[5/25] Stalker with love

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Hoseok, Minjae, Jimin

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Hajnal egy óra, aha, tudom. XD Most végeztem vele, így nincs átnézve sem, de majd ellenőrzöm, aztán javítom. Remélem, tetszeni fog, jó olvasást! <3

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

 

A laptopom felett görnyedve egy szál pólóban és bokszerben keresek állást. Jimin az ölembe hajtott fejjel nézi a képernyőt, és néha-néha rámutat egy-egy jónak tűnő munkára, ami talán megfelelő lenne számomra, de amint a részleteknek is utánajárok, már nem tetszik annyira. Mélyet sóhajtva görgetek tovább, de semmi érdekeset nem látok, így már lassan ott tartok, hogy idegesen lecsapom az egész laptopot úgy, ahogy van, az sem érdekel, ha tönkremegy, de egyszerűen nem találok semmit, pedig lassan ideje lenne valahol részmunkaidőben dolgoznom. A tanulmányaimnak is vége lesz, el is kellene költöznöm a szüleimtől, ami pedig még jobb lenne, ha ezt az éppen ölemben fekvő fiúval tehetném meg. Vele szeretnék élni, összeköltözni, életünk végéig boldog lenni. Minden reggel az ő kisimult arcát szeretném elsőként látni, hogy egy csókkal kelthessem.

            Felém fordulva karját megemeli, hogy arcomra simítson, majd már gyengéden húz is le magához. Éppen csak megemeli a fejét, hogy hamarabb találkozzanak ajkaink, így egy édes csókban forrunk össze. Az ő testét is csak egy nagyobb felső és egy bokszer takarja, ami annak köszönhető, hogy reggel egyikünknek sem volt kedve magára kapkodni a felesleges ruhadarabokat. Igen, a reggelt igazán szenvedélyesen kezdtük, ami kivételesen nem nekem köszönhető. Párom úgy gondolta, hogy ha már hamarabb kelt nálam, megajándékoz egy kis merevedéssel, ami simogatásainak és csókjainak köszönhető.

            -           Szeretlek – suttogja ajkaimra, mikor végre elválunk egymástól, s csillogó szemekkel néz enyéimbe.

            -           Én is nagyon szeretlek téged, Jimin – mosolyodom el, s egy újabb csókba invitálom puha párnáit.

            Csókunk közben felül, de a lehető legrövidebb időre szakadunk el egymástól, s nem is nagyon hajol el tőlem. Lassan ölembe ül, majd nyakam köré fonva karjait húz magához teljesen, hogy így mellkasunk is egymáséhoz érjen. Kezeim hátára vezetem, simogatom, majd levezetem őket fenekéhez, hogy abba markoljak bele, mire felkuncog.

            -           Bocsi, csak tudod, még alig telt el egy kis idő a reggeli óta – magyarázza, de én csak perverz mosollyal nyomok egy cuppanós csókot ajkaira.

            -           Nem tehetek róla, ha ennyire vonzó vagy. – Felnevet kijelentésemre, majd hátranyúlva megteszi, amit alig néhány perce én is szerettem volna, s lehajtja a laptopom tetejét, majd valamivel odébb is csúsztatja, hogy ne legyen útban a franciaágyon.

            -           Szabad a pálya – harap ajkába, s nem is kell több instrukció. Könnyedén döntöm hanyatt, egyenest a párnák közé, miközben folyamatosan csókoljuk egymást.

            -           Mi lenne velem nélküled? – suttogom.

            -           Itt vagyok és ez a lényeg, ahogyan te is nekem.

            -           Édes vagy – mosolygom, mire szemeit forgatja viszonozva gesztusom és fellök csípőjével, majd lábait derekam köré kulcsolja, úgy láncolva magához teljesen.

            -           Na, gyerünk, TaeTae! Tégy a magadévá!

Tágra nyílnak szemeim, amint arra ébredek, hogy hangosan nyögök fel. Egy kád forró vízben ülök szombat délután, már lassan készülődve az estére. Egy kissé kimerült voltam, így a kellemes meleg vízben elnyomott az álom. Még szerencse, hogy nem csúsztam le, hogy aztán belefulladjak. Kapkodhattam volna, még segítség sem érkezne, hiszen egyedül élek.

            Egy kósza könnycsepp szökik ki szemem sarkából, amit meglepetten törlök le. A fenébe is! Miért kellett vele álmodnom? Ez biztosan azért van, mert felborította a lelki világom az a két fénykép, amit Jungkook mutatott. Eszembe juttatta, milyen is volt vele régen, s az a kép, amelyiken egyedül van, még az együttléteinket is feleleveníti bennem, ennek köszönhetően pedig álmomban viszont láttam, amit még hat évvel ezelőtt tettünk. Igen, azt hiszem, annyi lehet, hiszen régen, mikor huszonegy éves voltam, a szüleimnél éltem még, és Jimin gyakran látogatott meg, hogy ott aludjon. Akkoriban állást is bőszen kerestem. A pénzt félre akartam tenni, hogy később lakást tudjak belőle venni valahol máshol, egy messzi városban, ahol most is élek. Végül találtam is munkát, minden vagyonomat félre is tettem, hogy aztán végül idejöhessek, de még így is kellett hitelt felvennem hozzá. Jiminnel akartam ideköltözni, de aztán… ő talált egy jobb lehetőséget.

            Vajon Jungkook honnan ismeri? Honnan az a képe róla? Együtt voltak valamikor? Neki is az exe? Vagy még mindig járnak? Igazából kinézem belőle, hogy több vasat tart a tűzben, de azért mégis kíváncsivá tesz, hogy mi lehet a háttérben. Ha rákérdezek, úgysem fog válaszolni, de egy valamiben biztos vagyok. Az a kép nem régi, és az is biztos, hogy Kooknak köze van hozzá, tehát nemrégiben lehettek együtt. Szinte érzem a zsigereimben, hogy a közelmúltban ők összejártak. Ezek szerint Jimin szakíthatott azzal a párjával, akihez átpártolt utánam. Milyen ironikus lenne, ha annak is azt mondta volna, hogy talált egy jobb lehetőséget!

            Kiszállok a kádból, majd egy gyors törölközés után magamra kapom hálóingem, s azt megkötve derekamnál lépek ki a fürdőből. Keresnem kellene a jobbik ruházatomból valamit, ami megfelelő lenne egy szórakozóhelyre. Még azt sem tudom, hogy hova menjünk, annyi biztos, ha már van kocsim, akkor elugrok Hoseokért és Minjaeért is. Minek álljon a ház előtt, dísznek? Ha már visszaadni nem tudom, akkor legalább kihasználom, hogy van, aztán majd menet közben kitaláljuk, mi legyen. Mindenképpen ki akarok rúgni a hámból, mert elegem van a kialakult helyzetből, na meg aztán való igaz, mégis csak öt szép éve vagyok érintetlen, úgyhogy talán egy csóknál is tovább kellene mennem. Ki kell tombolnom magam huszonhét évesen, mikor ilyet a fiatalok szoktak csinálni. Nem mintha annyira öreg lennék, de ennyi idősen már nem így kellene gondolkoznom, bár lehet, csak én gondolom rosszul. Én vagyok túl maradi, begyöpösödött fickó, aki még jó, hogy nem talál párt magának, ha ki se dugja a fejét a házból és a munkahelyről.

            Még később meg is vacsorázom, alaposan teleeszem magam, hogy azért ne üres gyomorra igyam le magam, mert annak nem lenne szép vége, de később úgyis éhes leszek. Majd valamelyikük segít. Hármunk közül egyikünknek célszerű lenne nem innia, inkább csak jól éreznie magát, aki nem én leszek. Ez már csak azért is szükséges, hogy azért hazavezessen valaki, de fogalmam sincs, ez mennyire fog megvalósulni.

            A bulik általában később szoktak kezdődni, így még a tévé elé is leülök, hogy megnézzek egy filmet, amit adnak valamelyik csatornán, s csak aztán öltözöm fel. Így tavasszal már kezd melegedni a levegő, habár éjszaka még mindig hűvös van, azért nem öltözöm nagyon be. Bárhová is megyünk, biztos vagyok benne, hogy meleg lesz.

            Egy fekete csőnadrágot veszek magamra, ami a térdénél ki van szakítva. Tökéletesen passzol az alakomhoz, habár nem az én stílusom. Jobban preferálom a kényelmesebb darabokat, de azért nem vetem meg ezeket sem, hiszen szeretek szexisebben is kinézni néhanapján. A mai estén meg muszáj adnom magamra, ha el akarok érni valamit, így felülre egy passzos fehér pólót veszek, majd rá egy világoskék farmerdzsekit. Meg is vagyok elégedve a tükörképemmel, már csak az arcommal és a hajammal kellene valamit kezdeni. Ez úgy hangzik, mintha egy tipikus nő lennék, de én nem gondolom túl. Megfésülködöm szépen, megmosom az arcom, majd már jó is leszek, de az alaphelyzetemben nem maradhatok.

