[28/?] A vámpírok legnagyobbja - A vér szaga

Cím: A vámpírok legnagyobbja – A vér szaga
Író: Ayu
Besorolás: +15
Szereplők: Taehyung, Jimin, Jungkook, + kitalált szereplő
Páros: VKookMin
Figyelmeztetés: yaoi, vér
Műfaj: fantasy
Megjegyzés: Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a folytatásra, de érettségizek éppen, és tényleg gőzerővel azon vagyok, hogy jól teljesítsek, így rengeteget kell tanulnom, de az írásbeliken túl vagyok, így lassacskán újból hozni kezdem a részeket majd! ^^ Jó szórakozást hozzá!

Jimin POV

A friss emberi vér, mely megtöltötte testem minden porcikáját, így új erővel töltve fel, mintha csak ez hiányzott volna. Valóban jó ideje nem fogyasztottam már emberit, mely sokkal nagyobb, sokkal jobb hatással van ránk, vámpírokra, mint más állati eredetű. Bizonyos időközönként szükségünk van erre, különben eléggé legyengülnénk. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne élnénk jól az állatival, mindössze, ha hosszú évekig nem jut valaki emberihez, akkor feltűnően gyengébb lesz a többieknél. Könnyedén le lehet győzni, hatalmaskodni felette, ezt pedig én személy szerint nem engedhetem meg magamnak, különben a mostanihoz hasonló lázadásokat képtelen lennék leverni. Nem szerettem volna így cselekedni, ahogyan most, s tudtam, nehéz lesz megállnom, hogy abbahagyjam vére szívását, hiszen annyira édes, annyira finom, éltető, hogy nehezen szakadna el tőle bárki, de már eléggé tapasztalt vagyok ahhoz, hogy az ilyen késztetéseket legyűrjem. Ráadásul ez nem is a megfelelő pillanat arra, hogy kiélvezzem minden cseppjét, hiszen Seongék telhetetlenek, és ki tudja, mit fognak tenni Taehyunggal. Jungkookot nem most terveztem átváltoztatni, sőt, az eredeti terveim között ez az egész úgy szerepelt, hogy elsősorban a másik fiúval foglalkozom ilyen téren, de a szükség meghozta a kívánt gyümölcsét. Úgy gondoltam, hogy majd Taehyung hatására Jungkook könnyedén megadja magát, de fordított esetben ez már nem lesz ennyire egyszerű. Ismerem már őket annyira, hogy ilyen állapotban is képesek lennének még ellenem fordulni, bár a fiatalabbnak egy ideig még minden bizonnyal szüksége lesz rám, és saját magától fog felkeresni engem, hogy tanácsot kérjen, mit kezdjen magával. Ebben teljesen biztos vagyok, hiszen újdonsült vámpírnak lenni nem egyszerű. Fiatal koromban, mikor még egészen kicsi voltam, én is nehezen kontrolláltam magam, pedig én ezzel születtem, hát, még azok, akik átváltoznak! Nekik milyen nehéz lehet beleszokni!
Felállva, kilépve a fal mögül nézek Jungkook után, aki sietős léptekkel indult barátjáért, akiről még fogalma sincs, hogy ő az, hiszen csak a vér szagát érezheti, egyből nem jöhet rá, hogy az kihez tartozik. Kíváncsian követem szemeimmel az eseményeket, s tudom, hogy az újdonsült fiamat senki nem fogja tudni legyőzni. Tekintve, hogy most változott át, hatalmas erő birtokában van, vérre van szüksége, és addig fog küzdeni, amíg meg nem kapja azt. Természetesen végpontnál közéjük ugranék, hogy ne harapja meg barátját, mert azt azért nem hagyhatom, még a végén belehalna, de addig is le tudja verni a lázadást.
Felnézve az égre vöröslő szemekkel figyelem a vámpírokat, akik küzdenek egymással. Azok, akik velem vannak és azok, akik ellenem, mind-mind kegyetlenül marcangolják egymást, tépik a bőrüket, néhol egymásba harapnak, egyáltalán nem kímélve élőt, s holtat sem. Kihasználva képességeiket, néhányan tüzet szítanak, melyet az ellenfele kivéd, ugyanígy másik a vízzel, a villámokkal, a fagyasztással, a földdel, mindennel, ami csak lehetséges, amit tehetnek. Nekünk vámpíroknak vannak bizonyos képességeink, így én is a tűz birtokában volnék, de nem szoktam felhasználni. Sokkal jobban preferálom a puszta kézzel nevezetű dolgokat.
Meglepetten nyílnak tágra szemeim, ahogy konstatálom, Jungkook pillanatok alatt egy fához rohan, majd mintha meg se kottyanna neki, fel is mászik rá néhány másodperc leforgása alatt. Végül onnan rugaszkodva el ugrik fel a magasba, ahol a többi vámpír is van, s igaz, neki nincsenek szárnyai - vagy csak nem jött rá, hogyan használhatná -, mégis olyan nagyot ugrik, hogy a legközelebbi vámpírt el is kapja, s belé kapaszkodva pihen meg. Szerencséjére ő pont olyan, aki az én emberem, így nem rázza le magáról, de hangos kiáltásai hatására halovány mosolyt csal arcomra.
- Kapd el őket! Vedd el tőlük! Ő az enyém! – utasítgatja, akibe kapaszkodik, viszont nem teljesíti kérését, helyette a levegőben fordulva egyet kezd el keresni valamit szemeivel, melyekkel hamar megállapodik rajtam. Aprót bólintok fel nem tett kérdésére, mire meglepetten pislog párat, s a következő pillanatban már szárnyal is, hogy eleget tegyen a fiatalabb kérésének. – Ő az enyém! Engedjétek el! – Szinte hörgi a szavakat, így egyszerre több vámpírt is meglepve, így többen félbehagynak az éppen végzendő feladatukkal, és a vadul kalimpáló felé fordulnak. Látni a döbbenetet mindenkin – gondolom, most tudatosul bennük, hogy mi az ördög folyik itt – így kissé ledermedve figyelik a friss húst, akinek viselkedésén még Taehyung is meglepődik, az én szám viszont széles vigyorra húzódik.
- Átváltozott?
- Ki tette?
- Jimin volt! Biztos vagyok benne!
- Honnan?
- Én a saját szememmel láttam. Előbb kellett volna megfékeznünk! – Ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyják el a még mindig levegőben lévők száját. Én karjaim összefonva, oldalammal a falnak dőlve figyelem az eseményeket, melyekbe nem szívesen avatkoznék bele.
- Mit kell ennyit várni! Engedj el! – kezd kapálózásba Jungkook, akit így nem tud megtartani a másik, viszont ezzel engem is megijeszt egy pillanatra, hogy mi lesz vele, de ügyesen használja ki az erejét, és a másikat használva eszközként rugaszkodik el és veti magát egy másik vámpírra, majd arról tovább ugrik egy harmadikra, akinél Taehyung van fogságban.
A pillanat hevében őrül meg mindenki egyenest a Jungkook féle hármast célozva. Seongék azért, hogy elszakítsák őket, a többiek azért, hogy ezt megakadályozzák, hogy megvédjék a két fiút. Résnyire szűkített szemekkel figyelem minden mozdulatukat, de túl gyorsan változtatnak helyet, így egyedül annyit vagyok képes felfogni az egészből, hogy ismét marcangolják egymást, végül néhány perc leforgása után a tömeges küzdelemből két vámpírom is kiszáll, egyik karjai között Jungkookkal, másik pedig Taehyunggal. Először a többiek még észre se veszik a változást, csak mikor már mellettem vannak mind a négyen, arra kapják fel fejüket, s leszállva a földre közelítenek meg, de a többi testőröm hamarabb hozzánk ér és körbeállva minket nyújtanak védelmi pozíciót.
- Csak adj választ a kérdéseinkre, és nem fogunk tovább küzdeni – szólal fel az egyik, mire mély levegőt véve, magabiztosan állok közelebb hozzájuk. – Miért volt ennyire fontos számodra, hogy te tedd meg ezt? Ha egy oldalon állunk, akkor miért nem avatsz be bizonyos dolgokba?
- Nem gondolhatjátok, hogy hagyni fogom, hogy fogságban tartsátok őket? – mosolyodom el. – Tudjátok a dolgotokat, hiszen azért vagytok itt. Az én személyes ügyeimbe már nincs beleszólásotok, különben ezt lázadásnak minősítem, de abból könnyűszerrel győztesen fogok kijönni. Ha még egyszer megközelítitek bármelyikőjüket, akkor biztosak lehettek benne, hogy ti is áldozattá váltok. – Arcom fintorba húzódik egy pillanatra, majd lehunyva szemeimet, újabb mély levegőt véve fordítok nekik háta. – Ha bármi kérdésetek lenne, ami nem ezzel a két fiúval kapcsolatos, akkor tudjátok, hol találtok. Kifogásokat, ellenszegülést nem fogadok el. – Már lezártnak tekinteném a témát, mikor is újból feltartóztat az egyik szavaival.
- Fel fogunk keresni, és akkor rendezzük a dolgainkat – jelenti ki, majd már csak annyit lehet hallani, ahogy a levegőbe emelkednek, a szárnycsapások hangját, s végül eltűnnek szem elől.
Az újdonsült vámpírra vetem pillantásom, akit óvatosan fog le az egyik őr, hiszen úgy néz Taehyungra, mintha friss hús lenne számára, ezzel pedig mosolyt csal arcomra. Parancsba kiadom, hogy kísérjék fel őt a szobámba, Taehyungot pedig vezessék vissza az alagsorba, ahol nagyobb őrizetet szabok ki rá. Többször nem fordulhat elő, hogy valaki csak így elviszi, éppen ezért a kis szobán belülre is állítok őröket, az esetleges furfangos lépések elkerülése végett.
Immáron újból emberi alakban lépek a szobába - továbbra is félmeztelenül -, ahol Jungkook is tartózkodik. Az őrt kiküldve kettesben maradok vele, ő pedig az ágyam végében ülve, rémült, remegő testtel vezeti végig rajtam tekintetét, majd egy pár pislogás után, remegő ajkakkal néz szemeimbe.
- Mi történik velem? – teszi fel a kérdést, mire haloványan elmosolyodom, és közelebb lépek hozzá. – Annyira furcsán érzem magam. – Elé érve fél lábamra térdelek, úgy nyúlok arcáért, majd simítok végig hófehér bőrén hüvelykujjammal, majd vezetem azt le nyakához, egészen arra a pontra, ahol megharaptam, s annak még élénken ott a nyoma. Felszisszen a váratlan érzésre.
- Időre van szükséged, majd hozzászoksz – nézek szemeibe, amik a rémülettől nyíltak tágra. – Ne félj ennyire, majd…
- Hogy ne félnék? – vág szavamba. – Taehyung… én éreztem Taehyungot! Éreztem a vérét, a vérének illatát, és annyira… annyira furcsa volt. Tőled nem érzek ilyesmit, és odakint senki másnál nem éreztem, csak egyedül őt.
- Ettől nem kell megijedned, csak még újdonság, de idővel rájössz, hogyan kell kezelni. Hogyan tudod majd megkülönböztetni a vért, hogyan tudod felismerni az embereket, megkülönböztetni őket csupán a szagukról. Messziről ki lehet ám találni, merre ki tartózkodik, ugyanis a vámpíroknak elég jó a szaglásuk ehhez. Idővel megszokod.
- De… én akartam… én kívántam azt az ízt, azt az érzést, hogy… hogy megharapjam. Még most is szeretném, pedig nincs mellettem. Szomjas vagyok, Jimin, nagyon szomjas – hunyja le szemeit, mire újból simogatni kezdem arcát megértően.
- Sokkal jobb lesz. Ha rájössz, mekkora erő birtokában vagy. Most, hogy friss még az átváltozás, így egy ideig sokkal erősebb leszel bárkinél, de próbáld kontrollálni. Több száz vámpír ellen nem tudnál mit tenni, és, ha ellenem mernél fordulni, akkor továbbra sem jutnál messzire. – Ekkor, ha lehet még nagyobbra nyílnak szemei, majd nagyot nyel, legyűrve a gombócot torkában. – Gondoltam ezt azért közlöm veled, mielőtt bármibe is belefognál. Nem véletlen, hogy így tudtál ugrálni a levegőben a többiek között. Még elég erős vagy, és hajtott a vér szaga, hogy meg kell szerezned, viszont így egy ideig jobban tesszük, ha nem mész Taehyung közelébe. Lassan hozzá kell szoknod az érzéshez, ehhez a léthez. Csak, hogy tudd, egy vámpír nem hal meg egykönnyen, így öngyilkossággal se próbálkozz. Nem fog történni semmi, ugyanis elég spéci módszer kell ahhoz, hogy meghalhass. Ezt szintén jobb, ha tudod, mivel nem mehetsz ezek után a szüleid nyomába, ők biztosan nem fogadnának vissza, és te magad jelentenéd a legnagyobb veszélyt számukra. Gondolom, te sem szeretnéd, hogy nekik rossz legyen, igaz? – Lassan bólint kérdésemre. – Akkor ezt jól vésd a fejedbe, mert nem szeretném többször ismételni magam. Nem mehetsz haza! Itt fogsz maradni, és majd én segítek neked. Mostantól szabadabban mozoghatsz, nem foglak bezárni sehova, elvégre is vámpír vagy. Szükséged van a vadászatra, arra, hogy állati vérhez juss, de ebben is a segítségedre leszek. Mindenesetre, most az elején még emberi vérre lesz szükséged, éppen azért, mert még a szervezeted átalakuló félben van, és az emberi vérnél nincs finomabb, laktatóbb, erősebb. Ha valaki abból iszik, akkor egy időre nem lesz szüksége másra. Nagyon sok erőt ad, de majd megtanítalak rá, hogyan fogd vissza magad. Könnyed meg tudsz ölni másokat, így óvatosnak kell lenned. Idővel belejössz majd, és, ha bármi kérdésed, kétséged lenne, csak fordulj nyugodtan hozzám. Én kisegítelek, de máshoz ne menj, hiszen nem tudhatod, kiben bízhatsz! Akik elraboltak téged, ők a Seong család. Mindig is ellenszenvesek voltak, a maguk urai, és sose tetszett nekik, hogy én felettük állok a hierarchiában, így nem igazán lepett meg most se, hogy végül ilyen módszerhez folyamodtak. Majd mindenre kitanítalak, de most még bírd ki egy kicsit. Hozok neked megfelelő vért, de addig is maradj itt. – Megveregetem vállát mondandóm végén, majd felállva indulnék is kifelé, de mielőtt ezt megteszem, csuklómhoz kap, és a váratlan tettétől, attól, hogy ő sem tudja még kezelni az erejét, visszaránt, így egyenesen az ágyra repülök szinte, erősen pattanva a puha anyagra, miről aprócskán ugrok vissza, végül hanyatt fekvésben maradok egy halk nyögés kíséretében. – Te mit… - kérdésemet nem tudom befejezni, ugyanis a következő pillanatban már fölém tornyosul, lábaival is közre zár, ahogy kezeivel is, és halovány mosoly jelenik meg arcán.
- Szóval most erősebb vagyok nálad is? – csillannak fel szemei. – Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet tudok veled tenni. Annyira könnyedén repültél ide hátra – mér végig elvigyorodva, végül újból szemeimbe néz.
- Élvezd ki, amíg lehet. Ettől függetlenül én nem lettem gyengébb. Ne felejtsd el, hogy én változtattalak át, így rengeteg emberi vérhez jutottam. Mit ne mondjak, finom voltál – kuncogom. – Én is erősebb lettem. – A következő pillanatban megragadva vállainál fordítok helyzetünkön, mire ő nagyokat pislogva néz fel rám. – Maradj veszteg, előbb szokd meg ezt az új testet. Sok újdonság vár még rád.
- Túl sokat beszélsz – emeli égnek szemeit. – Veled akarok menni. Nem tudom, honnan hozod a vért, de veled akarok menni oda!
- Hah, hihetetlen vagy! Miért akarnál oda velem jönni? Nem látnál semmi érdekeset. Sőt, ami azt illeti, lehet, szétszednéd a készletem a vágytól, hogy beléjük kóstolhass. Jobb lenne, ha nem…
- Veled megyek!
- Sehogy se tudlak lebeszélni róla? – Nem felel csupán csillogó szemekkel néz fel rám, szinte már tudva, hogy úgyis nyert ügye van, ugyanis, ha ekkora erővel rendelkezik, akkor úgyis utánam fog jönni, és ennyiért még nem szeretném az egész kastély őrségét ráuszítani, azt majd csak abban az esetben, ha menekülni próbálna, vagy lázadni. – Jól van, gyere velem.