[27/?] A vámpírok legnagyobbja - A Seong család

Cím: A vámpírok legnagyobbja – A Seong család
Író: Ayu
Besorolás: +15
Szereplők: Taehyung, Jimin, Jungkook, + kitalált szereplő
Páros: VKookMin
Figyelmeztetés: yaoi, vér
Műfaj: fantasy
Megjegyzés: Éééés ezzel is megérkeztem hozzátok! Élveztem írni ezt a részt, és amilyen nehezen indult, olyan jól bele tudtam vetni magam a végére. Remélem, elég izgalmasra sikeredett és tetszeni fog nektek! Jó olvasást hozzá! ^^

Jungkook POV

Jimint képtelenség visszafogni, így hiába is próbálkoztam bármivel, ő megtalálta a módját, hogy ne nekem legyen jó, ráadásul elég durván rám is rivallt, így inkább békén hagytam. Magára kapta a nadrágját, és már sietett is ki a szobából, hogy Taehyung után eredjen, és még időben elkapja.
Egy gondterhelt sóhajt hallatva lépek a saját ruháimhoz, hogy visszakapkodjam őket magamra, majd esetleg én is utánuk menjek, hogy megállítsam Jimint, nehogy kárt tegyen Taehyungban is, akárcsak bennem szeretett volna. Reménykedem benne, hogy ép bőrrel megússza ezt az egészet. Nem is értem, miért nem hallgatott rám! Tudja, hogy mi történt velem, tudja, hogy mivel járna egy szökés, mégis megpróbálja. Ennyire szuicid hajlamú nem lehet!
Mielőtt ténylegesen utánuk eredhetnék, éppen elindulok az ajtó felé, de az hamarabb kitárulkozik előttem, mint én odaérnék. Elsőre az fordul meg a fejemben, hogy máris visszajöttek, de e helyett egy pár ismeretlen vámpír állja utam. Határozottan vámpírok, hiszen szemfogaikat nem is próbálják leplezni, szinte vicsorognak, én pedig automatikusan teszek egy lépést hátra, ők pedig ezt a pillanatot választják arra, hogy belépjenek, és körbevéve, egyikük azonnal lefogjon, nekem pedig nincs időm se hangot adni, mert túl gyorsak. Egy másik is odalép hozzám és szám elé tesz egy fehér kendőt, melyet erősen nyom hozzám, én pedig a váratlan tettől nagyot szippantok a kendő furcsa illatából. Több se kell, a szoba egy pillanat alatt sötétül el előttem, én pedig elveszítve egyensúlyom borulok az engem lefogó karok közé.

