[OS] Hagyd, hogy hazavigyelek! (+18)

Írta: Ayu

Jungkook POV

            Benyomva a presszó kávékészítő gombot a gépen nézek át újból a pult felett, egyenesen az újonnan érkező vendégünkre sandítva, aki éppen akkor vezeti tekintetét rám, és amint észreveszi, hogy én is őt lesem, elmosolyodik, mire én is így teszek. Fő, hogy a vendégeknek a legjobbat adjuk. Mindig mosolyogni kell rájuk, még akkor is, ha épp a világ legrosszabb napját éljük meg, hiszen ez a vendéglátás lényege. A vendégeket nem fogja érdekelni, hogy mi a bajom, csak a saját szükségleteiket szeretnék kielégíteni, amihez kellünk mi, hogy teljesítsük kívánságaikat.

            Egy tálcára helyezem a kész italt, majd a vendég elé lépve nézek újból szemeibe várva, hátha szeretne még valamit.

-        Kérnék még egy hot-dogot és egy gyros tálat – adja le rendelését, amit nyomban be is ütök a pénztárgépbe.

-        Visszük, amint kész lesz – tolom elé a tálcát a kávéval, rádobva a blokkot.

Mivel nincs több kiszolgálásra vágyó vendég, nyugodtan sétálok a hambis pulthoz, ahol az imént felsorolt ételeket készítik el a dolgozóim.

Igen, a dolgozóim.

Meglepő lehet sokak számára, hogy huszonnyolc éves koromban már egy egész sikeres üzletet vezetek, ami egy átlagembernek persze nem sikerülne. Én is csak azért vagyok vezetői pozícióban, mert az apámé a hely, így minek után én is ezt tanultam, befogott, hogy dolgozzam mellette, így az ő munkáját is könnyítve, hogy a vezetői dolgokat én is elintézhessem, esetleg besegíthessek a pultban, ha úgy van. Eleinte nem volt könnyű, de mindig mellettem volt apám, hogy segítsen és kedves volt velem, így nem éreztem magam feszélyezve sem. Végtére is, örülök, hogy végül kitanultam a szakmát, mert így nem kis pénzt keresek, az alkalmazottakkal együtt, akik bár fele annyit nem kapnak, mint én, de azért ők is rendesen meg vannak fizetve, hiszen nagyon jól megy az üzlet.

A hambis pultra hajolva nyújtom át a mögötte álló alacsony, barna hajú lánynak mutató- és középsőujjam közé fogva a papírdarabkát, amin a rendelés áll.

-        Tedd csak félre azt a telefont, dolgod van – húzom fel szemöldököm, amint a kezében lévő készülékre pillantok, amit hevesen nyomogatott, észre se véve, hogy érkeztem. Figyelmeztető hangomra, a pillanat törtrésze alatt dobja félre a mobilt, majd felnéz rám, először szemeimbe, azokkal a csillogó őzikére hasonlító, barna íriszeivel, majd az ujjaim között tartott papírdarabra, amit gyorsan ki is kap közülük.

-        Csak ennyi? – kérdezi a rendelést nézegetve, véletlenül se nézve fel újra rám.

-        Nem elég? Akkor akár összedobhatnál nekem is valamit – húzódnak ajkaim széles mosolyra. – Édes mindegy, mit, nekem minden tökéletes, amit te készítesz. Mindig nagyon finomra csinálod. – Tudom, hogy minden alkalommal zavarba jön, mikor megdicsérem valami miatt vagy akármi más, így néha már szándékosan szoktam húzni az agyát, de most ezt komolyan gondoltam, és meg is éheztem a gondolatra, hogy az ő készítette ételből egyek, még ha csak egy kis gyorskaja is az.

Bólintással letudja kérésem, mire résnyire szűkítem szemeim. Mindig olyan szerény, pedig már néhány hónapja itt dolgozik, és egyáltalán nem rosszul sőt! A hozzáállása dicséretre méltó, nagyon tetszik. Nem lenne jó, ha egyszer úgy döntene, elmegy, hiszen akkor egy értékes emberrel lennénk kevesebben. Ráadásul már annyira hozzászoktam, hogy állandó jelleggel piszkálom, hogy szörnyen hiányozna is. Már csak azzal is magára vonzza a tekintetem, hogy egyáltalán nem olyan, mint a többi dolgozó, vagy akikkel eddig barátkoztam. Sokkal inkább egy visszahúzódó, aranyos lány, akit könnyű zavarba hozni, és az, amikor szórakozok vele, az ő reakciói sokkal jobban esnek, mint másé. Szeretem nézni, ahogy végzi a dolgát, mikor zavarba jön már csupán attól, ha csak állok a mellette lévő hűtőnek dőlve, melyben a zöldségek, húsok vannak, és rám szól, hogy menjek a dolgomra.

Azt hiszem, kedvelem. Sokkal inkább, mint szabadna.

-        Mikor cseréled le a pólód? – teszem fel váratlanul kérdésem, mikor épp beteszi a mikroba a virslit a hot-doghoz.

Értetlenül pislog fel rám és húzza össze szemöldökét.

-        Miért cserélném le? – Elővesz egy műanyag tányért, mire a már felkockázott húst teszi.

-        Mert mintás – vágom rá gondolkodás nélkül. – Nem mondta még senki, hogy színtiszta feketében kell dolgozni? – mérem végig, majd amint újból összefonódik tekintetünk, látom, hogy ő pirulva figyeli tettem, majd újból inkább a mikróhoz fordul, hogy kivegye onnan a megmelegített virslit, majd helyette betegye a húst.

-        Apád azt mondta, ilyenben is lehetek, a lényeg, hogy fekete legyen – mosolyog fel rám pimaszul, mire hitetlenül nyílnak tágra szemeim. – Ő a főnök, hiszek neki.

-        Én is a főnököd vagyok – húzom fel szemöldökeim is, mutatóujjammal magamra mutatva, mire mosolya vigyorrá szélesedik, majd fogja magát és hátra fordul a fritőzhöz, hogy szedjen egy kevés sült krumplit a tálhoz. – Ugyanúgy megmondhatom, mikor mit csinálj, sőt! Mindenbe ugyanolyan beleszólásom van, mint apámnak – magyarázom sértetten, de csak azt érem el, hogy fejét rázva fordul vissza velem szembe, letéve a tányért, amire a krumplit tette, majd a mikróból kikapva a húst, az előbb említett ételre csúsztatja át.

Megadóan sóhajtok fel és kezdek dobolásba ujjaimmal a tálcákon, amik szintén ennél a pultnál díszelegnek. Negyvenöt fokos szögben döntöm jobbra fejem, érdeklődve figyelve minden mozdulatát, mintha még sosem láttam volna hasonlót, de ő más. Szeretem szimplán csak legeltetni rajta szemeim, úgy viselkedve, mint akit megbabonáztak, de nem zavar. Nem érdekel, mások mit gondolhatnak, csak az érdekel ilyenkor, hogy ne veszítsem szem elől. Lehet, egy kissé már betegesen hangzik, de szeretek a közelében lenni, pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy így érezzek iránta.

-        Kiviszed? – néz fel rám boci szemekkel, amint már csak annyit látok, hogy az előttem lévő tálcák egyikére rápakolta a rendeléseket.

-        Kiviszem, de mire visszajövök, lássam, hogy készülsz számomra valami ínycsiklandozóval – harapom be alsó ajkam, rájátszva arra, hogy mennyire kívánok valami finomat, mire ő csak bólint egyet és gyorsan hátat is fordít nekem.

Egy pillanatra lehunyom szemeim, majd fogom a tálcát és elindulok vele az étterembe, megkeresve az előbbi személyt, akinek tartozom az ételekkel.

Komolyan úgy érzem magam, mint akit dobtak. Normál esetben valami más reakciót várna el az ember, erre ő fogja magát és elfordul. Vajon benne lenne a pakliban, hogy nem bír? Már miért ne bírna? Mi rossz van bennem, legalábbis ellene mi rosszat tettem, hogy ne bírjon? Szerintem még különösebb figyelmet is kap, amire a legtöbben csak irigykednének, de őt mintha ez is zavarná. Létezik, hogy talán épp ezt nem bírja bennem, hogy külön figyelek rá? Ugyan, ez badarság! Senki sem szereti, ha el van hanyagolva, én pedig úgy gondolom, ha már végleges dolgozóként van itt, akkor kijár neki is ugyanaz az odafigyelés, mint az összes többi dolgozónak. Mikor még csak próba napon volt itt, láttam rajta, hogy ő kis csendes, visszahúzódóbb lesz, de a munkáját jól végezte, gyors volt, mindent megcsinált, amire kértük, ez pedig tetszett. Nem igazán lehetett bele kötni. Később apámmal beszéltünk az új alkalmazottakról, akiket fel kellene venni, és én ragaszkodtam hozzá, hogy őt vegyük fel. Nem tudtam megmagyarázni, miért, de szükségem volt rá, hogy lássam. Azt akartam, hogy itt dolgozzon, a mi üzletünkben.

-        Jó étvágyat! – mosolygok rá a vendégre, majd picit meghajolva előtte távozom.

Remélem, már legalább félkészen áll a vacsorám. Igen, a vacsorám, mert már este fele jártunk, a nagy tömeg pedig mára már úgy néz ki, lement, de azért késő estig nyitva maradunk, hátha mégis megözönlenek. Az alkalmazottaim mindig próbálnak meggyőzni róla, hogy felesleges ilyenkor már nyitva maradni, mert csak fogyasztunk így, nem pedig bevételt szerzünk, de ez hülyeség. Elég sűrűn fordul elő, hogy késő este rohamozzák meg az éttermet, így egyáltalán nem tudnak meghatni ezzel. Csak haza akarnak menni, de ez munka, nem a pihenésről szól. Meg kell dolgozni azért a busás pénzért, amit kapnak.

Elmegyek a hambis pult előtt, majd a mellette lévő pizzásat célzom meg, ahol Hoseok dolgozik, bár pillanatnyilag ő is csak a telefonját bújja, de amint észrevesz, félreteszi azt és vigyorogva pillant fel rám, továbbra is a pulton könyökölve. Én is megtámaszkodom alkarjaimon, úgy tekintve le rá a másik oldalról.

