[8/?] A vámpírok legnagyobbja - Mutasd meg!

Írta: Ayu

Jimin POV

            Taehyung szüleihez nem igazán voltam felkészülve, de megszoktam az ehhez hasonló reakciókat életem során. Hazudni nem fogok nekik, de nem is mondom ki konkrétan a szándékaim, pontosan értik, mire gondolok. Valószínűleg még meg fognak találni ezzel a témával, de nem igazán zavart. Ha nem hagynak nyugtot, nem én szívom meg. De mégis csak TaeTae szüleiről van szó. Nem bánthatom őket. Mi lenne az ő reakciója, ha megtudná, én voltam, főképp, hogy bevallottam neki, vámpír vagyok. Amilyen realistán állt eddig a dolgokhoz, kíváncsi lettem, mi lesz a válasza.

            De miért is érdekelne a véleménye a szüleivel kapcsolatban? Az teszek, amit csak akarok, elégszer láttam már, ahogy az emberek elhullnak körülöttem. Semmit nem ér az életük. Én pedig miért is foglalkoznék más érzéseivel? Nekem is megvannak a magam gondjai. A lebukás veszélye. Ha túl sokan megtudják, mi vagyok, ellenem fordulhatnak, támadást indíthatnak, abból viszont háború lenne. Ennek kimenetele még számomra is kiszámíthatatlan. Talán sose lenne vége. Ki bízna meg bennem? Változtassak át mindenki, így a saját oldalamra állítva őket? De ez nem feltétlenül jelentené, hogy mellettem állnának. Maga az átváltoztatás is egy hosszadalmas folyamat. Ki kell képezni azokat az embereket erre a létre.

            Én ezt Jungkookkal tervezem végigcsinálni. Azt akarom, hogy mellettem legyen ilyen formában. Hogy segítsen, ha elérkezne ez az idő, ugyanis örökké nem titkolhatom, ki vagyok. Rá fognak jönni, hiszen ebben a városban sem élhetek örökké. Alakot váltani meg nem tudok. Messzebbre menni nem fogok. Ebből még gondok adódhatnak. Ráadásul benne megvan az, amit keresek. ellenem is lázad, de nagyon ügyesen tud kompromisszumot kötni. Az előnyömre válhat. Ennek tetejébe még vonzó is, így a sok nyafogós nő után tökéletes partner.

            De ott van Taehyung. Benne is van valami, amit nem tudok hova tenni. Nem egészen ugyanaz a vonzás köt hozzá, mint eddig bárkihez. És rá kell jönnöm, mi az. Tudnom kell, ezért minél több időt töltök vele és megnyílok előtte szánt szándékkal anélkül, hogy hátsó szándékom lenne, miszerint átváltoztatnám. Na, nem mintha Jungkookot először át akartam volna, hiszen csak rutinosan járta az utakat, engem pedig véletlenül vett észre. Már előtte is felfigyeltem rá, ez pedig jó indok arra, hogy kezelésbe vegyem.

            Tae nyakának finom, puha bőrét csókolgatva várom a választ. Tudom, hogy nem könnyű feldolgozni a hallottakat. Nem is hagyja magát tovább. Arra fordítja arcát, ahol kényeztetem, így kénytelen vagyok abbahagyni. Látom a zavartságot a szemeiben. Arca kipirult, de mégis erősen gondolkozik a válaszon.

-        Te miről beszélsz? – Dobja nekem a kérdést. – Miféle vámpír vagy te? Megőrültél? Nem léteznek vámpírok! – Rázza hevesen a fejét.

Csuklóit összefogom feje felett leszorítva és ajkaira hajolok. Nem csókolom meg, csak simogatom az enyéimmel. Megremeg alattam. Látszik rajta, hogy nem tudja, mit kéne tennie. Higgye el, amit mondtam, de akkor mik lesznek a következményei, vagy éljen abban a tévhitben, mint eddig?

-        Léteznek – suttogom.

-        Nem hiszek neked! – Vágja rá azonnal, mire felkapom a fejem.

-        Fogd már fel, hogy léteznek! – Szemeibe nézek a lehető legfenyegetőbben. – Nem kaptál elég bizonyítékot?

A fejét rázza nemlegesen, ahogy próbál lefordítani magáról, de nem jár sikerrel. Erősebb vagyok nála és ezt ki is használom. Akármennyire próbálkozik, addig nem fogom elengedni, amíg el nem fogadja a kész tényeket. Ha kell, megmutatom neki.

-        Jungkookra gondolsz? – Gondolkodik el váratlanul. – A kastélyt is megmutattad…

Érzem, hogy összeállnak fejében a képkockák. Lassan, de biztosan rájön, igazam van, és ahogy hatalmasra nyílt szemekkel néz enyéimbe, akkor tudatosul benne, hogy most milyen kiszolgáltatott helyzetben is van. Lehet, meg is bánta, amit tett. Nem kellett volna csak így nekem ugrania, de már késő. Szokatlan, hogy nem én tettem meg az első lépést, de ha most vissza is tántorodik, ez csak előny számomra. Tudom, hogy érez valamit irántam, ami csak leegyszerűsíti a dolgom.

-        É-én nem tudom, mit higgyek! – Hajtja le fejét összeszorított szemhéjakkal. – Összezavarsz! Miért mutattad meg Jungkookot?

-        Mitől kéne félnem? Hogy majd hazalopod? – Kérdezem tőle széles vigyorral. – Azzal nem én járnék rosszul és szerintem ezt te is nagyon jól tudod. Nem hiszem el, hogy egyszer sem fordult meg a fejedben, mi lehetek valójában.

Félve néz fel rám, beharapja alsóajkát. Legszívesebben itt helyben megrontanám, de türelmes vagyok. Időm, mint a tenger, senki nem fog zavarni minket. A célom elsősorban az, hogy felfogja, kivel is áll szemben. Onnantól kezdve nem mer majd feleselni. Bár Jungkook ezt az elméletet szépen felborította. Lázad, az utolsó pillanatig ellenáll, visszafelesel, egyezséget köt, de nem is akármilyet. Nagyon cseles. Ezért is szeretném vámpírrá változtatni, mert egy ilyen személyiségnek és elmének nem szabad elvesznie.

-        Arra gondoltam, hogy csak úgy nem fogok besétálni aztán békésen hazajönni vele! – Morogja.

Féloldalas mosollyal simítok végig szabad kezemmel arcán. Élvezem, ahogy beleremeg az érintésbe, hogy arca egyre pirosabb színt ölt a füléig terjedve. Ajkait érintve, azok résnyire szétnyílnak. Túl kívánatos. Nem fogom sokáig bírni.

-        Szóval valóban gondoltál rá, hogy ki kéne szabadítanod a fogságomból. – Kuncogom, ahogy torka vonalán haladok, végig követve szemeimmel a megtett utat. – Hasonlítasz Jungkookra. Ő is állandóan ellenszegül.

-        E-ezt meg hogy érted? – Kérdezi megremegő hangszálakkal, amint anyagon keresztül a mellkasánál járva simítom alhasáig haladva, majd vissza fel, folyamatosan ismételve a mozdulatsort kitérve az oldalára is. – Mit tettél vele? – Nyílnak tágra szemei.

Ajka széléhez hajolok, csókot hintek puha bőrére, majd végighaladok arcán füléig, bekapva a vékony kis bőrt, mire benne reked a levegő. Nyelvemmel óvatosan cirógatva a számba vett részt, majd a teljes füle szélén körbenyalva. Elfordítja fejét, próbál kitérni a „támadásaim” elől. Tudom, hogy élvezi, pedig nem akarja.

-        Nem különösebbet, mint amit veled is szeretnék most. – Súgom fülébe.

-        Micsoda?

De mielőtt még magától is rájöhetne, mire célzok, egy határozott mozdulattal fogok férfiasságára nadrágon keresztül. Fejét hátraveti, szája nagyra nyílik és egy kéjes nyögés hagyja el ajkait, miközben térdét felhúzza, így kényelmesen elférek lábai között. Vággyal teli csillogó szemekkel lesem minden kis rezdülését. Mennyire szexi látványt, ha valaki az én kezem által élvezi a kényeztetést. Csak az önbizalmam növeli. Azon lepődnék meg, ha tényleg teljes mértékben nem akarná.

-        Engedj el! – Próbál az oldalára fordulni, de csak jobban ráfogok. Felnyikkan, de most visszafojtja a hangját.

-        Nem úgy veszem észre, mintha azt szeretnéd. – Kuncogok.

-        De te nem vagy ember! – Szól rám.

Úgy teszek, mintha valóban elgondolkodnék a hallottakon, majd szem forgatva helyezkedek és átvetem lábaim csípője felett. Elengedem csuklóit, mire azonnal menekülő üzemmódba lép. Könyökére támaszkodik és próbálja kihúzni magát alólam, de nem jár sikerrel, csak saját magát fárasztja le vele, ráadásul folyamatosan hozzám dörgölőzve, amivel engem is izgat nem csak magát. Hamar rá is döbben erre, ezért pirulva hagyja abba a felesleges ficánkolást.

-        Nemrég még azt mondtad, hogy nem hiszel az ilyenekben. – Vigyorgom.

Elszántan néz szemeimbe és egy gyors mozdulattal felülve, megmarkolva a felkaromon a ruhát megkapaszkodik.

-        Akkor bizonyítsd be, hogy az vagy! – Parancsol rám.

-        Mi lesz, ha nem teszem? – Kíváncsivá tett.

-        Akkor feljelentelek testi erőszak vádjával. – Dől vissza kényelmesen az ágyra és diadalittas mosollyal néz fel rám. Mielőtt bármivel visszavághatnék, folytatja monológját. – De ha arra gondolsz, vámpírként úgyse esne bántódásod, én tudom, hol laksz, akkor megtudom mondani nekik, hogy Jungkookot hol rejted, hogy egyáltalán a te műved az eltűnése. Ezek már elég indokok lennének, hogy csapatostul induljanak ellened. Ha túl nagy falat lennél, biztosan hívnának más városokból segítséget. Ha úgy hiszed, hogy mindet eltudod hallgattatni, mondjuk megölöd őket, akkor az feltűnő lesz messzebbi tájakon is. Nem vagyunk olyan láthatatlanok, mint gondolja a legtöbb itt élő. Utaztam már el innen, tudom, milyen az élet odakint! És hidd el, nem én veszítenék. – Szóra nyitom a szám, de megint közbeszól. – És igen, megmerném ezt tenni. Már csak a legjobb barátom érdekében is! – Erre már nem tudok mit felelni. – Csak nem azt hitted, hogy nem tudom gyorsan végiggondolni a dolgokat? Ha nem is hiszek a természetfelettiben, akkor is ott volt az agyam kis rejtett zugában, ahol folyton ezen kattogtam. Mindennel fel vagyok készülve! Tégy, ahogy akarsz, de ellenem veszíteni fogsz!

Néhány másodperc erejéig csak nyitom majd zárom a szám, a válaszon tanakodva.

-        És ha téged is eltűntetlek szem elől, mint Jungkookot? – Kérdezem résnyire szűkített szemekkel.

-        Feltűnne az embereknek, hogy rövid időn belül tűnik el még valaki. Ráadásul pont én, aki közel állok hozzá.

És eljött a pillanat, hogy azt mondjam, nem csodálom, hogy Jungkookkal ilyen jól egymásra találtak. Mindkettő furfangos, eszes. A terv jól van kivitelezve, valóban mindenre gondolt. A végén tartanom kell majd tőlük. Kivéve, ha elérem, hogy epekedjenek utánam. Akkor a szeretet fogja hozzám fűzni őket. Nem lesz szívük ellenem fordulni, hiszen az olyan lenne, mintha ők ketten is elárulnák egymást vagy esetleg egy családtagot.

-        Honnan tudjam, hogy nem versz át? Ha most teljesítem a kérésed, miért bízzak abban, hogy majd utána nem adsz fel a rendőröknél? – Támaszkodom meg tenyeremen válla két oldalán.

-        Szerintem ez – mutat kettőnk közé. – Éppen elég indok. Ha annyira nem bírnálak, akkor nem… - itt elakad a mondattal.

Szemem sarkában rácba húzódik a bőr, ahogy mosolygok rá.

-        Akkor nem, mi? – Akkor is kihúzom belőle, amit elkezdett. – Nem szép dolog félbehagyni valamit.

-        Nem érdekes – Néz a plafonra, majd kihasználva, hogy szabadabban mozoghat, mint eddig, rúgkapálni kezd és karjaival is próbál letolni magáról. – Szállj le rólam!

-        Te kezdted! Törődj bele. Mint mondtam, nem szép dolog félbehagyni valamit, szóval én nem fogom félbehagyni, amit elkezdtél. – Felelem, miközben mozgásképtelenné próbálom tenni.

-        De nem leszek alárendelt! – Nyafog, mint egy lány.

-        Látom, érted a helyzetet. – Nevetek fel. – Pedig már az vagy. – Közlöm vele a tényeket, ahogy éhes szemekkel, beharapott ajakkal futtatom végig rajta szemeim. Élvezem, mennyire zavarban van. Ez csak erőt ad a folytatáshoz, hiszen tudom, hogy akarja.

Hiába próbál kiszabadulni. Hiába bármily próbálkozás. Ellenem semmi nem válik be, nem menekülhet. Magának köszönheti az egészet. Elvégre is ő vetette rám magát. Önszántamból én még személy szerint vártam volna ezzel, de túl izgató a látvány, ahogy alattam fekszik, és minden érintésemre látom a szemében, hogy a fellegekben jár, amit tagadni próbál. De neki se adok hosszabb időt, mint Jungkooknak, főleg azután, hogy ő kezdeményezett. Milyen meglepő! Sose találkoztam még ilyennel.

Felsője alá nyúlva simogatom hasát, lassan felhúzva, miközben csókokkal lepem el minden egyes kis centiméter bőrét nyakán, arcán, füle mögött, ahol visszafojtja a feltörni készülő sóhajokat. Szóval ott egy érzékeny pont! Tökéletes. Légzése szaporábbá válik, majd a feje felé emelem karjait, így a pólóját gyorsan lerántva róla.

-        Ne! – Szól rám, ahogy megszívom egy kicsit erősebben nyakánál a bőrt.

Megemelkedem róla, hogy szemeibe nézhessek, ő pedig kihasználva a helyzetet, változtat a pozícióján és a hátát fordít nekem.

-        Ezt nem lehet! – Nyöszörgi a párnája takarásában.

-        Már miért ne lehetne? – Cirógatom ujjaimmal oldalát, mibe beleborzong.

-        Mert én világéletemben a lányokhoz vonzódtam! Hetero vagyok! – Kukucskál ki oldalt.

Egy határozott mozdulattal visszafordítom az előző helyzetébe, mire összefonja mellkasa előtt karjait. Szem forgatva húzom el onnan őket, mondván, már éppen elég férfitestet láttam ahhoz, hogy most takargassa magát. Fülig pirul, amire ráteszek egy lapáttal egy kacsintással is, miközben levezetem egyik kezem alhasáig, majd a legérzékenyebb területre tévedve kezdem mozgatni a kezem.

-        Nekem nem úgy tűnik, mintha annyira nagyon irtóznál tőlem. – Kuncogom, ahogy figyelemmel követem, hogyan adja át magát lassan az érzés örömének.

Tovább haladok csókjaimmal kulcscsontjától kezdve le a mellkasáig, ahol ajkaim közé veszem egyik bimbóját és nyelvem hegyével cirógatom, a lehető legszenvedélyesebben dolgozva rajta, próbálva kicsikarni belőle egyetlen kis sóhajt, de hátravetett fejjel, a takarót markolászva, összepréselt ajkakkal küzd ellenem. Mikor már úgy érzem, hogy eléggé megkeményedett az egyik, áttérek a másikra is, de közben nadrágjának cipzárját lehúzom, kigombolom, így könnyebben hozzáférve ékességéhez. Érződik rajta, hogy elég szűkösen fér el, de nem adja meg magát ilyen könnyen. Tudom, mivel lephetem meg igazán, így nem is habozok, benyúlok bokszere alá és rászorítok hideg ujjaimmal, mire azonnal egy kisebb nyögés hagyja el ajkait. Vigyorogva nézek fel rá.

-        Csak nem tetszik? – Kérdezem tőle pimasz módon.

-        Ezt akkor sem lehet! – Fog csuklómra és próbálja elhúzni a szorításból, de csak azt éri el ezzel, hogy saját magán húzogatja az én kezem, így el is enged és inkább a tenyerébe temeti arcát. – Kérlek, engedj el! – Könyörög.

-        Miért tenném?

Ajkaimmal enyhén kockás hasán megyek végig, míg válaszát várom, ami nem érkezik. Ez annak köszönhető, hogy a sóhajoktól, amiket kicsikarok belőle, nem bír egy értelmes mondatot kimondani. És nem áll szándékomban másképp tenni.

            Lehúzom róla nadrágját zoknijával együtt, de mielőtt tovább folytathatnám bármily nemű munkálatom, egy pillanat alatt felül, erőszakosan lekapja rólam a felsőmet, és egy erőteljes lökéssel maga alá fordít. Lovagló ülésben elhelyezkedik felettem és lehajol hozzám szenvedélyes csókba hívva. Tincsei közé fúrva ujjaim ölelem magamhoz szabad kezemmel hátát simogatva.

-        Bevadulunk? – Kérdezem, mikor ajkába harapok.

-        Nem leszek alárendelt! Már csak azért sem, mert nem vagy képes megmutatni, mi vagy valójában! – Néz le rám felsőbbrendűen.

-        Nem szeretnéd, hogy megmutassam. – Sóhajtok, és valami furcsa érzés kerít hatalmába. Mintha nem is akarnám igazán, hogy tudja, mintha valóban aggódnék érte. – Fájna.

-        Nem érdekel! Ha azt akarod, hogy higgyek neked, hogy bármi bizalmam legyen feléd, akkor ezt a lépést muszáj megtenned! – Győzköd tovább.

Normál esetben rávágnám, hogy nem, vagy esetleg kiszívnám az alany vérét annyira, hogy egy csepp élet ne maradjon benne, de ő más. Nem szeretnék kárt okozni benne. Igaz, vére illata nagyon hívogató, de mégse érzem úgy, hogy képes lennék rá. Túl finomnak tűnik, szinte érzem a számban a forró fémes ízét, ahogy végigfolyik torkomon, teljesen feltöltve energiával. Milyen mennyei lenne!

Vágyakkal teli szemekkel vezetem pillantásom nyakára, pontosan arra az érre, ahol a szemfogaimnak át kéne szúrniuk. Ajkamba harapok a gondolatra. Miért nem bírom megtenni? Mi akadályoz meg ebben? Miért más, mint a többi ember? Hiszen egész életemben sose éreztem még ilyen vonzalmat. Kissé megrémít.

-        Hé, merre jársz? – Integet egyik kezével arcom előtt. – Figyelsz rám egyáltalán? – Ráncolja szemöldökét.

Pislogok párat ismét szemébe nézve.

-        Nem tudom megtenni… - suttogom, számomra is meglepő módon, mire Tae csalódott tekintetével, amivel ha lehetne, ölni tudna, lemászott rólam és gyorsan visszakapta magára a pólóját, mielőtt megakadályozhattam volna. – H-hé! Mit gondolsz? Mit csinálsz? – Támaszkodom meg alkaromon, felnézve rá.

-        Te mondtad, hogy nem fogod megtenni. Akkor sajnálom, de…

-        Ki mondta, hogy neked ebbe van beleszólásod? – Hidegülök el, mire szoborrá dermed és meredten bámul maga elé. – Mintha csak szívességet tennél!

-        Akkor fogadd el, hogy nem leszek alárendelt! – Erősködik tovább és folytatja a nadrágja felvételét.

Magam sem tudom, mi ütött belém, mielőtt még térdén is felhúzhatná a farmert, kezeire teszem enyéim és ajkaira hajolok. Nem hátrál el, várja, mit fogok most tenni. Én se döntöttem el még igazán, csak annyiban voltam biztos, hogy nem hagyhatom veszni a dolgot, ha már így az ölembe pottyant a lehetőség.

Tenyerem arcára simítom, hüvelyujjammal ajkaira vezetem, amik így résnyire nyílnak.

-        Rendben – szólok váratlanul. – Cserélhetünk szerepet.

Tágra nyílt szemekkel néz enyéimbe. Idegtépő a beállt csend. Most mire gondolhat? Mit fog tenni? Belemegy vagy makacskodik tovább?