[19/25] Stalker with love [2.évad]

Cím: Stalker with love – 2.évad

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Jimin, Seoyun

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Éééés végre betartottam az egy hetet! Remélem, tetszeni fog! ^^

 

Jungkook hamarabb felkel, mint én, s bár nem szeretne felkelteni, mégis sikerül neki, mivel apró, de annál érzékibb csókot nyom homlokomra. Fáradtan pislogok rá, ő pedig elmosolyodva simít végig hajamon, majd indul is dolgozni, engem pedig újból elnyom az álom. Már fényesen süt a nap, mikor ismét felébredek, s nagyokat nyújtózok a takaró alatt. Furcsa mód legyek akármennyire felzaklatva, Jungkook mellett mindig jól tudok aludni, ami a jelenlegi körülményeket nézve nagy szó.

            Felkapok magamra egy kényelmesebb ruházatot, majd lemegyek a konyhába, hogy megreggelizzek, viszont nincs sok dolgom, Seoyun rendelkezésre áll és pillanatok alatt összedob nekem valami finomságot. Természetesen beállok mellé segíteni, amit először elutasít, majd végül elfogadja, hogy nem tud lebeszélni róla. Hálásan mosolyog, s így egy kisebb beszélgetésbe is elegyedünk, kérdezget elsősorban a főzési tudományomról, hogy kitől tanultam, végül valahogyan áttérünk a kapcsolatomra, így most már ő is tisztában van vele, hogy igen, a ház ura megállapodott végre egy ember mellett. Sikerül is megmagyaráznom neki, hogy mi is a helyzet, hogy ez most tényleg komoly, nem úgy, mint az előzőek, s nagyjából meg is érti. Úgy tűnik, neki úgy jött le az egész, hogy Jungkook állandóan váltogatja a partnereit, de közben mégis kicsit hosszabb ideig szeret együtt lenni eggyel. Meg tudom érteni a feltételezést, elvégre annyit látott, hogy mindig más mászkál a ház falai között. Azt is megtudom, hogy elsőre azt hitte, én is ugyanolyan futókaland leszek, de ő is látja, hogy az én esetemben többről van szó, ettől pedig sikerül feldobnia a napom.

            Mivel nem futok össze Jiminnel sehol és azt is megtudom, hogy még nem járt a konyhában, egy tálcára összekészítek neki is egy adag ennivalót, majd így indulok az emeletre, hátha csak a szobájába van zárkózva, magába roskadva. Feltételezésem nem csal, halkan bekopogok, végül benyitva látom, amint az ágyon kuporog magzatpózban, engem meglátva pedig nagy szemeket mereszt rám. Megkönnyebbülten engedem le vállaim, ahogy tudatosul bennem, bizony nem szökött meg az éjszaka folyamán, így boldogabban ülök le vele szemben, majd csúsztatom hozzá a tálcát.

            -           Hogy érzed magad? – indítom meg a beszélgetést, míg ő nekilát a falatozásnak. – Tudtál aludni?

            -           Nem – dörmögi. – Bár jobb itt, mint otthon, ahol… bármikor megtalálhat.

            Nem szólok többet, megvárom, míg befejezi az evést, majd elhúzva tőle a tálcát, beülök mellé, amitől összehúzza magát, kissé rémülten néz rám, de nem érdekel. A háttámlának dőlve kényelmesen helyezkedem el egészen közel hozzá. Azt akarom, hogy megszokja a közelségem, hogy tudja, bennem megbízhat.

            -           Tőlem nem kell félned – mosolygok rá bátorítóan. – Tudod, azon gondolkodtam, hogy talán kellene neked keríteni egy pszichológust. Ne érts félre, tudom, hogy milyen vagy, azt is, hogy nem vagy őrült, de ha benned évek óta ilyen szinten dúl ez a hogyan is nevezzem… zaklatottság, hogy nem lehettek együtt Jungkookkal, akkor szükséged lenne rá. Emiatt csináltál ennyi ostobaságot az utóbbi időben. Ha átgondolnád…

            -           Nem akarom – vág közbe, én pedig mélyet sóhajtok. – Tudod, kicsit olyan érzésem van, mintha te loptad volna el tőlem, mivel én ismertem hamarabb, én voltam vele együtt már öt éve is, de tudom, hogy ez nem ér semmit. Nem szabadna így éreznem, de mégse tudok ezen változtatni. Majd idővel megszokom, ettől függetlenül nem kell pszichológus, majd… nem tudom…

            -           Jól van, akkor majd enyelgünk a szemed előtt, hátha hozzászoksz – kuncogom, mire fintorba húzódnak arcizmai. – Csak vicceltem! – mentegetőzöm, de azért továbbra is vigyorgok.

            -           Lehet, mégis szükség lesz orvosra ezek után, ha megteszitek.

            -           Pedig nem garantálhatom, hogy nem fogsz látni semmit – vonok vállat, neki pedig továbbra is nemtetszése kiül arcára. – Azért vagyok most itt igazából, mert a történtek után mi is azt beszéltük, hogy jobb lenne, ha mellette lennék, amíg nem csillapodnak a kedélyek, most meg te is ugyanezért vagy itt. Mondhatjuk, hogy ez egy biztonsági ház. Nem, nem is ez a megfelelő szó rá, nem is tudom, egy őrzött, vagy inkább egy zárda, mert nem mehetünk a városba, nehogy Yoongival összefussunk. Szerinted ki tudnám ütni? Nem, ez nem az én feladatom, csak szépen, csendben, nyugis körülmények között kell ezt lerendezni.

            -           Te még mindig ugyanolyan hülye vagy, mint régen – morogja, majd egy mélyet sóhajtva, ellazulva fordul felém testével és dől neki kényelmesen a háttámlának, én pedig elmosolyodom szavai hatására. – Nem is csodálom, hogy Jungkookot is sikerült megtörnöd, amilyen személyiséged van.

            -           Ezt bóknak veszem.

            Először sikerül mosolyt kicsalnom belőle, ez pedig boldogsággal tölt el. Sikerül ellazítanom, biztonságot nyújtanom számára, s még jobb kedvre is tudom deríteni, ettől többre pedig nincs is szükségem. Ha már velem elvan, akkor Jungkook nem fog gondot okozni. Jelenleg nem fogom zavarni, mivel dolgozik, miattam pedig nem szeretném, hogy megint félbe maradjon, egyébként is biztosan vannak még beütemezve tárgyalásai mára, ezért nem szeretném zaklatni. Majd estefelé ráérünk beszélni, hogy mi a helyzet, hogyan tovább, addig is gondoskodom az exemről.

            -           Nem szerettem volna kutakodni, de az este láttam, hogy Yoongi hívogat. Miért nem veszed fel?

            -           Nem akarok beszélni vele. Nem olyan, mint Jungkook, hogy ki tudná nyomozni, hol vagyok, de még a hangjára se vagyok kíváncsi. Rosszul leszek tőle.

            -           Tetszett? – kérdezem váratlanul, mire meglepetten húzza fel szemöldökeit, majd lesütve szemeit adja meg a választ.

            -           Csak annyira, hogy összejárjunk, többet nem akartam, ahogyan ő sem.

            -           Elképesztő! – pislogok nagyokat, amivel értetlenségét váltom ki. – Te hogy vagy képes csak így belevetni magad egy ilyen személlyel kalandba? Bezzeg, amikor én akartam, nem jött össze, mert ott volt Jungkook, de ez lényegtelen, egyébként se lettem volna rá képes. Szóval sok egy éjszakás kalandod volt?

            -           Jungkook is összefeküdt pár fickóval előtted és előttem is már, akikkel nem gondolta komolyan. Miért lettél ilyen izgatott ettől?

            -           Szóval voltak – adom meg magamnak a választ, ő pedig csak fejét rázza. – Milyen férfi lett belőled! Nem is tudom, miért gondoltalak kisangyalnak. Jobban megnézve, sugárzik rólad, hogy vevő vagy az ilyenre.