-        Alig vannak – néz hátra a faliórára. – Én azt mondom, zárjunk be, amíg világos van, és akkor mindenki nyugodtan haza tud menni.

Fejem rázom, miközben én is az órára pillantok. Az idő már este hetet üt, de ettől függetlenül nem tehetjük meg, hogy csak úgy fogjuk magunkat és bezárunk.

-        Alapjáraton úgy vagyunk meghirdetve is, és beírva a könyvekbe, hogy legalább 10-ig nyitva kell maradnunk, szóval attól hamarabb biztosan nem lesz zárás.

-        Aish, olyan kegyetlen vagy! Miért nem gondolsz ilyenkor szerencsétlen dolgozóidra, akiknek ugyanannyi pihenésre van szükségük, mint másnak? – sóhajt.

-        Te beszélsz? A következő három napod szabad lesz, szóval ne rinyálj! Kibírod már a mai napot – húzom fel meglepetten szemöldökeim. Válaszom láthatóan nem tetszik neki, így csak sértetten húzza fel ajkait, így grimaszba torzul arca, én pedig önelégülten vigyorog vissza.

-        Jungkook! – szakít félbe a hang, ami zene füleimnek, amit, ha meghallok, minden alkalommal nagyot dobban a szívem. Azonnal a hang irányába fordulok. – Újdonságot készítettem, lehet nem fog ízleni, de te kértél valami ínycsiklandozót – kuncogja, mire a kíváncsiságtól vezérelve hagyom ott Hoseokot, aki a másik oldalon át közelíti meg Dórit. – Hamburger egy kis csípős szósszal megfűszerezve – nyújtja fel, két kezében fogja a zacskóba helyezett hamburgert, hogy átadja nekem. – Remélem, nincs ellenedre egy kis chili – vigyorogja, mire kissé vonakodva, de elveszem tőle az ételt.

-        Kibírom, a lényeg, hogy laktasson – mosolygok rá, ő pedig ezúttal tartja a szemkontaktust, nem fordul el, sőt, az ő ajkai is pimasz kis mosolyra húzódnak, ami egy pillanatra megijeszt, de nem eléggé ahhoz, hogy ne egyem meg a hamburgert.

Szemrebbenés nélkül harapok bele, majd így fogyasztom el az első falatokat. Finomnak finom, de én nem érzem benne azt a nagyon csípőset, amit mondott. Csak meg akart volna rémiszteni? Vagy mi…

-        Ah, mi ez? – köhögök fel hirtelen, ahogy érzem, hogy végigmar az egész szám, a nyelvem, az ínyem, a torkom és végig az egész vonalon, ahol lenyeltem a darabot. A többiek nevetését hallom csak, mire könnyesedő szemekkel nézek fel rájuk, így alakjukat csak homályosan látom, de ez őket úgy tűnik, egy cseppet sem zavarja, sőt, még nagyobb hahotázásban törnek ki, mint eddig. – Mit tettél bele? – Végre elég erőt veszek magamon ahhoz, hogy megszólaljak.

-        Nem volt egy kicsit ropogós? – húzza fel kíváncsian szemöldökét, mire azonnal szétnyitom a zsemlét, hogy megnézzem tartalmát. Egyik pillanatról a másikra érzem, hogy még inkább vörösebb lesz az arcom, mint volt. Én kértem valami különlegeset tőle, hát tessék, meg is kaptak! Itt az eredménye! Nem elég, hogy csípős szószt tett bele, amitől nem ijedten meg, mert azt simán kibírom, egyáltalán nem vészes, de még azzal is megspékelte, hogy jalapenot is tett bele! Szándékosan szívózik velem, ebben biztos vagyok! Esetleg ez volna a revans? Mosolyt erőltetek számra, majd gyorsan elfordulok, hogy könnyeim törölgetve fogyaszthassam el a maradékot, kidobálva úton-útfélen a paprikát a kukákba.

Az este további része hasonló forgalommal telik el, mint amilyen eddig is volt, így végül beleegyezek, hogy ne legyünk sokáig nyitva, hiszen mégis csak én is szeretnék haza menni, lepihenni. Nem épp a legkényelmesebb a pultban állni naphosszakat. Mondom én, aki akármikor bemehet az irodába és leülve kényelmesen intézhetem a fontosabb dolgokat. Na, de ezt félretéve tényleg mindenkinek jobb lesz, ha hazamehet, így kivételesen az aranyos oldalamat mutatom nekik, hogy aztán legközelebb erre hivatkozva tarthassam bent őket. Kegyetlenség, hátba szúrás, lehet annak nevezni, aminek akarják, de a munka az munka.

Bepakoltuk az étterembe a kukákat, táblákat és egyéb dolgokat, bent is feltakarítottunk már, mikor már mindenki távozott ki. Ekkor indulok el én is kifelé, lekapcsolva magam mögött a lámpákat, majd gondosan kulcsra zárva mindent, a riasztót is bekapcsolva stb. Még mindenki kint áll, néhányan a cigijüket szívják, beszélgetnek, és közöttük áll Dóri is. Kimért léptekkel sétálok oda közéjük, figyelve arra, hogy Dóri mellett álljak meg.

