Oldalak

2018. február 10., szombat

[60/?] A vámpírok legnagyobbja - Végre együtt [+18]


Cím: A vámpírok legnagyobbja – Végre együtt
Író: Ayu
Besorolás: +18
Szereplők: Jimin, Jungkook, Taehyung
Páros: VKookMin
Figyelmeztetés: yaoi
Műfaj: fantasy
Megjegyzés: Khm, egy hetet csúszva, de itt a kövi rész. XD Sorry, igazából nincs mentség, a Stalker with love volt nagyon bennem, ezért egyszerűen nem bírtam mást írni, annyira megcsapott arra az ihlet, és az írhatnék. Viszont most itt vagyok ezzel is, úgyhogy jó olvasást! ^^
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!


Jimin POV

Taehyung viszonylag hamar megszokja méretem, majd mozogni kezd, lassan ringatva csípőjét, s a fájdalom ittas nyögéseit átveszik a kéjesebbek. A látvány, ami elém tárul, ahogyan az izmai megfeszülnek a bőrén, s az izzadságcseppek végiggurulnak halántékán, sokkal izgatóbb, mint bármi. Fejét hátraveti, szemeit szorosan hunyja le, ajkait résnyire nyitja, éppen annyira, hogy a nyögések gátlás nélkül jöjjenek ki rajta. Tincsei homlokára tapadnak, az egész lénye gyönyörtől hullámzik, amit rám is átragaszt. Nem akarom lehunyni a szemem egy pillanatra sem, különben attól tartok, lemaradok valamiről, márpedig látnom kell minden egyes másodpercet abból, ahogyan élvezkedik rajtam.
            Csípőjére fogok, így meggátolva a mozgásban, majd helyezkedve, felhúzva lábaim könnyedén veszem át az irányítást, s ezúttal én mozgok benne eszeveszettül lökve belé vágyam. Jungkook ekkor pajzán mosollyal nyúl le a másik hosszára, hogy aztán kezébe véve kényeztethesse ellentétesen az én tempómmal, sokkal lassabban. Taehyung magasabb hangokat enged ki magából, egyszerűen lenyűgöz, hogy képes ilyenre egy ilyen mély orgánumú férfi, de ő ebben is minden alkalommal megmutatja, hogy többre képes.
            Való igaz, régen szereztem már meg magamnak, hogy megdugjam, de annak oka volt. Sokáig húztam, jól tudom, de mégis vártam. Vártam, mert így éreztem jónak, addig is élveztük a másik látványát. Ha egymással nem is, de egymás előtt volt részünk szexben, ami Jungkooknak köszönhető. Az a fiú is páratlan egy teremtés, mindig meg tud lepni valamivel. Imádom, hogy sokkal izmosabb a másiknál, hogy ha kell, akkor tökéletes passzív fél, viszont nagyon is oda tudja tenni magát, ha arról van szó, hogy ő irányít. A mostani tekintete is arról árulkodik, hogy alig várja már, hogy megszerezze magának Taet, de egyelőre még én élvezem ki a teste adta örömeket. Úgyis régen volt már részem ebben.
            Néhány perc múlva az egyetlen halandó közülünk már hanyatt fekszik az ágy közepén, már a fiatalabbal maga felett, aki átvéve a helyem döngeti mély, erőteljes lökésekkel, hiszen idő közben már ő is levetette az utolsó ruhadarabot is. Magam kényeztetve nézem őket, ahogyan egymás után nyögnek fel, néha egyszerre, s ez a szinkron annyira beindít, hogy valami hihetetlen. Még így, hogy nem is érek hozzájuk, csak mellettem vannak, kiváltják belőlem, hogy sóhajtozzak, felmorduljak.
            A játék szerint el kell érni, hogy Tae háromszor kimondja egyre kéjesebben Jungkook nevét, amiből már csak egy maradt hátra. Egyelőre jól tartja magát, habár néha hallani, hogy szinte kicsúszna a száján, de mégis tartja magát az utolsó percig. Kitart, amíg csak lehet, de biztos vagyok benne, hogy nem fogja sokáig bírni, már csak azért sem, mert benne van, hogy ezt várjuk tőle, így folyton előtte lebeg a név, amit ki kell mondania.
            A fiatalabb kihúzódik belőle, majd ajkát nedvesítve be csapja hátra haját, miközben a másikat figyeli, aki elégedetlenül nyüszít fel, hiszen nem elégült még ki, ahogyan mi sem. Elmosolyodom ezt látva, majd Jungkookkal nézek össze, aki ajkába harapva néz vissza rám. Váratlanul kap el mindkettőnket a hév, s esünk egymásnak, habár egyikünk sincs felkészítve, így tudom jól, hogy nem lehet belőle semmi, na meg amúgy is azt mondta, hogy ma csak Taehyung lesz megdugva, ehhez pedig tartani is fogom magam.
