Író: Ayu
Besorolás: +18
Szereplők: Taehyung, Jungkook
Páros: VKook
Figyelmeztetés: yaoi
Műfaj: AU, bdsm
Leírás: Taehyung huszonhét
éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége
van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami
pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?
Megjegyzés: Sziasztok! ^^
Tudom, most sokára hozom a folytatást, de higgyétek el, én szerettem volna
írni! Egyszerűen, áh! Tudjátok, milyen a család. Ha van idő végre letenni a
seggem írni, akkor rögtön menjünk mindenhova, vagy segítsek, vagy a, na eddig
nem voltam otthon, akkor beszélgessünk, meg minden egyéb. xD Szóval, ja, végül
mégis sikerült megszülnöm ezt a részt is. Remélem, tetszeni fog nektek! Jó
olvasást! ^^
U.i.: A képért köszönet Nari_Kim-nek, aki hosszúúú-hosszúúú napokat ölt abba, hogy végül ezt a képet megalkossa nekem a történethez. Nehéz volt eljutni idáig, sok volt a válogatás is, de végül megszületett a tökéletes, amiért itt is hálás köszönet! <3 Nagyon szépen köszönöm, ez nagyon tetszik! *-* És igen, végül erre esett a választásom. ^^
U.i.: A képért köszönet Nari_Kim-nek, aki hosszúúú-hosszúúú napokat ölt abba, hogy végül ezt a képet megalkossa nekem a történethez. Nehéz volt eljutni idáig, sok volt a válogatás is, de végül megszületett a tökéletes, amiért itt is hálás köszönet! <3 Nagyon szépen köszönöm, ez nagyon tetszik! *-* És igen, végül erre esett a választásom. ^^
Kínosan
érzem magam. Nem gondoltam, hogy bárki meg fog bennünket zavarni, éppen akkor,
mikor végre tényleg kettesben lehetünk, egymásnak adhatjuk magunkat, úgy
szerethetjük egymást, ahogyan nem szégyen, nem kell bujkálni, minden a
legnagyobb rendben. Éreztem én, mikor Jungkook olyan hevesen nekem esett, hogy
valami nincs rendben, az pedig nem volt más, mint az, hogy nem hallottam az
ajtó záródásának hangját, de a vágy eluralkodott felettem egy pillanat alatt, s
innentől kezdve nem érdekelt, mi lehet körülöttünk. Tudtam, hogy nincsen itt
rajtunk kívül senki, még a telefonja se zavarna be, erre nyitva hagyja az
ajtót! Egyébként is, az anyjának az lett volna a minimum, hogy mondjuk,
becsenget, vagy ha be is jön, akkor biztosan hallja, hogy valami nem okés, és
nem is tudom, valahogy feltűnhetett volna neki, hogy nem alkalmas az időpont. A
táskát is a folyosón hagytam!
Anyja velünk szemben a külső pultnak
dőlve áll, karjait összefonja mellkasa előtt, s úgy érzem magam, mintha éppen
vallatópadban ülnék, közben mégis szívesen nevetnék fel néha, mivel ez már
nevetséges, hogy nekünk soha nem jön össze semmi, de nem is baj. Így legalább
tisztázhatjuk a helyzetet az ő szüleivel is, mindenki megtudja végre, hogy
együtt vagyunk, nincsen titkolózás, és jöhet a boldogság! Sok nehézségen
mentünk már keresztül, kezdve azzal, hogy hogyan is ismertük meg egymást.
- Drága,
egyetlen szem fiam – kezd bele, amire már felnevetnék, de ajkam beharapva
fojtom magamba jókedvem. – Nagyon jól tudod, hogy semmi problémám azzal, hogy a
férfiak a zsánereid. – Megfogalmazása szabados, érti a fiatalok nyelvét, pedig
sugárzik róla, hogy művelt nőről van szó, mégis az ilyen helyzeteket
tökéletesen tudja oldani, nem úgy, mint az én anyám, aki állandóan zaklat és
leskelődik. Még azt is kinézem belőle, hogyha ez nálunk történik meg, akkor
képes beljebb jönni a szobába és akár popcornnal a kezében várni a folytatást.
Mintha valami BL fan lenne, pedig a fia vagyok! – Megint titkolózni próbáltál?
Ha most nem jövök el, akárki bejöhetett volna hozzátok, mivel nyitva hagytad az
ajtót. Elég felelőtlen megmozdulás volt ez tőled, Kook. Még nem is ez a
probléma, mert… hogy is hívnak? – pislog rám ártatlanul, amit megmosolygok.
- Taehyung.
- Igen,
szóval ez nem gond, mert Taehyung bár nem gazdag, de egy olyan személy, akit el
tudunk fogadni melletted, még ha apád még nem is ismeri. Összevissza beszélek,
teljesen lényegtelen, miket zagyválok itt, csak egy kérdésem lenne. Mióta
vagytok együtt?
Jungkook nyitja száját, majd vissza
is zárja, majd olyan nagy szemeket mereszt rám, amitől ismét kedvem támad
nevetni, de helyette csak szám elé teszem kezem, miközben előredőlök ültömben,
és könyökeimen támaszkodva nézek az idősebb nőre.
- A
napokban jöttünk össze – adom meg a feleletet számára én, mire felcsillannak
szemei. – Nehezen indult a kapcsolatunk – erőltetek magamra egy mosolyt.
A mellettem ülő szúrós pillantással
illet, de lepereg rólam, rég nem tartok már tőle. Nincsen hatalma felettem,
járunk, nem pedig szado-mazo kapcsolatot játszunk. A lapjaink egyenlők, nem
büntethet, különben én is megtehetem, amit nem szeretnék, tekintve, hogy
felületesen, de ismerem a múltját. Bele se merek gondolni, milyen fájdalmakon
ment keresztül azért, mert az az idióta tanára kihasználta, szegény
szerencsétlen meg még kiskorú volt, és elmondása alapján nyurga, tehát nem
tudott mit tenni. Szólni persze, hogy nem mert, ha szerette. Én nem fogom
eljátszani a bizalmát.
- Őszinte
leszek – folytatja anyja rám nézve. – Ezt a kapcsolatot el tudom fogadni, mert
úgy látom, te egy nagyon is érett, felelősségteljes ember vagy, a fiamnak meg
éppen erre van szüksége. – Jungkook nyitja száját, hogy közbeszóljon, de anyja
könnyedén inti csendre. – Azt mondom, terítsünk fátylat az imént történtekre,
sajnálom, hogy rosszkor zavartam, de nyitva volt az ajtó. Értelemszerűen anya
létemre aggódtam, hogy mi történt.
Fülig pirulok, ahogy eszembe jut a
pár perce történt lebukás, s tarkóm vakargatva nézek el oldalra. Kínos az egész
szituáció, nem tudom, mit kellene reagálnom, elvégre azt mondta, el tudja
fogadni a kapcsolatunkat, de utána hozzáteszi az imént történteket is, amitől
zavarban érzem magam. Az anyák sose tudják, hol a határ, most mégis melengeti a
szívem legbelül, hogy elfogad a családban, pedig egy senki vagyok hozzájuk
képest.
- Örülök,
hogy végre van valakid, Jungkook – fordul fiához, mire nyomban a szólított felé
kapom pillantásom, hogy lássam reakcióját. – De ha azt szeretnéd, hogy
családban maradjon, akkor egy kis etikett órát tartani kell neki, nem hinném,
hogy tudja, hogyan mennek nálunk a dolgok.
- Majd
figyelmeztetem, ha lesz bármi, viselkedni úgyis tud, nem kell órákat adni neki
– morogja. – Ezt egyébként sem hiszem, hogy most kellene megbeszélni. Holnap
utazunk el, te is nagyon jól tudod, és erre itt vagy és nem vagy képes békén
hagyni minket!
- Pontosan
a holnap miatt jöttem át hozzád! Kellene néhány irat.
- Miért
nem tudtál volna megdobni egy sms-sel ahelyett, hogy zaklatsz?
- Vigyázz
a szádra Jeon Jungkook, mert nagyon meggondolatlanul beszélsz! Menjünk az
irodádba, aztán itt se vagyok, békén hagylak titeket.
Jungkook orra alatt morogja, hogy
mennyire elege van abból, hogy soha sehol nem tudunk kettesben maradni, amit
ajkamba harapva kuncogok meg, s nézem végig, amint feláll az asztaltól és
anyjával együtt nekiindul a folyosónak. Nekem semmi keresnivalóm közöttük, nem
is érteném, miről zagyválnak összevissza, egyébként is csak útban lennék. Addig
is van időm arra, hogy végre fogjam a cuccaimat és felmenjek Jungkook
szobájába, mert márpedig ott fogok vele aludni az éjjel. Múltkor is ő maga
mondta, hogy menjek oda, akkor most, hogy járunk, miért kellene nekem külön
szoba? Néha biztosan jól fog jönni egy hely, ahová elvonulhatok, ha elegem van
belőle, elvégre nem tudok csak úgy hazaugrani, de az majd akkor, ha összekapunk
szokás szerint valami badarságon, jó hely lesz.
A szobába lépve ugyanaz fogad, mint
ami akkor volt, mikor legutóbb tartózkodtam idebent. Illik Jungkookhoz, az
illatokról meg ne is beszéljünk! Szép hely, otthonos, de közben megvan a maga
kisugárzása, hogy valójában ez a ház munkahelyként is szolgál. A földszinten is
ideje lesz szétnéznem, meg úgy összességébe véve mindenhol, hogy mégis csak
tudjam, mi hol van.
Jézusom! Hiszen már úgy gondolkodom,
mintha ide akarnék költözni! Nem mintha túlzottan ellenemre lenne, hogy vele
legyek, de elég kiszámíthatatlan, még nem is ismerem olyan régóta, így jobb, ha
tartjuk a távolságot. Jobban ki kell ismernünk egymást, meg kell tapasztalnunk,
milyen is az, ha úgy vagyunk együtt, ahogyan a normális párok. Türelmes vagyok,
tudom, hogy Kooknak időre van szüksége, elvégre nem fog egyik pillanatról a
másikra megváltozni az attitűdje a dolgokhoz, viszont dicséretre méltó, hogy
ilyen szinten is, de megnyílt nekem. Velem akar lenni, velem járni, velem élni,
s nem úgy, mint az előző alávetettekkel, hanem, mint szerelmével. Ez is
képtelenségnek tűnik, ha visszagondolok, milyen is volt az elején, viszont most
sokkal édesebb, mégis ugyanúgy domináns, de közben elmondta, hogy képes lenne
nekem adni magát. Szeretem őt, ő is engem, s bár nem mondja ki, érzem, hogy így
van, elég volt egyszer hallanom. Elfogadom így, ahogy van, elvégre így is
szerettem meg.
Békésen pakolok ki táskámból, majd
megcélozva a fürdőt, bemegyek, hogy megtisztálkodhassak ezután a hosszú és
fárasztó nap után. Korán reggel óta fent vagyok, dolgoztam, úgyhogy álmos
vagyok, még ha ez nem is olyan rég még nem volt elmondható rólam. Csak be
szeretnék feküdni a pihe-puha ágyikóba, hogy aztán a fiatalabbhoz bújva
merülhessek mély álomba.
A kellemesen meleg víz jól esik
bőrömnek, s fel is frissülök tőle, miközben elkenem magamon a tusfürdőt. Tudom,
hogy milyen az, mikor a másik keni el rajtam a krémes anyagot, így
automatikusan le is hunyom szemeim, ahogy megjelenik előttem képe.
Nem! Fáradt vagyok! Nem szabad
rosszra gondolnom, már így is nagyon késő van, mindkettőnknek szüksége van a
pihenésre, de legalább együtt lehetünk. Nem szabad, hogy elkalandozzanak a
gondolataim, mert a végén megvárom, hogy bejöjjön mellém zuhanyozni. Akkor
aztán használhatom a tusfürdőt újra!
Viszonylag hamar kimászom a
zuhanyfülkéből, majd bekészülve az alváshoz, pizsamában lépek vissza a
hálószobába, ahol még mindig egyedül tartózkodom. Biztosan beszélgetnek, ami
nem meglepő, van is mit magyarázni miattam, amit gondolom, előttem egyikük sem
szeretne. Nem hibáztatom őket érte, én is kínosnak érezném, ha az anyám
Jungkook előtt faggatózna és magyarázna olyan dolgokról, amik nem feltétlen
tartoznak a harmadik félre, mert ez amolyan szülő és gyermekére tartozó téma.
Befekszem az ágyba, s meg is
szeretném várni a másikat, így csak egy kicsit hunyom le szemeim, hogy addig is
pihenjek. Gondolataim ezer fele kalandoznak, követni nem bírom őket, így csak
hagyom magam sodródni az árral, a fekete mélységgel, a lágyan elnyomó álommal,
mely fel se tűnik.
Valaki homlokomra csókol, majd
elfekszik mellettem az ágyban, mire szemeim lassan nyílnak ki a sötét szobában.
Álmosan nézek körbe, de alig látni valamit, így a mellettem fekvőre esik
legközelebb pillantásom, aki az éjszakai fényektől megvilágítva az ablakból,
néz rám csillogó szemekkel. Elmosolyodom, ahogy tudatosul bennem tette, s úgy
bújok mellkasához, átölelve testét, kényelembe helyezve magam, mire hajam
simogatja.
- Nem
szerettelek volna felkelteni – szól csendesen.
- Nem
is aludtam még, csak egy kicsit lehunytam a szemem, de… miért nem mész el
zuhanyozni? – húzódom el, szemöldököm ráncolva, bár ahogy a levegőbe szimatolok,
csak kellemes illat csapja meg orromat.
- Már
voltam, Tae – kuncogja. – Az a néhány másodperc elég hosszú idő volt, mivel
anyámmal még sokáig elvoltunk lent, mire meg bejöttem, te már rég szuszogtál.
- Ez
nem igaz – dünnyögöm. – Ébren voltam.
- Inkább
aludj – simít végig karomon is, majd újabb csókot hint homlokomra. – Erről nem
fogok vitát nyitni.
Nem kell kétszer kérnie, visszabújva
hozzá pillanatokon belül az álmok mezejére lépek, miközben a fiatalabb
tusfürdőjének kellemes illatát szívom magamba. Már most imádom, hogy mellette
alhatok el, bűntudat nélkül ölelhetem magamhoz, s tudom, hogy benne sincsenek
már olyan gátlások, mint eddig, még ha új is lesz számára, hogy járjon
valakivel.
Az előző kapcsolatában ő volt a
passzív fél, ezért megtapasztalta mindkét fél szerepét az évek során. Tudja
jól, milyen az, ha fáj, s azt is, milyen, ha szeretettel érnek hozzá, mert
biztos vagyok benne, hogy eleinte kegyesen bánt vele az exe, különben nem
szeretett volna olyan szinten belé, hogy utána olyan szinten összetörjön,
ügyvédhez kelljen fordulnia egy teljesen megújult külsővel, amit a világ felé
mutat. Alig tudom elképzelni, hogy kis törékeny volt, most pedig úgy fekszik
mellettem, mint egy félisten. Szeretném, ha be tudnám gyógyítani a sebeit, de ő
maga mondta, mikor még csak próbaidőn voltam, hogy sokan első kapcsolatra
építenek, most pedig már teljesen megértem. Gondolhattam volna, hogy magából
indul ki. Egy valami viszont emiatt böki az oldalam. Nem tartom kizártnak, hogy
valamin nem tud túllépni, hogy első kapcsolatra épít. Értelemszerűen a
fájdalmakra gondolt magát tekintve, elvégre azért van a „játszószobája”, ami
tele van fenyítőeszközökkel. Fel akarta cserélni a szerepeket a bosszú miatt,
de vajon elég vagyok-e én arra, hogy elfeledje a sok rosszat? Talán nem kellene
elutasítanom azt a kis világát teljes mértékben, hanem hagynom, hogy valamilyen
szinten kiélje a már berögzült szadista hajlamait, hiszen bántani úgysem képes,
a többit meg élvezem.
Reggel én ébredek előbb, így elém
tárul a másik békésen alvó, kisimult arca. Ilyenkor látni igazán más, valójában
mennyire kis ártatlan, egy szeretetre éhes férfi, aki ezekben az esetekben
kisfiúnak tűnik – már, amíg a takaró alá nem nézek. Vigyázni szeretnék rá,
elfeledtetni vele a rosszat, s az eddigi életét az alávetettekkel és a
szerződéssel. Nem, azt nem érhetem el, hogy ne akarja használni a kis
fenyítőeszközeit a titkos szobácskájában, de meg kell változtatnom a
hozzáállását. Szívesen járok oda be, ha innentől kezdve nem úgy fog arra a
helyiségre tekinteni, mint eddig. Értelemszerű, hogy számára az a szoba mit
jelent, de azt szeretném, ha csak én léteznék számára, hogy én legyek az
egyetlen, akire azokkal a csillogó szemekkel ránéz.
Közelebb hajolva hozzá lágyan
csókolok ajkaira, mire izmai haloványan rezzennek is egyet, amit megmosolygok.
Nem húzódom el, egy újabb puszival ajándékozom meg, majd éppen annyira válok el
tőle, hogy még párnácskáink érjék egymást. Ekkor kinyílnak szemei, s néhány
rövid másodpercig csak mered rám, majd váratlanul mozdulva ölel magához és
tapasztja össze ajkainkat, magára fordítva. Hosszas percekig élvezzük így a
másikat, mikor is kezei elvándorolnak testemen, így utána kapva állítom le.
Mindent tudó mosollyal húzódom el, majd kelek ki az ágyból, mire szomorúan néz
utánam.
- Előbb
reggeli – tájékoztatom. – Te csak maradj itt nyugodtan, kelj fel, addig én
összedobok valamit. Nem várok még egyszer rád, hogy összeüss egy rántottát.
- Vicces
– húzza fel ajkait sértetten, amit megkuncogok, végül elhagyom a szobát.
A reggelit hamar összedobom, még
bacont is rakok hozzá, s elsőre sikerül is tökéletesre, majd még díszíteni is
marad időm, így szépen meg is terítek, majd leteszem a szokásos helyinkre a
tányérokat. A fiatalabb ekkor végre benéz a helyiségbe, s a levegőbe szagolva
elégedetten mordul fel, viszont nem bírom ki, hogy ne szúrjak oda neki, hogy
még várhatnánk egy órát, ha rá kellene várni. Erre persze elsötétül pillantása,
s hátulról elkapva magához húz, mire ficánkolva próbálok kijutni fogságából, de
egy pillanat alatt dermedek le, mikor nyakamba harap, így fájdalomtól hangosan
nyögök fel, de azért nevetve válok el tőle.
Hamar végzünk az evéssel, a piszkos
tányérokat pedig együtt takarítjuk el, amitől újból csak boldognak érzem magam,
hogy velem ilyen. Még sokáig fogok meglepődni rajta, hogy tud normális is
lenni, de ez nem jelenti azt, hogy ne tetszene, azért nem bírom ki, hogy ne
piszkáljam vele. Természetesen felhúzza magát az ilyen elszólásaimon, amikért
kapok is, de még időben leállunk a harccal, mielőtt megint elfajulnának a
dolgok és kínosba nem fordulna csatánk.
Ujjainkat összekulcsolva megyünk
vissza az emeletre, aminek újfent csak örülni tudok, elvégre az utcán ezt nem
tehetjük meg, pedig jó érzés, hogy tartozom valakihez.
- Hol
tartod a kulcsokat? – kérdezek rá váratlanul, mire megtorpan az egyik emelet
folyosóján, s kérdő pillantással bombáz.
- Mégis
ide szeretnél költözni?
- Nem
– vágom rá határozottan, mire nyomban csalódottá válik tekintete. – Mármint ne
érts félre! Nincsen azzal problémám, hogy idejöjjek, mindössze ez még túl gyors
lenne.
- Egyáltalán
nem gyors… más is lakott már itt rövidebb időre.
- Köszönöm,
hogy emlékeztetsz rá, miért ne tegyek így – csettintek egyet, majd el is húzom
kezeim övétől. – Csak neked szerettem volna jót, de ha nem mondod meg, hol
vannak a kulcsok, akkor nem érdekes – nézelődöm mindenfele. – Már nem is
érdekel… más is lakott itt – morgom el a végét.
- Figyelj…
- Nem
érdekel.
- Tae!
– szól rám erélyesebben. – Hogy te mennyit bírsz hisztizni! Rosszabb vagy, mint
egy nő! – fújja fel magát.
- Miért?
Csak nem volt már nővel dolgod, hogy így tudod?
- Az
irodában vannak – vált témát gyorsan, viszont jól tudom, hogy meg akarja
kímélni magát egy kínos beszélgetéstől. Egyértelmű, hogy a családjában vannak
nők, így tudja, milyen is az, ha hisztiznek, éppen ezért én se fújom fel magam
rajta. – De minek kell az neked és melyik?
- Azon
gondolkodtam, milyen lenne, ha én kötnélek ki téged – lépegetek hátra, majd
hitetlen képét látva, nevetve fordulok el, hogy az irodájába vegyem az irányt.
Hamar a nyomomba érve, résnyire
szűkített szemekkel vizsgálva próbál kiolvasni belőlem valamit, ettől viszont
csak jobb kedvem lesz. Kíváncsi lennék, mire gondolhat, hogy egyáltalán mit
hitt, milyen lesz a kapcsolatunk, ha összejövünk. Azt sem tartom kizártnak,
hogy elhiszi, hogy kikötném, elvégre ő maga mondta, hogy nekem képes lenne
átadni magát. Nem, annak nem jött el az ideje, az már tényleg túl gyors lenne.
Arra van szükségem, hogy a lehető legjobban feloldódjon mellettem, majd akkor
merek lépni, addig is meg vagyok elégedve ezzel a felállással is.
Megmutatja, hol vannak a kulcsok, s
mindegyik fel is van címkézve, így hamar megtalálom azt, amelyik nekem kell,
mire szemei meglepetten nyílnak tágra, de szó nélkül követ fel az emeletre,
ahol a rejtegetett szobája található. Az ajtó előtt megállva megkérdőjelezem
saját magam, hogy valóban ezt szeretném-e, de ehhez kétség sem fér, hiszen
szeretem a fiatalabbat, a vállalatörököst. Azt akarom, hogy neki jó legyen,
márpedig mindentől én sem ódzkodom.
- Meggondoltad
magad? – töri meg a csendet. – Mégsem szeretnél oda bemenni?
- Egy
kis újítás ráfér majd, mert utálom már csak a gondolatát is annak, hogy Jimin
is ott volt bent – sóhajtom leengedve vállaim, velem ellentétben pedig a
mellettem állónak megfeszülnek izmai. – Azt hiszem, megvan az első, amit kérek
tőled és azért fogok hisztizni, hogy vedd meg. – Kérdőn húzza fel fél
szemöldökét, de látni rajta, hogy tetszik neki, hogy végre valahára el tudom
fogadni, hogy kérhetek tőle bármit, hiszen van pénze. – Újítsd fel a szobát.
- Tessék?
- Jól
hallottad. Nem akarok úgy bejárni, hogy neked eszedbe jutnak az előzőek, vagy
akár nekem is ez járna a fejemben. Ha komoly kapcsolatról beszélünk, akkor
elvárom, hogy neked ne legyen senki más még a papírjaid között se, úgyhogy
azokat is eltűntetheted. Viszont azt szeretném, ha olyan ágyba bújhatnék, olyan
takaróval és párnákkal, amiket más nem használt előttem, márpedig… tudom, hogy
nem csak én voltam, úgyhogy… ezt szeretném kérni, de egyelőre – fogom meg csuklójánál,
s tenyerét felfelé fordítva ejtem bele a kulcsot – megelégszem azzal, ami van.
- Be
akarsz menni? Oda? Te? – húzza fel szemöldökét, de már látom azt az izgatott
csillogást szemeiben, melyek elárulják, mennyire szeretne már játszani. Tudtam
én, hogy nem fog egyik pillanatról a másikra elszokni ettől. Az sem kizárt,
hogy soha.
- Kinyitod
végre azt az ajtót, vagy egész délelőtt állhatunk itt és várunk, amíg indulnod
nem kell? – forgatom szemeim.
Szavaimmal elérem a kellő hatást,
így már be is dugja a kulcsot a zárba, hogy aztán azt elfordítva újból
betekintést nyerhessek a vörös szobába. Belépve már vissza is zárja, ezúttal
valóban gondol arra, hogy ne zavarjanak – habár ezt mindig be szokta, elvégre
ez titkos. Körbenézek a helyiségben, mitől kicsit összeszorul a torkom, végül
mégis szembefordulok a másikkal, aki egyelőre nem mer megközelíteni, de nem
veszi le rólam szemeit.
- Ha
idebent vagyunk, akkor a szabályok élnek, mert ez nem csak egy sima játék –
lépeget lassan hozzám. – Nem gondoltam, hogy be akarsz jönni a történtek után,
de örülök, hogy most mégis itt állsz.
- Nem
mondtam, hogy én leszek az alávetett – próbálom letörni szarvait, mire széles
mosolyra húzódnak ajkai. – Ne vigyorogj, nem viccelek.
- Ha
komolyan gondolnád, akkor nem így közölnéd. Ismerlek már eléggé ahhoz, hogy
tudjam, de igazad van, nem kellene húzni az időt – fogja két keze közé arcom, s
csókol meg hosszan. – Szóval játszani szeretnél? – Egy pajzán mosollyal
válaszolok, mire könnyedén fordít rajtam, hogy háttal álljak neki, majd nyakam
harapdálja meg, miközben kezeivel csípőm körül simogat, s megragadva felsőmet,
felhúzza rajtam az anyagot. – Emeled a karod! – adja ki parancsba, mire szó
nélkül teszem, amire kér, így hamar meztelenné válik felsőtestem előtte. – Ugye
emlékszel még a biztonsági szavakra?
- Rózsaszín
és kék? – Válaszomra újból nyakamba harap, mire összepréselt ajkakkal nyögök
fel.
- Ha
itt vagyunk, használnod kell, hogy tudjam, hogy érzed magad – veszi fogai közé
fülcimpámat, miközben karjaival átölelve húz magához.
- Vörös
és sárga, tudom – döntöm vállára fejem, hogy kényeztessen tovább.
Nyakam érzékeny bőrét ostromolva
szívogat, vagy éppen csókolgat, amit én karjai között megbújva élvezek. Átfogom
övéit, s így fordítom fejem felé, hogy ajkaimra is kapjak csókjából, amiért nem
kell sokáig könyörögnöm. Végül elengedve vállaimnál fogva térdeltet le a
földre, s szabja meg, hogy ne mozduljak, legközelebb pedig már a megszokott kis
szembekötővel tér vissza, hogy eltakarja előlem a világot. Nem bánom, hogy így
tesz, sőt, kifejezetten izgalmasabbak így az aktusok, bár ez nem jelenti azt,
hogy ne élvezném, mikor láthatom a bőre alatt megfeszülő izmokat, mikor
felettem támaszkodik, a sötétlő szemeivel, melyek végig engem fixíroznak.
Tudat alatt harapok ajkamba, mire
megérzem ujjait államon, majd végig is simít alsó párnácskámon, ezzel elérve,
hogy kiengedjem fogaim közül. Megkapom, hogy emlékeznem kellene, ennek milyen hatása
van rá nézve, amit megkuncogok, viszont kapok egy gyors csókot is, minek végén
erősebben harap ajkamba. Izgatott vagyok, mert nem tudom, ezúttal miféle újat
fog mutatni, hogy egyáltalán milyen messzire menne el a történtek után, hogy
tudja, már járunk, habár a szabályok élnek. Látásomra nem támaszkodhatom,
viszont a többi érzékszervem felerősödik, s hallásomra fektetve hangsúlyt
figyelek oda, merre jár a szobában. Hallom, amint fiókokat húzgál, majd a
lépteit, amint másfelé megy, végül egészen hamar visszatér hozzám – habár egy
örökkévalóságnak tűnik a várakozás bekötött szemekkel.
- Csábítóan
festesz itt ülve. – Hangjából hallani a jókedvet. – Add a kezed! – Teszem,
amire kér, így meg is emelem az egyiket. – Mind a kettőt. – Szemöldököm ráncolva
emelem a másikat is, mire megérzem, amint egy finomabb anyagot köt köréjük, így
összefogva őket.
Segítséggel állok fel, majd el is
vezet valamerre, sejtésem szerint az ágy irányába, de nem lépek lassan,
megbízom benne. Kezeim a fatámlára helyezi, megkér, hogy abba kapaszkodjak, s
így lép mögém, hátamon csókolgatva végig, miközben nadrágomtól megszabadít,
vele együtt pedig alsónadrágomtól is. Minden csókja felperzseli bőröm, ajkaim
pedig résnyire nyitva állnak, ahogy mélyen szívom magamba a levegőt. Kíváncsi
lennék, rajta mennyi ruha lehet, mert ki tudja, menet közben mit dobált le
magáról, de ezt valószínűleg sokkalta később fogom megtudni. Kár, pedig
szívesen legeltetném az izmos testén szemem.
Ügyel arra, hogy ne érjen hozzám
testével, viszont kezét bevetve simít végig mellkasomon hátulról, majd vezeti
egyre lentebb, egészen már éppen meredező tagomhoz, mely köré fonja ujjait,
kicsikarva belőlem egy kisebb sóhajt. Óvatosan,
mégis a megszokott rutinnal kényeztet, amit ugyanúgy élvezek, mint bármikor
máskor. Tetszik, hogy most nem sietünk sehova, hogy van időnk kiélvezni
egymást, s nem a hirtelen elkapott hévvel esünk a másiknak.
Addig-addig masszírozgat és lepi el
vállam csókjaival, amíg elég keménnyé nem válok kezében, ekkor pedig újból
ellép tőlem. Következőleg már hallom is egy tubus hangjának nyitását, majd nem
telik bele sokba, hogy farpofáim szétfeszítve masszírozgasson bejáratom körül,
a hideg, síkosítós ujjaival. Mikor első
ujját belém vezeti, szorosabban megmarkolom a fatámlát, de nyögésem
visszafogom, egy halk sóhaj szökik csak ki ajkaim résén át. Lassan, óvatosan
körözget, mintha ez volna az első, emiatt pedig türelmetlenül nyöszörgök fel, s
nyomom is ki jobban fenekem neki, mire meg is hallom kuncogó hangját. Nyakamra
tapasztja ajkait, újabbat szívva rajta, így kétség sem fér hozzá, hogy
ismételten gyönyörű szép színes lesz a bőröm.
Második ujját bevetve ollózgat
bennem, de továbbra is kegyes, túlontúl is az, ami gyanús, valamiért úgy érzem,
itt még lesz valami. Viszont az sem kizárt, hogy én gondolom túl az egészet,
valójában csak azt akarja ezzel megmutatni, hogy attól függetlenül, hogy
idebent vagyunk és a szabályok élnek, nem kell tartanom tőle, nem lesz
kegyetlen velem.
Szabad kezével előrenyúl, hogy
férfiasságom kényeztesse tovább, mintha csak arra ügyelne, hogy ne gondoljak a
fájdalomra, de jelenleg egyáltalán nem érzek így. Sóhajtozva élvezem, amit
velem tesz, miközben harmadik ujját is csatlakoztatja a többihez, s úgy körözget
és húzza szét őket, hogy minél tágabb legyek. Ajkam harapdálva nyomom kezébe
magam, hogy mélyebbre merítse ujjait, mikor is ennek köszönhetően eltalálja
legérzékenyebb pontom, ekkor pedig már nem bírom visszafojtani nyögésem,
váratlanul szalad ki belőlem, amit ő egy elégedett felmordulással élvez
szintén, miközben fülemre csókol. Tovább kényeztet, s tágít, újból kitapintva a
lényeget, belőlem hasonló reakciót váltva ki, a támlát pedig már biztosan
elfehéredett ujjakkal markolom.
Kihúzza ujjait, majd hallom, hogy
tesz egy lépést az ellenkező irányba, végül motoszkálás, ruhavétel hangja töri
meg számomra a csendet, amire további izgatottsággal figyelek, ha már nem
láthatom. Kezeim nem merem elvenni a fáról, félek, hogy kikapok érte, elvégre a
szabályok élnek, tehát, ha ellenszegülök, biztosan megbüntet, ha nem is olyan
fájdalmasan. A fenekeléssel mondjuk nincsen különösebb problémám, néha
kifejezetten élvezem.
Beáll mögém, csípőmre fog, s ekkor
már gyorsan meríti el magát bennem. Fejem előrebicsaklik, ahogy szemöldököm
ráncolva fel is nyögök, de nem érdekel a kezdeti fájdalom. Szándékosan lökök
egyet csípőmmel, hogy mozgásra késztessem, ő pedig eleget téve kérésemnek húzza
ki, majd löki vissza magát belém azonnal gyors mozgásra kapcsolva.
- Fogd
lentebb, hajolj csak le! – adja ki az újabb parancsot, mire először ledermedek,
végül teszem, amire kér úgy, hogy közben nem hagy fel a mozgással. – Jobban! –
teszi hátamra egyik kezét, s úgy ösztökél arra, hogy még lentebb hajoljak,
ettől pedig sokkal kiszolgáltatottabbnak érzem magam, mint eddig.
Mélyen löki magát belém, s sokkal
érzékenyebben érint belülről, mint eddig, köszönhetően a felállásunknak, s így
prosztatám is újból eltalálja, amitől alig bírok kapaszkodni. Lábaim
megremegnek, izmaim megfeszülnek a feltörő érzésre, a bizsergéstől, a
forróságtól, a kéj játszmájától. Próbálok a lehető legkevesebbszer hangot adni
élvezetemnek, de nem bírom magamban tartani, hiszen túl jól ismeri a
gyengepontjaim, és úgy alapvetően bárkijét.
Váratlanul húzódik ki, majd állít
vissza egyenesbe. Számításaim szerint magával szembefordít, aminek nem sokkal
később bizonyítékot is kapok azzal, ahogy ajkaimra csókol, én pedig
automatikusan nyúlnék érte, de kezeim elég jól összekötötte, így pedig kényelmetlen.
Fel is nyüszítek, rángatva karjaim, mire mellkasomra fogva lök egy erőteljeset
rajtam, így az ágyra zuhanok, szívem viszont majd kiugrik a helyéről, elvégre
nem fogom fel, mi van velem, hiszen nem látok.
- Mássz
fel!
Ha nem mondja, akkor is így tennék,
csupán a kezdeti sokk ködösít el, de teszem, amire kér. Akár egy kukac, úgy
érzem magam, ahogy felmászom, arcom pedig elönti a pír, milyen kiszolgáltatott
helyzetben is vagyok, mégse bánom, hogy bejöttünk ide.
Pillanatokon belül benyomódik két oldalamon
az ágy súlyától, s meg is érzem a testéből kibocsájtó hőt, ahogy felettem van.
Összekötött csuklóimra fogva emeli azokat fejem felé, hogy az ágy végével is
összekössön. Hangosan véve a levegőt fordítom fejem abba az irányba, pedig nem
is látok semmit, ez mégis reflexszerűen előjön belőlem. Ennek köszönhetően
nyelvét kidugva nyal végig torkom vonalán, amibe beleborzongok, végül ajkaimon
köt ki. Egyszerre látszódhat ez az egész undorítónak, én mégis készségesen
nyitom szám, hogy ízlelőszervével bejusson oda, hamarabb érintve azzal, mint
párnáival. Számításaimmal ellentétben mégsem csókol meg, mindössze ajkaim
benedvesíti, de nem húzódik el. Mintha csak tudat alatt valami megsúgná, mit
kell tennem, én is kidugom nyelvem számból, így simítok végig övén, végül
oldalra döntve fejét, ezt a pillanatot választja arra, hogy végre megcsókoljon.
Felmordulok az érzésre, hogy sokkal közelebb érzem ilyen módon magamhoz, mintha
simán kapott volna utánam.
A csók közben mellkasom simogatja,
néha megcsipkedi mellbimbóm, amire egy elhaló nyögés tör fel belőlem, majd
tovább simogat hasamnál. Lábujjaim összehúzóm, ajkaitól el is szakadnék, ha
hagyná, de erőszakosan nyom a párnák közé, már újból durvábbá válva, lábaim
pedig felhúzom. Az ismeretlen érzés, mely körbeöleli merevedésem, egyszerre jó
és furcsán szokatlan, kissé rossznak tűnik, de nem az. Az anyag, mely
körbeölel, olyan, mintha magába akarna szippantani. Szilárdnak tűnik, mégis
olyan puha, amit nem tudok hova tenni. Ezzel még soha nem találkoztam, és előző
alkalmainkkor sem vetette be. Úgy érzem, még sok újdonságot tud mutatni
számomra.
Agyam teljesen elködösíti a
szenvedély vörös köde, ahogy az ismeretlen kis eszköz stimulálja farkam. Nem
bírom ki, hogy ne nyögjek ajkai közé, ahogy újra és újra végigjár egyfajta
masszírozó, mégis puha érzés, mintha részben ő maga dolgozna rajtam odalent.
Szívem majd kiugrik a helyéről, a levegőt csak úgy kapkodom, így nem is tud
tovább csókolni, kénytelen elválni tőlem, viszont helyette áttér nyakamra, majd
tovább halad kulcscsontomra, majd mellbimbómnál állapodik meg, hogy megszívogassa.
- Jungkook
– sóhajtom kéjesen nevét, mire elszakad mellkasomtól, s a stimulálás is abbamarad.
– Most komolyan?! – ficánkolok alatta, szenvedve.
- Mondtam,
hogy idebent a szabályok élnek. - Hangjából sugárzik, hogy jó a kedve.
- Ezt
még… vissza fogod kapni, csak úgy szólok! – vonaglok meg, hátha sikerül
elérnem, hogy tovább kényeztessen, de semmi. – Inkább ki se mondom a neved, úgy
lesz a legegyszerűbb… - morgom, miközben már csípőmmel is fellökök, amit megkuncog,
de menet közben helyezkedni kezd, s lábaim terpeszbe rakva foglalja el helyét
közöttük, majd be is pozícionálja magát bejáratomhoz, mégse tesz semmit. – Ó,
kérlek! Csinálj már valamit! – Ekkor tövig belém meríti magát, így egész
testemben végighullámzok, fejem hátravetem, s egy mélyről jövő nyögés szakad
fel torkomból.
- Mit
szeretnél, mit csináljak?
- Mozogj!
- Hogy
mondod? – húzza az agyam, miközben combom cirógatja.
- Kérlek?
– húzom fel szemöldököm, mire egy kisebb csattanósat kapok is fenekem oldalára,
amitől feljajdulva rezzenek össze. – Uram! Tessék! Kimondtam! Most már mozogj, légy
szíves! – lökök egyet csípőmmel, mire elkuncogja magát, s ajkaimra hajolva
csókol meg, meg már meg is érzem újból azt a furcsa érzést férfiasságom körül, miközben
ő maga is mozgásba lendül.
Többet nem is kell szólnom, csak
élvezem, ahogy kényeztet ajkaival, s a kis titkos eszközével, melytől eszemet
vesztem, s nem is érdekel már semmi. Őt akarom, magamban, mindennel együtt, az
meg már egyáltalán nem érdekel, mit használ mellé. A lényeg, hogy az enyém
lehet, együtt lehetünk egymásba olvadva, s érezhetem, hogy csak én vagyok neki.
Testünk egyszerre hullámzik, egymásra vagyunk hangolódva, a szoba csendjét így
törjük meg, a kisebb csattogós hangokkal vegyítve nyögéseinket, melyek jelzik,
hogy együtt vagyunk. Kezeim is ökölbe szorítom, pedig legszívesebben magamhoz
ölelném, csak úgy karmolásznám azt a szép, fehér bőrét, hogy levezessem ezt a
szexuális feszültséget, de jelenleg nem tudok mást tenni, így szenvedve, közben
mégis élvezkedve vonaglok alatta jobban felhúzva lábaim.
Férfiasságom nem éri több stimulálás,
viszont nem kerül le róla az eszköz, mely az egészet betakarja. Ehelyett érzem,
amint a másik megremeg bennem, s megfeszülve, nyakamba hajolva, sokkal
mélyebbeket lökve élvez el egy édes nyögés kíséretében, ami megremegteti a
szívemet.
- Istenem!
– sóhajtom az érzésre.
Mikor végre összekapja magát
valamennyire, lehúzza rólam a kis eszközt, s belőlem is kihúzódik, majd lejjebb
mászik, s helyét ajkai veszik át, hogy mihamarabb engem is a csúcsra tudjon
juttatni. Nem telik bele sokba, mikor engem is átjár a bizsergető, mindent
elsöprő érzés, így egyenest szájába élvezek, ő pedig készségesen le is nyel az
utolsó cseppig, még utána is kellően tisztogatva le, amire már érzékenyen
rezdülök meg.
A csuklóim kiszabadítja, így
felváltva masszírozgatva őket ülök fel, mire szememről is eltávolítja a kendőt.
Kielégült, pirospozsgás arcával találom szembe magam, mire máris összefonódunk
egy újabb csókban, így vissza is borulok az ágyra, viszont testünk teljesen
egymáséhoz simul, ahogy öleljük a másikat.
Oldalamra fordulva, továbbra is
ölelve válunk el egymástól annyira, hogy kényelmesen tudjunk nézni a másikra.
- Most
végre tényleg nem zavart senki – harapom be ajkam, ahogy mosolyra szélesednek
ajkaim.
- És
nem is fog – teszi hozzá, mire felcsillannak szemeim. – Indulásig még hosszú
idő van hátra, összepakolni meg nem nagyon kell, mert amit vinnem szükséges, az
mind el van már téve.
- És
mit fogunk ebédelni? – húzom fel szemöldököm. – Nincs itt senki, aki főzne
rajtunk kívül.
- Nyugodj
meg, az éhségedet mindjárt csillapítom jobban.
- Telhetetlen
– morgom, de azért újabb csókban forrunk össze, mire magára is fordít, így
újabb kört indítva meg.
Nem gonoszságból mondom, mert tényleg nagyon szép lett a borító(baromira el lettek találva a képek), csak a Stalker szövegből kimaradt a t. Egyébként a történet még mindig fantasztikus, imádom. Nagyon várom a folytatást! <3
VálaszTörlésKöszönöm, hogy szólsz, és örülök, hogy tetszik a történet! <3 *-* A kép azóta javítva, későn vettem észre a kommented, de köszönöm szépen, hogy szóltál! <3
TörlésProfi vagy! Nagyon jó lett ^^ várom a folytatást <3
VálaszTörlésJaj, ne túlozz! De azért köszönön szépen! *-* <3 Hozom, ahogy tudom! ^^
TörlésNem dobálozok csak ilyen szavakkal. Akinek van hozzá tehetsége és szó kincse akkor mondthatom és meg érdemli ❤️
Törlés