[6/25] A jégpálya ördöge és tündére

Cím: A jégpálya ördöge és tündére
Írta: Ayu
Besorolás: +12
Szereplők: Jimin, Taehyung, Jin, Namjoon, Jungkook – ebben a részben
Páros: VMin
Figyelmeztetés: későbbiekben yaoi
Műfaj: komédia
Megjegyzés: Nagyon kedvem támadt ezt a ficit írni, így máris megérkeztem a következővel! Remélem, tetszeni fog nektek! ^^ Jó olvasást!

Taehyung POV

Őszintén szólva, tök random nyomtam mutatóujjam ajkaihoz, hogy ne szóljon állandóan bele abba, amit mondani akarok, de arra nem számítottam, hogy ilyen érzést fog kelteni bennem. Fogalmam sincs, mi ütött belém, mintha még nem érintettem volna meg mondjuk a sajátom, de az övé sokkal puhábbnak tűnik, amiért egyszerre vagyok irigy, de közben imádom is, hogy ilyen.
Az elkalandozott gondolataimból ő szakít félbe azzal, hogy csuklómra fogva váratlanul elrántja kezem magától. Szemei csak úgy szórják a szikrákat, de közben ott sugárzik mögötte a meglepettség halovány fénye is, mely nem épp utálatra vall.
- Menj ki! – préseli ki magából ezt a két szót nagy nehezen. Igazából arra számítottam, hogy a szokásához híven fog kipaterolni a szobából, de nem. Meglepő, talán rájött, hogy nem szabadna túl durvának lennie velem? Azt nagyon díjaznám!
- Nem – vágom rá, mire szemöldökei a homloka közepére szaladnak. – Azt mondtam, hogy itt alszok – dőlök be gyorsan az ágyba, ezzel nyomatékosítva mondandóm, majd a takarót is magamra rántom.
- Az… az én takaróm! – rivall rám, és egy határozott rántással már le is húzza rólam az egészet, mire csak nyüszögve pislogok fel rá, lebiggyesztett ajkakkal. – Menjél kifelé, vagy elintézem, hogy ne indulhass a versenyen egészségügyi okokból! – Ezzel csak annyit ér el, hogy a takaró után kapok, egy kis részét újból magamra húzom, majd hátat fordítva neki úgy döntök, inkább ignorálom, és akkor úgyis kénytelen lesz egy idő után beadni a derekát. – Taehyung! – szól rám ismét, de csak nyámmogva és mocorogva egyet hunyom le szemeim, hogy álomba merülhessek. – Hát, ezt nem hiszem el! Legalább menj arrébb egy picit! – Fejemmel hátrafordulva nézek szemeibe, melyből már a megadás sugárzik, így teljesítve kérését arrébb csusszanok, hogy kényelmesen elférhessünk egymás mellett.
Örülök neki, hogy nem rendezett nagyobb jelenetet, elvégre is tényleg semmi értelme. De bár tudnám, miért ilyen ellenséges velem! Miért csak velem? Miért pont én? Vajon mindenkivel ilyen vagy tényleg van bennem valami szörnyen irritáló, amitől így viselkedik? A versenyre sem akartam jelentkezni, ő pedig még szabotálni is akarja ezek után a részvételem, hogy belementem! Még mit nem! Ráadásul Kookot is vendégként be kell fogadnom, hiszen a szülei elutaztak, viszont Nam azt mondta, hogy felváltva kell egymásnál töltenünk az időd Jiminnel, ami így elég nehezen lesz kivitelezhető. Most még itt tudok lenni, de holnap már nem, de az pont csere is lesz, ha marad ez a szabály, ez a fenntartás. Akkor kénytelen lesz nálam aludni, nálam tölteni az éjszakát, de ha ott lesz Jungkook is, akkor hogyan fogunk aludni? Csak egyetlen matracunk van, azt meg biztosan nem vállalom be, hogy mellette aludjak. Eddig nem terveztem többet a barátommal se aludni, de ezek szerint kénytelen leszek. Miért ilyen bonyolult ez? Miért okoz ennyi fejtörést? Ez mind nem történne meg, ha Nam nem találta volna ki, hogy legyünk együtt! Most minden sokkal békésebb lenne, és úgy mennének tovább a dolgok, ahogy eddig.

Jimin POV

Azt hiszem, ennél kínosabb helyzet nem is alakulhatott volna ki kettőnk között. Nem elég az, hogy nem viselkedik vendégként, még követelőzik is, én meg kénytelen vagyok beletörődni a saját érdekemben.
- Jimin – töri meg a csendet, és alapesetben hozzá is vágnám a fejéhez, hogy már megint nem hagy aludni, de egyébként se jön álom a szemeimre.
- Hm?
- Holnap át kellene jönnöd hozzám. – Hirtelen csap arcon a felismerés, hogy igaza van. Nam azt mondta, hogy felváltva töltsük egymásnál az időnket, így kénytelen leszek átmenni hozzá most én. Nem igaz, hogy nem lesz egy perc nyugtom se tőle!

Reggel elküldve vendégemet, végre minden visszaáll a viszonylagos normális kerékvágásba, de közben folyamatosan furdalja az oldalam a bűntudat. Életemben nem éreztem még ilyen szokatlanul furcsán magam egy valójában tök idegen fiú társaságában. Alig ismerem két napja, máris vele kellett egy szobában aludnom, a mai nap, pedig nekem kell majd nála. Remek, tényleg, szörnyen várom azt a percet, de legalább estig viszonylag nyugodt lehetek, hiszen addig úgyse megyek a pályára, ilyenkor túl sokan tartózkodnak ott, így mindig záróra fele megyünk, hogy tudjunk gyakorolni. Kár, hogy Taehyung is így gondolkozik. Bár, az is lehet, hogy ő egész nap ott van. Nem értem, miért nem látja be, hogy mindkettőnknek jobb lenne, ha legalább külön időpontokban próbálnánk.
A macskának kellő ételt adva húzom ki magam és ropogtatom meg csontjaim egy mély, gondterhelt sóhaj kíséretében. Az életem eddig se volt piskóta, most még idegesebb vagyok, mint máskor. Tudom, hogy nem szabadna így éreznem, tekintve, hogy most jó messze lehetek az otthonomtól, de nem tudom kontrollálni az érzéseimet. Sokkal izgatottabb vagyok már most egy kis verseny miatt, mint eddig bármikor, mindössze azért, mert akadt egy idegesítő kis vetélytársam. Abban bíztam, hogy Hoseok segít, mert ő megért, ő tudja, hogy milyen lelki állapotban vagyok, hogy mit érzek mivel kapcsolatban, hogy milyen a kapcsolatom a családommal. A családom… a szüleim, akik azt mutatják, mennyire büszkék rám, így nagyon is szívesen dicsekednek velem, hogy nekik mennyire jó gyermekük van. Kár, hogy ez csak a látszat.
Az éjszaka felé haladtával összepakolom a fontosabb homijaimat egy táskába, ebbe belegyömöszölve a korcsolyámat is indulok el a csarnokhoz. Mielőtt átmennék Taehyunghoz, előtte mindenképp letérünk ide, hogy összepakoljak pár holmit, nincs kedvem már most magammal cipelni bármit is.
A csarnokba érve azonnal leadom a cuccaim, majd már megyek is átvenni a korcsolyát, hogy újból a pályát szelhessem, de már meg se lepődök, hogy nem fogom ezt az időt ismételten egyedül tölteni. Mélyet sóhajtva lépek a jégre, hogy bemelegítsek, végig gondosan kerülve Taehyungot, aki természetesen elég sűrűn az utamba kerül, de amint észreveszem, hogy hozzám szólna, gyorsan tovább siklok, hogy erre ne legyen alkalma. Bunkóság ide vagy oda, nem érdekel! Kell egy kis szünet tőle. Túl sok, az elmúlt napokban folyton csak őt látom, és nem elég, hogy alapból szörnyen idegesítő, még rátesz egy lapáttal azzal, hogy rám akaszkodik.
- Jimin! – kiált a pálya bejáratától Nam, így azonnal felé kapom a fejem, ő pedig mutatóujjával invitál magához. Gyorsan elé érkezem, így megkapaszkodva a korlátban szentelem neki figyelmem. – Tessék – nyújt felém egy cd-t, amire annyi van ráírva, hogy „versenyzenék”. Szemöldök ráncolva nézek szemeibe.
- De nekem már megvan, hogy mivel fogok fellépni. Már úgy igazából a tánc egésze is megvan, csak gyakorolni kell. Miért adod ezt nekem?
- Taehyungnak is adhatnám, hiszen mindkettőtöknek szüksége lesz rá, de mivel úgyis megmondtam, hogy több időt kell együtt töltenetek, ezért úgy gondoltam, hogy együtt is végighallgathatnátok az összes rajta lévő számot, majd kiválaszthatnátok egyet, ami a legjobban fekszik mindkettőtök számára – magyarázza meg, de még mindig sötét a kép számomra.
Elnevetem magam erre az abszurd kijelentésre.
- Taehyunggal válasszunk egyet, ami mindkettőnknek egyformán fekszik? Kétlem, hogy a zenei ízlésünk egyezne.
- Kénytelenek lesztek – húzza mosolyra ajkait, ami egy cseppnyi jót sem ígér. – Hivatalosan is be lett jelentve, hogy ti ketten fogjátok megnyitni az ünnepséget egy közös tánccal, ami nem a verseny része, szóval nem kell annyira görcsösen ráfeküdnötök, pontot nem kaptok miatta. – Zsebébe nyúlva előszed egy összehajtott papírt, amit szintén felém nyújtva várja, hogy elvegyem tőle mindkettőt, amit ekkor végre meg is teszek a kisebb sokk hatása alatt. Nyomban elkezdem kihajtogatni a kis papírt, amin rajta van a műsorlista, a fellépők sorrendje és egyéb dolgok.
- Ez már kijött? – hüledezem.
- Igen, bizonyára neked is érkezett már levél. Nekem ma jött meg, szerintem nézz szét majd. Minden versenyzőnek kiküldték.
- De miért… miért mi nyitjuk? Nem is tudtam róla, nem is volt beleszólásom! Ki mondta, hogy én ezt akarom? Mármint akarom, nem arról van szó, csak miért épp Taehyunggal? Nem fogunk tudni egyszerre mozogni, nem fogunk tudni összehangolódni, mert ő olyan, mintha a víz lenne, én pedig a tűz…
- És a víz eltudja nyomni a tüzet, szóval a helyedben odafigyelnék a helyemre – kacsint. – Egyébként én intézkedtem egy picit. Ezt még akkor tettem, mikor nem voltál itt, és igazából TaeTae se tudta, hogy versenyre fog menni, de én már leadtam a jelentkezését. Tudtam, hogy téged én foglak oktatni, így eljártam az ügyben, hogy ti ketten együtt megnyithassátok a műsort, amit meg is engedtek, mert téged ismernek, elég híres vagy, és az, hogy mondtam, a párod lesz olyan tehetséges, mint te, lámpát kapcsolt a fejükben. Rájöttek, hogy ez nem lenne rossz ötlet, így megengedték, szóval örülnék, ha abbamaradna ez a kicsinyes kötözködés közöttetek. Nem mehet a műsor kárára – néz rám megrovón, mire érzem, hogy gombóc nő a torkomban.
Ezt nem hiszem el! Egyszer már tényleg a hajamat fogom tépni miatta. Tehát, végig kell hallgatnunk egy csomó zenét, melyek közül választani kell egyetlen olyat, ami mindkettőnknek fekszik, majd erre közös erővel ki kell találnunk egy olyan lenyűgöző koreográfiát, ami megfelelő egy ünnepség megnyitására. Ez annyit takar, hogy tökéletes összhangban kell lennünk, tulajdonképpen egy történetet kell eljátszanunk, amihez kell némi színészi tehetség is, tilosak a botlások. Mi akadálya van ennek? Miért tartok én ettől annyira? Kim Taehyung miatt!

Taehyung POV

Jinnel beszélgetve körözgetek a pályán teljesen nyugodtan, mikor is szemet üt az, hogy Jimin és Nam már huzamosabb ideje nagyon elmélyülten beszélgetnek valamiről. Valószínűleg a verseny az, én pedig abba inkább nem szólok bele, a végén még azért is leharapja a fejem a vöröske. Mindenért csak lecsesz, a reggeli felkelés se volt épp kellemes, ugyanis szó szerint kivert az ágyból, mintha leprás lennék. Jó, mondjuk ehhez hozzájárul az is, hogy az éjszaka eléggé elterpeszkedtem, aztán szeretek kényelmesen aludni, ő pedig nem is tudom. Álmomban bizonyára véletlenül rámásztam, aztán elég kényelmesnek tűnt. Annyira igazából nem is tapadtam rá, csak a hasára hajtottam a fejem, az egyik kezem meg átdobtam a combján. Elég érdekes pozíció volt, na, meg elég félreérthető is, így annyira nem csodálkozom, hogy teljesen kiakadt, mikor felébredt és ez fogadta.
Felsóhajtva nézek magam elé, a jeget pásztázva félig lehunyt pillákkal.
- Nem is figyelsz rám, igaz? – szakítja félbe gondolataim Jin, akire ekkor azonnal felkapom a fejem.
- Mi? – pislogok nagyokat, mire jókedvűen mosolyodik el. – Bocsánat, nem akartam, csak mostanság… - sóhajtok. – Nagyon lefoglal ez a verseny téma, ezért feszültebb vagyok a kelleténél – adok neki egy viszonylag igaz magyarázatot.
- Biztosan jól fogsz teljesíteni. Nagyszerűen korcsolyázol! Szerintem nem szabadna ennyire rágörcsölnöd, hiszen ez csak egy verseny. Mit számít az, hogy hanyadik leszek, ha megmutathatod magad végre a világnak? Megmutathatod, hogy milyen tehetséges vagy, szórakozhatsz egy jót, láthatód a többi versenyzőt is, akikkel így biztosan tudsz beszélni is majd, te pedig annyira szerettél volna találkozni másokkal, azokkal a nagyokkal, akik érmesek! – Mosolya megpuhítja a szívem, így máris sokkal jobban érzem magam, főleg, hogy szavai igaznak bizonyulnak. Tényleg szeretnék találkozni velük. Bár, elméletileg Jimin is elég nagy embernek számít ilyen tekintetben, de ő valahogy mégis más. Mi van, ha a többi élversenyző is olyan, mint ő? Ugyanolyan öntelt és idegbajos. Akkor inkább nem szeretnék megismerkedni velük.
- Nem arról van szó, hogy hanyadik helyezést érem el. Én tényleg csak azért megyek oda, hogy jól érezzem magam, és ahogy Nam mondaná, a világnak megmutathassam, hogy igenis van lövésem róla, mit csinálok, de mégis… annyira izgatott vagyok, akárhányszor csak rá gondolok!
A beszélgetés félbemarad, mivel Jimin fékez le egyenesen előttünk, mire mi is azonnali megállásra kényszerülünk. Meglepetten pislogunk rá, mire ő csak Jinnek szemeivel jelzi, hogy menjen tovább, ami nekem nagyon gyanús. Miért akarna éppen velem beszélgetni kettesben, mikor így is alig bírja a képem bámulni. Amint csak ketten maradunk, azonnal rám szegezi tekintetét, melyből valami olyasmit sugároz, mintha ő lenne a felettesem, akinek teljesítenem kell minden szavát, mert, ha nem, akkor szörnyű dolgok következhetnek be.
- Gondolom erről még nem hallottál – nyújt felém egy papírt a tetején megfogva, úgy tartva szemeim elé, hogy el tudjam olvasni, ami rajta áll. – Kettőnknek kell megnyitni a versenyt egy nyitótánccal – mondja, miközben végigpörgetem a szemem a sorokon, majd az majd kiguvadt, amint meglátom a nevünket azon a helyen is, ahová említette.
- Ez… ez meg… mi van? – kiáltok fel idegesen, ökölbe szorított kezekkel. – Mi? Ketten? Együtt? Megnyitni? – Jimin gyorsan ledarálja nekem a részleteket, amiket az imént beszéltek Nammal, én pedig szinte tátott szájjal hallgatom végig. Erre egyáltalán nem számítottam tőle. Az még hagyján, hogy beírt a versenyre, de, hogy ezt is elintézze, az már több mint sok!
- Tehát, mivel ez ellen már tenni nem tudunk, örülnék, ha teljesen odatennéd magad. Tudod, milyennek kell lennie egy ilyennek? – Bólintok kérdésére, mire folytatja. – Egyáltalán nem egyszerű, így ajánlom, hogy minél hamarabb elkészülj a saját kis táncoddal, hogy aztán sok figyelmet szentelhessünk ennek a közös feladatnak. Furcsa, hogy ezt mondom, de minél többet szeretnék veled együtt gyakorolni, de nehogy azt hidd, hogy miattad! – emeli tenyerét maga elé, ezzel utalva az elutasításra. – Örültem volna, ha lehetne egy kis nyugtom tőled, de úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő két hónapban elég sok időt fogunk együtt tölteni, aminek én se nagyon örülök, de kénytelenek leszünk elfogadni a kialakult helyzetet. Úgy nagyjából szerintem mindennap lesz alkalmunk egymáshoz – sóhajt fel szomorúan, ami sértő, mert ennyire szörnyű társaság nem vagyok, hogy így érezze magát miattam.
- Most kimondhatatlanul haragszom Namjoonra – jelentem ki, mire arcon egy széles mosoly terül szét.
- Ó, én is, de még mennyire! – bólogat helyeslően.
- Ezt még biztos, hogy visszakapja. Direkt ő csinál mindent, szervezkedik a hátunk mögött, mert igen, most már a tied mögött is. Büntetésből kiadja, hogy hangolódjunk össze, legyünk egymásnál, majd másnap közli, hogy amúgy is így kellene tennünk? – fonom keresztbe karjaim mellkasom előtt.
- Lehet, legközelebb az ő képébe kéne kávét önteni – mosolya vigyorrá szélesedik, erre a kijelentésére pedig én is felnevetek.

Két óra közös dühöngés és cselszövögetés után, miután már egy egész merényletet kiterveltünk oktatónk ellen, ráadásul rájövünk, hogy végre találtunk egymásban valami közöset, felemelő. Tényleg, sokkal jobban érzem magam ezután, hogy Jiminnel igaz, csak dühöngtünk, de legalább egyetértettünk és tudtunk beszélgetni anélkül, hogy egymást piszkáltuk volna. Melegséggel önt el a tudat, hogy végre jól tudjuk érezni magunkat egymás társaságában.
- Hé, Taehyung! – kiáltja a nevem egy ismerős hang, mire azonnal a pálya elejére kapom a fejem, példámat pedig Jimin is követi.
- Jungkook! – kiáltok vissza, és már pillanatok alatt előtte is termek, nekiütközve a korlátnak. – Azt hittem, hozzánk jössz egyből. Megleptél – vigyorgok rá örömittasan, de csak a fejét rázza mosolyogva.
- Igazából szerettem volna megnézni azt a bizonyos Jimint közelebbről, akiről beszéltél. Itt van, ugye? – néz át vállam felett, mire én is megfordulok, hogy széttudjak nézni a pályán.
- Ott van – mutatok egy irányba. – Az egyetlen rikító vörös hajú. Szerintem szereti a feltűnést, ezért festeti olyanra – rántok vállat visszafordulva felé.
- Látom-látom – motyogja, ahogy le se tudja venni róla a szemét. – Én már láttam őt a tévében, tényleg nagyon profi, szóval rendesen fel kell kötnöd a gatyád mellette.
Felsóhajtva, leeresztve vállaim a fáradságtól nézek Jungkookra, aki továbbra is a másikon tartja a szemét, de a hosszas hallgatásomra végre rám pillant kíváncsian. Abban a pillanatban kiöntöm neki a szívem róla, hogy egyszerre érzek iránta utálatot, de közben mégse, főleg nem most, hogy ilyen jól elvoltunk, aminek az oka a nyitótánc, ami viszont Namjoon miatt van, és igazából minden miatta van, de ez lényegtelen. Jungkook érdeklődve hallgat végig, majd amint végzek is a beszámolómmal egyik karján támasztva a másikat, mellyel állát simogatja, kezd gondolkodásba.
- Eléggé érdekes személyiségek vagytok így együtt. Nehéz behatárolni a dolgokat, vagy bármiben segíteni így, hogy csak hallásból ismerem – húzza el oldalra ajkait.
- Ma este velünk alszik – hadarom el gyorsan, mire tágra nyílnak szemei.
- Tessék? – kiált fel kicsit túl hangosan, mire behúzom a nyakam. – És erről mikor is óhajtottál szólni nekem?
- Most? – teszem fel a kérdést válasz gyanánt ártatlanul, mire csak fújtat egyet idegesen.

Bekiabálva anyáéknak a nappaliba, hogy megérkeztünk indulok meg két vendégemmel a szobám felé, ahová lepakolhatják cuccaikat. Jiminnek menet közben mindent elmondok, hogy hol található, ha keresné, a szobában is, hogy hova pakolhat, hol fog aludni és egyéb más dolgok.
Az egész hazaúton szinte ki lettem zárva a körből. Jimint és Jungkookot úgy megszállva a beszélhetnék, hogy folyamatosan csak lökték ki magukból a szavakat. Megismerkedtek, kiderült, hogy Jiminnek valahonnan már nagyon ismerősnek tűnt Jungkook, így megtudták, hogy vannak közös ismerőseik, így onnan hallottak már egymásról. Na, meg a saját barátom a fülem hallatára kezdte el dicsérni a másikat, hogy mennyire jól tud korcsolyázni, és, hogy szorít nekünk a megnyitóra, hogy minden jól menjen, ez pedig a vörösnek nagyon imponált, ugyanis tök normálisan beszélt egész idő alatt. Fájt, hogy így kiközösítenek, ráadásul azt se tudtam eldönteni, hogy kire pikkelek inkább. Arra, aki hátba szúrt, vagy arra, akivel azt hittem, hogy már jó lesz a kapcsolatom, erre kiderül, hogy van ilyen tök kedves, normális oldala is?
- Tehát, ha én fogok azon az ágyon aludni, akkor ti hol? – húzza fel a szemöldökeit kérdőn Jimin.
- Csak egyetlen matracunk van, de azon Kook szokott aludni, így kénytelen leszel megint velem – morgom oda neki.
- Nem aludhatnák inkább én a matracon? – fordul barátomhoz, aki kissé habozik, mivel emlékszik a múlt történéseire, de végül nagyot nyelve nyitja száját válaszra.
- Ha az a baj, hogy Taehyunggal kell aludnod, akkor szívesen alszom én melletted, ő pedig a matracon – jelenti ki határozottan, mire leesik az állam. Ez egyértelmű árulást! – Elvégre is, mi vagyunk a vendégek, szóval neki kellene azon aludnia, nem? – mereszti rám nagy szemeit, de én továbbra is csak elképedve, a földön hagyott állammal bámulok vissza rá. – De, persze, ha nem szeretnéd, akkor aludha…
- Nem-nem, az úgy jó lesz, csak már túl kellett egy éjszakát élnem vele és sajnos nem volt kellemes. Sokkal jobban tetszik az ötleted. Benne vagy, Taehyung? – fordul ő is felém, mire szívem nagyot dobban az érzések tömkelegére. Csak egy apró bólintásra futja tőlem, de ezt is jól látják, így máris vidáman kezdenek pakolászni, amit én szoborrá dermedve nézek végig. Most komolyan két oldalról szúrtak hátba.