[7/25] Stalker with love

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Hoseok

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Hah, most nagyon hamar, de megint itt egy rész. Legközelebb nem tudom, mikor lesz, de sietek! <3 Jó olvasást! <3

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

A kávézóba belépve látom, hogy Hoseok már megérkezett, így éppen gyors takarítást végez, míg én hátravonulok az öltözőbe, hogy felvegyem a munkaruhám. Sietek, hogy tudjak segíteni barátomnak, akivel beszélni is szeretnék már, hiszen nem tudom, hogyan jutott haza a hétvégén, ráadásul ki is kérdezhetném, hátha több mindenre emlékszik, mint én. Felbuzdulva lépek ki az éttermi részre, ahol már úgy tűnik, a másik végzett a munka nagyjával, így már csak a vendégeket kell várnunk lassacskán. A pult mögé lépve ott állok neki rendet rakni, amiben Hoseok is a segítségemre siet, úgysincsen már más dolga.

            -           Na, mizu? – kérdez egyből, viszont fejem rázom.

            -           Ezt inkább én szeretném megkérdezni. Mi történt szombaton? Vagy az már vasárnap hajnalban volt? – töprengek el. – A lényeg, hogy hazajutottatok-e.

            -           Nagyon szépen köszönjük a segítséget a drágalátós főnökünknek, de miután téged magával rángatott, arról nem gondoskodott, hogy mi is hazajussunk – fújja ki a levegőt frusztráltan. – Hogy ihattad le magad ennyire, hogy hagytad magad? Úgy húzott maga után, mint egy bábut.

            Szemeim tágra nyílnak a meglepettségtől, miközben éppen egy poharat törölgetek el, hogy visszategyem a helyére. Én ilyenre egyáltalán nem emlékszem. Lehet, picit jobban meg kellene erőltetnem az agysejtjeimet, hogy az emlékek előtörjenek, de a nagy része a szombat estének sötétség, pedig annyira szeretnék emlékezni!

            -           Magával húzott? – kérdezek vissza, mire ő jobban ledöbben, mint én. – Ne nézz így, tudom jól, mire gondolsz – sóhajtom lehajtva fejem. – Tényleg nem emlékszem sok mindenre. Azt hiszem, nem bírom már olyan jól az italt, mint régen – vakargatom meg tarkóm. – Szóval mesélhetnél, mik történtek.

            -           Hát, igazából beszélgettünk, ittunk, táncoltunk, úgyhogy nem sok különös. Egyszer külön váltunk, aztán legközelebb már csak annyit láttunk belőled Minjaevel, hogy Jungkookkal az oldaladon jössz ki a tömegből, majd ő felkapja a cuccaidat és elvisz – ránt vállat. – Minjae kiabált vele, hogy mit csinál, meg, hogy mégis csak együtt jöttünk, tehát ne vigyen sehova, de csak kikötötte, hogy ne vezessünk, sőt, még a kocsidat is elvitette, úgyhogy képzelheted, hogyan jutottunk haza. Ezek után már mi sem maradtunk sokáig, hívtunk egy taxit, aki legalább biztonságban kitett mindkettőnket a saját házánál.

            Érzem, ahogy elsápadok szavait hallgatva. El sem hiszem, hogy tényleg ez történt, habár ez magyarázat arra, miért keltem Jungkooknál, mert az egy dolog, hogy ő elvitt oda, de a részletekről fogalmam sem volt. Azt mondta, elaludtam a kocsijában, nem akart a táskámban sem turkálni, na meg aztán vigyázni is szeretett volna rám, ha már így kiütöttem magam. Ami pedig utána történt, arról már csak ő tud, de már én is jól tudom, hogy átöltöztetett, a ruháimat elvette, kimosatta, ráadásul újakat vett nekem, amiknek a nagy részét nem is láttam.

            -           Mi így épségben megérkeztünk, de mi a helyzet veled? Nem hívott fel tegnap, hogy vagy? – húzza fel kíváncsian szemöldökét, mire én értetlenül meredek rá.

            -           Miért hívott volna fel? Nála voltam – jelentem ki olyan közönyösséggel, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, így Hoseok kezéből majdnem ki is csúszik az éppen fogott pohár, viszont időben kapcsol, hogy ne törjön össze semmi. – Ó, ezt nem mondta? Csak szó nélkül elvitt? – döbbenek le én is.

            -           A részletekbe nem avatott be. Mondom, hogy csak fogta a cuccod és vitt magával. Azt hittük, hogy hazavisz.

            -           Hát… nála ébredtem – motyogom, majd el is pirulok az emlékre, viszont szerencsémre nem szorulok hosszas magyarázkodásra, mivel ekkor lép be egy pár a kávézó ajtaján, így a csilingelő hangra mindketten felfigyelünk és már félre is állunk, hogy majd amint kiválasztották az italt, mehessen valamelyikünk a felvenni a rendelést.

            -           Ennyivel nem úszod meg, mesélni fogsz – figyelmeztet, viszont én csak ártatlanul pislogok rá. – A birtokra vitt? Arra a hatalmas birtokra? – Bólintok válaszul. – Mit csináltatok ti ott?

            -           Semmit – vágom rá gondolkodás nélkül, mire csak amolyan „nem gondolod te se komolyan, hogy én ezt most beveszem” fejjel néz rám. – Csak beszélgettünk, nem csináltunk semmi különösebbet.

            -           Nem kapott le?

            -           Nem emlékszem ilyesmire – fordulok el, ugyanis semmi kedvem a témát fitogtatni, főleg, hogy bennem van, titoktartási szerződést írtam alá, így még olyan nagyon mesélni sem tudok. – Megyek, felveszem a rendelést – somfordálok el mellette sunyi módon, hogy biztosan kikerüljem a kérdéseit, de szinte érzem a hátamon égető pillantását.

            A nap további részében nem kérdez többet, valószínűleg rájött, hogy úgysem fogok válaszolni, viszont állandó jelleggel szúrós pillantásokkal illet. Biztos vagyok benne, hogy nem hisz nekem, ezért ki akarja valahogy szedni belőlem a legapróbb részletig a történteket, de igazából tényleg nem történt semmi. Tényleg csak beszélgettünk, én faggattam, ő pedig a végén nem volt hajlandó válaszolni, ha nem írok alá szerződést. Érdekes egy személy az biztos, de igazából érthető, hogy erre kért. Én se szívesen adnám is ezeket a dolgaimat egy olyannak, aki nem tartja biztosan a száját. Érdekes hírem menne, ha kiderülne.

            Egész nap az az átkozott szerződés pörög szemeim előtt. Még nem jutottam a végére, csak az elején a lényegesebb dolgokat olvastam el, viszont, ahogy elnéztem, a többi oldalon bizonyos eszközök is fel vannak sorolva, meg még egyéb más dolgok, amiket nem olvastam el. Nem értem, ez miért tenné boldoggá, de annyira nem is riaszt el a gondolata annak, hogy belemenjek. Elég kiéhezettnek kell ehhez lennem, hogy komolyan elgondolkozzam egy ennyire beteg ajánlaton, én mégis fontolóra veszem. Végül is, ez csak játék. Időtartamot szabunk, na meg ott vannak a vészjelző szavak is, a sárga és a piros. Ezek alapján túl messzire nem mehet el. Egyébként is azt mondta, hogy közösen változtathatunk néhány szemponton, ha pedig nekem valami nem tetszik, akkor azt igenis a szemébe fogom mondani, hogy a-a, erről szó sem lehet, már azonnal mondjon le róla.

            A gond ott kezdődik, hogy fogalmam sincs igazából, mik a határaim. Ha ő tényleg úgy akar kezelni, mint egy alávetettet, aminek a múlt éjjel utánanéztem, akkor nem tudom, meddig mennék el. Alá kell vetnem magam minden akaratának, hagynom, hogy úgy játsszon velem, ahogyan éppen kedve tartja, de… mi az, amit nem lennék már képes elviselni? Jiminnel soha nem csináltunk ilyesmit, nem használtunk semmi plusz segédeszközt. Lehet, ezért unt rám? Akkor miért nem mondta?

            Délután a megszokott időtől később érkezik törzsvendégünk, akit észrevéve Hoseok azonnal felém fordul attól az asztaltól, ahol éppen áll, így gyorsan fordítok neki hátat, hogy máris nekiálljak a kávé elkészítésének. Azt hittem, többet nem fog jönni, főleg, hogy már ő a főnök főnöke, de úgy tűnik, tévedtem. Mintha a hőmérséklet is melegebbé válna, szinte tudat alatt túrok hajamba, majd igazgatom meg kócos tincseimet, míg az ital lefő. Természetesen Hoseok ezt pont látja, így mikor mellém lép nem rest megszólni érte, hogy ne szépítkezzek. Kivételesen rajtam a sor, hogy szúrós pillantással illessem, de nem veszi magára.

            -           Vigyed csak neki a kávét, kíváncsi vagyok, mi változott köztetek – húzogatja szemöldökét, mire szemem forgatom.

            -           Történetesen nincsen rám írva, hogy Jungkook kiszolgáló, úgyhogy akár te is kivihetnéd neki. Nem csak én dolgozom itt egyedül – vetem neki egy gúnyos mosoly kíséretében, de azért közben a kis tálcára pakolgatom a szükséges dolgokat.

            -           Mindig csak akkor jön ide, mikor te is dolgozol. Ez elég egyértelmű utalás arra, hogy téged akar látni, hogy te szolgáld ki. – Megadóan rázom fejem, miközben két szélen megfogom a kis tálcát és a másik felé fordulok, aki még mielőtt tovább mennék, természetesen ad egy baráti jó tanácsot. – Ha már odamész, legalább egy kis szájra puszit megengedhetnétek magatoknak. Nem illik ám titkolni, ha kapcsolatban van az ember.

            -           Már miért ne illene? – nézek rá értetlenül, mire diadalittas mosollyal reagál, így leesik, hogy nem ezt kellett volna mondanom, ugyanis olyan, mintha igazat adnék neki, hogy együtt vagyunk, pedig, ha tudná, hogy Kook nem akar tőlem mást, csak, hogy a játékszere legyek. – Nem úgy értettem – hunyom le szemeim egy pillanatra, de tekintete nem változik. – Mindegy, neked úgyis felesleges magyarázkodnom.

            -           De most komolyan, nem történt semmi?

            -           Komolyan nem történt semmi. – Azzal faképnél hagyom.

            A tálcát leteszem az asztalra főnököm elé, aki ismét elégedetten bólint, majd már hagynám is ott a megszokott jókívánság után, ha nem állítana meg újból. Legközelebb már meg se próbálok elindulni, hogy folytassam a munkám, úgyis visszahív. Inkább várni fogok, hogy belekezdjen az újabb mondandójába.

            -           Ülj le!

            -           Már megint szórakozol? – nézek szemeibe hitetlenül, mire elmosolyodik.

            -           A főnököd vagyok, ne tegezz! Mi az, hogy nem teszed, amire kérlek? – vált át kiskutyaszemekbe, ami miatt olyan édesen fest, hogy szívem ismét nagyot dobban, de tudom, hogy ez csak a látszat.

            -           Csak azért vetted meg ezt a kávézót, hogy szórakozz velem? – Kérdésemre elégedetten dől hátra székén és egy sokatmondó mosolyra húzódnak ajkai. – Nem fogsz tudni szórakozni, ha nem megyek bele a kis játékodba – mosolygok én is győztesen, s ezzel elérem, hogy az övé lehervadjon. A kezemben van a pakli, úgy forgatom a lapokat, ahogyan akarom, ha pedig nemet mondok az ajánlatára, akkor nem lesz köztünk semmi. Valamiért ezt nem szeretném, úgyhogy még azért átnézem a lapokat.

            -           Szemtelen vagy – dől előre, majd ujjai közé veszi a csészét, de egyelőre nem iszik a forró nedűből.

            -           Az volnék? Azért, mert nem táncolok úgy, ahogyan te fütyülsz? Jaj, milyen kár, hogy szeretném kihasználni a szabadságomat! – teszem szívemre színpadiasan kezem, majd égnek emelem szemeim, miközben fejem rázom. Nem tetszik, hogy így kezel.

            -           Egy ilyenért most büntetést kapnál – mosolyodik el újból, s ekkor már kortyol egyet italából.

            -           De nem kapok, mert nem vagyok senkid.

            -           Még.

            Ajkamba harapok végszavára, s nem is bírok szemeibe nézni. Olyan magabiztos, annyira tudja, hogy úgyis bele fogok menni, hogy az már fizikailag fáj. Valahogyan le kellene törnöm a szarvait, de nem tudom, hogyan tehetném meg. Szórakozzak vele? Tegyem kétértelművé a dolgokat? Ha úgyis rám van izgulva, akkor akár húzhatnám is az agyát. Ha neki egy alávetett fél kell, akkor akár adhatnám is alá a lovat, hogy minél inkább akarjon.

            -           Elolvastad? – céloz a szerződésre.

            -           Nem, még nem teljesen – felelem őszintén -, de nem tetszik. Én ilyenbe nem megyek bele. Ha akarsz tőlem valamit, akkor simán megkérhetnél rá, hogy járjunk, vagy nem is tudom, ez nem lenne így sem egyszerűbb, de, ha elvinnél randizni, akkor az megint kényelmesebbé tenné a kapcsolatunkat. Nem ismerlek, nem fogok igent mondani arra, hogy a szex rabszolgád leszek! – térek a lényegre, mire meglepetten néz fel rám, de végül csak újabbat kortyol a kávéból.

            -           Én nem igazán szoktam randizni – gondolkozik el. – Számomra ez a fajta kapcsolat elég kielégítő.

            -           Akkor azt hiszem, nemet kell mondanom az ajánlatodra. Én nem veszek részt ilyenben, sajnálom. – Azzal fordulnék is el, de ez az első alkalom, hogy ő gondolkodás nélkül áll fel és tesz egy hosszú lépést irányomba, majd csuklómra fogva fordít magával szembe.

Tányér méretű szemekkel fordulok szembe vele, hevesen dobogó szívvel. Zavarban érzem magam attól, amit tesz, ahogyan néz rám, pedig nincsenek is sokan a kávézóban jelenleg, de attól még nem kellene ilyen nyíltan így viselkednie velem. Nem tudok semmi biztosat kiolvasni tekintetéből, amitől csak jobban befeszülök, viszont mielőtt bármit is kérdezhetnék, a pult melletti ajtóra néz, ami hátra vezet, ahol raktározunk, a személyzeti mosdó és az öltözők is találhatóak, plusz az főnök irodája. Kikerülve engem indul abba az irányba és engem sem enged el, húz maga után, de azért nem adom magam egykönnyen. Próbálom kirántani csuklóm szorításából, de mintha meg se érezné, megy tovább hátra se nézve rám. Kétségbeesetten nézek a pult irányába, ahol Hoseok áll szintén meglepetten, majd fel is vonja szemöldökét, hogy mit csinálunk, én pedig csak fejem rázom ijedt tekintettel, de mielőtt bármi értelmeset tudnánk kommunikálni, eltűnünk a hátra vezető ajtó mögött.

Jungkook végre szembefordul velem, s ijesztően villannak fel szemei a gyér fényben, amely ezen a kis folyosón van, de továbbra sem enged el. Lenézek kezünkre, próbálom kirántani, de felesleges próbálkozás. Kiskoromban kellett volna járnom önvédelmi órákra, akkor most nem lennék ilyen könnyen elrabolható.

-           Jungkook, dolgoznom kell, engedj el! – próbálok végül szavakkal hatni rá, mire enged szorításán, de nem enged el.

-           Most jelenleg nincs túl sok dolgod, nyugodtan rám érhetsz. Nem egyedül vagy bent, ott van Hoseok is, majd ő tartja a frontot.

-           Attól még elengedhetsz – nézek rá szúrós szemekkel, mire először vár néhány másodpercet, hogy felmérje, tényleg nem megyek-e el, de végül úgy tűnik, megbízik bennem, így megszabadulok tőle. – Minek kellett idejönni?

-           Mert kint nem vagy hajlandó leülni – mosolyogja ártatlanul, mire szemeim újból égnek emelem. Hihetetlen, hogy egy ilyenen így képes felhúzni magát. – Már mondtam, hogy ne csináld ezt.

-           Én meg mondtam, hogy nem vagyok senkid – vágom rá gondolkozás nélkül, s úgy tűnik, egyáltalán nem tetszik neki, hogy feleselek.

-           Azt mondtad, még nem olvastad el teljesen a szerződést, de ha nem tetszik valami, arról tudunk megegyezésre jutni. Nem fogok olyat rád erőszakolni, amire az első perctől határozottan nemet mondasz. Ha valamit kihúzunk a listából, akkor azzal nem is fogok próbálkozni, tiszteletben tartom a kérésed – magyarázkodik, és szokatlanul feszültnek tűnik. – Ne mondd azt, hogy nem vagy benne, amíg nem beszéltünk róla.

