[19/25] Stalker with love [+18]

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +18

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Hoseok         

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Újabb rész, kicsit későn talán, nem tudom, ki mennyire figyeli, hogy jön-e új, de szombat este van, úgyhogy… ideje feltölteni ezt is! Hibák lehetnek benne, még nem nagyon néztem át. xD Nézzétek el! Fáradt vagyok, azért remélem, tetszeni fog! Jó olvasást mindenkinek! <3

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

 

Fájó fenekemnél tartva kezem lépek a pult mögé, hogy a kávéfőzőt megcélozva készítsem el a következő adag rendelést, melyet felvettem. Nem mondanám, hogy feltűnés nélkül mászkálok, de azért egészen szépen tartom magam a kis sántikálás ellenére. Az italt is a megszokott rutinnal elkészítem, majd fel is szolgálom széles mosollyal arcomon, amit a vendég viszonoz, majd úgy térek vissza a pult mögé, ahol kevésbé láthatnak, s ezt ki is használva hajolok a bútorlapra, alkaromon támasztva homlokom, szabad kezemmel fenekem és derekam simogatva. Még ingemen a nyakrészt is be kellett gombolnom reggel, hogy ne látszódjanak a szívásfoltok.

            Hihetetlen, hogy ennyire nem bír magával! A tegnap délutáni autós szex után neki persze még mindig nem volt elég, így nálam kihasználva, hogy senki sem tud megzavarni, letepert. Nem mondom, hogy nem élveztem, mivel az után, hogy nem engedett kielégülni, akkor ott a lakáson kétszer is a mennyekbe emelkedhettem, ami azzal járt, hogy az ágyneműm szép izzadt és ragacsos lett, a nyáltengerről nem is beszélve, úgyhogy utána még ezt is takaríthattam – mintha tudtam volna járni!

            -           Tae – szól élesen Hoseok, akivel ketten vagyunk beosztva mára -, megmondanád nekem, pontosan mit is csinálsz jelenleg?

            -           Semmit – húzom ki magam és lépnék is el, sántikálva, viszont barátom nevetve fog vállaimra, magával szembe fordítva.

            -           Így próbálsz mesélni? Azt hittem, szóban fog menni, de elég látványosan szenvedsz. Látod? Én megmondtam, hogy hamar le fog venni a lábadról – vigyorogja, én meg legszívesebben letörölném a képéről. – Szó szerint! Bár elgondolkodtató volt számomra, hogy vajon melyikkötők fog dominálni a másik felett, de azt hiszem, ez elég egyértelmű. Mindkettőtökből kinézem mindkét szerepet, úgyhogy…

            -           Mi lenne, ha inkább rólad beszélnénk? – húzom kényszeredett mosolyra ajkaim.

            -           Velem nem történtek ilyen izgalmas dolgok. Vajon ma be fog jönni? Mit gondolsz, meglátogat, hogy megnézze a munkája gyümölcsét?

            -           Fogd be! – bokszolom vállba, viszont továbbra is csak nevet rajtam. – Merjen bejönni, ha van hozzá mersze! Nem fog köszönetet kapni!

            -           Egyébként milyen volt nála? Miket csináltatok? – dől neki a pultnak.

            -           Hát… - Érzem, amint arcom pírba borul, mivel sorban jelennek meg előttem a képek, miket is csináltunk, de valahogy minden szál egy végbe vezet. – Öhm… Mit is…

            -           Átenyelegtétek az egész időt? – neveti, majd elkomorodik arcom láttán, melyen valószínűleg tökéletesen tükröződnek gondolataim. – Ti aztán bírjátok vérrel!

            -           Csak… szolgálj fel… kérlek – helyezem tenyerem csípőmre tudat alatt mozdulva már, mire beharapva száját fordul el, hogy csináljon valamit, én pedig szemeim forgatva veszem elő a leltározási papírokat, s lépek a raktárba, hogy átszámoljak mindent. A vendégekkel el lesz egy darabig egyedül is.

            Múlt éjszaka együtt vacsoráztunk, még ő is segédkezett az étel elkészítésében, ami jól esett a szívemnek, mégis, legbelül tudom, hogy nem szabad többet gondolnom a dolgokba, mint szabadna. Ő maga mondta, hogy nem szerethetem, én meg egy ilyen embert nem is tudnék szeretni, mégis olyan furcsán érzem magam. Fáj, amiket mondott, s talán meg se fordult volna a fejemben, hogy megszeressem, de mióta ezt közölte velem, hogy egyenesen tilos, azóta folyton körülötte forog minden gondolatom. Nem mintha, előtte nem így lett volna, azóta mégis más az egész. Össze vagyok zavarodva, egy kis pihenésre van szükségem, és nem csak azért, mert fáj a hátsó felem, hanem alapvetően, a lelkemnek, a szívemnek kell a szünet, hogy rendszerezni tudjam az érzéseim.

            A nap lassan eltelik, Jungkook pedig nem jelenik meg zárás előtt két órával sem, ami megnyugtat. Biztosan sok a dolga, hiszen tegnap sok munkát lemondott miattam. Nem kizárt, hogy ma tele van emiatt tárgyalásokkal, sok papírmunkával, amikhez én cseppet sem konyítok, viszont neki nagyon is jól áll. Persze, hiszen beleszületett ebbe az életbe, ebbe a stílusba, így magán viseli.

            Kimerülten iszogatom kávémat hátravonulva, hogy kibírjam még azt a maradék időt, amit itt kell töltenem. Legszívesebben leülnék, de ülni nem túl kényelmes, szóval maradna a fekvés a kényelem érdekében, viszont itt nincs ágy, nem tudok csak úgy ledőlni. A falnak dőlve állok tovább, miközben újabbat kortyolok a forró nedűből, s gondterhelten sóhajtok fel. Csak teljen le az a két óra és én már itt sem vagyok! Még kocsiba sem tudtam reggel szállni, be kellett buszoznom, mert képtelen lettem volna megülni a vezetőülésen.

            Megzavarva nyugalmam vágódik ki a lengőajtó, így félrenyelem kávém és fulladozó köhögésbe kezdek előregörnyedve, amit barátom hátamat veregetve próbál meggátolni. Elkönyveli, mekkora egy szerencsétlen vagyok, és hogy nem tiszta a lelkiismeretem, amivel persze vitába szállok, de ő sem adja magát egykönnyen, végül mégis hamar a lényegre tér.

            -           Gondoltam, szólok, hogy bent a nagyfőnök – vigyorogja, az én szívem pedig egyszerre kettőt ver. – Add csak ide azt a kávét, már úgyis belefulladtál – veszi ki kezemből szó nélkül. – Menj vissza dolgozni, már vár a szerelmed.

            -           Nem a szerelmem! – nyúlnék a csésze után, de azt ügyesen húzza az ellentétes irányba.

            -           Nem-e? Akkor mitől vagy mindig ilyen izgatott, amikor róla van szó? Most is fülig pirultál, amint bejelentettem, hogy itt van.

            -           Add vissza!

            -           Ez egyoldalú kapcsolat? Ő megdug, te szereted? Ő csak barátság extrákkal dolgokban van benne, de te többet akarsz? Vagy talán fordítva van?

            -           Idegesítő vagy, Hoseok! – morgom, viszont ő csak nevetve dől az ajtónak, hogy így testével nyomva meg forduljon át az éttermi részre.

            Szívem torkomban dobog, a vérnyomásom az egekbe szökik, pedig már igazán hozzászokhattam volna Jungkook társaságához, ez az érkezése most mégis váratlanul ért. Reménykedtem benne, hogy pihenőm lesz a három napot leszámítva, habár megmondta, hogy ez nem így megy. A három nap az a nála eltöltött időmet jelenti, amiből egyet így is az én kívánságomnak szentel, viszont máskor is az övé vagyok.

            Jesszusom, ez kigondolva még rosszabbul hangzik, mint egyébként! Akármikor elvihet, hogy megbüntessen, kielégítse a vágyait, vagy bármi más! Az én seggemnek kell a pihenő, nem adom oda! Sajnálom, önző vagyok, az enyém, nem olyan egyszerű ám megszerezni… mondom ezt úgy, hogy nem is kell kétszer szólnia, már szét is teszem a lábam neki. Belegondolva, mekkora hímringyó lett belőlem! A régi énem felképelne, nem lenne rám egy cseppet sem büszke.

            Elég erőt veszek magamon, hogy leküzdjem zavarom, majd kihúzva magam indulok Hoseok után a lehető legegyenesebben járva, amivel talán jobban elárulom magam, mint kellene, elvégre is ez a merev járás sem éppen a legtermészetesebb. Csak nyugi, ő még mindig ugyanaz az ember, akivel együtt voltam az elmúlt napokban… éppen ez a probléma!

            Társam éppen egy vendéggel beszélget, így magamra vagyok utalva. A pénztárgéphez lépek, mely a pult mellett van, s onnan lesek ki a szokásos helyre, ahová a fiatalabb szokott ülni, mikor idejön, s nem is tévedek, valóban ott helyezkedik el, lábait keresztbetéve, telefonjával a kezében, melyet nagyon búj. Kíváncsi vagyok, kivel beszélhet, hogy vajon a munkával kapcsolatos dolgokat intézi-e még most is, vagy esetleg unatkozik, míg rám vár. Nem is merek odamenni hozzá, inkább behúzom nyakam, s maradva helyemen leselkedem.

Most pont olyan érzésem van, mint az első alkalommal, mikor megláttam őt a kávézóban. Akkor is elegánsba vágta magát, ugyanolyan férfiasan, szexisen ülve, mint most is, a tényen pedig nem változtat semmit a kisugárzása. Továbbra is ki lehet olvasni belőle, hogy tele van titkokkal, hogy nagy ember, akinek egy szavába kerül és az utcára is kerülhet bárki, de akár magaslatokba is tudja emelni. Ha megkérném rá, hogy hadd dolgozzam jobb helyen jobb fizetésért, biztos vagyok benne, hogy örömmel segítene. Bedugna az egyik kis céghez, ami az övé, elintézné, hogy ne rúgjanak ki, én meg boldogan tengetném napjaim, viszont pofám se lenne ilyet kérni, na meg aztán nagyon jól elvagyok én itt, ezen a kis helyen.

Szemei enyéim fürkészik, amit hosszú másodpercekig nem is realizálok igazán, majd mikor leesik, mit is csinálok, elfordítom tekintetem róla és arrébb somfordálok, hogy ne láthasson. Még csak az hiányzik, hogy odahívjon magához, majd végignézzem a diadalittas mosolyát a járásom miatt! Tudom, hogy valamilyen tekintetben azt is büntetésnek szánta, de ki vagyok én, hogy ellentmondjak a csábításnak, mikor a délutáni kielégületlenségem nyomasztott? Most sántítok, valószínű, holnap is fájni fog még, de totál megérte. Minden percét élveztem az együtt töltött időnek az éjszaka, még ha később el is kellett mennie már, elvégre is ő is megy munkába reggel és én is, így nem maradt nálam.

Oldalra pillantva látom, amint Hoseok abba a pontba mered, amerre nem szabadna, majd meg is indul hosszú léptekkel az egyetlen irányba, ahová nem mennék most, habár sehová, amíg itt van. Máskor mindig én mentem oda hozzá, barátom nem is vette át tőlem, éppen ezért nem értem, most miért csinálja ezt. Szemöldököm ráncolva lesek ki újból a gép mögül, s látom, hogy Jungkook nagyon magyaráz valamit, amit a másik figyelmesen hallgat, néhol el is mosolyodik, végül felnevetve, jókedvűen fordul felém, mire szemöldököm ráncolom, ő pedig csak fejét rázza, s el is indul onnan, én pedig így visszabújok rejtekembe.

-           Szolgálj fel neki kávét, a szokásosat, különben kikapsz, aminek most lehet, hogy nem fogsz örülni, ezt meg még én is látom rajtad. Én a helyedben vigyáznék azzal, mennyire makacskodom vele szemben. Ha az én pasim lenne…

-           Nem a pasim.

-           Lényegtelen, együtt vagytok. Szóval, ha az én pasim lenne, akkor, ha addig döngetett volna, amíg ketté nem szakadok, biztosan nem állnék ellen egyetlen szavának sem, mert attól félnék, elfenekel – kuncogja, számomra viszont ez egyáltalán nem vicces, mivel Kook valóban meg is tenné ezt. – Viccet félretéve, tényleg ezt mondta, úgyhogy nyomás, vagy én csapok a hátsódra egy jó csattanósat!

Egy grimaszt vágva indulok a pult mögé, s próbálok nem feltűnést kelteni járásommal, viszont tudat alatt automatikusan nyúlok csípőmhöz egyik kezemmel. Előveszem a csészét, az alátétet és a többi szükséges apróságot, ami még kell, miközben lefő a kávé, s elkészítve hamar tálcára is teszem, hogy aztán azt felszolgáljam ideiglenes szeretőmnek, aki a főnököm. Mélyet sóhajtok, mikor elérek a sarokig, ahol fordulnom kell, s onnan egyenes út vezet a célhoz, arcomról pedig csak úgy ég a bőr, szemeibe nézni aligha merek. Nem merem megtenni, végig az asztalt szuggerálom, hogy ne tévesszem szem elől a célom, így elérkezve oda, torkomban dobogó szívvel teszem le elé a tálcát, s már fordulnék is el szó nélkül, ha nem szólalna fel szokásához híven.

-           Nem ülsz le? Már késő van.

-           Eltaláltad! – fordulok vele szembe és végre veszem a bátorságot, hogy szemeibe nézzek. – Nem fogom lejátszani ugyanazt a kört, mint máskor, remélem, megérted.

-           Pedig egy kis pihenés rád férne. Járni alig bírsz, miért erőlteted magad? – húzódnak piszkos mosolyra ajkai.

-           Utállak.

-           Imádsz.

-           Az kéne! – horkantok fel, majd újból tudat alatt simítok csípőmre, amit azonnal ki is szúr, látom, hogy tekintete arra vándorol, de nem szól semmit érte. – Csak ezért kellett idejönnöd, hogy megbizonyosodj a saját szemeddel is arról, mit műveltél velem?

-           A kávézó az enyém, ahogyan te is. Mondjam úgy, hogy mindkettő a tulajdonom? – húzza fel szemöldökét, miközben ajkai közé veszi a csészét, az én állam meg leesik a döbbenettől. Elképesztő, ez a csávó!

-           Nem vagyok holmi tárgy, akkor sem, ha feltételekkel játszunk – mosolyodom el kényszeredetten. – Örülnék neki, ha a kávéd után hazamennél. Biztos ezernyi dolgod…

-           Megvárlak és hazaviszlek. Ilyen állapotban biztosan nem hagylak buszra szállni, láttam, hogy kocsi nélkül érkeztél. Nem mondhatsz nemet.

Felhördülök, s hajamba túrva fordítok véglegesen hátat neki, hogy bosszankodásom közben jobban sántítva, mint odafele menet, térjek vissza a pult mögé, hogy elfoglaljam magam valamivel. A hátralévő időben nem hív oda magához, s én sem zavarom. Figyelemmel követi, ahogy dolgozom, én pedig azt, ahogy ő fogadja a hívásokat, s komoly, megkeményedett tekintettel mered maga elé, miközben beszél egy ügyféllel – gondolom én.

Menekülni képtelen vagyok, így az autója hátsó ülésein dőlök el, ugyanis ülni nem bírok, még túlságosan is fáj hozzá fenekem. Természetesen nem bírja ki, hogy ne szóljon egyetlen rossz szót se a jelenlegi állapotomra, s öntelt vigyora irritálóbb, mint máskor. Szeretnék egyedül hazakerülni, viszont, mikor megérkezünk, ő maga is kiszáll a járműből, lezárja azt, s feljön velem a lakásomra. Mivel fáradt vagyok, ezért egy gyors rament összedobok magunknak, amit találok a szekrényben, s a másik felajánlja, hogy rendeljünk, de nem fogadom el. Jól van nekem ez a kis leves, s végül ő is beletörődik, hogy nem fitogtathatja a pénzét előttem. Nem is értem, hogy nem jött jutott még el a tudatáig, hogy engem ezzel nem tud megfogni.

Elbeszélgetjük az időt viszonylag lényegtelen dolgokról, s nem is rest közbevágni a szerződést, hogy aláírom-e, én viszont sejtelmes mosollyal válaszolok, s eltakarítom menet közben magunk elől a tányérokat, melyeket a mosogatóba téve el is mosnék, ha nem érezném meg derekam köré fonódó karjait. Először automatikusan húzódnék el tőle, mert megijedek, mit akar, végül mégis beadom a derekam, amint sikerül csókkal hintenie nyakam elég csúnyán foltos bőrét. Szerencsére nem szívogat meg, nem tesz semmi rossz lépést, mindössze egy forró csókba hív, így én a pultnak dőlve fonom karjaim nyaka köré… s fonom újra a következő napon, mikor újból eljön értem.

Nem tudok parancsolni érzéseimnek, hagyom, hogy a vágy magával ragadjon, s úgy helyezkedem az ágyon, hogy kényelmes legyen, s Kook sem szándékozik kellemetlenséget okozni nekem, így hiába vetkőzünk meztelenre, nem ér fenekemhez. Viszonylag kegyesen bánik velem, ami kissé meglep, de mindig emlékeztet rá, milyen is valójában, mikor egy erőteljesebb lökéssel lök az ágyra, esetleg kapok néhol csípést, egy csattanósabb ütést combomra, ha már fenekem érzékeny. Ráadásul fétisét sem hagyja otthon, mindig megtalálja a módját, hogy csuklóim összekötve tartsa, esetleg a világot fedje el előttem. Nem tudom azt mondani, hogy nem tetszik a helyzet, mert igenis imádom, ahogy hozzám ér, s a fellegekbe varázsol, viszont van egy hátulütője is a dolognak. Függővé tesz, már pár nap után meg is érzem a hiányát, mikor szombat este nem jön el, viszont felhív, hogy reggel Nam értem jön, majd felcsenget hozzám.

Fáradtan dőlök be ágyamba, s magamra húzva a takarót bugyolálom be magam. Reggel ismét átmegyek hozzá, hogy újabb két éjszakát töltsek a birtokon, pedig szinte most volt, hogy eljöttem onnan. Gondolom, a keddi nap újból az enyém lesz, elmegyünk majd randizni, viszont máris furcsán érzem magam. Ez a három nap az utolsó, hogy ott lehetek nála a próbaidő alatt. Utána persze még a héten az övé vagyok, elvégre, a két hét az tizennégy nap, viszont mégsem lesz ugyanaz. Én dolgozni fogok, ahogyan ő is, habár biztos vagyok benne, hogy minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy megpróbáljon rávenni, írjam alá.

Hátamra fordulva bámulom a plafont. A szoba sötét, sivár, a napjaim monotonitását szimbolizálja, ami tulajdonképpen az én hülye ötletem miatt bomlott fel. Már egyáltalán nem tengetem unottan napjaim, hiszen találtam egy új, érdekes elfoglaltságot. Úgy beszélek róla, mintha valami tárgy lenne, de az egész helyzet elég abszurd, nem is tudok rá másképp tekinteni, mint egy játékra.

Az egy hét alatt sokat tudtunk beszélni. Napról napra jobban kiismerem, látom szemeiben, mikor mit akar, s már előre fel tudok rá készülni lelkiekben. A családjáról továbbra sem szól egyetlen szót sem, habár én sem erőltetem meg magam, hogy az enyéimről beszéljek, azért örülnék, ha ki tudnék szedni belőle valamit. Alig ismerem, pedig testileg már olyan közel áll hozzám, mint eddig senki más, még az exem se. Neki, soha nem engedtem volna ilyeneket. Kíváncsi lennék, mit gondolna rólam, ha most tudná, mit művelek. A híres Jeon Jungkook vállalkozónak vagyok a szex rabszolgája, s kénye-kedvére dughat ott, akkor és azzal, amivel akar. Biztosan egy komplett idiótának nézne, és kijelentené, hogy örül neki, hogy egy ilyen őrültet inkább elhagyott, mintsem mellette maradjon. Még meg is érteném.

