Író: Ayu
Besorolás: +12
Szereplők: Jimin, Taehyung, Jungkook
Páros: VMin
Figyelmeztetés: yaoi
Műfaj: humor
Megjegyzés: Na, elérkeztem ehhez is, bár nem lett valami hosszú, tovább nemigen tudtam már húzni, mert a többit majd a következő részbe tervezem leírni. Remélem, tetszeni fog, jó olvasást! ^^
Jimin POV
Éles fájdalom nyilall halántékomba, halk nyögést váltva ki belőlem. Összeszorítom csukott szemeim, majd lassan kinyitom azokat, megforgatva őket, pislogva párat, hogy biztosan felkeljek. Ahogy körbenézek, annyira ismerősnek tűnik a hely, de hirtelen nem ugrik be, honnan, pedig nagyon erősen fúrja az oldalamat a kíváncsiság, mégis mit keresek ezen a helyen. Minden bizonnyal ez nem a hotel, tehát nem oda tértem vissza tegnap este, de akkor mégis mit csináltam? Mi történt?
Hunyorogva, mély levegőt véve próbálom gyorsan bemérni a terepet több-kevesebb sikerrel. Egyik pillanatról a másikra csap arcon a felismerés, hol is tartózkodom éppen, hogy miért is volt ennyire ismerős ez a hely.
Mi a fenét keresek én Taehyungnál?!
Szemeim levándorolnak magam mellé az ágyra, s, ha eddig nem kaptam elég sokkot, most elérkezett az ideje. Rémülten nyílnak tágra szemeim, amint konstatálom, hogy éppenséggel pont én vagyok az, aki kezét-lábát átvetve fekszik félig a másikon, aki pedig békésen szuszogva, mellkasomba hajtva fejét jár az álmok mezején. A hirtelen jött lendülettel legszívesebben ellökném magam tőle, de mielőtt bármit is tennék, arcára esik pillantásom, mire mindennemű mozgással vissza hagyok. Annyira békésnek, ártatlannak tűnik, hogy nincs szívem felébreszteni azért, mert én idióta nem emlékszem semmire. Vajon mi történt este, miután elmentem a szüleimmel vacsorázni? Hogy a fenébe kötöttem nála ki? Kérdések tömkelege árasztja el fejem, amitől az csak jobban sajogni kezd, de próbálok nem figyelni a fájdalomra, a lüktetésre, s nem adni ki semmiféle hangot, nehogy véletlenül felkeljen. Nem mernék ilyen helyzetben a szemébe nézni, viszont valahogy muszáj lesz majd kimásznom innen.
Akkor rendezzük is sorba az emlékeinket. Elmentem Hoseokkal az étterembe, ahol megvacsoráztunk a szüleimmel. Igen, eddig világos, sőt, még az is, hogy teljesen kiborítottak, én pedig fogtam magam és faképnél hagytam őket, hiszen azt akarták, hogy majd menjek haza velük, ha nem is most, majd a verseny után. Na, még mit nem! Nem hiányzik nekem az a stressz, amiben ott éltem velük, ráadásul már elmúltam 20 is, nehogy már megmondják nekem, mit csináljak, mihez van jogom! Mindenhez van jogom, még ahhoz is, hogy nélkülük hozzak meg fontos döntéseket az életben. Mégis, ebből, hogy a fenébe jött az, hogy én idekerültem Taehyunghoz? Kisiettem az étteremből, apám utánam jött, még arra is emlékszem, mit éreztem azokban a percekben. Félelmet. Tartottam tőle, hogy esetleg kezet emel rám, ami simán bekövetkezhetett volna akkor, ha Hoseok nem lép közbe anyámmal az oldalán. Tisztán emlékszem, hogy azt a percet választottam arra, hogy elmeneküljek tőlük jó messzire, hogy ne találjanak rám, de természetesen nem maradhattam egyedül. Nem mintha bánnám, mert nem lett rossz vége, hiszen nem a szüleim vettek üldözőbe, hanem a legjobb barátom, aki szinte már a testvéremnek számít, így kicsit nyugodtabb lettem, de mégis tovább mentem. Mentem, de hova? Ekkor kerültem volna Taehyunghoz? Badarság, arra emlékeznék. De akkor… hát, persze! Megláttam egy kocsmát, oda mentem be, hogy ne találjanak rám, és még emlékszem, hogy leültem a pulthoz, azt hiszem, valamilyen italrendelést is letettem, de utána. Utána kezd homályosodni a kép.
Fejembe erőteljesen nyilall a fájdalom, a gondolkodástól, ahogy megerőltetem magam az emlékeim visszatérésének gyanánt, de úgy tűnik, több nem fog eszembe jutni. Tehát elmentem egy kocsmába, és elég nagy valószínűséggel durván leittam magam, ha ennyire sötét a kép. Na, meg a fejem is szörnyen hasogat, kissé mintha émelyegnék is, de nem olyan szörnyű. Vagy csak azért nem gondolom annak, mert még nem keltem ki az ágyból, hogy esetleg szédülve terüljek el ismét, ami tudatosíthatná bennem, valóban másnapos vagyok.
Újból lehajtom fejem, hogy az engem ölelőt vehessem szemügyre, viszont szívem hatalmasat dobban ijedtemben, amint az éppen nagyon is éber tekintetével találom szembe magam.
- Cseszd meg! – ugrok meg fekve, eltolva magamtól egy pillanat alatt, amit ő nyöszörögve reagál le. – A szívbajt hozod rám! – teszem tenyerem szívemhez, mély levegőt véve.
- Bocsi, akartam szólni neked, hogy felkeltem, de úgy láttam, nagyon elmerültél valamiben, így nem akartalak zavarni.
- Helyette megvártad, míg szívrohamot tudsz okozni nekem? Köszönöm!
Nem várok tovább, végre itt a megfelelő alkalom, hogy felülhessek, amit meg is teszek, de hamar megbánom, ugyanis kissé szédülök, emiatt pedig nyomban tenyerembe is temetem arcom, úgy tartva meg fejem. Felhúzom jobb lábam, és térdemen támasztom meg homlokom, viszont a kissé hűvösebb levegő, ahogy megcsapja bőröm, arra késztet, hogy nézzek végig magamon, amit meg is teszek, egyre nagyobb méretű szemekkel. Egy szál köntösben vagyok, ráadásul az is szétcsúszott rajtam a meggondolatlan mozdulataimnak hála, így már csak alig egy hajszál választ el attól, hogy nagyjából egészében szinte meztelenül üljek éppen Taehyung ágyában. Mellkasom is félig látható, egyik vállamról is lecsúszott félig a pamutanyag, mire a pillanat hevében ugrok ki az ágyból, átlépve a másik felett, nem gondolva arra, hogy ezzel talán őt is kínosabb helyzetbe hozhatom a kelleténél.
Taehyung POV
- Miért nincs rajtam semmi? – akad ki teljesen, viszont nem bír megállni a lábán normálisan, így szédelegve dől neki asztalomnak.
Felülök, hogyha esetleg szükség lenne rá, rögtön ugrani tudjak hozzá, de nagyon remélem, hogy ilyenre nem kerül sor. A mostani éjszaka után teljesen megváltoztak a gondolataim irányába, és bárhogyan is fog viszonyulni hozzám, én mindig rózsaszín ködben fogom érezni magam. Még most is boldog vagyok, pedig teljesen ki van akadva, ami természetesen teljesen érthető, viszont én nem tudom megadni számára majd minden kérdésére a választ.
- Mi az, amire emlékszel? – teszem fel óvatosan a kérdést, mire szemöldökét összehúzva kezd el erősen koncentrálni, hogy kutasson emlékeiben. – Bármi, ami ide kapcsolódik, esetleg ahhoz, mikor úgy döntöttél, idejössz.
- Emlékszem, hogy elmentem vacsorázni egy étterembe a szüleimmel és Hoseokkal.
- Igen, ezt mesélted tegnap este, vagyis nem konkrétan így, de említetted, hogy rég nem ettél így velük. – Fejét nyomban felkapja rám, és kissé félelmetes hatást keltve mered szemeimbe, mintha akármelyik pillanatban képes lenne rám vetni magát és akár szétcincálni is.
- Hogy mit mondtam?
- Mondom, hogy csak ennyit. Nem tudtam meg túl konkrét dolgokat, de, ha adhatok egy tanácsot, ne nagyon részegedj le többször, mert szörnyen hisztis vagy olyankor.
- H-hisztis? Mi van? Mit csináltam? – szorítja meg rövid kis ujjaival az asztallapot, mire összepréselem ajkaim. – Ha bármi kínosat csináltam, vagy akármi fontos dolgot is mondtam, felejtsd el! Ha bárkinek elmersz mondani a tegnap estéről bármit, akkor garantálom, hogy egy életre megbánod majd!
- Most miért vagy ilyen? Tegnap este még nem ezt mondtad – húzom el szám szélét, mire meglepetten húzza fel szemöldökeit, kíváncsian pislogva párat, amivel az én arcomra is mosolyt csal. Tehát tényleg nem emlékszik semmire. Valójában nagyon sok olyan infó csúszott ki a száján, amit szerintem józanon meg se próbálna elmondani, és most, hogy tudja, vannak bizonyos információk a birtokomban, és ő nem tudja, hogy mik azok, fel tudom használni ellene. Talán még Soo ellen is jól fog jönni, ha éppen nem tetszik, hogy együtt vannak. Ó, milyen zseniális ötleteim vannak!
- Hogy érted azt, hogy nem ezt mondtam? Mit mondtam?
- Először szerintem úgy az igazságos, ha te elmondod, hogy miért vagy itt. Tudod, nem én hoztalak ide magammal, te magadtól látogattál ide, de azt nem sikerült megtudnom, hogy miért.
- De hát, fogalmam sincs!
Jimin POV
Később sikeresen a hotelbe jutok, természetesen Taehyung társaságában, mivel nem volt hajlandó egyedül elengedni ilyen állapotban, amiért kicsit hálás is vagyok, de közben frusztrált is, mivel egész úton csak sokatmondó pillantásokkal illetett, ráadásul még a jókedve is törhetetlen volt. Néha elejtett néhány megjegyzést a múlt éjszakával kapcsolatban, mint például, hogy aranyos vagyok, mikor szégyenlősködöm, vagy, hogy igazán vicces szerinte, mikor olyanokat mondok, hogy meg fogok halni, mert melegem van, de közben mégse, vagy, amikor elaludtam, meglepő volt, mit tettem, de azt nem mondta volna meg, mit. Szörnyen idegesített a tudat, hogy hosszú órákat töltöttem el mellette, és semmit nem mond el, mit tettem, ő pedig úgy vigyorog rám, mintha hatalmas titkok birtokában lenne. Még mielőtt beléptem volna a hotelba, szembefordultam vele, hogy még utoljára megkérdezzem, mit csináltam, de csak egy olyan mosolyt kaptam válaszul, amiből sugárzott a szeretet, ami előtt értetlenül álltam, és annyit mondott:
- Megígérem, hogy mindig melletted leszek!
Meggyötörten vetem le magam a hálószobában lévő ágyra, hogy a párnába nyögve szenvedjek tovább a sorsomon töprengve. Lehetséges, talán el kellene mennem lezuhanyozni, hiszen, ha részeg voltam, valószínűleg szörnyen bűzlök is tőle. Hogy ezt leellenőrizzem, azonnal elkezdem szagolgatni magam, de amit érzek az nem alkohol, hanem sokkal inkább egy Taehyungra emlékeztető illat. Sőt, nem is egy, hanem több. Mintha a ruháim be lennének fújva, ráadásul akárhányszor fordulok egyet, mintha a hajtincseimből s az ő illata áradna. Ez egyáltalán nem rossz, de mégis elgondolkodtat, miért van mindenemnek olyan illata, mint neki. Még egy dolog, amin rágódhatok, mert őt tudja erre a választ, ebben egészen biztos vagyok, de nem fogja elmondani, mert miért is mondaná! Miért ilyen smucig?
A nap további részét azzal töltöm, hogy kiheverjem a fáradalmaim, estefele pedig Hoseokot is felhívom, hogy több mindent megtudjak, mivel arra tisztán emlékszem, hogy ő ott volt velem még az utolsó emlékeimben. Nagy szerencsémre ő már beszédesebbnek bizonyul, így sikerül megtudnom, hogy rengeteget ittam, amit ő fizetett ki nekem, emiatt viszont elfog a bűntudat. Mindenképp vissza kell neki perkálnom, de ezt nem hagyja, amit azzal magyaráz, hogy teljesen ki voltam fordulva önmagamból, és teljesen érthető, hogy ilyen állapotban végeztem. Annyit sikerül kiszednem még belőle, hogy utána elkísért egy darabig az utcán, viszont a hotelbe nem jöhettünk vissza, mert amilyen ramaty állapotban voltam, még ki is tiltottak volna. Aztán állítása szerint rám jött a pisilhetnék, ő pedig komolyan vett engem, és legközelebb már eltűntem a látóköréből és nem talált sehol. Elméletileg a végzetemet emlegettem, végül körbehívott pár ismerőst, majd végül Jungkook visszahívásából tudta meg, hogy Taehyungnál tartózkodom. Tehát, így kerültem oda. Mi járt a fejemben, hogy én ennyire oda akartam menni?
Másnap, és a rákövetkező nap is elmegyek a jégpályára, de nem igazán gyakorolok. Inkább csak ott vagyok, hogy ne a hotelban üljek egész áldott nap, így viszont Soo ismét rám talál, és hiába beszélgetnék el vele bármiről, akárhányszor odajön hozzám, perceken belül közöttünk terem Taehyung is, és mintha hirtelen olyan eget rengetően fontos dolgunk lenne nekünk, kettőnknek, elhív magával valahova. Fogalmam sincs, mi járhat a fejében, viszont van egy olyan érzésem, hogy ennek sok köze van ahhoz a karácsony éjszakához, amiből nekem még csak halvány derengésem sincs, mi történhetett.
Taehyung POV
Boldognak érzem magam mellette. Minden nap eljövök a pályára, hiszen tudom, hogy ő is itt lesz, s bár ő úgysem enged korcsolyába lépni, örülök, hogy mellette lehetek. Sokszor látni rajta az értetlenséget, hogy azon töpreng, mi történhetett, és néha fel is tesz egy hozzá kapcsolódó kérdést, amire én persze képtelen vagyok válaszolni. Nem visz rá a lélek, csupán azt éri el ezzel, hogy eszembe juttatja a felismerés percét, mikor rádöbbentem, totál elcsavarta a fejem, tudat alatt, úgy, hogy még nekem se tűnt fel. Egyáltalán nem tűnik úgy, mintha viszonozná, de ez engem egyáltalán nem zavar. Szeretném, ha több lehetne közöttünk, hiszen mióta rádöbbentem, mit is érzem iránta, azóta folyamatosan a lelki szemeim előtt lebegnek képek rólunk, amint úgy viselkedünk, mintha egy pár lennénk, amit persze nyilvánosan egyébként se tehetnénk meg, hiszen ő is férfiból van, akárcsak én. Egyre csak többet akarok, egyre inkább áhítozom utána, hiszen meg szeretném érinteni, szeretnék mellette aludni el, s mellette ébredni. Szeretném kimondani, hogy szeretem, hogy többet érzek iránta, mint szabadna, s, ha ez bűn, akkor vállalom a legrosszabb büntetést, amit érdemlek érte, mert érte bármilyen fájdalmat képes lennék elviselni. Ez a rózsaszín köd úgy borítja el napról napra egyre csak jobban az eszem, mint a tej a kakaóport a reggeli italomban, olyan édes, olyan finom, kívánni való. Zavar a látvány, mikor együtt látom a lánnyal, akit régről ismer, s mégis boldog vagyok, hogy rám figyel. Szeretnék gondoskodni róla, mint azon a karácsonyi estén, s szeretnék szeretve lenni, mint ahogyan a szerelmesek szeretnék.
- Figyelj – hallom meg hangját mögülem, mire nyomban szembefordulok vele. – Elhiszem, hogy szeretnél már korcsolyázni, de értsd meg, hogy attól, hogy idejössz minden nap és fájdítod a szíved azzal, hogy te ezt nem teheted meg, nem lesz jobb. Nem jó látni, ahogy sóvárogsz a jég után, ugyanis süt rólad, hogy mennyire hiányzik neked ez a sport. Be kell tartanod a pihenőidőt, ráadásul a két ünnep között vagyunk, holnap nyitva se lesz már, szóval felejtsd el, hogy idén még jégre léphetsz.
Nagy szemekkel meredek övéibe, majd lassan mosoly húzódik arcomra, ami előtt ő csak értetlenül áll. Igazán jól esik hallani, hogy ennyire aggódik értem. Ha jégre kell lépnem ahhoz, hogy törődjön velem, akkor meg fogom tenni. Mióta megsérültem, azóta változott meg ő is irányomba, és akármilyen mazoistán hangzik, örülök neki, hogy majdnem összetörtem magam, különben nem tartanánk most itt.
- Már jól vagyok, sokat pihentem – sóhajtom elkomorodva. – Le tudom beszélni Nammal, hogy bejöhessek akkor, mikor nincs nyitva. Legalább senki nem fog zavarni, és teljes odafigyeléssel tudok, majd gyakorolni.
- Még nem teheted!
- De megtehetem, Jimin, és meg is fogom tenni! Nem fogsz meggátolni benne, mert eleget pihentem már, egy hónap múlva verseny, és még sehol nem tartok veled ellentétben, ráadásul ott van még a közös produkciónk is, szóval jó lenne minél hamarabb elkezdeni. Te magad is jól tudod, hogy pihentem, tényleg nem csináltam semmit, szóval nagyon kérlek, ne tilts el tőle! Azt hiszem, már bőven elég idő eltelt, hogy folytathassam.
- De megtiltom! Nem fogom hagyni, hogy még egyszer bajod essen! Akkor is miattam történt, most is részben miattam akarnál gyakorolni, mert van az a közös előadásunk is, de nem kell afelől aggódnod, mert majd én kitalálom az egészet, neked pedig már csak meg kell tanulnod.
- Nem vagy senkim, hogy megtiltsd, mit tehetek, és mit nem! – Nyomatékosítani kívántam, hogy mondjon akármit, én akkor is el fogok jönni, kerül, amibe kerül, mert tényleg le vagyok maradva, és ez a saját önbecsülésemnek is kell.
- Szóval elfogsz jönni holnap? – Bólintok. – Azt majd meglátjuk. – Azzal fogja magát, és hátat fordítva nekem sétál el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése