[15/25] Stalker with love [2.évad]

Cím: Stalker with love – 2.évad

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Hoseok, Jimin

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Azt terveztem, hogy egy héttel később hozok részt, amiért a Wattpad megint nem szeret engem, mivel az előző részt nem hozta ki értesítőnek valószínűleg senkinek, ezt látom is, és volt, aki írta is, hogy nem érkezett, de végül… megesett a szívem. Megírtam, remélem, ezt már mindenki látni fogja, így újra tudjátok olvasni, addig pedig… jó olvasást! ^^

Fejem kicsit sajog, felnyöszörgök az érzésre. Kényelmetlenül fekszem valahol, kezeim a hátam mögött, ahogy pedig próbálom megmozdítani őket, mintha összeragadtak volna. Össze vannak kötve, érzem. Szemeim kinyílnak, így azonnal hunyorgok is, ahogy a lámpafény megcsap, viszont hamar megszokom, így körbelátok a helyiségben, ahol vagyok jelenleg. Szinte minden a fehér és a szürke színeiben pompázik, mellettem a falat is csempe borítja, majd csak ekkor realizálom, hogy egy fürdőkádban fekszem, amit nem tudok hova tenni. Ahogy jobban megnézem a helyet, ahol fekszem, egy alakot látok meg a kád másik végében ülni, fejét pedig félve fordítja felém, az én szívem viszont szaporán verdes, szemeim tányérméretűre nőnek. Automatikusan mozdulnék, de feltűnik az is, hogy lábaim szép kis csomóval lehetnek összekötve, biztos, ami biztos, viszont nem ez az, ami a legjobban aggaszt jelenleg.

            -          Te mit keresel itt? – csúszik ki számon a kérdés. – És én miért vagyok itt? Hol vagyok? – nézek újra és újra körbe, de nem jutok előrébb, fogalmam sincs, hogy hol lehetek. – Mondd, hogy álmodom… mondd, hogy álmodom, Jimin! – emelem meg hangom, mire továbbra is félve néz rám, még ajkait is összepréseli, de nem felel. – Mi ez az egész? Miért nem mondasz semmit? Tudod, hogy ez rohadt irritáló?

            Egy sóhaj kíséretében hajtja le fejét, majd nézegeti ujjait, melyekkel piszkálgatja az ellentéteseket. Lejön, hogy nem tervez beszélni, bizonyára meg van kötve a keze, az övé csak idézőjelesen, viszont tudnom kell, mi folyik itt. Szóra kell bírnom, mert bele fogok őrülni a tudatlanságba, mozdulni meg képtelen vagyok. Fejemben csak úgy cikáznak a gondolatok, a rosszabbnál rosszabb feltételezések, s egyszerre sírnám el magam, de közben mégis olyan dühösnek érzem magam és összezavartnak, hogy képtelen vagyok egyetlen könnycseppet is ejteni.

            Hosszas percekig próbálkozom a szabadulással, hogy a kis véknyabb köteleket szétszedjem magamon, de képtelen vagyok rá. Szitkozódom magamnak, mivel a másik nem figyel rám, legalábbis úgy tesz, mintha nem érdekelné a szenvedésem, de jól ismerem, tudom jól, hogy most bizonyára szenved legbelül. Sugárzik róla, hogy valami nincs rendben vele, és azt is tudom, hogy könnyen megtörhető, úgyhogy mindenképp elérem a célom.

            -          Oké, figyelj, beszéljünk higgadt fejjel. Mint láthatod, mozgásképtelen vagyok, úgyhogy kezdésnek akár azt is elmondhatnád, miért egy francos kádban fekszem! – morgom el a végét. – Ennél kényelmesebbet már nem találtál? Egyáltalán te hoztál ide? – Továbbra sem válaszol, de látom tekintetén, hogy minden szavamat felfogja, de nem hajlandó rám nézni. – Jimin, kérlek, legalább nézz rám, ha hozzád beszélek! – váltok át szenvedőbe, mire néhány másodpercig, mintha elgondolkodna valamin, végül megteszi, amire kérem, ettől pedig megkönnyebbülök, hiszen legalább ennyit haladtam. – Hol vagyok? – kérdezem csendesen, sokkal nyugodtabban, mint eddig, mire úgy tűnik, végre szólásra nyitja száját.

            -          Azért vagy itt, mert innen nehezebben tudsz kimászni, mint lefordulni mondjuk egy ágyról – magyarázza csendesen, miközben lesüti szemeit.

            -          Ó, mekkora ötlet! Legszívesebben még csettintenék is, de ez így nem lenne menő, hogy nem tudom előrerántani a kezem hozzá! – vetem neki gúnyosan, mire szemeit égnek emeli. – És mondd csak, mióta avanzsáltál emberrablóvá?

            -          Vicces vagy – morogja.

            Nem bosszantom tovább, látom, hogy nincsen jó kedvében, így a saját emlékeimre hagyatkozom. Nem ittam annyit, hogy ne emlékeznék semmire, tisztán él bennem, mikor bevertek nekem, ami megint csak egy érdekes eset volt, hiszen miért álltak ilyen gyerekes módon belém? És után miért termett mellettem Yoongi? Az egész egy nagy katyvasz, nem értek semmit belőle, viszont rögtön beugrik, hogy én annyira szét voltam csúszva, hogy Yoongi könnyedén felvitt magához. Ezek szerint nála lehetek, ez nem is kérdés, biztosan így van, de akkor… miért zárt be? Én azt hittem, rosszul ismertem ki, valójában csak hasonlítanak Jungkook exével, de akkor miért vagyok nála, és Jimin mit keres itt?

            Mély levegőt veszek, próbálom nem felizgatni magam a saját gondolataimmal, mivel előrébb nem fogok jutni. Egy valami biztos, mikor feljöttem, kaptam egy pohár vizet, majd miután azt megittam, rosszul lettem. Minden elhomályosult előttem, forgott velem a világ, fel se fogtam, mi történik, már csak annyit láttam, hogy mögém néz, majd kezek takarták el előlem a világot, viszont akkor már késő volt. Talán már borultam is oldalra, alig emlékszem.

            -          Te voltál az – suttogom, mire ismételten elérem, hogy rám nézzen. – Te kaptál el, mikor elájultam. Láttam, Yoongi is hátranézett, nem vagyok hülye. Nála vagyunk, igaz?

            -          Ha tudod, minek kérdezed? – húzza ki magát ügyesen, de legalább válaszol.

            -          Miért vagyok itt? Van eszem, biztos, hogy előre el lett tervezve, de miért? Mi értelme ennek, hogy te itt vagy és figyelsz rám?

            -          Nem fogod befogni?

            -          Na, látod, ezt nagyon jól eltaláltad – bólintok elégedetten. – Azt nem értem, hogy erre mi szükség volt, de ha már itt kell lennünk összezárva, akár beszélgethetnénk is egy kicsit. Azért vagy ilyen szűkszavú, mert olyan durván neked álltam a legutóbbi találkozásunkkor? Tisztában vagy vele, hogy utána min mentem keresztül? A halálomat akarod vagy mi? – bombázom kérdéseimmel, de egyetlen egyre sem felel, csak néz egyre kétségbeesettebben szemeimbe. – Nem hittem, hogy valaha is találkozni fogunk utána. Akkor nagyon dühös voltam rád, de szerintem te is tisztában vagy vele, hogy joggal. Fáj, még mindig fáj, ha arra gondolok, mi történt, hogy mire voltál képes, de nem mondtam senkinek, túltettem magam rajta, nem törődtem vele, erre most megint itt vagy. Valamiért állandóan megjelensz az életemben, és… Jimin – nézek áthatóan szemeibe -, nem akartam haragban elválni, akkor csak sok volt minden, érted? Annak ellenére, hogy tudom, mi történt, miért hagytál el, képes lennék elfelejteni, fátylat teríteni rá, ha tudnánk értelmesen társalogni. Az erőszak semmire sem megoldás, ezt jegyezd meg.

            -          Tudom – szorítja ökölbe kezeit, de nem dühösnek, sokkal inkább kétségbeesettnek tűnik, amivel felkelti kíváncsiságom. – Azt mondod, fátylat teríthetünk a múltra, ha most beszélünk? – fordul felém testével is. – Akkor beszélgessünk, úgyis van még bőven időnk, a történteket pedig jobb tiszta fejjel megbeszélni, anélkül, hogy nekem ugranál.

            -          Felfogom, megértem, hogy beleszerettél Jungkookba, és ahogyan mondtad is, engem is szerettél, ezért nem akartál szakítani, csak aztán meg lett változtatva a szerződés tartalma és még sorolhatnánk a többit, amivel tisztában vagyunk, de ezt átugorhatnánk. Miért találkozunk már megint? Figyelsz? Követsz? Mit keresel Yoonginál?

            -          Ezek a kérdések nem kettőnkről szólnak – komorodik el. – Túl akarsz lépni a kettőnk kapcsolatán úgy, hogy nem is arról kérdezel?

            -          Oké, tudom, csak… sok a kérdés bennem.

            -          Akkor segítek egy kicsit, végül is, veszíteni nem veszíthetek – ránt vállat. – Amit akkor ott, Jungkooknál beszéltünk, igaz volt. Őszinte voltam, hogy nem szerettem volna összekapni veled, hanem békében elválni, ha arra kerül a sor, és hát… arra került. Te is szereted, s mint tudomásomban is van, jelenleg kapcsolatban vagytok. – Szívesen rákérdeznék a hévvel, hogy honnan tud róla, de folytatja a beszédet, így belém fojtva a szót. – Nem gondoltam, hogy a jövőben ilyen csúf játékot fog űzni velem a sors, hogy pont ahhoz a férfihoz kerülj, aki miatt elhagytalak. Nem akartam rosszat neked, de igazad van, megcsaltalak, ez nem is kérdés, de ezen már olyan mindegy rágódni. Ami megtörtént, megtörtént, a múlton változtatni nem tudunk, viszont sajnálom, hogy… mégsem voltam teljesen őszinte veled. Ha már összekerültünk újból, el kellett volna mondanom, mit miért tettem, de magadtól is rájöttél a dolgokra, meg is leptél, honnan tudsz ennyi mindent, de egyértelműen nem vagy hülye, gyorsan össze tudod rakni a kirakós darabjait, ahogyan azt is tudod, most hol vagy.