-           És, ha nekem már az első szempontok sem tetszenek? – húzom fel kérdőn szemöldököm, mire csak feszülten fújja ki a levegőt. – Még nem sokra jutottam vele. Tudom, hogy mit vársz tőlem, de én nem olyan vagyok, hogy csak úgy… - kuncogok -… csak úgy alávessem magam minden akaratodnak. Mi van akkor, ha majdnem minden pontot ki akarok töröltetni?

-           Az nem lehetséges, vannak bizonyos dolgok, amikből nem engedek, de beszélhetünk róla, hogy mennyire enyhítsek. Ezért vannak számodra használatos szavak. Ha úgy érzed, hogy…

-           Hogy nem bírom, akkor csak mondjam azt a színt – fejezem be helyette is. – Ez is nevetséges, miért kellenek színek?

-           Olyan, mint a jelzőlámpa. A sárga az már az, amikor ideje megállnod, a piros, amikor véletlenül sem hajthatsz tovább. Ezek a színek kifejezik a szándékot. Egyszerűbb ezt mondanod, mint, hogy nekiállj velem kiabálni, hogy ezt most nem akarod, mert éppen a tűrő határodon vagy, de azért folytassam, mert még nem készültél ki teljesen – néz rám úgy, mintha ez teljesen magától értetődő dolog lenne.

-           Jó, oké, ezt értem – túrok hajamba feszülten. – Viszont egy kérdés még mindig felmerül bennem. Azt mondtad, hogy azt akarod, hogy neked dolgozzak, hogy ott legyek melletted, így gondolom most már, hogy erre gondoltál, de ezt mégis hogyan is kellene elképzelnem? Ez miért munka, ha még határidőt is szabhatok, meddig legyen köztünk bármiféle kapcsolat?

-           Mert azalatt az idő alatt szeretném, ha nálam laknál. Én megadnék neked bármit, amire csak vágysz, nem lenne semmi dolgod a szerződésben foglaltakon kívül, a lejárta után pedig oda mész, ahová akarsz.

-           És, ha én nem akarom, hogy vége legyen, hogy csak úgy vége szakadjon közöttünk mindennek? – teszek egy magabiztos lépést felé, így túl közel kerülünk egymáshoz, s pillantásom nyomban ajkaira téved, ahogyan az övé is enyémre, de egyikünk sem tesz semmi meggondolatlan lépést. – Egyébként se költöznék hozzád – ábrándítom ki előbbi megnyilvánulásomból. – Van egy saját kis lakásom, ahol szeretek élni. Nekem az tökéletes, semmi pénzért nem mennék át hozzád, hogy abban az időtartamban nálad legyek.

-           Ez is benne van a szerződésben – mosolyodik el, viszont nagyon úgy tűnik, hogy kicsit zavarban van, amit nem tudom, mivel értem el, de határozottan kibillentettem az eddigi parancsoló mivoltából. – Ha te nem akarsz hozzám költözni, akkor megállapodhatunk abban, hogy egy héten hány napot vagy hajlandó a birtokon tölteni. Igazából minimumnak tartanám a hármat két éjszakával, de ez nincs papírra vetve, úgyhogy te döntesz.

-           Jól van, elgondolkozom ezen – fonom keresztbe karjaim mellkasom előtt. – Viszont én még mindig jobban szeretem a romantikát, mint ezt az erőszakot, amit te akarnál, úgyhogy ne számíts rá, hogy engedni fogok ebből.

-           Szóval belemész? – csillannak fel szemei reménytelien.

-           Én ezt egy szóval nem mondtam. Átgondolom, de… én még mindig nem értem, mire jó ez neked, hogy bánthatsz. Értem én ezt a szadista hajlamot, de azért mégis foglalkoztat a kérdés, hogy miért akarod ezt. Miért nem keresel inkább egy rendes kapcsolatot, mintsem ilyen szerződésekkel bombázz mindenkit?

-           Fárasztó. Semmi szükségem arra, hogy a partnerem lelkét ápolgassam, nekem csak az kell, hogy én jól érezzem magam, márpedig én ettől felvillanyozódom. Szeretem látni, ahogy fáj – ködösülnek el szemei, s arca is kipirul, ezzel tudtomra adva, képzeletben már teljesen máshol jár.

-           Hány… hány partnered volt eddig, akik ebbe belementek? – ráncolom szemöldököm, mire szemeit jobbra-balra forgatva gondolkozik el rajta, ebből pedig máris leszűröm, hogy nem egy és nem is kettővel volt dolga már, amitől akaratlanul is elönt egyfajta féltékenység, hiába tudom, hogy az a múlt, hiszen ha lenne most bárkije, akkor nem engem fűzögetne.

-           Nyolc – nyögi ki végül a választ, mire állam nagyjából a földet verdesi. Hogy mennyi?! Neki is feltűnik döbbenetem, mire nyomban magyarázkodni kezd. – Ez annyira nem is sok, tudod, nem mindenki ment bele olyan szívesen, de ők mind élvezték. Még ha eleinte visszakoztak is tőle, miután megmutattam nekik, milyen is igazából, másképp látták át az egészet. Te is másképp látnád. Szerintem ez szórakoztató a mindennapokban, a négy fal között pedig igazán túlfűtött. Élveznéd.

Belepirulok szavaiba, hiszen mégis csak én volnék az idősebb, akit pont egy két évvel fiatalabb akar kihasználni, hogy az örömét lelje benne. Nyolcan voltak már, akik ebbe beleegyeztek, ami elég hihetetlen számomra, mert lehet, hogy megfektet valakit, de mondjuk, a férfiakból nem nézném ki, márpedig biztos vagyok benne, hogy őt is csakugyan hidegen hagyják a nők, mint engem.

-           Miért én? – teszem fel a mindent eldöntő kérdést, mire újból csak egy lágyabb, de mégis birtokló mosoly jelenik meg arcán.

-           Túl szép vagy ahhoz, hogy veszni hagyjalak. Kellesz nekem, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megszerezzelek – veszi mutató- és hüvelykujja közé állam, s már azt hinném, meg fog csókolni, de csak megnéz magának.

Újabb pirulás, ami nem vall rám. Így még soha senki nem beszélt velem, s bármennyire is zavar, hogy ennyivel többnek érzi magát nálam, mégis megmozgat bennem valamit. Azt szeretném, hogy elkapjon, hogy sikerrel járjon. A legbelső énem érte szurkol, hogy valóban vessen be mindent, mutassa meg, mennyire akar, de abban biztos lehet, hogy nem fogok egykönnyen a karjai közé borulni. Ha ennyire nagyon akar, akkor én ugyanennyire akarom, hogy levadásszon. Bolond vagyok, érzem, hogy nem normális, amibe készülök belemenni, de meglátjuk, mit hoz még a jövő. Lehet, hogy nem is lesz olyan rossz, mint amilyennek én gondolom, de azért szükséges utánanéznem egy pár dolognak. Lehet, tetszeni fog, lehet, nem. Bármi is legyen a végkimenetele az egésznek, mindig előttem lesz az esély arra, hogy kiszálljak, ha nem bírom, viszont egyetlen dolog nem tetszik az egészben. Ő csak játszani akar velem, míg én nem vagyok ennek a pártján. Én, ha belemegyek egy kapcsolatba, akkor többet akarok. Én tényleg kapcsolatot szeretnék.

-           Egyezzünk meg valamiben. Szeretnélek megismerni a szadista oldaladon kívül is – teszek egy lépést hátra, így ő is elenged, viszont arcizmai nem tetszően rándulnak egyet. – Tudni szeretném, mit szeretsz, mi a hobbid – persze ezen kívül! Milyen zenéket hallgatsz, mi a kedvenc filmed, a színed, a baráti köröd, a családod, mindent.

-           Miért akarnál megismerni?

-           Elméletileg mindenre válaszolnod kellene, hiszen aláírtam a titoktartási szerződést. Tudod, ha kicsit cikinek tartod, hogy Justin Biebertől van kedvenc számod, akkor én tartani fogom róla a szám – kuncogom, mire ő néz rám hitetlenül.

-           Nem hallgatok tőle semmit.

-           A lényeg nem ezen van – rázom fejem mosolyogva. – Úgy érzem, sokat kell még tanulnod. Lehet, hogy tapasztaltabb vagy, lehet, hogy te akarsz uralkodni felettem, de a hétköznapi életben nekem nagyon úgy tűnik, hogy le vagy maradva a többségtől. Azért van ez, mert örökösként neveltek fel, így nem mehettél ki játszani a játszótérre a gyerekekkel?