            Egy fehér converse tornacipőt kapok még magamra, ami még kényelmes is, majd mehet a menet. Magamra kapom még a véknyabb kabátom, hogy az úton ne fázzak, majd a táskámat is felkapva lépek ki a lakásból. El is ment annyira az idő, hogy útnak indulhassak, így menet közben fel is hívom Hoseokot, hogy tíz perc és ott vagyok nála, s szerencsémre már ő is készen van, így a ház előtt fog várni. Izgatottan ülök be a kocsimba, az anyósülésre dobva a táskám, majd a kocsi kulcsot bedugva a helyére beindítom a motort. Még egyetlen alkalommal sem vezettem, így szemeim felcsillannak, ahogy meghallom a motor búgását. Soha nem hittem volna, hogy egyszer egy ilyen járgányt tudhatok a magaménak, s most, hogy végre a büszkeségemen is túltettem, elfogadtam az ajándékom, útnak indulhatok vele. Már régen vezettem, de nem felejtettem el, hogyan kell. Hevesen dobogó szívvel szelem az utakat, úgy érzem, ki sem akarok szállni innen többé. Lehet, néha egyszerűen csak be kéne pattannom és járni a világot, hiszen már ez is boldoggá tesz. Talán meg kellene köszönnöm Jungkooknak, hogy ennyire nagylelkű volt, és vett számomra egy ilyen szépséget, de ennyire még nem ment el az eszem. Isten ments, hogy hízelegjek neki!

            Idővel felszedem mindkét barátomat, akikkel bulizni indulok, így már csak az a kérdés, hogy hová menjünk. Szerencsére ők ketten is ismerik egymást, hiszen már régebben is találkoztunk így hárman, de az sem mostanában volt. Ez a mai este erre is jó lesz, hogy kicsit jobban összeboronálódjunk, hiszen mostanság nem jártunk össze.

            -          Nézd csak, Tae! – szól Minjae előrehajolva hozzám a vezetőüléshez. – Ott a sarkon van egy hely jobbra. Parkolj le a közelben, szerintem menjünk oda, az jó helynek tűnik így kívülről. Sokkal szebb, mint az előzőek, amik mellett elhaladtunk. Mit gondolsz, Hoseok?

            -          Aha, eddig ez tűnik a legjobbnak. Jó lesz ez, ne kóboroljunk feleslegesen.

            Tanácsukat megfogadva a lehető legközelebbi helyet célzom meg, majd leparkolva már indulunk is a bejárathoz. Mit ne mondjak, ahogy kettejüket megnézem, szintén nem hanyagolták el a külsejüket. Igazán szépen kicsípték magukat, amit megmosolygok a hátuk mögött. Ezek szerint ők is fel akarnak szedni valakit. Annál jobb, legalább nem vagyok egyedül, nem fognak engem kinézni, hogy hogyan haladok, mert a saját kis nőcskéjükkel lesznek el.

            Veszünk három jegyet, majd belépve máris megcsap a melegebb levegő, így alig várom, hogy kibújhassak kabátomból, de ahhoz előbb találnunk kell egy szabad kis zónát, amit kisajátítunk magunknak. Viszonylag hamar érkeztünk, hiszen még messze az igazi buli, a hajnali fények villódzása, de már azért egészen sokan összegyűltek. Szerencsénkre találunk is egy asztalt, amit pont egy kis bokszszerűségnél találunk. A falnál kényelmes ülések vannak nagyobb U alakzatban, így arra le is pakolunk.

            -          Wow, régen láttalak ilyen jól felöltözve, Tae! – mér végig Hoseok vigyorogva.

            -          Kösz – vágom rá gúnyosan. – Azt mondod, nem áll jól az egyenruha? – felnevet kérdésemen, s veszi is a poént, de valójában tudom jól, mire gondolt. A hétköznapokban is sokkal lazábban öltözködöm, nem látnak sűrűn feszesebb cuccokban, így érhető, ha csodálkoznak ezen.

            A pulthoz megyünk, majd míg a buli nem indul be igazán, az előtte lévő bárszékekre ülünk, hogy ott iszogatva és beszélgetve töltsük el az időt. Kikérjük az első kör italt, amit hamar le is húzunk, így kérjük a következőt, de azzal is hasonlóan teszünk egészséget kívánva egymásnak.

            -          Szóval te varázsoltál szebb embert Taehyungból, értem – bólogat Hoseok a frizurámat nézegetve. – Azt kell, mondjam, nagyon jól tetted, jó hatással vagy rá. Igazán ráfért már – vigyorodik el.

            -          Fogd be! – szólok rá. – Beszéljünk inkább rólad. Te is eléggé kicsípted magad. Kinek akarsz tetszeni? Nekem? Félsz, hogy valaki elrabolja a szívemet előtted?

            -          Ó, én ettől nem félek. A te szívedet már réges-rég megszereztem. – Mosolyogva teszi ujjait ajkaihoz, majd egy csókot nyomva rá felém tartja, hogy nekem küldje azt, amit Minjae út közben a levegőben elkap.

            -          Komolyan közöttem? Itt ülök köztetek, ti meg udvaroltok egymásnak? Minek is kellett nekem ide jönnöm? Miért csak ő kap puszit? – fordul a kérdezett felé megrovóan.

            -          Te is szeretnél?

            -          Aha. – Azzal Hoseok a másik arcához hajolva ad egy puszit, mire mindhárman hangosan nevetünk fel. Minjae azonnal az ért felületet kezdi dörzsölni, de azért nevet a helyzeten. Egyikőjük sem meleg tudtommal, éppen ettől sokkal viccesebb és lazább egy ilyen megnyilvánulás, mint egyébként. – Remélem, adnak majd valami jó számot. Valami olyasmire gondoltam, ami tipikus vadászatra ösztönöz. Tudjátok, arra a legjobb odavonaglani egy kiszemelthez, hogy ráfenhesd a fogad.

            -          Ja, ja, ja, olyan kellene – támaszkodik meg alkarjával a pulton. – Remélem, velünk egykorúak is megfordulnak erre, és nem valami tini bárba jöttünk.

            -          Vagy meleg bárba.

            -          Az Taenek jól jönne. – Ismét nevetésbe kezdenek, mire én csak égnek emelem szemeim.

            -          Vannak itt nők is, ha körülnéznétek. Ha meleg bár lenne, nem hiszem, hogy lennének, vagy ilyen vegyesre gondoltatok? Belépés csak melegeknek? Valószínű, az arcotokra van írva, hogy melyik nemhez vonzódtok, azért engedtek be. Kiderül, hogy éveken át hazudtatok nekem? – húzom fel kérdőn szemöldököm, mire felnevetnek, s elérem, hogy körülnézzenek a helyen, ahová egyre többen térnek be, s szerencsénkre nem éppen a túl fiatalok, hanem velünk egyidősek, idősebbek, de azért a húsz körüliek is megjelennek bőven. – Egyébként itt valószínű mindenki megfordul.

            -          Akkor ez a hely pont nekünk való. Kérek egy vállveregetést, amiért ilyen jó helyet találtam! – veregeti meg saját vállát Minjae büszkén, mire inkább csak szem forgatva fordulok vissza a pult mögött lévő nőhöz, hogy adjon nekünk inni, amit újból kifizetve, koccintva le is húzunk.

            Még egy jó ideig elbeszélgetünk ott ülve, s a poharak is csak gyűlnek, míg nem végül kikérünk még két adagot, viszont azokat már magunkkal visszük az asztalunkhoz, hogy oda letéve majd idővel elfogyasszuk. Már a tömeg is egyre csak sűrűsödik, a zene is hangosabb lesz, s a táncparketten is javában ropják. A hangzavar erősödik, így már kénytelenek vagyunk kiabálva beszélni egymáshoz, hogy halljuk, amit mondani akarunk a másiknak, de ez egyáltalán nem zavar. Pont erre van szükség, erre a bódultságra. A fények is félhomályt adnak, s a színek vörösesek, amik megadják a kellő hangulatot. A kedvem egyre jobb, majd lehúzva a következő felest már húzom is be két barátomat a tömegbe, hogy táncoljunk. Nem ellenkeznek, jönnek velem, majd együtt kezdünk ugrálni a pörgősebb zene ütemére.

Úgy érzem magam, mintha újra fiatal lennék, olyan tizenéves, aki szabad, bármit megtehet és az a legnagyobb gondja, hogy mit kell megtanulnia másnapra az iskolába. Azt kívánom, bárcsak újra fiatal lehetnék, mikor még ott volt mellettem Jimin, és együtt élveztük az ilyen bulikat. Akkor nem azzal a szándékkal jártunk el, hogy partnert keressünk magunknak, hanem, hogy jól érezzük magunkat. Nem mondom, voltak kalandjaink, hogy túl sokat ittunk, így annyira merészek lettünk, hogy elmentünk a mosdóba, ott bezárkóztunk az egyik fülkébe, majd kielégítettük egymást, de azért szexbe nem fulladt az egész, annyira elvetemültek még úgy sem voltunk. Szerettem vele lenni, úgy éreztem, ő az igazi, hogy benne megtaláltam azt, akit keresek, akit nekem szánt a sors, de úgy tűnik, tévedtem. Könnyűszerrel hagyott el, mintha egyik napról a másikra teljesen megváltozott volna. Szerettem őt.

Jó néhány szám végigugrálása után vigyorogva és kissé lihegve ülünk vissza az eredeti helyünkre. Lehúzzuk a még megmaradt feleseket, majd hátradőlve fújjuk ki magunkat. Most egy kissé lassabb szám veszi át az előzőek helyét, így a pároknak ez tökéletes, s ahogy meg is nézem a tömeget, látom, hogy páran édesen ölelgetve egymást ringatóznak ritmusra, esetleg turkálnak a másik szájában. Azt hiszen, ideje kinyitnom a szemem, hogy valakit találjak magamnak, mert ez így nem lesz jó. Hogyan hívhatnám fel magamra egy férfi figyelmét?

Ajkam harapdálva nézelődöm, de nem látok senki olyat, aki esetleg ferdehajlamú lenne – nem mintha ez bárkire is rá lenne írva. A legtöbben vagy csoportban vannak vagy a párjukkal, így még megközelíteni sem tudok túlságosan senkit. Szuper, még azt is elfelejtettem az évek során, hogyan kell ismerkedni. Igazán visszafejlődtem.

-          Hozok még egy italt – kiabálom a másik kettőnek, akik bólintva adják tudtomra, hogy menjek csak.

Nagyon ügyes vagyok, hogy itt verem el a pénzem, de kivételesen még meg is engedhetem magamnak, hogy elengedjem magam. A fiúk is fizettek már pár kört, így nem bánom, hogy én is soros vagyok. Meghívom őket szívesen, ha már alapjáraton annyira nagylelkűek velem, ráadásul Minjae is ingyen csinálta meg a hajam. Valahogyan meg kell hálálnom a kedvességét.

Fizetve, ügyesen egyensúlyozva lépek vissza az asztalunkhoz, melyre leteszem a poharakat. Mindketten nyúlnak is egyért, hogy aztán újból lehúzhassuk adagunkat, s azt hiszem, már bőven kezdem érezni a több pohárnyi alkoholnak a hatását. Sokkal jobban érzem magam, úgy érzem, szárnyalok a gondtalanságban, s csak táncolni szeretnék. Ennek örömére persze ők is felállnak, hogy a parkettre mehessenek, de amilyen egyszerre indulunk el, úgy válunk szét három irányba. Mindketten kereső akcióba lépnek, hogy találjanak egy számukra megfelelő nőt, akit én sajnos nem kereshetek. Egyáltalán nem mozgat meg, viszont egy férfi, egy olyan férfi, aki el tudná feledtetni velem minden gondom, az nagyon is jól jönne.

Még számomra is meglepő módon elegyedek táncba egy idő után egy tőlem vagy idősebb, vagy velem egyidős férfival, aki már az alkoholtól mámoros állapotban néz meg magának. Igazán helyesnek tűnik, habár lehet, hogy ez csak az ital hatása, de könnyedén vetem bele magam a vele a mozgás örömébe. El is mosolyodom közben, amit ő viszonoz, én pedig örülök, hogy végre találtam valakit. Talán vele elfelejthetek mindent, talán ő lesz az, akire szükségem van. Nincs szükségem a nevére, nem kell tudnunk egymásról semmit. A lényeg, hogy ismeretlenül vessük bele magunkat egy kisebb kalandba, amilyenbe talán még soha ezelőtt. Nem akarom megbánni, nem is fogom, csak ki akarom élvezni az éjszaka minden pillanatát. El akarom felejteni Jimint végleg, a történteket, a képeket, mindent. El akarom felejteni, hogy ennyire fel lettem zaklatva, én csak szabadon szeretnék élni anélkül, hogy bárki megmondaná nekem, mit csináljak. A magam ura leszek.