A fejem zúg, a távolból pedig tompa hangfoszlányok kúsznak hallószervembe, ezzel csak felerősítve a nyomasztó zúgást bennem. Olyan érzés, mintha ketté akarna hasadni a homlokom, de valami meggátolja benne. Legszívesebben képen taposnám azokat, akiktől a hangosabbnál hangosabb szavak származnak. Nem értek semmit, csak az engem fogságban tartó sötétségbe burkolózok, ahonnan legszívesebben segítségért kiáltoznék, de akárhogyan is próbálkozom, egy hang nem jön ki a torkomon.
- Miért ne tehetnénk meg? Nem egy kisbefolyású család vagyunk, akikre csak úgy kieresztheted a karmaid! – Egy ismeretlen női hang szavai tompán hatnak, de tökéletesen értem mondanivalóját. Egyetlen dolgot nem értek már csak, hogy mégis mi a fenéről beszél?
- Pillanatnyilag éppen olyan helyen tartózkodunk, ahol minden és mindenki élete az én kezemben van. Ha nem tetszenek a szabályok vagy az, hogy hova születtél, akkor jobban tennétek, ha távoznátok. – Ez Jimin hangja. Határozottan az övé, s olyan határozottság, olyan magasrendűség sugárzik belőle, hogy akaratlanul is kiráz tőle a hideg. Nem is tudom, kitől kéne jobban tartanom ebben a kastélyban. – Engedjétek el!
- Miért kellene visszaadnunk? Ha azt akarod, hogy melletted álljunk, akkor engedned kell bizonyos dolgokat. Miért van éppen rá ekkora szükséged? – Ez már egy férfi mély hangja. Valami azt súgja, rólam van szó, így nagyon szívesen szólnék közbe, hogy ne kezeljenek úgy, mintha holmi tárgy lennék, akit csak úgy dobálhatnak maguk között, de továbbra is néma és mozgásképtelen vagyok. – Nem mondasz semmit? Ez bizony nagyon nagy kár. Azt mondtad egyszer, hogy ők sokkal nagyobb erővel rendelkeznek néhányunknál, én pedig szeretném ezt a saját szememmel látni, hogy megbizonyosodjak róla. Nem akadályozhatsz meg benne, különben miért is kellene elhinnünk neked bármit vagy az oldaladra állni? Háborút akarsz? Területeket? Azt, hogy mi irányítunk, hogy hatalmunk legyen a közönséges halandók felett? Akkor bizonyítsd be, hogy ők tényleg a hasznunkra lesznek! – Háború? Jimin háborút akar? Irányítást, hatalmat az emberiség felett? Ebben akarja, hogy a segítségére legyünk? Ezért akar átváltoztatni, hogy ne tudjunk visszaszaladni a családunkhoz támogatásért? Ha vámpírok leszünk, akkor nem lesz visszaút, akkor nem fogunk tudni az emberek mellé állni, mert félni fognak tőlünk, és ellenünk lesznek. Miért is segítene bárki egy kis újonc vérszívónak, aki még azt se tudja, milyen igazán vámpírnak lenni? Én se tudom, milyen érzés lehet, éppen ezért nagyon tartok tőle, hogy mi lesz, ha egyszer tényleg eljön a napja annak, hogy ő átváltoztasson. Nem is tudom, minek örülnék jobban. Ha ezek, akik elraboltak, fogságban tartanának, és mennének emiatt a belső viszályok, vagy, ha Jimin mellet maradnék, ő pedig kénye-kedvére kihasználná a testi örömöket, ráadásul át is változtatna. Nem túl szép kilátások.
- Miért lenne számotokra kedvező, ha ellenem fordulnátok? Ha még mi sem tudunk összetartani, akkor esélytelen, hogy győzedelmeskedjünk a…
- Mi nem ellened fordulunk, hanem a hatalmat akarjuk. Csak azért, mert jó helyre születtél, mert neked van a legősibb, legtisztább, legerősebb vérvonalad, az nem jelenti azt, hogy bármit megtehetsz. Ez nem elég indok arra, hogy te vezess minket! Miért bíznánk meg benned, mikor annyi meg annyi titkot rejtegetsz előttünk? Itt van ez a két fiú is. Fogalmam sincs, mit látsz bennük, ami lehet, hogy megint csak a te kis szent vérvonaladnak köszönhető, de…
- Nem fogom hagyni, hogy elvegyétek őket tőlem! Ha problémátok van a rendszerrel, akkor lépjetek fel szemtől szemben ellenem, ne pedig őket használjátok a kicsinyes céljaitok elérésében! – Csak úgy sugárzik belőle a düh, és lelki szemeim előtt már látom, ahogy vöröslenek szemei.
A szer úgy tűnik, ezt a pillanatot választja arra, hogy végleg elveszítse hatását bennem, s a zúgás is abbamarad fejemben. Hörgő hangon szívom magamba az éltető levegőt, melyhez eddig alig jutottam hozzá, szemeim pedig tágra nyílnak, miközben köhögni kezdek. Nagyokat pislogok, hogy látásom tiszta legyen, így egy ismeretlen szobával találom magam szembe. Oldalra pillantva látom, hogy egy ágyban fekszem, ami elég kényelmesnek bizonyul, majd karjaimat megemelve arcomhoz vezetem kezeim, hogy megmasszírozhassam arcbőröm, melynek fogalmam sincs, mennyi ideje, de egy kendőt nyomtak. A szobában mindeddig csend áll be, és szinte érzem magamon az égető pillantásokat. Nyöszörögve erőltetem meg magam, hogy tenyereimen támaszkodva feltornázzam magam ülő helyzetbe, majd amint végre tiszta rálátásom nyílik a terepre, szemeim ijedten nyílnak a kétszeresükre. Velem szemben rögtön az ágy végében össze se tudom számolni hirtelenjében, hányan állnak, de vagy hatan, heten biztosan vannak, s mind egytől egyig engem bámul. Körbeállnak, mintha csak attól tartanának, hogy bármelyik pillanatban eltűnhetek onnan. Az ággyal szemben, valahol néhány méterrel arrébb, egy nyitott ajtóban ott áll két szintén ismeretlen személy számomra, de öltözékükből ítélve őröknek lehetnek beállítva. Bentebb, már a szobában állva Jimin mereszt rám szintén nagy szemeket, a hatalmas szárnyai mögül kikukucskáló Taehyunggal együtt. Pontosan ugyanúgy néznek ki, mint ahogy elhagyták az alagsori szobát, annyi különbséggel, hogy Jimint nem láttam akkor még a szárnyaival együtt. Félelmetes hatást kelt.
- M-miért néz így mindenki? – töröm meg a csendet remegő hanggal és végtagokkal.
A következő pillanatban túl gyorsan történik minden. Felfogni sincs időm, csak hagyom, hogy sodródjak az árral, hiszen erőm még nem nagyon van. Jimin a másodperc törtrésze alatt ugrik fel a levegőbe, s mintha csak a szárnyai tartaná magát, lábaival kisebb terpeszben érkezik fölém, majd máris karjai közé vesz, én pedig tehetetlenül fonom karjaim nyaka köré. Ismételten ugrik egyet, és már csak a kinti viszonylag meleg levegő csapja meg bőröm, én pedig érzem, hogy a gravitáció húzna lefele, de Jimin tart erős karjaival, és én is szorosan bújok hozzá, mint egy szeretetre éhes kiscica. Arra viszont felkapom a fejem, mikor is kiáltásokat hallok magunk mögött, de rögtön meg is bánom, mert látom, milyen magaslatokban szállunk, és mögöttünk vagy hárman repdesnek még, és egyikük Taehyungot tartja karjaiban.
- Gyertek vissza, ha nem akarod, hogy más vérvonalhoz kötődjön az egyik kis drága csemete. Gondolom, neked is feltűnt már, mennyire mennyei illata van ennek a fiúnak. – Kuncogni kezd, majd Taehyungot szembe fordítva velünk, húzza szorosan magához, aki rémülten hunyja le szemeit, mintha csak felkészülne a legrosszabbra. Ami azt illeti, tényleg elég instabilan tartja az a fickó, akinek a karjai között van, így valószínűleg én is attól félnék, hogy lezuhanok és meghalok. Ha pedig ez nem volna elég, nyakához hajol, mélyet szippant a levegőből, majd mintha csak valamilyen drog lenne, elégedetten mordul fel. Jimin karjainak szorításán érzem, hogy mennyire feszült, így engem is félelemre késztetve.
- Hagyd békén! – hörgi. – Ha csak egy karcolást is ejtesz rajta, esküszöm, elintézem, hogy többé ne láss napfényt!
- Hűha, ez már elég erős fenyegetésnek számít! – vágja rá gúnyosan, mire érzem, hogy az engem tartó karok remegni kezdenek a méregtől. – Miért lenne baj, ha egy kicsit – ekkor szemfogait az áldozata nyakához érinti. – Megkóstolnám?
Jiminnek ez a végpont, hangosan üvölt fel, mire egyszerre többen is több helyről szó szerint kirepülnek a kastély ablakaiból, de ezzel együtt onnan is kijön a többi, akik fogságban tartottak. Már meg se lepődök azon, amit látok, hogy megszámlálhatatlan vámpír repdes körülöttünk. Az eseményeket pedig szintén nem bírom követni, mert Jimin is nekiindul, ahogy mindenki más is, én pedig csak szorosan bújok hozzá, nehogy véletlenül kiessek óvó karjai közül. A levegőt kiáltások hangjai töltik meg és szárnycsapások spékelik őket, bennem pedig eluralkodik a félelem. Mire fel ez a viszály közöttük? Miért nem jó nekik egy vezető? Miért akar mindenki a hatalomra pályázni? Legalább tudom, hogy van olyan dolog, amiben a vámpírok egyenlők az emberekkel.
- Jimin! – hasít a levegőbe Taehyung távolodó hangja, mire már kibújok fejemmel mellkasából és a segélykérő hangok irányába fordítom fejem. Szemügyre venni nincs időm, ugyanis mi rohamosan közeledni kezdünk a földhöz, viszont mielőtt bármi csapódás történne, szárnyaival felcsap a levegőbe, így lágyan érkezünk a fűre. Cipő nincs rajtam, ráadásul zokni se, így meztelen bőröm csiklandozzák a szálak, melyek a tavasz hatására kezdenek zöldellni. Milyen régóta vagyunk itt!
- Maradj itt! – néz jelentőségteljesen szemeimbe, mire rémülten pislogok vissza rá. – Vagyunk elegen, te csak maradj itt és vigyázz magadra! Nem eshet bántódásod! Gondoskodni fogok róla, hogy ne kerüljetek a karmaik közé.
- Jimin – motyogom, viszont válasz helyett csak jobb kezét arcomhoz emelve simít végig hüvelykujjával puha bőrömön. – Mi lesz, ha…
- Csak légy hűséges.
Egyedül maradtam. Teljesen egyedül, így amint felnézek az égre, hogy láthassam, mi folyik ott, csak jobban elszörnyülködöm. Taehyung szinte kézről kézre jár, mintha holmi kis tárgy lenne, ez pedig sokkal jobban fájdítja a szívem, mintha engem kezelnének így. Inkább vetném bele magam az áldozat szerepébe, mintsem, őt bántsák. Nem bírom nézni.
Jimin nem taktikázik, nem kertel, nyomban beleveti magát a tömegbe, hogy kiránthassa az idegen kezekből a fiatalabbat, akit – mikor már túl közel kerülnek egymáshoz – nemes egyszerűséggel félredob. Abban a pillanatban az ütő is megáll bennem. A verekedős, marcangolós küzdelem továbbra is folyik fent, viszont a legjobb barátom, az egyetlen… az egyetlen, akihez valaha komolyabb érzések fűztek, most éppen készül megcsókolni a földet, cselekvésre késztet. Igaz, megkaptam a parancsot, hogy maradjak ott, ahol vagyok, de az ösztöneim nem hagyják. Lábaim maguktól erednek futásnak, egyenesen arra, amerre vélhetőleg az épp zuhanó fog érkezni, viszont nem vagyok elég gyors. Én nem, de Jimin és egy másik vámpír szinte versenyt futnak érte – jelen esetben repülnek, zuhanórepüléseznek -, viszont nagy bánatomra egy váratlan pillanatba kitartja kezeit az idegen vámpírunk felé, akibe, mintha egy sziklát nyomtak volna egyenesen hasba, oldalra repül jó messzire a célponttól, így Taehyung ismét olyan kezekbe kerül, ahová nem szabadna.
- Megvagy! – szól valaki mögülem, s ezzel egy időben egy kéz tapad számra és egy egész kar húz magához átölelve, hogy véletlenül se szabaduljak vagy hangoskodjak.
Azonnal kapálózásba kezdek, hogy valahogy kiszabaduljak, viszont megnyugtat a tudat, hogy most nem akar senki elkábítani. Minekután a kapálózással semmit nem érek el, az idegen pedig elkezd hátrafele lépdelni egy irányba, hirtelen ötlettől vezérelve tenyerébe harapok.
- Áh, te kis vakarcs! Engedj el! – szorít jobban magához az ölelő karjával, míg a másikat próbálja elhúzni tőlem, de nem engedem, csak tovább harapom a tőlem telhető legerősebben. – Ez parancs! Ne harapj! Szemtelen kölök! Csak nem azt szeretnék, hogy én is megharapjalak? – hajol fülemhez, de nem győz meg. Erősebben harapom - már amennyire tudom -, ő pedig próbálja valahogy kirángatni kezét fogságomból. – Hát, jó, te akartad.
Nem számítok arra, ami ekkor következik. Nem gondoltam, hogy bárki tényleg megpróbálkozik azzal, hogy megharapjon, viszont bennem, ezekben a pillanatokban ismét megáll az ütő, hiszen először csak leheletét, majd fogait is megérzem nyakamon, amik egyre hegyesebben nyomódnak egy bizonyos pontra, én pedig rémülten nyitom tágra szemeim és kezdek pánikszerűen venni levegőt. Egy ötlet ugrik be fejembe, hogy megrúghatnám, de akárhogy emelem a lábam, mindig kikerüli, de legalább időt nyerek. Ekkor viszont a távolból kiszúrom Jimin alakját, amint ő is épp minket néz, és villámsebességgel terem előttünk, majd pár jól begyakorlott mozdulattal kiüti a mögöttem lévőt, akinek a karjaiból kiesek, viszont Jimin nyomban elkap, s magához ránt. Egy másodperc erejéig elönt a tudat, hogy most már biztonságban lehetek, viszont ez rögtön megcáfolódik azzal, ahogy az eddig biztonságot nyújtó karok jobban magukhoz húznak, s pillanatok alatt hajol nyakamba, majd felfogni sincs időm, már meg is érzem, ahogy ő egyáltalán nem szórakozva el az időt mélyeszti belém fogait. Szemeim tágra nyílnak ajkaimmal együtt, s egy kiáltó hangot szeretnék adni, ezzel kiadva magamból azt a fájdalmat, melyet érzek, de ahogy korábban, úgy most se tudom mozgósítani hangszálaimat. Szúr, zsibbaszt, s közben érzem, amint a vérem pezsdíti, hogy mozognak ereimben, hogy a testem minden porcikája belülről mozgásba lendül, heves mozgásba, munkába. Mintha csak el akarnék zsibbadni mindenütt, de ez az érzés nem múlik el. Ujjaimmal görcsösen szorítom vállát, ő pedig óvatosan mozdulva vezet el valamerre, valamerre, ahol bizonyára biztonságosabb, de nem bírok felfogni semmit, csak annyit érzékelek, hogy ő nekidől valaminek, s lecsúszik velem együtt a földre engem az ölében tartva biztosan. Ajkaim kiszáradnak, érzem, amint a vér elhagyja testem. Egyszerre izzadok, de közben fázom is. Didergek, s borsódzik a hátam, de közben borzongás fut végig rajtam. Úgy érzem magam, mintha én volnék a megtestesült paradoxon. Az ájulás kerülget, de mozdulni nem bírok. Ha most akarna, bárki mozgathatna, ahogyan csak akarna. Egy örökkévalóság. Egy örökkévalóság a fájdalom, mely átjárja testem. A nyakamból indul ki, szúrós érzetet keltve, mely egyben nyom, se érzem, hogy szívnak, de ez kihat egyre nagyobb felületre, bennem meg mintha kiszállna a lélek is lassan. Viszont mielőtt ez megtörténne, hirtelen abbamarad minden fájdalom, minden kettősség. Egyedül annyit érzékelek, hogy egy forró, nedves nyelv végigfut az imént megsebzett területen, melynek mintha ez csak gyógyír lenne.
- Hogy érzed magad? – suttogja fülembe a szavakat, bennem meg mintha egy új élet lámpáját kapcsolnák fel, visszatér minden érzés, a melegség, s a hűvösség, a bizsergés, mindennel együtt. A fájdalmat is érzem, s a gyomrom is mardos. Szédülök, torkom pedig ki van száradva. Egy pohárka víz lehet, jól esne. – Mit érzel?
Ekkor orrom megcsapja valaminek a szaga, mely szinte hívogat magához, én pedig nyomban arra fordítom fejem.
- Vér – jelentem ki számomra is meglepő módon. Felismerem ezt a szagot. Ez a vér, ráadásul nem önt el undorral, mintha… mintha finom lenne. Mintha csak erre szomjaznék.
- Menj! Menj nyugodtan és csapj szét közöttük a zsákmányért! Ne hagyd, hogy elvegyék tőled azt az ínycsiklandozó vért – suttogja továbbra is fülembe, majd még egyszer végignyal a sebzett felületemen, én pedig ezt a pillanatot választom arra, hogy felálljak. Nem figyelek semmire és senkire. Csak egy valamit tudok. Engedélyem van rá, hogy akár gyilkoljak is, én pedig ezer örömmel szedek szét mindenkit, hogy megkaparintsam, amire vágyom.

[16/25] A jégpálya ördöge és tündére

Cím: A jégpálya ördöge és tündére
Író: Ayu
Besorolás: +18
Szereplők: Jimin, Taehyung, Namjoon
Páros: VMin
Figyelmeztetés: yaoi, erotikus tartalom
Műfaj: humor
Megjegyzés: Húha, ez elég hosszúra sikeredett, de nem akartam két részre szedni, hiszen úgy megtörne a varázs. Így az előző kis rövidke rész után, itt egy sokkal tartalmasabb. Remélem, tetszeni fog nektek, jó olvasást hozzá! ^^

Taehyung POV

Ha bárki azt mondja nekem, hogy Park Jimin bármikor is meg fog csókolni engem, biztosan képen röhögöm. Még, hogy ő, akinek az egója magasan veri a felhőkarcolókat, éppen engem kapna le egy röpke pillanatra! Micsoda nevetséges feltételezés ez! És most mégis ajkaimra mar, nem kímél, szinte tépi, mintha az élete múlna rajta, én pedig hiába próbálom ellökni valamilyen úton-módon magamtól, csak hajamba markol, hátrabillenti fejem, ajkaim pedig szétnyílnak ennek hatására, ő pedig kihasználja az alkalmat és nyelvével befurakszik számba. Táncra hívja enyémet, én pedig hiába is próbálom visszatuszkolni helyére az övét, nem járok sikerrel. A gond pedig az, hogy én túlságosan szeretem őt, így ahogy szorít magához, kezdi elvenni az eszem, a hév pedig magával ragad. Képtelen vagyok további ellenállásra, a szívem erősebbnek bizonyul az eszemnél, így egyik pillanatról a másikra már viszonzom csókját, karjaim pedig nyaka köré fonom, úgy húzva még közelebb, amennyire csak lehetséges. Egy pillanatra érzem rajta a meglepettséget, de nem hátrál meg, ugyanolyan vadul csókol, mint előtte, én pedig teljesen elvarázsolva vetem bele magam az élvezetekbe. Soha nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű csók ilyen hatással lesz rám, de ahogy telnek a percek, úgy érzem, hogy belül valami fellángol, valami erőteljesebb érzés ragad magával. Egy eddig számomra ismeretlen vágy söpör végig testem minden porcikáján, minek hatására halkan belenyögök csókunkba, ő pedig halovány mosollyal harap ajkamra, kellően megszívogatva a kis párnácskát.
A lámpák váratlanul lekapcsolódnak, mire ijedten kapjuk fel fejünket, elválva egymástól. A kintről beszűrődő fény miatt nincs teljes sötétség, viszont túl világos sincs, mivel már a télnek köszönhetően hamar sötétedik. Mielőtt még bármit is tudnánk szólni az egészhez, a lámpák újból visszakapcsolódnak, mire ismét összerezzenek a kattanó hangok hatására. Jiminnel egyszerre nézünk egymásra, és szerencsére nem csak az én tekintetemből sugárzik az értetlenség. Ő is éppolyan értetlenül áll a dolgok előtt, mint én. Áramszünet?
Az ajtó hangos nyikordulással töri meg a kialakult csendet, melyen Namjoon lép be.
- Fiúk! Azt hiszem, ideje lenne mennetek – támaszkodik meg a korláton.
- Mi volt ez? Elment az áram? Tönkrementek a vezetékek? – értetlenkedik Jimin.
- Nem, én kapcsoltam le. – Megköszörüli torkát és mintha kissé zavarban is lenne. – Egyébként sem szabadna itt lennünk, szóval jobban tennétek, ha elbúcsúznátok.
- De… de azt mondtad, hogy… - kezdenék én is valami mentőövbe, hogy maradhassunk, hiszen én tényleg szeretnék még gyakorolni.
- Semmi de, Taehyung! Ahogy én elnézem, már igazán nem gyakorlásról van szó, tehát szeretnék bezárni.
Meglepetten nyílnak tágra szemeim és érzem, amint arcomat elönti a pír. Ezek szerint látta volna, mikor mi… jézusom! További magyarázkodásra pedig nem ad időt, kivonul a pályáról, mi pedig szinte rögtön megyünk is utána. Néma csendben vesszük le korcsolyáinkat, majd bújunk vissza cipőnkbe, viszont a levegőben továbbra is ki lehetne tapintani a feszültséget. Ez mégse rossz, nem olyan, mint amikor dühösek vagyunk, hanem sokkal… sokkal inkább olyan, mintha vonzana, fellángoltatva bennem mélyről jövő érzéseket.
Namtól szeretnék elbúcsúzni, de úgy tűnik, az irodába zárkózva marad és oda nincs merszem benyitni. Ha magától kijönne, akkor valahogy megpróbálnék elvonatkoztatni a történtekről, de, ha magamtól nyitnék rá, akkor csak sokkal feszültebb lennék, és ne tudnám kitörölni emlékeimből a képet, azzal az élen, hogy ő valószínűleg látta az egészet.
- Menjünk – lép mellém Jimin, mire felé fordulok és bólintok egyet.
Követem minden lépését, hagyva, had menjen előre, ő pedig kinyitva az ajtót ezúttal nem zárja rám, hanem megtartja nekem, hogy én is kimehessek a nagy hidegbe. Elindulunk, bár fogalmam sincs, merre, én csak követem őt, bízva benne, hogy majd valahol kilyukadunk. Az útvonal már ismerős, hiszen sokszor megjártam már, ez pedig egyenesen a hotelhoz vezet. Megszokásból már várnám, mikor zavar el, mikor rivall rám, hogy menjek a dolgomra, hogy az egész csak egy félreértés volt, ne képzeljek többet a dolgokba, mint amik, de egy hang sem jön ki a száján. Talán ő is el van merülve a gondolatai között, talán ő is éppen olyan összezavart, mint én, de az is lehet, hogy valahol teljesen máshol jár az esze, bár ezt kétlem. Ő az, aki nekem esett, ő az, aki képes volt utánam jönni, hogy megakadályozzon abban, hogy jégre lépjek, mert ennyire félti az egészségem. Igaz, a fejéhez vágtam sok mindent, de én csak tisztán szerettem volna látni, ő pedig képtelen volt szavakba önteni mindazt, ami benne dúl. Azt is lehet, még saját magát is sikerült meglepnie tettével, hiszen nem tűnt olyannak, mint aki erre áhítozik hosszú ideje – vagy csak én nem vagyok elég jó emberismerő. Ha lehet, ezzel elérte, hogy sokkal jobban belé essek, mint eddig. Én azzal is megelégedtem volna, ha csak jóban vagyunk, ha a közelében lehetek, ez pedig már több volt, mint el tudnám képzelni. Így csak többet és többet akarok belőle, és a rózsaszín ködöm is kezd szenvedélyes vörösbe váltani az érzéseim tömkelegétől.
A hotelhez hamar elérkezünk, bár lehet, csak azért tűnik ilyen rövidnek az idő, mert teljesen el vagyok varázsolva. Mintha egy egészen másik világba csöppentem volna azóta, hogy megcsókolt. Azt szeretném, ha még egyszer megtenné.
- Feljössz? – fordul szembe velem, szemeimben pedig egy ismeretlen csillogás tükröződik.
- Szeretnék! – vágom rá kissé túl hevesen, mire nyakam behúzva, így a sálamba rejtve piruló arcom pislogok rá, mire ajkai mosolyra húzódnak.
Belépve, máris a lifthez vesszük az irányt, ahol továbbra is néma csendben állunk egymás mellett. Ő benyomja a megfelelő emelet gombját, majd keresztbe fonja mellkasán karjait hátradőlve a falnak támaszkodva. Egyszerre nézünk egymás szemébe és egyikünk se fordul el. Elveszünk egymás pillantásában, én pedig azt kívánom, bár örökké nézhetném. Nem kérek sokat, csak azt, hogy mellettem legyen, hogy láthassam.
A felvonó megáll, mi pedig nyomban a szobájához vesszük az irányt. Szívem a torkomban dobog, a vérnyomásom pedig az egekbe szökik. Már annyi meg annyiszor voltam már itt, most mégis sokkal izgatottabb vagyok a tudattól, hogy Park Jiminnel kettesben lehetek és ezt ő is szeretné. Amint elfordítja a zárban a kulcsot, már nyílik is az ajtó, ő pedig karjával mutatja, hogy előre enged. Eleget teszek kérésének, így belépve, máris kilépek cipőmből, és további felesleges ruhadaraboktól is nekikezdek megválni. Hallom, amint zárja az ajtót, majd ő is motoszkálni kezd, de megpróbálok nem felhajtást csinálni ennyiből, pedig legszívesebben megfordulnék és végignézném, amint éppen öltözködik, cseppet sem palástolva, mennyire tetszik. Ez már esküszöm, beteges.
Végül felakasztva a kabátom Jimin felé fordulok, ő pedig abban a pillanatban dobja a földre a kabátját és lép hozzám, nekilökve a falnak, majd hevesen az ajkaimra marva.

Jimin POV

Mikor megkérdeztem tőle, hogy feljönne-e hozzám, ő pedig azonnal rávágta, hogy mennyire szeretne, önelégültséggel töltött el. Nem mondom, hogy nem hátsó szándékkal hívtam fel, ugyanis, amióta megcsókoltam a csarnokban, a kedélyeim nem csillapodtak, és féltem attól, hogy, ha esetleg megpróbálnék valamilyen szót kicsikarni magamból, az nem épp arról szólna, hogy milyen szép időnk van ma. Inkább csendben maradtam és próbáltam visszafogni magam, hogy legalább, amíg biztos helyen nem leszünk, addig tartsam magam. A vágy, ami magával ragadott kielégülés után áhítozik, és mivel olyan erővel pezsdíti vérem, muszáj megadnom neki. Le akarom teperni, magam alá akarom gyűrni, csókolni, a magamévá tenni. Nem tudom, mi ütött belém, de nem is érdekel, csupán egy cél vezényel: meg kell szereznem.
A fal és magam közé préselem vékonyka testét. Nyelvemmel befurakszom ajkai közé és táncra hívom övét, ő pedig bármi nemű ellenkezés nélkül viszonozza. Kezeivel pólómba markol két oldalamon, majd hátamhoz vezeti őket, úgy húzva sokkal közelebb magához, hogy véletlenül se szabaduljak ölelő karjai közül. Megbolondít azzal, amilyen hevességet produkál, így még, ha akarnék, se tudnék leállni. Ha esetleg tovább kitart, nem adja be a derekát nekem ilyen könnyen, valószínűleg békén hagyom, de így, hogy tudom, hogy ő is éppen annyira élvezi ezt az egészet, mint én, csak jobban izgat.
Pulóverének alját megragadva húzom fel egészen mellkasáig, mikor is kénytelenek vagyunk elválni egymástól, ő pedig készségesen emeli fel mindkét karját, hogy letéphessem róla a ruhadarabot. Szinte rögtön visszaborulok ajkaira, majd megragadva derekát, húzom is magam után, s bár én hátrafele lépegetek, már ismerem annyira a járást, hogy bevezessem a nappalinak kijelölt részre. Egyszerűen bódító az egész lénye, s a köd, mely elborítja eszem, számomra ismeretlen. Eddig még nem tapasztaltam ilyen heves érzelmeket senki iránt, pedig nem mondanám, hogy kis nem volt kalandom egy pár nővel, de vele mégis más. Sokkal jobban élvezem, mintha az ellenkező nemből fognék ki valakit, hiszen velük egészen más érzés volt. Taehyung túlfűt, és olyan érzéseket vált ki belőlem, melyek egyszerre rémisztőek, de közben kellemesek, olyanok, amikért kapkodva nyúlnék, hogy örökké megmaradhassanak.
Ő sem tétlenkedik, rólam is leszenvedjük a pulóvert, mely valahol a nappali egy részén pihen meg, viszont nem áll meg, telhetetlenül nyúl pólómért, hogy azt is eltávolítsa, amiben én készségesen segítségére vagyok. Elválva ajkaitól, nyakára térek rá, folyamatosan érintve párnáimmal bőrét. Az érzékeny kis bőrfelületét azonnal erőteljesen megszívom, majd meg is harapdálom, mire egy visszafogott, mély nyögést hallat, ez pedig felvillanyoz. Többször akarom hallani ezt a hangot, sokkal hangosabban, sokkal kéjesebben. Azt akarom, hogy a nevemet nyögje és sóhajtozza, mikor formás kis fenekébe hatolok.
Követve példáját, én is megfosztom felsőtestét takaró utolsó ruhadarabjától is, majd újból magamhoz húzom, hogy mellkasunk egymásénak simuljon, hogy érezzük a másik bőrét magunkon. Forró, forróbb, mint gondoltam, de ez csak jobban elvarázsol, felrepít a fellegekbe, én pedig többet és többet akarok belőle.
Tovább vezetem a nappaliban, egészen a hálószoba ajtajáig, melybe beleütközünk, én pedig alig egy másodpercre zökkenek ki, ő máris kap az alkalmon, fülcimpám fogai közé veszi, majd mintha csak át akarná venni a vezető szerepet, nekiprésel a falapnak, s csak csókolja, szívogatja az érzékeny területet. Fülem mögötti kis részre hint egy csókot, majd nyelvét kidugva szájából benedvesíti az ért felületet. Egy aprócska sóhaj szökik ki számon, majd kezeim felvezetve hátán, apró körmeimmel végigszántom hófehér bőrét, mire nagy szemeket mereszt rám, s a pillanat hevében megcélozza vállam, s ott kezd csókolgatni. Felmordulva nyúlok a kilincsért, hogy benyithassak a hálóba, melybe szinte beborulunk az egyensúlyveszteség hatására, viszont ez ezekben a percekben egyáltalán nem tud érdekelni. Csak ki szeretném élvezni minden egyes pillanatát a vele együtt eltöltött perceknek. Nem számít, hogy alaphelyzetben erről az egészről mit gondolnék, nem számít, hogy ez az egész nem helyes, amit teszünk, már semmi sem számít. Csak ő és én vagyunk, és a vágy, mely fűszerezi a kapcsolatunkat, és bár most úgy gondolom, úgy érzem, bármit megtennék, hogy megkaphassam a teste adta örömöket, legbelül ott motoszkál valamit, ami azt sugallja, hogy ennek még rossz vége is lehet.

Taehyung POV

Az a szenvedélyesség, amivel lesújt rám, teljesen a hatalmába kerít. Nem tudok ellenállni ennek a vonzásnak, egyszerűen képtelen vagyok rá. A szívemmel együtt a józaneszemet is elrabolta és még csak nem is tud róla. Milyen kis álszent! Nem mintha ez zavarna, sőt, nagyon is élvezem, hogy ő ennyire élvezi a velem együttlétet, ez pedig megnöveli az önbizalmam. Az, hogy látom, milyen hatással vagyok rá, hogy ugyanúgy elködösítem az elméjét, mint ő az enyémet, úgy hat rám, mint a drog. Függővé tesz, hogy látni akarja, s érezni minden nap minden percben.
A szobába a szó szoros értelmében beborulunk, és bár tartjuk magunkat, mégis a viszonylag puha szőnyegre esünk, így ő alkarján megtámaszkodva néz fel sötét íriszeivel rám, amik a vágytól ködösültek el. Magához húz, beszippant, akárcsak a fekete lyuk, én pedig meg se próbálok ellenkezően cselekedni, mint amit a szívem diktál. Lehet, holnapra mindketten megbánjuk, de jelen pillanatban kit érdekel? A pillanatnak élünk, a heves érzelmek kitörésének, melyeknek kellő utat adunk, mi pedig csak mozgunk, s tesszük, amit az ösztöneink diktálnak.
Felette támaszkodva újból ajkaira marok, a felállás pedig felkelti bennem a vadászati ösztönt, így úgy harapdálom, mintha az utolsó élelmem lenne a világon, s tőle teljes lehetek, halhatatlan. Csak csókolom és csókolom, mígnem megtalálva az egyensúlyt mindkét kezemmel nadrágjához vezetem, hogy kicsatolva övét, megfosszam ettől a zavaró tényezőtől is, ő pedig készségesen emeli csípőjét, hogy lehúzhassam róla. Elválva dús, mézédes párnáitól lejjebb mászok és lerántom róla a farmert, majd a zoknijával is hasonlóképp teszek. Nincs szükségünk rá, főleg, hogy én a teljes, anyaszült valóját akarom magam előtt látni.
Sóhajaink hangja töri meg a szoba csendjét, mely percről percre csak szaporábbá válik, pedig még szinte el se kezdtük a javát. Mégis olyan hatással vagyunk egymásra, hogy már ezek az apróbb simítások egymás testén, kellő vágyfokozó hatással vannak ránk. Kiélvezem, hogy ilyen kiszolgáltatottan fekszik alattam, így végigsimítok mellkasától kezdve minden egyes kockáját érintve le, egészen a bokszeralsójának korcáig, ahol kezem megállapodik egy röpke pillanatra, majd visszafele is megteszem ugyanezt az útvonalat, ő pedig hümmögve élvezi ujjaim cirógatását, hátrabicsakló fejjel, továbbra is támaszkodva alkarján, szemeit pedig félig lehunyva tartja, így pillái alól néz fel rám. Ezt a pozíciót kihasználva, ádámcsutkájára lehelek egy aprócska csókot, majd egy sokkal nyálasabbat, cuppanósat, végül bebarangolom nyakának minden kis centiméterét, ő pedig hangosabb sóhajokkal jutalmazza munkám. Ajkam beharapva nézek újból szemeibe, mire mintha csak egy cérnát elszakítanának benne, a szemében szinte felvillan valami furcsa fény, és a következő pillanatban már fel is ül, engem is erre késztetve, majd magához húz, vállam és nyakam találkozásának vonalába mélyeszti fogait, körmeivel pedig végigkaristolja oldalam. Ujjaim tincsei közé vezetem, hogy belemarkolhassak azokba a selymes szálakba, melyek annyira vonzzák az emberi tekinteteket, és szinte ég a tenyere bárkinek, aki csak ránéz, hogy beletúrhasson. Mindeközben ujjait nadrágomba akasztja, majd pillanatok alatt gombolja ki rajtam. Váratlanul lök rajtam egyet, így hátra borulok, ő pedig azonnal fölém mászik, hogy lerángassa rólam is a nadrágot, mely másodperceken belül mellettünk végzi valahol. Szinte reagálni sincs időm, testét enyémhez simítja, tökéletesen úgy, hogy passzoljunk egymáshoz, s érezzük a másikat a lehető legtöbb helyen… még ott is. Férfiasságunk egymásének simul, ő pedig elalélva vigyorodik el, s ajkaimra hajol, hogy újabb csókba invitáljon, természetesen mozgásba lendítve csípőjét is, melyet körkörös mozdulatokkal nyom enyémnek, belőlem pedig kiváltva, hogy egyenesen a szájába sóhajtozzak, eddig még számomra is ismeretlen sóhajtó hangokkal. Csípőmmel automatikus fellökök, hogy jobban érezhessem, hogy némán többért könyörögjek, ő pedig csókunkba mosolyogva kezdi simogatni egyik kezével oldalamat és mellkasomat, másikkal támaszkodva felettem. Kérésemnek nem tesz eleget, csak tovább kínoz azzal, hogy egyre inkább nem érint, s távolodni kezd, én pedig nyüszögve próbálok hatni rá, vajmi kevés sikerrel. Viszont, amint ténylegesen felhagy ezzel a fajta kényeztetésével, s a csókunkat is félbeszakítja, nálam húzza ki a gyufát, és érzem, amint bennem valahol mélyen égni kezd a tűz, a kihívás tüze. Mintha csak bekapcsolták volna a vadállat üzemmódot, úgy ülök fel, s kapok ajkai után, de ő hátrarántja fejét, én pedig tovább mászom, hogy megkaphassam, amit akarok. Végül ismét ő kerül alulra, de nem hagyja magát, és rákjárásban kezd a már jól ismert franciaágyig hátrálni. Beleütközve úgy tűnik, nincs is további menekülési útvonala és el tudom kapni, de amint hajolok, és az ágyra csapok tenyereimmel, közrefogva védtelen testét, mint valami kis hernyó, nekiiramodik felkúszni rajta, mire meglepetten húzom fel szemöldököm. El se hiszem, hogy ilyet csinál! Nyomban utána is iramodok, nem hagyok neki túl sok szabadidőt, így átvetve lábam felette, szinte ráugrok, ő pedig vigyorogva vonaglik meg alattam, kidomborítva mellkasát, csípőjét is megemelve, így ismét összeérintve merevedésünk, belőlem pedig egy halk sóhaj szökik ki.

Jimin POV

Ezt a pillanatot választom arra, hogy ismét átvegyem az irányítást, így amint elhagyja egy érzéki sóhaj ajkait, úgy emelem lábam, hogy kibillentsem egyensúlyából. Szint azonnal nekem esik, én pedig vállainál fogva fordulok vele együtt az ágyon, így viszont konkrétan rajta el fekve végzem. Mielőtt még bármit tehetne, gyorsan felülök és nem bírva a kedélyekkel, alsóneműjéhez nyúlva, pillanatok alatt rángatom le róla a kis anyagot, majd én is eltávolítom zokniját, így végre rálátásom nyílik kőkeményen meredező vágyára. Ajkamba harapok a látványra, s önelégülten mosolyodok el, hiszen tudom, hogy rám izgult fel ennyire, ez pedig büszkeséggel tölt el. Nem is várok tovább, lehajolva belső combját veszem célzásba, s ott lepem el csókjaimmal. Először csak ártatlannak tűnő puszikkal ajándékozom, majd ez átvált szívogatásba, harapdálásba, mire egy erősebbnél hangosan felnyög és le is néz rám, hogy a saját szemével is megbizonyosodjon róla, mit csinálok. Elmosolyodom egyenesen belenézve szemeibe, mire pirospozsgás arccal veti hátra fejét a párnák közé. Kuncogva folytatom csókjaim hadát egyre bentebb haladva, középpontjához, így pedig egyre érzékenyebb területekre tévedek, amit ő lepedő markolászva, hangosan lihegve tűr. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bal kezembe fogom hosszát, kellően markomba véve, mire egy visszafogott nyögés tör fel belőle, én pedig ettől sokkalta többet akarok hallani. Lassan mozgatni kezdem rajta kezem, húzgálva rajta a bőrt fel és le, ő pedig fel-felmordulva vonaglik munkám alatt. Még szinte alig érek hozzá, ő pedig máris úgy mozog alattam, mint egy kiéheztetett kis ringyó.
Míg egyik kezem egyre gyorsabb ütemben mozgatom rajta, másikat is bevetem, és heréit kezdek izgatni vele, ujjaimmal kellően gyömöszölve, markolászva, úgy, ahogyan magamnak is tenném esetleg, és láthatólag kifejezetten tetszik neki ez a fajta kényeztetés, én pedig boldogan okozok neki örömet. Ajkaimat is munkába állítom, egyenesen makkjánál indítva, oda hintve egy csókot, Taehyung pedig ismeretlen hörgő hangot ad élvezetének. Egy vigyort megengedve magamnak hajolok el tőle, majd a következő pillanatban már teljes hosszát – legalábbis, amennyire tudom – számba veszem, ő pedig egész testében megrázkódik, a lepedőt is erősebben markolja maga alatt, száját pedig nagyra tátja, egy elhaló nyögést produkálva. Fejem ütemesen mozgatni kezdem rajta, ajkaimmal néhol rászorítva vagy éppen megszívva, s eközben végighúzva nyelvem is rajta, hogy egészen addig a tetőfokára hágjon az élvezete, amíg végül makkjáig el nem érek szívásommal, belőle pedig egy magasabb hangot csikarva ki.
Kiengedem számból, majd felé mászom, hogy egy szenvedélyes csókba invitáljam, amit ő kiéhezve, a kielégülésért szenvedve, hevesen viszonoz. Kezeit nyomban tarkómra vezeti, ott kulcsolja össze ujjait, nem hagyva, hogy eltávolodjak tőle, ez viszont eszemben sincs. Nagy nehezen kezeimet váltogatva magamról is leszenvedem alsómat, így már teljesen meztelenül tárulkozunk ki mindketten a másik számára, mely kissé zavarba ejtő, hogy éppen egy fiúnak mutogatom így magam, ilyen felhevült állapotban, de ezen a kicsinyes zavaromon hamar túlteszem magam. Ismét neki lököm csípőm, ölünket egymásénak dörgölve, immáron bármi zavaró anyag akadályozása nélkül, s egyik kezemmel kettőnk közé nyúlva össze fogom farkunk és úgy kezdem gyors tempóban mozgatni azt. Ajkamba harap az érzésre, majd elszakadva tőlem, hátraveti fejét, kissé fennakadó szemekkel élvezve, amit teszek vele is és magammal is. A bizsergés átjárja minden porcikámat, és a vágy, melyet így fokozok, és az, hogy a saját kis markomban fogom mindkettőnket, végleg elveszi az eszem. Viszont sajnos nem élvezhetem sokáig ezt a fajta kényeztetést, mivel kezével csuklómra fog, elhúzza magunktól, és felvezeti ajkaihoz, én pedig tágra nyílt szemekkel nézem végig, amint szájába veszi egyszerre három ujjamat, és úgy kezdi el szopkodni őket, mintha csak a kedvenc nyalókája lenne. Eközben csípőmmel újból körözgetni kezdek rajta, ő pedig teljesen elködösült tekintettel pislog fel rám.
- Miért vagy ilyen erotikus? – morgom, mire egy aprócska mosoly kúszik arcára, de tovább folytatja érzéki nyalogatását ujjaimnak, amitől folyamatosan megborzongok.
Addig-addig nyalogatja ujjaim, és szívja meg néha erősebben - nyelvével is kellően körbetáncolva -, hogy ujjaim már ráncossá válnak a nedvességtől, ekkor pedig ő maga húzz ki, a nyálát megpróbálva leszívni, amennyire csak lehet rólam, végül egy cuppanó hang kíséretében elválik tőle. Ki gondolta volna, hogy Kim Taehyung, az örök gyerek, tud ilyen ellenállhatatlanul erotikusan viselkedni?
Lábait automatikusan nagyobb terpeszbe nyitja, mint amiben eddig volt, engem pedig csak jobban feltüzel, hogy ő kérés nélkül előre dolgozik. Pajzán mosollyal arcomon mászok lentebb, néhol elhintve egy-egy csókot felsőtestén, míg nem el nem érek újból férfiasságához, amelyet nyelvem kidugva nyalok végig, ő pedig felmordul. Ujjaim bejáratához vezetem, masszírozgatni kezdem érzékeny bőrét körbe-körbe, megpróbálva ellazítani izmait, míg másik kezemmel hosszára fogok, s nyelvemmel mindeközben nem állok le kényeztetésével. Láthatóan nincs ellenére semmi, hiszen nem mutat ellenállás vagy bármit, így szép lassan, továbbra is körözgetve, kellően masszírozgatva vezetem egyre bentebb mutatóujjam. Légzése sokkal szaporábbá válik, mint eddig, én pedig nem szeretném, hogy nagyon arra koncentráljon, hogy mikor dugom belé teljesen ujjam, ezért váratlanul engedem le egészen torkomig hosszát, ezzel egy időben pedig, amennyire lehetséges, felnyomom első ujjam, mire összerezzen.

Taehyung POV

Nem tudom eldönteni, hogy a fájdalom vagy a vágy söpör végig erősebben testemen. Annyit vagyok képes felfogni, hogy ez a kettő keveredve terjed szét minden porcikámban, és fogalmam sincs, mit is akarok, többet vagy inkább visszavonulót? Visszavonulót semmiképp! Nem azért jutottam el idáig, hogy aztán az utolsó pillanatban megfutamodjak. Egyébként sem tudhatom, hogy Jimin mit érez, hogy mikor mihez támadna kedve, vagy, hogy egyáltalán most mit gondolhat rólam. Nem hagyhatom, hogy ez az alkalom elvesszen, így a „többet akarok” verziónál maradok.
Megpróbálok elvonatkoztatni az ujjától, mely kényelmetlenül fekszik bennem. Szemeim szorosan összezárom, szemöldököm ráncolom a kellemetlen érzésre, s hangosan lihegek, de minden erőmmel azon vagyok, hogy megszokjam. Ő pedig ekkor ismét szopni kezd, ütemesen mozgatva fejét, így ismét elővarázsolva bennem a vágyat, a mérhetetlen vágyat, mely erre az egészre juttatott. Nem is értem, mi ütött belém, mikor csak úgy nekikezdtem ujjai benedvesítéséhez. Na, nem mintha lett volna bármi esélyem, hogy én dugjam meg őt esetleg, hiszen úgyis maga alá gyűrt volna – ismerve személyiségét -, így már tudat alatt felkészültem az alávetettségre. Nincs ellenemre, szívesen leszek én alul, ha ez neki így megfelel, ha ezzel nem riasztom el, ha magam mellett tarthatom.
- Lazulj el! – suttogja, mikor kienged szájának forróságából, s alhasamra hint apróbb csókokat.
Ujját mozgatni kezdi bennem, először csak óvatosan, majd egyre bátrabban körözgetve, én pedig csodák csodájára egészen hamar megszokom az érzést, bár ez nagyrészt annak köszönhető, hogy testem bebarangolja csókjaival, s közben hímtagom sem hagyja figyelmen kívül. El se hiszem, hogy ennyi figyelmet szentel rám. Soha nem néztem volna ki belőle, hogy egy napon képes lesz ilyen odafigyeléssel törődni velem, hogy ne okozzon fájdalmat. S most mégis így tesz. Csókjai, vagy éppen az, mikor nyelvét végigvezető vágyamon, és bíztató szavakat suttog felém, sokkal többet érnek számomra bárminél. Szeretném ezt a pillanatot örökké kiélvezni, hogy én és ő ilyen közel vagyunk egymáshoz, ilyen elképzelhetetlen, szürreális helyzetben. Azt szeretném, ha mindig kellenék neki, ha a magáénak akarna, ha velem lehetne… ha járhatnánk. Lehet, csak a pillanatnyi vágy beszél belőlem, de hihetetlenül szeretem Jimint, ennek pedig semmi sem szabhat gátat. Azóta az éjszaka óta se sikerült rádöbbennem, hogy mikor és miért szerettem meg ennyire, csak annyit tudok, hogy ezt érzem iránta, és nem akar múlni. Napról napra csak többet akarok belőle, s most, hogy végre megkaparintottam, melengeti a szívem. Bár nem vagyunk együtt, mégis jól esik a kényeztetése, az odafigyelése, hogy gondol rám, hogy ő is ugyanannyira vágyik rám, mint én ő rá – még, ha csak testileg is.
Gondolataimból az zökkent ki, mikor már három ujjával tágít. Ez is kellemetlen, sokkal kellemetlenebb, mint eddig volt bármelyik ujja, így sokkal elviselhetetlenebbnek érzem a fájdalmat is, de miatta képes vagyok eltűrni, képes vagyok bármire, csak, hogy neki jó legyen. Azt akarom, hogy belém hatoljon, hogy bennem legyen teljes hossza, s kitöltsük egymást, ez a vágy pedig hajthatatlanul visz előre. Ekkor tovább tágít, mint a többi ujjával, hogy biztosan megszokjam méretét, én pedig már rendesen izzadom az érzések tömkelegétől, s mikor már azt hinném, ennek a fájdalomnak sose lesz vége, eltalál bennem egy olyan pontot, melytől hátravetem fejem, mellkasom kidomborítom, és szégyentelenül hangosan nyögök fel, ölem jobban kezének nyomva.
- Megvan? – lepődik meg, mire csak jobban ficánkolni kezdek.
- Mégh! Kérlek!
Kérésemnek nyomban eleget is tesz, így újból eltalálja legérzékenyebb pontomat, s ott kezd masszírozgatni, én pedig fejem jobbra, balra dobálom, fennakadó szemekkel, homlokomra tapadt, izzadt tincsekkel. Az érzés úgy söpör végig rajtam, mint a hurrikán, mindenhol kellemes bizsergéssel töltve el, mely már-már túl jó, Istenfeletti érzés. Nem is tudtam, hogy ilyen létezik egyáltalán!
Ujjait egy idő után kihúzza belőlem, s a következő pillanatban már felettem támaszkodik, majd lehajolva hozzám újból összeforrnak ajkaink, és úgy csókoljuk a másikat, mintha ezer év telt volna el az előző óta. Kiéhezve marjuk egymás párnáit, harapdáljuk, mintha csak az életünk múlna rajta, mintha törvénybe lenne írva, ő pedig ekkor bejáratomhoz pozícionálja magát, s türelmetlenül löki magát belém, mire szinte felsikítok az érzésre. Ha azt mondtam az ujjaimra, hogy kellemetlen, akkor ez borzalmas! A fájdalom úgy cikázik végig rajtam, mintha áramütés érne, lábaim pedig jobban felhúzom, pedig már nagyon nincs is hova, ujjaim pedig hátába mélyesztem, erősen marva végig hibátlan bőrét, levezetve a felgyülemlő fájdalom érzését, de még ez se elég.
- Bírd ki! Jobb lesz, hidd el! Élvezni fogod – suttogja a szavakat fülemhez hajolva, mitől végigfut a hátamon a borzongás, viszont a fájdalmat nem tudja elnyomni, az túlságosan erős ehhez képest.
Csodálom a kitartását, hogy bír várni, hiszen arcán látni, hogy mennyire élvezi, hogy neki egészen más érzés, mint nekem, hogy legszívesebben már keményen döfködne, de mégis tartja magát, mert tudja, hogy nekem mennyire fáj. Élvezem, hogy ekkora figyelmet kapok tőle, hogy nem csak kihasznál, hiszen akkor simán megdughatott volna nem kímélve, ő mégis mindent megtett, hogy elkényeztessen, hogy kellően felizgasson és elvegye az eszem. Azt persze már réges-rég elvette, csak nem tud róla egyelőre. Valószínűleg abban a hitben él, hogy én is csak a hirtelen fellángolással hagytam magam, pedig ez egyáltalán nem így van. Azért ellenkeztem az elején, mert nem tudtam, hogy pontosan, miért tesz így, hogy mi a célja, higy nem-e csak egy véletlen, de minekután olyan erőszakosan ragaszkodott hozzám, nem tudtam ellenállni. Egyszerűen a karjaiba olvadtam, s teljesen átadtam magam neki. Ez már visszafordíthatatlan. A szívem és a testem is Park Jiminé örökre, még akkor is, ha ő ezt nem így gondolja. Akkor is, ha valójában csak egyetlen alkalomra kellek, mert én szeretem őt, szeretem mindennél jobban. A szívem érte dobog, így képes vagyok félretenni bármit csak azért, hogy neki jó legyen.
Végül lassan mozogni kezd bennem, csípőjét óvatosan mozdítja, hogy nehogy túlságosan fájjon nekem, és látom rajta, hogy ő is mennyire koncentrál, nehogy véletlenül idő előtt elmenjen.

Jimin POV

Az érzés, ami akkor ragadott magával, mikor beléhatoltam, teljesen elkábított. Legszívesebben azonnal mozogni kezdtem volna benne, kiélvezve a teste adta örömöket, de ő teljesen megfeszült, én pedig nem akarom azt, hogy végig csak szenvedjen alattam fekve. Az nem csak neki, de számomra is hervasztó, hogy ő nem élvezi annyira, mint én.
Vigyázok, nehogy véletlenül úgy mozduljak, ahogy az neki nem megfelelő, s kis körmeinek karcolgatásaiból érzem, mikor mennyire fáj neki, így mikor már egyre kevésbé mélyeszti belém azokat, tudom, hogy kezd hozzászokni ehhez az ismeretlen érzéshez. Nyakát csókolgatom, kidülledő erein pedig végigvezetem nyelvem, hogy kellőképp ellazítsam, ő pedig felmordulva lök egyet csípőjével hosszas percek elteltével. Veszem a jelzést, most már sokkal bátrabban mozgok benne, ő pedig lábait derekam köré tekeri, közelebb húzva magához, mire nyelvem kidugva nedvesítem be lihegéstől kiszáradt ajkaim. Végül hagyom, hogy a vágy átvegye az irányítást felettem, és lehunyva pilláimat, nyakába borulok, érzékeny bőrére lihegve. Ütemesen kezdek mozogni benne, ő pedig néha belemozdul lökéseimbe, ezzel fokozva a kedélyeket, ilyenkor pedig minden alkalmat megragadva fülcimpáját fogaim közé véve, óvatosan megharapdálom. Egyre gyorsabb ütemet diktálok, testünk pedig, ahogy egymásénak préselődik, férfiassága is közénk szorul, s ahogy mozdulok, úgy simulok hozzá is, ezzel az őrületbe kergetve a másikat.
- Jiminh! – nyög fel kéjesen, hátradobva fejét, „O” alakot formázva ajkaival, miből már tudom, hogy sikerül jó pontban eltalálnom. Megpróbálom a lehető legtöbbször ugyanott eltalálni, ami nagyjából sikerül is, így már nem csak én érzem magam a fellegek között lassan, hanem ő is.
Izmai meg-megfeszülnek az érzésre, hátamat pedig jó lesz megnézetni egy bőrgyógyásszal, mert egy-két helyen biztos vagyok benne, hogy véresre karmolta. Nyögéseink és lihegéseink hangja tölti ki a szobát, ehhez pedig társul testünk érintkezésének, csattanós hangja is, melytől még szédítőbbé válik számomra az egész. Ekkor már nem bírom tovább tartani magam, érzem, amint az orgazmus első hullámai átsöpörnek testemen, majd ugyanazt a tempót diktálva mozgok benne továbbra is, egyenesen belé élvezve, amíg az utolsó cseppeket ki nem küszködöm magamból. Amint úgy érzem, hogy az utolsó is távozik, ő is a csúcsra jut, és a nevem nyögve élvez saját hasfalára, de az enyémre is bőven juttatva fehér, ragacsos élvezetéből, mire nyomban közénk nyúlok és ujjaim köré kulcsolva verni kezdem neki gyorsan, így meghosszabbítva néhány másodperccel a gyönyört számára.
Fáradtan pihegve húzódom ki belőle, majd fekszem el mellette az ágyban. Hirtelen egy furcsa, keserű érzés járja át a mellkasom, mire nyomban oda is kapom kezem és masszírozgatni kezdem. Amint Taehyungra pillantok, a gyönyörű, kielégült, pihegő arca fogad, mintha éppen aludni készülne, szemeit is lehunyva tartja. Ekkor még keserűbb érzés jár át, mintha valami rosszat tettem volna.
Nekem teljesen elment az eszem. Megdugtam Taehyungot. Megdugtam Kim Kibaszott Taehyungot!
Hajamba túrok mindkét kezemmel és nyüszögve kezdek vergődni az ágyban. Mit tettem? Hogy mehetett így el az eszem? Hogy gondoltam ezt az egészet egyáltalán? Megrontottam! Egyértelműen megrontottam, hiszen csak úgy sugárzik belőle az ártatlanság. Ő pedig belement ebbe az egész játékba, de miért? Miért nem próbált meg még az elején megállítani?
- Taehyung – motyogom, mire hümmögve adja tudtomra, hogy figyel. – Azt hiszem, haza kellene menned.

[Ayu] Liebster Blog Award

Sziasztok!
Most nem folytatással, hanem egy díjjal érkezem, amit Zsuzsitól kaptam, aki a My Heart blog írója.
Nagyon szépen köszönöm neki a jelölést! ^^

A díj szabályai:
1. Ismertesd a szabályokat!
2. Nevezd meg, és linkeld be, akitől kaptad a díjat és köszönd meg neki (mondjuk ez szerintem alap)!
3. Válaszolj az általa feltett 10 kérdésre!
4. Tegyél fel 10 kérdést!
5. Jelöld meg azokat a blogokat (10 db), akiknek továbbadod a díjat!

1. Mióta írsz? Miért kezdtél írni?
Már egészen kicsi korom óta írok, s bár nagyon kis bénán kezdtem, számomra is feltűnt, hogy milyen sokat fejlődtem és változtam azóta. Ez a hobbim, a lételemem, nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért is kezdtem el. Egyszerűen csak megcsapott az ihlet és én azt szavakba akartam önteni. Meg akartam tanulni jól írni, hogy majd egyszer egy napon át tudjam adni az érzéseimet a világnak, hogy kiadhassak majd egy könyvet, ez pedig még mindig bennem él. Még harmadikos koromban anno, mikor volt fogalmazás óránk, élveztem az írást, azt, hogy megtanuljuk, hogyan is kell, így már akkor magával ragadott ez az egész. 

2. Van eseteg példaképed? (Író, blogger)
Író tekintetében J.K. Rowling az egyik nagy kedvencem, mivel lenyűgöző, ahogy fogalmaz, ahogy magával ragadnak a sorok. Én is szeretnék egyszer hasonló jó lenne, mint ő.

3. Mikor olvasol egy ficit, szoktál kommentelni? Ha, igen/nem miért?
Néha, de tényleg csak naaaagyon néha kommentelek. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a történet annyira elvarázsolt, hogy hú, na, most oda muszáj írnom valamit. Nem. Szimplán olyan a kedvem, de alapjáraton sehova nem írok, inkább csak likeolgatok, esetleg imádolok megosztásokat, mivel igazából szörnyen lusta vagyok írni. :D Tudom, hogy mennyit számít valakinek egy-egy elejtett komment, hiszen nekem is nagyon fontos, és már egyetlen egy is melengetni tudja a szívem, és sajnos azt is tudom, milyen, ha nem kap valaki semmilyen reakciót. Viszont én úgy vagyok vele, ha már mást nem, egy likeolással jelzem, hogy elolvastam, és jó volt. 

4. Nekem sokszor nincs időm írni, pedig nagyon szeretnék. Hallottam, hogy sok embernek szintén ez a baja, de van-e még ok amiért nem írsz, nincs időd vagy kedved?
Igen, az idő tényleg szűkös. Ilyenkor felmerül a kérdés az emberben: „Miért csak 24 óra egy nap?”.  A másik indok az a lustaság, mivel van, hogy kedvem támad írni, de egyszerűen képtelen vagyok a gép elé vonszolni a hátsóm xD. Na, meg sokszor ihlethiány is van, vagy, ha meg is van, mit szeretnék írni, valamiért elakadok, mert képtelen vagyok egy bizonyos mondat után írni bármit is, hiába tudom, hogy amúgy mit is szeretnék pontosan. Írói válság :’D.

5. Ki a kedvenc íród és miért? ( Nem kell engem említeni, nem haragszom meg, őszintén kíváncsi vagyok... na meg ha még nem olvastam tőle egy jó ficire mindig nyitott vagyok XD)
Hű, igazából vannak kedvenc blogjaim, de, ha nagyon muszáj felhozni egy példát, a Cloud9-t tudnám felhozni. Mind jól írnak egytől egyig, nincs kivételezés senkivel. Jók a történetek, és mondhatnám, hogy velük kezdtem a bts-es fanfictionök sorozatát. 

6. Mikor írsz, vannak reakcióid saját magadra? (pl.: sírsz, ha szomorú dolgot írsz le)
A vicces az szokott lenni, mikor mondjuk, leírom, hogy éppen milyen arccal néznek a karakterek és én is felveszem ugyanazt az arcot XD. Ilyenkor kíváncsi lennék, hogy egy kívülálló mit is gondol rólam XD. A példádra tekintettel pedig, nem, ez nálam így nem működik. Nem tudom, lehet, fordítva vagyok összerakva, de sokkal jobban bele tudom élni magam egy szomorú, sírós, letargikus, melankolikus történetbe olyankor, mikor épp kicsattanok a boldogságtól, mintha szomorú lennék, mivel olyankor nincs kedvem még inkább elrontani a kedvem, így olyankor meg épp ez az, hogy vidám részeket tudok írni.

7. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, én mindig nézek doromát és álltálába, mint mindig a fő hősbe két ember szerelmes. Nos, képzeljetek el úgy, hogy a párnámat fogva, hol az egyiknek, hol a másiknak drukkolok. Mikor ficit írok/olvasok ugyan ez. Mit tennétek/ tesztek, ha a ficitekben ugyan ez van. A végén mindenki megtalálja az igaz szerelmét? (húúú, de nyálas vagyok)
Ismerős érzés. :D Az esetek többségében a főszereplőnek szoktam drukkolni, de mostanság egyre többször szurkolok annak, akiről amúgy is tudom, hogy esélytelen a történet szempontjából XD. Egyébként bennem jó ideje ott motoszkál már olyan történetek gondolata, hogy meglenne ugyanígy a szokványos főszereplő páros, majd BUMM, hát, ez nem mese, igenis van ilyen a való életben, nem azzal fogsz összejönni, akivel eleinte úgy gondolnád. 

8. Ettetek már koreai ételt. Ha, igen, hogy ízlett? (bocsi kezdek kifogyni)
Konkrétan koreait nem, de ázsiait igen, még a debreceni Wasabi étteremben. Amit én rendeltem konkrétan, hát, mit ne mondjam, nem lesz a kedvencem, de egész finom volt annak ellenére. Amire viszont rájöttem, hogy instant kajákon élnék Koreában xD.

9. Mi az, amin egy fiún először megnézel?
Úgy hirtelenjében az egész lényét, de az arc, a haj az, ami sokat dob számomra. Mindegy, hogy kockahas vagy pocakos valaki, úgyis a belső fog számítani, viszont határozottan az arcot nézem meg a legjobban. 

10. Külső vagy a belső számít?
Mint az előző kérdésnél is elsütöttem már, a belső számomra fontosabb. Lehet egy alma szép, fényes kívülről, ha belülről már kukacok eszik, nem fogod megenni. Ki fogod dobni. Viszont lehetséges, hogy éppen nem a legszebb, sőt, azt hinnéd, már az is száműzetésre való, aztán kiderül, hogy az a legédesebb mind közül .

Kérdéseim:
1. Mióta írsz?
2. Mi a legnagyobb félelmed?
3. Ki az író példaképed?
4. Van-e kedvenc könyved, ha van, akkor mi és miért?
5. Kedvenc fanfiction? Többet is felsorolhatsz + miért.
6. Mit szeretsz csinálni szabadidődben az íráson kívül?
7. Van-e valami, amit kifejezetten nem csipázol egy blogon, ha úgy van megírva? Pl. Én nem szeretem a helyesírási hibákat.
8. Mit gondolsz magadról, mint író?
9. Miért kezdtél el anno írni?
10. Kedvenc kpop bandád?

A választottjaim, közé nem tudok 10-et sorolni, és akiket megjelölnék, bizonyára már kaptak jelölést, szóval csak néhányat sorolnék fel.
1. Cloud9
2. Kawaiipiekpop
3. Hana
4. SeaJin Hennah
Hirtelenjében ennyi jut eszembe. 