            -          De te miért vagy itt? Honnan ismeritek egymást és egyáltalán mióta? – ráncolom szemöldököm.

            -          Nem túl érdekfeszítő sztori, te is tudod már, hogy tanár, így hát, egyik nap, mikor elmentem az öcsém elé az iskolához, összefutottam vele. Tanítja a testvérem, ezért volt miről beszélni, végül, ahogy telt az idő, egyre többet tudtunk meg egymásról, összejártunk, ilyesmi. Nincsen ebben semmi érdekes.

            Szemeim résnyire szűkítem, ahogy méregetem alakját. Lazának próbál látszani, de engem nem tud átverni, átlátok rajta, sugárzik, hogy nincsen rendben, mintha félne, ami további kérdéseket vet fel bennem. Legalább tudom, hogy Yoongi a munkájáról nem hazudott, valóban tanár, viszont, ha ez így van, akkor nem tévedtem, valóban ő Jungkook exe.

            -          És most hol van? Miért nem ő felügyel a saját lakásán? – vetem neki a kérdést.

            -          Dolga van, fontos dolga – adja meg a tömör választ, én viszont nem érem be ennyivel, szemöldököm felhúzva próbálom szóra bírni. – Nagyon fontos, ezért nem tud itt lenni, de valakinek muszáj figyelnie rád.

            -          Hol van? Mondd meg, hol van! Szerinted tudok most tenni bármit ilyen állapotban? Jimin, kérlek, mondd el, hol van, tudnom kell! – Lesüti szemeit válasz helyett. – Tisztában vagy vele, ki ő, hogy mit tett?

            -          Hogy ne lennék tisztában? – emeli meg hangját ezúttal ő. – Erre már nem figyeltél, igaz? Pedig el is mondtam neked, hogy Jungkooknak titkai vannak, hogy látnod kellene, valami nagydolog van a háttérben, ami elkerüli a figyelmed. Szerinted nem vagyok tisztában azzal, hogy Min Yoongi kicsoda?

            -          Te tudod, hogy… hogy Jungkook…

            -          És Yoongi együtt voltak, igen, tudom.

            Arcomból érzem, amint kifut a vér, s belegondolva valóban, mennyire vak voltam, hogy ez akkor nem jött át, hogy Jimin tud valamit, valami fontosat, amiről én akkor még nem, még a szememre is vetette, de a harag elvakított. Végig tudta, ki Yoongi, hogy mi volt közöttük, és ki tudja, még mennyi mindent! Kíváncsi lennék, hogy honnan, hogy az idősebből szedte-e ki, egyáltalán miféle kapcsolat van közöttük, hogy ennyi mindennel tisztában van? Ha tud kettejükről, ő sem hülye, biztosan összerakta a képet, mi történhetett nagyjából az örökössel, de elméletileg szereti, akkor miért segít annak, aki tönkretette? Tudja egyáltalán a részleteket?

            A kelleténél jobban meghűl ereimben a vér, szemeim kétségbeesetten nyílnak tágra, ahogy felfogom, mi lehet ennek az egésznek a célja.

            -          Vele van igaz? Jungkookhoz ment, ezért kellett engem ide felcsalni, hogy ne legyek útban – suttogom magam elé, majd a másik szemeibe nézve jövök rá, hogy igazam van, ugyanis nem cáfol rá, feszülten figyel. – Ide kellett csalni valahogyan, de mindketten tisztában voltatok vele, hogy nem jönnék fel hozzá csak úgy, a buli meg pont kapóra jött, leiszom magam, könnyebben leszek befolyásolható, igaz? Esetleg az a fickó is be volt szervezve, aki nekem esett? Így úgy tűnt, mintha Yoongi nem is lenne rossz ember… mit ne mondjak, ügyesek vagytok, bedőltem neki – emelem égnek szemeim, s újból csak szégyellni tudom magam, hogy ennyire vak vagyok, nem látom át a dolgokat hamarabb, pedig a válasz mindvégig ott volt az orrom előtt.

            -          Nem túl nehéz átverni – vágja közbe csendesen, mire nagyot kell nyelnem.

            Képtelen vagyok többet szólni. A mellkasom összeszorul, úgy érzem magam, mintha bármelyik pillanatban képes lennék pánikrohamot kapni, az adrenalin csak úgy terjeng bennem megállíthatatlanul. Jungkook eredetileg nem akarta, hogy jöjjek, rá kellett volna hallgatnom, akkor most ez nem történik meg. Miért vagyok ennyire makacs? A saját ostobaságom miatt most még szerencsétlenebb helyzetbe kerültem, mint amilyenbe szerettem volna kerülni! Ha Yoongi találkozik Kookkal, akkor ott kilátástalan következmények lesznek. Ki tudja, mit fog mondani neki, hogy mit fog tenni, milyen hatással lesz a fiatalabbra, egyáltalán mire megy ki ez az egész. Nem szabadna találkozniuk.

            -          Mennyi az idő?

            Jimin elővéve telefonját nézi meg nekem, s látom, hogy délelőtt tíz óra körül tartunk, amitől szívem újból csak ki akar törni mellkasomból. Délelőtt tíz óra, dolgoznom kellene, de itt fekszem egy kibaszott fürdőkádban összekötözve, magatehetetlenül, és még a saját páromon se tudok segíteni, pedig tudom, hogy bajban van. Meg kell akadályoznom, hogy egyáltalán egymásra nézzenek, ez nem történhet meg!

            -          Ők nem találkozhatnak, Jimin – remeg meg hangom. – Azt mondod, tudod, hogy együtt voltak? Akkor tudod, hogy Yoongi mit tett vele, nem? Ha van egy csöppnyi eszed, akkor végig tudod gondolni, hogy Jungkook azért olyan, amilyen, mert Yoongi tönkretette lelkileg.

            -          Tudom, hogy ő tette, másra nem tudnék tippelni, na, meg… mindegy, a lényeg, hogy lejött, ahogy… szép lassan megismertem.

            -          De te miért segítesz neki egyáltalán, ha szereted Jungkookot? Miért találkoznak?

            -          Neki is kell, nekem is, úgyhogy egyezséget kötöttünk. Kisegítjük egymást, hogy aztán osztozzunk – magyarázza, de nem néz szemeimbe.

            Mintha csak Jungkooktól tanultam volna, olyan cifra káromkodást vágok le, amin a kád szélén ülő is nagyot néz, én viszont nem bírom ki, teljesen kikelek magamból, ideges vagyok és tenni akarok valamit. Nem az exem fog meggátolni abban, hogy a jelenlegi páromat megvédjem!

            -          Ennek semmi értelme! Engedj el, nem tarthatsz itt megkötözve! Gondolkodj már ésszerűen, hát nem látod, hogy mit művelsz? Meg egyébként is… várjunk csak! Te már akkor tudtad, hogy kicsoda Yoongi, amikor visszajöttél Jungkookhoz? Azt mondod, hogy szövetkeztetek, hogy osztozzatok? Milyen beteg gondolat ez egyáltalán, de nem is ez a lényeg, hanem… te tudtál róla, mi történt a múltban, mégis visszajöttél és… hazudtál?!

            -          Nem hazudtam! – mutat rá a saját igazára. – Mindössze nem mondtam el a teljes igazságot, az nem hazugság, mert igazat beszéltem. Igen, akkor is ismertem már Yoongit, akkor már megbeszéltük, hogy mindketten akarjuk őt, ezért úgy döntöttünk, hogy valahogyan visszaszerezzük. Elmondtam neki, hogyan mennek jelenleg a dolgok, amire elég furcsa volt a reakciója, de nem beszélt nekem, ettől függetlenül belementem, mert együtt meg tudtuk oldani, hogy információkhoz jussunk. Elmentem Kookhoz, te is tudod, hogy mi történt, de tisztában voltam vele, hogy valószínűleg ezzel nem fogok előrébb jutni, mindenesetre egy próbát megért. Úgy voltunk vele, hogy valahogyan megpróbálok a bizalmába férkőzni, de akkor ott voltál te, láttam rajtatok, hogy mi van köztetek, ami természetesen nem tetszett, úgyhogy gyorsan kellett gondolkodnom.

            -          Miről beszélsz?

            -          Szerinted Yoongi magától tévedt be a kávézóba? – mosolyodik el, ami félelmetesre sikeredik. – Mikor te jelenetet rendezve kimentél a dolgozószobából, a papírokat szanaszét hagyva, tökéletes alkalmat adtál számomra, hogy információkhoz jussak veled kapcsolatban. Innentől kezdve nem volt nehéz dolgunk, mindössze a baleset… a baleset, ami veled történt, nos, arra nem számítottam, és igazából sajnálom is. Ha belegondolok, miattam történt, ami a mai napig marja a lelkiismeretem, de… nem tudtam volna a szemedbe nézni utána.

            -          Mégis itt vagy és most is úgy beszélsz velem, mintha nem lennének érzéseim! Bánod, hogy balesetet szenvedtem? Tudsz róla, hogy részleges amnéziám is volt utána? Még én is féltem, hogy nem fognak visszatérni az emlékeim, mert tudtam, hogy valami fontosat felejtettem el. Neked van képed ezek után azt mondani, hogy sajnálod, mikor most is segítettél Yoonginak? Tudod egyáltalán, mit jelent szeretni valakit? Szerettél te engem egyáltalán valaha őszintén?

            -          Tényleg sajnálom! – vált vissza kétségbeesettbe, s ajkát is beharapja. – Szerettelek, igen, tényleg szerettelek, de…

            -          De most Jungkookot szereted, értem én, de tudod, mindennek van határa, ez pedig már beteges, amit csinálsz! Ha szeretsz valakit, nem akarsz neki fájdalmat okozni, a legjobbat akarjátok kihozni a másikból, én veled is így éreztem! Miért okozol neki ekkora fájdalmat? Felfogod, hogy mekkora fájdalmakon ment keresztül, amiért azt a rohadt szerződést írogatta alá mindenkivel? Nem érzed ennek az egésznek a súlyát? Ha őszintén szereted, akkor nem engeded meg, hogy találkozzanak! Nem érdekel, velem mit csináltok, de őt nem tehetitek tönkre! Felőlem itt tarthattok bezárva, összekötözve, bárhogy, de ha Jungkooknak baja lesz miattatok, nem én fogom rosszul érezni magam összezárva veletek.

            Hosszas másodpercekig ismételten beáll a csend, s csak meredünk egymásra, nem szakítjuk meg egy pillanatra sem a kontaktust. Olyan ez, akár egy játék, mintha ezzel akarnánk az elszántságunkat bizonyítani, de ebben nem győzhet. Mindennél fontosabb számomra, hogy a jelenlegi párom biztonságban legyen, hogy meggyógyuljon lelkileg, így újra normális életet tudjon élni, ezért pedig bármire képes vagyok. Nem érdekel, hogy el vagyok fogva, mivel Jiminnel vagyok összezárva, el fogom érni, hogy kiszabaduljak innen. Nem olyan erős ő, mint amilyennek mutatja magát, nem véletlenül volt mindig ő a passzív fél, hiszen valamilyen tekintetben fél irányítani. Már régen is én voltam az, aki kettőnk közül döntéseket hozott meg, aki jobban hatott a másikra, ez pedig most se lesz másképp. El fog engedni, különben magamtól ugrom ki a kádból, abból pedig nem lesz köszönet.

            Idegesen szusszantok fel, ahogy érzékelem, az idő folyamatosan csak telik, mi pedig nem jutunk előrébb, holott meg kell gátolnom, hogy Jungkook találkozhasson Yoongival. Nem tudom, mit kellene tennem, hogyan vegyem rá Jimin a szabadulásra, hogy engedjen el, de semmiképpen sem várhatom meg a lakás tulajdonosának érkezését.

            Úgy tűnik, Jimin kezd megtörni, ugyanis vállait leengedi, még tekintete is kétségbeesetté válik, szemei pedig egyre inkább sugározzák a bánatot. Egy rövid ideig még tartom a szemkontaktust, végül megragadom az alkalmat, hogy gyengül.

            -          Szóval mindent elmondtál neki, amit nem kellett volna? – kérdezem túlságosan nyugodtan, aminek súlyát látom rajta, hogy érzi. – Mi mindent tud?

            -          Miután találkoztunk Jungkooknál, mérges voltam, ezért kiakadtam neki, elvégre ő volt az egyetlen, aki megértette a helyzetem és segített, viszont ott volt mellette a baleseted is, arról is kifakadtam, hogy kettős érzéseim vannak. Bármi is történt az elmúlt időben velünk, szörnyen éreztem magam miatta, féltem, hogy nem fogsz helyrejönni, de nem mehettem be hozzád a kórházba, másképpen kellett informálódnunk, így mikor kikerültél onnan, megkönnyebbültem. Továbbra is fáj, hogy részben miattam történt, ami, de legalább könnyebben tudtam arra összpontosítani, hogy segítsük egymást Yoongival. Ezt akartam, így akartam tenni, mert ezt láttam jónak, de… elbizonytalanítasz! – emeli meg hangját a végén. – Ezért nem akartam veled beszélni, mert akkor másképp fogom látni a dolgokat, márpedig megegyeztünk Yoongival, segítenem kell neki, mert azzal mindketten jól járunk. – Válasz helyett csak fejem rázom, de nem törődik velem, kifordul magából. – Mindenesetre már mindegy, mert mindent elmondtam mérgemben, amit csak lehetett, mert elegem volt, hogy keresztbe tettél nekünk. Végül ő találta ki, hogy ideje színre lépnie, és mivel elmondtam neki, amit tudok, a kávézót is, hogy mit láttam, hol dolgozol, úgy döntött, elmegy oda, hogy bezavarjon, közben mégis ilyen módon közelebb kerüljön Jungkookhoz, aztán majd engem is bevon, ha… ha már ott tartunk.

            -          Mekkora idióta vagy – suttogom hitetlenül rázva fejem, de hagyom, hadd mondja, ha már ilyen szépen nekikezdett.

            -          Az ő ötlete volt, hogy távolítsunk el téged a képből, ő így látta jónak, én meg… ki vagyok, hogy ellenszegüljek neki? – néz fel félve szemeimbe, bennem pedig ezernyi gondolat cikázik végig, ami arra ösztönöz, sajnálatot érezzek volt párom iránt. – Nem igazán tetszett az, hogy hozzunk fel ide, úgy voltam vele, hogy más módszerekhez kellene folyamodnunk, talán… őszintének kellene lennünk Jungkookkal, elé állni vagy nem is tudom, de Yoongi… ő teljesen másképp gondolkozik, és hát, az ő ötlete gyorsabb és hatékonyabb, így nem mondtam ellent – ránt vállat.

            -          Most éppen jónak próbálod beadni magad a szememben? Mindenért Yoongi a hibás, a felelős, te pedig egy ártatlan, kihasznált kisangyal vagy?

            -          Bármilyen hülyén hangzik mindezek után, de nincs képem több rosszat tenni veled, de Yoongi… elég erőszakos, makacs egyéniség – süti le szemeit.

            -          Oldozz el! – parancsolok rá csendesen, mire elkomorodik, sötét pillantást vet rám, de ez egyáltalán nem érdekel. – Képes voltál így hátba szúrni újra, akkor legalább annyit tegyél meg, hogy elengedsz és hagysz elmenni, még mielőtt hazajönne Yoongi. Ha értem nem is, de Jungkookért ezt meg kell tenned. Értsd meg, hogy ilyen tekintetben semmi esélyed nála, és nem azért, mert ne lennél bárki számára megfelelő, én tudom, szimplán csak nem találta meg benned azt, amit keresett. Nem mintha magamat akarnám ezzel fényezni, nehogy azt hidd, csak mondom, hogy felesleges próbálkozás, és ha tényleg szereted, nem okozol neki fájdalmat, hagyod, hogy boldogan éljen. Engem utálhatsz, gyűlölhetsz is teljes szívedből, de ha Jungkookot szereted, akkor a boldogsága kell, hogy a legfontosabb legyen számodra, ahhoz viszont el kell engedned. Tudod, hogy mi volt köztük, még ha nem is mindent, de sejted, akkor tisztában kell lenned azzal is, hogy nekik nem szabad találkozniuk, mert abból jó nem sülhet ki. Yoongi nem a te javadat akarja, hanem a maga igényeit kielégíteni! Azt hiszed, van bármi értelme annak az egyezségnek, amit beszéltetek? Magasról fog tenni rá, hiába sikerülne valamilyen módon magatokhoz láncolni Jungkookot, viszont azzal nem csak neki, de a családjának is komoly gondokat okoznátok. Bár nem tudom, hogyan gondoltátok, szerintem hülyeség, semmi értelme ilyenekkel próbálkozni, mindenesetre szerintem át lettél verve. Ha nem is bírod a képem, hallgatni a hangom, meg kell értened, hogy milyen helyzetben is vagy. Belekeveredtél az életébe, onnan pedig ki kell lépned, ha magadnak jót akarsz. Nem bízom benne, rosszat meg senkinek nem akarok.

            Újabb csend, elmélyül a gondolataiban, én pedig viszonylag türelmesen várok. Jelenleg nem tehetek mást, mint várni, pedig jól tudom, hogy minden egyes perc sokat számít. Már így is régóta beszélgetünk, ha pedig Yoongi régóta távol van, talán már el is késtem azzal, hogy Jungkookot biztonságban tudjam. Lehet, már tud mindenről, viszont akkor nekem is annyi, iszonyatosan haragudhat rám. Már édes mindegy, eltűntem egy napra, el kell mondanom neki mindent, mi történt, mire jöttem rá – már ha ezeket nem teszi meg előttem a tanár.

            -          Miért kellene hallgatnom rád? Honnan veszed, hogy igazad van, hogy nekem így rossz lenne? Miért engedjelek el, hogy aztán visszamenj Jungkookhoz?

            -          Szerinted nem fog keresni? – szűkítem résnyire szemeim, mire ő is elhúzza száját. – Ennyire hülye ne legyél!

            -          De nem engedhetlek el.

            -          Szóval szíved szerint eloldoznál? – Habozik a válasszal, de bólint. – Minek segítettél egyáltalán ebben neki, ha nem akarsz nekem több rosszat? Akkor legyen az életben végre egy jó döntésed és engedj szabadon! Nézz már tükörbe, mi lett belőled?! Nem ilyennek ismertelek meg… - halkulok le a végére, ekkor pedig a levegő megfagy körülöttünk. Látom rajta, mennyire őrlődik belülről, de éppen ezt kell megragadnom, hogy sikerüljön megtörnöm. – Régen te egy nagyon aranyos és kedves fiú voltál, akit bárki tudna szeretni, úgyhogy ne legyél kétségbeesve. Ha attól félnél, hogy nem lesz más, verd ki a fejedből, mert biztos vagyok benne, hogy többen is utánad fordulnak, férfiak is. Nem mondtam, de… szépen megférfiasodtál az évek alatt. Nem hittem, hogy valaha látni foglak idősebbként, de…

            -          Jól van, jól van! Felfogtam, csak ne bókolj, mert attól rosszabbul érzem magam! Folyton csak rosszat teszek, te meg dicsérsz – áll fel a kádról, s áldom az eget, hogy ki mertem mondani, ami a lelkem mélyén ott lappangott bennem, hogy ő valóban mennyire helyes lett az évek alatt. – Nem tudom kibogozni, úgyhogy maradj nyugton, mindjárt jövök egy késsel.

            Felülve, kíváncsian pislogva nézek utána, ahogy elhagyja a fürdőt, majd viszonylag hamar vissza is tér, így pillanatok alatt elvágja lábam körül a köteleket, mely máris a szabadság érzését adja számomra. Felállva, kiszállok a kádból, bokámmal közben körözgetek, ő pedig mögém állva ügyködik csuklóimnál, hogy azokat is megszabadítsa a fogságtól, így megkönnyebbül a lelkem, ahogy érzem, a szorítás gyengül, majd a csempén koppan, mellyel lefogtak.

            Megkönnyebbülten sóhajtok fel, majd húzom magam elé karjaim, hogy csuklóim masszírozgatva forduljak a másikkal szembe, aki letéve a kést a kezéből, bűnbánóan néz fel rám. Hirtelen elkap a hév, hogy egy isteneset behúzzak neki, amit meg is említek, de mivel nem vagyok olyan kegyetlen és szívtelen, mint ő, ezért visszafogom magam. Szenvedjen csak. Nem érdemli meg, hogy egyáltalán figyelmet fordítsak rá. Magának köszönheti, hogy ilyen sorsa lett, minek csinál ennyi hülyeséget? Gondolkozhatna reálisan, kereshetett volna mást, akivel boldogan élhet, sőt, már régen is végiggondolhatta volna, hogy Jungkook helyett mellettem kellett volna maradnia, de nem így tett. Már akkor is ment a saját feje után, nem kért segítséget senkitől a döntéseiben, ezért is tart most ott, ahol. Azt hittem, boldog? Dehogy az, még súlyosabb eset, mint gondoltam.

            -          Remélem, többé nem kell találkoznunk. Yoongit rendezd le, megmondhatod neki, hogy többé ne is próbálja meg felvenni velem a kapcsolatot, különben kicsinálom, mert tudom, ki ő. Eddig ügyesek voltatok, de ezzel most nagyon betaláltatok. Többé nem akarok felőled hallani, úgyhogy ez az utolsó kérésem feléd, ha azt szeretnéd, hogy elfelejtsem a hibáidat. Figyelni fogom, hogy eleget tettél-e a kérésemnek. Most pedig… megmutathatnád a kijáratot, mert nem emlékszem, merre lehet – hadarom el neki utoljára, búcsúnak szánva szavaim.

            -          Erre gyere – indul ki a fürdőből. – Nincs sok időd, Yoongi már jó ideje odavan, szerintem már beszélt Jungkookkal, úgyhogy bármit is akarsz tenni… hát, sok szerencsét – sóhajtja.

            -          Jut eszembe, mit raktatok a vízbe, amitől kiájultam? – emlékezek vissza, ahogy elhaladunk amellett a bizonyos asztal mellett.

            -          Yoongi csinálta, engem ilyenekbe nem avatott be, de biztos vagyok benne, hogy semmi erős, túl károsnak se mondható dolog lehetett. Élsz és virulsz, szóval valami altatóféle lehetett, fogalmam sincs. Mint már említettem, nem avat be az ilyenekbe – húzza fel vállát, miközben megáll egy ajtó előtt, ami látszólag a bejárati. – Mit akarsz most tenni? Merre indulsz?

            -          Nem tudom, igazából felhívhatnád Yoongit, hogy jöjjön vissza, én meg… nincsenek itt a cuccaim? – tapogatom zsebeim, de egyikben sincsen semmi. – Elvettétek? – váltok egyre haragosabba, mire rémülten nyílnak tágra szemei, mintha már félne tőlem így, hogy nem vagyok megkötözve.

            -          Nem! Esküszöm, hogy nem! Nem volt nálad semmi, mikor ide feljöttél! Úgy ahogy vagy, úgy érkeztél fel, komolyan mondom! Valószínűleg lent hagyhattad a szórakozóhelyen.

            -          Francba is! Remélem, Hoseok észrevette! – túrok hajamba feszülten. – Mindegy, lenézek először oda, hátha valaki megtalálta, ha meg nem, akkor… akkor csak reménykedni tudok, hogy a többiek közül valaki eltette őket, hogy feltűnt nekik. Mindenesetre hívd fel Yoongit, addig nem megyek el, mert nem szeretnék összefutni vele.

            Gondterhelt sóhaj hagyja el ajkait, viszont előhúzza nadrágzsebéből a készüléket, hogy eleget tegyen kérésemnek. Feszülten figyelünk mind a ketten, majd mikor a a vonal túlsó végéről valaki felszólal, még levegőt is elfelejtek venni. Jimin közli vele, hogy jó lenne, ha hazajönne, mert egyedül nehéz helyzetben van, s úgy tűnik, nagy nehezen, de a másik belemegy, hogy útnak induljon. Nem tetszik neki, hogy elhívja onnan, ahol van, s van egy olyan rossz érzésem, hogy nem kizárt, éppen ott áll mellette a vállalatörökös is, abból pedig semmi jó nem sülhet ki. Folyamatosan a rosszat látom magam előtt, viszont megnyugtat a tudat, hogy mikor bontják a vonalat, a tanár már úton is van ide, így elhagyom a lakást. Mikor kilépek a lépcsőházba, Jiminnel még utoljára egymásra nézünk, mélyen meredünk a másik szemébe, végül megszakítom a kontaktust, úgy rohanok le kettesével szedve a fokokat a házban. Futva teszem meg a maradék távolságot a szórakozóhelyig, amit szerencsére megtalálok, s vannak is bent nap közben dolgozók, így meg tudom kérdezni a cuccaim, viszont nem tud senki semmiről. Idegesen harapdálom ajkam, ahogy kilépek onnan, majd körbenézek a forgalmas utcán. Hogyan fogok innen hazajutni?

            Hirtelen ötlettől vezérelve, meg is kérdezek valakit a legközelebbi buszmegállóról, hogy azzal induljak útnak, így oda is futva igyekszem, majd viszonylag hamar érkezik is egy járat, melyre felpattanva nem érdekel, hogy nincsen jegyem. Nem érdekel az sem, ha megbüntetnek, mivel most ettől sokkal fontosabb dolgom van, mégpedig eljutni valahogyan Jungkookhoz, de elsősorban visszaszerezni a cuccaim.

            Sikeresen megúszom, hogy bárki elkapjon, így mikor ismerős terepre érek, lepattanok a járműről, majd keresek egy átszállást, hogy a kávézóhoz eljussak, ugyanis ma dolgoznom kellene, ahogyan Hoseoknak is, így nála kell keresnem elsősorban mindenem. Áldom az eget, amiért ilyen sűrűn járnak ilyenkor a tömegközlekedési eszközök, viszont mégis lassúnak érzem, míg eljutok a munkahelyemre.

            Szinte berontok a békés, csendes közegbe, így Hoseok szemei is meglepetten nyílnak tágra, majd már biccent is fejével oldalra, hogy menjünk hátra, amire nem kell kétszer kérnie.

A lengőajtón túl, nem áll meg, egyenest az öltöző felé tart, ahová bezárkózva idegesen fordul velem szembe.

            -          Elmondanád, mégis hol a jó fészkes fenében voltál? – ripakodik rám. – Azt hittem, Jungkook vitt el, de a cuccaidat ott hagytad nálunk, ezért felhívtam, hogy… mindegy. Mondtam neki sok hülyeséget, hogy hagyjon békén, mert pihenhetnétek is, de… lényegtelen, mert nem értette, miről beszélek, aztán most reggel, korán reggel, mikor még nyitva se vagyunk, de nekünk már bent kellene lenni, bejött, hogy hol vagy, de neked se híred, se hamvad. Mondta, hogy nem tud elérni, nem veszed fel a telefont, aztán rájöttem, hogy az is nálam van, ott van a táskád – mutat egy székre, melyre ledobta. – Azt hittem, jönni fogsz dolgozni, ezért hoztam be a dolgaid, de csak most jössz? Mi van veled? Hol voltál? Tudod, mennyire aggódtam?!

            -          Hoseok, sajnálom, de nincs időm most magyarázkodni! Köszönöm, hogy elhoztad a táskám, örök hálám, azt hittem, elvesztettem, de majd később mesélek, most sietnem kell Jungkookhoz – veregetem meg vállát, majd már fogva cuccom, el is mennék mellette, ha nem kapna utánam.

            -          Legalább egy rövid magyarázatot adj!

            Mély levegőt véve gyorsan pörög végig bennem minden, hogy mit mondhatnék neki, végül egyetlen mondat fogalmazódik meg bennem:

            -          Hiba volt Yoongiban megbíznom.

            Elhagyom a kávézót, majd így, hogy nálam a pénzem is, hívok egy taxit, majd amíg az megérkezik, Jungkookot csörgetem, ugyanis látom, hogy rengeteg nem fogadott hívásom van tőle. Istenem, mennyire aggódhatott, kétségbe lehetett esve, hogy nem talál sehol! Annyira idióta vagyok, hogy bedőltem Yoonginak, az exének, holott a kezdetektől fogva minden meg volt rendezve, én mégis sodródtam az árral, én hülye!

            -          Taehyung? – szól bele olyan hanggal, melytől szívem keserűen facsarodik össze.

            -          Jungkook, hol vagy? – térek a lényegre.

            -          Te hol vagy? – kérdez vissza. – Én hazajöttem, de te… hogyan?

            -          Nyisd ki a kapukat, nemsokára ott vagyok! – Azzal bontom is a vonalat.

            Nem érdekel, mennyibe fog kerülni, az sem, hogy válaszok nélkül hagytam, mert a hangjára rá se lehet ismerni, félelmetes, mennyire megváltozott, másra pedig nem is tudok gondolni, minthogy, amitől féltem, bekövetkezett. Találkoztak Yoongival, biztos vagyok benne, nekem pedig mihamarabb mellette a helyem, hogy meg tudjam nyugtatni. Ez lesz életem egyik legkínosabb, de egyben legfontosabb beszélgetése.