Író: Ayu
Besorolás: +12
Szereplők: Jimin, Taehyung, Jungkook, Hoseok, + kitalált szereplő, Soo
Páros: VMin
Figyelmeztetés: későbbiekben yaoi
Műfaj: humor
Megjegyzés: Ezzel is itt volnék, de szerintem nem lett valami jó rész, de már haladni szeretnék a számomra izgalmasabb részek felé, így rávettem magam, hogy megírjam, és ez lett az eredménye. Azért remélem, nem lett olyan szörnyű. Jó olvasást hozzá! ^^
Jimin POV
Igazából örülök neki, hogy összefutottam Sooval, hiszen régen tényleg sok időt töltöttünk együtt. Nagyjából együtt, egyszerre tanultunk meg korcsolyázni, valahogy mégis mindig sikerült lehagynom. Ez persze nem azt jelenti, hogy ő tehetségtelen lenne, de kétség kívül kimagaslóan jó eredményeim voltak, és mai napig vannak is. Ezért is döntöttem el, hogy ezt a versenyt győzelemmel zárom, hiszen az saját magamnak is elégtétel volna, na, meg persze a szüleim se örülnének egy hátsó helyezésnek, ami úgyse lesz, azért vigyáznom kell, hogy hol végzek, különben megtalálnak fojtani. Velük se szeretnék a közeljövőben összefutni, de amilyen szerencsém van, biztosan megtalálnak, pedig nem mondtam meg nekik, melyik hotelban szálltam meg. Hoseokból mindenesetre ki tudják szedni, ő nem hazudhat. Ami pedig a közös korcsolyázást illeti Sooval, annyira nem is rossz ötlet, talán ki tudnék kapcsolódni vele, nem pedig stresszben élnem minden percben a bűntudattól mardosva, vagy, ha szimplán felhúzom magam valami jelentéktelen dolgon.
Tovább sétálunk csendben a hosszú úton, egyenesen Taehyung háza felé, elszakadva régi ismerősömtől is, de az előtte lévő beszélgetésünknek nyoma sincs. Mintha csak újból megsértődött volna, és némasági fogadalmat tett volna. Egyetlen kis pisszenés nélkül jön mellettem, amit nem tudok hova tenni, s már-már bosszantó, hiszen fogalmam sincs, mit vétettem ellene már megint, bár lehet, nem is olyan meglepő, hiszen mindenen képes felhúzni magát.
- Az imént még sugárzott belőled némi életkedv, most pedig szabályosan érzem a negatív hullámaidat – töröm meg a csendet, mire szúrós pillantásokat lövell irányomba szeme sarkából. – Nézz, ahogy akarsz, akkor is rossz kisugárzásod van, ami kihat az én lelki világomra is, márpedig, ha abban bármi sérelmet teszel, akkor biztos lehetsz benne, hogy behajtom rajtad a romlásom kártérítését!
- Tényleg elmész vele… gyakorolni? – teszi fel a kérdést kissé lebiggyesztett ajkakkal, morcosan nézve maga elé. – Mármint félre ne értsd, korcsolyázni! – kapja felém fejét ijedten.
- Valószínűleg akarva-akaratlanul is fogunk együtt a pályán gyakorolni, hiszen ugyanarra a versenyre készülünk, ugyanabban a csarnokban, így ez egyáltalán nem meglepő. Miért érdekel ez ennyire?
- Akkor én is ott leszek! – Magabiztosan húzza ki magát, mély levegőt véve, ellentmondást nem tűrő tekintettel meredve maga elé az úton.
- Hogy mi? – húzom fel szemöldökeim. – Na, nem! Biztosan nem lépsz pályára idén már. Ha kell, én fogok kezeskedni arról, hogy te meg se közelítsd a jeget, ugyanis éppen csak, hogy kiengedtek a kórházból, minekután elég csúnyán beütötted a fejed, ráadásul a bokád se úszta meg épségben, máskülönben, miért sántikálnál, úgyhogy felejtsd el! – parancsolok rá, mire csak dühösen fújtat egyet.
- Ez úgy hangzott, mintha az anyám lennél – fújja fel arcát.
Felhorkantva fordítom fejem az utca másik oldala felé, hogy az ott sétáló embereket vegyem szemügyre, valamint a kirakatokat, melyek mellett elhaladunk. Bármire, ami nem Taehyung, ugyanis semmi szükségem nincs arra, hogy a hisztijét hallgassam. Hihetetlen ez a srác, de komolyan! Sántikálva jön mellettem, de tartja a tempót, próbál olyan hatást kelteni, mintha nem lenne semmi baja, csak éppenséggel én jól tudom, hogy mi van vele, így nem tud átverni. Az arcán is látni, hogy szenved, hiszen néha-néha megrezdülnek arcizmai, arra adva utalást, hogy márpedig igenis fáj neki valami. Ha nem is a lába éppen, akkor a feje is lehet a kiváltó ok, mivel azt is elég csúnyán felsértette. Nem lepődnék meg, ha mindennek ellenére tényleg a pályára jönne, de, ha én ott leszek, ő biztosan nem fogja a csúszós talajt érezni a lába alatt. Még csak az kéne, hogy megint megsérüljön, vagy lassabban épüljön fel emiatt! Akkor a bemutató műsorral se tudnánk haladni, hát még a sajáttal!
Taehyung POV
Ahogy telnek a napok, úgy settenkedek minden egyes adandó alkalommal a csarnokba, hogy legalább szemmel tarthassam Jimint, aki viszont minden ilyen pillanatot megragad arra, hogy kiosszon engem arról, hogy nem tudok magamra vigyázni, s miért nem vehetek fel korcsolyát egy darabig. Akárhányszor már csak azért is bepróbálkozok, mikor nem figyel, hogy átveszem a cipőmet, végül a távolból kiszúr, és mielőtt még a jégre tehetném a lábam, ő ott terem előttem és kihesseget, nem túl barátságos módon. Valamilyen szinten mégis megérint ez az oldala, hiszen akármilyen bunkó módon is zavar el, akármennyire is szid, és hord el mindennek, tudom, legbelül tudom, hogy ezt mind azért teszi, mert valójában félt. Nem szeretné, hogy nagyobb bajom essen, ez pedig örömmel tölt el, ezért van az, hogy sok veszekedés után, esetleg lökdösődés következtével, hallgatva a szavait, csak elfog az a kényszer, hogy mosolyogjak, amit ő természetesen, nem tud hova tenni. Ilyenkor mindig kissé ijedten, megszeppenve mered rám, hogy mi történt velem, mit érzek ilyenkor, de még egyetlen alkalommal se feleltem. Nem is tervezek, had éljen a maga kreált gondolatok között. Apropó, a maga kreált gondolataiban fogalmam sincs, mi zajlik, de feltűnt az is, hogy az a bizonyos régi ismerőse, Soo, állandóan a pályán van, s, ha ez nem lenne elég, nem nagyon látok olyat, hogy épp ne loholna a másik seggébe, ezzel egyáltalán nem palástolva vonzalmát felé, ami akarva-akaratlanul is felbosszant. Nehogy már egy ilyen kis csitri elvegye Jimin eszét! Na, nem mintha érdekelne, kivel mit csinál, de azért egy ilyen lánnyal nem szeretném, ha összejönne, vagy… akármi más. Szörnyen irritáló személyiség, hiszen állandóan nyávog, a nyakába liheg, lesi minden kívánságát, szavát, ha pedig ez nem lenne elég, még agyba-főbe dicséri, mintha ez egy nő dolga lenne. Taszít ez a nyomulás.
Fáradt sóhajt eresztve ki résnyire nyitott ajkaim közül, nézek ki a kávézó ablakán, mely mellett ülünk Jungkookkal, két nappal karácsony előtt. Kint fagypont van, így lassan szállingózik a hó, apró pelyhekben, lassan terítve be az utakat, melyeken emberek százai járnak naponta. A hó látványa csak az érzést idézi fel bennem, milyen is, mikor a jeget szelem, és a kanyaroknál felszántok egy keveset a pályáról. Szeretnék újból korcsolyázni, hiszen már hosszú napok óta nem tehettem ezt meg, és lassan kezd betelni a pohár, hogy mindig ott van Jimin, hogy megakadályozzon ebben.
- Min elmélkedsz? – veszi kezei közé a kis csészéjét a velem szemben ülő fiú, az asztalra könyökölve, majd lassan kortyolva egy keveset a forró nedűből.
- Ezen meg azon – suttogom, majd én is a csészém felé fordulok. – Szerinted mekkora károm lenne abból, ha végre újra pályára lépnék?
- Még nem gyógyultál meg teljesen – vágja rá gondolkodás nélkül. – Viszont elmehetünk oda, abból károd úgyse lesz.
- Elmehetünk-elmehetünk, károm nem lesz, de hasznom se! Csak időpocsékolás az egész – préselem össze ajkaim idegesen. – Jimin mindig ott van, azon csodálkoznék, ha még nem koreografálta volna meg ennyi idő és nyugalom mellett a megnyitó táncot. – Jungkook éppen ekkor kortyolva egyet kávéjából, félrenyelve kezd el köhögni, de közben végig mosolyogni. – Jézusom, Jungkook! – nyúlok át az asztal felett, hogy valahogy megveregessem a hátát, de magától is rendbe jön.
- Olyan vicces hallgatni, ahogy állandóan róla beszélsz – vigyorogja, mikor végre sikerül lenyelnie a félrement adagot.
- Hogy mondod?
- Úgy, hogy menjünk el a pályára. Meglátjuk, mennyire jutsz te jégre – kuncogja, majd felállva előkapja zsebéből pénztárcáját, hogy a pulthoz lépve fizethessen.
Nem sokkal később, már rég áhított helyen vagyunk, és elsősorban megnyugtat az, hogy nem nagyon tartózkodnak kint, így valószínűleg vagy otthon vannak sokan, vagy éppen tele a pálya emberekkel, de akkor a versenyre sem lehet készülni. Ez nekem csak jó lenne, hiszen akkor valószínűtlen, hogy Jimin is itt tartózkodjon, így simán felvehetek egy korcsolyát. Igaz, a bokám még mindig nem az igazi, de egy rövidke kis időbe nem fogok belehalni.
- Te bejössz? – fordulok a fiatalabb felé, aki válaszként csak a fejét rázza. – Akkor csak fedezz!
A pult mögött lévő férfihoz lépek, hogy kikérjek egy párat, és feldobódva tudatosul bennem, hogy minden simán megy. Már olyan régen voltam a jégen, hogy hiányzik, főleg, hogy most verseny is lesz. Rendesen fel kell készülnöm, ha pedig más nem, a ritmusból nem kellene éppen most kiesnem. Ha nem nyújtok elég jó teljesítményt, akkor csalódást fogok okozni nem csak Jiminnek, de Namnak is, és legfőképp saját magamnak. Ezt szeretném elkerülni, így, ha már bekerültem erre a versenyre, oda kell tennem magam.
Leülve egy padra hajolok le cipőmhöz, hogy a fűzőjét kikössem, mire Jungkook is mellém szegődik, és mielőtt még levehetném az adott darabot, enyhén rugdosni kezdi ép bokámat.
- Mi van már? – kapom fel a fejem, mire látom, hogy a pályára vezető ajtó irányába néz, így követem tekintetének vonalát, így megrökönyödve állok meg minden mozdulatomban. A fenébe! Minek vannak itt ilyenkor?
Az ajtó túloldalán állt Jimin Sooval, akit éppen mosolyogva hallgatott. Miért néz így rá? Tetszene neki az a lány? Komolyan ő? Miért pont ő? Azért, mert együtt nőttek fel nagyjából? Ez nem elég indok egy ilyenre, hiszen akkor elég sok mindenkivel összejöhetnék én is, mégse teszem. Lehet, hogy az egészet félreértem, és valami tök más van a dolgok hátterében, csak én nem tudok rájönni. Hülyeség! Már miért tekintene így egy lányra?
Egyik pillanatban még mérgelődöm magamban, a következőben már azon kapom magam, hogy éppen farkasszemet nézek az emlegetett személlyel, mire érzem, hogy leesik a vérnyomás, az arcom sápadtabb színt vesz fel. Ő tányér méretű szemekkel néz rám, majd lejjebb, ahol vélhetőleg a korcsolyám van, majd újból fel szemeimbe, így kérdőn fel is húzza szemöldökeit. Egy vigyort erőltetek magamra, amin a vak is átlát, és ő sincs különbül, hiszen jelentőségteljes pillantással illet, mire lassan a korcsolyákhoz nyúlok, és felállok velük. O alakot formázva számmal mutatok szabad kezemmel a másikban tartott lábbelikre, mire bólogatni kezd, én pedig nyomban folytatom is testbeszédünket, így a pulthoz mutatok, amit szintén helyesel. Ujjaimmal elmutogatom neki, hogy odamegyek, amit ugyanilyen reakcióval illet, de szája sarkában már mosoly görbül, ami melegséggel tölt el, hiszen mégis én váltottam ki belőle. Végül megteszem, amit el is mutogattam, így újból lőttek a gyakorlásnak, de nincs mit tenni, ha ő itt van, hiába húzom fel a korcsolyát, úgyis leráncigálja rólam.
- Ez nem fog összejönni, Tae – kuncogja Jungkook, mire szúrós pillantásokat lövellek felé.
- Nem is értem, miért függök tőle.
Orrom alatt morogva fordulok barátom felé, mikor is nyílik a pálya ajtaja, hangosan nyikordulva, majd egy idegesítően ismerős hangnak a nevetése hasít a levegőbe, mire azonnal annak irányába fordulok. Jiminnel együtt jön, egy padhoz lépve, ahová leülve folytatják a beszélgetést, miközben Soo elkezdi levenni korcsolyáját. Hirtelen ötlettől vezérelve indulok meg feléjük, semmiféle terv, vagy átgondolás nélkül. Fogalmam sincs, mit akarok, mit fogok tenni, de, hogy ezt tovább nem fogom nézni, az is biztos!
Megállva előttük, csípőre tett kezekkel mosolygok le rájuk, mire mindketten pislogva néznek fel rám kíváncsian, hogy mit is szeretnék tőlük. Miért irritál ennyire már csak a sima nézése is ennek a lánynak?
- Remélem nem gond, ha én is leülök ide mellétek – köszörülöm meg a torkom, mire Soo reagál elsőként, barátságosan mosolyogva.
- Dehogy baj! Ülj csak ide nyugodtan! - mutat maga mellé, véletlenül se Jiminhez, mire szemeim égnek emelve fordítok nekik hátat, hogy aztán levágva magam kettejük közé férkőzhessek, így beléjük ütközve, de fogva az adást, kicsit arrébb csusszannak ellenkező irányba, így én kényelmesen helyezkedem el közöttük. Soo zavartan kezdi tekergetni a haját, amit elégtételként könyvelek el. Tehát, tényleg tetszik neki Jimin, hiszen zavarja, hogy megzavartam a kis beszélgetésüket, nem is akárhogyan. – Taehyung, ugye? – pislog rám, mire csak bólintok egyet. Szóval megjegyezte a nevem. – Hallottam Jimintől, hogy a bokád nincs rendben, ezért nem tudsz egy darabig korcsolyázni, de ahogy elnéztem az imént, mintha szerettél volna – hagyja befejezetlenül mondatát, de értem, mire céloz, engem mégse az izgat a legjobban, hogy feleletet adjak számára. Leragadtam annál a résznél, hogy Jimintől hallotta, vagyis Jimin rólam mesélt neki, ami annyit jelent, hogy gondolt rám, viszont, ha gondolt rám, akkor valószínűleg aggódott is értem, ha már éppen ezt a témát vetette fel a régi ismerősénél. Érzem, amint a hőmérsékletem megugrik egy kicsit. Jimin rám gondol Soo társaságában!
- Igen, szerettem volna – motyogom a választ, gondolatban teljesen máshol járva.
- Ezek szerint már fel is épültél?
- Ne is kérdezd ilyesmikről, úgyis hazudni fog! – felel helyettem Jimin, mire duzzogva fordulok felé. – Akárhogy is nézel, jobb pihentetni a bokád, hiszen az orvos is megmondta, hogy pihenned kell. Ha most jégre lépsz, a korcsolya pedig elnyomja a lábad, akkor biztos lehetsz benne, hogy abból a néhány napból hónapok lesznek, míg végleg elmúlik. Bírd ki ezt a kis időt, Taehyung! – korhol, mintha egy gyerek lennék, akit a nyakára sóztak, hogy vigyázzon rám.
Ekkor a csarnok bejáratán belép Hoseok, Jimin barátja, akiről eddig még nincs negatív véleményem, de ki tudja, mit hoz a jövő, hiszen mégis csak barátok. Amilyen a mosdó, olyan a törölköző. Valószínűleg hasonlítanak egymásra személyiségileg is, csak én még nem ismertem ki őt. Kookkal együtt sétál oda hozzánk, majd mindketten megállnak velünk szemben, de nem ülnek le. Nos, kijelenthetem, hogy kulturáltabbak, mint én, de szükség volt a cselekvésre egy ilyen helyzetben.
- Még maradsz, vagy mehetünk? – kérdez először Hoseok, mire a mellettem ülőben, mintha csak lámpát gyújtottak volna.
- Basszus, elfelejtettem! – hajol le lábához, hogy levegye korcsolyáját, mire csak szemöldököm ráncolva pislogok rá. – Két perc!
- Hova mentek? – pislogok nagyokat.
- Jiminnek szétnézünk ruhaügyben a versenyre. Valami különlegeset szeretne, szóval ebből szerintem egy varrónő lesz, csak ahhoz mégis kellene egy konkrét elképzelés – magyarázza Hoseok. – Egyébként, lassan a ti koncepciótokon is el kellene kezdenetek gondolkozni. Én azt ajánlom, lássatok hozzá ennek a könnyebbik részének legalább minél hamarabb, ha már járni nem tudsz. – Szóval neki is elmondta!
A magyarázat közben Soo is átveszi rendes cipőjét, míg végül kész nem lesznek, és a lány egy intés kíséretében el nem tűnik a színről, aminek rendkívül tudok örülni jelen helyzetben. Nem hiányzott ő a képbe, azt se tudom, minek van ennyit Jiminnel, mikor csak egyetlen egy közös programról volt szó.
- Mivel ti úgysem korcsolyáztok, nem tartotok velünk? – invitál meg a legidősebb, Jungkook pedig ezer örömmel veti bele magát az ismeretlenbe, mire én egy megadó sóhajjal bólintok. Legalább addig is szemmel tudom tartani Jimint, és talán, mikor nem figyel, ki tudom hallgatni, mikor Hoseoknak beszél valami fontosról, amiről nekem se ártana tudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése