Most nem folytatással, hanem egy díjjal érkezem, amit Zsuzsitól kaptam, aki a My Heart blog írója.
Nagyon szépen köszönöm neki a jelölést! ^^
A díj szabályai:
1. Ismertesd a szabályokat!
2. Nevezd meg, és linkeld be, akitől kaptad a díjat és köszönd meg neki (mondjuk ez szerintem alap)!
3. Válaszolj az általa feltett 10 kérdésre!
4. Tegyél fel 10 kérdést!
5. Jelöld meg azokat a blogokat (10 db), akiknek továbbadod a díjat!
1. Mióta írsz? Miért kezdtél írni?
Már egészen kicsi korom óta írok, s bár nagyon kis bénán kezdtem, számomra is feltűnt, hogy milyen sokat fejlődtem és változtam azóta. Ez a hobbim, a lételemem, nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért is kezdtem el. Egyszerűen csak megcsapott az ihlet és én azt szavakba akartam önteni. Meg akartam tanulni jól írni, hogy majd egyszer egy napon át tudjam adni az érzéseimet a világnak, hogy kiadhassak majd egy könyvet, ez pedig még mindig bennem él. Még harmadikos koromban anno, mikor volt fogalmazás óránk, élveztem az írást, azt, hogy megtanuljuk, hogyan is kell, így már akkor magával ragadott ez az egész.
2. Van eseteg példaképed? (Író, blogger)
Író tekintetében J.K. Rowling az egyik nagy kedvencem, mivel lenyűgöző, ahogy fogalmaz, ahogy magával ragadnak a sorok. Én is szeretnék egyszer hasonló jó lenne, mint ő.
3. Mikor olvasol egy ficit, szoktál kommentelni? Ha, igen/nem miért?
Néha, de tényleg csak naaaagyon néha kommentelek. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a történet annyira elvarázsolt, hogy hú, na, most oda muszáj írnom valamit. Nem. Szimplán olyan a kedvem, de alapjáraton sehova nem írok, inkább csak likeolgatok, esetleg imádolok megosztásokat, mivel igazából szörnyen lusta vagyok írni. :D Tudom, hogy mennyit számít valakinek egy-egy elejtett komment, hiszen nekem is nagyon fontos, és már egyetlen egy is melengetni tudja a szívem, és sajnos azt is tudom, milyen, ha nem kap valaki semmilyen reakciót. Viszont én úgy vagyok vele, ha már mást nem, egy likeolással jelzem, hogy elolvastam, és jó volt.
4. Nekem sokszor nincs időm írni, pedig nagyon szeretnék. Hallottam, hogy sok embernek szintén ez a baja, de van-e még ok amiért nem írsz, nincs időd vagy kedved?
Igen, az idő tényleg szűkös. Ilyenkor felmerül a kérdés az emberben: „Miért csak 24 óra egy nap?”. A másik indok az a lustaság, mivel van, hogy kedvem támad írni, de egyszerűen képtelen vagyok a gép elé vonszolni a hátsóm xD. Na, meg sokszor ihlethiány is van, vagy, ha meg is van, mit szeretnék írni, valamiért elakadok, mert képtelen vagyok egy bizonyos mondat után írni bármit is, hiába tudom, hogy amúgy mit is szeretnék pontosan. Írói válság :’D.
5. Ki a kedvenc íród és miért? ( Nem kell engem említeni, nem haragszom meg, őszintén kíváncsi vagyok... na meg ha még nem olvastam tőle egy jó ficire mindig nyitott vagyok XD)
Hű, igazából vannak kedvenc blogjaim, de, ha nagyon muszáj felhozni egy példát, a Cloud9-t tudnám felhozni. Mind jól írnak egytől egyig, nincs kivételezés senkivel. Jók a történetek, és mondhatnám, hogy velük kezdtem a bts-es fanfictionök sorozatát.
6. Mikor írsz, vannak reakcióid saját magadra? (pl.: sírsz, ha szomorú dolgot írsz le)
A vicces az szokott lenni, mikor mondjuk, leírom, hogy éppen milyen arccal néznek a karakterek és én is felveszem ugyanazt az arcot XD. Ilyenkor kíváncsi lennék, hogy egy kívülálló mit is gondol rólam XD. A példádra tekintettel pedig, nem, ez nálam így nem működik. Nem tudom, lehet, fordítva vagyok összerakva, de sokkal jobban bele tudom élni magam egy szomorú, sírós, letargikus, melankolikus történetbe olyankor, mikor épp kicsattanok a boldogságtól, mintha szomorú lennék, mivel olyankor nincs kedvem még inkább elrontani a kedvem, így olyankor meg épp ez az, hogy vidám részeket tudok írni.
7. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, én mindig nézek doromát és álltálába, mint mindig a fő hősbe két ember szerelmes. Nos, képzeljetek el úgy, hogy a párnámat fogva, hol az egyiknek, hol a másiknak drukkolok. Mikor ficit írok/olvasok ugyan ez. Mit tennétek/ tesztek, ha a ficitekben ugyan ez van. A végén mindenki megtalálja az igaz szerelmét? (húúú, de nyálas vagyok)
Ismerős érzés. :D Az esetek többségében a főszereplőnek szoktam drukkolni, de mostanság egyre többször szurkolok annak, akiről amúgy is tudom, hogy esélytelen a történet szempontjából XD. Egyébként bennem jó ideje ott motoszkál már olyan történetek gondolata, hogy meglenne ugyanígy a szokványos főszereplő páros, majd BUMM, hát, ez nem mese, igenis van ilyen a való életben, nem azzal fogsz összejönni, akivel eleinte úgy gondolnád.
8. Ettetek már koreai ételt. Ha, igen, hogy ízlett? (bocsi kezdek kifogyni)
Konkrétan koreait nem, de ázsiait igen, még a debreceni Wasabi étteremben. Amit én rendeltem konkrétan, hát, mit ne mondjam, nem lesz a kedvencem, de egész finom volt annak ellenére. Amire viszont rájöttem, hogy instant kajákon élnék Koreában xD.
9. Mi az, amin egy fiún először megnézel?
Úgy hirtelenjében az egész lényét, de az arc, a haj az, ami sokat dob számomra. Mindegy, hogy kockahas vagy pocakos valaki, úgyis a belső fog számítani, viszont határozottan az arcot nézem meg a legjobban.
10. Külső vagy a belső számít?
Mint az előző kérdésnél is elsütöttem már, a belső számomra fontosabb. Lehet egy alma szép, fényes kívülről, ha belülről már kukacok eszik, nem fogod megenni. Ki fogod dobni. Viszont lehetséges, hogy éppen nem a legszebb, sőt, azt hinnéd, már az is száműzetésre való, aztán kiderül, hogy az a legédesebb mind közül .
Kérdéseim:
1. Mióta írsz?
2. Mi a legnagyobb félelmed?
3. Ki az író példaképed?
4. Van-e kedvenc könyved, ha van, akkor mi és miért?
5. Kedvenc fanfiction? Többet is felsorolhatsz + miért.
6. Mit szeretsz csinálni szabadidődben az íráson kívül?
7. Van-e valami, amit kifejezetten nem csipázol egy blogon, ha úgy van megírva? Pl. Én nem szeretem a helyesírási hibákat.
8. Mit gondolsz magadról, mint író?
9. Miért kezdtél el anno írni?
10. Kedvenc kpop bandád?
A választottjaim, közé nem tudok 10-et sorolni, és akiket megjelölnék, bizonyára már kaptak jelölést, szóval csak néhányat sorolnék fel.
1. Cloud9
2. Kawaiipiekpop
3. Hana
4. SeaJin Hennah
Hirtelenjében ennyi jut eszembe.
Jaj, nagyon-nagyon köszönöm a díjat!💞 Igazán hálás vagyok. 💜
VálaszTörlésIgazán nincs mit *-* Igaz, nem szoktam írni, de nagyon szeretem a történetedet olvasni, főleg, mert középkorban játszodik *-*
Törlés