[17/25] Stalker with love [+18]

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +18

Szereplők: Taehyung, Jungkook                        

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Igazából holnap akartam részt hozni, de sunyiba úgy döntöttem, hogy megajándékozlak titeket (plusz valakit, aki ma ballagott) egy új résszel. Remélem, sikerült meglepnem téged (tudom, hogy tudod, rólad van szó!) Jó olvasást mindenkinek! ^^

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

Szívem nagyot dobban a név hallatán, s újból ezernyi kérdés és felvetés cikázik végig fejemben. Beugrik a két kép, melyet mutatott a telefonján, a szavai, melyekkel célzott rá, hogy ismeri az exem, ráadásul biztosan nem állnak egymástól távol, ha azt állítja, hogy a másik beszélne neki kettőnkről. Nem értem, honnan ismerheti, ahogyan azt sem, miért hozza őt most ilyen váratlanul szóba, mikor jól tudja, hogy ki volt ő nekem. Nem szeret lelkizni, akkor mit akar rólunk beszélni? Öt éve már, hogy semmit nem hallottam Jiminről, ez pedig csak fokozza értetlenségem, hogy mégis mire lehet kíváncsi, mire próbál kilyukadni.

            -           Tudtommal nem szeretsz a partnereiddel ilyenekről beszélni, vagy félreértettem volna? Mindenkit kivallattál az előző kapcsolatairól? Nem tudsz már így is eleget rólam? – nézek rá sötét pillantással, amit ő kitartóan áll.

            -           Nem egészen a volt kapcsolatodra szeretnék kilyukadni – sóhajt fel mélyen. – Hogy őszinte legyek, elég sokat hallottam abból, amit az anyáddal beszéltél. Nem volt szándékos, nem szerettem volna hallgatózni, de a lényegen nem fog változtatni, hogy bizonyos következtetéseket vontam le a szavaidból.

            -           Következtetéseket?

            -           Azt mondtad, hogy túltetted magad Jiminen, ami nem is kétség, elvégre is öt éve már, hogy szakítottatok, mindössze neked azóta nem volt senkid, ráadásul elég hosszú és mély kapcsolat lehetett, így ez mindkettőtök számára felejthetetlen. Boldogan emlékeztek vissza az együtt töltött időre, a szakítás mégis fáj, annak a gondolatát nehéz elengedni, tudom. – Szemöldököm ráncolom szavai hatására. Úgy beszél, mintha olyan sokat tudna ezekről a dolgokról. Persze, biztosan megérinti, mikor vége egy kapcsolatának az egyik alávetettjével. Na, ne röhögtessen! – Mindkettőtöknek az első kapcsolat volt?

            -           Igen, miért?

            -           Első kapcsolatra építenek sokan – néz ki az ablakon, én pedig megragadom az alkalmat, hogy magamhoz ragadjam a szót.

            -           Volt más alávetetted, aki arra épített és próbálta rád nyomni, vagy miről is beszélünk? – hajolok közelebb hozzá kíváncsian.

            -           Nem, én rólad beszélek.

            -           Mi van?!

            -           Hallottam, amikor azt mondtad, hogy neked az érzés hiányzik, a szerelem. Én már az elején kikötöttem, hogy számomra ilyen nincs. Nem létezik, annak semmi értelme, hogy valaki szerelmes legyen, aztán csalódjon, majd szakítson, ezt pedig eljátssza minden egyes alkalommal, mikor egymásra unnak az adott párral. Értelmetlen az egész, utálom már csak a gondolatát is annak, hogy bárki szeressen.

            Szemeim tágra nyílnak, s érzem, amint az izmaim megfeszülnek. Nem néz a szemeimbe, viszont látom a tekintetén a haragot, de én nem tettem semmit. Nem lehet rám mérges, hacsak nem attól tart, hogy…

            -           Arra próbálsz kilyukadni, hogy szeretnélek? Nem akarod, hogy szeresselek, mert… mert te ezt ostobaságnak tartod. – A saját számból hallva még nagyobb őrültségnek hangzik ez a feltételezés.

            -           Hiányzik neked az, hogy valaki szeressen, és tudom, hogy én vagyok az idióta, amiért az én világomba bele próbállak rángatni, mikor te többször is megmondtad, hogy nem olyan vagy, aki az én elvárásaimnak megfelelne, de… ennek ellenére képtelen vagyok lemondani rólad. Én csak… arra szeretnélek kérni, hogy a testi vágyon kívül más ne fűzzön hozzám. Nem vagyok neked való, számomra nem létezik szerelem, sem happy end. Tökéletesen meg vagyok elégedve a mostani állással, hogy alkalmi partnereim legyenek.