Reggel elkészülve hamar érkezik értem Namjoon, s visz ki a birtokra, amit izgatottan várok. Az ablakon kinézve harapdálom ajkam, így vezetve le a feszültséget, s gondolatban már egészen máshol járok. Kíváncsian várom, vajon most miféle újdonságot fog számomra mutatni, amivel eléri, hogy maradni akarjak, s egy cseppet se vegye el a kedvem az egésztől.

Megérkezve már nem kell a nappaliban várnom, azonnal felmegyek a szobámnak kinevezett hálóba, ami még mindig nincs ínyemre, s azt hiszem, ezt meg is fogom említeni. Egyelőre elvagyok, de amint lehetőségem lesz rá, ki fogom használni az alkalmat, hogy változtassak a helyzeten. Tökéletes az a szoba is, ahová be lettem rakva, de mégsem örülök neki, hiszen tudom, hogy mindenki más is itt töltötte napjait előttem, itt feküdtek össze a vállalatörökössel, itt… itt tettek minden ugyan olyat, amit velem is. Nekem ez egyáltalán nem tetszik.

A házban mászkálok összevissza, egyszer még a lábam is beleütöm egy fotelba a földszinten, majd halkan szitkozódva állnék tovább, ha hátulról nem kapna utánam a fiatalabb. Szembe fordítva magával látom rajta, hogy az előbbi szerencsétlen megmozdulásom kristálytisztán látta. Vigyorogva húz magához, majd mielőtt egyetlen szót is szólna, tarkómnál fogva húz ajkaira. Macska lennék, rögvest dorombolnék amellé, hogy csak úgy bújok hozzá, már automatikusan téve meg ezt a lépést, így ő is szorosabban von magához. Mondhatnám, hogy egy egyszerű üdvözlő csóknak indul, viszont egyikünk sem hajlandó elszakadni a másiktól, így csak hosszas percekig csókoljuk egymást, élvezve ajkaink érintkezését, a puhaságot, azt az édes ízt, mellyel jár a kellemes melegség. Boldogan szusszantok ajkaink közé, amit haloványan megmosolyog, de nem szakad el tőlem. Csak nagy nehezen vagyunk képesek elszakadni egymástól, s örömmel konstatálom, hogy ő is ugyanolyan kipirult lett már ennyitől, mint én.

-           Azt hittem, csak egy gyors csókot adsz – szólalok meg először én, mire széles mosolyra húzódnak ajkai.

-           Tegnap nem is láttalak. Az naaagyon hosszú idő – emeli égnek szemeit, majd újból odahajol hozzám, hogy ezúttal valóban csak egy rövid csókkal ajándékozzon. – Nem vonhatsz kérdőre az ilyenek miatt, mikor jól tudod, hogy én is tudom, hogy csak két hetünk van, amiből a hátra maradt idő már csak egy hét!

-           Akkor jobban tennéd, ha belehúznál, mert isten igazából, még mindig nem tudom, milyen az az élet, amit melletted élnék.

-           Pedig az elmúlt egy hétben megtapasztalhattad.

-           Az, hogy úgy tapadsz rám minden éjjel, munka után, akár egy pióca, nem jelenti azt, hogy tudom, mi lenne, ha aláírnám. Mondhatni, igazán kegyes voltál, ezért nem is kerültem kórházba amiatt, hogy begyulladt a farom a sok súrlódástól. – Monológom meglepetten hallgatja végig, míg nem kitör belőle egy jóízű nevetés. – Ez egyáltalán nem vicces!

-           Soha senki nem mondott még ilyeneket nekem. Melletted olyan más színben látom a világot – vigyorogja, miközben elenged, s elindul az emeletre, hívva maga után.

Szívem szaporán ver, miközben végig mögötte koslatok. Nem mondja ki, de úgy érzem, egyelőre sokkal jobban tetszem neki, mint bármelyik elődöm, s nem is bírom magamba fojtani az elégedett mosolyt. Azt mondta, hogy mellettem más színben látja a világot, ennél nagyobb dicséretet pedig nemigen hall az ember. Színt viszek az életébe, s ő is az enyémbe, habár nem tud róla, mivel nem mondok ilyeneket neki. Még a végén megijedne, hogy elkezdtem beleszeretni, mikor… nem is… nemde? A szerelem nem ilyen… nem lehet ilyen.

A legfelső szintre érve azonnal a vörös szobába vezet, s bár még alig kezdődött el a nap, vasárnap van, biztos vagyok benne, hogy ilyenkor ő is pihenni szeretne – legalábbis nem foglalkozni annyit a munkával. Izgatottan lépem át a küszöböt, s nézek végig az egy hete látott szobán, s tudat alatt harapom be ajkam, mi a másiknak nem tetszik, s már meg sem lepődöm rajta, hogy ennyire rajtam tartja a szemét. Hét közben, mikor esténként nálam volt, olyankor többször is kaptam egy csattanósat combomra egy ilyenért, egészen közel fenekemhez, de jó pontként legyen mondva, hogy ott nem ért hozzám, azóta, hiszen látta, hogy sántítok. Persze, ezt egy hét alatt szépen ki is hevertem, s már kíváncsian várom, mit tud még mutatni, amivel nem ijeszt el magától.

Ajkaim harapdálásának hatására két keze közé fogja arcom, s úgy húz egy újabb csókra, ami harapdálásba megy át, mintha ezzel akarná megmutatni, hogy ezt csak ő teheti. Izgatottan szusszantok csókunkba s markolom meg pólójának szegélyét, mire elmosolyodik. Tesz egy lépést hátra, majd keresztbe rakva karjait maga előtt húzza fel pólóját, hogy aztán azt hanyagul dobja le maga mellé a földre. Már megszokottan vezetem végig kidolgozott felsőtestén tekintetem, amit egy hét után is ugyanúgy csodálok. Felpezsdülök, érzem, amint a vérem száguldozik az ereimben, ezzel nem hagyva nyugtot számomra, amin az sem segít, hogy a másik újból visszalépve hozzám, engem is megszabadít felső ruházatomtól, s úgy húz csípőmnél fogva öléhez egy csók kíséretében, hogy megmutassa, igenis nyugtalan már odalent.

Egymást kényeztetve jutunk el a szép nagy baldachinos ágyhoz, s mielőtt bármit tudnék tenni, combjaimra kap, én pedig értve a célzást ugrom fel ölébe, lábaimat összekulcsolva háta mögött. Még egyszer sem jártam meg, hogy ezen az ágyon fektessen meg, s őszintén vonzz magához, jelenleg a szó szoros értelmében, ugyanis a puha matracra könnyedén dob le, így én kénytelen vagyok elengedni lábaimmal is. Sötéten csillogó szemekkel csókolja végig felsőtestem, ujjai közé véve mellbimbóm, megcsipkedve azt, így belőlem egy-egy kéjes nyögést csalva ki.

Hamar megszabadít minden ruhámtól, mindössze rajta marad minden úgy, ahogy eddig, amit meg is szólok, ő pedig fejét rázva húz szemfedőt fejemre, hogy akkor ne is lássak semmit, ha már így kivagyok. Megértettem, tehát nem szólhatok ebben a szobában egyetlen szót sem arról, hogy én mit szeretnék. Még azt sem hagyja, hogy megérintsem, ugyanis érzem, amint valamit csuklóim köré fon, azok pedig két oldalra, valószínűleg az ágy két sarkába húznak. Lábaimmal nem tesz semmit, a szembekötés pedig újból felizgat. Izgat, hogy nem tudom, mit fog tenni, hogy nem látok semmit, a szemében lévő csillogást sem, semmit.

-           Ma egy új világba repítelek – suttogja ajkaimra, mire automatikusan emelkedem meg fekvő helyemben, hogy megcsókolhassam, viszont kuncogva húzódik el tőlem. – Biztos lehetsz benne, hogy tetszeni fog – ül csípőmre, s meglepetten konstatálom, hogy rajta sincsen már ruha, ugyanis férfiasságunk azonnal egymáséhoz simul, mitől azonnal egy kéjes sóhaj hagyja el ajkaim.

Türelmetlenül mocorgok alatta, csípőmmel fel is lökve, mire megkapom, hogy nyughassak, s ezután érzem, amint fejemre húz valamit… valamit, ami a fejemen fonódik össze, s két fülemen állapodik meg, azokat eltakarva, tompítva hallásom. Idegesen, s közben mégis sokkal izgatottabban, hevesen dobogó szívvel forgatom fejem jobbra, balra, de úgy tűnik, ez az az új, amit mutatni szeretne.

-           Fejhallgató? – kérdezem rekedtesen.

-           Micsoda észrevétel, Taehyung! – kuncogja, mire sértetten húzom fel szám.

Fülem mögé csókol, mire már rutinszerűen fordítom úgy fejem, hogy jobban hozzám férjen, s ezzel elfogadva sorsom, hogy ma bizony már délelőtt úgy meg leszek rakva, hogy lehet, megint nem fogok tudni járni utána egy ideig. Ennek tudatában élvezem minden egyes csókját, ujjainak cirógatását oldalamon, majd azt is, amint ajkai közé véve mellbimbóm szívogatja meg érzékeny kis testrészem, végül viszonylag hamar megemelkedik rólam, s lemászik az ágyról. Kíváncsian várom, mit fog tenni, figyelek minden kis neszre, amit a fejhallgató hallatni enged, éppen ezért rezzenek össze, mikor viszonylag halkan elindul egy zongoradarab. Kellemes, viszont nem ismerem fel, nem vagyok otthon az ilyenekben, mégis átérzem minden egyes billentyű lenyomásának hangját. A ritmus lassú, megnyugtat, s egy rövid ideig meg is feledkezem a jelenlegi helyzetről, s csak akkor kapok észbe mikor forró leheletét megérzem merevedésem körül, majd ehhez társul ízlelőszerve is. Hátradobom fejem a párnák között, s egy hangosabb sóhaj szökik ki számon, melyet nagyra tátok, miközben heréim masszírozgatja. Nem hallom a saját hangom, így nem is tudom kontrollálni, mennyire legyek hangos, de valószínűleg ez is benne van a pakliban, hogy ez volt a terve, engedjem el magam.

Párnái közé veszi makkom, melyet meg is szív, én pedig egész lényemben megrándulok az érzéstől, s tudom, hogy fel is nyögök, halkan hallom is, de nem érzékelem, mennyire hangos. Ettől felbátorodva vesz egyre többet szájába belőlem, én pedig lihegve élvezem minden tettét. Az, hogy nem láthatom, s nem is hallhatom, sokkal izgatóbb, mint bárki gondolná. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyenben lesz részem, de tetszik. Tetszik ez az új világ, amit mutatni akar nekem.

Torkáig enged le, s érzem, amint felmorran, ettől pedig olyan intenzív érzés járja át testem, hogy kénytelenül vonaglok meg, így meg is érzem csípőmön kezeit, amint lenyom az ágyra, hogy ne mozduljak. Nagyot kell nyelnem, hogy türtőztetni tudjam magam, így rögtön ezután olyan erősen szív meg, szép lassan engedve ki szájából, hogy hosszas nyögéssel kísérem végig tettét. Ezt eljátssza még párszor pontosan a zene ritmusára, olyan érzékien, olyan lassan, néhol gyorsabban, váratlanul szívva rám, mintha ő is hallaná, tudná, merre jár a darab. Nem kizárt, hogy tudja, biztosan hallja, esetleg már ismeri annyira, hogy tudja, hol jár.

Egyik pillanatban még egy újabb szívás keretében enged ki szájából, s már várnám, hogy újra megérezzem forróságát, viszont helyette valami hideget érint makkomhoz, s nem is áll meg, belém nyomja a kis eszközt, amitől kissé fájdalmasan nyögök fel, szemöldököm is összeráncolom, s emelem is fejem, hogy már tudat alatt is lenézzek, de hamar rá kell jönnöm, ez nem fog összejönni. Érzem, amint körém teker valamit még, ami szintén hideg, szilárd, túl szilárd, mégis… nem lankadok. Így vesz újból szájába, egy ideig kényeztetve, nyelvével is gyakorlottan mozogva, így rá kell döbbennem, hogy ez a kis valami egyáltalán nem kellemetlen, sőt! Sokkal szaporábban veszem tőle a levegőt, ajkam harapdálom várva a kielégülést, ami nem jön el. Érzem, hogy szinte itt vagyok a célban, mégsem élvezek el, így csalódottan nyüszítek és lökök fel csípőmmel.

Elhúzódva tőlem számomra hosszú perceknek tűnő másodpercek múltán tér vissza hozzám, s beférkőzik lábaim közé, így szó nélkül húzom őket nagyobb terpeszbe. Következőleg meg is érzem ujjait bejáratom körül körözni, s óvatosan nyomkod meg, hogy ellazítson, én viszont már eléggé fel vagyok hevülve, hogy ne érdekeljen a fájdalom. Fellökök csípőmmel, jelezve számára türelmetlenségem, így hideg, síkosítós ujját belém vezeti, melytől hátam ívbe feszül, de hamar megszokom az érzést. Hamar felkészít, ami türelmetlenségemnek is köszönhető, így néhány perc múltán már ki is húzza belőlem ujjait, s érzem test hőjét fölöttem, de nem vezeti belém magát, pedig lábaim már fel is húzom, felkészülve a folytatásra, ami mégsem következik be.  Nyakamra csókol, érzékien bánik velem, ami meglep, viszont továbbra is kielégületlen vagyok, amit fokoz a bennem lévő kis fémes eszköz.

Ismét feláll az ágyról, legközelebb pedig már annyit érzek, amint visszatérve belém vezet valamit… valamit, ami nem ő, mégis olyan.

Egy vibrátor?!

Lábujjaim összehúzom, kezeim is ökölbe szorulnak az érzésre, ahogy rezegni kezd bennem, én pedig kissé magasabb hangon nyögök fel, mint kellene, így jobban el is pirulok, mint eddig. Nem sokkal ezután, csak hogy mégse legyen elég az ingerből, még valami puhát is megérzek mellkasomon, mely puhán cirógatja bőröm, ami rendkívül jól esik, de közben mégis úgy érzem, majd megőrülök ettől a sok érzéstől. Hozzám sem ér ő maga, mégis, szinte minden lehetséges módon ingerel, én pedig úgy érzem, bele fogok ebbe őrülni.

Kéjesen sóhajtozom s nyögdécselek, míg érzem, amint az a puha cirógatás bejárja minél több porcikámat, én pedig úgy vonaglok, ahogy ér. Lábaimmal is csak kapálózom, egyszer felhúzva, aztán mégis kiegyenesítve, felváltva gyűrve magam alatt a takarót. Ez túl sok, el akarok élvezni, most!

-           Jungkook! – nyögöm ki nagy nehezen nevét, mire ajkai enyéimet érik, s úgy kapaszkodom ebbe a csókba, mintha az életem múlna rajta, s már nem is érzem sokáig a cirógatást, ugyanis csókunk egyre vadabbá válik, így ő mar csípőmre, miközben újból elfoglalja helyét lábaim között. – Nem bírom! Kérlek! Téged akarlak! – könyörgöm neki, viszont mégsem tesz semmit, így türelmetlenül vonaglok meg újból, s egyre jobban bosszant, hogy egy kibaszott vibrátor van bennem, nem pedig ő maga.

-           Kérd szépen, tudod a szabályt – hajol fülemhez, s egy picit félre is húzza a fülest, hogy biztosan halljam szavait, de többre nem is méltat, visszahelyezi azt helyére, s csípőjét enyémnek dörgöli, így férfiasságunk ismételten összesimul.

-           Szebben?! – emelem meg hangom, viszont erre csak mélyebbre nyomja bennem a vibrátorát, így hátravetem fejem, ő pedig így szabad utat nyer nyakamhoz, s meg is szívja azt, így újabb nyögést csalva ki belőlem. – Ah, kérlek! Kérlek! Uram? – formálom kérdővé megnevezését, mire abba is hagyja nyakam ostromlását, s lágyan cirógatja ujjaival bőröm. – Uram, kérlek! – Kérlelésem után ajkaimra csókol, de csak lágyan, s utána alig válik el tőlem néhány milliméternyi távolságra, mintha csak arra várna, hogy folytassam, én pedig kikészülök ettől az érzéstől, hogy nem lehet ő bennem, s úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban el tudnék élvezni, mégsem tudok. – Kérlek, tégy a magadévá! Téged akarlak, csak téged! Kérlek! – lihegem, s néhol bele is nyögök.

Kérésem úgy tűnik, végre meghallgatásra talált, ugyanis kihúzza belőlem a vibrátort, majd azt ő maga váltja fel, így hátravetett fejjel, szájtátva fogadom magamba, mellkasom is kidomborítva neki. Egészen más érzés, sokkal jobb, érzékibb, hiszen őt magát érzem, ahogy bennem lüktet, amint értem keményedik meg ennyire. Kitölti szűk forróságom, s már egyáltalán nem fáj.

Mozgásba lendül, s még engem is sikerül meglepnie azzal, milyen hamar megtalálja prosztatám, így szinte felvisítok az érzéstől, s tudom, elég lenne még egyetlen egy ilyen lökés, hogy nekem itt érjen véget az aktus, viszont ez még a következő után sem következik be. Szemöldököm ráncolom, mégis élvezem, fejem dobálom jobbra, balra, hangosan nyögdécselek, a másik pedig a zene ritmusára mozog bennem. Az egésznek olyan euforikus hatást ad, amilyet még soha nem tapasztaltam, s nem is gondoltam, hogy létezik, így viszont sokszor fogok hasonló élményre vágyni… most, hogy megmutatta, milyen is ez.

-           Nem bírom! Nem megy! Szedd ki belőlem ezt az izét! – lökök fel csípőmmel, majd folytatom a vele együtt való mozgást, a helyzetem mégsem változik. – Jungkook… mármint… ah, Uram! Kérlek, kérlek szépen, én ezt már nem bírom! – dobálom magam, hiszen mindeközben még legérzékenyebb pontom is elég sűrűn találja el, így már könnyeim is elengedve szenvedek tovább alatta. Igen, szenvedek, mert már nem bírom, mégis annyira élvezem!

Megérzem forró nedvét, amint belém engedi az utolsó cseppig élvezetét, s ez engem is csak jobban ingerel. Tompán, s halkan hallom hangját, amint az élvezettől önkívületi állapotban nyög fel, s mintha a nevemet is hallanám, de ebben nem vagyok biztos. Csak ezután veszi le rólam a kis fémet, majd amint az kihúzza belőlem, pár levezető lökés kíséretében kezdi verni, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel, s engedem el magam egyenesen tenyerébe élvezve hasam mellett. Folyamatosan remegek, hosszas másodpercekig élvezek, s ez az érzés istenfeletti. Még soha… soha nem élveztem el ennyire intenzíven.

A fülest leveszi rólam, így tisztán hallom lihegését, mely az enyémhez társul, majd csuklóim is szabadjára engedi, viszont képtelen vagyok bármilyen mozgásra. Karjaim erőtlenül hullnak mellém, így a szemfedő levétele is a másikra marad. Hunyorítva, sűrűn pislogva nézek fel rá, miközben folyamatosan lihegek, mellyel ő sincs másképp. Kielégültségtől csillogó szemekkel, pirospozsgás arccal néz le rám, miközben alkarján megtámaszkodva kerül közelebb hozzám, de nem tesz semmit, ahogyan én sem. Csak nézünk egymásra hosszasan, elmerülve a másik tekintetében, nekem pedig nagyot dobban szívem ettől a pillanattól.

Mekkora egy idióta vagyok. Gondolhattam volna, hogy nem tudok parancsolni az érzéseimnek, mégis boldog vagyok a tudattól, hogy rájöttem, mi dúl bennem. Lehet, már hamarabb megtörtént a változás, viszont most érzem ebben a szent pillanatban a kiteljesedését. Kibaszottul beleszerettem Jeon Jungkookba, és ez engem egyáltalán nem zavar. Még…

[18/25] Stalker with love [+18]

Cím: Stalker with love

Író: Ayu

Besorolás: +18

Szereplők: Taehyung, Jungkook                        

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik, ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Itt is az új rész, ami végre a randi napja! Remélem, tetszeni fog, jó olvasást hozzá! ^^

U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

Csillogó szemekkel nézek szét a standoknál, melyek mellett elsétálunk. Több helyen is meg kell állnunk, ahol kiharcolok magamnak valami édességet, gumicukrot és ilyesmiket, amiket természetesen meg is vesz nekem, de nem kerüli el a figyelmem, hogy sokszor ferde szemmel néz rám, néhol pedig megbújik egy őszinte mosoly szája sarkában. Örülök neki, hogy nem szól meg a lelkesedésemért, s őt is sikerül rávennem, hogy egyen a vett nassolnivalókból. Reménykedem benne, hogy belőle is előjön valahol az őszinte gyermek, még ha felnőttek is vagyunk, mégis csak férfi, aki sose nő fel.

            Egy padhoz sétálva vetem le rá magam, mire felszisszenek, s meg is ugrok picit, majd úgy helyezkedem, hogy kényelmesebb legyen. Egyik kezemben egy hosszú gumicukrot fogok, melynek másik fele a számban van, így nézek fel a fiatalabbra, aki vigyorogva veti le magát mellém. Gondolom, tetszik neki, hogy még mindig sajog a hátsóm a tegnapi incidensek után.

            -           Ennyire szeretsz ilyeneket enni? Gyakran jársz vásárokba? – néz a félig számban lévő édességre.

            -           Nem igazán, de ha megfordulok egy-egy ilyen helyen, akkor szívesen nézek végig minden árust. Ilyenkor sokkal fiatalabbnak érzem magam, mintha még mindig gyerek lennék, ez meg jól eső érzés amellett, hogy egyedül élek a városban. Mondanám, hogy te ezt nem értheted, de igazából te is egyedül élsz, úgyhogy… - húzom fel vállam. – Habár nálad sűrűn fordulnak meg az emberek velem ellentétben.

            -           Ó, ez elég féltékenyen hangzott – kuncogja, mire résnyire szűkítem szemeim és egy erősebb harapással és húzással tépem ketté a gumicukrot. – Mindenesetre, megleptél, hogy itt meg akartál állni. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmire fog kerülni a választásod. Ha már sétáról álmodoztál, arra gondoltam, elmegyünk egy parkba, esetleg folyóhoz, egy kisebb tóhoz, még az is megeshet, hogy a tengerpartra.

            -           Az elég messze van – rázom fejem. – Képes lennél oda elvinni, ha ezt kérném?

            -           Ez a te napod, nem? Nekem nem gond – pislog ártatlanul, mire nagyot dobban szívem. Egyszerűen nem szeretném elhinni, hogy valóban olyan kegyetlen, érzéketlen, mint amilyennek beállítja magát. Szeretném azt hinni, hogy az ilyen pillanataiban őszinte, nem rejteget hátsó szándékokat, de közben mégis előttem állnak a tények, a szerződés, a vörös szoba, az egész fétise, a szerelemről a véleménye és még sorolhatnám. Bárcsak… elengedné ezt.

            -           Imádom, hogy ezt csak úgy kijelented, pedig nem is vagy a randik híve – rázom fejem, ő pedig csendben figyel felém fordulva a padon. – Olyan lehetőség nincs, hogy néha fordítsunk a felálláson? Mondjuk, hogy ne csak az én fenekem menjen szét – sandítok rá óvatosan szemem sarkából, viszont csak önelégült mosolyával találom szembe magam.

            -           A szerződés értelmében azt kell tenned, amit én szeretek, amit én élvezek, amire kérlek, márpedig én nem fogom élvezni, ha te teszed be nekem.

            -           Férfiaknál ez változatos – nyelem le az utolsó falatot is a cukorból, így keresztbe fonom karjaim lábaimmal együtt. – Akár ki is próbálhatnánk! Honnan veszed, hogy nem tetszene? Miből gondolod, hogy én majd mindig tűrni fogom, hogy én legyek alul, mikor…

            -           Nem kell alul lenned, felettem is lehetsz – csillannak fel szemei, mire homlokon csapom magam.

            -           Tudod jól, hogy nem így értettem – sóhajtom. – Ilyen tekintetben olyan vagyok, mint te. Én is szívesebben irányítok, minthogy alávessem magam valakinek.

            -           Nem – vágja rá, én meg feladom a harcot ilyen téren, nem mintha lett volna rá esély, hogy belemenjen.

            -           Szóval – köszörülöm meg torkom – te még soha nem randiztál? – Kook válasz gyanánt sötét pillantással illet, mire összerezzenek, s azt se tudom, hova nézzek hirtelen szégyenemben, mivel tekintetével egyenesen azt az érzést kelti bennem, mintha valami rosszat mondtam volna. – Most mi van? Nem tettem fel semmi indiszkrét kérdést, vagy talán erre sem vagy hajlandó válaszolni? Ezt sem tudhatom, ahogyan azt sem, hogy milyen a családod, kik a barátaid, meg úgy alapvetően rólad bármit?

            -           De… randiztam már. – Válaszával meglep, s szemeim tágra is nyílnak, miközben közelebb hajolok hozzá, hátha bármit ki tudok olvasni szemeiből.

            -           Nem úgy volt, hogy másnak ezt még nem engedted meg, hogy én vagyok az első? – ráncolom szemöldököm, de a kíváncsiságom nagyobb annál, minthogy megsértődjek. – Vagy a mostani randit számolod?

            -           Nem hazudtam neked, ha erre akarsz kilyukadni – támaszkodik meg a pad támláján, s tenyerében támasztja meg állát.

            -           Én ezt nem…

            -           Válaszoltam, tehát? Mire akartál kilyukadni?

            -           Én nem hittem, hogy ilyen választ fogsz adni – rökönyödöm meg, majd megköszörülve torkom folytatom. – Tehát volt már volt randid… akkor az olyan rosszul sikerült, hogy inkább számításba se veszed, és nem is próbálkozol újra?

            -           Nem sikerült rosszul, jó volt – feleli szemrebbenés nélkül, én meg egyre értetlenebbül állok előtte.

            -           Akkor nem értem.

            -           Nem fogok a magánéletemről beszélni, Taehyung.

            -           Jellemző – forgatom szemeim, s jelenleg cseppet sem érdekel, hogy ezzel milyen hatást váltok ki nála. – Te bezzeg mindent tudsz rólam – mutatok rá, ő pedig csak mosolyog, amivel felbosszant. – Legalább tagadhatnád! – emelem meg hangom.

            -           Minek tagadjam? Az elérhető információknak mindnek a birtokában vagyok. Amit csak lehet, azt tudom rólad, hogy hova jártál iskolába, milyenek a végzettségeid, az eredményeid, hol dolgoztál, hol éltél, mindent. Ezek kész tények, mondhatni adatok, amik több helyen fel vannak jegyezve, úgyhogy, ha ügyes az ember, akkor meg tudja szerezni őket, nekem meg megvannak az embereim hozzá, hogy ha akarom, akkor tálcán kínálják nekem az információkat egy adott személyről.

            -           Tök jó – veszem fel azt a pozíciót, amit ő is. – És nekem mikor fogod tálcán kínálni a rólad tudni valókat?

            -           Minek akarsz rólam bármit tudni?

            -           Mert te miért tudhatsz rólam ennyi mindent, ha ez nem lehet kölcsönös ismeretség? Ennek semmi értelme – fújom fel arcom. – Nem hiszem, hogy olyan nagy dolgot kérnék.

            -           Én se tudok rólad mindent. Mint már mondtam, ezek kész tények, adatok, amiket bárki megtalálhat magának, viszont ez közel sem a lényeg, nem minden. Amire igazán kíváncsi vagyok, az a másik személyisége, amit nem tudok holmi papírokból kitalálni, ahhoz az kell, hogy beszélgessek, együtt legyek azzal, akit meg szeretnék ismerni, nekem meg egészen könnyen meg szoktak nyílni az alávetettjeim. Te is megtehetnéd azt a szívességet, hogy a makacskodás helyett megnyílsz, habár már kezdelek egészen kiismerni. Kis makacs és önfejű vagy. Hogy őszinte legyek, nem találkoztam még hozzád hasonlóval.

            Zavarban érzem magam, nem is akármennyire. Megint úgy beszél hozzám, hogy azt se tudom, hova nézzek, mit mondjak, mit is kellene egy ilyen kijelentésre reagálnom. Más vagyok, mint a többiek, ebben eddig is biztos voltam, de ezt mind úgy jelenti ki, mintha tetszene neki, pedig ez a másság nem feltétlenül olyan jó számára. Szerelemre vágyom, a két hét leteltével pedig egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem fogom aláírni a szerződést, mert nekem nem ez kell, hanem kapcsolat, amit ő elítél. Nem szeretném elveszíteni, úgy érzem, szívesen maradnék mellette, habár nem tudnám megmondani, miért is érzek így, de egy valami egészen biztos. Nem tudok megfelelni az elvárásainak, nem vagyok képes rá, hogy hónapokig alávessem magam az akaratának, akkor sem, ha ott vannak a biztonsági szavak. Nem így akarok élni, de mégis mellette szeretnék maradni. Valószínűleg csak azért érzek így, mert évek múltán végre találtam valakit, aki legalább tetszik, akivel van egy kölcsönös vonzalmunk, viszont neki nem kellek többre, amit nem is győz ismételgetni. Mégis… ha így folytatja, ha ilyeneket mond nekem, akkor fájni fog a vég, hogy nem maradok mellette, hiszen… erre a döntésre jutottam. Így nem maradhatok, az mindkettőnk számára csak mérgező lenne. Belegondolva, már az anyja is ismer, vajon hogyan fogja neki elmagyarázni, hogy már nem vagyok többé képben?

            Az utcában sétálunk tovább, majd az ebéd miatt be is ülünk egy egészen szép étterembe, amit alapvetően nem engedhetnék meg magamnak, s először meg is hátrálok, hogy ilyen helyre nem mehetünk be, aztán tudatosul bennem, hogy egy igazán gazdag férfi társaságában vagyok, s ezután már csak egy erőltetett mosollyal lépek be mellette.

            A hely tágas, jobbat elképzelni sem tudnék, ahol valaha megebédelhetek, most viszont áldom az eget, hogy összesodort a sors egy ilyen fickóval. Biztos vagyok benne, hogy sokba kerül itt egyetlen tányér étel is, viszont most mégsem kell azon filóznom, vajon mennyit engedhetek meg magamnak. Annyit ehetek, amennyit csak akarok, így mikor leülünk egy asztalhoz, a nagy választékból aligha tudom letenni egyre a voksom, így végül ugyanazt rendeltetem, amit Jungkook is kér, ő pedig fejét rázva mosolyog rajtam. Még meg is szól érte, hogy sugárzik rólam, hogy nem szoktam ilyen helyekre járni, ez pedig mennyire édes szerinte, engem viszont zavarba hoz – nem mintha nem érezném így is kényelmetlenül magam egy ilyen szokatlan helyen.

            -           Ma még nem szóltál rám semmi miatt, pedig már dél van – nézem meg telefonomon az időt, s meglepetten húzom fel szemöldököm, elvégre is tegnap ilyenkor már megjártuk a játszószobáját, majd el is fenekelt pontosan kilencszer.

            -           Még messze a nap vége, márpedig ma még az enyém vagy – sötétül el pillantása, mire nagyot kell nyelnem. Azonnal megjelenik előttem a kép, hogy ezután ki tudja, hova megyünk, ráadásul a kocsija ablaka sötétített, úgysem látna be senki, ha ott történne bármi. Jézusom, miért izgat fel már csak a gondolata is annak, hogy fényes nappal, itt a forgalmas utcák egyikében a magáévá tesz? – Sőt – hajol előre az asztalon és kézfejein támasztja meg állát -, holnap is és utána is, na meg még utána is bármikor megzavarhatlak.

            -           Neked véletlenül nem sok a munkád? – hajolok előre én is, ő pedig szokásos pajzán mosolyával illet.

            -           Rád mindig van időm. – Azzal hátra is kell dőlnünk, ugyanis a pincér megérkezik az italrendelésünkkel, majd nem sokkal utána az ételt is kihozza, így korgó gyomromat elcsitíthatom. – Holnap vissza fogsz tudni rázódni a munkába?

            -           Ha ma békén hagysz, akkor minden bizonnyal igen – pislogok ártatlanul.

            -           Ha így nézel rám, nem garantálhatom, hogy békén foglak hagyni. – Továbbra sem értem, miért tetszik ez nekem annyira. Csak ki akar sajátítani magának, térj észhez, Taehyung! – Ízlik?

            -           Tessék? – meresztek nagy szemeket. – Hogy kérdezhetsz ilyet?

            -           Én az ételről beszélek, de ha ez neked zavarba ejtő… - fordítja figyelmét saját adagjának, mire fülig pirulok, ugyanis azután, hogy kijelenti, nem garantálja, hogy békén hagy, automatikusan arra gondoltam, hogy tetszik-e, hogy ilyen velem.

            Túl sok időt töltöttünk egyhuzamban együtt, ami megártott az elmémnek. Kell neki a pihenő, és hiába tudom, hogy hét közben nem kell nála lennem, bármikor átjöhet hozzám, ha úgy tartja kedve, sőt, akár még a munkahelyre is bepofátlankodhat, elvégre is megvette a helyet. Azzal nem számolt, mi lesz akkor, ha vége a kapcsolatunknak? Feleslegesen megvesz egy kávézót, csak azért, hogy felszedjen, utána mi lesz? Az emlékemet csak nem fogja őrizgetni, hogy mindig látja majd a híreket rólam, főleg, ha le is kell néznie az üzletbe és én ott vagyok.

            -           Bárcsak gyakrabban tudnék ilyen finomságokat enni – hunyom le szemeim egy mosoly kíséretében, hogy az ízekre koncentráljak. – Gondolom, neked mindennaposak az ilyen ebédek.

            -           Nem járok minden nap étterembe, de Seoyun nagyon finomakat főz nekem.

            -           Olyan finomakat, mint én? – húzom fel szemöldököm, szándékosan húzva az agyát, mikor jól tudom, hogy az én főzési tudományom nem ér fel a bejárónőjével.

            -           A te főztödet is nagyon szeretem – mosolyodik el, amitől az én ajkaim is felfele görbülnek, s viszonylag csendben folytatjuk tovább az evést.

            Miután végzünk az ebéddel, visszamegyünk a kocsihoz, majd tovább hajtunk, de fogalmam sincs hova. Nézelődöm, de nem tudok dönteni, merre is mehetnénk, éppen ezért is lep meg, mikor egy park mellett állunk meg, s szó nélkül száll ki, majd megkerülve a járművet, kinyitja nekem az ajtót, s mutatja az utat, hogy kövessem példáját, így meglepve szállok ki. Azt hittem, én választhatok, hova megyünk, de ezek szerint még neki is több ötlete van, hova mehetnénk randizni, mint nekem. Belegondolva, neki is volt már ilyenben része, ami elmondása alapján még jól is sikerült. Egyszerűen nem akar összeállni nekem a kép, hogyan lehetséges ez.

            A parkban néhány futó ember alakját pillantom meg, emellett szerelmes párok sétálgatnak kézen fogva, a fiatalabbak pedig bujdosva ölelkeznek, hogy minél észrevehetetlenebbek maradjanak – mintha ez annyira kivitelezhető lenne egy ilyen helyen. Jó az idő, az emberek kijárnak ilyenkor, s én is mélyet szippantok a friss levegőből. Legszívesebben követném mások példáját és ujjainkat összefogva sétálgatnék tovább, de tudom, hogy ezt mi nem tehetjük meg. Már csak azért sem, mert ő híresebb, nem kizárt, hogy valaki felismeri, amekkora hatalma van, na meg egyébként is férfiak vagyunk.

            -           Itt jobb a levegő, kellemes a hangulat, nyugtató – emeli arcát az ég felé, s szemeit lehunyva szippant mélyet a levegőből, csak aztán néz le rám. – Visszatérve fontosabb dolgokra, mint a döntésed, kíváncsi lennék, hogyan érzed, mit fogsz végül tenni. Aláírod?

            -           Annyira türelmetlen vagy – forgatom szemeim, amit ő sötét pillantással néz végig. – Már megmondtam, hogy a két hét leteltével fogom megadni a választ, úgyhogy nyugi.

            -           Ugye aláírod?

            -           Már mondtam, hogy két hét múlva megtudod.

            -           Most csak kihasználsz, hogy utána nekem vágd a papírokat?

            -           Te nem kihasználni akarsz? – húzom fel szemöldököm, s úgy tűnik, sikerül megfognom a kérdéssel, így elhallgat. – Az ugyanolyan kihasználás, ha a te kis szerződésed értelmében alá kell vetnem magam neked, mikor nagyon jól tudod, hogy én nem ilyen vagyok. Már többször is beszéltünk róla, úgyhogy választ csak két hét múlva kapsz, addig még úgyis sokszor fogom változtatni a döntésem, ebben biztos lehetsz.

            -           Szándékosan húzod az agyam?

            -           Csak nem zavar? – mosolygom. – Te is ugyanezt csinálod.

            -           Szemtelen vagy – sötétül el újból pillantása, mire nagyot kell nyelnem, s tekintetem el is fordítom róla, nem bírok ránézni, ugyanis tudom, hogy már bármelyik pillanatban kihozhatom a sodrából. Eddig túl jól tartotta magát.

            -           Ez nem igaz, igenis jól viselkedem, nem csináltam eddig semmi rosszat.

            -           Szemtelenkedsz, és egyáltalán nem érdekel, hogy mennyivel vagy tőlem idősebb, mert rangban akkor is feletted állok, ha tetszik, ha nem, éppen ezért a helyedben nagyon vigyáznék a számra, mert a főnököd vagyok.

            -           Nagyszerű, a főnökömmel dugok – emelem égnek szemeim és mélyet sóhajtok, de csak játszott nem tetszéssel, ami tudom, hogy neki is feltűnik. – Ez olyan, mint az iskolában lefeküdni a tanárral azért, hogy átmenj az adott tárgyból.

            -           Szeretnél átmenni ezen a napon? – mélyül el hangja, mibe rendesen beleborzongok, így megtorpanok és tágra nyílt szemekkel nézek övéibe.

            -           Nekem nincs szükségem ilyenekre, hogy átmenjek. Elég a létem – teszem kezeim arcom két oldalához, ezzel is mutatva magamra, hogy ennyi bizony bőven elég.

            -           Milyen kár! Szerettem volna még egy kicsit sétálni, de ilyenek után veszélyes lenne.

            -           Miért? Meglátszana a nadrágodon? – kuncogom el a végét.

            Többet nem is tudok szólni, ugyanis csuklómnál fogva ragad meg és húz maga után visszafele az úton, én meg próbálom felvenni a ritmust vele, de csak botladozva sikerül. Túl gyorsan megy, én meg értetlenül kapkodom a fejem, hogy mire ez a hirtelen hevesség, de közben élvezem is, ami elég betegnek hangzik, de legbelül örömtáncot lejtek, hogy ilyen egyszerűen kihoztam a sodrából. Nem is értem, miért vagyok erre büszke.

            A kocsihoz érve egy egyszerű gombnyomással kinyitja azt, majd a hátsó ajtóhoz lépve, felrántja, majd szinte belök rajta, végül egy egyszerű felszólítással már el is éri, hogy lábaim is behúzzam, így rám csapja az ajtót, s látom, amint határozott léptekkel közelíti meg a másik oldalt, majd másodperceken belül ő is bekerül mellém, az én szívem pedig a torkomban dobog. Újabb gombnyomással lezárja az autót, ezt követően pedig meglepő módon dobja előre a kulcsot, amit már meg is szólnék, viszont mielőtt egyetlen szó is elhagyhatná ajkaim, már az övéi vannak rajtuk. Automatikusan viszonzom heves csókját, s szinte észre se veszem, mikor terít le, már csak annyi tudatosul bennem, hogy újból alákerültem, ő van felül, véletlenül sem adva meg a lehetőséget arra, hogy átvehessem az irányítást, amiben akkor is reménykedem, ha tudom, hogy nem lehetséges.

            Nyakamra tér át, erősen szívja meg bőröm így kiváltva belőlem egy kisebb nyögést, s már rendesen elgondolkozom rajta, hogy elmegyek az egyik nő ismerősömmel, hogy segítsen alapozót választani, amivel eltakarhatom a munkában ezt a sok szívásnyomot, melyek elég erősen meglátszanak, némelyik még dudorodik is.

            -           Csak, hogy tudd – suttogja, miközben megemeli magát a kis helyen, ahol alig férünk el ilyen helyzetben, s foszt meg felsőruházatomtól -, nem leszek kegyes. A tegnap esti egy igen ritka pillanat volt.

            -           Nem is reménykedtem másban – kuncogom, mire megkapom, hogy hihetetlenül szemtelen vagyok még ilyen helyzetben is, engem ez mégsem érdekel.

            Hevesen csókolja ajkaim, mellbimbóm ujjai közé véve csipkedi, amit halk nyögdécseléssel bírok, s meg is vonaglok az intenzív érzésre, miközben jobban húzom magamra. Ahogyan ígérte, nem kezel finoman, még a közelében sincs annak, s így magáról is hamar ledobálja felső ruházatát, úgy kényeztet tovább, míg nem végül nagy nehézségek közepette, de megszabadít cipőmtől és a többi rajtam lévő ruhámtól is. Kezébe véve férfiasságom kényeztet, mire hátravetem fejem, amit ő kihasználva torkom vonalát lepi el csókjaival, s szabad kezét ajkaimhoz is nyomja, szó nélkül bírva rá, hogy tegyem, amit kell, én pedig megértem néma követelését. Három ujját egyszerre veszem számba, hogy benedvesítsem őket, s úgy szopogatom, mintha csak középtájékon dolgoznék. Szemei sötéten csillognak, a vágy teljesen elködösíti, viszont azt is tudom, hogy én is hasonlóan nézhetek ki.

Amennyire nem tetszik az alávetettség ötlete, annyira készségesen fekszem alá és teszem, amire kér, mivel legbelül valamilyen szinten mégis csak jó érzéssel tölt el. Már nem félek, mint az elején, mikor még nem tudtam, hogy mit is jelent ez az egész, így természetes, hogy nem akartam belemenni, de végül is, ezt a kis próbaidőt nem bánom. Még a fájdalmat is élvezem, hiszen utána olyan érzéki, olyan feszültséget okoz testemben a vágytól, hogy el is felejtem azokra a pillanatokra, mi is volt az, ami nem tetszett.

Mikor már kellően benedvesítem ujjait, nekikezd tágításomnak, s ujjait hamar csatlakoztatja az elsőhöz, amit én csak fájdalomtól eltorzult arccal, nyögve bírok, s karjára is ráfogok, tudat alatt próbálva hatni rá, hogy bánjon velem finomabban. Vágytól rekedtes hangon emlékeztet, hogy ki kell bírnom, mert nem érdekli, hogy mennyire nem bírom, mivel egész nap csak húzom az agyát, így magamnak köszönhetem, hogy most ezt kapom. Próbálom megszokni, nem a fájdalomra koncentrálni, így míg ő már mellettem támaszkodik, s ajkaim csókolja, addig egyik kezem magamhoz vezetem, hogy feledtessem a kellemetlen érzéseket. Néhány perc múlva vártalanul húzza ki ujjait belőlem, majd helyezkedve ül fel, s fog kezeimre, melyeket fejem felé vezet, s az ajtónak azon részéhez vezeti, ahová lehet kapaszkodni.

-           Ezt fogjad, nem érhetsz magadhoz! – parancsolja. -  Ha elveszed onnan a kezed, megbüntetlek.

Szívem szaporán ver, a levegőt is gyorsan veszem, izgatottan követve, mit tesz. Nadrágját lehúzza éppen annyira, hogy magára fogva később be tudja pozícionálni magát, hogy ne legyen útban az utolsó felesleges anyag se. Lábaim között kényelmesen elhelyezkedik, így nagyobb terpeszbe húzza azokat, az egyiket pedig, amelyik a támlánál van, vállára veszi, és úgy hajol hozzám még egy utolsó csókra, amiért kapva marok, viszont tudom, hogy nem engedhetem el az ajtót, hogy magamhoz húzhassam hosszabb időre, különben kikapok. Nem várakoztat, makkját hamar megérzem bejáratomnál, mire mély levegőt veszek, s már következik is a jól ismert érzés, mikor belém vezeti lassan teljes hosszát, én pedig fájdalom ittasan dobom hátra fejem. Feszít, hiába készített fel ujjaival, de nem elég ideig, ráadásul még kicsit érzékeny is vagyok a tegnapi után, mikor szintén kegyetlenül döfte belém magát. Szerencsémre, mikor már tövig bennem van, nem kezd el azonnal mozogni, hanem megáll, hogy ő maga is erőt gyűjtsön, s lehunyt pillákkal, szemöldökét összehúzva koncentrál, miközben az ülésekbe kapaszkodik.

-           Istenem, Taehyung – sóhajtja. – Olyan szűk vagy.

-           Milyen meglepő! – nyögöm felnézve rá, ő pedig elmosolyodik válaszomon.

-           Sose tudod, hol a határ. – Azzal meg is adja az első löketet, én pedig hangosabban nyögök fel a kelleténél, így gyorsan összepréselem ajkaim, hogy megpróbáljam visszafogni a hangom, nehogy esetleg, aki elhalad az autó mellett, furcsán nézzen. – Ügyes, úgy látom, magadtól is tudod, mit szabad és mit nem. Ha hangos leszel most, akkor is büntetést kapsz, ugyanis az utcán vagyunk.

Lassan mozgásba lendül, amit nehezen bírok hang nélkül hagyni, így ajkam harapdálom, hogy levezessem valahol a kezdeti fájdalmat, amit még azzal sem tudok kompenzálni, hogy férfiasságom kényeztetem. Mindenért büntetés jár, s ettől sokkal izgatottabbá válok, hogy vannak a szabályok, amiket, ha megszegek, kikapok. Tetszik a felállás, és belső, még normális énem fejbe is kólint, hogy mekkora idióta vagyok, jelen pillanatban mégis így érzem a legjobbnak.

Sóhajaim már nem tudom elfojtani, de nem is szól értük, csillogó szemekkel figyeli vonagló testem, s mikor eltalálja prosztatám, önelégülten hajol le hozzám, ugyanis nem bírom ki, hogy ne nyögjek fel. Tudom, hogy szándékosan csinálja, s újra és újra eltalálja legérzékenyebb pontom, amit nem vagyok képes hang nélkül hagyni, ő pedig ajkaimra mar, megszívogatja párnáim, majd meg is harapdálja egy-egy erősebb lökés kíséretében. Testem minden porcikájában forr, s el szeretném engedni az ajtót, hogy hajába túrjak, oldalát, vállát markolásszam, jobban húzzam magamhoz, de már így is elkönyveltem magamnak egy kiadós fenekelést. Fejem hátravetem, míg ő felettem támaszkodva néz végig szemeimbe, ami zavarba ejtő, s automatikusan hunynám le szemeim, ha nem szólna meg érte. Rendesen megparancsolja, hogy nézzek szemeibe a végéig, így félreteszem minden szégyenlősségem és megteszem, amire kér. Nehéz tartani magam, ugyanis a bizsergető érzésekre automatikusan hunynám le szemeim, hogy csak arra koncentráljak, arra az érzésre, amikor is az orgazmus előhullámai megborzongatnak. Már attól képes lennék elélvezni, hogy őt nézem, miközben ő csak támaszkodik felettem. Nem is kell semmi különösebbet tennie, olyan szinten ráizgultam a testem minden porcikájában, hogy nem is kell sokat tennie a csúcsért.

Megfeszül, szemeit lehunyja, s karjain az izmok jobban megfeszülnek, mint eddig, majd már érzem is, amint élvezete minden cseppjét belém engedi egy kisebb nyögés kíséretében. Ez a látvány olyan szinten gyönyörű, hogy az én farkam is rándul egyet, érintésért áhítozik, amit nem kaphat meg. Érzem, hogy már nekem is közel a vég, de nem merem lehunyni szemeim még akkor sem, mikor ő nem figyel rám, hiszen lihegve lök újabbakat csípőjével, mintha csak levezetésnek szánná.

-           Gyönyörű vagy, Taehyung – csókol ajkaimra, az arcom pedig csak pirosabb lesz, mint alapból. – Imádom, hogy ilyen szemtelen vagy – kuncogja, majd lábam levéve válláról ki is húzódik belőlem, amit meglepetten pislogva veszek tudomásul, s elégedetlenül nyüszítek fel, miközben ő vissza is húzza nadrágját, majd felkapja a félredobott felsőjét, s mindezt úgy teszi, hogy csillogó szemekkel, kielégült tekintettel mered rám.

-           Most már elengedheted – céloz az ajtóra, mire nyomban teszem is, amire kér, s fel is ülök, ami nem túl kellemes érzés. – Öltözz fel, de ha magadhoz mersz érni, akkor biztos lehetsz benne, hogy ma még kapsz fenekelést. Ez a büntetésed – hajol hozzám egy utolsó csókra, majd meglepő módon nem száll ki, hanem átmászik az ülések között, hogy végül a vezetőülésbe vágva magát beindíthassa a kocsit, minekután megkeresi az eldobott kulcsot. Leesett állal nézem végig az egész jelenetet, ő pedig, mikor már a motor beindul, kérdő pillantással néz hátra rám, s miután végigmér, pimasz kis mosoly jelenik meg arcán. – Mi az? Így szeretnél maradni? Öltözz fel, és ne találj ki semmi kibúvót, hogy magadhoz érhess, különben…

-           Tudom-tudom – forgatom szemeim, s már keresem is alsóneműm.

-           Ne forgasd a szemed!

-           Értettem, uram! – tisztelgek gyorsan, s rá se nézek, de mégis látom szemem sarkából önelégült tekintetét.

Nehezen magamra kapkodom ruháim, miközben útnak indulunk hozzám, ugyanis továbbra is az én napom a mai, így én dönthetek arról, merre megyünk, nekem pedig álló farokkal nincs szükségem közönségre. A két elülső ülésen támaszkodva hajolok előre, hogy az utat figyeljem, miközben orrom alatt motyogom, mekkora egy szemét, amiért képes ezt megcsinálni velem, s kényelmetlenebbül már nem is ülhetnék. Fenekem sajog, farkam nehezen akar lankadni, ráadásul még az ő élvezetét is érzem, amint kifolyik, amitől mély levegőt kell vennem. Hosszú percek múltán megelégeli szidalmazó dünnyögésem, ezért bekapcsolja a rádiót, hogy elnyomja hangom, mire unottan nézek rá.

-           Nem bírod hallgatni a hangom?

-           De, azt éppenséggel szeretem hallgatni, de gondoltam, ha már te nem tudsz odafigyelni magadra, akkor odafigyelek rád én magam. Ha tudnád, hogy ezekért a szavakért mennyi büntetés járna…

-           Néha arra gondolok, csak a szád a nagy, nem is tudsz te úgy büntetni, mint ahogy azt mondod.

-           Szeretnéd megtapasztalni? Nem volt elég tegnap a kilenc ütés a csinos kis fenekedre? – néz rám a visszapillantóból, én pedig kitartóan állom tekintetét. – Esetleg még mindig lüktetsz értem?

-           Most csak azért nem csinálok semmit ezért a beszólásért, mert vezetsz, egyébként már te kaptál volna büntetést, nem pedig én.

-           Ó, Taehyung! – nevet fel. – Olyan kis vállalkozó típus vagy! Ez tetszik, örömömre teszel.

-           Tetszik, hogy bevállalom a szadista részét a dolognak? Lehet, nekem is jobban bejönne így, mondjuk, cserélhetünk szerepet, és elfenekellek én, csak, hogy tudd, milyen érzés.

-           Nekem nem kell mutatnod semmit, elég tapasztaltnak mondhatom magam – komorodik el, én pedig inkább befogom a szám, de a kíváncsiságom újból felkelti. Elgondolkodtat, mire értheti azt, hogy tapasztalt.

A rádióban olyan szám következik, amit éppenséggel ismerek, így halkan énekelgetem, hogy ne mondjak semmi rosszat, mivel a levegőben kitapintható a feszültség, s azt hiszem, ennek hatására már én sem ágaskodom annyira, eléggé elterelődtek a gondolataim. Helyette inkább élvezem a számot, ahogy már ismerős utcákba érünk, s mikor végre megállunk a lakóépület előtt, a számnak is pont vége. Szó nélkül pattanok ki a kocsiból, táskámat is magamhoz véve, melyet még reggel magammal hoztam, csak nem vittem magammal a vásárba, se a parkba. Felmegyek a lépcsőkön, viszont kényelmetlen ez a bokszer rajtam, ami át van ázva tőlem is és Jungkooktól is, így első dolgom az lesz, hogy veszek egy forró zuhanyt és kitisztítom magamból ezt a mocskot.

A lakásba belépve le is dobom táskám, cipőmből kilépek, majd már sietek is szekrényemhez, hogy kihalásszak belőle pár tiszta ruhát, ami kényelmes itthonra, majd bezárkózom a fürdőbe, ahol nem töltök hosszú perceket, hamar végzek, hogy ne hagyjam egyedül a másikat. Még ki tudja, miket csinálna, amíg nem figyelek!

Felöltözve, felfrissülve lépek a fiatalabb mellé, aki az ablakon néz kifelé elmerengve valamerre. Követem tekintetét, s nyomban eszembe is jut az, amikor még egyszer itt álltam és olyan érzésem volt, mintha valaki fotózna. Nem merek rákérdezni, de valamiért úgy érzem, neki sok köze van ahhoz az incidenshez, ami nem biztos, hogy megtörtént, de szerintem ő a kezes benne.

-           Minden alávetettedhez átmentél? – töröm meg a csendet.

-           Nem, nem mindenki szerette. Volt, aki a szüleivel élt, oda meg csak nem mehetek, ahhoz semmi közöm, nem kell, hogy lássanak a családtagok, mivel ez nem egy hétköznapi párkapcsolat. Mégis mit mondanának a szülőknek? Te sem örülnél neki, ha találkoznának velem, tudom, mert nem említettél anyukádnak, mikor telefonon beszéltetek.

-           És még azt mondod, nem hallgatóztál olyan sokáig – rándul meg szemöldököm.

-           Ez így is van, csak pont a lényeget csíptem el! – néz rám gyermeki mosollyal, amitől nagyot dobban szívem. Annyira aranyos ilyenkor!

-           Mi a helyzet a tieddel? Én már találkoztam anyukáddal. Mit fogsz mondani neki, ha nem maradok?

-           Mi az, hogy nem maradsz?! – fordul felém, teljesen elszakadva a kinti tájtól, én pedig ajkam beharapva teszek egy lépést hátra, próbálva visszafojtani a feltörni készülő nevetést. – Azt ígérted, hogy a két hét után választ adsz!

-           Aha, de nem mondtam, hogy számodra pozitívat vagy negatívat. Mondtam, hogy nem döntöttem még el, ez mindig attól függ, hogy hogyan állsz hozzám. Ha úgy érzem, hogy durva vagy és nem vagyok képes ezt eltűrni, akkor arra gondolok, hogy ezt a két hetet eltűröm, de nem maradok tovább, de amikor kedvesebb vagy, olyankor afelé húz a szívem, hogy aláírjam, pedig nem a randikat írom alá azzal, hanem azt, hogy konkrétan beleegyezem, hogy bánts engem. Már mondtam, hogy én nem vagyok mazochista, nem tudom, mit tegyek, ezért kértem próbaidőt. Attól függetlenül, hogy te minden órában ezzel zaklatsz, hogy mi a döntésem, nem fogom tudni megmondani. Még nem is ismerlek igazán, nem tudom, hogy mit takar ez az egész, mert nem mutattál meg még mindent.

-           Akkor maradj többet nálam, hogy legyen időm beavatni, de ha két éjszakára maradsz mindig, akkor nem tudlak bevezetni a játszószobámba. – Szemei izgatottan csillannak fel, én mégsem tudok erre igent mondani. – Ez a két hét… annyira rövid idő, szinte együtt sem leszünk, ahogyan te is mondtad, nem fogok tudni mindent megmutatni, annyira kegyetlen nem vagyok, hogy egész nap ostromoljalak, van szívem, még ha nem is látszik. Már mondtam, hogy nem megutáltatni akarom veled a szexet, hanem megmutatni egy olyan oldalát, ami ugyancsak élvezetes, csak sokkal izgalmasabb. – Szemei sötéten csillognak, látni bennük, hogy milyen képek jelenhetnek meg előtte, ami az én fantáziámat is izgatja, mégsem tudom, mit tegyek.

-           Majd eldöntöm… két hét múlva – húzódnak mosolyra ajkaim, ő pedig akár egy duzzogó kisgyerek, lebiggyeszti ajkait.

Nem bírom tovább, annyira tetszik, mikor megmutatkozik ez a gyermeki oldala, hogy elönt a melegség, s nem is tudok tovább parancsolni testemnek. Elé lépek, karjaim széttárom, s derekánál fogva ölelem magamhoz, állam vállán támasztva. Érzem, amint megfeszül, s először nem is ölel vissza, csak néhány másodperces őrlődés után. Nem szól egyetlen szót sem, ahogyan én sem, csak élvezem, hogy végre úgy tudom ölelni, ahogyan szeretném. Ha mindig ilyenek lehetnénk együtt, akkor örömmel vetném alá magam neki, de tudom, hogy ő nem ezt szeretné. Nem szeretne romantikázni, de ez az én napom, a randi napja, ha pedig volt már része ilyenben, akkor biztosan tudja, hogy egy ölelés elkerülhetetlen. Egy hosszas ölelésben több az érzelem, mint egy kimerítő szexben, amit ő nyújt számomra. Lehet, fél ezektől a gyengédebb érintkezésektől, az érzésektől. Bár engedné, hogy megmutassam neki, mennyire is jó az, ha valakit szeret, s általa szeretve is van, de miket is beszélek! Én akarnám megmutatni? Nem, én nem szerethetem, nem tehetem meg… miért olyan ez, mint a tiltott gyümölcs, melybe nem haraphatok bele?

Jeon Jungkook, miért nem engeded, hogy szeresselek?