[34/?] A vámpírok legnagyobbja - Hegyek

Cím: A vámpírok legnagyobbja – Parton

Író: Ayu

Besorolás: +15

Szereplők: Jimin, Taehyung, Jungkook

Páros: VKookMin

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: fantasy

Megjegyzés: Elérkeztünk Jungkook helyszínéhez is. Jó olvasást! ^^

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

Jungkook POV

Egész nap a kastély falait járom, és egyáltalán nem unom. Való igaz, mögöttem hárman is folyamatosan követnek, de ez a legkisebb problémám, elvégre is úgyse szólnak bele abba, mit csinálok, így több helyre is benézek, néha az őröket is megkérdezem, egy-egy ajtó mögött mi található. Sokkal jobban érzem magam így, hogy nem vagyok bezárva egy szobába, s való igaz, Jiminnel eljöhettem onnan akármikor, de végre teljesen egyedül is kószálhatok, ami annyit jelent, kezd megbízni bennem. Még az egészen nagy konyhára is eltalálok magamtól, ahol ugyanaz a hosszú, hullámok, szőke hajú, hófehér bőrű nő áll, mint aki akkor is itt volt, mikor Jimin hozott ide, hogy vért kapjak. Mindig innen kapok vért, habár Jimin szerint rá kell szoknom a vadászatra idővel, csak egyelőre nem mert kiengedni a kastély falain kívülre.

            Hosszú órák elteltével térek vissza Jimin szobájába, de az teljesen üres. Mélyet sóhajtva engedem le vállaim, és fordulok vissza, hogy az alagsorba vegyem az irányt, de amint lépek egyet előre, Jimin lépi át a küszöböt, s a három őrt nyomban el is küldi a szobából, majd bezárja az ajtót, s újból kettesben maradunk. Nem méltat szóra, csak megy tovább rám se nézve, s pólóját is ledobja magáról menet közben, ahogy a fürdőszobája felé veszi az irányt.

            -          Hol voltatok? – állítom meg félúton, mire végre elérem, hogy rám nézzen.

            -          Te hova szeretnéd őt vinni?

            -          Kérdésre nem kérdéssel válaszolunk – húzom fel ajkam.

            -          A tengerhez. Most pedig te jössz, hova szeretnéd vinni? A városba nem mehettek, repülni még nem tudsz, így mindenképp szükségetek lesz segítségre. Tehát?

            Elgondolkozom a lehetőségeinken, s, ha azt szeretném, hogy valóban le tudjam kenyerezni, akkor valami hasonlót kell nyújtanom a tengerparthoz. Azért nem mindennap jut el oda az ember, akárki akármit mondjon. Ráadásul most be is vagyunk zárva, és nekem is tök jó lenne, ha végre valahová eljutnék, valahová messzebbre, távol a Jimin fajta fogságtól. Ekkor, mintha csak világosság gyúlt volna a fejemben, ugrik be egy nagyszerű ötlet.

Másnap dél körül már a hegyekben szívom a friss levegőt, mely körbeleng, s egy eléggé nagy teraszon ülök egy asztal előtt, ahol meg van terítve ebédre, s velem szemben az a fiú ül, akinek a szívét el kell nyernem. Jimin hozott el minket ide egy másik vámpír segítségével, mivel én nem tudok repülni egyelőre. Elmondtam neki, ha ő a tengerhez vitte, akkor én ellentétesen a hegyekbe szeretném. Szerencsére jól ismer sok helyet, és tudott egy elhagyatott házat is találni nekünk ott, de szigorúan kikötötte, hogy éjszaka visszajönnek értünk, tehát úgy merjünk bármit tenni.

            Taehyung jóízűen falatozza a tál rizséhez felszolgált húst, és más zöldségeket, amik után furcsa, de nem vágyakozom. Ahogy az orromat megcsapja újra és újra az isteni illat, nem érzem rá a késztetést, hogy ennem kellene belőle, viszont az emberi vér illata már inkább kikészít. Tudom, hogy tartanom kell magam, és nem is lenne bátorságom bántani őt, de félek, nem fogom tudni sokáig visszafogni magam. Hozzá kell szoknom, hogy emberi vér illatát érzem, de ez az illat annyira finomnak tűnik, hogy folyamatosan szomjazom érte, ha érzem. Ittam már emberi vért, Jimin adott nekem, de azok illata merőben más volt, mint ez. Ez túl édes, túl hívogató, de muszáj hozzászoknom.

            Az ételt magunkkal hoztuk a kastélyból, ahol ugyanaz a szőke nő készítette el, aki ott volt a konyhán, mikor vért kaptam. Úgy tűnik, tud főzni, és TaeTaenek ez tetszik, de miért is ne tetszene? Tulajdonképpen érte képes volt Jimin engedni, és ezért hálás is vagyok neki, így legalább végre kettesben tudunk újra lenni, csak annyi a baj, hogy már nehezebben bírok megülni mellette.

            Megáll az evésben, leteszi a pálcikákat is tálkája mellé, és kíváncsian néz fel rám.

            -          Tényleg nem kívánod az ételt? – kérdezi, én pedig nem bírom nevetés nélkül hagyni. Fejem rázom válaszul, ő pedig szomorúan biggyeszti le ajkait. – Már kérdezni szerettem volna, hogy fájni fog?

            Értetlenül pislogok rá, nem tudom hova tenni következő kérdését. Ez egy elég tág fogalom, hogy fájni fog, mivel elég sok minden fájhat, főleg egy embernek, így ötletem sincs, mit reagálhatnék rá, mindössze szemöldököm húzom össze.

            -          Az átváltozás. Tudod, mikor megharap.

            -          Nem igazán lehet szavakba önteni azt, amit akkor érzel majd. Igen, fájni fog, és rendkívül furcsa érzés, na, meg aztán, ami utána vár az még szokatlanabb lesz. Én még mostanáig nem szoktam hozzá teljesen. Furcsa, hogy erősebb vagyok Jiminnél, habár most már egyre kevésbé, de tudom, hogy nem fogok túlzottan legyengülni.

            -          Szóval most érzed a véremet? – Nagyot nyelek, s végigmérem alakját, amennyi látszik belőle, s úgy bólintok. – És milyen?

            -          Olyan, hogy kár lenne átváltoztatni. Legszívesebben… - Mielőtt még bármi kicsúszhatna a számon, szorosan lehunyom szemeim, s úgy fordulok el székestül is eltolva magam az asztaltól tőle. – Nem szeretnék kárt tenni benned, de annyira hívogató vagy. Egyszerűen képtelenség ezt figyelmen kívül hagyni.

            -          Meg akarsz kóstolni? – dől előre az asztalon támaszkodva, nekem pedig felcsillannak szemeim, s újból nagyot kell nyelnem, nehogy rá vessem magam. – Engem még nem harapott meg senki sem, téged pedig igen. Nem is olyan régen még azt mondtad, hogy örülnöm kellene, ha veled töltöm az első alkalmam, mert Jimin nem olyan kegyes.

            Hangosan nevetek fel, s azt hiszem, végre sikerül kizökkentenie a feszengésből, hogy ne csak arra koncentráljak, mennyire meg akarom ízlelni.

            -          Bolond vagy, TaeTae – vigyorgom. – Ebben az esetben ez pont fordítva van. Jimin vigyázni fog rád, ő tudja, hol kell megállnia. Gondolom másabb vámpírként születni, mint átváltoztatva lenni.

            -          Bizonyára, különben nem lenne ennyire öntelt, csak azért, mert ő vérbeli vámpír – vigyorodik el, mire én is felnevetek, hiszen van igazság benne.

-          Egyébként mit csináltatok tegnap a tengernél? - kíváncsiskodom témát váltva, hátha ezzel elterelődnek a gondolataim, habár már a tudat is bosszant, hogy ők elmentek kettesben, és ki tudja, miket műveltek, amiről nem feltétlenül fogok tudni. Csak reménykedhetek benne, hogy Taehyung nem makacsolja meg magát, és ép ésszel gondolkozván rádöbben, hogy Jimin nem az, akinek látszik. Továbbra is csak foglyok vagyunk számára, ezért nem szeretném, ha tényleg sikerülne elvennie az eszét. Tudom, hogy mindketten többet éreznek a másik iránt, ezért tartok tőle, hogy talán feleslegesség válok.

-          Semmi különöset - vált komolyba, s ránt egyet vállán. - Igazából elég nehéz eset, de végre sikerült beszélgetnünk. Ennek nagyon örültem, mert tudod, milyen, ez elég nagy szó nála, és tök természetes dolgokról. Igazából jól éreztem magam. - Szavai hatására szívem féltékenyen kezd heves verdesésbe. Mi az, hogy jól érezte magát, és jót beszélgettek? Remek, legyen, elfogadom a kihívást Park Jimin. Ha te így játszol, akkor én is. Nehogy azt hidd, hogy könnyű lesz elhódítanod ezt az érzékeny szívet, melyért oly régóta dobog az enyém. Elkéstél vele, én hamarabb szerettem meg.

-          Örülök, hogy jól érezted magad - hazudom, habár egy szinten tényleg így érzek, mert nem szeretném, ha szenvedne. - Itt nem tudom, mit tudnánk csinálni, csupán egészen másmilyen helyre akartalak hozni, mint Jimin, a hegyekben pedig jó a levegő, és ez a kis elhagyatott ház is kapóra jött. Örülök, hogy Jimin ismer ilyen helyeket. Remélem, velem is hasonló jól fogod érezni magad.

-          Melletted mindig jól érzem magam. - Elmosolyodom szavait hallva. - De, ha ilyen keserűen nézel, akkor én is szomorú leszek. Valami baj van? Vagy ennyire nehezen viselsz el magad mellett? Figyelj, idővel úgyis hozzászoksz majd, és...

-          Nem te vagy a probléma, csak aggódom. Féltelek, hogy mindennek ellenére szenvedni fogsz, és én azt szeretném, ha boldog lennél. Még, ha nem is mellettem, de ezt szeretném, akkor én is az lennék.

-          Hogy lehetnék nélküled boldog? Szükségem van rád, és nem is tudnék hátat fordítani neked a történtek után végképp. Egyébként se, de így már soha.

-          Múltkor is ellöktél magadtól, akkor miért kellenék én melléd?

-          Idióta vagy! - Látom rajta, hogy kezd bepöccenni, de muszáj kiadnom magamból, ha már ide terelődött a szó. - Azért próbáltalak ellökni, mert uralkodni próbáltál felettem, mintha teljesen kifordultál volna magadból! Jiminnel együtt ugyanazt csináltátok, mintha csak egy tárgy lennék, és fordított helyzetben ez neked sem tetszene, ebben biztos vagyok.

-          Jó, azt elismerem, hogy akkor kissé elvetettem a sulykot, de csak féltettelek Jimintől, én nem akarom, hogy miatta bajod essen, vagy akármi. Meg akarlak védeni tőle is, és minden mástól.

-          Nem tudom, meddig maradok ember, de attól, hogy az vagyok, nem tűröm, hogy gyengének nézzetek. Ezt se neked, se Jiminnek nem nézem el. Ettől csak rosszul érzem magam, nem igaz, hogy nem bírjátok megérteni! Tudom, hogy neked is sok minden más és új, de kicsit próbálj normálisan viselkedni. Nem szeretném, ha te is ugyanolyan kis birtoklás mániás lennél, mint Jimin.

-          Pedig nekem úgy tűnik, ez imponál neked - vágom hozzá gúnyosan, mire hitetlenül nyílnak tágra szemei. - Én akartam neked segíteni, mikor eljön a napja, hogy ilyen legyél, de nekem úgy tűnik, csak egy valakit szeretsz nagyon.

-          Nem imponál nekem ilyesmi!

-          Persze, persze, azért vagytok oda egymásért.

-          Igen, ő odavan értem, mert imád dugni, de ez rólad is ugyanúgy elmondható. Téged is szeret ilyen módon.

-          Hülye vagy. Ő tényleg szeret téged, még nem mondta? - emelem égnek szemeim, ő pedig idegesen szusszant fel. Nem szabadna így éreznem, elvégre is ki kellene békítenem, de a franc belé! Én nem Jimin vagyok, engem kiskora óta ismer, nekem is elegem van belőle, hogy egy kalap alá vesz minket.

-          Már te honnan tudnád, mit érez irántam? Talán éjszakánként erről beszélgettek, miután ráuntatok a szexre?

-          Féltékeny vagy? - horkantok fel. - Bizonyára Jimin felé hajlasz. Szeretnéd, ha eltűnnék a képből? Ó, nagyon szívesen megteszem, elvégre is már megtehetem, nem? Vámpír vagyok, ezért nem fog tudni senki sem megállítani. Sokat kell még tanulnom, de már örökéletű vagyok, azt hiszem, van bőven időm tanulmányozni a saját testem működését.

-          Miket beszélsz? Teljesen megvesztél? Egyébként is, nem válaszoltál, honnan tudod, hogy szeretne engem? Nekem nem tűnik olyannak.

-          Talán azért, mert tökre összezavartad a gondolatait! – kiáltok fel hangosan, s rácsapva az asztalra állok fel ültemből, mire kissé ijedten hőköl hátra a széken. – Ha te tudnád, milyen sokat gondol rád, hogy milyen kuszák a gondolatai, ha körülötted forognak, és mit ne mondjak, elég sűrűn megesik. Való igaz, nem hallgatom ki túl sokszor, de néha kíváncsiságból már csak-csak fülelek, mi járhat a fejében, ha már megadatott számomra ez a képesség.

-          Te hallod a gondolatait? – nyílnak tányérméretűre szemei, mire csak idegesen szusszantok egyet. – Akkor… te most… engem is…

-          Nyugodj meg, nem vagyok kíváncsi a te nyálas gondolataidra. Bár eleinte nem így gondoltam, szimplán jóindulatból, vagy várj, nem is! Szeretetből nem hallgattalak ki, mivel te nem Jimin vagy. Téged én tényleg… - Lehunyom szemeim, s idegesen szusszantok egyet. – Fontos vagy, ezért tartalak annyira, hogy ne hallgassalak ki.

Taehyung nyitja száját, hogy reagáljon valamit, de másodpercekig csak hebegni tud, s nagyokat pislog, ahogy próbálja feldolgozni a hallottakat. Való igaz, eddig nem mondtuk el neki, de nekem alkalmam sem volt rá, Jimin pedig már nem az én felelősségem. Ezért nincs joga engem hibáztatni, és igen, én tényleg nem hallgatom ki, mert szeretem, és tartom annyira, hogy ne kontárkodjak a gondolatai közé. Az is rájátszik, hogy valóban tartok kicsit tőle, hogy mit fogok hallani, ha Jiminre gondol, de amúgy is látni rajta, hogy többet érez puszta testi vágynál.

-          Mi az, hogy nyálas gondolataim vannak? Honnan tudod, milyenek, ha nem is hallgatsz ki? Honnan veszed, hogy szeretem Jimin, mikor soha nem mondtam egyetlen szóval se ilyet? Te is csak féltékenykedni tudsz, de arra nem is gondolsz, hogy nekem ez hogyan esik! – áll fel ő is idegesen, így egy magasságba kerülünk. – Te is csak összevissza beszélsz, már azt se tudom, mit gondoljak rólad. Mióta átváltoztál alig láttalak, Jimin tett róla, hogy eltávolítson mellőlem, engem pedig magamra hagyott az alagsorban körbevéve egy csomó őrrel! Tudod, hogy ez mennyire kellemetlen volt számomra? Képzeld, igenis zavart, igenis akartalak látni, de naphosszakat csak ott gubbasztottam, még Jimin se tolta le a képét hozzám, és én ezt megelégeltem. Elegem lett belőle, hogy minden körülötte forog, hogy csak kihasznál, ezért úgy döntöttem, hogy nincs is értelme így élnem! – Ekkor elcsuklik hangja, az én szemeim pedig tágra nyílnak, s szívem is nagyot dobban a keserűségtől. – Nem akartam többet enni, azt akartam, hogy szép lassan eltűnjek szem elől, úgyse fogok már senkinek sem hiányozni, de Jimin lejött hozzám, és rávett, hogy ne tegyek így. Akkor… aznap…

-          Megcsókolt téged – fejezem be helyette mondatát, mire könnyesedő szemekkel néz enyéimbe. – Tudom, mert aznap hallottam először gondolatokat, nem tudtam szabályozni azonnal, és először nem is tűnt fel, hogy Jimin nem beszél nekem, hanem mást hallok. Akkor nagyon kuszák voltak a gondolatai, és állandóan csak arra a csókra gondolt, hogy nem érti, mi ütött belé. Igen, innen tudom, hogy bizonyára szeret téged. Netán bűnt követtem el, amiért ezt hallottam? Fogalmam sem volt róla, mi van velem. Azt hiszed, nekem sokkal könnyebb?

-          Azt hiszed, én nem tudom, hogy nincs annyi gógyim, hogy lejöjjön, bizonyára ti ketten nagyon jól elvagytok abban a fenti szobában? Főleg, hogy már mindketten vámpírok vagytok.

-          Nem vagyunk jól el! – kiáltok fel újból hangosan, s kezeim ökölbe szorulnak, Taehyung pedig ahogy szemeimbe néz ijedten rezzen össze. Valószínűleg vörösen izzanak, ezért kissé ijesztőnek talál. – Való igaz, Jimin elég gyakran kanos, de én arról nem tehetek! Tudom, hogy mit éreztek egymás iránt, és ebből elegem van! Már Jiminnek is megmondtam, hogy nem fogom ezt tovább játszani. Ott leszek mellette, segíteni fogok neki, de nem leszek felesleges harmadik. Ha sikerrel jár, ha minden úgy alakul, ahogyan azt ő szeretné az emberiséggel kapcsolatban, akkor onnantól el fogok szakadni tőletek. Akkor már nem lesz túl nagy szüksége rám úgyse, alkalmi partnert pedig bárhol talál.

-          Miket beszélsz? Nem mehetsz el! Mi lesz akkor velem? Ha még Jiminre tojsz is magasról, de rám nem gondolsz?

-          Hagylak kibontakozni benneteket – mosolyodom el gúnyosan.

-          Annyira hülye vagy! – túr hajába, és összeborzolja azt idegesen. – Te féltékenykedsz, Jimin birtoklás mániás, mindketten csak magatokra gondoltok, tojtok az emberekre! Elegem van mind a kettőtökből! Nem hiszem el, hogy nem tudtok változtatni, és, hogy a vámpír lét miatt ennyire elment az eszed! Nézz már tükörbe, nem látod, milyen vagy? Régen egyáltalán nem beszéltél így velem.

-          Ahogyan te se velem! – És ekkor érzem, hogy elszakad a cérna, s az én szemeim is könnyel telnek meg. Mély levegőt kell vennem, nehogy eluralkodjon rajtam a düh, így kezeim szorítom ökölbe. – Már hiába várod, hogy a dolgok ugyanolyanok legyenek, mint régen, mert már rég elkéstünk ezzel! Talán még az elején lehetett volna változás, mikor még te nem voltál fogságban, de megbocsáss, milyen jogon vagy te mérges rám? – S az első könnycsepp utat is tör magának. Látom Taehyungon, hogy nyitja száját, hogy visszavágjon, de már betelt a pohár, végleg. – Éppen te osztasz ki arról, hogy én milyen vagyok, mikor te sokkal kényelmesebb helyzetben vagy? Éppenséggel nem belement miattad Jimin, hogy kijöjjünk? Ez idáig még engem sem engedett ki, hiába vagyok vámpír. – Újból nyitja száját, de továbbra sem hagyom szóhoz jutni. – Miattad egy csomó változásra képes, még a tengerpartra is elvitt téged, de mikor visszajöttetek, ő rám se hederített! Képes volt elsétálni mellettem, mikor látni szerettelek volna, hiába tudtam, hogy nem sokára velem lehetsz. Igen, én szerettelek volna látni, még, ha te nem is. Azt hiszed, hogy csak úgy féltékenykedem, hogy a vámpír létem miatt megváltoztam, de képzeld el, hogy nem! Nem, nem csak ez áll a háttérben. Ott voltál mellettem, mikor elmondta, mit tett a szüleimmel, és lehet, azt hiszed, hogy engem ez nem érintett meg, mert utána képes voltam belemenni a hármasba, de mit tudtam volna tenni? – Szinte már visítom a szavakat, s könnyeim megállíthatatlanul gördülnek végig arcomon. Megragadom az asztal szélét, s abba markolok bele erősen, ami ennek hatására hangosan reccsen egyet, de még nem törik le egy darabka sem belőle. – Olyan érzés, mintha már rég… mintha már nem is élnének, és, néha szeretném megkérdezni tőlük, hogy vannak, hogy tudják-e, mi lett velem, de erre soha nem fog sor kerülni. Elszakította tőlem őket, bár elsősorban engem szakított el tőlük. Én csak véletlenül láttam meg Jimint denevérszárnyakkal, ezért szóltam neked, hogy vigyázz, és később ezért hívtalak fel, hogy légy óvatos, de te soha nem hallgatsz rám! Elmondtam, hogyan töltöttem a gyerekkorom melletted, tudod, hogy mi lett a szüleimmel, és én tudom, hogy szereted Jimint, és ő is szeret téged, én pedig csak úgy vagyok. Nekem végül is, nincsenek érzéseim, velem lehet csak úgy dobálózni, mikor bolond módon csak segíteni akartam neked. Ha azt kérnéd még innen is képes lennék elszökni veled, hiába tudnám, hogy idővel ránk találna. Egyébként is felesleges már bármit is tenni ellene, én csupán beletörődtem a sorsomba, hogy ennyire jelentéktelen vagyok, egy kis senki, aki arra jó, hogy egy vámpír kielégítse rajta a vágyait, és felhaasználja öncélúan. Az érzéseimmel is játszott, szándékosan idézett fel bennem mindent veled kapcsolatban. Ó, de várj, ez még nem minden! Annyira irigykedsz, hogy vele vagyok, hát, csak, hogy tudd, mikor elvitt magával aznap az iskolából, a csuklómba harapott, és rohadtul fájt! Kibaszottul fájt, de őt nem érdekelte, mennyire szenvedek! Láncra vert az alagsorban, ott tartott hosszú ideig, aztán mikor végre azt hittem, szabad leszek, mert nem harapott meg többször, és onnan is leszedett, már elkezdett kihasználni. Való igaz, először csak egy apró csókkal kezdődött minden, de én már attól is undorodtam. Nem akartam vele lenni, aztán később történt a telefonhívás, amiért fel se bírod fogni, hogyan bánt velem! – Taehyung szemeiből is folyamatosan folynak ki a könnyek, de egyetlen szót se szól, csak áll haloványan remegő testtel, és hallgatja szavaim. – Én még… én még szűz voltam – nyílnak tágra szemeim hitetlenül, s a velem szembenálló is erre karjait kezdi simogatni a másikkal. – Igen az voltam, és ő tisztában volt velem, mégse volt kegyes, és mindennek tetejébe már akkor is csak a saját élvezeteit hajszolta, engem pedig ott hagyott utána is abban a sötét alagsori szobában. Igen, eleinte próbáltam elszökni, és nagyjából tudsz is mindent, de még ennek ellenére is azt gondolod, hogy én csak féltékenykedem? Te papolsz itt arról, hogy sanyargatni akartad magad? Te? – Ekkor dühömben a kezemmel, mellyel az asztalt markoltam eddig, könnyed mozdulattal emelem meg, s repítem el messzire, mire TaeTae ijedten húzza össze magát, s néz a bútor irányába, majd újból vissza rám, ahogy felszólalok, s jobban összerezzen, mint eddig. – Neked itt igazán rózsás életed van közöttünk, TaeTae - fújom ki a levegőt, hogy lehiggadjak több-kevesebb sikerrel.

Szívem hevesen verdes mellkasomban, nem vagyok képes többet szólni, mert hangon elmegy, s hátrálok pár lépést, hogy a házikó falának döntsem hátam, s mindkét tenyerem arcomhoz emelem, hogy takarjam előtte, mennyire rosszul vagyok, mennyire nem bírom visszafojtani a sírógörcsöm, de nem telik bele hosszú időbe, míg megérzem közelségét, s vérének illatát is erősebben, de pillanatnyilag nem tud foglalkoztatni. Következőleg már karjait érzem nyakam köré fonódni, s szorosan von magához, vállamra hajtva fejét, így tökéletesen hallom apró hüppögéseit. Nem enged el, csak ölel, és egyetlen szót se szól, csak sírunk mind a ketten, de én sem lököm el magamtól. Így állunk ott egészen addig, míg nagyjából ki helyre nem áll légzésünk, s már nem zokogunk, csupán néhány könnycsepp szökik ki szemünkből kószán.

-          Sajnálom, Jungkook – suttogja rekedtesen. – Nagyon sajnálom. Kérlek, ne haragudj, amiért kiakadtam. Tényleg sajnálom, csak olyan nehéz ez az egész. – Nem tudok mit felelni, csak fejem rázom, s következőleg könnyedén tolom el magamtól, így kénytelen vagyok elvenni kezeim arcomtól, de legalább egymás szemébe tudunk nézni. – Ne csináld ezt, kérlek!

-          Megkönnyítem a választásod.

-          De te annyira bolond vagy! – löki félre kezeim, s valójában én magam is hagyom, hogy azok két oldalamra zuhanjanak, ő pedig ekkor újból hozzám bújik, s hátamnál ölel szorosan magához, nyakamba temetve arcát. – Eddig én is féltem, én se tudtam, mit érzek, össze voltam zavarodva, de most már biztos vagyok benne, hogy szeretlek. – Szívem nagyot dobban, s értetlenül ráncolom szemöldököm.

-          Ja, tudom, mint egy barátot, mint egy testvért – fordítom el fejem tőle, ő pedig csak még szorosabban húz magához.

-          Nem. Tévedsz. Szeretlek, Jungkook. Szerelemből szeretlek.

-          De Jimin…

-          Én nem tudom – ölel hirtelen túl szorosan, de aztán enged rajta. – Igazad van, azt hiszem, tényleg többet érzek iránta egyszerű vonzalomnál, de idő közben téged is megszerettelek. Eddig azt hittem, csak az együtt töltött idő volt az oka, aztán azt, hogy az intim kapcsolat, de most tényleg, végleg rádöbbentem, hogy szeretlek. Én nem tudom, mit tegyek – rázza fejét, s újból elerednek könnyei, mire nem bírom tovább, megesik rajta szívem, s én is magamhoz ölelem törékeny testét. – Nagyon szeretlek – emeli meg fejét, s így közvetlen közelről néz szemeimbe.

Azt hinném, itt meg is törik lassan az idilli pillanat, vagy esetleg felébredek, hogy ez egy álom, elvégre is Kim Taehyung nem szerethet engem, de, hogy bizonyítsa állítását, óvatosan hajol ajkaimra, s lehel rájuk gyengéd csókot, mire automatikusan hunyom le szemeim annyira, hogy résnyire nyitva állva lássam, még, mit tesz. Nem csókolom vissza, hiszen el is válik tőlem, s szemeit nézve látom, ahogy ajkaimat vizsgálja, majd egy kis szünet után újból megcsókol, de már sokkal szenvedélyesebben, mint előtte, s kezeit is mellkasomhoz vezeti, majd onnan tovább arcomhoz, hogy azt simogassa ujjaival, miközben birtokba veszi párnáimat. Az én kezeim lecsúsznak derekára, s úgy húzom magamhoz, mire megérzem, hogy odalent kezd keményedni neki, ezzel pedig engem is beindít. Viszonozni kezdem csókját, de sokkal hevesebben, mint ő, és természetesen felveszi az ütemet velem. Ujjaimmal cirógatom felsőjén keresztül, majd hirtelen ötlettől vezérelve vezetem le kezeim fenekének két partjára, s markolok beléjük, mire csókunkba sóhajt. Ő is hátravezeti tarkómra ujjait, s ott kezd cirógatni, tincseimmel játszadozni.

            Nyelvemmel bejutást kérek hozzá, amit nyomban meg is az, s nyelveink összefonódnak, simogatják egymást, vagy épp küzdenek, melyikünk szájában legyenek, ki uralkodjon a másik felett, de nem engedek neki, én győzöm, s végül hosszas küzdelem árán, de enged, hogy domináljak. A következő pillanatban már fordítok is helyzetünkön, s nekilököm a falnak, mire egy elhaló nyögés szökik ki belőle, én pedig következőleg már nyakának érzékeny bőrére tapadok, s szívom meg, ezt pedig már nem bírja hangosabb nyögés nélkül hagyni, s kissé fájdalmasan is szisszen fel, amiből tudom, hogy kissé átléptem a határt. Jiminnel más volt, nála nem kellett ilyenekre figyelnem, hogy finomkodjak, s még hozzá kell szoknom, hogy már másképp kell bánnom Taehyunggal, hiszen ő még ember.

Simogatni kezdi mellkasom, míg végül az anyag alá nem nyúl, s úgy folytatja kényeztetésem, hogy tisztán érezhessük a másik bőrét. Szívem beleremeg az érzésbe, s több se kell, könnyedén fogok én is pólójára, és kezdem felhúzni rajta óvatosan, vigyázva, nehogy letépjem, mivel nem hoztunk váltóruhát. Ő készségesen emeli a magasba karjait, hogy végül mellettünk a földön heverjen a kis póló. Nyomban kulcscsontjára hajolok, s lepem el csókjaimmal, de vérének illata egyre ínycsiklandozóbban leng körbe, ahogy túlteszem magam a kezdeti dühön. Nem csak rá vágyom, nem csak a testére. A farkam mellett a szomjúságom is felkeltette, s ahogy haladok egyre lentebb csókjaimmal, s a kisebb szívásokkal, ahogy egyik lábam térdre helyezem, hogy alhasát kényeztessem nyelvemmel, rájövök, hogy nem fogom bírni visszafogni magam. Ehhez túl nagy önkontroll kell, én pedig nem bírom elviselni, nem bírom visszafogni az erőm. Még nem állok erre készen, bármennyire is hívogató a kis pocakja, s a dudorodó nadrágja, a mézédes ajkai.

A másodperc törtrésze alatt állok fel, s hátrálok a terasz korlátjáig. Taehyung nagyokat pislogva néz utánam, valószínűleg nem bírja feldolgozni, hogy az előbb még ott álltam előtte, a következő másodpercben pedig már néhány méterrel arrébb. Mindketten hangosan zihálunk, s nézünk a másikra, de némán is megértjük egymást. Ennek most nem lehet folytatása.