[25/25] Stalker with love [2.évad] THE END

Cím: Stalker with love – 2.évad

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ És elérkeztünk az utolsó részhez is. Amit még hozzá kell tennem, hogy megnyugtassak mindenkit, tervezek egy epilógust, hogy mégis csak legyen egy szép, kerek lezárása a történetnek. Remélem, tetszeni fog nektek. Jó olvasást! :) Öröm volt ezt írni, és köszönöm szépen a rengeteg kommentet és szeretetet, amit küldtetek felém! Én is nagyon szeretlek titeket, minden olvasómat! ^^

A folyosón végighaladva egy nagyobb térbe érkezünk, ahol nincsen fedél már a fejünk felett. Terasznak mondanám, ami az emeleten helyezkedik el, de elég tágas, sőt, ez nem kifejezés rá. Rajtunk kívül természetesen mások is tartózkodnak itt a friss levegőn, s úgy cseverésznek egymással, mi pedig nem sok vizet zavarunk egy ekkora helyen. A korláthoz lépek, ahol megállva körbenézek a lenti tájon, melyet biztosan kertész gondoz, hiszen éppolyan gyönyörű, mint a Jungkooké. Minden szép rendezett, a virágok szép színűkkel ragyogják be a kertet. A nap már lemenőben, így az is megadja a hangulatot az egésznek, s egy pillanatig el is felejtem, mit keresek is, ábrándozva meredek a semmibe.

            Női torok megköszörülésére kapom fel fejem s fordulok a másik kettővel szembe, akikkel idejöttem. Mrs Jeon haloványan rázza fejét, Jungkook viszont édes mosollyal néz rám, mit én nagyokat pislogva reagálok le.

            -           Elnézést – biccentek.

            -           Imádom, hogy minden le tud nyűgözni – kuncogja párom, mire szemeim égnek emelem, viszont tudom, hogy nem most van itt az ideje vitatkozni. Szívesen belekötnék, de az anyja beszélni akart velünk.

            -           Mielőtt megint elolvadnátok egymástól – fonja keresztbe karjait az egyetlen nő közülünk -, nem gondoljátok, hogy tartoztok nekem valamivel? Mondjuk egy bocsánattal. – A fiatalabbal mindketten nagyokat pislogva meredünk rá, ő pedig hangosan fújja ki a levegőt. – Jungkook, egyetlen fiam! Tudod nagyon jól, hogy semmi ellenvetésem a jövőbeli terveiddel kapcsolatban, de igazán kulturálhatnátok magatokat. Mindenben támogatlak titeket, személy szerint nekem nincsen semmi kivetnivalóm a kettőtök kapcsolatában, mint az apádnak, de ettől függetlenül pofátlan egy viselkedésetek van. – Szívem hevesen verdes mellkasomban, elvégre fogalmam sincs, mire akar kilyukadni az anyja, teljesen összezavarodtam, s hiába jelenti ki, mennyire elfogad minket, közben ellent is mond magának.

            -           De anya, nem is csináltunk semmit – értetlenkedik a fiatalabb is, az anyja pedig fejét rázza. – Mármint azt leszámítva, hogy Taehyung féltékeny. – Szúrós pillantással illetem, amit megérezve néz rám, s haloványan el is mosolyodik, én pedig legszívesebben olyan veszekedést lenyomnék már most, hogy utána egy hétig minimum könyöröghetne a bocsánatomért.

            -           Én nem a féltékenységről beszélek. Már egyszer egyébként is elmondtam nektek, hogy SeokJin egy elég kényes személy, hozzá vagyok szokva. – Ekkor beugrik a beszélgetés, amit még hónapokkal ezelőtt ejtettünk, amikor azt hiszem, először találkoztam Mrs Jeon-nal. Akkor hallottam először ezt a nevet, ő mondta, hogy Jin Jungkook egyik barátja, aki egy másik gazdag családból származik. Hát persze! Hogy is felejthettem el! – Ti nem bírtok magatokkal! Rólatok beszélek, senki másról! Amikor egy fontos ügyben hívlak, hogy végre megbeszéljük ezt a vacsorát, hogyan is lesz, ráadásul a nővéreddel is beszélned kellett volna, nem bírtatok ki öt percet! Öt perc, maximum annyi lett volna, de azt kellett hallgatnom, hogyan nyögsz? Annyi a minimum, ha már felveszed azt a telefont, hogy rám koncentrálsz!

            A váratlanul ért szidás, s az, ahogy eszembe jutnak azok a percek, kitör belőlem egy kisebb nevetést, amit azonnal köhögésnek próbálok álcázni, s úgy fordulok oldalra, közben párom arcát lesve, mely fülig pirult. Nem csodálom, hiszen nem elég, hogy egyszer megzavart az anyja minket, most már a telefonban a kéjes nyögéseit is hallgathatta.

