[62/?] A vámpírok legnagyobbja - A fékezhetetlen vágy [+18]

 Cím: A vámpírok legnagyobbja – A fékezhetetlen vágy

Író: Ayu

Besorolás: +18

Szereplők: Jimin, Taehyung

Páros: VKookMin

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: fantasy

Megjegyzés: Sziasztok! : ) Nos, megint elég sokára, de itt van az újabb rész ebből is! Ígérem, majd bele fogok lendülni, de… nem most, mert jelenleg a másik futó történetemre koncentrálok + egyéb más elfoglaltságok, amik miatt nem tudok két történetet vezetni. Viszont most úgy gondoltam, ideje ezt is frissíteni, hogy ismételten lássátok, nem szűnt meg létezni a történet. :) Remélem, tetszeni fog minden olvasónak! ^^Jó szórakozást hozzá! <3

Jimin POV

A vámpírokat vittem a mai napon vadászni, abból térek vissza, majd egy gyors ellenőrzést tartok az alagsorban és azokban a szobákban, ahol többnyire a nők vannak. A születésnapom óta továbbra is minden a legnagyobb rendben megy, a légkör békés, mindenki éli az életét, nem is szaporodunk emberekből, viszont a mérget még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy miféle, ami fél évvel ezelőtt lebénította Jungkookot. Már a nagybátyám is tud a dologról, próbálja kitudakolni, de nem jut előrébb, mint én, így ugyanolyan tudatlanok maradunk, mindenesetre nem adjuk fel a reményt. Ki fogjuk deríteni, mi ez, mert ha esetleg fegyverrel lőnének ránk, ami szintén ilyen mérgezett, akkor a közelünkbe sem kell jönniük az embereknek, hogy ártalmatlanná tegyenek. Az idő ketyeg, lassan itt lesz az ideje a támadásnak is, viszont előbb még az emberekkel kell kezdenem valamit, amiből lehet, valóban az lesz, amit az a nő ajánlott, hogy változtassam át őket. Nem tudom, kiben bízhatok meg, így én magam fogok beszélni pár emberrel, hogy lássam, kit érdemes eme nemes feladatra kinevezni.

            Gondterhelten túrok hajamba, pedig jelenleg nincs is semmi probléma, mindössze tudom, hogy az én kezemben a felelősség, a kastélyban élők sorsa, így nem pihenhetek. Egy kis alvás is rám férne már az utóbbi napok után, hiszen régen pihentem már, de lehet, elegendő lenne egy kis kényeztetés is. Automatikusan jelenik meg lelki szemeim előtt a kép, amint egy jó forró fürdőben el fekve a sok hab között, Taehyung és Jungkook csillogó szemekkel keni el rajtam a tusfürdőt, miközben masszírozgatnak.

            Orromat megcsapja a kellemes, egyedi, ínycsiklandó vérnek illata, így felcsillanó szemekkel nézek az egyik sarokra, ahonnan nem sokkal később kifordul Tae, s amint meglát, meglepetten pislog párat, majd elmosolyodva lép hozzám, míg én megállok, hogy bevárjam. Meglepő módon nem áll meg velem szemben, hanem amint elég közel ér, karjait nyitja is, s derekamnál fogva ölel magához, amit először nem tudok hova tenni, végül viszonzom tettét.

            -          Szeretet hiányod van? – mosolygom, mire csak szorosabban von magához.

            -          Ha rólad van szó, akkor mindig. Minden alkalmat ki kell használni, amikor a közeledbe lehet férkőzni anélkül, hogy flegmáznál. Ilyenkor jobban sugárzik belőled a szeretet, az emberi érzések. Én mondom, jól áll neked a szerelem – bólogat aprókat magában, én pedig hangosan nevetek fel megfogalmazásán.

            -          Tudod, ha sokáig így ölelgetsz, akkor kicsit később fogunk felmenni a hálóba – suttogom fülébe, mibe láthatóan borzong bele, de azért nem enged el.

            -          Hogy neked mindig el kell rontanod az ilyen romantikus pillanatokat!

            -          Nem tehetek róla, hogy vonzó vagy.

            -          Menj, szólj rá a szüleimre, hogy hogyan is mertek ilyen vonzó férfit a világra hozni, mint én – húzódik el, s mosolyogva néz szemeimbe.

            -          Helyette inkább megköszönöm nekik, különben most nem lehetnél itt velem.

            -          Most azt mondod, ha nem néznék ki így, akkor nem is hoztál volna el? Mekkora egy tapintatlan seggfej vagy! – húzza fel orrát sértetten, s teljesen ki is bontakozik az ölelésből, viszont látni rajta, hogy csak szórakozik.

            -          Valakinek ezt a szerepet is be kell töltenie – rántok vállat, következőleg pedig nem várom, hogy válaszoljon.

Jobb kezem tarkójára vezetem, s úgy húzom magamhoz, hogy ajkaira tapadjak, ő pedig semmi jelét nem adja ellenkezésnek, így bátran mélyítem el a csókot, közelebb húzva magamhoz derekánál fogva. Kezeivel karomhoz kap, abban kapaszkodik meg, végül egy hosszadalmasabb nyelvtánc után csillogó szemekkel válunk el egymástól. Még mindig imádom azt, ahogy csókol, olyan érzés, mintha soha nem tudnék ráunni, viszont ugyanígy vagyok a fiatalabbal is. Őt is képes lennék naphosszakat csókolgatni. A legnagyobb baj az egésszel, hogy egyszerre mindkettejüket nem lehet, pedig imádnám, bár már így is imádom, hogy a hőn áhított hármasom összejött végül, még ha nem is éppen a terveim szerint, de együtt vagyunk. Olyan, mint egy álom, már csak az egyetlen kis bibi benne az, hogy Taehyung még ember. Nem tudom, mit kellene tennem, mikor változtassam át, hogy egyáltalán szükséges-e – bár ez hülye kérdés, persze, hogy szükséges -, vigyem-e háborúba vagy inkább védjem meg itt. Mi lesz, ha Jungkookkal együtt odavesznek a csatában? Azt soha nem bocsátanám meg magamnak. Ha az emberek kifejlesztették azt a szert, ami képes minket legyengíteni, akkor az sem kizárt, hogy őket telibe találják, onnantól pedig szabad a pálya a karónak, úgysem tudnak védekezni.

-          Jimin – vezeti mindkét kezét tarkómra, s ujjait tincseimbe fúrja, mely kellemes érzéssel tölt el, főleg úgy, hogy ő érint ilyen gyengéden. – Egyszer te is meg fogsz öregedni?

-          Tessék? – húzom fel meglepetten szemöldökeim.

-          A nagybátyád, Jihu is idősebbnek néz ki így nyolcszáz éves korára. Olyan, mintha egy negyvenes éveiben járó férfi lenne. Ha valamelyik vámpír akár több ezer évet is megél, ősz lesz és ráncos, mint bárki más az emberek között?

-          Nem tudom – felelem őszintén. – Az elmúlt kétszáz évemben egyetlen egyszer sem találkoztam olyannal, aki öregnek nézett volna ki. Valamilyen szinten változunk, de hacsak nem szíven döfnek karóval, nem fogunk meghalni.

-          Félek… - süti le szemeit. – Az átváltoztatott vámpírok is ugyanolyanok, mint mondjuk te? Nekik is végtelen az életük?

-          Annyi badarságon töröd a fejed, ahelyett, hogy arra koncentrálnál, ami most van, jelenleg pedig itt állok előtted a folyosó közepén, mellettünk pedig csak tájékoztatásul közlöm, hogy van egy hálószoba, és nem mellékesen nagyon csábítóan nézel ki.

-          Csak akkor, ha most nem leszek passzív! – enged el és tesz egy lépést hátra mindent tudó mosollyal, hogy tisztes távolságból tárgyaljon, mire elnevetem magam.

-          Majd ezt kérd Jungkooktól, ő biztosan szíves örömest szétteszi neked a lábát.

-          Nem értem, miért nem engeded meg. Már túl vagyunk a kezdeti státuszon, a kapcsolatunk is eléggé bensőségesre sikeredett, én meg már egyébként is dugtalak meg, akkor miért ne lehetne párszor, hogy mondjuk, te hagyod magad nekünk? – teszi csípőre kezeit.

-          Az egy kivételes eset volt. A körülmények így hozták, de ez nem az én asztalom. Én irányítani születtem.

-          Passzívként is lehet irányítani.

-          Tudom, téged is irányítottalak. – Szavaim hatására csak égnek emeli szemeit és mélyet sóhajt, de azért a mosolya törhetetlen. – Ne is próbáld meg beadni nekem, hogy nem akarsz bejönni a hálóba, mikor az előbb már beleegyeztél, csak szabod itt feleslegesen a feltételeket – kuncogom.

-          Mekkora egy… - A mondat végére összepréseli ajkait, így magába fojtva, amit akart, s ilyenkor irigylem Jungkook képességét.

Nem kell sokáig töprengnem azon, vajon mit akarhatott, ugyanis következőleg már újból ajkaimra van tapadva, s nyakam köré fonva karjait bújik hozzám szorosan. Legutoljára, mikor kettesben lehettünk ilyen intim közelségben, fél évvel ezelőtt volt. Nem mintha a hármasunknak nem örülnék, mert annál jobbat aligha tudok elképzelni, mint ami néhány napja történt, viszont Taevel úgy, hogy csak mi ketten legyünk, olyan már nagyon régen történt. Azt hiszem, a zongorán volt utoljára, amin fekszik a rajzon is. Mennyire kis huncut! Biztosan gondolt rá, hogy mi volt ott, mikor eldöntötték, hol rajzoljanak.

Egy hosszas csók után megragadva karját már húzom is be a legközelebbi szobába, ott pedig a kulcs az ajtóban van, így magunkra is zárom azonnal, majd nem is kell több, hogy újból egymásnak essünk. Úgy fogom két kezem közé arcát, hogy ne tudjon kibontakozni közülük. Ő kezeit csuklóimra teszi, de nem próbál meg eltolni, sőt, sokkal vadabbul mar párnáimra, amivel csak jobban beindít. Lassan, botladozva indulunk a franciaágy irányába, s különösen áldom az eget, hogy ebben a szobában senki nincs megszállva, mert így nem kellett gyorsan keresgélni egy helyet, ahol egymásra fordíthatjuk minden figyelmünket.

Az ágyhoz érve, elengedem arcát, majd egy könnyed mozdulattal dobom fel a párnák közé törékeny testét, mire meglepetten nyög fel, s kapja fel fejét, viszont felülni már nem tud, ugyanis követem, s már felette is támaszkodom, így ő alkarjain megtámaszkodva marad, s úgy esünk újból egymásnak. Nem ostromolom sokáig ajkait, áttérek nyakának puha, még barna bőrére, mire hátára fekszik, karjaival pedig hajamba túr.

-          Vámpírként könnyebben fel fogok izgulni, mint te? – kuncogja egy nyögés közepette, mire erősebben szívom meg.

-          Majd megtudod – suttogom fülébe, majd azon nyalok végig, ő pedig kéjesen sóhajtozva, lehunyt pillákkal élvezi, amit teszek.

A kisimult arca, mely a vágyat tükrözi, arra ösztönöz, hogy minél hamarabb tegyem a magamévá, de közben mégis bánjak vele gyengéden. Ezt az arcát szeretném látni még sokszor, ameddig csak lehet. Imádom látni, mennyire élvezi, amit teszek vele.

Nyaka ostromlása után lerántom róla felsőjét, amihez hozzásegít azzal, hogy megemeli magát, karjait pedig a magasba emelve várja, hogy lehúzzam róla az anyagot. Rögtön ezután vissza is dobja magát a puha garnitúrára, s mosolyogva vonaglik meg alattam, csípőjével pedig fellök, jelezve türelmetlenségét. Karjait végig feje fölött tartja lustán, viszont így az egész helyzetből annyira kívánatosan jön ki, hogy fejem rázva hajolok vissza le hozzá.

-          Milyen kis hímringyó vagy – kuncogom, majd csókokkal ajándékozom mellkasát. – Nem mintha ez nem tetszene.

-          Mondanám, hogy ne a szád járjon, de az járhatna, csak ne beszédre – kuncogja ő is.

-          Szemtelen – lehelem bőrére, majd máris megszívom egyik mellbimbóját, amitől ő a párnákba markol, mellkasát pedig kidomborítja nekem egy kisebb nyögés kíséretében. – Szóval ezt szeretnéd? – csípem meg másik kis kavicsát, ő pedig szemérmetlenül nyög fel és vonaglik meg érintésem alatt. – Imádom a hangod.

-          Fogd be!

-          Zavarba jössz? – morzsolgatom tovább érzékeny kis pontján, ő pedig nyüszögve mocorog alattam. – Engem az sem érdekel, mivel igazán édes vagy, mikor elpirulsz – mosolygom, ő pedig inkább hátraveti fejét lehunyt szemekkel, hogy ne kelljen szemeimbe néznie.

Ezután nem szólok többet, helyette újból ajkaim közé veszem bimbóját, végül ezt megunva haladok tovább édes kis pocakjához, mely tökéletesen ellentétes Jungkookéval, de éppen ezért szeretem őket. A fiatalabb izmos, ő pedig kis édes a teljesen hétköznapi testével, ami nem kigyúrt, de nem is nyurga, hanem a kettő között van. Tökéletesek számomra.

Nadrágja korcához érve alhasát lepem el kényeztető, gyengéd érintésű csókjaimmal, amit láthatólag élvez, s mégis többet akar, viszont kínzom még egy darabig, csak aztán szabadítom meg a cipőtől is, míg végül nem egyetlen alsónadrágban fekszik el. Már automatikusan dobnám le magamról is felsőm, ha nem ülne fel és szólna rám kétségbeesetten, hogy ne tegyek így. Szerelmes tekintettel húz magához egy csókra, majd akárcsak én, ő is nyakam veszi ostrom alá, én pedig élvezettel döntöm hátra lábaimon ülve fejem, s hagyom, hadd tegyen velem, amit csak akar. Ha már annyira szeretett volna irányítani, akkor ennyit hagyok neki, viszont abban biztos lehet, hogy ő nem tesz be nekem sehova semmit.

A felsőruházatomtól pillanatok alatt szabadít meg, hogy aztán visszahajolva hozzám, szegycsontomon keresztül szívogassa meg bőröm. Karjaimra fogva húz magához, miközben feltérdel, így én is így teszek, s csak ekkor tér vissza ajkaimra újból, viszont kihasználva a helyzetet, fordít a felálláson, s így másodpercekkel később már én fekszem hanyatt az ágyon, míg ő csípőmre ülve kényeztet tovább.

-          Remélem, tudatában vagy annak, hogy csinálj bármit, akkor sem cserélünk szerepet – szólok közbe, mikor hasam csókolgatja, kijelentésemre pedig azonnal felül és játszott sértettséggel néz le rám.

-          Igazán? Jobban örülnél neki, ha nem tennék semmit? – húzza fel szemöldökeit, miközben hasamnál simogat. – Mondjuk… - nyúl be nadrágomba, s azonnal férfiasságom köré fonja ujjait, amitől egy kéjes nyögés hagyja el ajkaim – ilyet se?

-          Nem foglak megakadályozni benne – helyezkedem el kényelmesebben, karjaim pedig fejem alá helyezem, azokon támaszkodom meg, hogy tökéletes panorámám nyíljon arra, amit csinál, ő pedig szemét forgatva mosolyodik el, de azért folytatja, amit elkezdett.

Megszabadít engem is a ruháimtól, viszont vele ellentétben az alsómat nem hagyja rajtam, így legközelebb már teljesen fedetlen testem fölé kerekedik, hogy alhasamra csókoljon, kezébe pedig újból vágyam vegye. Elégedetten mordulok fel, amit megmosolyog, majd körbe csókolgat, s letér belső combomhoz, hol megszívogatja bőröm, viszont tekintetével a lehető legtöbbször keresi az enyémet. Imádom, hogy ennyire el tudja engedni magát, hogy ha kell, akkor pironkodva fordul el, de ha úgy van, akkor igazán odateszi magát és csábítóan pislogva mered rám. Akárcsak az első alkalommal, mikor sikerült hármunkat összehoznom. Mikor belelendült, akkor sokszor kereste a tekintetem, s azok a sötét íriszek teljesen elvették az eszem. Csak úgy sugárzott magából valamit, valami olyasmit, amivel vonzz magához, mellyel Jungkookot is levette a lábáról.

Nem kertel, azonnal beveszi férfiasságom, amennyire csak tudja, mire hangosabban sóhajtok fel, s szemeim is lehunyom egy pillanatra, miközben mocorogni kezdek, hogy kényelmesebben el tudjon ő is helyezkedni lábaim között. Mikor újból lenézek rá, szemeivel találom szembe magam, miközben lassan enged ki szájából majdnem teljesen, végül az utolsó pillanatban irányt vált, s helyezkedve picit, pillantását is elvéve rólam vesz tövig, s meg is érzem torka vonalát, melytől egy kisebb nyögés is kiszökik belőlem, amit fokoz azzal, ahogy rám szív.

-          Istenem, Tae! – nyögöm, s nem bírom ki, hogy ne markoljak hajába, így nyomva vissza fejét, hogy újból tövig vegyen be, a forró szájába, melybe beleborzongok, viszont tettem miatt ő felmordul, ami számomra csak még jobb érzést kelt, így elkuncogom magam, de azért enyhítek a szorításon, hogy tudjon mozogni. – Ha tudnád, milyen féltékeny voltam, mikor Jungkookkal együtt voltatok, csak ti ketten!

-          Miért voltál féltékeny és kire? – vesz ki szájából, s szüzeket nem becsülve nyalja körbe ajkait, a lehető legszexisebben nézve le rám borzos hajával.

-          Jungkookkal nem szakadt meg a kapcsolatom, így őt nem is hiányolhattam. A te érintésed hiányzott – nyúlok fel arcához, mire tenyerembe bújik.

-          Most azt mondod, hogy Jungkookot nem hiányolod? Pedig szerintem vele lenni együtt igazán érzéki – mosolyodik el ábrándozva, mire újból hanyatt fekvésbe lököm.

-          Tudod, hogy értem, akkor ne forgasd ki a szavaim! Nagyon jól tudod, hogy nekem mind a ketten ugyanolyan fontosak vagytok – suttogom ajkaira, ő pedig szemtelenül mosolyog tovább, így birtokba veszem párnáit, végül az sem marad el, hogy róla is lekerüljön az utolsó ruhadarab is, ami még fedi testét.

Lábai közé férkőzve simulok hozzá, miközben folyamatosan csak ajkait csókolom, mintha soha nem tudnék betelni vele, viszont úgy tűnik, ezzel ő sincsen másképp, hiszen nem tol el magától, nem fordul el, nem kér testével másra fel. Nem enged el, karjaival körbefog, egyikkel oldalam simogatja, másikkal tincseimmel játszadozik. Mindkettőnket ugyanaz hajt, az a fékezhetetlen vágy, mely már hosszú ideje őrlődik bennünk, hogy kettesben lehessünk, s úgy kényeztessük egymás testét, nem gondolva semmi másra. Ketten együtt, csak ketten már fél éve nem érintkeztünk, ha a kis hármast leszámítjuk. Imádom én a fiatalabbat is, viszont mindkettejükre szükségem van, nekem mindketten kellenek, éppen ezért Taehyung hiánya fájó volt, még ha én magam is tehetek róla, hogy nem történt semmi.

Csókunkba sóhajt, mikor éppen annyira elválunk egymástól, hogy levegőt vegyünk, amire mindkettőnknek szükségünk van, mikor is összefogom vágyunk, amibe csípőnkkel is belemozgunk. Nem, én most egyáltalán nem egyszerűen megdugni akarom. Ez sokkal több annál. Ebbe minden érzésemet, hiányomat belefektetem, s azt, amit iránta érzek, a hiányát, a melegséget, mely átjárja mellkasom.

Menet közben elkezdem felkészíteni a folytatásra, amit grimaszba torzult arccal próbál megszokni, viszont bármennyire is fájdalmas, már jól ismeri a menetet, tudja jól, hogy pár perc múlva mennyire is fogja élvezni az egészet, így nyakát csókolom tovább, miközben alkaromon támaszkodom feje mellett. Egyik lábát jobban fel is húzza, hogy kényelmesebben férhessek hozzá, én pedig haloványan mosolyodom el már tudat alatt is önelégülten, élvezve, ahogy átadja magát nekem.

Később újból ajkain mozgatom enyéim, végül a hosszas felkészítés után én magam foglalom el helyem benne, amitől egész lényében összerezzen, de nem szakítja félbe csókunkat, sőt, ha lehet, sokkal szenvedélyesebbre vált. Nem emelkedem meg, nem távolodom el tőle, így közöttünk férfiassága folyamatos ingernek van kitéve, amit alig bír nyögések nélkül hagyni, viszont egyetlen egyről sem maradok le. Érzem a saját számban, hiszen nem válik el tőlem.

Úgy helyezkedem, hogy lábaim nagyobb terpeszben legyenek, így az övéit is szélesebbre tárva, s nem is kell több, hogy derekam köré fonja őket, úgy húzva magára. Folyamatosan simogat, markolgatja testem, hol a hátam, az oldalam, hol a karom, a vállam, a nyakam véve célba a kéjtől elködösülve. Hangja zene füleimnek, mikor is magasabban és hangosabban nyög fel, mint eddig, ebből pedig tudom, hogy sikerült most is megtalálnom prosztatáját, így próbálok úgy mozogni, hogy az neki a lehető legjobb legyen, hogy emlékezetessé varázsoljam ezt a szeretkezést számára.

- Ó, Jimin – nyögi ajkaimra, melyektől továbbra sem válik meg, s nevem kiejtve is végig simogatja övéivel enyéim. – Szeretlek! – Erre mélyebbet lökök benne, mint eddig, s fejét hátra is veti az érzés hatására, nekem pedig elég volt ez a pár szó, hogy elérjen a beteljesülés. Lehet, túl hamar, bírhattam volna még tovább egy kicsit, de az, amint a nevemet nyögi, majd kijelenti, mit érez irántam, olyat mozgat meg bennem, amit nem tudok irányítani.

Megfeszülő testtel engedem belé magom, majd amint észhez térek, tovább mozgok benne, levezetve a bennem felgyülemlett feszültséget, s őt is tovább juttatva a csúcs közelébe. Szemeim elé tárul a látvány, ahogy izzadt teste mozog alattam kicsit fentebb, majd lentebb, lökéseim ritmusával tökéletesen egyszerre. Fejét hátravetve, szemeit lehunyva, nyögdécselve élvezi minden mozdulatom, mikor is újból nyakához hajolok, hogy megszívjam bőrét, melytől hangosabban és magasabb hangon nyög, s remeg meg. Tudom, hogy már neki sem kell sok, így gyorsítok, hiszen én sem bírom így sokáig már.

Szemeim felcsillannak, ahogy végigmérem még barnább, emberi melegséggel átjárt bőrét. Szemeit szorosan zárja össze, ajkait nyitva hagyva enged utat hangjának, miközben körém feszül, ami számára és számomra is végpontot jelent, csak éppenséggel más értelemben. Számára az aktus végét jelenti, számomra valaminek a végét, az elengedését, mely soha nem fog visszaköszönni, ha megteszem, de úgy érzem, meg kell tennem.

Szemfogaim nagyobb méretet öltenek, majd nem várva, kihasználom az alkalmat, hogy őt eléri az orgazmus, s ennél tökéletesebb pillanatot nem is találhattam volna rá, hogy megtegyem. Nem kell keresnem, érzem, hova kell tennem, így bőréhez nyomom fogaim, melyet pillanatok alatt szúrok át vénájába hatolva. Érzem, amint újból megfeszül, de közben még benne van az élvezet hulláma. Karjaival erősebben kap vállaimra, körmeit belemélyeszti, mozdulni pedig nem bír tovább. Élvezettel szívom vérét magamba, mely olyan finom, annyira édes, olyan különleges, amilyet még másnál nem kóstoltam. Szinte elvesztem a fejem, s fel is mordulok a kellemes érzésre. Érzem, amint feltöltődöm energiával, ez pedig felszabadító érzés. Olyan, mintha legyőzhetetlenné válnék, mintha olyan hatalommal ruházódnék fel, amilyenről eddig álmodni sem mertem. Elképesztő, hogy valóban milyen érzés, ha iszom a véréből, s belegondolva, hogy ebből Jihu is kapott… biztos vagyok benne, hogy hosszú ideig erős marad még. Ez még engem is érzem, hogy sebezhetetlenné tesz, s ezt imádom. Imádom ezt az érzést, s legszívesebben az egészet kiinnám, ami csak van benne, az utolsó cseppig, de ezt nem tehetem meg. A megfelelő pillanatban meg kell állnom, akárcsak Jungkooknál.

Kihúzom belőle fogaim, mikor már tudom, hogy elértem arra a pontra, ahonnan nem mehetek tovább, s körbenyalom ajkaim, elégedetten hümmögve, miközben kihúzódom a másikból, aki erőtlenül fekszik el egyelőre az ágyon, s szaporán veszi a levegőt. Szemeit szorosan lehunyva tartja, majd erőt véve magán nyúl egyik kezével újonnan szerzett sebéhez, a két kis lyukhoz a nyakán, viszont továbbra is szenved. Oldalra mászom, onnan nézem tovább izgatottan, mi történik vele, ahogyan kapkod a levegő után, s jobban izzad, mint eddig. Nyüszít, fájdalomtól kiált fel, én viszont türelmesen várok. Várok, amíg végbe nem megy szervezetében az átváltozás folyamata, mely tudom jól, hogy mekkora fájdalmakkal járhat, de ezen túl kell esni.

Váratlanul ül fel, majd felém fordul, miközben kezét továbbra is nyakánál tartja, s csak aztán nyitja ki szemeit… az új szemeit, melyek frissében vörösen izzanak fel.