-           Semmi közöd hozzá, hogyan neveltek – komolyodik el.

-           Nagyszerű! Akkor neked sincs semmi közöd az én életemhez, és arról végképp ne is álmodozz, hogy én belemegyek egy ilyen hülye játékba, amit kitaláltál! Nem ismerhetlek meg? Egyszerű, nem adom magam. Próbálj csak meg keresztbe tenni nekem a munkám során, esetleg venni bármit, hogy szó szerint felvásárolj magadnak! Nem tettem ellened semmit, nem jár el a szám ezekről a beteges dolgaidról sem, de abban biztos lehetsz, hogy első körben jelentelek fel zaklatásért. Még bizonyítékot is találnának, ugyanis nálam van a telefon, ott vannak az sms-ek, na meg, ha nagyon jól végzik a munkájukat, akkor rátalálhatnak a képekre is, amikre nagyon kíváncsi lennék, hogy milyenek, hány van, egyáltalán mit kezdesz velük. Lehet, jobb nem tudni, hogy mire vered ki, de…

Jungkook egy pillanat alatt lép elém, viszont itt nem áll meg. Hátrébb lök, egyenest a falhoz passzírozza testem testével, kezeimet pedig könnyedén kapja el lefogva csuklóimat, fejem két oldalánál támasztva meg, leheletét pedig ajkaimon érzem, melyek alig néhány milliméternyire vannak övéitől. Levegőt is elfelejtek venni, szavak eláll, mozdulni sem bírok. Nagy szemeket meresztve nézek rá, hogy most mégis mire készül, viszont az övé teljesen el van sötétülve, olyan, mintha nem is lenne önmaga, teljesen kifordulna magából. Az is lehet, hogy ez az igazi énje, akit eddig rejtegetett előttem, ha viszont ez igaz, akkor nem akarom tudni, milyen az, amikor valóban kiengedi a gőzt, főleg nem akkor, amikor meg akar fektetni. Ez egyszerre félelmetes és izgató, távol akarok tőle maradni és mégis közel.

A gondolataim is leblokkolnak, folyamatosan csak az van előttem, hogy azt akarom, csókoljon meg, most azonnal, ne kíméljen, kérje fel táncra nyelvem, hogy aztán együtt repüljünk fel a felhők fölé, az elképzelhetetlen magaslatokba. Érzem a belőle áradó feszültséget, hogy tettre kész. Az izmai megfeszülnek, érzem a csuklómon, habár a testét is enyémhez passzírozza. Lehelete forró, szemei ködösek, ezektől az ingerektől pedig megremeg alsó ajkam, melybe tudat alatt harapok bele, amit ő természetesen azonnal kiszúr. Nem szól érte, mindössze megbabonázva nézi párnáim hosszas másodpercekig, majd megszünteti azt a pár milliméternyi távolságot.

Már azt hinném, meg fog csókolni, de megáll. Ajkaink egymást érik, éppen csak súrolják egymást, viszont ettől megőrülök. Ez sokkal szív sajogtatóbb, mint bármi, és hiába tudom, hogy én is megtehetném az utolsó lépést, mégsem vetemülök rá. Ha ő ennyire akar engem, akkor kezdeményezzen ő. Kerítsen be, zárjon be a láthatatlan ketrecébe.

Lehunyja szemeit, ajkait összeszorítja, amit érzek enyéimmel, majd egy rövidke másodperc múlva lassan, de biztosan húzódik el annyira, hogy biztos legyek benne, itt már nem fog történni semmi. Kissé csalódott vagyok, de azért örülök, hogy nem történt meg. Az én eszem is elment, nem szabadna így hagynom magam egy szadistának.

-           Legyen – suttogja, de tökéletesen hallom. – Egy héten egyetlen napot kapsz a velem töltött idődből, amikor azt csinálunk, amit te akarsz. Elmehetünk bárhová, nem foglak zaklatni a játékommal. Kérdezhetsz bármiről, válaszolni fogok, de ez csak és kizárólag akkor, ha megegyeztünk a szerződésben írtakkal. - Meglepetten nézek vissza rá, s egy szót sem tudok kinyögni, viszont tudom, hogy nem is szükséges semmit sem mondanom.

Az ajtó váratlanul nyílik az éttermi rész felől, mire Jungkook olyan lendülettel enged el és fordul el tőlem, hogy még én is megkérdőjelezem, az iménti dolgok tényleg megtörténtek. Hoseok lép be meglepetten nézve ránk. Nem tudom, mennyire láthatott, de egy biztos. Míg a fiatalabb tökéletesen palástolja érzéseit, rólam érzem, hogy lerí, valami igenis történt.

-           Ideje lenne visszajönnöd, Tae – köszörüli meg torkát, váltogatva közöttünk tekintetét. – Elnézést, Mr. Jeon, de tudja, hogy munka van – mosolyog rá, amit a másik is viszonoz.

-           Persze, hogyne tudnám. Menjetek csak, azt hiszem, nekem is mennem kell. – Választ nem várva lép ki előttünk az ajtón, majd már csak nagyokat pislogva nézünk utána, amint összekapja a cuccát és elhagyja a kávézót.

Én is lépnék ki utána, viszont Hoseok karjával elállja az utat előttem. Kérdőn néz rám, mire lesütöm szemem. Nem vagyok képes értelmes választ adni neki, hiszen bármire is kérdezne rá, semmire sem tudnék mit válaszolni. Nem beszélhetek bármiről, akkor hogyan mondhatnám el neki, mi a helyzet úgy, hogy azt ő is megértse?

-           Nem, Tae! Mi volt ez? Bejövök, erre annyit látok, hogy hirtelen kettéváltok? Nem láttam tisztán, csak annyit, hogy Jungkook elég nagy lépést tett oldalra, de máskülönben te sem néztél volna úgy ki, mint akit egy másodperce még a falra kentek. – Összenézünk, de csak kérlelően tekintek rá, hátha fogja az adást, mire meg is enyhül tekintete és egy mély sóhajt ereszt meg. – Figyelj, felejtsd el, amit mondtam. Ha ennyire erőszakos, akkor lehet, nem kellene kikezdened vele. Te egy békés, jó kapcsolatot érdemelsz, úgyhogy hagyd a fenébe. Ne is hallgass arra, amiket mondtam! – Nem vagyok képes válaszolni, még mindig kissé elvarázsolva érzem magam, ami neki is feltűnik, mivel hajába túrva cicceg helytelenítően. – Miért érzem úgy, hogy elkéstem? Ennyire tetszik neked? Nem gondoltam, hogy ennyire hamar felszed.

-           Nem szedett fel – szólalok meg végre hosszú idő után először.

-           Azt mondtad, hétvégén nem történt semmi. Most igen? Miért hozott ide hátra? Megcsókolt? – húzza fel kíváncsian szemöldökét, mire nyomban elpirulok az emlékre, pedig nem is történt semmi. – Komolyan?!

-           Nem! – vágom rá gyorsan, ugyanis rákérdezésénél leesik, hogy nem adtam számára választ. – Nem történt… semmi – motyogom.

-           Furcsa vagy nekem – méreget résnyire szűkített szemekkel. – Úgy készülj, hogy este hazakísérlek. Beszélgetünk kicsit, rád férne, azt meg nem akarom, hogy hülyeséget csinálj, úgyhogy szépen beszámolsz majd mindenről.

Ellenállni nem tudok, így megadóan engedem le vállaim, s lassan vissza is térünk dolgozni. Jeon Jungkook, felforgatod az életem.

[6/25] Stalker with love

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Itt a következő rész, amiben végre belátást nyerünk Jungkook kis titkába. Jó olvasást! ^^

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

Kellemes illat leng körbe, mely ismerős, de mégsem tudok rájönni, hogy honnan. Valamiért vonz magához ez az illatfelhő, mely szinte mindenhonnan felém árad. Jobban a párnába bújok, ahogy hason fekve kényelmesen nyámmogok egyet, viszont valami nem stimmel. Az én ágyam nem ilyen puha, nem szoktam ennyire mélyen, ilyen jót aludni benne. Nem egy drága darab, de a célnak megfelel, ez mégsem az. Ezer közül felismerném az enyémet, akkor ez mi? Miért ennyire kényelmes, hogy szinte ki sem akarok kelni belőle? Mi ez a kellemes illat?

            Lassan kinyitom szemeim. Vajszínű párna alá vannak bedugva karjaim, úgy fekszem el rajta. A takaró rajtam szintén hasonló árnyalatú, mire szemöldököm ráncolom. Egy pillanat alatt ülök fel, hogy szétnézzek a szobában, ahol vagyok, viszont szemeim a kétszeresükre nőnek az elém tárult látvány miatt. Az egész szoba bézses, aranyszínben pompázik, a tisztaság is feltűnő, minden túl nagy rendben van, ráadásul maga a helyiség is szokatlanul tágas. Jobbra nagyobb ablakok vannak, amin kinézve csak egy nagyobb kertet látok, de semmi érdekeset. Tőle mindkét oldalra nagyjából két-három méterrel szintén egy-egy ajtó található, amik kérdésesek, vajon hova vezethetnek. Mellettem, az ágy két oldalán éjjeliszekrény van elhelyezve, jobb pedig gardrób van, egyébként semmi különös nincs idebent.

            Ami először kiszúrja a szemem, az a tőlem balra lévő éjjeliszekrényre helyezett pohár víz és két kis tabletta egy kis papírkával ellátva, melyen az áll, hogy vegyem be másnaposságra. Most, hogy így jobban belegondolok, annyira nem érzem magam rémesen, de azért el kell a gyógyszer. A fejem fáj, kissé émelygek is, de nem vészes.

            Odébb mászom, hogy elérjem a kikészített dolgokat, viszont amint kinyújtom kezem érte, feltűnik, hogy rajtam valami más van, mint amiben tegnap este voltam. Azonnal lenézek magamra és látom, hogy rajtam egy rám pár számmal nagyobb, hófehér ing van néhány helyen begombolva, de nem eléggé ahhoz, hogy a kulcscsontomat és a mellkasom egy kis részét takarja. Alul sincsen begombolva az alsó két gomb, az ujja pedig lazán lóg karomon, viszont emiatt elveszve érzem magam benne. A takarót megemelem, hogy megnézhessem, változtam-e máshol, viszont meglepetten konstatálom, hogy egy bokszeren kívül semmi más nincsen rajtam. Szívem nagyot dobban, ahogy tudatosul bennem; engem valaki levetkőztetett. Szerencsére az alsónadrág az enyém, felismerem, úgyhogy bárki is nyúlt hozzám, volt benne annyi, hogy ne vetkőztessen le teljesen.

            Mi történt? Hogyan kerültem ide?

            Kérdések tömkelege lepi el fejem, s ettől zúgni is kezd, amitől csak jobban sajog az egész, így a tablettáért nyúlok, hogy bevegyem a pohár vízzel. Múlt éjjel túl sokat ittam, így totál kiüthettem magam, de mikor? Arra még tisztán emlékszem, mikor megérkeztünk a szórakozóhelyre, amit Minjae választott ki, de jónak is tűnt, aztán az is volt. Együtt ittuk le magunkat a sárga földig, abba bele sem gondoltunk, hogy valakinek haza kellene vezetnie, ami nagy ostobaság volt a részünkről. Egyszer csak szétváltunk, külön táncoltunk a parketten, még egy bevállalós férfit is találtam, akivel egy rövidke csók erejéig elkalandoztam, de akkor… mi történt? Olyan homályosak az emlékeim, hogy ötletem sincs, mit műveltem. Talán… ott volt Jungkook! Akkor láttam meg, hogy ott van, de mit keresett ott? A fenébe is, erre már nem emlékszem. Innentől olyan sötétség az egész, mintha leütöttek volna.

            Váratlanul ugrik be lelki szemeim elé a kép, amint Jungkookot ölelve jelentem ki, hogy meg akarom csókolni. Az emlékbe belepirulok, egyik kezem nyomban szám elé teszem, szemeim pedig tányér méretűre nőnek.

            Jesszus, atyaúristen! Mi a franc ütött belém? Hogyan mondhattam ilyet neki? Miért éppen neki, miért kellett ezt tennem, miért, miért, és miért?! Hátravetem magam az ágyon, egyenest a párnák közé és végtagjaimmal látványosan és hangosan csápolok, ütögetem az ágyat, nyüszítve adva ki magamból, mekkora idióta voltam. Azért mentem el arra a szórakozóhelyre, hogy aztán valakivel elfelejthessem Jungkookot, hogy belemenjek akár egy egy éjszakás kalandba is, de nem azért, hogy aztán az ital hatására, mely elködösítette az elmém, kicsússzon a számom, amire valójában vágyom. Annyira hülye vagyok!

            Tovább vergődök, egy párnát is a fejemre húzva és abba kiáltok bele, ami így tompítja hangom, viszont egy pillanat alatt dermedek le, amint ajtónyitódás hangja üti meg fülem. A párnát félreteszem, és abban a pillanatban ülök fel, hogy így összenézzek az újonnan belépővel, amitől azonnal ledermedek. Azonnal végigmérem a szenvedésem megzavaróját, aki körül eddig is a gondolataim forogtak. Egy laza fehér póló van rajta fekete melegítőnadrággal, haja pedig borzos, egyáltalán nem olyan jól beállított, mint máskor. Fáj bevallani, de tetszik ez a látvány, szívesen látnám nap, mint nap.

            Hozzám közelítve lépdel elmosolyodva nézve rám, mire nem tudom, mi üt belém, automatikusan húzom fel a takarót magamon, hogy legalább a csípőmig takarva legyek. Nem mintha neki nem ugyanaz lenne a lába között, mint nekem, de azért mégsem mutogatjuk a testünket csak úgy mindenkinek.

            -          Jó reggelt, Taehyung! – ér az ágy mellé, majd lenézve az éjjeliszekrényre elégedetten bólint, hiszen bevettem a gyógyszert. – Hogy aludtál?

            -          Hol vagyunk? – nézek körbe ignorálva kérdését, ugyanis nem áll szándékomban beismerni, hogy ennél jobb helyre nem is hozhatott volna, hogy kellően kipihenjem magam.

            -          Nálam – feleli szemrebbenés nélkül, mire hirtelen a nyálam is félrenyelem, így felköhögve, mellkasom ütögetve próbálom rendbe szedni magam.

            -          Miért hoztál ide? Miért nem már akkor haza? Tudod, hogy hol lakom, akkor miért nem oda vittél?

            -          Nem akartam a táskádban turkálni, úgyhogy inkább ide hoztalak. – Szemeim résnyire szűkülnek, ahogy hallgatom szavait. Komolyan ez az indoka? – Na, meg aztán eléggé kiütötted magad, nem szerettelek volna magadra hagyni, hiszen egyedül élsz, itt meg minden adott, tudok rajtad segíteni – ül le az ágy szélére.

            -          Minden adott? – Bólint. – Nálad… komolyan nálad vagyok? – nyílnak tágra szemeim és kezeim is arcomhoz emelem, hogy abba nyöszörögjek bele. – Biztosan még mindig álmodom, vagy hallucinálok az alkoholtól, talán csak a másnaposság mellékhatása. Szép álmokat, Jungkook! – Azzal fogom magam és visszafekszem hátat fordítva neki, magamra húzva a takarót is vállig, amit megkuncog.

            -          Tudod, ha már itt vagy, beszélgethetnénk – folytatja, mit se törődve azzal, hogy éppen vissza szeretnék aludni, hogy aztán mikor újból felébredek, a saját ágyamban lehessek.

            Vissza felülök és nekidőlve a háttámlának magamhoz húzva a takarót nézek rá kíváncsian. Bármi is az, amiről beszélni akar, jobb, ha hamar letudjuk, különben zaklatni fog vele. Most akár a kis nézeteltéréseinket is tisztázhatnánk, mondjuk, megmondhatnám neki, hogy felejtse el a tegnap este történteket, mert egyáltalán nem vonzódom hozzá, nem akarom megcsókolni. Vonzónak vonzó, de nem akarok tőle semmi komolyabbat, csak nem bírok a hormonjaimmal.

            -          Egyetértek, beszélgessünk – megyek bele, majd én vagyok az, aki először kérdez. – Hol vannak a ruháim?

            -          Ki vannak mosva, de majd kapsz újakat, éppen úton van ide pár új darab számodra – feleli mosolyogva, de csak értetlenül ráncolom szemöldököm. – Namjoon az asszisztensem, elküldtem, hogy szerezzen be számodra megfelelő darabokat, mondjuk a tegnapihoz hasonlóakat.

            Már inkább meg se szólom érte, úgyis szükségem van ruhára, ha el akarok innen menni, de ha az enyéimet kimosta, akkor azokat nem tudom felvenni. Még ezzel is tartozni fogok neki, de megpróbálok nem az anyagiakra gondolni, ő úgyis bármit megengedhet magának, habár ez olyan érzés, mintha le akarna fizetni.

            -          Te… te öltöztettél le? Te adtad ezt rám, egy inget alváshoz? – fogok a ruhadarabra és kérdőn húzom fel fél szemöldököm.

            -          Hirtelen nem találtam mást, de ez úgyis nagy rád, ezért biztosan nem volt kényelmetlen.

            -          Komolyan átöltöztettél? – húzom fel magam a tényen, miszerint ő kihasználva, hogy én nem vagyok magamnál, levette a ruháimat és igaz, hogy adott rám másikat, de nem hiszem el, hogy éppen erre futotta. Na, meg aztán mi volt a baj az enyéimmel? – Tudod, illik engedélyt kérni ahhoz, hogy hozzáérj valakihez, egyébként meg minek kellett kimosnod a ruháimat? Mi volt velük a bajod?

            -          Bűzlött az alkoholtól, ahogyan te is, de megfürdetni már nem tudtalak elvinni, így csak az ágyba fektettelek be.

            Próbálok visszaemlékezni a tegnap este bármelyik pontjára, de egyszerűen nem megy. Emlékszem a férfira, akit megcsókoltam, majd arra, hogy ott megláttam a vállalatörököst, aki elől el akartam rejtőzni, de, hogy mikor futottunk össze, az már teljes sötétség. Egyetlen pillanatkép van előttem, az is az, mikor már a karjai között vagyok és az ajkait lesve ejtem ki számon azokat a szavakat, amelyeket magamban kellett volna tartanom. Zavar, hogy nem emlékszem semmi többre, viszont ő tudja, hogy mi történt közöttünk. Vajon… vajon megcsókolt? Ha engem levetkőztetett… talán lefeküdtünk?

            Idegesen harapok ajkamba, mire a másik jobban felmászik az ágyra és közel hajolva hozzám, ujjai közé veszi állam, így elérve, hogy abbahagyjam az ajkam rágcsálását és szemeibe nézzek.

            -          Ne harapdáld! – pillant le a felületre, melyre célozza parancsnak hangzó szavait, s nem is merek ellenkezni, mozdulni sem tudok érintésétől.

Azt szeretném, ha többet érintene, ha simogatna, ha magához ölelne, de ez nem normális, nem engedhetem. Legszívesebben hagynám magam neki, kifeküdnék alatta, bármit megtennék, csak kényeztessen azokkal a szép ajkaival, a hosszú ujjaival, hogy én a hajába túrva élvezhessem, amit velem tesz. Még borzosabbá varázsolnám frizuráját, de büszkeséggel töltene el, hiszen tudnám, hogy miért néz ki úgy, ahogy. Jiminnél én voltam az esetek nagyobb részében felül, mivel ő előszeretettel hagyta magát nekem, vagy esetleg már magától tette szét a lábát, hogy tegyem a magamévá. Jó volt, de azt sem vetem meg, ha én vagyok alul, bár ez nem fordult elő túl sűrűn.

-          Este… este ugye mi nem… mi nem… - kérdeznék rá, hogy megfektetett-e, csak én nem emlékszem rá, mire elengedi állam és elmosolyodik.

-          Ennyire nem emlékszel semmire? Nyugodj meg, nem az én stílusom a nekrofília. Jobban szeretem, ha a másik fél is élvezi, amit csinálok, de te nem voltál magadnál. Elaludtál a kocsimban – tárja elém a tényeket, mire szemeim tágra nyílnak, de valamilyen szinten megnyugszom, hogy nem tettünk semmit.

-          Ha már így alakultak a dolgok, akkor komolyabban is elbeszélgethetnénk, félretéve azt, hogy felvásároltad a kávézót, amiben dolgozom és fűzögetni próbálsz azzal, hogy autót vásárolsz nekem, most meg ruhákat is. Lehet, hogy nálad ez már egy jól bevált módszer, de nekem nem imponál, ha valaki fel akar vásárolni – nézek sötéten szemeibe, mire az övéi is megkeményednek. – Lényeg a lényegben, szeretném, ha leállnál a titkon fotózgatós fétiseddel az én esetemben. – Nem válaszol, de tudom, hogy ő az, aki rám küldött valakit, hogy készítsen rólam képeket, ráadásul ott van az is, hogy ő maga is szemmel tartott már, különben honnan tudta volna, éppen mit csinálok az utcán? – Ha továbbra is így fogsz tenni, tényleg feljelentelek hozzátéve a zaklatást is a személyi jogok sértése mellett.

-          Zaklatás? – mosolyodik el. – Nélkülem most az sem kizárt, hogy az utcán kelnél.

-          Nagyon nagylelkű vagy, hogy elhoztál magaddal, de nem kell többször fáradnod, ha nem hagysz nekem magánteret. Milyen jogon csinálod ezt? – emelem meg picit hangom, mire újból elsötétül tekintete, de azért szája sarkában ott bujkál a mosoly, s most sem a lényeget veszi ki szavaimból.

-          Azt mondod, ha nem készíttetek rólad több képet, akkor elhozhatlak többször is?

-          Miért csinálsz képeket?

-          Hajlandó vagy tárgyalni? – kerüli ki ismét a kérdést, mire szemeim égnek emelem mély levegőt véve. – Ne forgasd a szemed! – Újabb parancs, de nem szólok érte. Miért zavarja ennyire, ha harapdálom az ajkam, vagy forgatom a szemem? – Ha belemész abba, hogy tárgyaljunk, akkor megbeszélhetünk minden feltételt.

-          Miféle feltételről beszélsz? Miért kellenének feltételek és mihez? – ráncolom szemöldököm.

-          Hozzám – feleli, amit újból nem értek, s ezt látván, végül megadóan sóhajt fel. – Szeretném, ha az enyém lennél, Taehyung. Csak az enyém és senki másé. – Szemeim szinte kiguvadnak, hiszen ilyennel se találkoztam még, hogy valaki csak így ki akarjon sajátítani magának, de legbelül mégis tetszik ez a helyzet, az, ahogyan beszél hozzám. Azt hiszem, beteg vagyok, hogy így érzek.

-          Ehhez miért kellenek feltételek? – nevetek fel kínomban.

-          Mert én más vagyok, mint az átlagemberek. Nem a pénzemre gondolok, de szeretem, ha vásárolhatok a partneremnek mindenfélét. Ez velem együtt jár, szeretném, ha mellettem mutatkoznál, de ahhoz ízlésesnek kell lenned, nem engedhetem meg, hogy azt lássák, nem élsz elég jól.

-          Miért akarod, hogy melletted mutatkozzam?

-          Ezt még magam sem tudom, de szeretném megmutatni a világnak, hogy te mellettem vagy. Azt akarom, hogy lássák, milyen gyönyörű férfi van az oldalamon – simítja kezét arcomra, amitől megborzongok, s bókjától el is pirulok kissé.

-          Azt még mindig nem értem, hogy miről kellene tárgyalnunk? Miben vagy más, mint az átlag? Ha nem a pénzedre gondolsz, akkor miért lennél más?

-          Ahhoz, hogy ezt megbeszéljük, alá kellene írnod egy titoktartási szerződést. Amíg ezt nem teszed meg, nem mondhatok semmit, különben fennáll annak a veszélye, hogy világgá kürtölöd, milyen vagyok, ezt pedig nem engedhetem meg – feleli titokzatosan, s többet így már felesleges is kérdeznem, úgysem fog válaszolni semmire, amíg nem írom alá azt a vacak szerződését. Nem értem, mi szükség erre, hogy ennyire komolyan vegye ezt a dolgot, de veszíteni úgysem veszítek vele semmit.

-          Ha aláírom, akkor beszélsz? – húzom fel fél szemöldököm, mire elmosolyodik.

-          Akkor bármit elmondok, csak egy szavadba kerül.

Ekkor megcsörren a zsebében lévő telefonja, melyet előkapva máris megváltozik tekintete, s újból sokkal keményebb lesz, mint eddig volt. Elfordul tőlem és feláll az ágyról, amit én végig követek szemeimmel. Úgy tűnik, Namjoonnal, az asszisztensével beszél, ugyanis valami ruhákat említ, így tudom, hogy valószínűleg megérkeztek, s Jungkook már indul is az ajtó irányába, mire nagyokat pislogok, hogy mégis miért hagy most csak úgy itt egyedül, de mielőtt kilépne, hátrafordul hozzám és a telefont leengedve fogja le másik kezével is, hogy a túloldalon ne legyen hallható, amit mond nekem.

-          Egy perc és jövök, hozom a ruháidat.

            Szavai után máris elhagyja a szobát, így én újból gondolataimba merülhetek. Teljesen összezavar a viselkedése. Azt gondoltam, hogy titkol valamit, mivel elég rejtélyesen viselkedik, de egyre kíváncsibbá tesz, hogy vajon miben más, mint a többi ember. Lehet, hogy a pénzköltés, ebbe beleértve az ajándékvásárlást, egy bizonyos hobbija, mivel úgysem tudja, mire költeni, ha pedig már van, akkor a partnerei hadd élvezzék, hogy kapnak. Viszont azt nem értem, hogy ő ezzel mégis mit nyerne? Ő ad, azt akarja, hogy mellette legyek, hogy csak az övé legyek, hogy elegánsan mutassak, de mit ér el vele? Mit nyer azzal, ha elhalmoz mindenfélével? Járni akar velem? De hiszen nem is ismerjük egymást, akkor mégis hogyan? Mármint az egy dolog, hogy ő utánam nézett, de a személyiségemet nem ismeri igazán, így azt sem tudhatja, hogy nálam egy kapcsolat miről szól. Szeretem a romantikát, Jiminnel is szerettem. Állandóan eljártunk valahova vacsorázni, vagy csak simán együtt töltöttünk hosszú időt, ami azzal telt el, hogy egy parkban sétáltunk vagy akármi más. Az ilyennel nincs problémám, hiányzik is, hogy valaki így viszonyuljon hozzám, hogy igazán szeressen. Abban sem vagyok biztos, hogy Jungkooknak engednék, mivel titokzatos, habár meg fog nyílni nekem, ha aláírom a szerződést, ami megint csak kérdéseket vet fel bennem, hogy mire fel ez az egész. Nem szeretem, nem is lehetnék szerelmes egy olyasvalakibe, akit nem ismerek, de tetszik. Határozottan odavagyok érte, a stílusáért, azért, ahogyan hozzám szól, hogy felsőbbrendűnek tartja magát tőlem. Bármennyire is zavar, ugyanannyira élvezem is a helyzetet, ami elég betegesnek tűnik, sőt, talán azt hihetném, hogy az a probléma, hogy évek óta nem volt senkim, de ez nem igaz. Hiába találtam a buliban is valakit, egyáltalán nem éreztem semmiféle vonzást az irányába, míg Jungkookot meglátva azonnal felhevül a bőröm. Az akarom, hogy megérintsen, hogy az övé legyek, és azt hiszem, ilyesféle izzást még soha nem éreztem. Ez olyan intenzív, olyan szinten vonz magához, hogy még én is megijedek saját magamtól.

            Az ajtó nyílik, végül meg is kapom az aktuális ruháimat, habár Jungkook közli velem, hogy ezen kívül még várnak darabok rám, de azokat félretette, hogyha máskor jövök, legyenek. Elmondja, hogy a jobbra lévő ajtó a fürdőszobába vezet és minden a rendelkezésemre áll, mosakodjak meg, még fogkefét és fogkrémet is találok, úgyhogy kapok is az alkalmon, magamhoz ölelve a ruhadarabokat bújok ki az ágyból, hogy aztán bezárkózhassam a fürdőbe. Viszonylag hamar végzek, meg is fésülködöm, hogy normálisabban nézzek ki, majd magamra kapkodom a ruhákat. A nadrág feszes, kiemeli az alakom, amit a tükörben megnézve nagy szemekkel nézek meg. Nem mintha gondom lenne vele, ha ki van emelve, de miért pont ilyet kellett vennie? Azért, mert a tegnapi ruháim ilyenek voltak? Remélem, a többi nem éppen ilyen, de ki tudja. Egyébként márkás cuccokat kaptam, és valóban nagyon jól néznek ki, van ízlése ennek a fickónak, aki Kooknak dolgozik. Szerencsémre a felső már lazább, s egy cipőt is felkapva, melyet behoztam magammal lépek ki a helyiségből, ahol éppen nem tartózkodik senki, így meglepetten pislogok nagyokat körbenézve, de valóban egyedül lettem hagyva.

            Néhány percen belül újból visszatér Jungkook, majd nem palástolva néz meg magának, viszont ezúttal én is így teszek. Újból ki van öltözve, már a haja is szépen fésült, pont olyan, amilyen mindig lenni szokott.

            Végigvezet egy hosszú folyosón, ami szintén olyan, mint a szoba is volt. Vörös szőnyeg van végiggurítva, a falak világosabb bézs színben pompáznak, néhány méterenként pedig szabályszerűen vannak lámpák elhelyezve, amik kellemes világítást adnak a helynek, ugyanis ablakok itt nincsenek. Egy elágazáshoz érve balra fordulunk, majd elhaladva néhány ajtó mellett, végül megáll egynél. Belépve azonnal levágom, hogy egy dolgozószoba, ami leginkább egy irodára hasonlít. Rögtön a szemközti falnál egy nagy ablak van, előtte pedig egy íróasztal, ami tele van több papírhalommal. Jobb és baloldalon szekrények sorakoznak, telis-tele aktákkal és könyvekkel, ami szintén csak arról ad bizonyosságot, hogy bizony itt van bőven munka, egy gazdag család házába csöppentem, ahol mindenki több üzletnek, cégnek a feje, köztük most már annak is, amiben én dolgozom.

            -          Ez a dolgozószobád? – nézek körbe, míg ő az asztala mögé lép és kihúzva az egyik fiókot kivesz belőle valamit.

            -          Igen, mint láthatod, mindennek az iratát itt tartom. Mivel elég sok a papírmunka, a napjaim nagy részét itt töltöm, de megéri. Mint láthatod, én itt élek, ebben a házban és még nem is láttál mindent – mosolyodik el, miközben összetűzött papírokat csúsztat felém.

            -          A birtokon vagyunk, amit a tévében is mutatnak?

            -          Az a birtok hatalmas, de igen. Azon belül is az én részemen – feleli, majd megköszörüli torkát. – Ez a titoktartási szerződés – nyújt felém egy tollat is. – Nyugodtan olvasd el, de csak az áll benne, hogy mindenről tartod a szád, ami velünk kapcsolatos. Ha tudja is valaki, hogy van valami köztünk, az nem lényeg, a részletekbe nem bonyolódhatsz bele, különben akár fordított esetben én is feljelenthetlek, hogy megszegted a benne írtakat.

            -          Képes lennél feljelenteni? – hüledezem, de azért nagyvonalakban átfutom a sorokat. – Ez könyörtelen, főleg azok után, hogy egyébként te rám küldtél valakit és figyeltél. Ez kérlek szépen zaklatás, úgyhogy akár kérhetnék távoltartási végzést is.

            -          Nem gondoltál arra, hogy ügyvédnek menj? – nevet fel. – Nagyon szépen beszélsz a hivatalos dolgokról.

            -          Nincs pénzem kifizetni a tandíjat, és már egyébként is késő lenne elkezdenem.

            -          Ha kifizetném?

            -          Azt akarod, hogy ellened tanuljak? – húzódnak pimasz mosolyra ajkaim, mire az ő ajkai is fülig érnek. – Jól van, benne vagyok, aláírom, de csak azért, mert nagyon kíváncsivá tettél, hogy mik a szándékaid, meg úgy igazából rengeteg kérdésem lenne hozzád, és így legalább kénytelen lennél válaszolni mindenre. – Azzal a kezembe veszem a tollat, amit adott és a nevemet gyorsan odafirkantom az annak kijelölt helyre, majd már vissza is tolom hozzá a szerződést, hogy örüljön. – Tehát? Akkor most már elmondod, hogy mit akarsz, hogy miben vagy más, mint a többi ember? – húzom ki magam.

            -          Azt akarom, hogy az alávetettem legyél.

            Mint, akit fejbe ütnek, úgy érzem magam. Ezernyi gondolat és kérdés cikázik végig fejemben, viszont egyik sem hagyja el szám. Ez az egyetlen szócska az, ami annyi minden mögöttes tartalmat hordoz magában, hogy nem is tudom, hogyan reagálhatnék rá. Végül egyetlen kérdés csúszik ki belőlem:

            -          Ez mit is takar pontosan? - Elmosolyodik értetlen arckifejezésem láttán, de nem szól meg érte, hogy nem igazán értem pontosan, mit is akar tőlem. – Mármint úgy érted, hogy mindig te akarsz engem dugni?

            -          Igen, részben ezt. – Látszik, hogy próbálja visszafojtani a feltörni készülő nevetését értetlenségemen. – Röviden összefoglalva, én parancsolok, te tűröd.

            -          Mi? – ráncolom szemöldököm.

            -          Teljesen alá kell vetned magad az én akaratomnak. Kérdés nélkül teljesítened kell minden kérésem. Ez minden olyat magába foglal, amit én élvezetesnek találnék az adott helyzetben, de természetesen fektetnék le alapszabályokat, ahhoz is van egy külön szerződésem, amelyet jó lenne, ha alaposan áttanulmányoznál – vesz elő az egyik fiókjából egy újabb papírköteget és felém nyújtja. - Minden benne áll, hogy mi lenne kettőnkkel, ha pedig valami esetleg nem tetszik, szólsz és megpróbálhatunk változtatni rajta, de csak akkor, ha azt én is úgy vélem, hogy érdemes esetleg kitörölni a listából.

            Kezembe veszem az újabb szerződést, majd gyorsan futom át a sorokat, ahogy emelem a lapokat, hogy a következőre is rálátásom nyíljon, szemeim pedig máris tágra nyílnak a különböző eszközök leírásának láttán. Fejem rázom, ahogy visszadobom az egészet az asztalra és felnézek rá idegesen.

            -          Ez neked miért jó? – nevetek fel kényszeredetten. – Mármint, ha én vagyok az alávetett, és te ilyeneket használsz, akkor… akkor te…

            -          Én vagyok a domináns. Ez az a szerep, amit nem cserélnénk fel.

            -          De itt olyanok is vannak, mint a kötözés, ostorozás… - rökönyödök meg. – Ez mire jó neked? És nekem miért lenne jó, ha belemennék? Mégis mit nyernék vele? Mit kezdesz te ezekkel az eszközökkel?

            -          Megbüntetlek – mosolyodik el haloványan.

            -          Megbüntetsz? – horkantok fel. – Már miért büntetnél meg?

            -          Például, ha forgatod a szemed, vagy az ajkad harapdálod, esetleg nem teszed azt, amire kérlek, hanem folyton ellenszegülsz – méri végig alakom újból, mire lesütöm szemeim.

            -          Én ezt nem értem.

            -          Nekem ez jó. – Értetlenül rázom fejem. – Ha megbüntethetlek, akkor én azt élvezem, de megbeszélhetjük, milyen keretek között vagy hajlandó ezt vállalni.

            -          Szadista vagy? – tapintok rá a lényegre, mire hirtelen köpni-nyelni nem tud.

            -          Azt hiszem, én nem éppen így mondanám, de igen.

            -          Még mindig nem értem, nekem ez miért lenne jó, hogy hagyom, hogy azt tegyél velem, amit csak akarsz, hogy úgy fenyítsél be ezekkel az… ezekkel az eszközökkel, hogy fájjon. Sajnálom, de nem preferálom az erőszakot. Mit nyernék én ezzel?

            -          Engem – vágja rá gondolkodás nélkül. – Ha mindent úgy csinálsz, ahogyan mondom, akkor nem foglak megbüntetni. Tudod, ez nem csupán fájdalom. Olyan gyönyört tudnék nyújtani számodra, amilyenben még biztosan soha nem volt részed.

            -          Én nem…

            -          Kérlek! – vált át ismét gyermekiesbe tekintete, s szinte kölyökkutya szemekkel néz enyéimbe, amitől ismét nagyobbat dobban szívem. – Csak arra kérlek, gondold át! Vidd magaddal haza a szerződést és alaposan tanulmányozd át, nézz utána mindennek, majd csak aztán dönts. Én bízom benne, hogy jó választ fogsz adni. – Azzal elővesz egy nagyobb borítékot is, majd abba belehelyezi a papírköteget, s úgy nyújtja felém újból. – Ne feledd, hogy erről senkinek nem beszélhetsz! – Tekintete ismét megkeményedik, ami szinte lenyűgöz, hogy így tudja váltani. – Ebben minden részlet benne áll, csak olvasd el figyelmesen, ha pedig nem tetszik valami, írj. Már tudod a számom, keress fel.

            Ha ebbe belemennék, akkor alávetném magam minden akaratának, szexuálisan kénye-kedvére használná ki a testem, hogy saját magának örömet szerezzen vele, én pedig őt nyerném vele, ami bármennyire is legyen csábító ajánlat, nem tűröm a fájdalmat. Engem csak ne verjen el úgy, ahogyan akarja. Elég egyetlen rossz szó, ő pedig, ha úgy tartja kedve, akár el is fenekelhet?

            -          Mi van akkor, ha nyilvános helyen vagyunk? Ha akkor teszek valami olyat, amit neked történetesen nem tetszik. Mit fogsz csinálni? Idehozol magadhoz?

            -          Az a körülményektől függ – feleli készségesen. – Nem kizárt, hogy bezárkózunk a kocsimba, vagy elmehetünk akár hozzád is, vagy a kávézóban is félre tudunk vonulni, ugyanis az enyém a hely. Rengeteg lehetőség van, sok üzlet felett van hatalmam, ahová besurranhatunk.

            -          Jesszus, ez beteg! Olyan, mintha egész nap játszanánk.

            -          Mert azt is tennénk. Szeretek játszani – mosolyogja perverzen, mire inkább felkapom az asztalról a borítékot.

            -          Haza szeretnék menni. Majd gondolkozom rajta, de nem ígérek semmit. Nem tetszik a felállás – fordítok hátat, hogy kimenjek a dolgozószobájából, mire hallom is, hogy követ.

Órákkal később már otthon fekszem a saját ágyamban, ami nem olyan kényelmes, mint ahol ébredtem, ráadásul azt a kellemes illatot sem árasztja magából, ami Jungkookra emlékeztet, de a célnak megteszi. Ajkam harapdálva töprengek a helyzeten. Mindig is sejtettem, hogy valami nem oké a fickónál, de, hogy egyenesen ilyen szadista hajlamai legyenek! Azért erre nem számítottam. Még azt meg is értem, hogy szeret dominálni, ki is nézem belőle, abból az aranykanalas szájából, de az már mindennek a teteje, hogy azt akarja, önként vessem alá magam minden akaratának. Ráadásul, ha valami nem tetszik neki, akkor szó nélkül tűrnöm kellene, ahogyan elfenekel? Milyen hülyeség ez! Ki vagyok én, hogy ezt megtegye velem?

            Mindennek ellenére mégis elgondolkozom az ajánlaton. A szerződést is kiveszem a borítékból, hogy beleolvassak, s már az elején le vannak fektetve alapszabályok, miszerint ez csak egy bizonyos időtartamra szól, amit a felek közös megegyezés alapján határoznak meg. A gond mégis csak az, hogy én még mondhatni, szűz vagyok ilyen téren. Az egy dolog, hogy régebben Jimin is párszor átvette az irányítást, de az elég ritkán fordult elő, és amúgy is ez nagyon régen volt már. Szinte nem is emlékszem, milyen volt, így félek ebbe belemenni. Félek, de mégis legbelül a szívem azt súgja, hogy próbáljam ki, az időtartamot úgyis mi szabjuk meg. Mondhatnám, hogy mondjuk egy hónap az egész és kész, kifújt, megszakítunk mindennemű kapcsolatot.

            A szerződést tovább olvasva látom, hogy valóban van számomra is kedvező pont, ami szintén játéknak tűnik, de, ha Jungkook ezt betartja, akkor egy szavam se lesz. Ostobaságnak tűnik, hogy színeket mondjak, de tetszik. Ha úgy érzem, hogy a tűrőképességem határait feszegetem, akkor csak annyit kell mondanom, hogy sárga, ő pedig visszább fogja magát. Ha már végleg betelik nálam a pohár, elegem van a kialakult helyzetből és a szerződést is meg akarnám szakítani, akkor azt kell mondanom, hogy piros, neki pedig szó nélkül fel kell hagynia mindennel, és tűrnie, hogy én faképnél hagyom. Ennyi minimum kijár amellett, hogy ő kihasznál. Az alávetett fél leírását is megtalálom, de abban csak ugyanaz áll, amit már személyesen is megbeszéltünk. Alá kell vetnem magam kérdés nélkül minden akaratának, viszont még egy szemponton megakad a szemem.

            A megnevezés aktus közben csak Mr. Jeon vagy uram lehet.

            Felnevetek, ahogy eszembe jut, ezt már eljátszotta velem. Mennyire sunyi dög! Viszont visszagondolva már akkor sem volt túlzottan ellenemre a felállás. Valamilyen szinten tetszett, hogy ő akar uralkodni.

            Menjek bele vagy nem?