            Kisebb vitába elegyedünk arról, miszerint milyen is ő valójában, de nem tud átvágni, már lebuktatta magát, hogy a szakításunkat követően voltak neki mások is. Ki gondolta volna, hogy ilyen lesz? Azt hittem, ha már ennyire odavan Jungkookért, akkor van annyira kitartó legalább, hogy Yoongin kívül mással nem fekszik össze, de ezek szerint mégis. Nem mintha lenne beleszólásom, sőt, meg tudom érteni, elvégre elég szemrevaló, bárkinek megtetszene, de akkor sem hittem, hogy a jövőben ilyen lesz, aki könnyen enged idegeneknek is. Biztosan ki volt éhezve, amíg nem lehetett a szerelmével, ráadásul engem is elhagyott, így hozzám sem fordulhatott már, pedig míg nyugodt szívvel csalt, ezt csinálta. Igaz, egyre inkább elhidegült tőlem, láttam rajta, hogy annyira nem fűlik a foga hozzám, de akkoriban még csak nem is sejtettem, hogy azért, mert más tetszik neki. Ha arra gondolok, hogy nem is rám gondolt közben, mikor én támaszkodtam felette, fájdítja a szívem, de ez már a múlt, nem éri meg foglalkozni vele.

            Együtt visszük le a tálcát a konyhába, ahol Seoyun már az ebéden dolgozik, viszont így is elveszi tőlünk a koszos tányérokat, hogy ő takarítsa el. Kihasználom, hogy csak a mosogatóba rakja a tányérokat, és míg odafordul az ételhez, beállok a csap elé és nekiállok a takarításnak. Hasznosítani szeretném magam, ha már itt vagyok, s ebben az sem gátolhat meg, hogy jelen pillanatban is helytelenítően rázza fejét a bejárónő. Jimin helyet foglal az étkezőasztalnál, látom rajta, hogy gondterhelt, nem tud magával mit kezdeni, de majd nemsokára a kezébe nyomom az egyik porolót, amit kikérdezek szépen, hol található a többi takarítóeszközzel együtt, és nekilátunk a ház feltakarításának. Elég nagy, úgyhogy időigényes és nem épp egy emberes munka, úgyhogy adok én neki feladatot, amivel el tudja terelni gondolatait.

            Minden úgy történik, ahogyan tervezem, így a legfelső szintről indulva már takarítjuk is a szobákat, felseperjük, felmossuk az ezt igényelő helyeket, a többit porszívózzuk, a szekrényeket leporoljuk. Úgy tűnik, Seoyunnak nem sok ideje lehet a ház karbantartására még a főzés mellett, elvégre az is elég sok időt igénybe vesz, bár a földszint határozottan ragyogóan néz ki. Bizonyára ez a munkaterületnek köszönhető, elvégre a tárgyalásokra érkező üzletemberek nem egy mocskos helyet szeretnének látni. Úgy vélem, arra a részre kellően odafigyel, de fel nem feltétlen jut.

            Ahogyan telik az idő, Jimin egyre inkább ellazul mellettem, s kezdi azt az érzést előidézni bennem, amit öt évvel ezelőtt is, tehát jól érzem magam a társaságában, nem érzek haragot, s sajnálatot sem. Az egyetlen, amire összepontosítok az a takarítás, amibe belefeledkezve egyszer csak hirtelen fordulva egyet, eltalálom az idősebbet a porolóval, egyenesen arcon találom vele. Kezeim szám elé teszem, ahogy ő is az érintett területre teszi övét, s először csak morog magában, végül egymás szemébe nézve egyszerre tör ki belőlünk a nevetés.

            Az ebédidő is elérkezik menet közben, így miután a legfelső szinttel pont végzünk is, az eggyel lentebbin hagyjuk a takarítószereket és eszközöket, hogy aztán magunkat is rendbe szedve térjünk vissza a konyhába.  Seoyun megköszöni a segítségünket, majd közli, hogy már evett, úgyhogy ő menne, ma még van egy kis dolga, feltéve, ha szükségünk van rá valami fontos ügyben, de ha a ház tulaja nem marasztalja itt, akkor én sem fogom. Mosollyal az arcán távozik, én pedig megterítek három főre, gondolván, majd szólok neki perceken belül, hogy jöhet, de amint a külső pultra éppen átpakolom az ételeket, hogy onnan könnyebben elérhető legyen, gondolataim személye már be is lép. Ezek szerint a bejárónő még utoljára bement hozzá.

            -           Már tálalok, ülj csak… - szólnék, hogy foglaljon helyet, majd én megcsinálom a többi apróságot, amit még kell, hogy végre ehessünk, viszont mielőtt be tudnám fejezni, mellém ér, kezeit derekamra helyezi, és fülem mögé csókol, amitől automatikusan átjár a borzongás, s egy pillanatra le is hunyom szemeim, majd csak aztán realizálom, hogy mit művel. – Jungkook, te mit… - fordulok vele szembe, ő pedig ártatlan szemekkel mered rám, továbbra is rajtam tartva kezeit. – Csak ülj le! – köszörülöm meg torkom, mivel elég zavarban érzem magam, hiszen tudom, hogy mögöttem az étkezőasztalnál ott van Jimin.

            Párom bólint, majd elengedve egyik kezével egészen hozzám simul, én pedig megfeszülök. Oldalra pillantok, mit művel, így elcsípem, amint Jiminre néz túl sokatmondó szemekkel, s közben lecsíp a sült húsból egy apró darabkát, melyet szájába véve folyamatosan a másikat nézve rágcsálja el olyan szexisen, mint ahogyan még talán sosem láttam. Menet közben visszaegyenesedik, az én tekintetem is fogva tartja egy rövid ideig, majd ezúttal nyakamra nyom egy elég hangosan cuppanó csókot, csak ezután tesz egy lépést hátra, miközben ujjairól szopogatja le a hús zsírját.

            -           Finom! Seoyun ismét kitett magáért – mosolyogja, majd megkerülve a pultot már megy is a megszokott helyére.

            Hitetlenül pislogva fordulok utána, de egy szó sem jön ki a torkomon. Tudom, hogy azt mondtam Jiminnek, elkerülhetetlen, hogy lásson a kettőnk kapcsolatából bármit, viszont ez nem véletlen megmozdulás volt. Még szerencse, hogy úgy terítettem meg, ahogyan szoktunk ülni, egymással szemben, viszont az exem magam mellé ültettem. Így esetleg korlátozni tudom a fiatalabbat, ha elszaladna vele a ló.

            Kiteszem az asztalra kisebb adagokban az ételt, hogy szervírozhasson mindenki magának. Egy-egy tál rizset is leteszek mindenki elé, majd végre helyet foglalok én is, így nekiláthatunk a falatozásnak. Kinézek magamnak egy szimpatikus darab húst, majd már nyúlok is érte a pálcikákkal, viszont amint elérem, a velem szemben ülő is arra teszi övéit. Próbálok szépen pislogni rá, hogy adja nekem, viszont ez idő alatt gyorsabban cselekszik, elveszi a finomságot előlem, viszont meglepő módon az én rizsemre teszi, nem a sajátjára, amire már hálásan mosolygok.

            -           Úgy hallottam, takarítottatok – szólal fel egy falat rágcsálása közben.

            -           Ha már mindketten rajtad élősködünk, akkor valahogyan meg kell hálálni – vonok vállat.

            -           Már mondtam neked, hogyan hálálhatsz meg bármit nekem – vet rám egy pajzán mosolyú pillantást, én pedig félrenyelem az éppen megrágott darab ételt, így köhögve ütögetem meg mellkasom.

            Szemem sarkából látom, amint Jimin megnyalja ajkait, majd azokat összepréselve nyúl poharáért, melybe öntöttem már vizet, mielőtt a harmadik fél is megérkezett volna. Rendbe szedem magam, úgy nézek fel a velem szemben ülőre, aki önelégülten mosolyog rám, viszont pont elcsípem, ahogy tekintetét elveszi a mellettem ülőről. Gyanúsan méregetem, azt akarom, hogy szavak nélkül is lássa, nem tetszik, amit csinál. Alapvetően nem lenne bajom vele, tudom, hogy tud ilyen is lenni, de ezt szándékosan teszi, tetszik neki, hogy ez nincsen az idősebb ínyére.

            -           Szóval meddig jutottatok?

            -           Csak a legfelső szinttel végeztünk, de majd folytatjuk ebéd után, és meg ne szólalj! – tartom fel mutatóujjam, mire mind a ketten meglepetten néznek rám, erre viszont szükség volt, ugyanis már megint egy lopott pillantást vetett a másikra, majd már nyitotta is száját, hogy mondjon valamit, én pedig biztos vagyok benne, hogy már megint valami kétértelmű elszólást szeretett volna elejteni vagy bármi hasonlót, amivel felbosszanthatja a nem kívánatos személyt. – Csak egyél!

            Hosszasan néz szemeimbe, majd ismételten Jiminre, akire ekkor én is vetek egy pillantást, s látom, hogy felveszi a kontaktust a fiatalabbal. Szinte érzem, ahogyan szikrázik a levegő kettejük között, Jimin részéről azért, mert kezd elege lenni a helyzetből, Jungkook részéről pedig az egész lénye, hogy egyáltalán meg kell tűrnie maga mellett. Szándékosan hangosan sóhajtva fordulok vissza az ételem felé, majd végre ők is újból nekilátnak, aminek rendkívül örülök jelen pillanatban. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy nem képesek egy picit egy levegőt szívni, legalább az ebéd idejére. Egész nap nem kell egymást látniuk, akkor tűrjék meg egymást. Biztos vagyok benne, hogy Jiminnek is lenne egy két szava a másikhoz, de tisztában van vele, hogy mennyi rosszat tett, ezért inkább lenyeli a sok piszkálódást, mindent, ami tulajdonképpen ellene irányul. Úgy érzem, két gyerek mellett vagyok, mivel Jimin is meghülyült az évek alatt és Jungkook sem sokkal különb jelenleg. Nem én vagyok a legidősebb, mégis úgy érzem, mintha több évet mondhatnék magaménak, mint ők együttvéve.

            Teli hasamra téve kezeim dőlök hátra a székben, majd elégedetten mordulok fel, miközben ők is lassan befejezik az étkezést, s örülök, hogy sikerült csendben végigülni.

            -           Ez nagyon finom volt – jelentem ki lehunyt szemekkel, s fejem is hátravetem.

            -           El kell ismerni, Seoyun profi ebben, de téged nem lehet überelni. Te finomabb vagy – támaszkodik meg könyökein, az asztalon, én pedig azon nyomban felkapom fejem és fülig pirulva nézek farkasszemet a velem szemben ülővel, aki először ártatlanul pislog rám, majd Jiminhez fordul. – Nem igaz, Jimin? Ó, milyen kár, hogy te talán már nem is emlékszel rá! – A szólított is felveszi a paradicsom színét, s ha azt hinnénk, ennyi volt, tévedünk. – Mai napig nem bírom megérteni, hogyan tudtad elhagyni, de ezért nem foglak leszidni, hálás vagyok érte, így legalább az én életembe került. Taehyung hűségesebb annál, hogy szakítson veled ilyen hülyeségek miatt, mint ami miatt te tetted. Várjunk, ez már a múlt? Nem kellene hánytorgatni? Milyen kár, pedig meg akartam köszönni! – Azzal feláll az asztaltól, mellém lép, én pedig nagy szemekkel, kimelegedve követem őt tekintetemmel.

            Váratlanul ér tette, ahogy egyik kezét a szék háttámlájára teszi, majd lehajolva hozzám másik kezébe veszi állam, úgy fordítja maga felé arcom, hogy megcsókolhasson. Szemeim először tágra nyílnak, majd szorosan hunyom le őket, füleim szinte már égnek zavaromban, s hirtelenjében annyira lesokkolok, hogy mozdulatlanná dermedek, így se nem viszonzom, se nem tolom el magamtól. Mindennek ellenére úgy mar ajkaimra, mintha képes lenne akár itt helyben leteperni, én viszont nem tudom elengedni a tudatot, hogy ki van mellettünk.

            Hallom a szék kitolódásának hangját, s ekkor végre Jungkook is elszakad tőlem, én pedig a pillanat hevében azonnal ránézek, viszont ő nem engem figyel. Jiminre kapom tekintetem, aki ajkait összepréselve, szemöldökét kissé összehúzva néz felváltva ránk.

            -           Ha enyelegni szeretnétek, szóljatok, és már itt sem vagyok – szólal fel most először, hangja pedig megremeg, biztosan majd’ megpukkad a féltékenységtől, amit valójában meg tudok érteni. – Legalább ne bámulnál állandóan közben… - dünnyögi el a végét, amire már felcsillannak szemeim, és mérgesen nézek vissza a fiatalabbra. Mi az, hogy Jimint bámulja, miközben engem csókolgat?!

            Jungkook oldalra lép és a külső pultnak csapja kezét, ahogy az idősebb megindulna el mellettünk, így viszont megreked, s kissé rémülten is néz vissza a másikra.

            -           Nincsen jogod arról véleményt nyilvánítani, hogy mit csinálhatok a saját házamban, főleg, hogy te csak egy megtűrt személy vagy itt, az is kizárólag Taehyung miatt, úgyhogy, ha rajtam múlna, már rég kidobtalak volna az utcára, onnantól azt csinálsz, amit akarsz. Nem érdekel, mi van veled, ezt jól vésd az eszedbe! Inkább légy hálás neki – biccent felém -, hogy most itt lehetsz, biztonságban, mert felőlem akár maradhatnál is szenvedni Yoonginál, ha már volt annyi eszed, hogy azok után, hogy tudod, mit tett velem, képes voltál összeállni vele és továbbra is aláfeküdni. Ez… szánalmas – sziszegi, Jimin arca pedig egyre fehérebbé válik. – Ha úgy tartja kedvem, akkor előtted fogom megdugni Taet… – jelenti ki, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, nekem pedig állam leesik, s fel is állok a székből, viszont nem jutok szóhoz, mivel folytatja -, mivel gyűlöllek! Gyűlölöm a napot, amikor megismertelek, gyűlölöm, hogy újra és újra rászedtél, hogy visszajöhess hozzám, és gyűlölöm, hogy vak voltam észrevenni, hogy miért csinálod ezt! Nem érdekel, mennyire fáj neked, mennyire szenvedsz, mert az a közelébe sem ér az én fájdalmaimnak! – Ekkor jobban kihúzza magát, még magasabbnak tűnik a másikkal szemben, amivel sugározza magából a dominanciát. Jimin sem meri megszakítani a szemkontaktust, gondolom, így is eléggé fél, hogy mi jön még, hát még, ha nem is tisztelné meg annyival, hogy ránéz! – Nem tudom, mivel váltottad ki a rokonszenvét és a sajnálatát, de az enyémet nem fogod. Felőlem tehetsz bármit, soha nem fogom megbocsátani neked, amit tettél.

            -           S-sajnálom…

            -           Ki mondta, hogy megszólalhatsz? – kérdez vissza ridegen, s még az én ereimben is meghűl a vér ettől a hangnemtől, ha még eddig nem lett volna elég félelmetes, amiket mondott. – Azt szeretném, ha Tae mellett lennél, amikor csak lehetséges, hogy lásd, mit nem fogsz megkapni soha és mit veszítettél régen, és már csak azért is végig kell nézned mindent, mert nem fogok miattad eltávolodni tőle, folyamatosan azon kattogva, hogy mi van, ha te is éppen kiszúrod. Azt akarom, hogy ránk nézz, hogy fájjon neked, amikor nem hozzád érek, mert nem fogok. Szívesen húznék be neked, de nem érsz annyit. – Azzal pedig fogja magát, elengedi a pultot, rám vezeti pillantását, majd lesüti szemeit, végül még utoljára a világ legnagyobb utálatával szemeiben néz rá az alacsonyabbra, s fordít neki hátat, hogy elhagyhassa a konyhát. Még az ajtóból sem néz vissza, célirányosan megy előre, gondolom, dolgozni.

            Jimin egész lényében remegni kezd, szemei könnyel telnek meg s vörössé válnak. Kezeit ökölbe szorítja, majd ajkait továbbra is összepréselve indul ki ő is a konyhából. Későn kapok utána, de sietős léptekkel a nyomába is eredek. A lépcsőfokokat kettesével szedi, felrohan a szobájába, én pedig alig bírom követni, olyan gyors, de sikerül beérnem, így nem tudja becsapni ingerülten az ajtót. Bemegyek hozzá, csendesen visszazárom a falapot, ő pedig magzatpózban helyezkedik el a földön az ágy végében. Fejét lehajtja majd már csak annyit látok belőle, hogy vállai rázkódnak, s ahogy leguggolok hozzá, meg is hallom hüppögését. Bármennyire is mondja, hogy nincsen szüksége pszichológusra, szerintem el kellene neki egy, elvégre ezt a zűrzavart egyedül nem fogja tudni magában rendbe tenni.

            Leülök mellé, nekidőlök az ágynak hátammal, lábaim felhúzom, így térdeimen támasztom meg kezeim. Nem teszek semmit, s egy szót se szólok, jelenleg úgyse tudnám megnyugtatni. Az a probléma, hogy még csak nem is tudnám mivel, hiszen Jungkook szimplán elmondta, hogyan érez, hangot adott a véleményének, s valójában nem csodálom, hogy rám nézve nem bírta állni a tekintetem. Ezzel még engem is megijesztett, ráadásul, amiket mondott engem is beleérte, ledöbbentettek. Tudom, hogy nem gondolta komolyan, ezért nézett rám úgy, ahogy, talán lelkiekben készül rá, hogy mérgesen nekiállok, de nem fogok így tenni. Teljesen jogosan tette, amit, nincs miért megszidnom. Jiminnek ettől nagyobb fájdalmat és leckét adni pedig nem lehet. Őt szereti, neki kell megmondania a magáét, elintéznie, hogy ne szeresse. Az én szavaim hatására ez nem fog változni, viszont ő nagyon jól tudja, mivel lehet a leginkább a másik lelkébe taposni, ezt meg is mutatta, de igaza van. Minden szava igaz volt. Jimin csak nekem köszönheti, hogy most itt van, ahogyan azt is, hogy meg van tűrve. Arról sincsen fogalma, hogy Jungkooknak mennyi fájdalmon kellett keresztülmennie, hiába ismeri a sztorit felületesen Yoongi által, így nem várhat együttérzést. Kissé olyan érzés, mintha ez nekem is egy lecke lett volna, hogy ne várjak el tőle semmit az idősebb irányába, mert oka van rá, miért ne tegyen így. Tulajdonképpen így nekem is magyarázatot adott mindenre.

            -           Megérdemeltem, tudom – szól tompán, mivel fejét nem emeli meg. – Nem kell itt lenned mellettem, hogy sajnálj vagy bármi más miatt, amiért most itt ülsz. Nem azért sírok, mert meg lennék sértve és igazságtalannak tartanám, hanem… csak fáj…

            -           Fáj az igazság? – próbálom kisegíteni, mire még jobban összehúzza magát. – Ne gondolkozz olyanokon, hogy miért vagyok melletted! Egyszerűen csak ilyen vagyok és kész. Fogadd el, ahogyan azt is, hogy Jungkook az ellentétem ilyen téren.

            -           Most miattam fogtok veszekedni?

            -           Ha veszekszünk az azért lesz, mert nem tudunk dűlőre jutni, megegyezni, mert más a véleményünk. Ettől függetlenül ez nem a te hibád. Egyébként is sokat vitatkozunk, de ez már természetesnek hat.

            -           Tényleg… szeretitek egymást? – emeli meg végre fejét és felém fordítva tekintetét, egyenest szemeimbe néz. – Kimondta? Hogyan… hogyan történhetett ez?

            -           Ó, Jimin, ez egy elég hosszú történet – nézek vissza rá zavart mosollyal. – Nehéz volt ez nekünk is, mivel én már akkor elmondtam neki, mit érzek, amikor veled először találkoztam itt. Elmondtam neki azt is, hogy te is szereted, úgyhogy már mindegy, ha azt is tudja, én hogyan érzek, és hát… utána nem vártam választ, fel voltam zaklatva, elmentem, így történt az autóbaleset. Ideiglenes amnéziám volt, minden kiesett arról a napról, viszont Jungkook még akkor is mellettem állt. Folyamatosan támogatott a maga módján, célzásokat tett rá, hogy több vagyok neki, de nem merte elmondani. Tudod, igazából én sose voltam vele együtt szerződéssel. Próbaidőt kértem tőle, mert te is ismersz, én nem vagyok ilyen. – Helyeslően bólint, s kíváncsian, könnyes szemekkel néz rám. – Két hetet kértem, hogy megismerjem, mit akar, de egész végig másképp bánt velem, mint ahogyan azt vártam, mert igenis utánanéztem mindennek és sokkal kegyesebb volt. Tulajdonképpen nem is bántott, hanem az volt a célja, hogy rávegyen, írjam majd alá, ezért nem vezetett bele mindenbe. Félt, hogy elutasítanám, viszont a napok teltével egyre inkább kiismertük egymást, már akkor sokat veszekedtünk, részben a szerelemről, bennem meg egyszer csak… megtört valami. Minél tovább erőltettem, hogy nem szerethetem, annál rosszabb lett az egész. Kedves volt, még az édesanyjával is találkoztam és ezért sem kaptam ki, sőt! Sok minden történt azalatt az idő alatt, én pedig kezdtem rájönni, milyen is ő valójában, mit próbál rejtegetni a világ elől, és megszerettem. Nem tudom, hogyan, csak úgy megtörtént, viszont ő is nagyon furcsán viselkedett a két hét lejártához közeledve. Még utána is próbálkozott, túlságosan akarta, hogy aláírjam, hogy mellette legyek, pedig megmondta, hogy volt olyan pont, hogy lemond rólam, mégse tett így. Folyamatosan mondogatta, hogy mennyi mindenben képezek kivételt az előzőektől, aminek örültem is meg nem is. Nem tudtam, hogy ettől tartanom kellene-e, de most már persze tudom, hogy nem. Mindegy is, lényeg a lényegben, hogy a balesetem után én hazamentem a szüleimhez, ő pedig utánam jött. Ott mondott el mindent, köztük azt is, hogy szeret, ami persze véletlenül csúszott ki a száján, de legalább kimondta. Erre akkor nagy szükségem volt. Azóta persze nem nyugodhatunk, állandóan van valami, ugyebár képbe jött Yoongi, most te is ismét, úgyhogy megértheted, hogy ki van készülve. Életében másodjára szerelmes, az első meg egy kudarc volt neki, egy rossz rémálom, amiből nem tudott felkelni.

            -           Annyira sajnálom… - motyogja újból, s szemeit is lesüti. – Soha nem fog megbocsátani nekem.

            -           Ezen most ne rágódj! Ő is feszült és te is. Ha segítesz Yoongival, biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten meg fog enyhülni feléd, viszont ehhez tényleg arra van szükség, hogy olyan dologban legyél a segítségére, ami számára fontos, a legfontosabb jelenleg. Nincsen kőből a szíve, tudom, hogy nem fog örökké haragudni, most csak a düh beszélt belőle, de hidd el, csak segítened kell. Ha helyrehozod a hibádat, akkor… való igaz, nem lehet, majd meg nem történté tenni a dolgokat, de meg fog enyhülni. Bízz bennem! – fogok vállára és bátorítóan szorítom meg.

            Hosszas másodpercekig csak néz maga elé, mélyen a gondolataiba merülve, én pedig nem fogom ebben megzavarni. Megvárom, míg feldolgozza ezt a sok új információt, elvégre most neki is nehéz lelkileg, s testileg is egyaránt. Meg kell birkóznia azzal, hogy a tükörben mit lát viszont, s közben a lelke is sérült. Remélem, hogy fel fog tudni épülni.

            Teljes testtel felém fordul, nagy szemekkel néz rám, én pedig kíváncsian pislogok vissza. Úgy néz ki, mint akiben felgyúlt a lámpa, s ennek hangot is kíván adni.

            -           Mi lenne, ha szerveznék egy találkozót Yoongival, de Jungkook menne el helyettem? Meg tudná lepni, nem lenne felkészülve erre, ezért talán egy picit be is lassulna, hogy feldolgozza a helyzetet. Úgyis Jungkook akarja elintézni, nem? Egy olyan helyre szerveznénk, ahol nem láthatják őket sokan, mivel nem lenne szép, ha a lapokban benne lenne, hogy egymásnak estek. Persze mi ott lehetnénk a háttérben vagy nem is tudom…

            -           Mernél beszélni vele?

            -           Naná!

            -           Akkor erről még megkérdezem Jungkookot.

[18/25] Stalker with love [2.évad]

Cím: Stalker with love – 2.évad

Író: Ayu

Besorolás: +16

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Jimin

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Oké, megint sokára van rész, de nézzétek el nekem. xD Részben ihlethiány, hogy mégis hogyan töltsem ki azt a kis részt, amíg végre be tudom indítani azt a részt, amit már kitaláltam, úgyhogy na… Másrészt el vagyok foglalva mostanság, de azért igyekszem. Remélem, tetszeni fog ez a rész is! Jó olvasást! ^^ <3

 

Sikerül kivennem néhány nap szabadságot, így megkönnyebbülten ülök vissza az autóba, szinte meg is feledkezve róla egy pillanatra, mit műveltem előtte, s csak akkor esik le, mikor már útnak indulunk. Nem szeretnék veszekedést, azt se, hogy Jungkook vezetés közben húzza fel magát, így nem bírva befogni a szám, elecsetelem, mit intéztem bent, még Hoseokra is kitérek, hogy milyen jó barát, aggódik értem mostanság, de nem törik meg a fagyos levegő, mely kialakult idebent. Gombóc nő a torkomban, az agytekervényeim csak úgy forognak, de hogy őszinte legyek, ötletem sincs, mit kellene kezdenem kettejükkel. Az egyetlen, ami biztos az az, hogy nem lenne szerencsés találkozniuk Yoongival.

            Csendben telik az út, egyikünk sem szól semmit, így mikor megérkezünk, meg se lepődöm rajta, ahogy Jungkook idegesen lép ki az autóból és csapja be maga után az ajtót. Mély sóhaj hagyja el ajkaim, majd én is kiszállok, majd úgy segítem ki Jimint, aki látszólag nem hajlandó megmozdulni, de ahogy karjára fogok, kénytelenül áll fel. A fiatalabb résnyire szűkített szemekkel nézi végig hadakozásunk, sugárzik róla, hogy nem tetszik neki a harmadik fél jelenléte, amit természetesen teljes mértékben meg tudok érteni.

            A nappaliban leültetem Jimint magam mellé, Jungkook viszont másfele veszi az irányt, így kettesben maradunk volt párommal, ez mégsem érdekel jelenleg. Nyár és meleg van, ez a kombináció sehogy sem engedi, hogy hagyjam sálban és pulóverben izzadni, így újból bepróbálkozom nála, hogy levegyem a felesleges ruhadarabokat, de kitartó ilyen téren. A sapkától sikerül megfosztanom, félre is dobom, nehogy vissza tudja venni, ha pedig fel akarna állni, úgyis le tudnám teríteni.

            -           Elég már, Jimin! Ne bujkálj, tudom, hogyan nézel ki! – szólok rá, de csak fejét rázza hevesen. – Itt nem eshet bántódásod, a védelmem alatt állsz, ne aggódj! Próbálj meg megnyugodni, ellazulni, nem azzal foglalkozni, hogyan nézel ki, rendben?

            Hosszas percekbe telik, mire sikerül elérnem a célom, így már csak a póló marad felsőtestén, viszont valóban nem a legszebb látvány, ami szemeim elé tárul. Nem bírom elfordítani tekintetem, folyamatosan a sérült felületeit tanulmányozom, amitől ő feszengve mocorog ültőhelyében, de legalább nem hisztizik tovább, hogy hagyjam békén. Meg kell értenie, hogy itt biztonságban van, nyugodtan ellazulhat, de természetesen idő kell neki is. Felfogta végre saját magától, mennyi ostobaságot csinált az utóbbi időben, erről pedig még beszélnünk kell.

            Később Seoyun benéz hozzánk, ma éppen be lett hívva, így megkérem, hogy hozzon nekünk teát egy kis aprósággal, amit falatozhatunk a nappaliban, csak, hogy ne maradjon üresen a gyomrunk. Jiminnek most nagy szüksége van az erejére, meg kell mutatnia, hogy valóban ki tud tartani Jungkook mellett, ha szereti, különben veszett ügy az egész.

            Szinte látom magam előtt, ahogyan az eljövetelemet követően megérkezik Yoongi, feltűnik neki, hogy nem tartózkodom a lakásban, így a fiatalabbnak esik, hogy mégis mit művelt, mi ez az egész. Biztosan értetlenül állt a dolgok előtt, talán még most is, ezt nem tudhatom, viszont egy valami biztos. Olyan dühös volt Jiminre, hogy nem kímélve, nem is foglalkozva azzal, hogy a másik ezt nem akarhatja, tulajdonképpen megerőszakolta. Ha nem lenne elég szimplán az erőszak, még a szadista eszközeit is bevethette, ráadásul elég durván bánhatott vele alapvetően is, hiszen a nyakán látszik, milyen erősen kiszívta érzékeny, fehér bőrét. Emlékszem még, hogy régebben is ilyen volt már, minden kisebb szívás meglátszott rajta, de ilyennek soha nem láttam… őszintén szólva senkit.

            -           Minek kellett idejönnöm? – szólal fel hosszas csend után rekedtes hangon. – Ezzel akarsz büntetni?

            -           Én nem akarlak büntetni – mérem végig alakját, s tudat alatt harapom be alsó ajkam, egyre inkább megsajnálva őt, pedig jobban belegondolva, az elmúlt időben csak megkeserítette az életem. – Mindenkinek van esélye arra, hogy jobbá tegye, amit tett, te pedig eleget tettél. Gondolom, beszéltél Yoongival eléggé ahhoz, hogy… hogy most így nézzél ki. Ettől többet nem tehetsz, én viszont igen, meghálálom azzal, hogy most biztonságban tudlak. Nem szeretném, ha a városban kószálnál, ahol bármikor rád talál.

            -           Hálálni – fintorog. – Nem érdemlek hálát, ezzel te is tökéletesen tisztában vagy. Nem azért mondtam el, hogy észbe kaptam, mert a sajnálatodra vágytam, szimplán azt akartam, hogy tudd, nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek gondolnál. Azt szerettem volna, ha az emlékeidben nem egy… utolsó senkiként maradok meg.

            -           Miért érdekel, mit gondolok rólad?

            Lassan néz fel szemeimbe, melyek csak úgy csillognak, sok féle érzelmet tükröznek egyszerre. Nem tudok mit tenni, automatikusan összeszorul a mellkasom, sajnálom, ami vele történt, de magának csinálta. Való igaz, manipulálva lett, de akkor sem érdemelte volna meg, hogy ilyen csúnyán elbánjanak vele. Mondhatnám, hogy az autóbalesetem miatta volt, de az meg az én saját hülyeségem volt, hogy nem figyeltem oda. Fel voltam zaklatva, nem szabadott volna autóba ülnöm.

            -           Saját magamban szeretnék rendet tenni először. Ha még ez se megy, nem lehet jobb életem az eddiginél.

            -           Mellettem rossz életed volt? – csúszik ki számon a kérdés, amit jobb szerettem volna magamban tartani.

            -           Nem arra az időszakra gondoltam – sóhajt mélyet. – Tudod, elég furcsa most így melletted ülni az elmúlt… öt év után? – gondolkozik el. – Nem értem, miért vagy ilyen velem. Elfelejtetted, miket tettem? – Fejem rázom kérdésére, s el is mosolyodom próbálkozására, hiszen egyértelműen azt szeretné, ha haragudnék rá. – Akkor miért akarnál segíteni rajtam? – csuklik el hangja végére.

            -           Mert ugyanolyan ember vagy, mint bárki más, aki követ el hibákat, de megbántad. Látom rajtad, hogy megbántad, különben most nem ülnél így itt. Nem feltétlen a külsődre értem, hanem arra, hogy nem teszel semmit, nincsenek hátsó szándékaid és… próbálsz magad ellen fordítani, mert olyan kellemetlenül érzed magad.

            Hangos léptekkel szeli át a nappalit a legfiatalabbik tagunk, aki hosszú idő után végre hajlandó közénk merészkedni, így mind a kettőnk figyelmét magára vonja. Idegesnek tűnik, pontosan úgy néz, ahogyan akkor szokott, amikor dolgozik – megkomolyodva. Ez kicsit mégis másabb, látni rajta, hogy feszült, amit teljes mértékben meg tudok érteni, most mégis tudom, hogy magyarázattal tartozom neki. Tegnap még az ügyvédjéről prédikált nekem, hogy fel fogja jelenteni Jimint, viszont most, hogy rávettem, hozzuk haza magunkkal, biztos vagyok benne, hogy meginogott.

            A dohányzóasztalra ül, tenyerein támaszkodik meg a szélén. Már csak egy ing van rajta, a zakót és a nyakkendőt levedlette valamerre, ezek szerint ma már nem lesz komolyabb tárgyalása, megbeszélése, amire ki kellene öltöznie.

            Nem néz rám, Jimint fixírozza, aki ettől kényelmetlenül feszengve helyezkedik ültében, én pedig mélyet sóhajtok. Végre sikerült szóra bírnom, erre megjelenik Kook és megfagy a levegő. Biztos vagyok benne, hogy nekem megnyílna Jimin, mert ismerem már annyira, hogy tudjam, mi a gyenge pontja. Könnyen lehet rá hatni, én pedig hatással leszek rá, hogy teljesen kiűzzem a hátba szúrás aprócska szikráját is belőle.

            -           Valójában örülök, hogy itt vagy, Jimin – ejti ki nevét olyan hangsúllyal, hogy még az én hátamon is végigfut a hideg. – Nekünk volna egy kis megbeszélnivalónk. – Idegesen nézek felváltva mindkettejükre, viszont az idősebb egyelőre csak megmerevedve nézi a másikat. – Tudod, van az irodámban egy szerződés, mely értelmében befogod a pofád. – Szemeim tágra nyílnak, s nagy késztetést érzek arra, hogy rászóljak, ne beszéljen így vele, de inkább csendben maradok, elvégre jogosan dühös. – Most hívjam az ügyvédem, vigyük bíróság elé az ügyet?

            -           Sajnálom – süti le szemeit, nem bírva állni a szikrázó pillantást, amit meg tudok érteni. Még én is kényelmetlenül érzem magam tőle. – Tudom, hogy… nagy hülyeséget csináltam, ezért is mentem el a kávézóba, hogy ezt elmondjam Taehyungnak…

            -           És sajnáltasd magad? – méri végig, s jól látom szemeiben, hogy lejön neki, mi történt vele. – Képes voltál összefeküdni Yoongival? – húzza féloldalas mosolyra ajkait, engem pedig a hideg veríték kiver tőle. – Annyi biztos, hogy ez nem az első eredménye. Mióta jártok össze? Mi ez az egész köztetek, hm? A kezdetektől fogva a bábja voltál? A végén még az is kiderül, hogy nem is miattam, hanem miatta szakítottál Taehyunggal évekkel ezelőtt?

            -           Csak néhány hónapja ismerem – vág közbe ezúttal ő, s szinte kapkodja a levegőt, úgy felzaklatja magát. – Nem tudtam, hogy ki és mi ő, én nem… csak később tudtam meg, hogy… kivel is állok szemben, mikor legutoljára aláírtam a szerződést. Akkor már ismertem, egészen addig egészen sűrűn össze is jártunk, éppen ezért feltűnt neki, hogy hanyagolom, alig tud elérni és még sorolhatnám. Kiszedte belőlem, hogy veled vagyok, mikor már lejárt a szerződés időtartama, akkor pedig… ő is mondott egy-két dolgot, amiből lejött, hogy ki ő, és… úgy éreztem, hogy végre valaki megért.

            -           Megért?! Ő?! – emeli meg hangját. – Miben értene meg?

            -           Elpanaszoltam neki, hogy semmi esélyem nálad, a vele töltött időt nem vettem komolyan, inkább csak… időtöltés volt.

            -           Milyen szépen fogalmazod meg, hogy összejártatok szex partikat tartani! Amíg élt a szerződés, akkor nem mentél hozzá, igaz? Vagy azt is megszegted?

            -           Nem! Nem találkoztunk, éppen ez zavarta, ez tűnt fel neki, mivel nem mondhattam semmit, és…

            -           Végül mégis engedtél annak a lepcses szádnak!

            -           Utána, de csak azért, mert elmondta, hogy ő kicsoda neked! – mutat rá a tényre, én pedig úgy érzem, lassan sokkot fogok kapni tőlük. – Elmondta, hogy jártatok régen, felületesen azt is elmagyarázta, hogy végül szakítottatok és… milyen körülmények között. Igazából nem tudom, mennyi az igaz abból, amit mondott, de biztosan van valóságalapja is, mert a szadista része egyezett veled. Boldognak tűnt, mikor ezt mondtam neki, hogy te ezt szereted a… kapcsolataidban. Nem tudom már, valahogyan kicsúszott a számon a szerződés, onnantól meg már nem volt visszaút, rájött, hogy mi a helyzet és… egyezséget ajánlott.

            -           Egyezség?! – áll fel dühösen, ekkor pedig én is így teszek, s vállaira fogja, csendesen csitítgatva ültetem vissza, majd mikor úgy tűnik, nem fog újabb hirtelen mozdulatot tenni, amitől az idősebb is megijedne újfent, visszafoglalom eddigi helyem.

            -           Azt mondta, hogy megoldható lenne, ha kisegítenénk egymást, úgyis mindketten ismerünk téged, voltunk kapcsolatban, akkor meg kellene próbálnunk valahogyan elérni, hogy… hát… azt az ötletet adta, hogy jöjjek vissza hozzád, de nem mertem, túl gyorsnak ítéltem meg az időt, ezért jöttem… kicsit később, amikor találkoztam Taehyunggal is. – Neki mindegy volt, hogy hárman vagyunk-e, én meg… bíztam benne, hogy lehet köztünk több is, ha pedig ehhez ő kell – márpedig vele együtt voltál, igazi kapcsolatban – akkor van némi remény. Már tudom, hogy hülyeség volt ezt gondolnom, hogy már akkor ott rá kellett volna jönnöm, hogy ez badarság, de ha miatta lettél ilyen, úgy gondoltam, nagy hatással van rád, ha engem is visszafogadsz, akkor idejön ő is, majd megbeszélünk mindent, együtt leszünk… - hadarja a végét.

            -           Mekkora egy… - Ekkor ismételten elkáromkodja magát, nekem pedig állam leesik ezt hallgatva, hogy minek hordja el őt. Az utóbbi időben eléggé ki lehet készülve, ha állandóan ilyeneket lehet hallani tőle. – Nekem egy szóval nem említett meg téged! Beszéltünk, de egyetlen szóval nem mondta, hogy te képbe lennél! Az orrodnál fogva vezetett! – Szinte fújtat, én pedig azt se tudom, mihez kezdjek, csak annyi a biztos, hogy nem szabad hagynom, hogy eldurranjon az agya. – Ebből adódóan, mivel te nem tudtál visszajönni hozzám, ezért jött az új terv, miszerint zaklassátok Taet?! – Kezeim emelve szólok csendesen, hogy nyugodjon meg, de egyik fülén be, másikon ki. – Lényegtelen, így már kezd összeállni a kép, mivel Taehyung is beszélt nekem arról, miket mondtál múltkor. Még képes voltál kutakodni is az adatai után – horkant fel.

            -           Sajnálom…

            -           Legalább tudom, hogy senkiben sem szabad megbízni.

            -           Ennyire azért nem kell elvetni a sulykot, Jungkook – szólok közbe végre én is, mire először emeli rám szemeit, s egy pillanat alatt hunyászkodom meg s kívánom azt, bár ki se nyitottam volna inkább a szám.

            -           Te csak ne szólj bele! Nálad naivabb emberrel még az életben nem találkoztam! Most is miattad van itt Jimin, nem? Még Yoonginak is bedőltél, aztán egész végig az orrodnál fogva vezettek! Állandóan csak a jót látod másokban! Van ennek szép oldala is, de ha már ilyen szörnyen naiv vagy, az rég rossz!

            Szám tátva marad, csak hebegni tudok attól, ahogy leteremtett, az a tekintet pedig hozzá csak hab a tortán. Nem tudok mit mondani mentségemre, mert valóban vak vagyok, anno Jiminről sem gondoltam volna, hogy megcsalt.

            Mielőtt bármi rossz történne, Jungkook feláll az asztalról, majd vészjósló hangnemmel közli a harmadik féllel, hogy érezze otthon magát, végül távozik azzal, hogy még dolgoznia kell, de két szemem legyen rajta. Mély sóhaj hagyja el ajkaim, mikor távozik, s aggódva pislogok nagyokat exemre, aki nem érzi kényelmesebben magát a beszélgetés után. Legalább most már nekem is tiszta, mi történt.

            Anno Jimin szakított velem, mert megismerte Jungkookot, akibe beleszeretett, akárcsak én. Tudta jól, hogy nem lehet több közöttük a domináns-alávetett kapcsolatnál, ezért képes volt hozzá visszamenni többször is, hátha megenyhül, viszont nem is olyan régiben megismerte Yoongit az öccsének köszönhetően, akit még pont tud, avagy tudott tanítani. Összejártak, ismerkedtek, és mivel egyikkőjüknek sem volt kapcsolata, gondolom szemrevalónak tartották egymást, persze, hogy egy bizonyos idő után kettesben is találkozgattak, hogy a vágyaikat kielégítsék. Menet közben Jimin mégis bepróbálkozott Jungkooknál, ami arra enged következtetni, hogy tudta, a tanár nem jelent számára semmit egy néhai hancúron kívül. Természetes, hogy ez feltűnt az idősebbnek, aki kereste őt az időtartam alatt, de nem járhattak össze, elvégre akkor megszegte volna a szerződést, amit bár később megtett, akkor még észnél volt ennyire. Mikor vége lett újból a kapcsolata, amelybe a hitét vetette, ki lett szedve belőle majdnem minden, viszont éppen elég ahhoz, hogy a lényeget elárulja, amit nem szabadna, ráadásul pont a legrosszabb embernek, akinek csak lehet. Csak szerelmes, mindent megtenne annak érdekében, hogy elérje, amit akar, hiszen évek óta ezt teszi, így könnyen lehetett mozgatni, ezért lettem elkapva, hogy ne legyek útban, most mégis elém állt, hogy mindent megbánt, nekem pedig ez éppen elég. Elég, hiszen magában őrlődik, és az, ahogyan önmagát ostorozza a történtek után, mindennél fájdalmasabb. Jungkooktól sem fog kedves szót hallani, elvégre jelenleg gyűlöli, de titkon bízom benne, hogy csillapodni fognak a kedélyek. Ennek érdekében mindenképpen beszélni fogok a fiatalabbal. Lehetséges, túl nagy szívem van, de akkor sem fogom hagyni, hogy ugyanazon a szenvedésen menjen keresztül, amin Kook. Azt senki sem érdemli meg, hiszen ő is csak össze volt zavarodva. Talán el kellene mennie egy pszichológushoz, az kibeszéltetné belőle.

            Egy idő után végre elkezdi csipegetni az asztalon lévő nassolnivalókat és inni a behozott italok egyikéből, így kicsit megnyugszom, hogy nem olyan veszett ügy ez, mint gondolnám. Valahogyan el kellene terelnem a figyelmét, hogy ne legyen ennyire befeszülve, viszont jelenleg ódzkodik az érintésektől, így még csak a közelébe se tudok ülni. Nem szeretném elijeszteni.

            Bekapcsolom a tévét, majd átnyújtom neki a távirányítót, hogy nézzen, amit szeretne, ebből pedig automatikusan arra gondolok, hogy bezzeg Jungkookkal mekkora harcot levágtunk tegnap, mikor nem tudtuk eldönteni, mit is nézzünk. Idő közben persze megjött a felmentőnk, így abbamaradt a gyerekes harcunk, én mégis élveztem minden percét, hiszen legalább sikerült végre visszanyernie önmagát.

Az iroda ajtajánál megállok, mely résnyire nyitva áll, minekután Jiminben bízva hagytam magára, habár Namjoon ott ólálkodik körülötte. Mély levegőt veszek, próbálom összeszedni a gondolataim, hogy érthetően megmagyarázzam páromnak ezt a váratlan empátiámat az exemmel, de valamiért úgy érzem, sehogy se tudnék jól kijönni belőle. Azt mondta, nagyon jó indokom legyen rá, hogy ő itt van, viszont ez már hosszú órák óta így van, mi pedig még nem is beszéltünk. Nem szeretném, hogy a kapcsolatunk rovására menjen ez az időszak, mivel hiába értünk el áttörést, mégis bennem van a félsz, talán túlontúl naivnak fog nézni, ez pedig huzamosabb ideig ki fogja váltani olyan szinten a nem tetszését, hogy bármi megtörténhet. Ettől nem is kellene félnem, de mégis, hogy részben miattam történik ennyi rossz mostanság, ráadásul Jimin is itt van a házában, aki tegnap még fogva tartott, aztán fel is akarta jelenteni őt, most mégis tartja magát, ez pedig egyedül miattam történik.

            Csendesen kopogok be, majd tárom szélesebbre az ajtót, hogy be tudjak nézni rajta. Jungkook az ablak előtt áll, érkeztemre pedig hátranéz, de nem mond semmit, így ezt egy igennek veszem, hogy bentebb mehetek, amit meg is teszek. Bezárom magam mögött az ajtót, majd egyenest felé veszem az irányt, végül mögötte megállva átölelem derekánál fogva.

            -           Beszélnünk kell – szólok váratlanul, mikor már ő is szembefordul velem, szemei pedig tágra nyílnak szavaim hallva.

            -           Nem!

            -           Mi? – pislogok értetlenül karjai között.

            -           Ha egy nő azt mondja, beszélnünk kell, az kettőt jelenthet. Terhes vagy szakítani akar. – Értetlenül ráncolom szemöldököm, s nyitom is szám, hogy rákérdezzek, mi ütött belé, de gyorsan folytatja. – Mivel te nem lehetsz terhes, ezért ebből adódóan a másik opció lehetséges, azt meg nem akarom hallani.

            -           Megártott a munka? Nem vagyok nő! – teszem csípőre kezeim, így elhúzódva tőle, ő pedig vállat von.

            -           A kapcsolatunkban te vagy a nő.

            Szám tátva marad, ismét csak hebegni tudok, ő pedig önelégülten mosolyodik el. Úgy érzem, mintha revansot akarna venni azért, amiért idehoztam egy nem kívánatos személyt számára a saját házába, ezért csipkelődik és beszólogat. Legyen. Ha ő így, akkor én is így. Akkor leszek a nője a kapcsolatunkban. Majd meglátja később, milyen nő tudok lenni!

            -           Akkor is beszélnünk kell, de örülök, hogy jobb a kedved most már. Ha van elég erőd a piszkálódáshoz, akkor már megnyugodtál. Mindenesetre nem szakítani jöttem, hanem azért, hogy megbeszéljük Jimint. – Elfordítja tekintetét, a név hallatán egy pillanat alatt változik meg a hangulata, mire már csak szemeim forgatom. – Tudom, hogy egy idióta.

            -           Na, látod, ehhez van szemed!

            -           Ettől függetlenül könnyen befolyásolható, mindig is az volt, és mivel össze volt zavarodva, persze, hogy élt a lehetőséggel, ami felkínálkozott neki.

            -           Ha tudta, hogy Yoongi kicsoda, akkor tudnia kellett volna, hogy mit tehet vele is azok után, hogy már párszor feküdtek össze addigra.

            -           Próbáld megérteni! – sóhajtok mélyet, de nem tetszik neki a helyzet. – Tudom, hogy jó indokot akartál hallani, de megvan az okom rá, hogy itt legyen, biztonságban. Ha valaki, akkor te nagyon jól tudod, hogy milyen érzés, ha kegyetlenül elbánnak veled, márpedig ha őt most a városban hagyjuk, akkor Yoongi megtalálja, és újra képes lesz rá kezet emelni, akár ugyanazt végbe vinni, amit veled, mert ő egy igazi, született szadista. – Újabbat sóhajtok. – Figyelj! Én is haragszom rá, mert sok bajt okozott, de gondolj bele abba, hogy talán, ha ő nincsen, nem okoz ennyi galibát, akkor most nem tartanánk itt. Bármennyire is furcsa kimondani, de tulajdonképpen az ő hülyeségének köszönhetjük, hogy sikerült megbeszélnünk mindent, mert ha nem állít be hozzád, akkor nem tartom kizártnak, hogy most a szerződéssel élnénk együtt, nekem meg az nem kell… és neked sem.

            -           Azt próbálod mondani, hogy ne jelentsem fel? – fonja keresztbe karjait mellkasa előtt, én pedig bólintok. – Úgy gondolom, hogy nélküle is megbeszéltük volna idővel a dolgokat.

            -           Hamarabb elegem lett volna, hisz ismersz.

            -           De nem bántottalak volna, ha úgy alakul, mert nem vagyok rá képes, és most felejtsd el a legutóbbit, ami a féltékenységből történt. Azt még mindig bánom – süti le szemeit.

            -           Azért írtam alá, mert bíztam benne, hogy meg tudlak változtatni, ha pedig nem sikerül, úgyis eljövök. Részben bíztam benne, hogy talán elfeledteted velem, hogy mit érzek, de legbelül tudtam, hogy ez badarság. Mindenesetre szeretném, ha megtűrnéd magad mellett, amíg nem csillapodnak a kedélyek. Yoongit így talán egyszerűbben le is lehetne rendezni. Biztos vagyok benne, hogy keresni fogja Jimint, ahogyan hozzád is vissza akar jönni.

            Levágja magát székébe, s gondterhelten túr hajába. Látszik rajta, hogy újból ideges, de erről beszélnünk kell. Igen, én is haragszom Jiminre, sok rosszat tett, de ezt a kegyetlenséget senki sem érdemli meg. Az sem kizárt, hogy a fejében gondok vannak, azt pedig kezeltetni kell, egy pszichológust lehetne intézni neki, hogy jobb legyen. Ez már beteges megszállottság volt a részéről, hogy ennyire maga mellett akarta tudni Jungkookot és ezt a rosszat meg kellett tapasztalnia ahhoz, hogy megvilágosodjon arról, ez nem jó, amit tesz. A lényeg, hogy észbe kapott, most itt van, biztonságban, beszél is nekünk, nem titkolózik, így a hasznunkra is válhat a jelenléte. Jungkooknak most szüksége van rá, elvégre a segítségével talán könnyebben le tudnánk rendezni Yoongit, bár arról fogalmam sincsen, hogyan s mi módon.

            -           Hatalmas szíved van – néz fel rám hosszas percek múltán, majd kinyújtja felém kezét. – Gyere ide!

            Teljesítem kérését, tenyerébe helyezve enyémet, már magához is húz, hogy ölében helyezkedhessek el, viszont ezúttal oldalasan ülök rajta, így karjaim nyaka köré fonva kapaszkodom, ő pedig derekamnál fogva tart meg.  Egyik kezével elenged, végigsimít arcomon, én pedig automatikusan bújok tenyerébe, amit megmosolyog, ezzel az én arcomra is jókedvet csalva.

            -           Legyen, ahogyan szeretnéd – jelenti ki váratlanul, mire meglepetten húzom fel szemöldökeim. – Nem jelentem fel, ha nem tesz több rosszat és tud segíteni, de ha nem – emeli mutatóujját -, akkor kénytelen leszek a törvényt hívni segítségül.

            Örömömben, hogy sikerül elérnem, ne essen a másiknak, szorosan ölelem magamhoz, a vigyor pedig letörölhetetlen arcomról. Nem is értem igazán, minek örülök ennyire, mikor igaza van, csak a bajt hozza a fejünkre, ráadásul garancia sincsen rá, hogy mellettünk marad, de legalább ad egy esélyt, én pedig bizakodó vagyok. Lehetséges, van benne valami, hogy túl naiv vagyok.

            -           Ezért persze az adósom vagy – súgja fülembe, mibe beleborzongok. – Remélem, emlékszel még, hogy bármikor megköszönheted nekem a kedvességeim.

            -           Ó, természetesen – húzódom el -, uram? – húzom fel fél szemöldököm, az ő pillantása pedig egy pillanat alatt sötétül el. – Hm, ahogyan elnézem, lesznek dolgok, amiket nem fogsz tudni kinőni – gondolok a bizonyos szintű szadista oldalára, mely beleivódott már az életébe, viszont nem félek tőle, tudom, hogy csak élvezném a helyzetet.

            -           Úgy húzd az agyam, hogy ezúttal nem csak neked lesz részed jóban ezen az asztalon. – Elnevetem magam fenyegetésére.

            -           Most féljek?

            -           Lehet, jobban tennéd, mivel elég pimasz vagy – vet egy pillantást ajkaimra, én pedig teljesen megfeledkezem arról, hogy milyen helyzetben is állunk most, csak felé összpontosulnak gondolataim. – Egyébként is ideje lenne visszacserélnünk a szerepeket a tegnapi után…

            -           Vissza…? – Végig sem tudom mondani kérdésem, már ajkaimra is tapad, én pedig nem vagyok rest viszonozni azt.

            Teljesen belefeledkezünk egymásba, mintha nem is éppen a munkájára kellene figyelnie vagy bármi másra. Ajkaink türelmetlenül simogatják egymásét, viszont érzem rajta, hogy most kissé feszültebb, sugározza a dominanciát, mint az elején, én pedig szíves-örömest vetem bele magam egy újabb játszmába vele. Már az ölében ülve megszabadít felső ruházatomtól, amiért rá is szólok, hogy nem kellene, pedig tisztában vagyok vele, ha egyszer beindul, nincs visszaút. Ha elhatározta, hogy akar magának, akkor meg is fog kapni, én pedig örömmel adom át újra és újra testem annak az élvezetnek, gyönyörnek, amit ő ad.

            Felállva a székből felültet az asztalra, majd türelmetlenül szedi le rólam a ruhadarabokat az utolsóig, mindent, hogy így aztán már teljesen meztelenül helyezkedjek el előtte. Őt is hamar megfosztjuk a felesleges anyagoktól, így összesimulva csókoljuk egymást tovább, elfeledve a fájdalmat, a gondokat, helyette csak kettőnkre koncentrálunk.

           

Átnyújtom a tiszta ruhákat Jiminnek, amik az enyémek és még ebben a szobában vannak, ahová minden alávetett került eddig, de most újból van, aki elfoglalja ezt a helyet. Mivel Jungkook nem hajlandó az idősebb elé állni, ha már ennyire ragaszkodtam ahhoz, hogy itt lehessen, nekem kell figyelnem rá és odaadni neki mindent, amire csak szüksége lehet. Nem beszélünk túl sokat, elmegy zuhanyozni, én pedig az ideiglenes ágyára ülve várom meg. Rajta szeretném tartani a szemem, ameddig csak lehet, de bízom benne, hogy nem fog megszökni. Engedélyt kapott, hogy itt lehessen, ettől közelebb pedig aligha lehetne a szerelméhez, nem lenne értelme annak, ha elmenne.

            Összerezzenek, ahogy mellettem valami zúgni kezd, de nem látok semmit, így félredobálom a ruháit, melyek alatt a telefonja rejtőzködött eddig. Szemeim a kétszeresükre nőnek, ahogy meglátom a nevet a kijelzőn, s azt is, hogy vannak már nem fogadott hívásai. Vajon mióta keresheti és ő mióta nem reagál ezekre a hívásokra? Fel kellene vennem? Mondjam meg Yoonginak, hogy takarodjon az életünkből? Nem, nem szabad szítanom a tüzet, de talán, ha csak felveszem, de nem szólok bele…

            Fejem rázom elhessegetve a kelletlen gondolatokat. Nem fogok turkálni az életében ilyen módon, különben még neki is rosszat teszek vele, most pedig az a célom, hogy újra jó útra terelődjön az élete. Nem olyan ember ő, mint amilyennek mutatja magát az utóbbi időben, hiszen emlékszem, milyen volt régen. Szerettem, megvolt rá az okom, mert aranyos, kedves, segítőkész fiú volt. Imádtam vele tölteni az időmet, de ő rám unt, mivel megismerkedett Jungkookkal, ezért természetes, hogy az izgalmasabb élet felé vette az irányt. Fiatalok voltunk, első kapcsolat volt, kíváncsi lehetett, mit tud nyújtani számára egy szexi vállalatörökös, akitől bármit megkaphat, cserébe csak alá kell vetnie magát az akaratának. Jungkooknak nem szabadna nekiesnie, hiszen ezzel elriaszthatja, de megértem, ha nem akarja látni. Ez még mindig egy jobb opció, minthogy kiossza.

            A hívás abbamarad, a torkomban pedig gombóc nő. Még mindig nem találtam ki, mit kellene tenni ellene, de egy biztos, Jiminre szükségünk lesz ebben, hiszen valahogyan találkozni kell a tanárral, de mégis biztonságban kell maradni. Jungkooknak kell megerősödnie, neki kell beszélnie az exével, rendeznie a múltban történteket. Bízom benne, hogy nem fog összeomlani újra.

            Bízom a szerelmemben, Jeon Jungkookban.