-        Mindenki haza tud menni? – teszem fel a kérdést, mire mindenki hevesen bólogatni kezd. Hoseok hazafuvaroz egy-két munkatársat, a többiek pedig maguktól is képesek eljutni hazáig. Az egyetlen, aki nem felelt semmi konkrétat az Dóri. – És te? – pillantok le rá, szinte már teljes mértékben tudva a választ.

-        Gyalogolok – vágja rá. – Húsz perc és hazasétálok, nem kell fuvar, nem fognak elrabolni és megerőszakolni. Épségben fogok hazaérni, de ez már nem az első amúgy se, hogy így megyek. – Az egész úgy hangzik, mintha ezzel pontot is akarna tenni a dolgok végére, de ez az a pont, amikor már nem vagyok képes rá, hogy ezt hagyjam.

-        Hazaviszlek – jelentem ki ellentmondást nem tűrően, mire már nyitja is a száját valami bizonyára igazán frappáns válaszra, de felemelve mutatóujjam csendre intem. – Sötét van, de nem hiszem, hogy egy olyan korúnak, mint te, kell az ilyen felvilágosítás. Nem fognak elrabolni, sem megerőszakolni, ha én viszlek, szóval akár mehetünk is – indulok meg a kocsim irányába, mire hallom, hogy hangosan fújtat egyet, de aztán elindul utánam.

-        Pedig ez rablás és erőszak is… - dünnyögi mögöttem, mire hátravetett fejjel nevetek fel. Elképesztő, mennyire makacs!

Elővéve a kocsim kulcsát nyomom meg rajta a nyitó gombot, hogy mire odaérünk, már ülhessünk is be, ne kelljen ezzel foglalkozni. A jármű villogva adja tudomásomra, hogy a kérésemnek eleget tett, így már ülhetünk is be. Természetesen előveszem az udvariasabb énem és kinyitom az anyósülés felőli oldalt annak a makacs lánynak, aki nem hajlandó elfogadni a segítségem, hogy ne az legyen, hogy csak úgy elsétálhat mellettem, míg én beszállok, ő pedig szépen meglóg. Na, még mit nem! Kinézem belőle, hogy ezt képes lenne megtenni, így felé fordulok, jobb kezem az ajtón tartom, másikkal pedig egy félkört leírva mutatok a kocsiba, hogy fáradjon beljebb. Ő keresztbe font karokkal lép közelebb hozzám, majd megáll az ajtóban, mielőtt beszállna és csillogó íriszeit enyéimmel fonja össze sokat sejtetően.

-        Haza viszel! – húzza be nyakát kissé dideregve az éjszakai hűvös szellőben. – Egyenesen oda tartasz, aztán holnaptól minden visszaáll a rendes kerékvágásba – jelenti ki határozottan, mire felhúzom szemöldökeim.

-        Nem foglak hazaengedni egyedül, ha ilyenkor végzel.

-        Nem vagyok már felelőtlen kölyök, tudok vigyázni magamra. Nem kell, hogy gondomat viseld! – Azzal fogja magát és beül a kocsiba.

Akármilyen szemtelen is, éppen ez az, ami tetszik benne. Valamiért, mindig fellángol bennem a tűz, hogy meg kell szereznem, hiába nem könnyű préda. Éppen ezért vonzódom hozzá, ezért érzek többet a kelleténél iránta, mert nem adja magát könnyen, mindenre megvan a maga válasza, csakhogy ne kelljen a közelemben lennie. Márpedig el fogom érni, hogy epekedjen utánam!

Mielőtt bezárnám az ajtaját, mellé lépek. Nem csatolta be magát, én pedig nem fogok így vezetni, hogy veszélybe sodorhat mindkettőnket, hiszen, ha éppen lekap egy rendőr vagy nem is tudom, akkor mehetünk az őrsre éjszakázni. Oké, persze, ez csak kifogás, mivel csak a közelében szeretnék lenni. El fogom nyerni a szívét.

Nagyokat pislogva néz fel rám, de mielőtt bármit is kérdezhetne, hogy mit szeretnék, behajolok hozzá a kocsiba és a biztonsági övért nyúlva húzom azt át előtte. Balkezemmel húzom egyik oldalán az övet, a csatolós részét pedig a másikban fogva teszem a helyére, végig közel hajolva hozzá. A közelség miatt hallom, ahogy megfeszül, légzése szabálytalanná válik, hiába is próbálja korrigálni. Meg se moccan, egyetlen szót se szól, csak tűri, amit teszek, majd amint jól meghúzom az övet mellkasánál, úgy pillantok fel arcára, majd egyenesen szemeibe nézve, melyek feketén csillogtak az éjszakai lámpák fényében. Ezzel tudomásomra adja, hogy igenis tetszik neki a helyzet, hiszen pupillájának tágsága és arcának halványpiros színe mindent elmond. Lassan pillantok ajkaira, miközben enyéimen végigjáratom ízlelőszervem, majd újból összefonódik tekintetünk, mire elhúzódom tőle, kimászva a kocsiból, jól bezárva az ajtót. Az autót orránál kerülöm meg, majd a vezetőülés felőli oldalba beszállva, majd pillanatok alatt bekötve magam, dugom a kulcsot a helyére, hogy azt elfordítva beindítsam a motort. Mielőtt elindulnánk, még oldalra pillantok Dórira, mire nyomban mosolyra húzódnak ajkaim, hiszen konstatálom, hogy ő is éppen akkor fordul felém, de a pillanat hevében el is fordul az ellenkező irányba.

