Cím: Stalker with love –
2.évad
Író: Ayu
Besorolás: +16
Szereplők: Taehyung,
Jungkook, Jimin
Páros: VKook
Figyelmeztetés: yaoi
Műfaj: AU, bdsm
Leírás: Taehyung huszonhét
éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége
van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami
pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?
Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Oké,
megint sokára van rész, de nézzétek el nekem. xD Részben ihlethiány, hogy mégis
hogyan töltsem ki azt a kis részt, amíg végre be tudom indítani azt a részt,
amit már kitaláltam, úgyhogy na… Másrészt el vagyok foglalva mostanság, de
azért igyekszem. Remélem, tetszeni fog ez a rész is! Jó olvasást! ^^ <3
Sikerül
kivennem néhány nap szabadságot, így megkönnyebbülten ülök vissza az autóba,
szinte meg is feledkezve róla egy pillanatra, mit műveltem előtte, s csak akkor
esik le, mikor már útnak indulunk. Nem szeretnék veszekedést, azt se, hogy
Jungkook vezetés közben húzza fel magát, így nem bírva befogni a szám,
elecsetelem, mit intéztem bent, még Hoseokra is kitérek, hogy milyen jó barát,
aggódik értem mostanság, de nem törik meg a fagyos levegő, mely kialakult
idebent. Gombóc nő a torkomban, az agytekervényeim csak úgy forognak, de hogy
őszinte legyek, ötletem sincs, mit kellene kezdenem kettejükkel. Az egyetlen,
ami biztos az az, hogy nem lenne szerencsés találkozniuk Yoongival.
Csendben telik az út, egyikünk sem
szól semmit, így mikor megérkezünk, meg se lepődöm rajta, ahogy Jungkook
idegesen lép ki az autóból és csapja be maga után az ajtót. Mély sóhaj hagyja
el ajkaim, majd én is kiszállok, majd úgy segítem ki Jimint, aki látszólag nem
hajlandó megmozdulni, de ahogy karjára fogok, kénytelenül áll fel. A fiatalabb
résnyire szűkített szemekkel nézi végig hadakozásunk, sugárzik róla, hogy nem
tetszik neki a harmadik fél jelenléte, amit természetesen teljes mértékben meg
tudok érteni.
A nappaliban leültetem Jimint magam
mellé, Jungkook viszont másfele veszi az irányt, így kettesben maradunk volt
párommal, ez mégsem érdekel jelenleg. Nyár és meleg van, ez a kombináció sehogy
sem engedi, hogy hagyjam sálban és pulóverben izzadni, így újból bepróbálkozom
nála, hogy levegyem a felesleges ruhadarabokat, de kitartó ilyen téren. A
sapkától sikerül megfosztanom, félre is dobom, nehogy vissza tudja venni, ha
pedig fel akarna állni, úgyis le tudnám teríteni.
- Elég
már, Jimin! Ne bujkálj, tudom, hogyan nézel ki! – szólok rá, de csak fejét
rázza hevesen. – Itt nem eshet bántódásod, a védelmem alatt állsz, ne aggódj!
Próbálj meg megnyugodni, ellazulni, nem azzal foglalkozni, hogyan nézel ki,
rendben?
Hosszas percekbe telik, mire sikerül
elérnem a célom, így már csak a póló marad felsőtestén, viszont valóban nem a
legszebb látvány, ami szemeim elé tárul. Nem bírom elfordítani tekintetem,
folyamatosan a sérült felületeit tanulmányozom, amitől ő feszengve mocorog
ültőhelyében, de legalább nem hisztizik tovább, hogy hagyjam békén. Meg kell
értenie, hogy itt biztonságban van, nyugodtan ellazulhat, de természetesen idő
kell neki is. Felfogta végre saját magától, mennyi ostobaságot csinált az
utóbbi időben, erről pedig még beszélnünk kell.
Később Seoyun benéz hozzánk, ma éppen
be lett hívva, így megkérem, hogy hozzon nekünk teát egy kis aprósággal, amit
falatozhatunk a nappaliban, csak, hogy ne maradjon üresen a gyomrunk. Jiminnek
most nagy szüksége van az erejére, meg kell mutatnia, hogy valóban ki tud
tartani Jungkook mellett, ha szereti, különben veszett ügy az egész.
Szinte látom magam előtt, ahogyan az
eljövetelemet követően megérkezik Yoongi, feltűnik neki, hogy nem tartózkodom a
lakásban, így a fiatalabbnak esik, hogy mégis mit művelt, mi ez az egész.
Biztosan értetlenül állt a dolgok előtt, talán még most is, ezt nem tudhatom,
viszont egy valami biztos. Olyan dühös volt Jiminre, hogy nem kímélve, nem is
foglalkozva azzal, hogy a másik ezt nem akarhatja, tulajdonképpen
megerőszakolta. Ha nem lenne elég szimplán az erőszak, még a szadista eszközeit
is bevethette, ráadásul elég durván bánhatott vele alapvetően is, hiszen a
nyakán látszik, milyen erősen kiszívta érzékeny, fehér bőrét. Emlékszem még,
hogy régebben is ilyen volt már, minden kisebb szívás meglátszott rajta, de
ilyennek soha nem láttam… őszintén szólva senkit.
- Minek
kellett idejönnöm? – szólal fel hosszas csend után rekedtes hangon. – Ezzel
akarsz büntetni?
- Én
nem akarlak büntetni – mérem végig alakját, s tudat alatt harapom be alsó
ajkam, egyre inkább megsajnálva őt, pedig jobban belegondolva, az elmúlt időben
csak megkeserítette az életem. – Mindenkinek van esélye arra, hogy jobbá tegye,
amit tett, te pedig eleget tettél. Gondolom, beszéltél Yoongival eléggé ahhoz,
hogy… hogy most így nézzél ki. Ettől többet nem tehetsz, én viszont igen,
meghálálom azzal, hogy most biztonságban tudlak. Nem szeretném, ha a városban
kószálnál, ahol bármikor rád talál.
- Hálálni
– fintorog. – Nem érdemlek hálát, ezzel te is tökéletesen tisztában vagy. Nem
azért mondtam el, hogy észbe kaptam, mert a sajnálatodra vágytam, szimplán azt
akartam, hogy tudd, nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek gondolnál. Azt
szerettem volna, ha az emlékeidben nem egy… utolsó senkiként maradok meg.
- Miért
érdekel, mit gondolok rólad?
Lassan néz fel szemeimbe, melyek
csak úgy csillognak, sok féle érzelmet tükröznek egyszerre. Nem tudok mit
tenni, automatikusan összeszorul a mellkasom, sajnálom, ami vele történt, de
magának csinálta. Való igaz, manipulálva lett, de akkor sem érdemelte volna
meg, hogy ilyen csúnyán elbánjanak vele. Mondhatnám, hogy az autóbalesetem
miatta volt, de az meg az én saját hülyeségem volt, hogy nem figyeltem oda. Fel
voltam zaklatva, nem szabadott volna autóba ülnöm.
- Saját
magamban szeretnék rendet tenni először. Ha még ez se megy, nem lehet jobb
életem az eddiginél.
- Mellettem
rossz életed volt? – csúszik ki számon a kérdés, amit jobb szerettem volna
magamban tartani.
- Nem
arra az időszakra gondoltam – sóhajt mélyet. – Tudod, elég furcsa most így
melletted ülni az elmúlt… öt év után? – gondolkozik el. – Nem értem, miért vagy
ilyen velem. Elfelejtetted, miket tettem? – Fejem rázom kérdésére, s el is
mosolyodom próbálkozására, hiszen egyértelműen azt szeretné, ha haragudnék rá. –
Akkor miért akarnál segíteni rajtam? – csuklik el hangja végére.
- Mert
ugyanolyan ember vagy, mint bárki más, aki követ el hibákat, de megbántad.
Látom rajtad, hogy megbántad, különben most nem ülnél így itt. Nem feltétlen a
külsődre értem, hanem arra, hogy nem teszel semmit, nincsenek hátsó szándékaid
és… próbálsz magad ellen fordítani, mert olyan kellemetlenül érzed magad.
Hangos léptekkel szeli át a nappalit
a legfiatalabbik tagunk, aki hosszú idő után végre hajlandó közénk merészkedni,
így mind a kettőnk figyelmét magára vonja. Idegesnek tűnik, pontosan úgy néz,
ahogyan akkor szokott, amikor dolgozik – megkomolyodva. Ez kicsit mégis másabb,
látni rajta, hogy feszült, amit teljes mértékben meg tudok érteni, most mégis
tudom, hogy magyarázattal tartozom neki. Tegnap még az ügyvédjéről prédikált
nekem, hogy fel fogja jelenteni Jimint, viszont most, hogy rávettem, hozzuk
haza magunkkal, biztos vagyok benne, hogy meginogott.
A dohányzóasztalra ül, tenyerein
támaszkodik meg a szélén. Már csak egy ing van rajta, a zakót és a nyakkendőt
levedlette valamerre, ezek szerint ma már nem lesz komolyabb tárgyalása,
megbeszélése, amire ki kellene öltöznie.
Nem néz rám, Jimint fixírozza, aki
ettől kényelmetlenül feszengve helyezkedik ültében, én pedig mélyet sóhajtok.
Végre sikerült szóra bírnom, erre megjelenik Kook és megfagy a levegő. Biztos
vagyok benne, hogy nekem megnyílna Jimin, mert ismerem már annyira, hogy
tudjam, mi a gyenge pontja. Könnyen lehet rá hatni, én pedig hatással leszek
rá, hogy teljesen kiűzzem a hátba szúrás aprócska szikráját is belőle.
- Valójában
örülök, hogy itt vagy, Jimin – ejti ki nevét olyan hangsúllyal, hogy még az én
hátamon is végigfut a hideg. – Nekünk volna egy kis megbeszélnivalónk. –
Idegesen nézek felváltva mindkettejükre, viszont az idősebb egyelőre csak
megmerevedve nézi a másikat. – Tudod, van az irodámban egy szerződés, mely
értelmében befogod a pofád. – Szemeim tágra nyílnak, s nagy késztetést érzek
arra, hogy rászóljak, ne beszéljen így vele, de inkább csendben maradok,
elvégre jogosan dühös. – Most hívjam az ügyvédem, vigyük bíróság elé az ügyet?
- Sajnálom
– süti le szemeit, nem bírva állni a szikrázó pillantást, amit meg tudok érteni.
Még én is kényelmetlenül érzem magam tőle. – Tudom, hogy… nagy hülyeséget
csináltam, ezért is mentem el a kávézóba, hogy ezt elmondjam Taehyungnak…
- És
sajnáltasd magad? – méri végig, s jól látom szemeiben, hogy lejön neki, mi
történt vele. – Képes voltál összefeküdni Yoongival? – húzza féloldalas
mosolyra ajkait, engem pedig a hideg veríték kiver tőle. – Annyi biztos, hogy
ez nem az első eredménye. Mióta jártok össze? Mi ez az egész köztetek, hm? A
kezdetektől fogva a bábja voltál? A végén még az is kiderül, hogy nem is
miattam, hanem miatta szakítottál Taehyunggal évekkel ezelőtt?
- Csak
néhány hónapja ismerem – vág közbe ezúttal ő, s szinte kapkodja a levegőt, úgy
felzaklatja magát. – Nem tudtam, hogy ki és mi ő, én nem… csak később tudtam
meg, hogy… kivel is állok szemben, mikor legutoljára aláírtam a szerződést.
Akkor már ismertem, egészen addig egészen sűrűn össze is jártunk, éppen ezért
feltűnt neki, hogy hanyagolom, alig tud elérni és még sorolhatnám. Kiszedte
belőlem, hogy veled vagyok, mikor már lejárt a szerződés időtartama, akkor
pedig… ő is mondott egy-két dolgot, amiből lejött, hogy ki ő, és… úgy éreztem,
hogy végre valaki megért.
- Megért?!
Ő?! – emeli meg hangját. – Miben értene meg?
- Elpanaszoltam
neki, hogy semmi esélyem nálad, a vele töltött időt nem vettem komolyan, inkább
csak… időtöltés volt.
- Milyen
szépen fogalmazod meg, hogy összejártatok szex partikat tartani! Amíg élt a
szerződés, akkor nem mentél hozzá, igaz? Vagy azt is megszegted?
- Nem!
Nem találkoztunk, éppen ez zavarta, ez tűnt fel neki, mivel nem mondhattam
semmit, és…
- Végül
mégis engedtél annak a lepcses szádnak!
- Utána,
de csak azért, mert elmondta, hogy ő kicsoda neked! – mutat rá a tényre, én
pedig úgy érzem, lassan sokkot fogok kapni tőlük. – Elmondta, hogy jártatok
régen, felületesen azt is elmagyarázta, hogy végül szakítottatok és… milyen
körülmények között. Igazából nem tudom, mennyi az igaz abból, amit mondott, de
biztosan van valóságalapja is, mert a szadista része egyezett veled. Boldognak
tűnt, mikor ezt mondtam neki, hogy te ezt szereted a… kapcsolataidban. Nem
tudom már, valahogyan kicsúszott a számon a szerződés, onnantól meg már nem
volt visszaút, rájött, hogy mi a helyzet és… egyezséget ajánlott.
- Egyezség?!
– áll fel dühösen, ekkor pedig én is így teszek, s vállaira fogja, csendesen
csitítgatva ültetem vissza, majd mikor úgy tűnik, nem fog újabb hirtelen
mozdulatot tenni, amitől az idősebb is megijedne újfent, visszafoglalom eddigi
helyem.
- Azt
mondta, hogy megoldható lenne, ha kisegítenénk egymást, úgyis mindketten
ismerünk téged, voltunk kapcsolatban, akkor meg kellene próbálnunk valahogyan
elérni, hogy… hát… azt az ötletet adta, hogy jöjjek vissza hozzád, de nem
mertem, túl gyorsnak ítéltem meg az időt, ezért jöttem… kicsit később, amikor
találkoztam Taehyunggal is. – Neki mindegy volt, hogy hárman vagyunk-e, én meg…
bíztam benne, hogy lehet köztünk több is, ha pedig ehhez ő kell – márpedig vele
együtt voltál, igazi kapcsolatban – akkor van némi remény. Már tudom, hogy hülyeség
volt ezt gondolnom, hogy már akkor ott rá kellett volna jönnöm, hogy ez
badarság, de ha miatta lettél ilyen, úgy gondoltam, nagy hatással van rád, ha
engem is visszafogadsz, akkor idejön ő is, majd megbeszélünk mindent, együtt
leszünk… - hadarja a végét.
- Mekkora
egy… - Ekkor ismételten elkáromkodja magát, nekem pedig állam leesik ezt
hallgatva, hogy minek hordja el őt. Az utóbbi időben eléggé ki lehet készülve,
ha állandóan ilyeneket lehet hallani tőle. – Nekem egy szóval nem említett meg
téged! Beszéltünk, de egyetlen szóval nem mondta, hogy te képbe lennél! Az
orrodnál fogva vezetett! – Szinte fújtat, én pedig azt se tudom, mihez kezdjek,
csak annyi a biztos, hogy nem szabad hagynom, hogy eldurranjon az agya. – Ebből
adódóan, mivel te nem tudtál visszajönni hozzám, ezért jött az új terv,
miszerint zaklassátok Taet?! – Kezeim emelve szólok csendesen, hogy nyugodjon
meg, de egyik fülén be, másikon ki. – Lényegtelen, így már kezd összeállni a
kép, mivel Taehyung is beszélt nekem arról, miket mondtál múltkor. Még képes
voltál kutakodni is az adatai után – horkant fel.
- Sajnálom…
- Legalább
tudom, hogy senkiben sem szabad megbízni.
- Ennyire
azért nem kell elvetni a sulykot, Jungkook – szólok közbe végre én is, mire
először emeli rám szemeit, s egy pillanat alatt hunyászkodom meg s kívánom azt,
bár ki se nyitottam volna inkább a szám.
- Te
csak ne szólj bele! Nálad naivabb emberrel még az életben nem találkoztam! Most
is miattad van itt Jimin, nem? Még Yoonginak is bedőltél, aztán egész végig az
orrodnál fogva vezettek! Állandóan csak a jót látod másokban! Van ennek szép
oldala is, de ha már ilyen szörnyen naiv vagy, az rég rossz!
Szám tátva marad, csak hebegni tudok
attól, ahogy leteremtett, az a tekintet pedig hozzá csak hab a tortán. Nem
tudok mit mondani mentségemre, mert valóban vak vagyok, anno Jiminről sem
gondoltam volna, hogy megcsalt.
Mielőtt bármi rossz történne,
Jungkook feláll az asztalról, majd vészjósló hangnemmel közli a harmadik
féllel, hogy érezze otthon magát, végül távozik azzal, hogy még dolgoznia kell,
de két szemem legyen rajta. Mély sóhaj hagyja el ajkaim, mikor távozik, s
aggódva pislogok nagyokat exemre, aki nem érzi kényelmesebben magát a
beszélgetés után. Legalább most már nekem is tiszta, mi történt.
Anno Jimin szakított velem, mert
megismerte Jungkookot, akibe beleszeretett, akárcsak én. Tudta jól, hogy nem
lehet több közöttük a domináns-alávetett kapcsolatnál, ezért képes volt hozzá
visszamenni többször is, hátha megenyhül, viszont nem is olyan régiben
megismerte Yoongit az öccsének köszönhetően, akit még pont tud, avagy tudott
tanítani. Összejártak, ismerkedtek, és mivel egyikkőjüknek sem volt kapcsolata,
gondolom szemrevalónak tartották egymást, persze, hogy egy bizonyos idő után kettesben
is találkozgattak, hogy a vágyaikat kielégítsék. Menet közben Jimin mégis
bepróbálkozott Jungkooknál, ami arra enged következtetni, hogy tudta, a tanár
nem jelent számára semmit egy néhai hancúron kívül. Természetes, hogy ez
feltűnt az idősebbnek, aki kereste őt az időtartam alatt, de nem járhattak
össze, elvégre akkor megszegte volna a szerződést, amit bár később megtett,
akkor még észnél volt ennyire. Mikor vége lett újból a kapcsolata, amelybe a
hitét vetette, ki lett szedve belőle majdnem minden, viszont éppen elég ahhoz,
hogy a lényeget elárulja, amit nem szabadna, ráadásul pont a legrosszabb
embernek, akinek csak lehet. Csak szerelmes, mindent megtenne annak érdekében,
hogy elérje, amit akar, hiszen évek óta ezt teszi, így könnyen lehetett
mozgatni, ezért lettem elkapva, hogy ne legyek útban, most mégis elém állt,
hogy mindent megbánt, nekem pedig ez éppen elég. Elég, hiszen magában őrlődik,
és az, ahogyan önmagát ostorozza a történtek után, mindennél fájdalmasabb.
Jungkooktól sem fog kedves szót hallani, elvégre jelenleg gyűlöli, de titkon
bízom benne, hogy csillapodni fognak a kedélyek. Ennek érdekében mindenképpen
beszélni fogok a fiatalabbal. Lehetséges, túl nagy szívem van, de akkor sem fogom
hagyni, hogy ugyanazon a szenvedésen menjen keresztül, amin Kook. Azt senki sem
érdemli meg, hiszen ő is csak össze volt zavarodva. Talán el kellene mennie egy
pszichológushoz, az kibeszéltetné belőle.
Egy idő után végre elkezdi
csipegetni az asztalon lévő nassolnivalókat és inni a behozott italok
egyikéből, így kicsit megnyugszom, hogy nem olyan veszett ügy ez, mint
gondolnám. Valahogyan el kellene terelnem a figyelmét, hogy ne legyen ennyire
befeszülve, viszont jelenleg ódzkodik az érintésektől, így még csak a közelébe
se tudok ülni. Nem szeretném elijeszteni.
Bekapcsolom a tévét, majd átnyújtom
neki a távirányítót, hogy nézzen, amit szeretne, ebből pedig automatikusan arra
gondolok, hogy bezzeg Jungkookkal mekkora harcot levágtunk tegnap, mikor nem tudtuk
eldönteni, mit is nézzünk. Idő közben persze megjött a felmentőnk, így
abbamaradt a gyerekes harcunk, én mégis élveztem minden percét, hiszen legalább
sikerült végre visszanyernie önmagát.
Az
iroda ajtajánál megállok, mely résnyire nyitva áll, minekután Jiminben bízva
hagytam magára, habár Namjoon ott ólálkodik körülötte. Mély levegőt veszek,
próbálom összeszedni a gondolataim, hogy érthetően megmagyarázzam páromnak ezt
a váratlan empátiámat az exemmel, de valamiért úgy érzem, sehogy se tudnék jól
kijönni belőle. Azt mondta, nagyon jó indokom legyen rá, hogy ő itt van,
viszont ez már hosszú órák óta így van, mi pedig még nem is beszéltünk. Nem
szeretném, hogy a kapcsolatunk rovására menjen ez az időszak, mivel hiába
értünk el áttörést, mégis bennem van a félsz, talán túlontúl naivnak fog nézni,
ez pedig huzamosabb ideig ki fogja váltani olyan szinten a nem tetszését, hogy
bármi megtörténhet. Ettől nem is kellene félnem, de mégis, hogy részben miattam
történik ennyi rossz mostanság, ráadásul Jimin is itt van a házában, aki tegnap
még fogva tartott, aztán fel is akarta jelenteni őt, most mégis tartja magát,
ez pedig egyedül miattam történik.
Csendesen kopogok be, majd tárom
szélesebbre az ajtót, hogy be tudjak nézni rajta. Jungkook az ablak előtt áll,
érkeztemre pedig hátranéz, de nem mond semmit, így ezt egy igennek veszem, hogy
bentebb mehetek, amit meg is teszek. Bezárom magam mögött az ajtót, majd
egyenest felé veszem az irányt, végül mögötte megállva átölelem derekánál
fogva.
- Beszélnünk
kell – szólok váratlanul, mikor már ő is szembefordul velem, szemei pedig tágra
nyílnak szavaim hallva.
- Nem!
- Mi?
– pislogok értetlenül karjai között.
- Ha
egy nő azt mondja, beszélnünk kell, az kettőt jelenthet. Terhes vagy szakítani
akar. – Értetlenül ráncolom szemöldököm, s nyitom is szám, hogy rákérdezzek, mi
ütött belé, de gyorsan folytatja. – Mivel te nem lehetsz terhes, ezért ebből
adódóan a másik opció lehetséges, azt meg nem akarom hallani.
- Megártott
a munka? Nem vagyok nő! – teszem csípőre kezeim, így elhúzódva tőle, ő pedig
vállat von.
- A
kapcsolatunkban te vagy a nő.
Szám tátva marad, ismét csak hebegni
tudok, ő pedig önelégülten mosolyodik el. Úgy érzem, mintha revansot akarna
venni azért, amiért idehoztam egy nem kívánatos személyt számára a saját
házába, ezért csipkelődik és beszólogat. Legyen. Ha ő így, akkor én is így.
Akkor leszek a nője a kapcsolatunkban. Majd meglátja később, milyen nő tudok
lenni!
- Akkor
is beszélnünk kell, de örülök, hogy jobb a kedved most már. Ha van elég erőd a
piszkálódáshoz, akkor már megnyugodtál. Mindenesetre nem szakítani jöttem,
hanem azért, hogy megbeszéljük Jimint. – Elfordítja tekintetét, a név hallatán
egy pillanat alatt változik meg a hangulata, mire már csak szemeim forgatom. –
Tudom, hogy egy idióta.
- Na,
látod, ehhez van szemed!
- Ettől
függetlenül könnyen befolyásolható, mindig is az volt, és mivel össze volt zavarodva,
persze, hogy élt a lehetőséggel, ami felkínálkozott neki.
- Ha
tudta, hogy Yoongi kicsoda, akkor tudnia kellett volna, hogy mit tehet vele is
azok után, hogy már párszor feküdtek össze addigra.
- Próbáld
megérteni! – sóhajtok mélyet, de nem tetszik neki a helyzet. – Tudom, hogy jó
indokot akartál hallani, de megvan az okom rá, hogy itt legyen, biztonságban.
Ha valaki, akkor te nagyon jól tudod, hogy milyen érzés, ha kegyetlenül
elbánnak veled, márpedig ha őt most a városban hagyjuk, akkor Yoongi megtalálja,
és újra képes lesz rá kezet emelni, akár ugyanazt végbe vinni, amit veled, mert
ő egy igazi, született szadista. – Újabbat sóhajtok. – Figyelj! Én is haragszom
rá, mert sok bajt okozott, de gondolj bele abba, hogy talán, ha ő nincsen, nem
okoz ennyi galibát, akkor most nem tartanánk itt. Bármennyire is furcsa
kimondani, de tulajdonképpen az ő hülyeségének köszönhetjük, hogy sikerült
megbeszélnünk mindent, mert ha nem állít be hozzád, akkor nem tartom kizártnak,
hogy most a szerződéssel élnénk együtt, nekem meg az nem kell… és neked sem.
- Azt
próbálod mondani, hogy ne jelentsem fel? – fonja keresztbe karjait mellkasa
előtt, én pedig bólintok. – Úgy gondolom, hogy nélküle is megbeszéltük volna
idővel a dolgokat.
- Hamarabb
elegem lett volna, hisz ismersz.
- De
nem bántottalak volna, ha úgy alakul, mert nem vagyok rá képes, és most
felejtsd el a legutóbbit, ami a féltékenységből történt. Azt még mindig bánom –
süti le szemeit.
- Azért
írtam alá, mert bíztam benne, hogy meg tudlak változtatni, ha pedig nem
sikerül, úgyis eljövök. Részben bíztam benne, hogy talán elfeledteted velem,
hogy mit érzek, de legbelül tudtam, hogy ez badarság. Mindenesetre szeretném,
ha megtűrnéd magad mellett, amíg nem csillapodnak a kedélyek. Yoongit így talán
egyszerűbben le is lehetne rendezni. Biztos vagyok benne, hogy keresni fogja
Jimint, ahogyan hozzád is vissza akar jönni.
Levágja magát székébe, s
gondterhelten túr hajába. Látszik rajta, hogy újból ideges, de erről beszélnünk
kell. Igen, én is haragszom Jiminre, sok rosszat tett, de ezt a kegyetlenséget
senki sem érdemli meg. Az sem kizárt, hogy a fejében gondok vannak, azt pedig
kezeltetni kell, egy pszichológust lehetne intézni neki, hogy jobb legyen. Ez
már beteges megszállottság volt a részéről, hogy ennyire maga mellett akarta
tudni Jungkookot és ezt a rosszat meg kellett tapasztalnia ahhoz, hogy megvilágosodjon
arról, ez nem jó, amit tesz. A lényeg, hogy észbe kapott, most itt van,
biztonságban, beszél is nekünk, nem titkolózik, így a hasznunkra is válhat a
jelenléte. Jungkooknak most szüksége van rá, elvégre a segítségével talán
könnyebben le tudnánk rendezni Yoongit, bár arról fogalmam sincsen, hogyan s mi
módon.
- Hatalmas
szíved van – néz fel rám hosszas percek múltán, majd kinyújtja felém kezét. –
Gyere ide!
Teljesítem kérését, tenyerébe
helyezve enyémet, már magához is húz, hogy ölében helyezkedhessek el, viszont
ezúttal oldalasan ülök rajta, így karjaim nyaka köré fonva kapaszkodom, ő pedig
derekamnál fogva tart meg. Egyik kezével
elenged, végigsimít arcomon, én pedig automatikusan bújok tenyerébe, amit megmosolyog,
ezzel az én arcomra is jókedvet csalva.
- Legyen,
ahogyan szeretnéd – jelenti ki váratlanul, mire meglepetten húzom fel
szemöldökeim. – Nem jelentem fel, ha nem tesz több rosszat és tud segíteni, de
ha nem – emeli mutatóujját -, akkor kénytelen leszek a törvényt hívni
segítségül.
Örömömben, hogy sikerül elérnem, ne
essen a másiknak, szorosan ölelem magamhoz, a vigyor pedig letörölhetetlen
arcomról. Nem is értem igazán, minek örülök ennyire, mikor igaza van, csak a bajt
hozza a fejünkre, ráadásul garancia sincsen rá, hogy mellettünk marad, de
legalább ad egy esélyt, én pedig bizakodó vagyok. Lehetséges, van benne valami,
hogy túl naiv vagyok.
- Ezért
persze az adósom vagy – súgja fülembe, mibe beleborzongok. – Remélem, emlékszel
még, hogy bármikor megköszönheted nekem a kedvességeim.
- Ó,
természetesen – húzódom el -, uram? – húzom fel fél szemöldököm, az ő
pillantása pedig egy pillanat alatt sötétül el. – Hm, ahogyan elnézem, lesznek
dolgok, amiket nem fogsz tudni kinőni – gondolok a bizonyos szintű szadista
oldalára, mely beleivódott már az életébe, viszont nem félek tőle, tudom, hogy
csak élvezném a helyzetet.
- Úgy
húzd az agyam, hogy ezúttal nem csak neked lesz részed jóban ezen az asztalon. –
Elnevetem magam fenyegetésére.
- Most
féljek?
- Lehet,
jobban tennéd, mivel elég pimasz vagy – vet egy pillantást ajkaimra, én pedig
teljesen megfeledkezem arról, hogy milyen helyzetben is állunk most, csak felé
összpontosulnak gondolataim. – Egyébként is ideje lenne visszacserélnünk a
szerepeket a tegnapi után…
- Vissza…?
– Végig sem tudom mondani kérdésem, már ajkaimra is tapad, én pedig nem vagyok
rest viszonozni azt.
Teljesen belefeledkezünk egymásba, mintha
nem is éppen a munkájára kellene figyelnie vagy bármi másra. Ajkaink türelmetlenül
simogatják egymásét, viszont érzem rajta, hogy most kissé feszültebb, sugározza
a dominanciát, mint az elején, én pedig szíves-örömest vetem bele magam egy
újabb játszmába vele. Már az ölében ülve megszabadít felső ruházatomtól, amiért
rá is szólok, hogy nem kellene, pedig tisztában vagyok vele, ha egyszer beindul,
nincs visszaút. Ha elhatározta, hogy akar magának, akkor meg is fog kapni, én
pedig örömmel adom át újra és újra testem annak az élvezetnek, gyönyörnek, amit
ő ad.
Felállva a székből felültet az
asztalra, majd türelmetlenül szedi le rólam a ruhadarabokat az utolsóig,
mindent, hogy így aztán már teljesen meztelenül helyezkedjek el előtte. Őt is
hamar megfosztjuk a felesleges anyagoktól, így összesimulva csókoljuk egymást
tovább, elfeledve a fájdalmat, a gondokat, helyette csak kettőnkre
koncentrálunk.
Átnyújtom
a tiszta ruhákat Jiminnek, amik az enyémek és még ebben a szobában vannak, ahová
minden alávetett került eddig, de most újból van, aki elfoglalja ezt a helyet.
Mivel Jungkook nem hajlandó az idősebb elé állni, ha már ennyire ragaszkodtam ahhoz,
hogy itt lehessen, nekem kell figyelnem rá és odaadni neki mindent, amire csak
szüksége lehet. Nem beszélünk túl sokat, elmegy zuhanyozni, én pedig az
ideiglenes ágyára ülve várom meg. Rajta szeretném tartani a szemem, ameddig
csak lehet, de bízom benne, hogy nem fog megszökni. Engedélyt kapott, hogy itt
lehessen, ettől közelebb pedig aligha lehetne a szerelméhez, nem lenne értelme
annak, ha elmenne.
Összerezzenek, ahogy mellettem
valami zúgni kezd, de nem látok semmit, így félredobálom a ruháit, melyek alatt
a telefonja rejtőzködött eddig. Szemeim a kétszeresükre nőnek, ahogy meglátom a
nevet a kijelzőn, s azt is, hogy vannak már nem fogadott hívásai. Vajon mióta
keresheti és ő mióta nem reagál ezekre a hívásokra? Fel kellene vennem? Mondjam
meg Yoonginak, hogy takarodjon az életünkből? Nem, nem szabad szítanom a tüzet,
de talán, ha csak felveszem, de nem szólok bele…
Fejem rázom elhessegetve a kelletlen
gondolatokat. Nem fogok turkálni az életében ilyen módon, különben még neki is rosszat
teszek vele, most pedig az a célom, hogy újra jó útra terelődjön az élete. Nem
olyan ember ő, mint amilyennek mutatja magát az utóbbi időben, hiszen
emlékszem, milyen volt régen. Szerettem, megvolt rá az okom, mert aranyos,
kedves, segítőkész fiú volt. Imádtam vele tölteni az időmet, de ő rám unt,
mivel megismerkedett Jungkookkal, ezért természetes, hogy az izgalmasabb élet
felé vette az irányt. Fiatalok voltunk, első kapcsolat volt, kíváncsi lehetett,
mit tud nyújtani számára egy szexi vállalatörökös, akitől bármit megkaphat,
cserébe csak alá kell vetnie magát az akaratának. Jungkooknak nem szabadna
nekiesnie, hiszen ezzel elriaszthatja, de megértem, ha nem akarja látni. Ez még
mindig egy jobb opció, minthogy kiossza.
A hívás abbamarad, a torkomban pedig
gombóc nő. Még mindig nem találtam ki, mit kellene tenni ellene, de egy biztos,
Jiminre szükségünk lesz ebben, hiszen valahogyan találkozni kell a tanárral, de
mégis biztonságban kell maradni. Jungkooknak kell megerősödnie, neki kell
beszélnie az exével, rendeznie a múltban történteket. Bízom benne, hogy nem fog
összeomlani újra.
Bízom a szerelmemben, Jeon
Jungkookban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése