[Chapter One] There's No Heaven Without a Hell

Írta: Brina
Cím: There’s No Heaven Without a Hell
Szereplők: Jimin, Jungkook, Yugyeom (csak említés szintjén)
Páros: JiKook
Besorolás: +12 (egyelőre)
Figyelmeztetés: -
Megjegyzés: Ayu unszolására végre sikerült megszülnöm az első részt. Ahogy az első pár bekezdéssel készen lettem, azonnal megcsapott az ihlet. Tudom, eléggé rövidke lett a rész, de amit előre elterveztem, az megtörtént a részben, s feleslegesen nem szerettem volna tovább húzni a dolgokat. Jó olvasást!

MÚLT

Jimin

Már megint az általam oly jól ismert helyzetben találtam magam. Ültem a kanapén és vártam. Mindezt hiába. Jungkook nem jött.

Korábban szólt, hogy kicsit késni fog, de az már legalább 2 órája volt… Az én szótáramban ez már bőven kimerítette a „kis késés” fogalmát, de mivel Jungkook-ról volt szó, így ez teljesen átlagosnak volt tekinthető. Ha Yugyeom-mal volt, a világért sem mertem volna korábban hazarángatni, mint ahogyan azt ő akarta. Hosszú-hosszú éve legjobb barátok voltak, így nem számított milyen féltékeny is voltam éppen, egy szót sem szólhattam, különben megint én lettem volna a rossz és a szemét, mint ahogyan azt már megszokhattam…

Az utóbbi időben több időt töltött Yugyeom-mal mint itthon, ami már kezdett kissé frusztrálóvá válni, elvégre párkapcsolatban éltünk, vagy mi a fene. Manapság mégis megtisztelve kell éreznem magam, ha Őnagysága hajlandó figyelmet szentelni nekem pár perc erejéig.

Sokszor próbáltam túltenni magam az ehhez hasonló dolgokon, de sehogy sem sikerült. Minden alkalommal egy halom kérdés fogalmazódott meg bennem. „Miért nem velem törődik?” „Mit ér a kapcsolatunk, ha együtt élünk, de szinte alig látjuk egymást, mert inkább a barátaival tölti az idejét?”  Hiába kísértettek folyamatosan e gondolatok, nem tehettem fel őket, hiszen az hatalmas veszekedést szült volna. Gondjaimat magamba fojtva böngésztem az interneten a párkapcsolati problémákról szóló cikkeket, de semmi hasznosat nem találtam. Mindenhol azt tanácsolták, hogy az ilyesfajta problémás kapcsolatoknak jobb inkább véget vetni, de ez nem az a válasz, amit én kerestem. Manapság az emberek inkább szakítanak mintsem, hogy megoldják a problémáikat? Mégis milyen világban élünk? Miért is kezdtek bele egy kapcsolatba, ha a végén arra sem képesek, hogy küzdjenek érte? Nem értem a mai embereket…

Gondolkodás közben kissé elbóbiskoltam, s mikor kinyitottam szemei, már éjfélt ütött az óra, de partneremnek még nyoma sem volt a lakásban. Minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy nyugodt maradjak, de ez már nekem is több volt a soknál. Ennyit ér az előre megbeszélt filmezős este? Még főztem is neki, ráadásul a kedvencét, s ő mégsem volt képes hazatolni a képét.

Hosszú órák óta ücsörögtem a kanapén, amikor meghallottam Jungkook kulcsának csörgését, s rögtön azután a zár kattanását. A párom halkan levette cipőjét, majd csöndesen próbált átosonni a sötét nappalin, amikor felkapcsoltam a mellettem található lámpát.

-        Csak nem hazataláltál? – szólítottam meg kicsit sem palástolva dühömet. – Talán eltévedtél, hogy ennyi ideig tartott?

-        Neked meg mi bajod? – kérdezett vissza.

-        Ugyan, mégis mi lenne? – kérdeztem széttárt karokkal, majd tekintetem a fali órára tévedt. – Talán az, hogy 4:23 van, és te most értél haza. Fél 5 van, az isten szerelmére. Előre megbeszélt programunk volt, és te hajnali fél 5kor tolod haza a képed este 9 helyett.

-        4:23 az még nem fél 5… - mondta halkan Jungkook.

-        Csak ennyit tudsz mondani? – kérdeztem hitetlenkedve.

-        Mégis mit mondjak? Sajnálom. Oké? Elmentünk karaoke-zni szóval azt sem tudtam hány óra van éppen. Csak úgy repült az idő.

-        Örülök, hogy ilyen jól szórakoztál a te kis drága Yugyeom-oddal – jegyeztem meg cinikusan.

-        Ez mégis mit akar jelenteni?

-        Ha ennyire jól elvagytok, akkor miért nem vele jársz? – kiáltottam.

-        Mégis mi ütött beléd? Elment az eszed? – érdeklődött felháborodottan. Még ő háborodott fel? Az egyetlen, akinek itt joga volt felháborodni, az én voltam.

-        Persze, hogyne. Az én eszem ment el azért, mert egy kis időt akarok tölteni a párommal – nevettem fel szarkazmussal átszőtt mondatom után. – Nos, mondd csak… A te eszed mégis hol volt, amikor haza kellett volna jönnöd? Az biztos, hogy nem abban a csinos kis fejecskédben…

-        Befejezted? – kívácsiskodott.

-        Hogy befejeztem-e? Ó, még csak most kezdtem bele. Bőven van még említeni valóm, ugyanis elég régóta magamba fojtottam az érzéseimet, de ezennel ebből elég volt. Itt és most megbeszéljük a dolgokat.

-        Semmi kedvem most a hülyeségeidet hallgatni. Nyugodj le, menj aludni, majd reggel beszélünk.

-        Ezt a beszélgetést nem fogod most megúszni Jeon Jungkook. Nem érdekel, hogy te éppen mennyire vagy fáradt, vagy mennyire nem érdekel az, amit mondok. Most szépen végig fogsz hallgatni. Akár akarod, akár nem.

Rám pillantott, majd megrázta fejét, s az ajtó felé indult, amin nem is oly rég belépett.

-        Azonnal gyere vissza! – kiáltottam, de semmit sem reagált. – Ha azon az ajtón most kilépsz, ide többé nem jössz vissza, az biztos!

A fenyegetőzésem hatására egy pillanatra megtorpant, majd folytatta útját az ajtó felé. Azonnal követtem őt, de mire a bejárati ajtóhoz értem, már csak a hatalmas csapódásnak lehettem szemtanúja. S ezzel Jungkook magamra hagyott.

Ahogy sikerült lassan felfognom az ajtó előtt állva az imént történteket, lerogytam az ajtó elé, s kitört belőlem a zokogás.