Jungkook POV
Benyomva
a presszó kávékészítő gombot a gépen nézek át újból a pult felett, egyenesen az
újonnan érkező vendégünkre sandítva, aki éppen akkor vezeti tekintetét rám, és
amint észreveszi, hogy én is őt lesem, elmosolyodik, mire én is így teszek. Fő,
hogy a vendégeknek a legjobbat adjuk. Mindig mosolyogni kell rájuk, még akkor
is, ha épp a világ legrosszabb napját éljük meg, hiszen ez a vendéglátás
lényege. A vendégeket nem fogja érdekelni, hogy mi a bajom, csak a saját
szükségleteiket szeretnék kielégíteni, amihez kellünk mi, hogy teljesítsük
kívánságaikat.
Egy
tálcára helyezem a kész italt, majd a vendég elé lépve nézek újból szemeibe
várva, hátha szeretne még valamit.
-
Kérnék még egy hot-dogot és egy gyros
tálat – adja le rendelését, amit nyomban be is ütök a pénztárgépbe.
-
Visszük, amint kész lesz – tolom elé a
tálcát a kávéval, rádobva a blokkot.
Mivel
nincs több kiszolgálásra vágyó vendég, nyugodtan sétálok a hambis pulthoz, ahol
az imént felsorolt ételeket készítik el a dolgozóim.
Igen,
a dolgozóim.
Meglepő
lehet sokak számára, hogy huszonnyolc éves koromban már egy egész sikeres
üzletet vezetek, ami egy átlagembernek persze nem sikerülne. Én is csak azért
vagyok vezetői pozícióban, mert az apámé a hely, így minek után én is ezt
tanultam, befogott, hogy dolgozzam mellette, így az ő munkáját is könnyítve,
hogy a vezetői dolgokat én is elintézhessem, esetleg besegíthessek a pultban,
ha úgy van. Eleinte nem volt könnyű, de mindig mellettem volt apám, hogy
segítsen és kedves volt velem, így nem éreztem magam feszélyezve sem. Végtére
is, örülök, hogy végül kitanultam a szakmát, mert így nem kis pénzt keresek, az
alkalmazottakkal együtt, akik bár fele annyit nem kapnak, mint én, de azért ők
is rendesen meg vannak fizetve, hiszen nagyon jól megy az üzlet.
A
hambis pultra hajolva nyújtom át a mögötte álló alacsony, barna hajú lánynak
mutató- és középsőujjam közé fogva a papírdarabkát, amin a rendelés áll.
-
Tedd csak félre azt a telefont, dolgod van
– húzom fel szemöldököm, amint a kezében lévő készülékre pillantok, amit
hevesen nyomogatott, észre se véve, hogy érkeztem. Figyelmeztető hangomra, a
pillanat törtrésze alatt dobja félre a mobilt, majd felnéz rám, először
szemeimbe, azokkal a csillogó őzikére hasonlító, barna íriszeivel, majd az
ujjaim között tartott papírdarabra, amit gyorsan ki is kap közülük.
-
Csak ennyi? – kérdezi a rendelést
nézegetve, véletlenül se nézve fel újra rám.
-
Nem elég? Akkor akár összedobhatnál nekem
is valamit – húzódnak ajkaim széles mosolyra. – Édes mindegy, mit, nekem minden
tökéletes, amit te készítesz. Mindig nagyon finomra csinálod. – Tudom, hogy
minden alkalommal zavarba jön, mikor megdicsérem valami miatt vagy akármi más,
így néha már szándékosan szoktam húzni az agyát, de most ezt komolyan
gondoltam, és meg is éheztem a gondolatra, hogy az ő készítette ételből egyek,
még ha csak egy kis gyorskaja is az.
Bólintással
letudja kérésem, mire résnyire szűkítem szemeim. Mindig olyan szerény, pedig
már néhány hónapja itt dolgozik, és egyáltalán nem rosszul sőt! A hozzáállása
dicséretre méltó, nagyon tetszik. Nem lenne jó, ha egyszer úgy döntene, elmegy,
hiszen akkor egy értékes emberrel lennénk kevesebben. Ráadásul már annyira
hozzászoktam, hogy állandó jelleggel piszkálom, hogy szörnyen hiányozna is. Már
csak azzal is magára vonzza a tekintetem, hogy egyáltalán nem olyan, mint a
többi dolgozó, vagy akikkel eddig barátkoztam. Sokkal inkább egy visszahúzódó,
aranyos lány, akit könnyű zavarba hozni, és az, amikor szórakozok vele, az ő
reakciói sokkal jobban esnek, mint másé. Szeretem nézni, ahogy végzi a dolgát,
mikor zavarba jön már csupán attól, ha csak állok a mellette lévő hűtőnek
dőlve, melyben a zöldségek, húsok vannak, és rám szól, hogy menjek a dolgomra.
Azt
hiszem, kedvelem. Sokkal inkább, mint szabadna.
-
Mikor cseréled le a pólód? – teszem fel
váratlanul kérdésem, mikor épp beteszi a mikroba a virslit a hot-doghoz.
Értetlenül
pislog fel rám és húzza össze szemöldökét.
-
Miért cserélném le? – Elővesz egy műanyag
tányért, mire a már felkockázott húst teszi.
-
Mert mintás – vágom rá gondolkodás nélkül.
– Nem mondta még senki, hogy színtiszta feketében kell dolgozni? – mérem végig,
majd amint újból összefonódik tekintetünk, látom, hogy ő pirulva figyeli
tettem, majd újból inkább a mikróhoz fordul, hogy kivegye onnan a megmelegített
virslit, majd helyette betegye a húst.
-
Apád azt mondta, ilyenben is lehetek, a
lényeg, hogy fekete legyen – mosolyog fel rám pimaszul, mire hitetlenül nyílnak
tágra szemeim. – Ő a főnök, hiszek neki.
-
Én is a főnököd vagyok – húzom fel
szemöldökeim is, mutatóujjammal magamra mutatva, mire mosolya vigyorrá
szélesedik, majd fogja magát és hátra fordul a fritőzhöz, hogy szedjen egy
kevés sült krumplit a tálhoz. – Ugyanúgy megmondhatom, mikor mit csinálj, sőt!
Mindenbe ugyanolyan beleszólásom van, mint apámnak – magyarázom sértetten, de
csak azt érem el, hogy fejét rázva fordul vissza velem szembe, letéve a
tányért, amire a krumplit tette, majd a mikróból kikapva a húst, az előbb
említett ételre csúsztatja át.
Megadóan
sóhajtok fel és kezdek dobolásba ujjaimmal a tálcákon, amik szintén ennél a
pultnál díszelegnek. Negyvenöt fokos szögben döntöm jobbra fejem, érdeklődve
figyelve minden mozdulatát, mintha még sosem láttam volna hasonlót, de ő más.
Szeretem szimplán csak legeltetni rajta szemeim, úgy viselkedve, mint akit
megbabonáztak, de nem zavar. Nem érdekel, mások mit gondolhatnak, csak az
érdekel ilyenkor, hogy ne veszítsem szem elől. Lehet, egy kissé már betegesen
hangzik, de szeretek a közelében lenni, pedig nem tett semmit annak érdekében,
hogy így érezzek iránta.
-
Kiviszed? – néz fel rám boci szemekkel,
amint már csak annyit látok, hogy az előttem lévő tálcák egyikére rápakolta a
rendeléseket.
-
Kiviszem, de mire visszajövök, lássam,
hogy készülsz számomra valami ínycsiklandozóval – harapom be alsó ajkam,
rájátszva arra, hogy mennyire kívánok valami finomat, mire ő csak bólint egyet
és gyorsan hátat is fordít nekem.
Egy
pillanatra lehunyom szemeim, majd fogom a tálcát és elindulok vele az
étterembe, megkeresve az előbbi személyt, akinek tartozom az ételekkel.
Komolyan
úgy érzem magam, mint akit dobtak. Normál esetben valami más reakciót várna el
az ember, erre ő fogja magát és elfordul. Vajon benne lenne a pakliban, hogy
nem bír? Már miért ne bírna? Mi rossz van bennem, legalábbis ellene mi rosszat
tettem, hogy ne bírjon? Szerintem még különösebb figyelmet is kap, amire a
legtöbben csak irigykednének, de őt mintha ez is zavarná. Létezik, hogy talán
épp ezt nem bírja bennem, hogy külön figyelek rá? Ugyan, ez badarság! Senki sem
szereti, ha el van hanyagolva, én pedig úgy gondolom, ha már végleges
dolgozóként van itt, akkor kijár neki is ugyanaz az odafigyelés, mint az összes
többi dolgozónak. Mikor még csak próba napon volt itt, láttam rajta, hogy ő kis
csendes, visszahúzódóbb lesz, de a munkáját jól végezte, gyors volt, mindent
megcsinált, amire kértük, ez pedig tetszett. Nem igazán lehetett bele kötni.
Később apámmal beszéltünk az új alkalmazottakról, akiket fel kellene venni, és
én ragaszkodtam hozzá, hogy őt vegyük fel. Nem tudtam megmagyarázni, miért, de
szükségem volt rá, hogy lássam. Azt akartam, hogy itt dolgozzon, a mi
üzletünkben.
-
Jó étvágyat! – mosolygok rá a vendégre,
majd picit meghajolva előtte távozom.
Remélem,
már legalább félkészen áll a vacsorám. Igen, a vacsorám, mert már este fele
jártunk, a nagy tömeg pedig mára már úgy néz ki, lement, de azért késő estig
nyitva maradunk, hátha mégis megözönlenek. Az alkalmazottaim mindig próbálnak
meggyőzni róla, hogy felesleges ilyenkor már nyitva maradni, mert csak
fogyasztunk így, nem pedig bevételt szerzünk, de ez hülyeség. Elég sűrűn fordul
elő, hogy késő este rohamozzák meg az éttermet, így egyáltalán nem tudnak
meghatni ezzel. Csak haza akarnak menni, de ez munka, nem a pihenésről szól.
Meg kell dolgozni azért a busás pénzért, amit kapnak.
Elmegyek
a hambis pult előtt, majd a mellette lévő pizzásat célzom meg, ahol Hoseok
dolgozik, bár pillanatnyilag ő is csak a telefonját bújja, de amint észrevesz,
félreteszi azt és vigyorogva pillant fel rám, továbbra is a pulton könyökölve.
Én is megtámaszkodom alkarjaimon, úgy tekintve le rá a másik oldalról.
-
Alig vannak – néz hátra a faliórára. – Én
azt mondom, zárjunk be, amíg világos van, és akkor mindenki nyugodtan haza tud
menni.
Fejem
rázom, miközben én is az órára pillantok. Az idő már este hetet üt, de ettől
függetlenül nem tehetjük meg, hogy csak úgy fogjuk magunkat és bezárunk.
-
Alapjáraton úgy vagyunk meghirdetve is, és
beírva a könyvekbe, hogy legalább 10-ig nyitva kell maradnunk, szóval attól
hamarabb biztosan nem lesz zárás.
-
Aish, olyan kegyetlen vagy! Miért nem
gondolsz ilyenkor szerencsétlen dolgozóidra, akiknek ugyanannyi pihenésre van
szükségük, mint másnak? – sóhajt.
-
Te beszélsz? A következő három napod
szabad lesz, szóval ne rinyálj! Kibírod már a mai napot – húzom fel meglepetten
szemöldökeim. Válaszom láthatóan nem tetszik neki, így csak sértetten húzza fel
ajkait, így grimaszba torzul arca, én pedig önelégülten vigyorog vissza.
-
Jungkook! – szakít félbe a hang, ami zene
füleimnek, amit, ha meghallok, minden alkalommal nagyot dobban a szívem.
Azonnal a hang irányába fordulok. – Újdonságot készítettem, lehet nem fog
ízleni, de te kértél valami ínycsiklandozót – kuncogja, mire a kíváncsiságtól
vezérelve hagyom ott Hoseokot, aki a másik oldalon át közelíti meg Dórit. –
Hamburger egy kis csípős szósszal megfűszerezve – nyújtja fel, két kezében
fogja a zacskóba helyezett hamburgert, hogy átadja nekem. – Remélem, nincs
ellenedre egy kis chili – vigyorogja, mire kissé vonakodva, de elveszem tőle az
ételt.
-
Kibírom, a lényeg, hogy laktasson –
mosolygok rá, ő pedig ezúttal tartja a szemkontaktust, nem fordul el, sőt, az ő
ajkai is pimasz kis mosolyra húzódnak, ami egy pillanatra megijeszt, de nem
eléggé ahhoz, hogy ne egyem meg a hamburgert.
Szemrebbenés
nélkül harapok bele, majd így fogyasztom el az első falatokat. Finomnak finom,
de én nem érzem benne azt a nagyon csípőset, amit mondott. Csak meg akart volna
rémiszteni? Vagy mi…
-
Ah, mi ez? – köhögök fel hirtelen, ahogy
érzem, hogy végigmar az egész szám, a nyelvem, az ínyem, a torkom és végig az
egész vonalon, ahol lenyeltem a darabot. A többiek nevetését hallom csak, mire
könnyesedő szemekkel nézek fel rájuk, így alakjukat csak homályosan látom, de
ez őket úgy tűnik, egy cseppet sem zavarja, sőt, még nagyobb hahotázásban
törnek ki, mint eddig. – Mit tettél bele? – Végre elég erőt veszek magamon
ahhoz, hogy megszólaljak.
-
Nem volt egy kicsit ropogós? – húzza fel
kíváncsian szemöldökét, mire azonnal szétnyitom a zsemlét, hogy megnézzem
tartalmát. Egyik pillanatról a másikra érzem, hogy még inkább vörösebb lesz az
arcom, mint volt. Én kértem valami különlegeset tőle, hát tessék, meg is kaptak!
Itt az eredménye! Nem elég, hogy csípős szószt tett bele, amitől nem ijedten
meg, mert azt simán kibírom, egyáltalán nem vészes, de még azzal is
megspékelte, hogy jalapenot is tett bele! Szándékosan szívózik velem, ebben
biztos vagyok! Esetleg ez volna a revans? Mosolyt erőltetek számra, majd
gyorsan elfordulok, hogy könnyeim törölgetve fogyaszthassam el a maradékot,
kidobálva úton-útfélen a paprikát a kukákba.
Az
este további része hasonló forgalommal telik el, mint amilyen eddig is volt,
így végül beleegyezek, hogy ne legyünk sokáig nyitva, hiszen mégis csak én is
szeretnék haza menni, lepihenni. Nem épp a legkényelmesebb a pultban állni
naphosszakat. Mondom én, aki akármikor bemehet az irodába és leülve kényelmesen
intézhetem a fontosabb dolgokat. Na, de ezt félretéve tényleg mindenkinek jobb
lesz, ha hazamehet, így kivételesen az aranyos oldalamat mutatom nekik, hogy
aztán legközelebb erre hivatkozva tarthassam bent őket. Kegyetlenség, hátba
szúrás, lehet annak nevezni, aminek akarják, de a munka az munka.
Bepakoltuk
az étterembe a kukákat, táblákat és egyéb dolgokat, bent is feltakarítottunk
már, mikor már mindenki távozott ki. Ekkor indulok el én is kifelé, lekapcsolva
magam mögött a lámpákat, majd gondosan kulcsra zárva mindent, a riasztót is
bekapcsolva stb. Még mindenki kint áll, néhányan a cigijüket szívják,
beszélgetnek, és közöttük áll Dóri is. Kimért léptekkel sétálok oda közéjük,
figyelve arra, hogy Dóri mellett álljak meg.
-
Mindenki haza tud menni? – teszem fel a
kérdést, mire mindenki hevesen bólogatni kezd. Hoseok hazafuvaroz egy-két
munkatársat, a többiek pedig maguktól is képesek eljutni hazáig. Az egyetlen,
aki nem felelt semmi konkrétat az Dóri. – És te? – pillantok le rá, szinte már
teljes mértékben tudva a választ.
-
Gyalogolok – vágja rá. – Húsz perc és
hazasétálok, nem kell fuvar, nem fognak elrabolni és megerőszakolni. Épségben
fogok hazaérni, de ez már nem az első amúgy se, hogy így megyek. – Az egész úgy
hangzik, mintha ezzel pontot is akarna tenni a dolgok végére, de ez az a pont, amikor
már nem vagyok képes rá, hogy ezt hagyjam.
-
Hazaviszlek – jelentem ki ellentmondást
nem tűrően, mire már nyitja is a száját valami bizonyára igazán frappáns
válaszra, de felemelve mutatóujjam csendre intem. – Sötét van, de nem hiszem,
hogy egy olyan korúnak, mint te, kell az ilyen felvilágosítás. Nem fognak
elrabolni, sem megerőszakolni, ha én viszlek, szóval akár mehetünk is – indulok
meg a kocsim irányába, mire hallom, hogy hangosan fújtat egyet, de aztán elindul
utánam.
-
Pedig ez rablás és erőszak is… - dünnyögi
mögöttem, mire hátravetett fejjel nevetek fel. Elképesztő, mennyire makacs!
Elővéve
a kocsim kulcsát nyomom meg rajta a nyitó gombot, hogy mire odaérünk, már
ülhessünk is be, ne kelljen ezzel foglalkozni. A jármű villogva adja
tudomásomra, hogy a kérésemnek eleget tett, így már ülhetünk is be.
Természetesen előveszem az udvariasabb énem és kinyitom az anyósülés felőli
oldalt annak a makacs lánynak, aki nem hajlandó elfogadni a segítségem, hogy ne
az legyen, hogy csak úgy elsétálhat mellettem, míg én beszállok, ő pedig szépen
meglóg. Na, még mit nem! Kinézem belőle, hogy ezt képes lenne megtenni, így
felé fordulok, jobb kezem az ajtón tartom, másikkal pedig egy félkört leírva
mutatok a kocsiba, hogy fáradjon beljebb. Ő keresztbe font karokkal lép
közelebb hozzám, majd megáll az ajtóban, mielőtt beszállna és csillogó íriszeit
enyéimmel fonja össze sokat sejtetően.
-
Haza viszel! – húzza be nyakát kissé
dideregve az éjszakai hűvös szellőben. – Egyenesen oda tartasz, aztán holnaptól
minden visszaáll a rendes kerékvágásba – jelenti ki határozottan, mire felhúzom
szemöldökeim.
-
Nem foglak hazaengedni egyedül, ha
ilyenkor végzel.
-
Nem vagyok már felelőtlen kölyök, tudok
vigyázni magamra. Nem kell, hogy gondomat viseld! – Azzal fogja magát és beül a
kocsiba.
Akármilyen
szemtelen is, éppen ez az, ami tetszik benne. Valamiért, mindig fellángol
bennem a tűz, hogy meg kell szereznem, hiába nem könnyű préda. Éppen ezért
vonzódom hozzá, ezért érzek többet a kelleténél iránta, mert nem adja magát
könnyen, mindenre megvan a maga válasza, csakhogy ne kelljen a közelemben
lennie. Márpedig el fogom érni, hogy epekedjen utánam!
Mielőtt
bezárnám az ajtaját, mellé lépek. Nem csatolta be magát, én pedig nem fogok így
vezetni, hogy veszélybe sodorhat mindkettőnket, hiszen, ha éppen lekap egy
rendőr vagy nem is tudom, akkor mehetünk az őrsre éjszakázni. Oké, persze, ez
csak kifogás, mivel csak a közelében szeretnék lenni. El fogom nyerni a szívét.
Nagyokat
pislogva néz fel rám, de mielőtt bármit is kérdezhetne, hogy mit szeretnék,
behajolok hozzá a kocsiba és a biztonsági övért nyúlva húzom azt át előtte.
Balkezemmel húzom egyik oldalán az övet, a csatolós részét pedig a másikban
fogva teszem a helyére, végig közel hajolva hozzá. A közelség miatt hallom,
ahogy megfeszül, légzése szabálytalanná válik, hiába is próbálja korrigálni. Meg
se moccan, egyetlen szót se szól, csak tűri, amit teszek, majd amint jól
meghúzom az övet mellkasánál, úgy pillantok fel arcára, majd egyenesen szemeibe
nézve, melyek feketén csillogtak az éjszakai lámpák fényében. Ezzel tudomásomra
adja, hogy igenis tetszik neki a helyzet, hiszen pupillájának tágsága és
arcának halványpiros színe mindent elmond. Lassan pillantok ajkaira, miközben
enyéimen végigjáratom ízlelőszervem, majd újból összefonódik tekintetünk, mire
elhúzódom tőle, kimászva a kocsiból, jól bezárva az ajtót. Az autót orránál
kerülöm meg, majd a vezetőülés felőli oldalba beszállva, majd pillanatok alatt
bekötve magam, dugom a kulcsot a helyére, hogy azt elfordítva beindítsam a
motort. Mielőtt elindulnánk, még oldalra pillantok Dórira, mire nyomban
mosolyra húzódnak ajkaim, hiszen konstatálom, hogy ő is éppen akkor fordul
felém, de a pillanat hevében el is fordul az ellenkező irányba.
Édes.
Fél
úton még mindig csendben ülünk egymás mellett, ami kezd kissé frusztrálni. Azt
mondta, egyenesen haza vigyem. Miért is kéne nekem azonnal haza vinnem? Az én
kocsim, ráadásul a főnöke is vagyok. A gondolatra azonnal megnyalom ajkaim.
Teljesen ki van szolgáltatva nekem. Eddig nem engedte, hogy hazavigyem, vagyis
volt már rá példa, de akkor nem csak őt cipeltem, hanem mást vagyok másokat is.
Most viszont csak ketten vagyunk, bennem pedig hirtelen tör fel a vágy,
végigbizsergetve egész testem, a lábamtól egészen az ujjaim végéig. Ezzel a
lendülettel oldalra is rántom a kocsit, egyenesen be az erdőbe, ami mellett
megyünk, szerencsére még olyan részen, ahol nincsenek sűrűn fák, így az ütközés
elkerülve. Dóri értetlenül néz rám, talán kissé ijedten is.
-
Nem tankoltál eleget? – kérdezi, de én
képtelen vagyok értelmes választ kinyögni, csak a kormányt szorongatom,
miközben nagyot nyelek, meredten nézve magam elé. – Jungkook? – Hangja, ahogy a
nevemet ejti, csak jobban felpezsdít, de továbbra is próbálom tartani magam.
Szemeim egy pillanatra lehunyom, mély levegőt véve, hogy erőt gyűjtsek. – Figyelj,
innen már úgysem lakok messze, elgyalogolhatok odáig… ugye nem vagy rosszul? –
És ez az a pont, ahonnan képtelen vagyok tartani magam, egyszerűen csak
vezetnek az ösztöneim.
Reflexből
csatolom ki övem, majd fordulok át az ülésen, egyenesen hozzá hajolva,
megkapaszkodva egyik kezemmel ülésének vállában, majd rátapadva ajkaira mászok
át fölé, combjaira ülve, hogy ne tudjon menekülni. Pár másodperc erejéig
egyáltalán nem reagál, teljesen leblokkol, majd csak aztán kap észbe, mikor
ülésével babrálva, hátradöntöm azt, hogy kényelmesen elférhessünk. Ami igazán
meglep, hogy egyáltalán nem ellenkezik, sőt, kezeit oldalamra simítja, majd
kicsike ujjaival kezdi szorongatni rajtam a pólót, felhúzva lábait. Ajkaitól
elválok annyira, hogy levegőhöz jussak, majd homlokom az övén támasztva
szólalok meg végre.
-
Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen
hagyod magad, ha már a közeledbe alig engedsz – jegyzem meg lihegve az
izgalomtól felhevülten.
Pirulva
fordítva el arcát, tenyerét pedig mellkasomra teszi, próbálva eltolni magától,
mire nem bírom kisebb kuncogás nélkül hagyni reakcióját, amit ő nem néz jó
szemmel. Aranyos, ahogy hadakozik még ilyenkor is, pedig már annyira
felesleges!
Lehajolok
hozzá, hogy újabb csókot lophassak tőle, de ezt már nem viszonozza, elhúzza
száját, mielőtt még összeérinthetném enyémmel. Felhúzott szemöldökkel várom
magyarázatát, de csak duzzogó arca köszön vissza. El se hiszem, hogy képes
ilyenkor játszani a sértettet! Hihetetlen ez a nő! Ujjaimmal végigsimítok puha
arcán, mire ártatlanul pislogva néz fel rám újra. Végül állára fogok és
gyengéden húzom meg bőrét, ajkait résnyire nyitva egymástól, úgy hajolva vissza
hozzá egy újbóli próbálkozásként, ami sikerrel zárul. Először csak óvatosan
ízlelgetem puha párnáit, ellentétben az iménti cselekedetemmel, mikor csak úgy
lerohamoztam. Nyelvemmel átfurakszom szájába elmélyítve a csókot, amit ő
készségesen enged és azonnal táncba is elegyedik övé az enyémmel. Szívem
hevesen ver, alhasam pedig megremeg többért könyörögve. Oldalára simítok, majd
pólója alá benyúlva cirógatom bőrét, mire belesóhajt csókunkba. Ekkor arcát
lepem el apró pillangópuszikkal, majd tovább haladok füléhez, cimpáját fogaim
közé véve és meghúzva, majd megszívogatva, mire ismét karjait nyakam köré
tekeri és további kéjes sóhajok hagyják el száját. Ezzel tovább ösztönöz a
folytatásra, így elválok tőle és félig felülve nyúlok másik kezemmel is
pólójáért, amit azonnal felhúzok rajta, ő pedig követi példámat, megemeli
magát, hogy le tudjam szedni róla a zavaró anyagot, majd újból nyakam köré
fonja karjait, ahogy a ruhadarab valahol hátul landol az üléseken, és újabb
csókba invitál. Nem tart sokáig, mert újból tovább haladok, le nyakára, ahol
először csak óvatosan, de szívogatni kezdem bőrét, hogy mégse maradjon akkora
nyoma, hiszen mindenki tudja, hogy velem van. Legalábbis a munkatársak közül,
és ha másnap meglátnák teli foltokkal… biztos vagyok benne, hogy téma lennénk.
Kulcscsontjára
hintek csókokat, majd elérve melléhez, mely még nem vált számomra szabaddá, az
elérhető felületén erőteljesen szívom meg, hiszen ezen a felületen már úgyse
fogják észrevenni. Egy félúton elakadó nyögés tör fel belőle, ahogy hajamba
vezeti ujjait, azt húzva meg hirtelen, de egyáltalán nem zavar. Inkább a háta
mögé csúsztatom egyik kezem és pillanatok alatt kapcsolom ki melltartóját, hogy
végül az is hátul végezze, mindeközben pedig érzem, ahogy leszenvedi magáról
cipőjét is, amiből csak ki kell bújtatnia a lábát, így egyszerű dolga van.
Újból felülök és kihúzva magam, keresztbe teszem karjaim magam előtt, hogy egy
egyszerű mozdulattal húzhassam le magamról felsőm, amit az alattam fekvő
elakadó lélegzettel néz végig. Ahogy lepillantok rá, látom, milyen vágy ittas
szemekkel méri végig felsőtestem minden porcikáját. Büszkén húzom mosolyra
ajkaim, majd nyúlok lábamhoz, hogy én is ledobjam a cipőmet magamról, egyúttal
a zoknit is lehúzva. Pillanatok alatt hajolok vissza mellkasához, hogy immáron
bimbóit is kellően meggyötörjem, és keménnyé szívogassam őket. Nyögésének
hangja zene füleimnek, én pedig minél többet akarok hallani belőle. Azt akarom,
hogy visítson alattam az élvezettől! Olyan gyönyört akarok adni neki,
amilyenben része még sosem volt!
Mikor
már úgy érzem, hogy kellően megkínoztam mellét, hasára térek át, további
csókokkal lepve el, púpjánál megállva, nyelvemmel betérve a kis lyukba, mibe
nyomban beleborzong. Elmosolyodom, majd tovább haladok, elérve egészen nadrágja
korcáig. Visszamászom hozzá egyetlen egy hosszú csókot lopva tőle, így egy halk
cuppanós hang jelzi elválásunk. Gombjához nyúlok, hogy kibújtassam, meg a
cipzárját is lehúzom, ő pedig készségesen emeli meg csípőjét, hogy le tudjam
húzni róla az anyagot, ami pillanatokon belül be is következik, így szinte már
teljesen meztelenül fekszik alattam.
-
Édes vagy – suttogom fülébe, majd csókot
hintek mögé a vékony kis bőrre, így egy sóhajt csikarva ki belőle.
Nadrágomba
akasztja ujjait és hatalmasra nyitott szemekkel néz enyéimbe. Nyüszögve kezdi
rángatni, de tenni nem tesz semmit. Milyen kis ártatlannak adja magát! Túl
édes.
-
Vedd le! – nyögi ki végül, mire széles
vigyorra húzódnak ajkaim. Eleget téve kérésének, nyomban le is tépem magamról a
farmert, a vezetőülésre száműzve. Mire visszahajolnék hozzá, már ő is felülve
néz mellkasommal farkasszemet. Még így is milyen kicsi! Kezeit hasamra vezeti,
végigvezeti minden kockámon, felhaladva mellkasomra, amit félig lehunyt
szemekkel élvezek. Nekem mindegy, mit csinál, mindent ugyanúgy szeretek,
ugyanúgy élvezek. Szeretem az érintését érezni a bőrömön, szeretem, ha csak
szimplán néz, rajtam legelteti íriszeit. Minden porcikáját, kívül-belül.
Magamhoz
húzom, karjaim közé zárom, lehajolva hozzá, további csókokkal lepve el, ő pedig
nyakamba temeti arcát bőrömre lihegve, így végigfut a kellemes melegség a
hátamon. Végül vissza ledöntöm, ne legyen számára kényelmetlen a dolog, de
menet közben bokszeralsómba is beakasztja ujjait, mire meglepetten pislogok le
rá.
-
Ezt is! – ránt rajta egyet, így lentebb
húzva a textilt és továbbra is ártatlanul nézve fel rám, miközben egyik kezét
bevezeti mögé és ujjait férfiasságom köré fonja, mire tányér méretűre nőnek
szemeim, ajkaim elválnak egymástól és kicsit hangosabban, mint azt szerettem
volna, sóhaj hagyja el ajkaim. Tenyereimen támaszkodom felette, végig szemeibe
nézve.
El
se hiszem, hogy képes erre! Azt hittem, hogy hozzám se fog merni érni, tartva
dacosságát, és egyszer csak képes mindent felborítani bennem. Óvatosan kezdi
mozgatni kezét egész hosszomon, mintha csak azt lesné, mi a jó nekem, hogy
élvezem a leginkább. Egyik kezemmel arcára simítok, majd azt tovább vezetem
nyakára, le vállára, végig a karján, mellyel épp az alsómban matat, elvezetve
egészen a kezéig, amit átfogok. Ő teljesen leblokkol, de én tovább folytatom
így már saját magam kényeztetését, de az ő kezével. Megmutatom neki azokat a
mozdulatokat, amikkel érdemes próbálkozni, végül hüvelyujját makkomhoz vezetem,
ahol már magától cselekszik, így belőlem egy aprócska nyögést csalva ki.
Elhúzom kezét onnan és megszabadítom magam alsóneműmtől, majd övéhez nyúlok,
hogy őt se fedje több anyag, így már teljes valónkban láthatjuk egymást.
Lábai
közé furakodva fogok bokáira, majd tolom fentebb őket, közben nagyobb terpeszbe
húzva lábait, így hajolok le hozzá, hogy belső combját lepjem el csókjaimmal.
Mindeközben, ahogy egyre közelebb kerülök érzékenypontjához, másik kezemmel
hasát, lábát simogatom, majd rátalálok nőiességére, és úgy kezdem kényeztetni,
simogatni, masszírozni, belőle egyre hangosabb sóhajokat, nyögéseket váltva ki.
Szívem melegséggel önti el, hogy tudom, én váltom ki belőle ezt az élvezetet,
rám izgult fel ennyire, hiszen már olyan nedves, hogy alig lesz szükség felkészítésre,
aminek nagyon örülök.
Vigyorogva
nézek fel rá, ahogy szeméremdombjára hintek egy csókot, ő pedig egy pillantást
vet rám, de azonnal vissza is dobja fejét az ülésre. Egyre bentebb haladok
csókjaimmal, nyelvemet is bevetve, körözgetve érzékeny pontján ott, végül egy
kis részig, de belé vezetve izmom, mire megfeszül, kezét hajamba vezeti,
meghúzza azt, hátraveti fejét és úgy nyög fel, lábujjait is behajlítva. Lehunyt
szemekkel adom át magam annak, hogy őt kényeztessek, ő élvezze a lehető
legjobban, miközben combjait markolászom és oldalát simogatom. Mielőtt
befejezném műveletem, még utoljára végigvezetem rajta nyelvem, végig rajta
tartva a szemem.
-
Finom vagy – jelentem ki pimasz módon,
mire kezeivel arcát kezdi takarni, hogy ne láthassam, mennyire válik vörössé,
amit nem hagyhatok kuncogás nélkül.
Már
csak azon kapom magam, hogy szinte oda se figyelve a gyengédségre vezetem belé
rögtön két ujjamat is, azokat mozgatva benne ollózva. Végig szemeibe nézek,
amit ő alig bír állni, de amikor csak ereje engedi, felnéz rám, nekem pedig
minden alkalommal széles mosoly húzódik arcomra, ahogy ez megtörténik. Imádom,
hogy ennyire zavarban van. Mindeközben lehajolok hozzá, hogy kulcscsontjára és
nyakára csókokat hintsek és megszívogassam puha, barna bőrét, fokozva az
élvezetet. Végül harmadik ujjam is csatlakoztatom, de nem időzök vele sokáig,
hamar kihúzom belőle ujjaim. A következő pillanatban hátranyúlok a
kesztyűtartóhoz, kinyitom, majd gyorsan előkeresem belőle az óvszert, melyet
már rutinosan tépek szét, majd gurítom fel magamra, végül pedig újból Dóri
felett támaszkodva húzok párat hosszomon, lassan bejáratához pozícionálva
magam.
-
Mehet? – teszem fel a kérdést szinte
suttogva, mélyen a szemeibe nézve, tényleg felelősségteljesen, hiszen nem
szeretnék tovább menni, ha ő nem akarja.
Bólint
egyet válaszként, mire már megálljt nem tudván parancsolni magamnak vezetem
belé magam. Nyakába temetem arcom, hangosan lihegve, ahogy a forrósága
körbeölel. Innentől nincs visszaút. Csak akkor állok meg, mikor már nagyjából
teljesen benne vagyok, de akkor egy kicsit megállok, hogy szokja méretem,
hiszen teljesen megfeszül alattam és karjaival szorosan ölel magához, hátam
karmolászva aprócska kis körmeivel, levezetve fájdalmát. Szerencsére hamar
feloldódik, és végül már csak cirógatja bőröm, miközben a fülembe suttog.
-
Hogy lehetsz ekkora… - nyögi, mire magamba
próbálom fojtani a nevetést, amit ezzel kivált belőlem, így csak vigyorogva,
rázkódom meg néha, majd amint sikerül csillapodnom, megemelkedem róla
végigsimítva arcán egyik kezemmel.
-
Örülni fogsz te még annak, hogy ekkora
vagyok – húzom fel fél szemöldököm, mire égnek emeli szemét. Nem hiszi el?
Akkor itt az ideje, hogy tegyek róla!
Lassan mozdulok meg benne, vigyázva,
nehogy véletlenül mégis az legyen, hogy még nem jó neki, de csak élvezettel
sóhajt fel, így én is felbátorodom és felveszek egy bizonyos tempót, hogy úgy mozogjak
benne ki és be. Egy autóban szeretkezni sem a legkényelmesebb megoldás, de, ha
ez adatott meg akkor nincs mit tenni. Megpróbálok így is, ezt a kis helyet
kihasználva helyezkedni, lábait még nagyobb terpeszbe húzva, amikkel végül
körbeöleli derekam, én pedig csípőjét markolászva húzom ki magam, amennyire
csak tudom, másik kezemmel a kocsi oldalán támaszkodva. Így végre elérem
G-pontját, ő pedig hátravetett fejjel, O alakot formázó szájjal, ívbe feszült
háttal nyög fel, lábaival is erősebben ölelve körbe.
-
Ott! Ott jó! Még! Kérlek! – nyögi lökéseim
között, mire próbálok a lehető legtöbbször úgy mozdulni, hogy az neki jó
legyen. Kéjes nyögései töltik meg a kocsit és az én sóhajaim. Már érzem, hogy
nem kell sok, így gyorsítok, amennyire csak tőlem telik, Dóri pedig egyre
többször szorít rám, ezzel az őrületbe kergetve.
-
Dóri! – nyögöm, mire szemeimbe néz.
-
Jungkook-ah. – És ez a végpont mindkettőnk
számára. Ismét körém feszül, én pedig elvesztem a maradék cseppnyi józan eszem
is és hangosan nyögve élvezek el, szinte már lüktetve benne. Ő is fel-felakadó
szemekkel adja át magát az érzések kavalkádjának, ahogy mindkettőnkben átjár a
bizsergés, a melegség, átjárva minden kis centiméterünket.
Újból
nyakába hajolva fekszem el rajta nagy lihegve, így várva lehunyt szemekkel,
hogy légzésünk helyre álljon. Lábait erőtlenül dobja szét két oldalamon, de
kezével tovább cirógatja hátam. Egyszerűen csak szeretném még egy kis ideig
élvezni az érintését, a forróságát hímtagom körül.
-
Ez – lihegi. – Elképesztő volt…
-
Látod? – kuncogok. – Megmondtam, hogy
örülni fogsz te még annak, hogy ilyen nagy vagyok – nevetek fel a végére, mire
hátamra csap és elkezd eltolni magától.
-
Szállj le rólam! Perverz! – kapálózik, én
pedig teljesítem kérését, persze végig nevetve rajta, amit ő duzzogva vesz
tudomásul.
Gyorsan
magunkra kapkodjuk ruháinkat, majd félig átmászva az én helyemre, nyúlok át
felette újból, hogy az ülését visszacsináljam. Egész végig az arcába vigyorgok,
mire homlokomra teszi kezét és úgy tol el magától, amint kész a helye, én pedig
vigyorogva mászom vissza, de onnan is még utoljára rá pillantok ugyanolyan
önelégülten, mint eddig.
-
Szóval akkor mehetünk haza? – húzom fel
fél szemöldököm, mire becsatolja gyorsan magát és keresztbe fonja karjait
mellkasa előtt.
-
Haza! Tényleg, HA-ZA! – szótagolja nekem,
mire újból elindítom az autót és nevetve gurulok ki az úttestre.
Másnap
megérkezve délután az étterembe, látom, hogy épp a hambis pultnál áll és a
telefonját nyomkodja. Nesztelenül lépkedek mögé, majd felvéve ugyanazt a pózt,
amit ő, lépek be mellé és könyökeimen megtámaszkodva fordulok felé. Dóri
nyomban elszakítja tekintetét a mobiljáról és meredten előre kezd bámulni, majd
lassan felém fordítja íriszeit.
-
Ma milyen kaját dobsz össze nekem? – húzom
fel kíváncsian szemöldököm.
-
Inkább éheztetlek – jelenti ki teljesen
komolyan. – Úgy látszik, tegnap túl sokat kaptál enni… - motyogja.
-
Én? – pislogok ártatlanul. – Ha nem adsz
enni, akkor csak sokkal – hajolok füléhez, és suttogóra fogom hangom. – Sokkal
éhesebb leszek, és ha éhes vagyok, akkor sokkal vadabb is – játszom el, hogy
harapok egyet, így fogaim összekoccannak, mire azonnal kihúzza magát és tesz
egy lépést az ellenkező irányba tőlem.
-
Menj inkább dolgozni! – forgatja szemeit,
mire felnevetek és szorosan mögötte lépve el szólok még neki.
-
Rendben, de csak, hogy tudd, kikapsz még
ezért a szemtelen modorodért – vágom rá, mire kérdőn néz rám, választ várva. –
Most először és utoljára elnézem, hogy számodra Jungkook-aaah lettem – utánzom
a tegnapi nyögésének hangját, próbálva ugyanolyan magas hangot kiadni, mire
nyomban fülig pirul és a pillanat hevében tenyerével mindent beleadóan
mellkason csap, ami visszhangot ver a kis helyiségben.
-
Mi folyik itt? – lép be az éttermi
oldalról Hoseok, egy kulcscsomót forgatva mutatóujján. Ezek szerint kiszállításon
volt épp.
-
Semmi különös, csak Dóri-cica megvadult,
grrr – húzom meg az említett haját, aki csak gyilkos tekintettel néz fel rám,
én pedig nevetve állok tovább, ellépve az értetlenül pislogó Hoseok előtt.
A
pultra könyökölve fordítom fejem hátra, hogy lássam Dórit, aki szintúgy épp
engem les, de nyomban el is fordul, az én arcomra széles vigyort csalva. Ez egy
örök macska-egér játék marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése