett volna, nem is tudom, minek köszönhető. Talán V társasága és az a jó pár adag ízetlen, de édeskés soju, vagy épp a zavaros makkolli tehet arról, hogy elvesztettem időérzékem és a Nap is már jócskán nyugovóra tért. Annak ellenére, hogy ezelőtt számhoz sem emeltem az alkoholt, mondhatom, elég jól bírtam, bár tény, kezdett bonyolulttá válni az egyenesen járás művészete.

- Tetszik ez a falu, V, én mondom, barátom, ideköltözök! - mondtam rikkantva, igencsak jó hangulatba kerültem az elmúlt pár órában.

- Úgy legyen, Chim - vigyorgott V. Poharát felemelte, ami csilingelve ütközött az enyémnek. Megszámlálhatatlanul sokszor koccintottunk az este folyamán, ha bejött valaki azért, ha kiment azért, de ha épp megtetszett a poharak koccanásának hangja, akkor meg azért.

- Azt mondtad, mutatsz majd valamit... ami tetszeni fog - mondtam kissé nehézkesen és felkönyökölve az asztalra kezeimmel közre fogtam kicsit égő arcomat.

- Oh, igen! - mutatta fel mutatóujját és már megint karon ragadva húzott maga után. Kérdezhettem volna, hogy hova igyekszünk, de nem érdekelt annyira. Menjünk!

Egy szoba ajtajához értünk, aminek kulcsát V nadrágja zsebéből halászta ki egyik kezével, míg másikkal még mindig csuklómat szorította, mintha el akarnék szökni, holott én inkább jobbnak láttam a falnak támaszkodni.

- Itt. - Épphogy mondtam volna valamit, egy szempillantás alatt a szoba falának tapasztott. Kezei biztosan és erősen szorították vállamat a sötét falhoz, ezúttal sem menekültem volna, nem is tudtam, mi folyik itt. Közelebb hajolt, túl közel, lélegzete arcomat karcolta, szemei pedig a meglepettségtől szétnyílt ajkaimat vizslatta.

- Mit akarsz, V? - kérdeztem szinte suttogva, nem is tudom eldönteni, féltem-e, de hogy sikerült összezavarnia, az biztos.

- Téged - morogta mély hangon, a pokol tüze égett szemeiben. Ajkait, mit eddig meg-megharapdált, hirtelen enyémnek nyomta, mintha az élete múlna rajta.