[24/25] A jégpálya ördöge és tündére

Cím: A jégpálya ördöge és tündére
Író: Ayu
Besorolás: +18
Szereplők: Jimin, Taehyung, Taehyung anyja
Páros: VMin
Figyelmeztetés: yaoi, erotikus tartalom
Műfaj: humor, romantika, dráma
Megjegyzés: Hát, mire én ezt megszültem… de élveztem írni, tökre beleéltem magam, remélem, azért érződik is majd rajta, amit én éreztem. XD Jó olvasást!
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető MINDEN ÍRÁSOM!

Taehyung POV

A nap további részében már nem tudom a szobámban tartani Jimint, hiszen már csak ketten tartózkodunk a házban. Eddig azért sem szerettem volna, ha a szüleim előtt mutatkozik, mert eléggé csúnyák a sebei, és nem most jött el az ideje annak, hogy másokat is beavassunk a körülményekbe. Nem tudom, meddig fog ez titokban maradni, mivel Jimint mától nem fogom elengedni, így idővel színt kell vallanunk, ha együtt akarunk maradni, én legalábbis így szeretném. Túl nagy kérés volna? Nem lehetnénk együtt anélkül, hogy ebből gond lenne, hogy bárki közénk állna? Tudom, nem épp normálisnak nevezhető a kapcsolatunk, de ettől függetlenül én szeretem őt, és mást ne zavarjon, mit csinálunk a négy fal között. Magamhoz akarom ölelni, csókolni az édes száját, együtt étkezni, hogy gondoskodhassak róla. Ez így elég furán hangozhat az én számból, tekintve, hogy férfi vagyok, de ezt érzem, és ki kell adnom magamból, különben felrobbanok belülről. Szeretem ezt a férfit, a kis vörös hajával, a nagy, barna szemeivel, amik egy vonallá válnak, ha mosolyog, a dús ajkaival, melyek folyton folyvást a bűnbe hívnak, a szerencsétlen múltjával, a goromba természetével együtt. Ha a dolgok nem így alakultak volna, ha nem lett volna ilyen élete, akkor lehetséges, soha nem találkozunk, s kivételesen áldom az eget azért is, amiért Namjoon beírt a versenyre, s a megnyitó táncot is elintézte. Így van ürügy, miért töltsünk együtt minél több időt, ha pedig vége a versenynek, keresni fogok egy másikat.
A konyhába kiülve szedek némi ennivalót magunknak, hogy megebédeljünk. A kis tálkákat középre helyezem, majd egymással szemben helyet foglalva kezdünk neki a fogyasztásnak. A pálcikák segítségével kezdek pakolni a rizséhez húst, mire nagyokat pislogva néz rám, majd arcán önelégült vigyor terül szét.
- Szóval mától mindig így fogsz törődni velem? – kérdezi, én pedig határozottan bólintok. – Nagyon csábítóan hangzik. Később segíthetnél a fürdésnél is, hogy kielégíthessem az elfojtott vágyaim. Szállj be mellém, és...
- Álmodozz csak, Jimin, álmodozz! – szakítom félbe. Hihetetlen, milyen kanos! – Nem fogunk együtt fürdeni.
- Ó, értem, szóval jobban szeretnéd a kád szélén ülve nézni, ahogy kielégítem magam, miközben téged bámullak? Hm, igazán izgatóan hangzik – vakargatja meg állát mutatóujjával, az én arcom pedig újból lángvörössé válik.
- Egyél!
- Nem te mondtad véletlenül, hogy erről beszélnünk kell? – Leteszi az evőeszközt, s kézfején támaszkodik meg. – Ha arról akarsz kérdezni, megbántam-e, akkor most már azt tudom mondani, hogy nem. Ha arra vagy kíváncsi, miért küldtelek el, azt nem tudnám pontosan megfogalmazni. Úgy éreztem, hibát követtem el, de nem azért, mert ne akartam volna, csupán úgy hittem, túl ártatlan, és túl jó vagy hozzám, így ezt nem tehettem volna meg.
Nagy szemeket meresztve nézek rá, mivel nem számítottam rá, hogy ilyen váratlanul fog színt vallani. A közeljövőben nem is nagyon volt tervben, hogy én ezzel zargassam őt, hiszen még csak abban sem vagyok biztos, hogy a testi vonzalom mellett érez-e irántam bármit. Ha nem, akkor felesleges ezzel nyüstölnöm, mivel neki valóban nem jelent mást egy egy éjszakás kalandnál, de az, hogy ő maga hozza fel a témát, s teljesen önszántából válaszol a kimondatlan kérdéseimre, amikről akkor szerettem volna beszélni, mikor a hotel előtt találkoztunk az egyik este, teljesen letaglóz. Én valóban nem számítottam rá azok után, hogy neki egyáltalán eszébe jutnak azok a percek.
Csendben folytatjuk az evést, én teljesen letaglózva, viszont a velem szemben ülőnek tekintetéből semmilyen érzelmet sem tudok kiolvasni. Erre vártam, hogy végre megnyíljon nekem, hogy meg tudjuk beszélni a történteket, s most, hogy ezek a kéréseim mind teljesültek, fogalmam sincs, mit kellene tennem. Szeretném, ha tudná, hogy mellettem mindig biztos támaszra lelhet, nem kell félnie semmitől, mert mindig mellette leszek, és óvni fogom a legkisebb bajtól is.
Ahogyan telnek a percek, s folyamatosan őt bámulom, úgy érzem, mintha minden gondom elszállna. Csak mi ketten vagyunk, senki sem zavar bennünket, s nem kell a külsős dolgoktól tartanunk, mindössze annyi a dolgunk, hogy együnk, én pedig érzem, hogy kellemes melegség járja át mellkasom, s ez mosolyt csal arcomra.
A mai nap végig figyelek rá, s a sebeit is próbálom ellátni, hogy minél gyorsabban gyógyuljon, így nem is kérem, hogy segítsen bármiben. Azt szeretném, ha minél hamarabb meggyógyulna, s holnap már ideje lenne pályára is lépnünk, de ráérünk este fele menni, ha nincsenek már sokan. Hirtelen ötlettől vezérelve fel is hívom Namot, hogy egyeztessek vele, ürítse ki a pályát a kései órákban, mert Jiminnel mennénk, és amilyen ramaty állapotban van, nem szeretném, ha mások megbámulnák. Bár mióta itt van velem, azóta sokkal nagyobb élet van az arcán, már egyáltalán nem sápadt, hanem pirospozsgás színt ölt magára, s a pihenésnek hála a foltjai is halványodnak, s már nincsen véletlenül sem az, hogy többel gazdagodna. Mindez engem egyáltalán nem zavar, hogy tele van sebekkel, mert nem ez fog eltántorítani attól, hogyan viszonyuljak hozzá. Ezzel csak azt érzem, hogy közelebb akarok hozzá kerülni, hogy mindig mellette kell lennem, s óvnom. Ez úgy hangzik, mintha egy aggódó anya lennék, de azt hiszem, Jiminnek erre szüksége is van azok után, milyen gyerekkora volt. Itt az ideje, hogy ezt megszakítsuk.
Este elzavarom fürdeni, viszont mielőtt ez megtörténne, csillogó szemekkel fordul hozzám. Szemöldököm felhúzva pislogok, hogy mit szeretne.
- Nem jössz velem? – teszi fel a kérdést huncut mosollyal.
- Kímélj meg az efféle kérdéseidtől, különben… különben…
- Különben mi lesz? Zavarba jössz? Egészen hozzászoktam már, hogy állandóan kis édesen piroslik az arcod, mint a pipacs – kuncogja hozzám lépve, s mondandója közben hüvelykujjával végigsimít arcomon.
- Miért nem tudsz egyszerűen csak úgy tenni, ahogy mondom?
- Én úgy teszek, ahogy mondod, és mivel a szüleid még mindig nem jöttek haza, ezért úgy gondoltam, mi lenne, ha ötvöznénk a kellemest a hasznossal? – húzogatja szemöldökét, én pedig égnek emelem szemeim. – Nem fogsz belehalni! Egyébként is, mit szégyenlősködsz? Mintha nem láttalak volna még a ruhád takarása nélkül. Talán attól félsz, hogy újból rám izgulnál? Ez egy elég nyomós érv, de nem eléggé ahhoz, hogy ne gyere velem.
Mélyet sóhajtok, s kikerülve őt veszem az irányt a fürdőszobába, majd hallom, hogy ő győzelem ittasan jön utánam. Gyorsan kapom le magamról felsőmet, miközben a kád felé tartok, s a ruhadarabot félredobom valamerre, majd célba érve megengedem a vizet, s még a dugót is bedugom. A tusfürdős tubusomhoz nyúlva nyomok belőle a vízbe körbe-körbe, hogy biztosan sok hab fedjen. Az meglehet, hogy látott már meztelenül, ettől függetlenül nem fogok állandóan úgy rohangálni előtte, viszont érveivel nem tudok vitatkozni. A múlt éjszaka után valóban féltem elküldeni egyedül mosakodni, így jobb, ha mellette maradok, ha pedig már figyelem, akkor miért is ne ülhetnék be mellé? Igaza van, a szüleim nincsenek itthon, így nyugodtan élvezhetjük egymás társaságát anélkül, hogy attól kellene tartanunk, hogy lebukunk olyan személy előtt, akinek jobb volna még nem tudnia a kapcsolatunkról. Már amilyen kapcsolatunk van, mivel az egy dolog, hogy én szeretem őt, de nem tudom, hogy ez fordítva is igaz-e.

Jimin POV

Önelégült mosollyal követem a fürdőszobába, s csillogó, vágy ittas szemekkel nézem végig, ahogy lekapja magáról felső ruházatát. Még ajkam is beharapom a látványra, s izgatottan figyelem, ahogy megengedi a vizet, majd teleönti tusfürdővel, így a helyiség megtelik az ő illatával, mely elbódít. Az ajtót bezárom magam mögött, hiszen ha véletlenül mégis megjönnének a szülei, ne azt lássák, hogy nyitott ajtónál fürdünk, vagy esetleg ki tudja, éppen, mit.
Én is nekikezdek vetkőzésemnek, amit ő is folytat, de egy pillanatra sem néz rám. Próbál a lehető legtöbbször hátat fordítani nekem, de ez egyáltalán nem zavar. Így is rálátásom nyílik gyönyörű, fehér bőrére, formás fenekére, a haloványan dudorodó izmaira, melyek természetesek, ha ennyit sportol az ember. Próbálva visszafojtani mosolyom lépek mögé, amint ott áll a kád szélénél, s figyeli, ahogy a víz csobog, s dereka köré fonom karjaim, mire ijedten rezzen össze. Vigyorogva támasztom meg állam vállán, ő pedig kissé zavartan pislogva fordítja felém fejét, hogy szemembe tudjon nézni.
- Nem gondolod, hogy ez már túl intim?
Szemei automatikusan vándorolnak ajkaimra, ezzel elérve, hogy csak még önelégültebb mosolyt villantsak. Imádom, hogy ha nem is mondja ki, de tudat alatt nagyon is kíván, s szeretne csókolni. Délelőtt is engedett volna, ha az anyja nem zavar meg. Ó, mik lettek volna ott, ha a dolgokat nem szakítja félbe senki!
- Mikor benned voltam, nem ezt mondtad – felelem rezzenéstelen arccal, ő pedig újból fülig pirul, s el is fordul, hogy újból a kád víznek szentelje figyelmét. – Azt hiszem, itt az ideje megtörni a közöttünk kialakult feszült légkört – simogatom alhasát ujjaimmal, ő pedig szaggatottan veszi a levegőt.
A kád megtelik, így ő kihasználva az alkalmat bontakozik ki ölelő karjaimból, hogy elzárhassa a vizet, majd se szó, se beszéd, már mászik is be, én pedig vigyorogva követem példáját vele szemben helyezkedve el. Mit ne mondjak, ki tett magáért! Annyi hab van a vízben, ha akarnám, se látnék sokat belőle, ő pedig látva csalódott arcomat, elégedetten dől hátra, mint aki jól végezte dolgát.
Azt csak ne gondolja, hogy ennyivel győzött ellenem! Engem egy kis hab nem gátol meg a folytatásban, így ahogy fejét is kényelmesen leteszi a kád széléhez, s pilláit is lehunyja, kihasználom az alkalmat, hogy nem figyel, s a víz alatt lábammal megközelítem. Először csupán belső combját kezdem simogatni egészen közel legérzékenyebb pontjához, mire nyomban tágra nyílnak szemei, én pedig mutatóujjam fogaim közé véve vigyorgok rá szemtelenül.
- Vidd innen a lábad, különben kiheréllek – mereszt rám nagy szemeket.
- Mindennek van jó oldala. Legalább megközelítesz, és nem is akárhol! – kuncogom a vízbe ejtve kezeim.
- Te nagyon beteg vagy.
- Csak értékelem a szándékaid. Minden, amit felém irányítasz az számomra jó.
- Hallod te magad ilyenkor?
- Ahogy elnézem, te ezt fordítva nem teszed – biggyesztem le ajkaim, majd lecsúszok a kádban, hogy már arcom is vízben legyen, Taehyung pedig gyorsan hajol előre, s karjaival utánam kapva húz fel egyenesen magához, így mindketten közelebb csúszunk a másikhoz, de ő ül nagyobb terpeszben. Arca vészes közelségbe kerül enyémhez, csak míg én habos vagyok kicsit, ő teljesen száraz, viszont tekintete ijedtséget sugároz. – Most meg mi ütött beléd?
- Ne bukj a víz alá! Kérlek! – nyel nagyot, majd tekintete lassan ellágyul. – A múltkorit juttatja eszembe, és nem szeretném, ha még egyszer előfordulna. Akkor… akkor én nagyon megijedtem, hogy mi lesz veled. Egyáltalán miért… miért csináltad ezt? És ha ezt tervezted tenni, akkor végül miért nem tetted meg? Összezavarsz, én tényleg nem értem, hogy mit miért teszel, habár elmesélted, milyen életed volt, és ezek után már kapizsgálom, mi váltotta ki, habár átérezni nem tudom, de akkor miért… miért nem? Nem mintha gond lenne, ne érts félre, csupán…
- Miattad – suttogom a választ, mire egy pillanat alatt hallgat el, s kíváncsian fürkészi szemeim. – Azt mondtad, hogy szeretsz, és… ez eszembe jutott a sok rossz között, egyszer csak felbukkant a gondolataimban, én pedig akkor úgy éreztem, hogy nem tehetem ezt meg veled – nyelek nagyot, s lesütöm szemeim, képtelen vagyok ránézni. – Éppen ezért, most már józanon is el kell, mondjam neked, nem hagyhatsz magamra. Soha. – Azzal újból szemeibe nézek, ő pedig sötét íriszekkel mered rám, meghatottan, ezzel pedig mosolyt csal arcomra.
Váratlanul csúszik hozzám közelebb, olyannyira, hogy felsőtestünk egymáséhoz simul, ő pedig karjait nyakam köré tekerve ölel magához. Meglepetten pislogok magam elé, szívem pedig nagyot dobban tettétől. Melegség árad szét bennem, valami kellemes, így halovány mosollyal fonom köré én is karjaimat, s nem is engedem, hogy távolabb menjen – nem mintha annyira próbálkozna. Helyette nyakamba szuszog, amitől libabőrös leszek, s azt hinném, ennyi az egész, de ekkor megérzem ajkait nyakam és vállam találkozásának vonalánál. Lágy csókot hint bőrömre, s így halad tovább egyre fentebb, én pedig lehunyom szemeim, élvezve érintésének mámorát. Elér egészen füleim mögé, ahol kidugja nyelvét, s nyálával nedvesíti bőröm, mag nem belecsókol fülembe, én pedig felszusszantok a kellemetlen hangra, de mégis beleborzongok. Fogai közé veszi fülcimpában, s óvatosan húzza meg. Kiszabadítom fogságából azzal, hogy ellenkező irányba döntöm fejem, s következőleg én ostromozom meg nyakát, de én nem kímélem. Először követem példáját, s csak csókolgatom, puha bőrét, majd egy ponton erősen szívni kezdem, s meg is harapdálom, hogy biztosan nyoma maradjon, ő pedig egy halk nyögés kíséretében remeg meg.

Taehyung POV

Az, hogy azt mondta, miattam nem fullasztotta magát vízbe, mert eszébe jutott, hogy mennyire szeretem, sokkal jobban meghat a kelleténél. Egyszerűen csak tudom ezeknek a szavaknak a súlyát, hogy mennyi rosszon ment keresztül, s hogy emellett pont én jutottam eszébe, miattam hagyta magát életben, értem él, pillanatok alatt megtör, hiszen ez felér egy szerelmi vallomással, melyet nem mondott ki, mégis érzem, hogy e mögött ez áll. Még az a csoda, hogy nem kezdek el sírni, helyette szinte nyakába vetem magam, és nem is gondolkozom, csak hagyom, hogy az ösztöneim vezéreljenek, így kezdem végül nyakát ostromolni, ő pedig élvezve a dolgot hagyja, hogy kényeztessem, majd fordít a helyzeten, s ő is hasonlóképpen tesz.
- Túl sok hab takar – suttogja rekedtesen fülembe, mibe beleborzongok, s érzem, amint alhasam is megremeg.
- Téged is – felelem, mivel mosolyt csalok arcára. Tudom, hogy tudna valami frappáns választ, de magába fojtja gondolatait. Jól is teszi, különben megölné a hangulatot.
Arcom kezdi csókolgatni, s halad egyenesen ajkaim felé, de nem csókol meg. Én már remegve vágyakozom érte, hogy tegye meg, de ő inkább államnál folytatja a csókjainak hadát, s áttér a másik oldalamra is, majd folytatja az orromig, melynek helyére hint egy pillangó puszit, én pedig pirulva nézek szemeibe. Egyik kezét arcomra simítja, s hüvelykujjával simogat, követi annak vonalát, míg nem elér ajkaimig, s azokon is végigsimít, majd tovább vezeti államig, s így húz magához, hogy végre befejezzük, amit elkezdtünk. Először Hoseok szólt ránk, majd anyám zavart meg minket, még mielőtt egyáltalán egymáshoz érhettünk volna igazán. Most pedig végre csak ketten vagyunk, az egész házban teljesen egyedül, hol végre senki sem zavarhat, ő pedig ki is használja az alkalmat, hogy magához ragadhasson. Lágyan, puhán érinti ajkait enyéimmel, s kezd lassú mozgásba. Szívem a torkomba ugrik, a hőmérsékletem is felszökik. Az erő kiszáll belőlem, karjaim lecsúsznak vállán, s mellkasán állapodnak meg. Ujjaim meg-megrándulnak az izgalomtól, s szívem olyan hevesen dübörög, hogy félek kitörni készül. Már egyáltalán nem zavar, hogy arcom szinte ég, ugyanis végre kettesben lehetünk, végre nem zavar minket senki, s Jimin is megnyílt előttem minden módon. Végre semmi sem titok köztünk – én legalábbis így érzem. Addig csókoljuk, s simogatjuk egymást, míg nem az összes hab eltűnik körülöttünk, s a víz is kezd lassan kihűlni, de egyikünk sem érzi meg ezt a változást. Melegem van, s az ő bőre is hasonlóan meleg az enyémhez, végül mégis lassan elválnak ajkaink, de nem húzódik el, csak annyira, hogy egymás szemébe tudjunk nézni.
- Be kellene mennünk a szobádba – leheli érzékeny bőrömre, én pedig alig észrevehetően bólintok.
Nem igazán foglalkozunk olyasmikkel, hogy a ruháinkat összeszedjük, vagy túlzottan megtörölközzünk, csupán a köntösünket kapjuk magunkra, s még a lámpákat is elfelejtjük leoltani, a kád is teli marad vízzel. Az én magyarázatom egyszerű, hiszen teljesen elvarázsolt, a hatása alatt tart, így nem is teszek mást, csak követem lépteit folyamatosan őt figyelve, el nem szakítva tekintetem róla. Úgy tűnik, nem csak én vagyok ez alatt a megfoghatatlan vonzalom hatása alatt, ugyanis a szobába érve, bezárkózunk, ott már a lámpát is lekapcsoljuk, s újból egymásnak esünk. Fogalmam sincs, melyikünk kezdeményez, talán ő, de az is lehet, hogy én, viszont az sem kizárt, hogy egyszerre. A lényeg, hogy ugyanazért fordulunk a másikhoz, s vetjük magunkat ágyamba. Bebarangoljuk egymás testét simogatásainkkal, s csókjainkkal is egyaránt. Halk sóhajokkal nyugtázom minden tették, ahogy kényeztet, s ő is hasonlóan tesz, mint én. A köntös nem marad sokáig rajtunk, a sötétben pedig nem is figyelem, hova kerülnek, a lényeg, hogy ne legyenek útban. Folyamatosan megremegek érintései alatt, néha halkan nyögve egyet, valamikor nyöszörögve, akár nyüszítve is, mint egy kiskutya, aki többért könyörög.
Most egyáltalán nem viselkedünk úgy, mint a legutóbb, a szilveszter előtti éjszakán. Sokkal gyengédebben érintjük egymást, s egyikünk sem siet, hogy az élvezetekbe hajszolja magát, hanem kiélvezzük az együtt tölthető perceket. Nem vagyunk durvák, nem is hangoskodunk, viszont annyiban nem változtunk, hogy magunk mögött mindent szanaszét hagyunk.
Lábam felhúzom, hogy jobban hozzám férjen, s nagyobb terpeszbe is teszem őket, miközben ő végigsimít belső combomon, melyet ellep csókjaival, de nem szívogatja meg bőröm, aminek most különösen örülök. Hangosabban nyögök fel, ahogy ajkaival munkálkodik rajtam, s kezeit is beveti, hogy kényelmesebbé tegye számomra a folytatást. Hátravetett fejjel élvezem, amit tesz, s ajkam is beharapom az érzések feltörekvő hullámától, melybe a szívem is beleremeg.
Váratlan elhatározással fordítok helyzetünkön, hogy én is kényeztethessem őt, amit egyáltalán nem bán. Kényelmesen fekszik hanyatt, s hagyja, hogy azt tegyek, amit csak akarok, nekem pedig nem is kell több instrukció, hasonlóan kényeztetem, mint ő engem, s hallgatom, ahogy átadja magát az érzéseknek. Nyögéseinek, s sóhajainak hangja zene füleimnek, ő pedig jobb kezével hajamba kap, hogy azt markolhassa, míg munkálkodom rajta, nekem pedig egyáltalán nincs ellenemre.
Végül nem változtatok a helyzeten. Nem csak őt, de még magamat is meglepem azzal, hogy én maradok felül, s ereszkedem ékességére, mire felmordul, nekem pedig fájdalomtól torzul el az arcom. Szerencsére hamar helyre teszi magát fejben, s látván, hogy mennyire szenvedek, körém fonja ujjait, hogy enyhítsen fájdalmamon, melyért hosszas percekig kell szenvednem, de megéri várni, türelmesnek lenni, ugyanis utána a mámor teljesen elködösít, s ő csípőmre fogva segít, hogy mozogjak rajta. Néha lehajolok hozzá, hogy csókokat hintsek bőrére, esetleg ajkait vegyem birtokba, s az egész olyan erotikus, annyira eufórikus, hogy még meg is könnyezem.
- Fáj? – suttogja két csók között, miközben egyik kezével végigsimít arcomon, s szemem sarkában megérzi könnyeim, én viszont hevesen rázom fejem válasz gyanánt. Szavakat nem tudok formálni ajkaimmal, de azt hiszem, így is sikerül megértenie a helyzetet.
Fordít helyzetünkön, s ő kerül felülre, de lábaimat vállára veszi, s ő maga is nagyobb terpeszben helyezkedik el. Lehajol hozzám, hogy gyors csókot váltsunk, majd folytatja a mozgást bennem, én pedig vele együtt mozgok, hullámzok az élvezettől, ebben a pozícióban pedig olyan pontot is eltalál bennem, mely segít abban, hogy hamar a csúcsra jussak. Szemérmetlenül nyögök egyre hangosabban, s dobálom fejem is jobbra, balra, majd szándékosan szorítok rá izmaimmal, így őt is közelebb kerítve a véghez, s szinte egyszerre jutunk el a mennyekbe, a felhők fölé, egészen magasra. Nem látom a szobát, nem tudatosul bennem, amit kintről hallok, aprócska zajt, motoszkálást. Hagyom, hogy ez az érzés átjárja a testem minden porcikáját, melyben Jimin is követ.
Kihúzódik belőlem, s el fekve mellettem húzzuk magunkra a takarót, én pedig automatikusan bújok hozzá, most pedig már ő se húzódzkodik el, teljesen őszintén ölel magához, mintha tényleg szeretne engem – habár egész este így bánik velem.
A kinti motoszkálás egyre tisztábban kivehető, míg végül nagyon halk kopogás nem hallatszik az ajtónkon. Egyikünk sem reagál rá, csupán lehunyjuk szemünket, még közelebb bújva a másikhoz, következőleg pedig már hallani, ahogy nyílik az ajtó, de csak résnyire.
- Fiúk, alusztok? – kérdezi anyám suttogva, de erre sem reagálunk. Az ajtó végül visszazárul, s következőleg már annak túloldaláról, kissé tompán szűrődik át, mit beszél. – Már alszanak, de igazán rendet hagyhattak volna maguk után. Egyikőjük se tette el a ruháit. Miért vannak ezek szanaszét? És a lámpát itt miért nem kapcsolták le? Ó, nézd, még a víz is áll a kádban. Ennyire kimerültek lehettek? Mit csinálhattak egész nap? Szerinted próbálni voltak?
Tovább nem vagyok képes felfogni, miket mond, de halovány mosoly jelenik meg arcomon, s mielőtt elnyomna az álom, Jimin ajkaihoz hajolok, hogy egy apró csókot hintsek ajkaira. Azt hiszem, alszik, de mielőtt elhúzódhatnék, mocorogni kezd, s lábát is átveti rajtam, úgy nyom ő is egy csókot párnáimra, végül így nyom el minket az álom, mintha még mindig csókolnánk egymást.