            Szavai tüskeként fúródnak belém. Tudom, semmi értelme, de megbántva érzem magam. Ne szeressem? Hogyan kérhet ilyet? Természetesen nem is terveztem, hogy belé szeretek, nem mintha egy ember tudná irányítani az érzéseit! Megértem, hogy ő ilyen, így gondolja, de közben mégis annyira furcsa, hogy olyan dühvel beszél a szerelemről, mintha tudná, mi is az. Utálja a gondolatát is annak, hogy bárki szeresse, de miért, ha ki sem próbálta? Az alávetettekkel él, nem is tudja, milyen érzés az, ha valakivel őszintén szeretik egymást és képesek bármit megadni a másik boldogságáért. Én szívesen megtennék érte bármit, ha azzal sikerülne elérnem, hogy újra a régi önmaga legyen.

            -           Attól tartottam, hogy bennem fogod keresni azt, amit régen elvesztettél – fejezi be, majd ekkor újból felém fordul.

            -           Nem mintha ellent akarnék mondani neked, de nem gondolod, hogy elhamarkodottan beszélsz olyan dolgokról, amikről fogalmad sincs? – húzom fel fél szemöldököm, de ő ekkor sem rendül meg.

            -           Annyit tudok, hogy a szerelem csak egy gyerekes ábránd.

            -           Hogy mit beszélsz? – húzom fel magam egy pillanat alatt. – Már hogyan lenne az? Azt mondod, hogy akkor én is gyerekes ábrándokat kergetek? Ez nem az… én tudom, hogy nem az!

            -           Annyira szeretnéd, hogy beleképzeled. Fiatalon elvarázsolódtál, de egy idő után úgyis kihűl a kezdeti láng. Az, amit mások szerelemnek neveznek, az köznyelvben fájdalom. A szó, amit mindenki megért, az ez.

            -           Ó, milyen bölcs lettél – szorítom ökölbe kezeim. – Tudod, elhiszem, hogy te nem szeretnél szerelmes lenni, mert félsz tőle, igen, nagyon is félsz – vágom fejéhez bátran, mire szemei nagyobbra nyílnak -, viszont ez nem jogosít fel arra, hogy lenézd azokat, akik hisznek benne. Szerelem létezik attól függetlenül, hogy te nem hiszed.

            -           Édes mindegy, mit gondolsz, mert a lényeg akkor is az marad, hogy engem nem szerethetsz!

            -           Ne aggódj! Beszélj még így velem párszor és a szerződést sem fogom aláírni, nemhogy beléd szeretni! – emelem meg hangom, majd szó nélkül állok fel és indulok a táskámért, hogy a hozott dolgaimat, amiket szétdobáltam már a szobában, visszarakjam bele.

            -           Taehyung – szól lágyabban, miközben ő is feláll. – Te most mit csinálsz?

            -           Látom, nem csak a lelki dolgokhoz vagy vak, de még azt se látod, ami a szemed előtt folyik – forgatom szemeim, majd egy erősebb rántással cipzárazom össze a táskát. – Pakolok, úgyhogy örülnék, ha intéznél nekem egy fuvart haza.

            -           Tessék? – Arcára őszinte meglepettség ül ki, ami kicsit javít a kedvemen, de nem eléggé ahhoz, hogy változtassak a döntésemen. – Megbeszéltük, hogy két hétig itt maradsz és a szabályok szerint játszunk. Hova mennél? Ma este még itt kell lenned, holnap pedig megyünk és… randizunk.

            -           Még kimondani se bírod! – mutatok rá a tényre, hogy kisebb habozás után jelentette csak be a holnapi programot.

            -           Akkor sem mehetsz haza! Te magad kérted, hogy így legyen, hogy két hetet kérsz, hogy kipróbáld, milyen. Egy nap után fel akarod adni?

            -           Ami azt illeti, ez már a második nap, ha úgy vesszük, de jelenleg nem szeretnék melletted maradni, az pedig, hogy ide bármikor be tudsz jönni, nem könnyít a helyzetemen.

            -           Akkor használd a biztonsági szót. Úgy vesszük, mintha a szerződés élne, aszerint pedig az én igényeimnek megfelelően kell viselkedned, hogy nekem jó legyen, márpedig én azt akarom, hogy maradj.

            Megrökönyödöm, hiszen jól tudom, hogy igaza van. Én kértem, hogy legyen két hét próbaidő, hogy vegyük úgy, mintha élne a szerződés az eddigi felállított szabályokkal. Ha ki akarok lépni, azt bármikor meg tudom tenni, mindössze a biztonsági szót kell használnom hozzá, viszont azt képtelen vagyok megtenni. Úgy érzem, maradnom kell, hogy vele kell lennem, de ahogyan a szerelemről beszélt, vérig sértett. Értem én, hogy ő nem szívesen pátyolgat másokat, de nem értem, hogy ennyiért miért kell ilyen ellenszenvvel beszélnie egy olyan dologról, amiről semmit nem tud. Azt hinné az ember, tudja, mi a szerelem, de ha tudná, nem mondana ilyeneket.

            -           Kezd esteledni, maradj! – kérlel tovább csendesen kisebb csend után.

            Szívem szerint nem mennék haza, de továbbra is sértettnek érzem magam, ahhoz pedig, hogy lenyugodjak, neki kell tennie, mert ha most hazamegyek, akkor ez az utolsó beszélgetésünk fog bennem maradni, amit nem szabad hagynom. Holnap úgyis randizunk, akkor minden másabb lesz, akkor végre én fogok neki újat mutatni. Csak reménykedni tudok benne, hogy minden jól fog elsülni, hogy jól fogjuk érezni magunkat, ő pedig átértékeli az életét és azt mondja majd, hogy a romantikázás nem is olyan rossz dolog, mint gondolta. Félbehagyna a szerződéses hülyeségével és megkérne, hogy maradjak mellette, mint párja. Milyen szép is lenne!

            -           Jól van – dobom vissza táskám eddigi helyére. – Maradok… nem mintha túl sok választásom lenne.

            -           Mondtam, hogy használhatod a biztonsági szót.

            -           Az nem különösebben érdekel – fordítom el tekintetem, ugyanis nem merek a szemébe nézni. Félek, hogy az önelégült arcával találom szembe magam, hogy ezt a csatát is ő nyerte, azt pedig nem szeretném. Nekem kell nyeregben lennem mellette, hogy meg tudjam lágyítani a szívét. Szeretném, őszintén szeretném ezt elérni. – Szóval esteledik… még dolgozol? – lépek a szekrényhez, amelyben a ruháim vannak, hogy előkészüljek a zuhanyzáshoz.

            -           Még pár dolgot rendeznem kell ma, de sietek. Ezzel pedig – lép mellém és fog csuklómra, melyben éppen egy törölközőt tartok – várj meg.

            -           De… miért? Nem, ma biztosan nem dugsz meg többször! – nézek rá rémülten, mire először ő is meglepetten néz vissza rám, majd elkuncogja magát. – Ez nem nevetséges! Nekem még dolgoznom kell a héten, de járni sem fogok bírni, ha így folytatod!

            -           Nyugodj meg! Várj meg, a többit pedig bízd rám – kacsint, majd elhagyja a helyiséget.

            Néhány másodpercig megrökönyödve nézek utána, az ajtóra meredve, ahol elhagyta a szobát, majd csak aztán dobom le a törölközőt az ágyra, hogy eleget téve a kérésének megvárjam a mosakodással. Többet zuhanyozom az alatt az idő alatt, amit vele töltök, mint alapjáraton. Ez is annak köszönhető, hogy állandó jelleggel megizzaszt. Kicsit le kellene hűteni a vágyait, talán jegelni kellene a farkát, akkor nem akarna állandóan megfektetni.

            Ledobom magam az ágyra és telefonomat elővéve foglalom el magam addig, amíg várok a másikra. Hoseokkal is váltok néhány szót, de semmi érdekesről nem beszélünk, mivel ő jelenleg elég elfoglalt, így ritkán ír vissza nekem. Ha hazatérek és találkozunk, biztos vagyok benne, hogy mindenre kíváncsi lesz, mi történt ez alatt az idő alatt, viszont nem mondhatom el neki, hogy Jungkook mennyire szűk látókörű, hogy valójában mennyire felhúz azzal, amit mond a szerelemről, mert a titoktartási szerződés köt. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért vagyok együtt egy olyannal, aki nem is szeret, de ettől mégis boldog vagyok. Mekkora őrültségnek hangzik főleg azok után, amiket nemrég még a fejemhez vágott! Még megparancsolja nekem, hogy lehetek-e szerelmes belé vagy sem! Kezdjük azzal, hogy nem lehet irányítani az érzéseinket, ha pedig véletlenül bekövetkezne, amitől fél, akkor csakis magát okolhatja, mert ő viselkedik úgy, amivel elnyeri a szívem. Mindenesetre én ettől egyáltalán nem félek, ugyanis ha így fogja folytatni a velem való bánást, akkor a két hét leteltével eszemben sem lesz aláírni a szerződést. Azt mondta, ő hosszabb távra el tudna képzelni maga mellett a többi alávetettel ellentétben, én viszont ellent fogok mondani az ő elképzeléseinek és a két hét után, mikor már kiélem a hiányom, ami az évek során felgyülemlett, faképnél hagyom. Ez lenne a legmegfelelőbb döntés.

            Már beesteledik, mikor halk kopogás zavarja meg a csendet a szobában, ahol én olyan jól elkockultam, így felemelem tekintetem a telefonról, hogy az ajtóra meredjek, ami lassan kinyílik. A fiatalabb jelzi számomra, hogy indulhatunk, s kezében ott is vannak a saját cuccai, amikre szüksége lesz, így én is gyorsan felkapom az enyéim és együtt indulunk útnak a szoba mellett lévő fürdőszobába. Belépve nem sokat beszélünk, miközben inkább csak öltözködik, én mégis izgatottá válok. Miközben lehúzom pólómat magamról, úgy pillantok hátra sunyiban a másikra, aki szintén válófélben van a ruháival, s megengedem magamnak azt a kevéske örömöt, hogy rajta legeltessem szemeim.

            Elképesztő! Olyan, akár egy álom! Általában egy üzletember nem néz ki ennyire jól, de ő nem csak, hogy ad magára öltözékileg, ráadásul okos is, hanem edz is a sok munka mellett, amitől olyan szépen formálódnak ki izmai karjain, s testén mindenhol, amit bárki megirigyelne. Még ha csak egy kis időre is, de örülök, hogy vele lehetek. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy egy ilyen fickót megnyert magának. Azért kicsit lelomboz a saját látványom a tükörben, hiszen miután a szemem elélvezett tőle, azután kiábrándító az a nyurga, vékony test, ami én vagyok. Arcomra ki is ül, amit gondolok magamban, így nem meglepő, ahogy következőleg már egy szál bokszerben lép mögém Jungkook, s kezeit felkarjaimra téve simogat, s simul hozzám hátulról, miközben a tükörben nézünk farkasszemet.

            -           Most miért nézel ilyen elszontyolodva? – támasztja meg állát vállamon. – Tán nem örülsz neki, hogy velem zuhanyozhatsz?

            -           Annak ki ne örülne? – nevetek fel, s tükörképem máris jobban tetszik, viszont továbbra sem látom másabbnak magam. Még kockáim sincsenek! Lehet, ideje lenne edzenem kezdeni.

            -           Akkor mi a baj? – csókol nyakamra, majd a fülem mögé, kihasználva, hogy az a legérzékenyebb pontom, s bele is borzongok az érzésbe, így oldalra döntöm fejem, vállára hajtva, jelezve számára, kényeztessen tovább. – Tán vetkőztesselek le én?

            -           Van kezem – bontakozom ki karjaiból, ő pedig kihívással szemeiben néz rám, de nem engedem neki, hogy leöltöztessen, mert akkor biztosan már most felkelti bennem a vágyat, amit szeretnék visszafogni. Jobb lenne, ha nem történne semmi, különben már ma estétől nem fogok tudni ülni.

            Ledobáljuk magunkról az utolsó ruhadarabokat is, majd a zuhanyzóban beállítva a kellő hőmérsékletű vizet, beállunk alá, hogy végre megmosakodhassunk. A tusfürdős tubusért nyúlok, melyből nyomnék is tenyerembe, ha az utolsó pillanatban a másik ki nem venné kezemből, amit én tágra nyílt szemekkel nézek. Megszólni nem fogom érte, helyette inkább hagyom, hogy tegye, amit jónak lát, hiszen nem véletlenül akart együtt zuhanyozni velem. Kíváncsian figyelem, ahogy nyom magának a krémes anyagból, majd csillogó, éjsötét szemeivel néz enyéimbe, miközben egészen közel lép hozzám, s úgy kenegeti be először vállam, úgy végig a karom, az ujjaimig, melyek bizseregnek érintésétől. Meglepő módon nem keni be mellkasom, helyette megkér, hogy forduljak meg, én pedig szó nélkül teszem, amire kér, mintha csak a véremben lenne már, mit kell tennem. Nem mintha most kedvem lenne ellenkezni. Bízom benne, hogy tartja magát ahhoz, amit kértem tőle, tehát nem fogja véletlenül sem belém nyomni egyetlen ujját sem.

            -           Tedd a kezed az üvegre – suttogja mély hangon fülembe, mibe beleborzongok, rendesen végigfut a kellemes bizsergés hátamon, így ezt sem kérdőjelezem meg, egyébként sem tehetem, hiszen a szerződés szabályai szerint élünk. Amire kér, azt meg kell tennem. – Gyönyörű vagy – kenegeti be hátam is, majd ezután testével enyémhez simul, amitől kissé megfeszülök, hiszen érzem, hogy nincs éppen nyugalmi állapotban.

            -           Jung…

            -           Nem kell mondanod semmit – harap fülcimpámba, mire lehunyom szemeim, s ellenkező irányba döntöm fejem.

            Kezeit előrevezetve cirógatja bőröm, miközben nyakam ostromolja, s nem is vár túl sokáig, mikor végre férfiasságom egyik kezébe veszi, s lassan mozgatja rajta a bőrt, elérve, hogy egyre keményebbé váljak. Hangom sem fojtom vissza, halkan sóhajtozom, mikor éppen átjár a kellemes érzés, s érzem, hogy ennek hatására ő is egyre merevebb. Öntudatlanul harapok ajkamba, melyet szerencsémre nem vesz észre, így nyugodt szívvel élvezhetem tovább azt a kényeztetést, amit nyújt számomra, viszont, ahogy csípőjét nekem löki, kétségbe ejt, ugyanis biztos vagyok benne, hogy nagyon fog fájni, főleg holnapra.

            Váratlanul fordít vissza magával szembe, s levegőt venni sincs időm, úgy mar ajkaimra, mintha ezer éve csókolt volna utoljára, engem viszont feltüzel ez a hevessége. Karjaim nyaka köré tekerem, s vizes tincseibe túrok, úgy szorongatom magamhoz, hogy ne tudjon szabadulni, ha akar se. Nyelvével átfurakszik hozzám, s jobban oldalra döntjük fejünket, hogy egymáshoz férjünk, miközben csípőjével is köröz egyet, így ingerelve mindkettőnket. Szívem hevesen verdes mellkasomban, s automatikusan szívom meg alsó ajkát, amit felmordulva élvez, következőleg pedig egyszerre mozdítjuk csípőnket, ez az összhang pedig tetszik, rendkívül imponál.

            Nyakamra nyom egy csókot, s legközelebb már előttem térdel, amivel meglep, s érzem, amint a pír el is önti arcom, de mégsem fordulok el. Nem akadályozom meg abban, amit tenni akar, így csak pirulva figyelem, amint ajkai közé veszi először csak makkom, s nyelvével máris belendül. Tekintetével fogva tartja enyém, én pedig élvezem a helyzetet, hogy Jeon Jungkook, a szexi vállalatörökös férfi engem kényeztet, hogy engem néz, csak értem teszi ezt meg… legalábbis egy ideig biztosan.

            Fél hosszommal szájában néz fel rám ártatlanul pislogva, amitől muszáj mosolyognom, mivel ilyen helyzetben is képes átváltani édesbe, valami hihetetlen! Az ilyenekkel csak még kíváncsibbá tesz, hogy vajon mit rejteget a háta mögött, milyen is valójában. Tudni szeretném, mellette szeretnék lenni. Bárcsak másképp vélekedne a szerelemről! Az még mindig fáj.

            Torka vonalát megérezve automatikusan szökik ki ajkaim közül egy hangosabb nyögés, mire azonnal önelégültbe vált tekintete, én pedig inkább hátravetem fejem, hogy ne kelljen az arcát néznem, s azt, amit művel velem, mert olyan szemérmetlenül teszi váltakoztatva az édes énjét a perverzzel, hogy képtelen vagyok ránézni. Inkább csak figyelek az érzésekre, melyeket kivált belőlem, a borzongást, a lüktetést, az orgazmus előhullámait.

            -           Édes vagy – hallom meg hangját, mikor is kezével folytatja tovább a munkálatokat, majd feláll, s így kénytelen vagyok újból szemeibe nézni. Már szinte bennem van, hogy viszonzást vár, így a falnak dőlve csúsznék is lefele, ha nem állítana meg még az elején, s simulna testével enyémhez. – Nem, nem kell tenned semmit! – fog államra. – Mit ne mondjak, mindig eléred, hogy különb legyél másoknál. Vedd engesztelésnek. Nem szeretnélek elveszíteni egyetlen nap után egy ostoba beszélgetés miatt. – Tekintete elszánt, őszinte, az én szemeim pedig tágra nyílnak a meglepettségtől. – Na, meg aztán… nem sokan mondhatják el magukról, hogy lenyűgözték az anyámat – mosolyodik el, én pedig már azt se tudom, hova nézzek zavaromban, mikor végül összefogja mindkettőnk farkát, s úgy kényeztet tovább.

            Nem tudok gondolkodni szavain, ugyanis a vágy elönti az elmém minden porcikáját, s úgy fonom karjaim újból nyaka köré, hogy magamhoz húzva megcsókolhassam. Elönt a melegség, boldognak, s kiengeszteltnek érzem magam, pedig nem is tett érte különösebben. Nem szívta vissza a szavait, ugyanúgy gondolkozik, s most is megmondta, hogy csak azért teszi ezt, mert nem akar egy nap után elveszíteni. Érthető az aggodalma, hiszen tényleg pakolni kezdtem.

            A csókunkba sóhajtozva élvezem kezének munkáját, átadva magam neki, mintha csak egy bábu lennék, akit úgy és akkor használ, amikor csak akar. Örömmel adom meg neki ezt az örömöt, hogy velem lehessen, hiszen ez számomra is boldogság, melyre szükségem van ennyi év után. Két hét múlva talán már másképp fogok érezni, addig viszont szeretném minden egyes pillanatát kiélvezni annak, amit vele tölthetek.

            Csípőmmel néhol belemozgok kezének munkájába, ilyenkor pedig felmordul, s jobban ránk szorít, közelebb juttatva a csúcshoz, ami már nincs is olyan messze. Egyik kezem levezetem karjára, mellyel derekamnál fog, én pedig megránduló ujjakkal szorítom meg bőrét, ami talán fel sem tűnik neki. Kezét is egyre gyorsabban mozgatja rajtunk, majd egyszer csak megfeszül, fejét nyakamba hajtja, s úgy nyög fel édes hangján, miközben közénk élvez, ezzel pedig eléri, hogy én is a csúcsra jussak, hiszen már az ő látványa is éppen elegendő hozzá. Követem példáját, s én is megfeszülök, testem átjárja a borzongás, s hangosabban nyögök fel az érzés hatására, jobban húzva magamhoz, ő pedig nem is áll meg kezének munkájával, amíg az utolsó cseppeket ki nem masszírozza belőlünk.

            -           Gyönyörű vagy, mikor elélvezel – húzódik el tőlem pajzán mosollyal, én pedig ismét csak pirulni vagyok képes, amit megkuncog.

            Végül újból nyom tenyerébe a tusfürdőből, hogy most már élvezetünk maradványait is lemossa rólam, majd magáról is, s még egy sampont is elővesz, hogy megmossa hajam sajátjával együtt, amiért nem szólom meg, de nem bírom mosolygás nélkül hagyni. Édes, mennyire odafigyel a részletekre is, s azt kívánom, bárcsak mindig ilyen lenne. Az ilyen pillanataiban nem tudom felfogni, miért is gondolkodik úgy a szerelemről, ahogy, hiszen ha tudná, mennyire csodálatos is, ha őszintén szeret valakit, rögtön megváltozna a világszemlélete. Viszont én nem szeretnék belekontárkodni az életébe, nem fogom tudni megértetni vele, hogy olyasvalakit kell keresnie, akivel átélheti azt a boldogságot, amit még nem ismer. Ne létezne szerelem? Mekkora badarság!

            A zuhanyzóból kilépve, megtörölközve, s felvéve egy pizsamát lépek a mosdókagylóhoz, hogy fogat moshassak, majd csak ezután távozunk a helyiségből, ahonnan kilépve a fiatalabb már indulna is a folyosón végig, hogy a saját szobájába térjen. Reflexszerűen kapok csuklójáért, hogy meggátoljam abban, hogy elmenjen, mire felhúzott szemöldökkel mered először kezünkre, majd szemeimbe.

            -           Maradj velem! – csúszik ki számon számomra is meglepő módon a kérés, s ő is csak pislogni tud először, csak aztán lép vissza hozzám. – Azt mondtad, ha úgy szeretném, akkor aludhatunk együtt. Most ezt szeretném.

            -           Azt hittem, teret szeretnél magadnak, holnap meg úgyis egész nap együtt leszünk. Még a munkámat is félretettem érted.

            -           Most te kéreted magad? – húzom fel szemöldököm, szándékosan húzva az agyát. – Akkor menj csak a szobádba, aludj egyedül, gyöpösödj be, véletlenül se aludj együtt velem! – engedem el csuklóját. – Ha neked az bőven elég, hogy holnap is együtt leszünk, akkor nem is értem, hét közben miért is kellene látnunk egymást ezen a három napon kívül…

            -           Tae – húzódnak mosolyra ajkai, én viszont hátat fordítok neki, hogy bemehessek az ideiglenes szobámba, majd azonnal az ágyba is vessem magam. Az ajtót szándékosan hagyom nyitva, tudom, hogy nyert ügyem van, jönni fog utánam, amiben nem is kell csalódnom, ugyanis másodpercekkel később hallom, amint ő is belép, majd az ágy mellettem besüpped súlya alatt, úgy fordul felém, s ekkor teszek én is így.

            Hosszas másodpercekig csak nézünk egymásra szótlanul, elmerülve a másik tekintetében, én pedig tudni szeretném, mire gondolhat ilyenkor. Félek szóbahozni a pár órával ezelőtti beszélgetésünket, mivel tudom, hogy az újból veszekedésbe fulladna, azt pedig nem szeretném. A legjobb lesz, ha csak csendben fekszünk egymás mellett, míg el nem nyom minket az álom, így a takarót is magunkra húzom, s közelebb mászom hozzá, átölelve, úgy nézve tovább szemeibe, ő pedig viszonozza gesztusom annyi különbséggel, hogy hajam simogatja. Legszívesebben hozzá bújnék, hogy a védelmező karjai között lehessek, de ezt nem fogom megtenni. Valamilyen tekintetben tartanom kell a távolságot tőle, hiszen ő maga mondta, hogy nem szerethetek bele, ami zavarhatja. Ez nem több testi kapcsolatnál. Azért vagyok neki, hogy kiélje a szadista vágyait, én meg azért vagyok itt, hogy kiéljem a hiányom, ami felgyülemlett bennem. Elegánsabban nem is oldhattam volna meg, hogy kiéljem magam. Így legalább nem tűnik olyannak, mintha valami kis hímringyó lennék, pedig belegondolva, ez tökéletesen annak felel meg, hiszen szerződés is van, titoktartás is, a falakon belül meg azt csinálunk, amihez csak kedvünk tartja.

            -           Nem vagy álmos? – töri meg a csendet, mire csak fejem rázom. – Hova szeretnél menni holnap?

            -           Nem tudom, nem gondolkoztam rajta. Csak menjünk valamerre, aztán valahol kikötünk – mosolygom.

            -           Azt mondtad, randizni akarsz, de azt nem találtad ki, hova menjünk? Számodra ez egy randi?

            -           A lényeg, hogy kettesben legyünk valamerre, beszélgessünk, sétálgassunk, akár leüljünk valahol… már, ha fogok tudni ülni, mert tudod, kissé sajog a fenekem valamiért – dünnyögöm a végét, mire csak önelégült vigyorra húzódnak ajkai. – Számomra az a lényeg, hogy van egy nap, amit rám áldozol, az én kívánságomnak.

            -           Ettől függetlenül a szabályok ugyanúgy élnek, és akkor hurcollak vissza a kocsiba, amikor csak akarlak, hogy megkapd a magadét, ha úgy viselkedsz.

            -           Képes lennél ilyen kegyetlenül bánni velem, mikor tudod jól, hogy mennyire fáj már egy nap után mindenem? – biggyesztem le ajkaim, de nem adja jelét együttérzésnek, továbbra is öntelten vigyorog. – Mindegy, inkább váltsunk témát – emelem égnek szemeim.

            -           Mit csinálsz? – mélyül el hangja, én meg egész lényemben ledermedek. Még nem vagyok hozzászokva, hogy mit mikor csinálhatok.

            -           Most képes lennél ilyenkor bántani? – nyüszítem.

            -           Majd máskor bepótoljuk, amikor nem leszek kegyes veled, mint a zuhanyzóban – hajol ajkaimra, hogy egy édes kis csókot nyomjon rájuk.

            -           Akkor azért voltál kegyes, mert anyukádnak tetszettem? – mosolygom, és jobban bújok hozzá. – Még soha senki nem találkozott vele az előző alávetettek közül, akkor honnan veszed, hogy más nem tudná lenyűgözni?

            -           Más barátaimat ismeri, onnan meg egyértelműen nem csíp senkit.

            -           Mit beszéltetek? Azt mondta először, hogy maradhatok, aztán mégis elküldött, hogy kettesben szeretne lenni veled. Valami fontos családi dologról volt szó, amit nem hallhatok?

            -           A családi dolgokba nem keveredhetsz bele, de igen, részben ilyesmiről volt szó.

            -           Miért nem tudhatom, hogy milyen a családod?

            -           Taehyung, aludj! – nyomja fejem mellkasához, én meg halkan nyögök fel attól, ahogy váratlanul húz oda magához.

            -           De…

            -           Csend legyen!

            Bármennyire is magának való, nem beszél a családjáról, meg úgy semmijéről, azért boldogan bújok hozzá, hogy elnyomjon az álom, hiszen tudom, hogy reggel egy olyan napra virradunk majd, mely az én várakozásimnak megfelel. Azt fogjuk csinálni, amit én akarok, arra megyünk, ahová én mondom, és a legfontosabb, hogy beszélgetni fogunk. Egy randi lényege ez. Beszélgess és ismerd meg. Valamilyen értelemben már együtt vagyunk, mégsem ismerem, nem tudok róla nagyjából semmit. Mi a kedvenc színe, étele, itala? Mit csinál legszívesebben szabadidejében azt leszámítva, hogy előszeretettel viszi az alávetetteket a játszószobájába? Mindig úgysem lehet kanos!

Ami pedig igazán számít az az, hogy milyen is ő valójában. Biztos vagyok benne, hogy van egy érzékenyebb, gyermekibb oldala, melyet azzal nyom el, hogy próbál félelmetesnek hatni, de engem nem ver át. Átlátok rajta, nem vagyok vak. Lehet, hogy történt valami a családjában régebben, ezért is nem szeretne róluk beszélni soha, habár az anyja igazán aranyosnak tűnik. Biztosra veszem, hogy ő is örökölt abból a kedvességből. Még a saját édesanyja is visszasírja a régi énjét! Mi történhetett anno? Annyi biztos, hogy az üzleti életben az apjával versenyben áll, hierarchia van, mivel elszólta magát, ha jól sikerül a tárgyalása, akkor az apján is túltesz. Lehet, ez egy egyszerű apa-fia harc, de azt sem tartom kizártnak, hogy valami konfliktus van közöttük. Vajon… tudják, hogy meleg?

Váratlanul ugranak be lelki szemeim elé azok a pillanatok, amikor még a zaklatóm volt, képeket készíttetett rólam, amiket szerencsére abbahagyott a kérésemre. Azokra is kíváncsi vagyok, mit kezdett velük, letörölte-e az addigiakat, hogy egyáltalán minek kellettek neki. Nem tartom azt sem kizártnak, hogy így akart jobban megismerni, hogy milyen vagyok a mindennapokban.

Idővel elnyom az álom, s a másik mellkasába bújva, az illatát szívva magamba merülök el jó mélyre, a sötétségbe, mely magához húz, s olyan képeket vetít elém, melyek valóságosnak tűnnek, és néha bánom, hogy nem azok. A fiatalabb képe is megjelenik előttem, amint a szobájában ül és sír még fiatalabb korában, én pedig oda szeretnék menni hozzá, hogy megvigasztaljam, de egyetlen lépéssel sem kerülök közelebb hozzá.

Jeon Jungkook… ki vagy te?