Az idegen srác hátulról közelít meg, csípőmre helyezi kezeit, mire csillogó szemekkel nézek hátra rá. A tekintete ugyanolyan sötét, mint amilyen az enyém lehet. Szinte érzem a belőle áradó vonzást, azt a bizonyos mágnest, ami arra ösztönöz, hogy hagyjam magam neki, vagy kezdjek én. Meg akarom tenni.

Megfordulok karjaiban, majd enyéim fonom nyaka köré, s hajolok közelebb hozzá jobbra döntve fejem, hogy kényelmesebben hozzáférhessek. Szemeim lassan lehunyom, ahogy ajkait elérem, majd azonnal viszonozza is csókom, s közelebb húz magához, szorosan ölelve. Az sem zavar, hogy nyíltan smárolok egy férfival, hiszen mindenki olyan részeg ezen a helyen, hogy már fel se tűnik nekik, ha pedig mégis, reggelre úgyis elfelejtik.

A csókot nem szakítom meg, csupán résnyire nyitom szemeim, hogy megnézzem, ugyanannyira élvezi-e, mint én, de ez nem is kérdéses. Örülök, hogy találtam valakit, viszont így tekintetem tovább vezetem a tömegen, s meg is pillantom a pultot, ami tömve van az emberekkel, akik italt próbálnak vásárolni. A tömegben pedig ott ül az egyik bárszéken Jungkook is, aki úgy tűnik, mintha keresne valakit, de nem találja.

Meglepetten nyögök bele a csókba tágra nyílt szemekkel, s ez az a pillanat, mikor tekintetünk végre találkozik, így azonnal ellököm magam a sráctól. Jungkook szemei, mintha elsötétülnének, nem is veszi el pillantását rólam, én viszont nem akarom látni. Nem akarom, hogy megtaláljon. Nem is gondolkozom el azon, hogy mit kereshet itt éppen ilyenkor. Az az egy cél lebeg a szemeim előtt, hogy tűnjek el a látóköréből.

            Rémülten szedem a lábam a vonagló tömegben, de alig bírom átpasszírozni magam néhány helyen, de végül mégis sikerrel járok. Az asztalunkhoz veszem az irányt, ahol jelenleg senki sem tartózkodik, ami zavar. Ez így nem okés, nagyon nem. Ez a lehető legrosszabb pillanata annak, hogy én egyedül maradtam.

            Beugrik az előző este is, mikor a drága újdonsült főnököm hazafuvarozott, majd fel akarta magát hívatni velem, de visszautasítottam. Csalódottan vette tudomásul, hogy nem fogok engedni neki, majd az autóért is megszólt, hogy nyugodtan vezessem, máskülönben csak állni fog itt a ház előtt, amit én fogok bánni és nem ő. Igen, ez az, amit rávezetett végül arra, hogy ma azzal induljak útnak, s most jobban belegondolva ötletem sincs, hogyan fogunk hazajutni mi hárman, ugyanis biztos vagyok benne, hogy a másik kettő sincsen vezetőképes állapotban. Nem figyeltünk oda, mikor elkezdtünk inni, hogy az egyikünknek nem szabadna átesni a ló túloldalára, de egyikük sem utasított el egyetlen kört sem, úgyhogy kérdéses, mennyire fogunk épségben visszatérni.

            Jelenlegi legnagyobb problémámmal nem tudván mit kezdeni vetem magam vissza a tömegbe, hogy legalább ott ne vegyen észre. A hely úgyis zsúfolásig tele van, viszont, ha leülök az asztalunkhoz, akkor könnyen rám talál, és maradásra bír, viszont ezt szeretném elkerülni. Az emberek sokasága ellep, én se látok ki belőle tisztán, azt sem tudom, merre megyek, csak azt, hogy tartok valamerre és bízom benne, hogy megtalálom Hoseokot, esetleg Minjaet, de egyikkőjükbe sem futok bele egyelőre. Idegesen harapdálom ajkam, folyamatosan szétnézve, de hirtelen megszédülök, így homlokomhoz kapom kezem, s kissé előre is hajolok, hogy összeszedjem magam. Talán kicsit többet ittam a kelleténél. Nem érzem túl fényesen magam, de muszáj erőt gyűjtenem, hogy ne essek csapdába.

            Mintha csak a falra festeném az ördögöt gondolataimmal, mikor kihúzom magam és megfordulok, azonnal szembetalálom magam azzal a személlyel, akit el akartam kerülni. Ijedten rezzenek össze, majd lehunyva szemeim egy másodpercre veszek mély levegőt. Újból megszédülök, de tartom magam, sűrűn pislogva, nagy szemeket meresztve nézve fel rá, hogy biztos legyek benne, még mindig itt áll teljes valójában.

            -          Taehyung – szól elég hangosan ahhoz, hogy meghalljam, mire újból összerezzenek. Ez már biztosan nem képzelgés, a hangját is hallom!

            Teszek egy lépést hátra, mire nyomban lábaimra tévednek szemei, hogy valóban menekülni próbálok-e.

            -          Mit keresel itt? – kiabálom vissza. – Miért vagy itt éppen most?

            Elmosolyodik, ahogy a kérdéseket felteszem neki, de nem válaszol. Szinte érzem a zsigereimben, hogy miattam jött, de nagyon bízom benne, hogy ez nem így van, viszont akkor nem keresett volna ennyire a tömegben. Követett volna? Ugyan, órákat várt volna kint, mikor végre úgy döntött, hogy bejön utánunk? Butaság.

            -          Ki volt az a férfi? – kérdez ő is, de állom pillantását. Ha ő sem válaszolt, akkor én sem fogok. – Úgy láttam, nagyon jól elvagytok – húzódnak gunyoros mosolyra ajkai. – Viszont akkor kíváncsi lennék, miért lökted el magadtól csak úgy.

            -          Semmi közöd hozzá, hogy mikor, kivel, hol és mit csinálok! – szorítom ökölbe kezeim. – Ha most éppen úgy tartja kedvem, odamehetek bárkihez enyelegni, nem te fogod megszabni nekem. Nem, az sem érdekel, hogy a főnököm vagy, mert először nem voltál! Nem érdekel, hogy honnan jöttél, hogy kinek a fia vagy, mert semmi tiszteletet nem tanúsítasz az irányomba! Idősebb vagyok nálad! – lépek vissza egészen közel hozzá, amire az is rájátszik, hogy a tömeg odasodor. – Egyáltalán miért jössz el egy ilyen helyre ilyen hivatalosan? Szmoking? – mérem végig alakját, de arcára csak újabb mosolyt csalok.

            -          Tisztelet? Miféle tiszteletről beszélsz? Még te sem adod meg számomra. – Mintha csak végszó lenne, újból megszédülök, s borulnék is oldalra, miközben homlokomhoz kapom fejem, ha ő nem kapna utánam. Szorosan húz magához, nehogy a tömeg elsodorjon, majd bal kezével arcomon simít végig, így automatikusan nézek fel rá. – Mennyit ittál? Bűzlesz az alkoholtól.

            -          Talán egy kicsit többet a kelleténél – mutatom hüvelyk- és mutatóujjammal a mértéket, mire vesz egy mély levegőt.

            -          Gyakran csinálod ezt?

            -          Mit?

            -          Hogy eljársz bulizni és leiszod magad.

            -          Nem – felelem bárgyú mosollyal arcomon. – Miattad jöttem ide – csúszik ki a számon a helyes válasz, ami fel se tűnik nekem, viszont az ő szemei kíváncsian csillannak fel. – Miattad, hogy legközelebb könnyen visszautasítsalak, de neked most is közbe kellett avatkoznod – hajtom homlokom vállára.

            -          Hogy visszautasíts? Miért nem tetted eddig meg? Miért nem voltál elég határozott? Tudod, elég egyszerűen is le lehet vakarni magadról, de te ezt nem teszed meg. Ellenkezel, nem adod magad, de közben mégis sugárzol magadból valami olyasmit, ami miatt nem tudlak elengedni – magyarázza fülembe. – Miért akarnál ennyire elutasítani, hogy ahhoz szórakozni kelljen eljönnöd?

            -          Én csak… nem tudok mást kitalálni. Azt akarom, hogy tűnj el, de mégse szeretném, ha ezt tennéd. Maradj itt! – fonom karjaim nyaka köré, majd fejem is megemelem, hogy szemeibe tudjak nézni. – Ha már megtaláltál, akkor maradj itt, de azért elmondhatnád, hogyan csináltad.

            -          Ez a szórakozóhely az enyém, Taehyung – néz újból felsőbbrendű mosollyal, az én arcom pedig egy pillanat alatt vált át hitetlenbe. – Én irányítom, én vagyok a főnöke, így mindenről tudok, ami itt történik.

            Ezt nem hiszem el! Hogy a közül a sok hely közül éppen egy olyat kellett kifogni, ami természetesen pont az övé! Nem, ez egyszerűen nem létezik. Biztosan csak álmodom, talán az alkohol hatása, de ő nincs itt, valójában egy tök más személlyel beszélgetek. Mindent csak beképzelek, hiszen szédülök is, ez igaz lehet. Már annyira rá vagyok izgulva Jungkookra, hogy látomásom is van. Aha, igen, azt hiszem ez lesz a megoldás, ha pedig egy látomás és valójában ugyanazt a fiút ölelgetem, akivel táncoltam, akkor minden rendben van.

            Tekintetemmel megtalálom különleges formájú ajkát, mely nem túl dús, nem is túl vékony, pont tökéletes, én meg olyan szívesen ízlelném meg! Rá vágyom, az ő csókjára, az ő érintésére. Ki kellene használnom, hogy a sok alkohol hatására őt látom magam előtt, hogy aztán, amikor legközelebb találkozunk, nyugodt szívvel mondhassak le róla.

            -          Meg akarlak csókolni – jelentem ki, habár ezt csak gondolni szerettem volna, de már úgyis mindegy. Folyamatosan ajkait bámulom, szeretném, ha ő kezdeményezne, ha ő tenné meg az első lépést.

            Felnézek szemeibe, melyek sötéten villognak a fények hatására, de nem tesz és nem is mond semmit, csak farkasszemet néz velem, amit én állok.

            -          Hol van a cuccod? Hoztál be magaddal valamit? – tereli a szót, mire lebiggyesztem ajkaim, de azért megmutatom neki az irányt, így máris arra kezd vezetni.

            Hamar kiérünk a tömegből, ő pedig végig a derekamon tartja kezét, nehogy bajom essen, esetleg szökni próbáljak, de ezek után már minek is tenném? Meglepő módon Hoseok és Minjae is ott ülnek az asztalnál, s amint odaérünk, meglepetten merednek ránk. Fodrász barátomnak azonnal kicsúszik a szájából a kérdés, hogy mégis ki ez, viszont a másik nyomban odahajol hozzá, hogy a fülébe súgja a választ. Egy ideig beszél neki, amíg én megmutatom Jungkooknak, hogy melyek az én cuccaim, amiket fel is kap. Végül észreveszem, hogy Minjae még nagyobb szemeket mereszt, mint eddig, ezek szerint megtudta, hogy kivel is állunk szemben.

            -          Most mire készültök? Hé! – pattan fel ültéből. – Együtt jöttünk hárman, hová viszed Taehyungot?

            -          A kocsit hazavitetem Taehyunghoz, úgyhogy oldjátok meg valahogyan a hazamenetelt. Vezetni nem vezethettek, ti is elég ittasnak tűntök – méri végig őket.

            -          Nem ezt kérdeztem!

            -          Ő velem jön – sötétül el tekintete és derekamnál fogva újból magához húz, amit meglepetten konstatálok. – Majd én gondoskodok a hazajutásáról, ne aggódj! – Végül hozzám fordul. – Menjünk.

            Hamar átszeljük a táncparkettet, amit nagyjából megkerülünk, hogy ne a legnagyobb tömegen kelljen átmennünk, hanem gyorsabban is kijussunk innen. Végül már csak csuklómat fogja, úgy húz maga után, mire következőleg már erről nem tudom levenni szemeim. Nem is figyelem, hova érünk, csak annyit érzékelek már, hogy egy autó anyósülésére ültet a fiatalabb, majd a biztonsági övet is becsatolja nekem, mintha valami kisgyerek lennék. Ezután megkerüli az autót és a vezető ülés felől ő is elhelyezkedik, majd már indul is valamerre, csak tudnám merre.

            Végig őt figyelem, nem bírom levenni róla a szemeim, melyeket lassan mázsás súly nyom le, így elsötétül előttem a világ.