Édes.

Fél úton még mindig csendben ülünk egymás mellett, ami kezd kissé frusztrálni. Azt mondta, egyenesen haza vigyem. Miért is kéne nekem azonnal haza vinnem? Az én kocsim, ráadásul a főnöke is vagyok. A gondolatra azonnal megnyalom ajkaim. Teljesen ki van szolgáltatva nekem. Eddig nem engedte, hogy hazavigyem, vagyis volt már rá példa, de akkor nem csak őt cipeltem, hanem mást vagyok másokat is. Most viszont csak ketten vagyunk, bennem pedig hirtelen tör fel a vágy, végigbizsergetve egész testem, a lábamtól egészen az ujjaim végéig. Ezzel a lendülettel oldalra is rántom a kocsit, egyenesen be az erdőbe, ami mellett megyünk, szerencsére még olyan részen, ahol nincsenek sűrűn fák, így az ütközés elkerülve. Dóri értetlenül néz rám, talán kissé ijedten is.

-        Nem tankoltál eleget? – kérdezi, de én képtelen vagyok értelmes választ kinyögni, csak a kormányt szorongatom, miközben nagyot nyelek, meredten nézve magam elé. – Jungkook? – Hangja, ahogy a nevemet ejti, csak jobban felpezsdít, de továbbra is próbálom tartani magam. Szemeim egy pillanatra lehunyom, mély levegőt véve, hogy erőt gyűjtsek. – Figyelj, innen már úgysem lakok messze, elgyalogolhatok odáig… ugye nem vagy rosszul? – És ez az a pont, ahonnan képtelen vagyok tartani magam, egyszerűen csak vezetnek az ösztöneim.

Reflexből csatolom ki övem, majd fordulok át az ülésen, egyenesen hozzá hajolva, megkapaszkodva egyik kezemmel ülésének vállában, majd rátapadva ajkaira mászok át fölé, combjaira ülve, hogy ne tudjon menekülni. Pár másodperc erejéig egyáltalán nem reagál, teljesen leblokkol, majd csak aztán kap észbe, mikor ülésével babrálva, hátradöntöm azt, hogy kényelmesen elférhessünk. Ami igazán meglep, hogy egyáltalán nem ellenkezik, sőt, kezeit oldalamra simítja, majd kicsike ujjaival kezdi szorongatni rajtam a pólót, felhúzva lábait. Ajkaitól elválok annyira, hogy levegőhöz jussak, majd homlokom az övén támasztva szólalok meg végre.

-        Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen hagyod magad, ha már a közeledbe alig engedsz – jegyzem meg lihegve az izgalomtól felhevülten.

Pirulva fordítva el arcát, tenyerét pedig mellkasomra teszi, próbálva eltolni magától, mire nem bírom kisebb kuncogás nélkül hagyni reakcióját, amit ő nem néz jó szemmel. Aranyos, ahogy hadakozik még ilyenkor is, pedig már annyira felesleges!

Lehajolok hozzá, hogy újabb csókot lophassak tőle, de ezt már nem viszonozza, elhúzza száját, mielőtt még összeérinthetném enyémmel. Felhúzott szemöldökkel várom magyarázatát, de csak duzzogó arca köszön vissza. El se hiszem, hogy képes ilyenkor játszani a sértettet! Hihetetlen ez a nő! Ujjaimmal végigsimítok puha arcán, mire ártatlanul pislogva néz fel rám újra. Végül állára fogok és gyengéden húzom meg bőrét, ajkait résnyire nyitva egymástól, úgy hajolva vissza hozzá egy újbóli próbálkozásként, ami sikerrel zárul. Először csak óvatosan ízlelgetem puha párnáit, ellentétben az iménti cselekedetemmel, mikor csak úgy lerohamoztam. Nyelvemmel átfurakszom szájába elmélyítve a csókot, amit ő készségesen enged és azonnal táncba is elegyedik övé az enyémmel. Szívem hevesen ver, alhasam pedig megremeg többért könyörögve. Oldalára simítok, majd pólója alá benyúlva cirógatom bőrét, mire belesóhajt csókunkba. Ekkor arcát lepem el apró pillangópuszikkal, majd tovább haladok füléhez, cimpáját fogaim közé véve és meghúzva, majd megszívogatva, mire ismét karjait nyakam köré tekeri és további kéjes sóhajok hagyják el száját. Ezzel tovább ösztönöz a folytatásra, így elválok tőle és félig felülve nyúlok másik kezemmel is pólójáért, amit azonnal felhúzok rajta, ő pedig követi példámat, megemeli magát, hogy le tudjam szedni róla a zavaró anyagot, majd újból nyakam köré fonja karjait, ahogy a ruhadarab valahol hátul landol az üléseken, és újabb csókba invitál. Nem tart sokáig, mert újból tovább haladok, le nyakára, ahol először csak óvatosan, de szívogatni kezdem bőrét, hogy mégse maradjon akkora nyoma, hiszen mindenki tudja, hogy velem van. Legalábbis a munkatársak közül, és ha másnap meglátnák teli foltokkal… biztos vagyok benne, hogy téma lennénk.

Kulcscsontjára hintek csókokat, majd elérve melléhez, mely még nem vált számomra szabaddá, az elérhető felületén erőteljesen szívom meg, hiszen ezen a felületen már úgyse fogják észrevenni. Egy félúton elakadó nyögés tör fel belőle, ahogy hajamba vezeti ujjait, azt húzva meg hirtelen, de egyáltalán nem zavar. Inkább a háta mögé csúsztatom egyik kezem és pillanatok alatt kapcsolom ki melltartóját, hogy végül az is hátul végezze, mindeközben pedig érzem, ahogy leszenvedi magáról cipőjét is, amiből csak ki kell bújtatnia a lábát, így egyszerű dolga van. Újból felülök és kihúzva magam, keresztbe teszem karjaim magam előtt, hogy egy egyszerű mozdulattal húzhassam le magamról felsőm, amit az alattam fekvő elakadó lélegzettel néz végig. Ahogy lepillantok rá, látom, milyen vágy ittas szemekkel méri végig felsőtestem minden porcikáját. Büszkén húzom mosolyra ajkaim, majd nyúlok lábamhoz, hogy én is ledobjam a cipőmet magamról, egyúttal a zoknit is lehúzva. Pillanatok alatt hajolok vissza mellkasához, hogy immáron bimbóit is kellően meggyötörjem, és keménnyé szívogassam őket. Nyögésének hangja zene füleimnek, én pedig minél többet akarok hallani belőle. Azt akarom, hogy visítson alattam az élvezettől! Olyan gyönyört akarok adni neki, amilyenben része még sosem volt!

Mikor már úgy érzem, hogy kellően megkínoztam mellét, hasára térek át, további csókokkal lepve el, púpjánál megállva, nyelvemmel betérve a kis lyukba, mibe nyomban beleborzong. Elmosolyodom, majd tovább haladok, elérve egészen nadrágja korcáig. Visszamászom hozzá egyetlen egy hosszú csókot lopva tőle, így egy halk cuppanós hang jelzi elválásunk. Gombjához nyúlok, hogy kibújtassam, meg a cipzárját is lehúzom, ő pedig készségesen emeli meg csípőjét, hogy le tudjam húzni róla az anyagot, ami pillanatokon belül be is következik, így szinte már teljesen meztelenül fekszik alattam.

-        Édes vagy – suttogom fülébe, majd csókot hintek mögé a vékony kis bőrre, így egy sóhajt csikarva ki belőle.

Nadrágomba akasztja ujjait és hatalmasra nyitott szemekkel néz enyéimbe. Nyüszögve kezdi rángatni, de tenni nem tesz semmit. Milyen kis ártatlannak adja magát! Túl édes.

-        Vedd le! – nyögi ki végül, mire széles vigyorra húzódnak ajkaim. Eleget téve kérésének, nyomban le is tépem magamról a farmert, a vezetőülésre száműzve. Mire visszahajolnék hozzá, már ő is felülve néz mellkasommal farkasszemet. Még így is milyen kicsi! Kezeit hasamra vezeti, végigvezeti minden kockámon, felhaladva mellkasomra, amit félig lehunyt szemekkel élvezek. Nekem mindegy, mit csinál, mindent ugyanúgy szeretek, ugyanúgy élvezek. Szeretem az érintését érezni a bőrömön, szeretem, ha csak szimplán néz, rajtam legelteti íriszeit. Minden porcikáját, kívül-belül.

Magamhoz húzom, karjaim közé zárom, lehajolva hozzá, további csókokkal lepve el, ő pedig nyakamba temeti arcát bőrömre lihegve, így végigfut a kellemes melegség a hátamon. Végül vissza ledöntöm, ne legyen számára kényelmetlen a dolog, de menet közben bokszeralsómba is beakasztja ujjait, mire meglepetten pislogok le rá.

-        Ezt is! – ránt rajta egyet, így lentebb húzva a textilt és továbbra is ártatlanul nézve fel rám, miközben egyik kezét bevezeti mögé és ujjait férfiasságom köré fonja, mire tányér méretűre nőnek szemeim, ajkaim elválnak egymástól és kicsit hangosabban, mint azt szerettem volna, sóhaj hagyja el ajkaim. Tenyereimen támaszkodom felette, végig szemeibe nézve.

El se hiszem, hogy képes erre! Azt hittem, hogy hozzám se fog merni érni, tartva dacosságát, és egyszer csak képes mindent felborítani bennem. Óvatosan kezdi mozgatni kezét egész hosszomon, mintha csak azt lesné, mi a jó nekem, hogy élvezem a leginkább. Egyik kezemmel arcára simítok, majd azt tovább vezetem nyakára, le vállára, végig a karján, mellyel épp az alsómban matat, elvezetve egészen a kezéig, amit átfogok. Ő teljesen leblokkol, de én tovább folytatom így már saját magam kényeztetését, de az ő kezével. Megmutatom neki azokat a mozdulatokat, amikkel érdemes próbálkozni, végül hüvelyujját makkomhoz vezetem, ahol már magától cselekszik, így belőlem egy aprócska nyögést csalva ki. Elhúzom kezét onnan és megszabadítom magam alsóneműmtől, majd övéhez nyúlok, hogy őt se fedje több anyag, így már teljes valónkban láthatjuk egymást.

Lábai közé furakodva fogok bokáira, majd tolom fentebb őket, közben nagyobb terpeszbe húzva lábait, így hajolok le hozzá, hogy belső combját lepjem el csókjaimmal. Mindeközben, ahogy egyre közelebb kerülök érzékenypontjához, másik kezemmel hasát, lábát simogatom, majd rátalálok nőiességére, és úgy kezdem kényeztetni, simogatni, masszírozni, belőle egyre hangosabb sóhajokat, nyögéseket váltva ki. Szívem melegséggel önti el, hogy tudom, én váltom ki belőle ezt az élvezetet, rám izgult fel ennyire, hiszen már olyan nedves, hogy alig lesz szükség felkészítésre, aminek nagyon örülök.

Vigyorogva nézek fel rá, ahogy szeméremdombjára hintek egy csókot, ő pedig egy pillantást vet rám, de azonnal vissza is dobja fejét az ülésre. Egyre bentebb haladok csókjaimmal, nyelvemet is bevetve, körözgetve érzékeny pontján ott, végül egy kis részig, de belé vezetve izmom, mire megfeszül, kezét hajamba vezeti, meghúzza azt, hátraveti fejét és úgy nyög fel, lábujjait is behajlítva. Lehunyt szemekkel adom át magam annak, hogy őt kényeztessek, ő élvezze a lehető legjobban, miközben combjait markolászom és oldalát simogatom. Mielőtt befejezném műveletem, még utoljára végigvezetem rajta nyelvem, végig rajta tartva a szemem.

-        Finom vagy – jelentem ki pimasz módon, mire kezeivel arcát kezdi takarni, hogy ne láthassam, mennyire válik vörössé, amit nem hagyhatok kuncogás nélkül.

Már csak azon kapom magam, hogy szinte oda se figyelve a gyengédségre vezetem belé rögtön két ujjamat is, azokat mozgatva benne ollózva. Végig szemeibe nézek, amit ő alig bír állni, de amikor csak ereje engedi, felnéz rám, nekem pedig minden alkalommal széles mosoly húzódik arcomra, ahogy ez megtörténik. Imádom, hogy ennyire zavarban van. Mindeközben lehajolok hozzá, hogy kulcscsontjára és nyakára csókokat hintsek és megszívogassam puha, barna bőrét, fokozva az élvezetet. Végül harmadik ujjam is csatlakoztatom, de nem időzök vele sokáig, hamar kihúzom belőle ujjaim. A következő pillanatban hátranyúlok a kesztyűtartóhoz, kinyitom, majd gyorsan előkeresem belőle az óvszert, melyet már rutinosan tépek szét, majd gurítom fel magamra, végül pedig újból Dóri felett támaszkodva húzok párat hosszomon, lassan bejáratához pozícionálva magam.

-        Mehet? – teszem fel a kérdést szinte suttogva, mélyen a szemeibe nézve, tényleg felelősségteljesen, hiszen nem szeretnék tovább menni, ha ő nem akarja.

Bólint egyet válaszként, mire már megálljt nem tudván parancsolni magamnak vezetem belé magam. Nyakába temetem arcom, hangosan lihegve, ahogy a forrósága körbeölel. Innentől nincs visszaút. Csak akkor állok meg, mikor már nagyjából teljesen benne vagyok, de akkor egy kicsit megállok, hogy szokja méretem, hiszen teljesen megfeszül alattam és karjaival szorosan ölel magához, hátam karmolászva aprócska kis körmeivel, levezetve fájdalmát. Szerencsére hamar feloldódik, és végül már csak cirógatja bőröm, miközben a fülembe suttog.

-        Hogy lehetsz ekkora… - nyögi, mire magamba próbálom fojtani a nevetést, amit ezzel kivált belőlem, így csak vigyorogva, rázkódom meg néha, majd amint sikerül csillapodnom, megemelkedem róla végigsimítva arcán egyik kezemmel.

-        Örülni fogsz te még annak, hogy ekkora vagyok – húzom fel fél szemöldököm, mire égnek emeli szemét. Nem hiszi el? Akkor itt az ideje, hogy tegyek róla!

Lassan mozdulok meg benne, vigyázva, nehogy véletlenül mégis az legyen, hogy még nem jó neki, de csak élvezettel sóhajt fel, így én is felbátorodom és felveszek egy bizonyos tempót, hogy úgy mozogjak benne ki és be. Egy autóban szeretkezni sem a legkényelmesebb megoldás, de, ha ez adatott meg akkor nincs mit tenni. Megpróbálok így is, ezt a kis helyet kihasználva helyezkedni, lábait még nagyobb terpeszbe húzva, amikkel végül körbeöleli derekam, én pedig csípőjét markolászva húzom ki magam, amennyire csak tudom, másik kezemmel a kocsi oldalán támaszkodva. Így végre elérem G-pontját, ő pedig hátravetett fejjel, O alakot formázó szájjal, ívbe feszült háttal nyög fel, lábaival is erősebben ölelve körbe.