            -           Szerinted ez vicces? – néz rám az anyja, én pedig megköszörülöm torkom, ajkam is beharapva, nehogy újból rám törjön.

            -           Anya, én kinyomtalak, te zaklattál! Egyébként is! Én rád akartam figyelni! Nem tehetek róla, hogy ilyen barátom van.

            -           Tessék? – fordulok felé leesett állal, ő pedig ártatlanul pislog rám, amitől még inkább elhűlök, mennyire tudja adni magát a családja társaságában. – Na, nem, mintha annyira ellenkeztél volna.

            -           Amikor felvettem a hívást, az elég egyértelmű volt szerintem.

            -           Mégsem az én kezemből esett ki a telefon, amire annyira nagyon koncentrálni akartál.

            -           Én igenis figyelni akartam arra, mit mond.

            -           Persze, ezért csak kimutattad a szenvedélyedet az ah-nyád iránt, mi? – utánzom hangját arról a napról, ő pedig ismét fülig pirul, s már nyitja is száját, hogy valamit visszaszóljon, de ebben megelőzi Mrs Jeon.

            -           Fiúk! – szólal fel kicsit hangosabban a kelleténél, mire mindketten megrökönyödünk. Ilyen hangnemet még nem tapasztaltam ennél a nőnél, de azt hiszem, értem, mit keres ezekben a felsőbb körökben. Még kezeit is csípőjére teszi, úgy néz ránk felváltva mérgesen. – Nem vagyok kíváncsi a részletekre, majd ezt elrendezitek magatok között úgy, ahogyan szeretnétek. Felőlem felforgathatjátok az egész házat a saját otthonotokban bármilyen értelembe véve, de engem kihagyhattok belőle. Azért szóltam ezért nektek, hogy halljam az őszinte bocsánatotokat. Mind a kettőtöktől, mert mind a ketten ugyanolyan neveletlenül viselkedtetek akkor. Nem érzitek ennek a súlyát?

            Lesütve szemeim, meglepő módon, Jungkookkal egyszerre hajolunk meg és kérünk elnézést azért az alkalomért, de természetesen közben megkapjuk, mennyire szemtelenek vagyunk. Egy kevés szidást kapunk a fejünkre, hiába vagyunk felnőttek, úgy érzem, ez a nő bármikor helyre tudna teremteni, mintha még kisgyerek lennék, akit be lehet fenyíteni néhány szitokszóval. Mindenesetre legalább ezen a kínos beszélgetésen is túlesünk és ő maga is kedvesebbe vált. A fiával elegyed beszélgetésbe, én pedig a tájat kémlelem tovább, mely már elsőre is megragadta a figyelmem.

            Nem egészen így képzeltem ezt a vacsorát. Elsőre nem számítottam arra, hogy itt lesznek mások is, csak az ő rokonai, de még csak be se lettem úgy mutatva, mint párja – bár valószínűleg ezt tudják, ha már megjelentem. Még ha a másik Kim család ezzel nincs is képben, Jungkook rokonainak tudniuk kell. Azért jöttem, hogy megismerjem őket, legalábbis egyszer találkozzam velük, viszont senkivel sem beszélgettem még. Láttam idősebbeket, fiatalabbakat, valójában egész szűkös körben mozgunk, mert nincsenek jelen olyan sokan, mint lehetnének. Lehet, a szűk család, akik valóban tudnak egymásról mindent, csak azok gyűltek össze.

            -           És anya, kérlek, beszélj apával! Tudod, hogy én is próbáltam, neki is elmondtam, mit akarok, mik a terveim, ahogyan neked is, de látod, milyen! Kérlek! – ütik meg fülem Kook kérlelő szavai, amit nem tudok hova tenni, de valószínűleg a vállalattal kapcsolatos dolgokról lehet szó, amihez szokás szerint nem konyítok. Lehet, valóban élnem kellene a lehetőséggel, hogy kisfőnökké tegyen a fiatalabb, de igazságtalannak érezném ilyen iskolai végzettséggel. Viszont azt sem szeretném, hogy az apja emiatt ne fogadjon el.

            -           Igyekszem meggyőzni – sóhajtja gondterhelten anyja. – Taehyung! – Nevem hallatán azonnal visszafordulok hozzájuk, s kíváncsian pislogok rá. – Valóban nem szeretnél változtatni a munkádon? Ennyire ragaszkodsz ahhoz, hogy pincérként dolgozz?

            Szavai meglepnek, viszont érthető, hogy ő is felteszi nekem ezt a kérdést. Akármennyire is fogadja el a kapcsolatunkat, biztosan az ő csőrét is böki, hogy egy senki vagyok. Emiatt gondterhelten harapok újból ajkamba, s töprengek el a lehetőségeimen, de jelen pillanatban ötletem sincsen, mit tehetnék. Önerőből a jelenlegi pozíciómból nem tudnám feltornázni magam eléggé ahhoz, hogy megelégedjenek azzal, aki vagyok, viszont Jungkook segítségét kérni is pofátlanságnak érzem.

            -           Én… nem is tudom. Gondolkozom rajta, de ha ez szükséges ahhoz, hogy ne legyenek a későbbiekben viták, akkor majd kitalálok valamit.

            Bólint tudomásul véve, hogy jelenleg többet úgysem tudok tenni, majd kettesben hagy minket. Kicsit kellemetlenül érzem magam, hiszen nem szeretném elveszíteni Kookot, de azt sem tolerálom, hogy megszabják nekem, mihez kezdjek az életemmel. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjam, mit csináljak, de szabályozni próbálnak, ami szintén érthető, elvégre olyan körökbe keveredtem, ahol nem épp elfogadott egy kis semmilyen pincéri munka. Pedig, ha tudnák, hogy az is mennyi nyűggel és bajjal jár! Lépnének ők ki egyszer úgy az emberek elé, ahogyan nekem kell nap, mint nap. Bár miket is beszélek, hiszen ők is másokkal üzletelnek folyamatosan, amihez kell a jó kiállás, a megfelelő kommunikációs készség és meggyőző képesség. Ebben ők nem szenvednek hiányt.

            Azt hiszem, most kezd csak igazán bonyolulttá válni az életem, s tudom, hogy lépnem kell, valami nagy dolgot tenni, de mégis úgy érzem, képtelen vagyok rá. Még a szüleim is örülnének neki, ha többre vinném, arról már ne is beszéljünk, mennyire tetszik nekik Jungkook. Nem is tudom, melyik a jobb. Az, hogy Mrs Jeon szigorúan kezeli a kapcsolatunkat, vagy az én anyám, aki folyamatosan leskelődne és szó szerint ránk fanolna.

            Milyen régen is találkoztam már velük! Azt hiszem, lassan ideje lenne látogatást tennem ismételten, viszont Jungkookkal az oldalamon. Ha már hivatalosan is együtt vagyunk, együtt kell mennünk. Nekem is be kellene mutatnom őt a családomnak, ne legyen egyoldalú a dolog.

            A fiatalabb megtámaszkodik mellettem a korláton, s ő is elnézi egy darabig a tájat, majd rám vezeti pillantását, komolynak tűnik, mégis lágy. Nehéz megfogalmazni, mit sugároz magából, de azt az érzést kelti bennem, mintha lenne valami, amiről beszélni szeretne velem, mégse nyitja szólásra száját. Közelebb araszol hozzám, majd egyik kezét emelve simít félre néhány rakoncátlan tincset szememből. Szívem nagyot dobban ettől az aprócska gesztustól, tekintve, hogy tudom, bárki láthat minket, ezzel pedig mosolyt csal arcomra.

            -           Ne foglalkozz apámmal! – szól csendesen, én pedig kérdő pillantással illetem. – Tudom, hogy nehéz vele, pedig már többször is próbálkoztunk anyával. Ettől függetlenül nem kell tartanod tőle. Lehet, úgy tűnik, nem akar elfogadni téged, de ez nem igaz. Tudom, hogy nem így van, csak túl makacs. Már számtalanszor szóba hoztunk egy-egy beszélgetés során és mindig szigorúan állt hozzád, de éreztem rajta, hogy nem akar nekünk rosszat. Téged is csak próbára tesz, mivel nálunk fontos, milyen kiállása van valakinek, de te jól csináltad. Sikerült megfognod, mikor vitatkoztatok a munkáról, ezért nagyon büszke vagyok rád.

            -           Gondolom, hogy nehéz, hallottam az előbb, amit beszéltetek az anyáddal, hogy a munkában puhítson rajta, gondolom, veled szemben.

            -           Miféle munkával? – ráncolja szemöldökét.

            -           Amit az előbb beszéltetek, hogy a jövőbeli terveitek milyenek vagy tudom is én, nem értek ehhez – vonok vállat, ő pedig kissé zavartnak tűnik, szemei is tágra nyílnak, majd megköszörülve torkát fordul vissza a táj felé.

            -           Hogy az… a munka… ja… figyelj, Taehyung! Nekem valamit mondanom…

            -           Öcsifej! – kiált fel egy vékony, mégis kellemes női hang, következőleg pedig már Jungkookra is veti magát tulajdonosa, kinek kiengedett, hosszú fekete haja van. Termete nem túl alacsony, de nem is magas, tőlem majdnem egy fejjel kisebb, viszont ami megragadja a figyelmem, az az arcának vonala, ami pontosan ugyanolyan, mint Jungkooké, így pillanatok alatt értelmet is nyer a megnevezés, így szemeim tágra nyílnak a meglepettségtől. A vacsorán nem is láttam, hogy jelen lenne!

            -           Neked is szia, Junghee – fordul szembe a lánnyal a fiatalabb, majd lefejti annak karjait magáról. Ekkor jobban megnézem magamnak az új családtagot, kinek még a neve is hasonló pároméhoz. A szülők biztosan így akarták. A lány elegáns fekete ruhában van, sminkje pont tökéletes egy ilyen alkalomra. Szép és csinos, mást nem is tudnék rá mondani. Azt hiszem, ezen nem kellene meglepődnöm, ha már Jungkook is ilyen szexi. Valami családi vonás lehet, hogy mindenki ennyire jól néz ki. – Hadd mutassalak be Taehyungnak, ha már ilyen szépen lerohamoztál.

            -           Ó, te vagy az a Taehyung? – fordul felém, majd kezét nyújtja, melyet elfogadok, s éppen elég erős és határozott kézfogással üdvözöl. – Jeon Junghee vagyok, Jungkook nővére. Először is bocsánat, hogy most jöttem, nem tudom, tudsz-e róla, de egy kis dolgom volt, ezért már mondtam anyáéknak, hogy nekem ne foglaljanak helyet, mert úgysem érek ide a vacsorára, csak kicsit később. Egyébként már rengeteget hallottam rólad. Ha tudnád, hogy Jungkooknak mennyire be nem áll a szája – emeli égnek szemeit, de közben széles vigyor terül szét arcán, mely még szebbé teszi őt.

            -           Junghee, fogd be! – szól rá vészjóslóan a fiatalabb, amire elkuncogom magam.

            -           Ne is foglalkozz vele! – legyint, én pedig alig bírom visszafogni, hogy ne nevessek fel. – Azt hiszi, azért, mert több üzlet sorsa van a kezében, már mindent megtehet velem szemben, pedig három évvel idősebb vagyok – rázza fejét. – Egyébként igaza van az öcsémnek, tényleg nagyon helyes vagy, úgyhogy áldásom rátok.

            -           Junghee!

            -           Most felkapja a vizet, pedig ha tudnád, mennyi mindent megtesz érted. Múltkor elkísértem őt a szüleidhez is.

            -           Junghee! – kiált fel hangosabban a fiatalabb, viszont ez jelen pillanatban nem tud érdekelni. Páromra vezetem pillantásom, s értetlenül rázom fejem rá.

            -           A szüleimnél voltál? Nem is mondtad. Mikor voltál ott és minek? Még ők se említették nekem, ez furcsa – gondolkozom el.

            -           Azért nem mondták, mert nem voltam a szüleidnél, nem igaz, Junghee? – A lány megszeppenve néz testvére szemébe, majd heves bólogatásba kezd, amit végképp nem tudok hova tenni. – Csak szeret kínos helyzetbe hozni. Sose mondtam, hogy normális nővérem van.

            Résnyire szűkített szemekkel méregetem őket, de nem tudok belőlük semmit kiolvasni, így betudom testvéri civakodásnak, ami bár elég érdekesen vette ki magát, biztosan az. Semmi keresnivalójuk nem volt a szüleimnél, de együtt vagyunk, ezért érthető, hogy ezzel szívatják egymást. Érdekes családba keveredtem.

            -           Mi lenne, ha egy kicsit beszélgetnénk? Csak tudod, amolyan testvériesen – fogja meg derekánál nővérét és fordít rajta, hogy eltolja tőlem. – Majd jövök mindjárt, addig ne menj messzire, hadd találjalak meg – szól még hátra nekem, én pedig háttal nekidőlök a korlátnak, míg távolodó alakjukat nézem, s mintha nővérétől egy kérdést is hallanék, miszerint még nem tett meg valamit öccse, de nem hallok többet, eltűnnek a házban.

            Minden olyan gyorsan történik, annyi új arcot ismerek meg, hogy kell is ez a kis csend számomra, hogy rendbe szedjem magam fejben. Emlékszem, hogy egyszer Mrs Jeon említette, hogy van egy lánya, aki megtalálta a módját, hogy ne kelljen magányosan tengetnie napjait, viszont nem tulajdonítottam ennek nagyobb figyelmet. Akkoriban még tudtam, hogy nem lehet semmi közöm ehhez a családhoz, hogy csak egy alávetettnek kellek, ráadásul csak próbaidőn voltam. Nem kíváncsiskodtam, mivel egyébként is mindig csendre intett, ha valamibe bele akartam ütni az orrom.

            Tudat alatt húzódnak mosolyra ajkaim, amint az elmúlt néhány percre gondolok vissza. Jungkook többször is zavarba jött, ami az anyja társaságának köszönhető, elvégre ki szereti, ha az anyja előtt beszélnek a szexuális életről? A nővére is jó fejnek tűnik, kissé talán túlbuzgó, de aranyos, tökéletes testvér. Én egyke vagyok, nekem soha nem járt ki az ilyen pillanatokból, pedig biztosan jó érzés, ha van kivel felnőni, megosztani a gondokat. Számomra csak a szüleim voltak ilyen tekintetben, pedig néha panaszkodtam nekik kisebb koromban, hogy szeretnék egy kistesót, de ők nem terveztek több gondot a nyakukba varrni. Én is éppen elég sok bajt hoztam a fejükre, amikor meg megtudták, hogy meleg vagyok… na igen, azt hiszem, akkor talán egy kicsit elgondolkoztak azon, hogy kellene még egy gyerek, aki tovább viszi a nevet.

            Körbenézve a kint lévőkön egy-két arcot elcsípek, akik éppen rám néznek, majd biccentve mosolyognak felém, amit viszonzok. Nem tudnám megmondani, ki kicsoda, s kényelmetlen is itt álldogálni egyedül, de Jungkook megkért rá, hogy ne menjek messzire, én pedig nem szívesen teszek keresztbe neki. Na meg aztán el is vesznék ebben a házban, ha útnak indulnék, Jinbe sem szívesen botlanék a történtek után, hiszen biztosan tisztában van vele, hogy szándékosan csináltam azt, amit. Azóta lehet, lejött neki, hogy miért is vagyok jelen, de ebben nem lehetek biztos, amennyire próbálkozott Jungkooknál. Nem tűnt fel neki, hogy nem véletlenül ülök ott az asztalnál külsősként? Képes volt folyamatosan konkrétan randira hívni, sőt, felkérni rá, hogy járjanak együtt, mikor ott ültem! Jungkook szerint Jin mindig is ilyen volt, azzal is tisztában volt mindig, hogy többet akar, de nem vett róla tudomást. Két opció lehetséges. Vagy tényleg közel állnak egymáshoz, mint barátok, vagy szimplán az üzlet miatt nem veszélyezteti a két családot azzal, hogy a visszautasítás miatt vitába keverednek.

            Gondolataim személye kisétál egy számomra idegen férfi társaságában, aki idősebbnek tűnik tőlünk. Mély beszélgetésben vannak benne, viszont hamar kiszúr engem, s sokat mondó pillantással illet, mire kekeckedve húzogatom fel szemöldököm, de nem tulajdonít nekem nagyobb figyelmet, mogorva képpel néz rám, s fordulnak el tőlem, hogy a teraszos rész másik végében álljanak meg. Továbbra sem maradok nyugton, ugyanis amint elfordulok tőlük, meglátom, amint Jungkook apja célirányosan halad felém, mire szívem kihagy egy ütemet az ijedtségtől. Ő persze semmi jelét nem adja annak, hogy egy pillanatra is megrendülne, így megállva mellettem dől ő is neki a korlátnak háttal, majd vágja zsebre kezeit. Már rutinszerűen harapom be ajkam az idegességtől, szólni nem merek, elvégre mit is mondhatnék? Ő keresett, legalábbis ő jött ide, tehát gondolom, hogy akar is valamit, erre pedig nem is kell sokáig várnom, hogy megtudjam.

            -           Tudom, hogy Jungkook hogyan érez, és számításba véve, hogy a fiam, természetesen azt szeretném, ha neki a legjobb lenne – néz maga elé, majd csak ezt követően fordítja felém tekintetét, amitől meghűl bennem a vér. – Tisztában vagyok vele, hogy nem szabhatom meg, kivel legyen együtt. Kényszert nem szeretnék, soha nem is voltam ennek a pártján, ezért is nem szóltam bele túlzottan, amikor a tanárával összejött. Gondolom, tudsz róla, abból ítélve, amit hallottam. – Bólintok. – Azt említetted, hogy az exe rá pályázott. Mire véljem ezt?

            -           Az… nos… az egy elég érdekes történet és elég hosszú is, de röviden összefoglalva, két hete szakítottak meg mindennemű kapcsolatot. Yoongi újból megjelent, Jungkookra rá se ismertem, miután találkoztak. Tudja, én őt egy elég karizmatikus, domináns személynek ismertem meg, de aznap, mikor találkoztak, teljesen össze volt törve, mert megkapta, hogy vissza akarja szerezni magának.

            -           Jungkook azt hiszi, nem tudjuk, mi történt vele, igaz? – szemeim a kétszeresükre nőnek, s nem is szólok semmit, ő pedig továbbra is rendíthetetlen. – Mikor még kisebb volt, majdnem tíz évvel ezelőtt, eltűnt. Nem jött haza, csak sokkal később elég csúnya sebekkel. Soha nem láttam még azelőtt embert ilyennek. Természetesen kimagyarázta mindenféle ostobasággal, hogy hogyan esett el és hol, de ha nem akart róla beszélni, nem erőltettük. Azzal nem értünk volna el semmit, helyette csak jobban odafigyeltünk rá. Természetesen egyértelmű volt, hogy az a tanár tette ezt vele, csak azt nem értem a mai napig, miféle indíttatásból. Hogy a lényegre térjünk, arra szeretnék kilyukadni, hogy nagyon remélem, hogy te nem fogsz semmi kárt okozni benne semmiféle értelemben.

            -           Én gyógyítottam meg – vágom rá határozottan, sokkal nagyobb éllel és magabiztossággal hangomban, mint eddig, s ki is húzom magam, úgy nézek mélyen szemeibe. – Tudom, min ment keresztül, tudok mindenről, és bátran ki merem jelenteni, ha én az utóbbi időben nem lettem volna mellette, akkor most nem ilyen lenne. Végig mellette voltam, amíg Yoongi újra próbálkozott, nyugodtan kérdezze meg tőle. Tudja, lehet, hogy semmibe veszi a munkám, de a fiára jó hatással vagyok. Egy embert nem a munkája alapján kell megítélni, de ha ez annyira nagyon fontos magának, akkor majd kezdek valamit a helyzetemmel, de akkor is Jungkook mellett fogok maradni, mert szeretem. Pont úgy szeretem, ahogy van, amilyen, a legrosszabb oldalától kezdve a legjobbig. Mindig mellette fogok maradni és vigyázni fogok rá, mert bár rangban és egyértelműen erőben is felettem áll, mégis idősebb vagyok, ráadásul egyke. A magam erejéből tartok ott, ahol, ami egy magamfajta embernek nem volt egyszerű, de nem is panaszkodom, mert ennek hála lehetek most itt. Úgy értem, komolyabb vagyok, mint ő, neki pedig pont erre a törődésre van szüksége, mert bár elég erősnek mutatja magát, tudom, hogy neki is megvan a gyenge oldala, ami ápolgatásra, szeretetre szorul.

            Tekintetét nem veszi le rólam, folyamatosan figyelemmel követi vonásaim, s miután monológom is befejezem, még néhány másodpercig csak ugyanazzal a komolysággal mered rám, majd haloványan elmosolyodik. Megpróbálom nem kimutatni, de jól esik, hogy végre nem valami negatív reakciót váltok ki belőle, hanem úgy tűnik, tetszik neki, amit hallott, ettől pedig megkönnyebbülök. Tudom, hogy sokat vár el tőlem, de kezdetnek ez is megteszi részemről. Lehet, hogy ő már most várna némi változást, de egyelőre úgyse tudok mit tenni.

            -           Egy hónapot kapsz.

            -           Tessék? - pislogok nagyokat.

            -           Egy hónapod van, hogy a ranglétrán fentebb kerülj, ha ez nem történik meg... - Szívem szaporán verdes mellkasomban, s tartok tőle, hogy ki akar dobni a családból -, akkor én magam foglak kezelésbe venni, de arra megesküszöm, hogy nem fogsz köszönetet mondani érte. - Azzal ellöki magát a korláttól és továbbáll.

            Szám tátva marad a döbbenettől, s először a félelem uralkodik el felettem, majd lassan realizálódik bennem, mit is jelentenek ezek a szavai. Elfogad engem Jungkook mellett, habár a munkámat továbbra sem tolerálja, akkor is megengedi, hogy együtt legyünk. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, s ha lehetséges, igenis ráhasalok a korlátra, hangosan sóhajtva fel egyszerre a megkönnyebbüléstől és az izgatottságtól a jövőre nézve.

            Boldognak érzem magam, ezt pedig már senki és semmi nem ronthatja el. Az, hogy Mr Jeon burkoltan, de kijelentette, hogy lehet helyem közöttük, mindennél többet jelent jelen pillanatban. Még Junghee, Jungkook nővére is azt mondta, áldását adja, pedig nem is beszéltünk, csak az ő szája járt folyamatosan, amivel az őrületbe kergette testvérét, de még azokra a percekre is széles mosollyal arcomon emlékszem vissza.

            -           Wow, szabályosan szétfolytál - kuncogja mellettem a fiatalabb, mire azonnal felkapom a fejem és nagyokat pislogva nézek rá szívemhez kapva.

            -           Mióta vagy itt? Észre sem vettelek.

            -           Már egy ideje figyeltelek, de csak most jöttem ide. Láttam, hogy mosolyt csaltál apám arcára - közli szintúgy mosolyogva. - Bár nem hallottam, miről beszéltetek, láttam a gesztusaitokat, és örülök, hogy nem tettetek egymásra negatív hatást. Te is rögtön utána felkenődtél ide a korlátra, de nem jöttem még ide, beszélnem kellett másokkal, de még mindig így voltál itt.

            -           Apád azt mondta, hogy egy hónapom van magasabb pozíciót elérni a munkában - húzom el szám, s Jungkook is kissé ijedten néz, de gyorsan folytatom. - Azt is mondta, hogyha ez nem sikerül, akkor ő vesz kezelésbe.

            A fiatalabb először csendben néz rám, majd elmotyog egy sajnálomot, végül kitör belőle a nevetés és közli velem, mennyire szerencsétlen napjaim lesznek, ha valóban ez lesz. Természetesen nem bírom ki, hogy ne szóljak érte, igazán segíthetne nekem, hogy valamilyen úton-módon kapjak magasabb rangot, de erre csak szórakozottan rázza fejét, mert szerinte az apja kiképzése lesz a tökéletes számomra. Mindemellett ő is boldog, hogy sikerült ezt megélnünk, hogy végre úgy néz ki, minden egyenesbe jön, viszont nekem van egy baljós érzésem azzal a képzéssel kapcsolatban. Rengeteg veszekedést jósolok arra az időszakra, mert magamtól nem fogok fentebb kerülni, az is biztos. Jungkook pedig nem lesz ebben a segítségemre, mert szerinte szükségem van arra a nyomásra és tanításra, ami majd tökéletessé tesz a rangomra, ha már végzettségem nincsen.

            Hosszas percekig beszélgetjük el az időt lényegtelen dolgokról, amíg lassan rajtunk kívül már más nem is marad idekint, minket viszont ez nem zavar egy cseppet sem. Ekkor már mi is csendben maradunk és csak nézzük a kertben lévő virágokat, s a sötétedő égboltot. A nap sugarai már alig adnak némi fényt, egészen sötét van, de lámpákat még senki nem kapcsolt ide kintre.

            -           Említettem, hogy szeretnék veled beszélni - töri meg a hosszas percek óta tartó csendet, én pedig kíváncsian emelem rá íriszeim, ő viszont nem viszonozza ezt. - Nem voltam benne biztos, hogy akkor el tudom neked mondani, mikor belekezdtem a nővérem érkezésekor, de most úgy érzem, itt az ideje. Azt sem gondoltam, hogy erre ma sort tudok keríteni, de a történtek után úgy érzem sodorhat elénk bármit az élet, nem fog változtatni semmin.

            -           Miről beszélsz?

            -           Annyi mindenen mentünk keresztül együtt, te pedig mindig ott voltál mellettem a legrosszabb perceimben is. Neked köszönhetően tartok most ott, ahol. Ha te nem lennél, akkor fogalmam sincs, mi lenne velem. Bármi, amit el tudsz képzelni, hiszen gondolj csak vissza Jiminre és Yoongira, hogy összeálltak. Ha te nem vagy, biztos vagyok benne, hogy teljesen összetörtem volna. Nem láttam volna a fától az erdőt, könnyedén kihasználtak volna, így viszont megóvtál az ilyen figyelmetlenségtől. Hihetetlen, de még azért is hálás vagyok, hogy megrendült a bizalmad egy rövid időre felém, különben nem jött volna helyre semmi. Akkor, azok a szavak segítettek hozzá, hogy ki merjek állni Yoongival szemben, amiért soha nem lehetek elég hálás neked. - Elmosolyodva fordítom vissza tekintetem a tájra, miközben alkarjaimmal megtámaszkodom a korláton. - Habár Jimin is csak nemrég ment el, tudom, hogy tartani akarod vele a kapcsolatot, ezen pedig megpróbálom túltenni magam, nem nekiesni, ha találkoztok, de azt nem ígérem, hogy nem fogom szénné oltani. - Elkuncogom magam szavaira. - Hatalmas szíved van, aminek örülök, különben engem sem tudtál volna megszeretni, és külön hálás vagyok azért, amiért képes voltál úgy megszeretni, hogy nem is voltam veled gyengéd. Bár lehettem volna sokkal erőszakosabb, másokkal az voltam, de te... tudod jól, hogy mennyi mindenben hoztál változást az életembe. Az a sok emlék, amit már ezalatt a rövidke idő alatt összegyűjtöttünk, sokat jelentenek számomra. Megpuhítottál, elérted, hogy újra szerelmes legyek, végig kitartottál mellettem, és lehettél bármilyen makacs, éppen ezért szerettelek meg, mert olyan különleges vagy.

            -           Zavarba hozol - döntöm le fejem vigyorogva. - Honnan jön hirtelen ez a sok nyálas duma? - vágom hozzá rápillantva, mire ő is jókedvűen mosolyodik el, majd mindketten újból magunk elé meredünk.

            -           Azt szeretném, hogy tudd, soha nem akarlak elveszíteni. Azt szeretném, ha örökké magam mellett tudhatnálak biztonságban. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. Szeretlek, Taehyung.

            -           Jungkook! - nevetem el magam, miközben tarkóm vakargatom meg az ellenkező irányba meredve, mint amerre ő van. - Te komolyan ezt akartad elmondani, és nem tudtad megtenni korá...

            A fiatalabb felé fordulok nagy lendülettel, viszont tányér méretű szemekkel konstatálom, hogy nincsen velem egy magasságban, így szemeim azonnal levándorolnak, s megpillantom, amint csillogó szemekkel, egyik lábára térdelve néz fel rám, kezei között tartva egy kis dobozkát, melyben egy gyönyörű szép gyűrű virít. Nem túl csicsás, nincsen tele kövekkel, mindössze egyetlen egy van benne, de mégis a legszebbek egyike a kis karika.

            -           Még, ha házasságra nincs is lehetőségünk, ezzel szeretném mutatni, hogy te hozzám tartozol örökké, de mivel a formalitás így tartja... hozzám jössz?

            Merem állítani, hogy soha nem láttam még ennyire félénknek tekintetét, mely sugározza magából az őszinteséget és a félelmet egyszerre. Szemeim érzem, hogy könnyek mardossák, ajkam be is harapom egy pillanatra. Szívem is hevesebben verdes, szinte ki akar törni mellkasomból, s nagyot kell nyelnem, nehogy a végén elcsukló hangon szólaljak fel. Nem gondoltam volna, hogy erre sor fog kerülni valaha, de ha mégis, ilyen hamar. Habár én is úgy érzem, őt nekem szánták az égiek, mellette szeretnék maradni örökkön-örökké, hogy együtt öregedjünk meg, mégsem hittem volna, hogy ezt a pillanatot megélem férfiként.

            Először egy aprót bólintok, majd hevesen követi azt a többi, mígnem halkan ki is mondom, hogy igen, én is vele szeretném leélni az életem. Ekkor láthatóan könnyebbül meg, majd húzza fel ujjamra a gyűrűt, végül nem hagyok neki teret, amint feláll nyakába borulok, nem foglalkozva azzal, mennyire nézhet ki furcsán ez az egész helyzet. Hagyom, hogy az érzéseim irányítsanak, s ő sem rest viszonozni szoros ölelésem.

            -           Hihetetlen, hogy anyámnak lett igaza - morgom nyakába bújva, mire ő érdeklődve hümmög, s húzódik el annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni. - Azt mondta, te fogod megkérni a kezem - forgatom szemeim, ő pedig széles vigyorral néz rám. - Annyira nem bánom, mert neked legalább van pénzed gyűrűre, habár azt sem bántam volna, ha egy kis gallyal kérsz meg, de valljuk be, ez sokkal szebb. - Jungkook hátravetett fejjel nevet fel, majd nem foglalkozva azzal, hogy bármikor kijöhet valaki hozzánk, ajkaimra hajolva csókol meg, de ez nem tart sokáig, végül csak homlokát dönti enyémnek.

            -           Örülök, hogy végre elfogadod, hogy nekem van pénzem - mosolyogja, ezt rám is átragasztva.

            Elhúzódva egymástól kulcsoljuk össze ujjainkat, Jungkook pedig még utoljára megemeli karom, hogy kezemre nyomhasson egy forró csókot.

            -           Ettől független egyébként nem leszel te mindig aktív fél. Tájékoztatlak, hogy egy normális kapcsolatban felváltva megy, én foglak mostantól téged dugni - jelentem ki, miközben elindulunk vissza be, ő pedig ismét hangosan nevet fel.

            -           Azt te csak hiszed! A szerepek nem cserélődnek fel.

            -           De igen, igenis aktív leszek!

            -           Lehetsz aktív felettem beterpesztve - kacsint rám, én pedig játékosan taszítom vállon szabad kezemmel. - Én foglak téged dugni - hajol közelebb hozzám, hogy biztosan csak én hallhassam.

            -           Nem, mert én.

            -           Én.

            -           Én.

            -           Akkor is én.

            S ezen vitatkozva lépünk vissza a családhoz immáron jegyesként, mint vőlegény a vőlegénnyel.