[9/?] A vámpírok legnagyobbja - Hierarchia (+18)

Írta: Ayu

Taehyung POV

            Nem számítottam rá, hogy annyira beindítom, hogy felajánlja, én domináljak. Határozottan magának szánta ezt a szerepet, és ahogy elnézem, ez eddig sem volt másképp. Ezer örömmel belemennék. Átadnám magam, bármilyen módon, de nem megy. És nem csak azért, mert egy férfival van dolgom, aki egy vámpír, így azt se tudni róla, eredetileg hány éves lehet, hanem mert kijelentette, ugyanazt akarja, amit Jungkookkal. Gondolhatok itt több mindenre, de elvette az eszem további csókokkal, simogatásokkal, kényeztetéssel. Mégis egyértelmű. Rossz belegondolni, de tudat alatt nagyon is jól tudom, lefeküdtek. Nem akarom elhinni, hogy Kookie egykönnyen megadta magát! Nem ilyennek ismertem meg. Bár miket is beszélek? Fordított esetben, valószínűleg ő is ugyanezt gondolná rólam. És ha az is eszembe jut, hogy tulajdonképpen ez minden módon megcsalásnak számít! Mondják ezt egyáltalán ilyen helyzetre? Hiszen senki sincs együtt a másikkal. Nekem mégis rosszul esik, hogy Jimin ezt tette. Azok után, hogy rádöbbentem, jobban vonzódom hozzá, mint bármelyik másik nőnemű személyhez, feldöntötte a lelki nyugalmam. És Jungkookot már régebb óta elvitte magához. Mit tett vele ez alatt az idő alatt? És miért érzem magam ilyen féltékenynek? Mintha sokkal jobb lenne az ő helyzete.

            Hosszú másodpercekig csak nézünk egymás szemébe, míg mérlegelem a helyzetet és a válaszon tanakodom. Valószínűleg ezt felajánlania nekem is egy nagy döntés volt számára. És ezt is szerettem volna elérni amellett, hogy megmutassa milyen vámpírként. De valójában megértem, hogy miért nem szeretné. Vagyis sejtem. Talán csak félt. De pontosan nem tudom, mitől. Nem ijednék meg tőle.

            Látom szemeiben a türelmetlen, vágyakozó csillogást. Szívem nagyot dobban a tudatra, hogy nekem sikerült elérnem ezt. Amit valószínűleg már sok más személynek is. Gyorsan elhessegetem a rossz ómenű gondolatokat és mély levegőt véve felelek.

-        Benne vagyok! – Vigyorgok teljes fogsort villantva.

Megkönnyebbülten fújja ki a levegőt.

-        Úgy csináld, hogy ne legyen okom a megbánásra!

-        Most sértegetni próbálsz? Nem bízol a képességeimben? – Nézek rá gyilkosan.

-        Én ugyan nem! Mindössze én jobban csinálnám, egy kezdővel ellentétben. – Mér végig, ahogy lerúgom magamról a nadrágot és a pólót is pillanatok alatt lekapom magamról.

-        Honnan veszed, hogy kezdő vagyok? – Fújtatok egyet.

Letámadom. Ujjainkat összekulcsolom, és magam alá fordítom kényelmesen elhelyezkedve felette.

-        Elég rád nézni. – Kuncogja.

Szóval így állunk? Ha ő így játszik, akkor én is így fogok. Ha valami nem tetszik neki, akkor sem érdekel, nem mintha őt annyira foglalkoztatta volna az, hogy én mit kérek tőle. Jó hogy már nem könyörögtem. Most fordult a kocka. Kezemben az irányítás és legyen csak egyetlen rossz szava, szemtelenül elbánok majd vele. Nyakába harapok erőteljesen, kicsikarva belőle fájdalmasan magas hangokat.

-        Ne ilyen erősen! – Szól rám.

Elengedve bőrét, a sérült területre gyengéd csókot hintek és haladok tovább a kulcscsontjára. Fogaimmal szándékosan szántom végig mindenfelé, majd ugyanazzal a módszerrel gyógyítom be a sebeket. Hajamba túr és megmarkolja, ahogy mellkasán kalandozom, majd haladok egyre lentebb, hogy megszabadítsam végre a zavaró nadrágtól. Kínzó lassúsággal veszem le róla, ügyelve arra, hogy minél inkább ingereljem vele. Felnézve rá látom, hogy milyen türelmetlen.

-        Ne szarozz már! – Szól rám idegesen ismételten és lerugdossa magáról az anyagot.

-        Te csak ne szólj bele! – Feleselek, mire nagy szemekkel néz rám.

Nem adom meg neki azt az elégtételt, hogy tudjon reagálni, masszírozni kezdem gyengepontján, mire tátva marad a szája és hátra veti a fejét. Szóval mégse csinálom olyan rosszul! Ráadásul én is élvezem. Élvezem, hogy egy velem egyneműt kényeztetek. Melegséggel önt el a tudat, hogy ő is ugyan így érez. Furcsa, de nem foglalkozom vele. A szüleim sem érdekelnek. Senki. Ezekben a percekben csak mi ketten számítunk.

Lehajolok és bokszeren keresztül számba veszem, ami így a nyálamtól lesz nedves és az ő nedvétől is, ahogy forgatom nyelvem és teljes hosszával is sikerül megbirkóznom. Szemeimmel feltekintek rá, hogy a reakcióit lessem. A takarót gyűri, miközben alsó ajkába harap összeszorított szemekkel. Hamar megunom, hogy így játszadozzam vele, ezért egy határozott mozdulattal lerántom róla az utolsó kis ruhadarabot is. Lentről felfelé vezetem végig rajta nyelvem, majd makkját veszem kezelésbe. Ajkaimmal rászorítok, óvatos, kimért mozdulatokkal hajolok egyre inkább rá, figyelve, ahogy szája O alakot formázva elhagy egy hangos sóhajt. Tovább kínoznám, de tarkómra teszi tenyerét és lenyomja a fejem, így belőlem is és magából is egy nyögést törve fel. Csak míg ő az élvezettől, addig én az öklendezés elkerülése végett. Lerázom magamról a kezét és arcához mászom vissza.

-        Most meg mit csinálsz? – Húzza össze mérgesen szemöldökeit. – Olyan jó meleg a szád! Folytasd! – Mocorog.

-        Nem! – Vágok vissza fülcimpájára harapva.

-        Milyen makacs lettél! – Jelenti ki. – Nem mintha eddig annyira másképp viselkedtél volna. – Közli egy sóhaj kíséretében.

Ajkait birtoklón csókolom, mintha nem lehetne másé, pedig tudom, hogy e felől nem én döntök. Valószínűleg én is csak egy leszek neki a sok közül. Kicsit elmegy a kedvem ezektől a gondolatoktól, de gyorsan elhessegetem őket. Hiszen most az enyém, csak én érek hozzá, én kényeztetem, én szeretem.

Szeretem?! Így lenne? Badarságokat gondolok. Bizonyára csak a vágy fűz hozzá, ami őt is hozzám ezekben a percekben. Ha ennek vége, akkor lehet, nem is fog keresni többet. Talán csak ennyire kellek neki. Ezért üldöz hetek óta, és amint teljesül vágya, elfog hagyni.

A csók közben lágyan simogatom teste minden domborulatát kitapintva. Lenyűgöz az alakja. Formás, izmos, maga a tökély. Alsóajkába harapok olyan erősen, hogy kisercenjen a vér belőle, mire fájdalmasan felnyög, majd nyelvével megtisztítja a sérült felületet.

-        Jé, van véred! – Emelem meg magam tenyeremen támaszkodva.

Hatalmasra nyílt szemekkel néz fel rám, mintha egy idiótával nézne szembe.

-        Nem tudom, miket hallottál a vámpírokról, de bármi legyen az, vérünk van! – Magyarázza.

-        De hát tök egyértelmű, hogy nem kéne lennie! Azért is olyan hideg a bőrötök! Hiszen nem vagytok élők! Egyébként akkor merevedésed se lehetne. – Jövök rá a dologra, ahogy kettőnk közé pillantok.

-        Nem épp olyan vámpírnak lenni, mint ahogy te azt képzeled. Sokkal bonyolultabb, és ezt nem fogod biológián megtanulni. Tudod, az orvosok ezt nem vizsgálják. Nincs kin. – Vigyorog.

-        De ez értelmetlen! Ellent mondanál a természeti törvényeknek? – Rázom a fejem.

-        Ne gondolkodj ennyit! Nem áll jól! – Teszi kezét tarkómra és lehúz magához egy csókra.

Ezzel el is feledteti velem, amin eddig rágódtam. Mikor elválunk egymástól, magamat is megszabadítom gyorsan az utolsó ruhadarabtól is, így már teljes valónkban mutatkozunk meg. Állát csókolom, majd húzom végig rajta fogaim, miközben karjaimmal oldalát simogatva haladok egyre lentebb, elérve belső combját, amibe belemarkolok. Jóleső sóhaj hagyja el ajkait, mire elégedetten mosolyodok el. Bejáratánál kezdek körözgetni, ezzel felkészítve lélekben, hogy mi vár rá.

-        Nem tudom, mikor dugtak meg téged utoljára, de mindenképp úgy fogom csinálni, hogy fájjon. – Nézek rá önelégülten.

-        Hogy mit mond… - Szűkíti résnyire szemeit, de ekkor felnyomom belé első ujjam, cseppet sem kímélve. Fájdalmasan nyög fel. – Csak óvatosan! – Lihegi.

-        És ha nem? – Húzom fel szemöldököm, miközben körözgetek benne.

-        Nem értesz te ehhez… - forgatja a szemét.

Beszólásával felidegelve engem, második ujjam is társítom az elsőhöz. Nem várom meg, hogy megszokja, azonnal ollózni kezdek, majd nem sokkal később a harmadikat is megérezheti. Fejét hátra vetve nyöszörög, karomra szorít, amivel dolgozom rajta.

-        Lehetne ezt gyengédebben is! – Parancsolgat tovább. – Annyira… - Nem tudja befejezni, amit akar, mert ügyesen mozgatva ujjaim, rátalálok gyenge pontjára, és ezúttal nem a fájdalomtól, hanem a gyönyörtől nyög fel.

-        Örülnék, ha befognád! – Rivallok rá erősen.

-        Hogy beszélsz te velem? – Hitetlenül néz szemeimbe. Szándékosan kezdem húzogatni ki-be ujjaim úgy, hogy fájjon neki. – Ne így! – Szorítja össze szemeit. – Nem jó! Úgy ahogy az előbb!

Mély levegőt véve, egy pillanatra lehunyt szemekkel veszek erőt magamon, hogy ne szóljak vissza neki, és váratlanul merevedésére fogok, és hüvelyujjammal makkján kezdek körözni. Belé szorul a levegő is a paplant és a takarót markolássza, ujjait kinyújtva, majd behúzva folyamatosan. Körbenyalom szám, az élvezkedő látványára. Már az én férfiasságom is lüktet a vágytól. Ajkamba harapva próbálom tartani magam még egy kicsit, de újdonsült kinyitja a száját.

-        Egy kicsit mehetnél lentebb is. Egészen jól megtudnád csinálni, ha még egy… - dirigál tovább, mire kihúzom belőle ujjaim, amit meglepetten konstatál és gyorsan fölé hajolva, végighúzva magamon párszor kezem tövig nyomultam benne, ezzel mindkettőnkből egy hangos nyögést váltva ki. -  Mit csinálsz?! – Nyögi fennakadt szemekkel.

-        Hallgass el! Én dominálok! – Marok ajkaira és nem foglalkozva azzal, mennyire fáj neki, mozogni kezdek benne.

Annyira szűk, annyira forró! Egyszerűen nem bírok magammal. Nem bírom visszafogni a vágyaim. Túl kívánatos, ahogy megfeszül körülöttem.

-        Lazíts egy kicsit! – Szólok rá. – Mindjárt elmegyek így! – Sóhajtozom mélyeket.

-        Könnyű azt mondani! – Nyög fel. – Talán, ha egy kicsit… - ekkor erőteljesebben meglököm. – Ne… - még egyszer megteszem ezt a mozdulatot, egy kicsit helyezkedve, hogy más szögből tudjam megközelíteni, ezzel elérve gyönyörközpontját. – Oh, ott! – Nyög fel csillogó szemekkel. – Igen, ott tökéletes!

Kérésének eleget téve folyamatosan mélyeket lökve rajta érem el prosztatáját, aminek köszönhetően végre nem szólt semmit, csak kéjesen nyögdécselve alatta, a hátam és a vállam karmolászva élvezte, ahogy uralkodom felette. Térdeit is jobban felhúzza, hogy minél kényelmesebben, minél több pozícióból megkörnyékezhessem. Alkaromra támaszkodom, nyakát lepve el csókokkal, miközben változtatok taktikámon, és teljesen kihúzódok belőle, majd egy határozott mozdulattal nyomtam magam tövig belé, még így is sokszor találva el azt a pontját. Háta ívbe feszült, csípőjével is lökött egyet, jelezve, hogy ne szórakozzak.

-        Ha végeztünk… - nyögi hátravetett fejjel. – Emlékeztess, hogy kérdezzem meg magamtól… Gyorsabban már! – Parancsol rám, és fenekembe markol, így egy morgásszerű hangot csalva ki belőlem, majd folytatja elkezdett monológját. – Szóval emlékeztess, hogy megkérdezzem magamtól, miért is mentem ebbe bele!

Vérig sértve ezzel a kijelentésével, egyik kezemmel hajába túrok és erősen megmarkolom, fájdalmasan meghúzva.

-        Áú! Engedj el! – Nyöszörög, de belé fojtom a szót, újabb lökéssel.

-        Ne parancsolgass!

-        Azt csinálod, amit mondok! – Fogja meg kezem és húzná el, de csak erősebben ráfogok.

-        Én a helyedben hallgatnék, ilyen kiszolgáltatott helyzetben.

-        Szemtelen egy fenegyerek vagy te!

Megunom a vitatkozást, ezért gyorsabb tempóba váltok. Nyakába temetem arcom, bőrére lihegek. Fülembe nyögdécsel, amivel csak egyre jobban feltüzel és a csúcs felé segít. Csak még inkább elveszi az eszem azzal, ahogy hátsó felem markolássza. Merevedésére fogok és dupla élvezetben részesítem, ahogy végighúzom rajta párszor a kezem, majd masszírozni kezdem, végül makkját kényeztetve egész testében megremeg alattam.

-        Taehyuuung! – Nevem nyögve élvez el.

Hasfalára folyik fehér élvezete, kezemet is bőven bemártva vele, de nem érdekel. A látványa, ahogy ívbe feszül a háta, fejét hátracsapja, szemeit összeszorítja és száját nagyra nyitva hangosan és hosszan nyögve, megremegve alattam és körém feszülve megy el, elég volt ahhoz, hogy én is kövessem. Hosszan sóhajt, ahogy megérzi, én is megfeszülök és belé engedem magam. Elszállva az erő belőlem, mellkasára hanyatlom és hosszú másodpercekig csak így fekszünk és hallgatjuk egymás szapora légzését, ahogy az lassan helyre áll. Nem is szeretném igazán elengedni, melegséggel önt el az érzés, ahogy magához ölel és ellent mondva a feltételezéseimnek, nem lök el magától, hogy csak ennyire voltam jó neki. Halványan elmosolyodom a gondolatra, hogy talán jelentek számára valamit, de legbelül mégis tudom, hogy csak áltatom magam ezzel.

Erőt veszek magamon és megemelem magam róla, hogy ki tudjak húzódni belőle, minek hatására, mindkettőnkből egy sóhaj tör fel. Hátamra fekve vetődöm mellé fáradtan és fordítom felé arcom, hogy szemeibe nézhessek. Tekintetünk összefonódik, és csak nézzük egymást. Végül ő töri meg a meghitt csendet.

-        Nem is volt olyan rossz elsőre! – Vigyorgott pimaszul.

Megrándulnak az arcizmaim a kijelentésére. Mi az, hogy nem volt rossz? Nem volt rossz? Vagyis nem is volt annyira jó, de rossz se? Mintha valamit annyira borzalmasan csináltam volna! Ha nem szólogat be, akkor nem téptem volna meg, de még akkor is jó munkát végeztem! Tudom, hogy jó volt! Nem mondhatja azt, hogy nem volt rossz!

Büntetése jeléül férfiasságára fogok, amiről pontosan tudom, mennyire érzékeny most. Elszoruló nyögéssel szorítja össze ajkait. Látni a szemeiben, mennyire mérges, amiért ezt csinálom, de közben benne van a fájdalom is.

-        Rendben, ChimChim! – Szólok felsőbbrendűen. – Most kivételesen elnézem neked ezt a beszólást! – Szavaimhoz hűen el is engedem, így megkönnyebbülten sóhajt fel.

-        Mióta is lettem ChimChim? – Kérdezi, de mintha valami felcsillanna a szemeiben.

Vállat vonok.

-        Tetszik ez a becenév.

Látom, hogy kissé felhergelem ezzel a stílussal és válasszal, talán a névvel is, de nem érdekel. Vígan mosolygok rá, mire ő fáradtan felsóhajt pislogva egyet. Akármennyire is dühös rám, mégis biztonságban érzem magam mellette. Tudom, hogy nem bántana. Legalábbis legbelül valami ezt súgta nekem. Emiatt felbátorodva oldalra fordulok, vele szembe, mire ő kíváncsian méreget, ahogy óvatosan megkörnyékezem, és átkarolva mellkasára hajtom arcom. Először nem tesz semmit, mi miatt szívem hevesen kezd verni. Lehet, hogy megérezte, lehet egyébként is így tenne, de lassan átkarol és szorosan magához húzva ölel át.