-        Ott! Ott jó! Még! Kérlek! – nyögi lökéseim között, mire próbálok a lehető legtöbbször úgy mozdulni, hogy az neki jó legyen. Kéjes nyögései töltik meg a kocsit és az én sóhajaim. Már érzem, hogy nem kell sok, így gyorsítok, amennyire csak tőlem telik, Dóri pedig egyre többször szorít rám, ezzel az őrületbe kergetve.

-        Dóri! – nyögöm, mire szemeimbe néz.

-        Jungkook-ah. – És ez a végpont mindkettőnk számára. Ismét körém feszül, én pedig elvesztem a maradék cseppnyi józan eszem is és hangosan nyögve élvezek el, szinte már lüktetve benne. Ő is fel-felakadó szemekkel adja át magát az érzések kavalkádjának, ahogy mindkettőnkben átjár a bizsergés, a melegség, átjárva minden kis centiméterünket.

Újból nyakába hajolva fekszem el rajta nagy lihegve, így várva lehunyt szemekkel, hogy légzésünk helyre álljon. Lábait erőtlenül dobja szét két oldalamon, de kezével tovább cirógatja hátam. Egyszerűen csak szeretném még egy kis ideig élvezni az érintését, a forróságát hímtagom körül.

-        Ez – lihegi. – Elképesztő volt…

-        Látod? – kuncogok. – Megmondtam, hogy örülni fogsz te még annak, hogy ilyen nagy vagyok – nevetek fel a végére, mire hátamra csap és elkezd eltolni magától.

-        Szállj le rólam! Perverz! – kapálózik, én pedig teljesítem kérését, persze végig nevetve rajta, amit ő duzzogva vesz tudomásul.

Gyorsan magunkra kapkodjuk ruháinkat, majd félig átmászva az én helyemre, nyúlok át felette újból, hogy az ülését visszacsináljam. Egész végig az arcába vigyorgok, mire homlokomra teszi kezét és úgy tol el magától, amint kész a helye, én pedig vigyorogva mászom vissza, de onnan is még utoljára rá pillantok ugyanolyan önelégülten, mint eddig.

-        Szóval akkor mehetünk haza? – húzom fel fél szemöldököm, mire becsatolja gyorsan magát és keresztbe fonja karjait mellkasa előtt.

-        Haza! Tényleg, HA-ZA! – szótagolja nekem, mire újból elindítom az autót és nevetve gurulok ki az úttestre.

Másnap megérkezve délután az étterembe, látom, hogy épp a hambis pultnál áll és a telefonját nyomkodja. Nesztelenül lépkedek mögé, majd felvéve ugyanazt a pózt, amit ő, lépek be mellé és könyökeimen megtámaszkodva fordulok felé. Dóri nyomban elszakítja tekintetét a mobiljáról és meredten előre kezd bámulni, majd lassan felém fordítja íriszeit.

-        Ma milyen kaját dobsz össze nekem? – húzom fel kíváncsian szemöldököm.

-        Inkább éheztetlek – jelenti ki teljesen komolyan. – Úgy látszik, tegnap túl sokat kaptál enni… - motyogja.

-        Én? – pislogok ártatlanul. – Ha nem adsz enni, akkor csak sokkal – hajolok füléhez, és suttogóra fogom hangom. – Sokkal éhesebb leszek, és ha éhes vagyok, akkor sokkal vadabb is – játszom el, hogy harapok egyet, így fogaim összekoccannak, mire azonnal kihúzza magát és tesz egy lépést az ellenkező irányba tőlem.

-        Menj inkább dolgozni! – forgatja szemeit, mire felnevetek és szorosan mögötte lépve el szólok még neki.

-        Rendben, de csak, hogy tudd, kikapsz még ezért a szemtelen modorodért – vágom rá, mire kérdőn néz rám, választ várva. – Most először és utoljára elnézem, hogy számodra Jungkook-aaah lettem – utánzom a tegnapi nyögésének hangját, próbálva ugyanolyan magas hangot kiadni, mire nyomban fülig pirul és a pillanat hevében tenyerével mindent beleadóan mellkason csap, ami visszhangot ver a kis helyiségben.

-        Mi folyik itt? – lép be az éttermi oldalról Hoseok, egy kulcscsomót forgatva mutatóujján. Ezek szerint kiszállításon volt épp.

-        Semmi különös, csak Dóri-cica megvadult, grrr – húzom meg az említett haját, aki csak gyilkos tekintettel néz fel rám, én pedig nevetve állok tovább, ellépve az értetlenül pislogó Hoseok előtt.

A pultra könyökölve fordítom fejem hátra, hogy lássam Dórit, aki szintúgy épp engem les, de nyomban el is fordul, az én arcomra széles vigyort csalva. Ez egy örök macska-egér játék marad.