            A fiatalabb bizonyul erősebbnek, ugyanis ő az, aki engem teper le, nem pedig fordítva. Vadul csókol, nem kíméli ajkaim épségét, hevességét pedig készségesen viszonzom is. Nyelvét átdugva hozzám veszi át az irányítást, amit egy rövidke ideig hagyok is neki, de nem sokáig. Néhány másodperc múlva már erőszakosan tuszkolom vissza nyelvét szájába, amit alig akar hagyni, de mint mindig, most is sikerrel járok. Ajkait úgy mozgatja enyéimen, mintha az élete múlna rajta, s közben mégis olyan édes, mint a méz. Nem akarok tőle megválni, azt akarom, hogy örökké az enyém legyen.
            Taere pillantva látom, hogy csillogó szemekkel nézi, mit művelünk, s még arca is pirospozsgás lesz tőle, ami édesebbé varázsolja. Elválunk egymástól Kookkal, hogy újból a harmadik félnek szentelhessük figyelmünket, kinek másik oldalára mászik át a fiatalabb, én pedig maradok a helyemen, mindössze közelebb somfordálok hozzá. Nem lenne rossz elszórakozgatni vele, így végigsimítok férfiasságán, amin végigvezetem párszor ujjaim, majd tovább haladok bejáratához, mely már eléggé ki van tágítva, így egyszerre két ujjamat csúsztatom belé, mire felnyög, míg én ollózgatni kezdek. Elmosolyodom, s érzékenyebb pontját próbálom megtalálni, majd mikor sikerrel járok, szinte vinnyogó hangot ad ki, amitől felcsillannak a szemeim. Jungkook ezt a pillanatot választja arra, hogy kövesse példámat és ő is feldugja egy ujját, majd szinte rögtön utána egy másikat is, így együtt mozgatjuk benne ujjainkat, összesen négyet, mire hátra is veti fejét, s úgy vonaglik félig lehunyt szemekkel, elnyíló ajkakkal, folyamatosan sóhajtozva, csak nyögdécselve, főleg, mikor valamelyikünk éppen kitapintja prosztatáját.
            Társítom harmadik ujjamat is, amire már kelletlenül mocorog, de nagyon jól bírja, bár meg is lepődnék, ha nem így lenne azok után, hogy mindketten benne voltunk az imént. Akkor nyüszít fel fájdalmasabban, mikor Jungkook is megteszi ugyanezt, s nagyobb terpeszbe húzza lábait, amit megkuncogok. A fiatalabbal összenézve szinte olvasunk egymás gondolatában - habár ez az ő részéről igaz is - s egyszerre hajolunk a közöttünk fekvő mellkasához, hogy így mindkét mellbimbóját birtokba vegyük és kényeztessük.
            -          Ó, kérlek! – nyög fel hangosan, kidomborítva mellkasát, kezeivel a párnákat gyömöszölgetve, néhol az ágy rácsos végét szorongatva. A fiatalabbal felváltva szívunk rá erősebben, mire egy csukláshoz hasonló nyögésszerű hangot hallat, ami igazán édes tőle. – Ne csináljátok ezt! – sóhajtozza, én pedig kérésével ellentétben negyedik ujjamat is társítom a többihez, mire Jungkook is így tesz, majd továbbra is szívogatjuk bimbóit, amit fennakadó szemekkel, hangosan nyögve élvez.
            Jungkook megemelkedik róla, s felülve szabad kezébe veszi Tae vágytól duzzadó ékességét, hogy úgy is kényeztesse, mire áldozatunk csak újra és újra megvonaglik az érzésektől, aminek látványa sokkal izgatóbb, mint bármi jelen pillanatban. Végül mégis kihúzzuk belőle ujjainkat, mire megkönnyebbülten, s mégis csalódottan sóhajt fel, végül hirtelen ötlettől vezérelve húzom újból magamra, mire ő még rutinszerűen ül rám, viszont mielőtt bármi mozgásba kezdhetne, Jungkook hátulról közelíti meg, átöleli derekánál, majd lábait nagyobb terpeszbe rakva, mint mi férkőzik hozzánk. Tae meglepetten pislog hátra rá, viszont mielőtt bármit kérdezhetne, előrelöki őt a másik, így mellkasomra tenyerel, s kintebb húzódom belőle. A legfiatalabb bepozícionálja magát, majd ezúttal velem egyszerre merül el annyira a másikban, amennyire csak tud, ettől pedig szegénynek tágra nyílnak szemei és szakadozottan veszi a levegőt.
            -          Úristen! – csúszik ki száján tudat alatt, de nem szólom meg érte.
Ilyenben még soha nem volt részem, ez valami fenomenális érzés, hogy ennyire szűk, de közben Jungkook is ott lüktet mellettem, benne, a szűk forróságban, s ahogy mozdul, úgy súrol engem is, amitől az eszemet vesztem. Mindhárman hangosan nyögdécselünk, s belegondolva, ha valaki most nyitna ránk, az lenne a legkínosabb, ugyanis ilyen helyzetben ránk találni nem valami kecsegtető, ráadásul ezt a pillanatot megszakítani halálos bűn.
Csípőm emelve én is belemozgok a másikba, így ellentétes irányba mozgunk Kookkal, viszont ettől még inkább élvezetes az egész. Tae már mellkasomra borul, úgy liheg bőrömre folyamatosan nyögdécselve, nyöszörögve, teste a mi lökéseinktől hullámozva. Jungkook felettünk a másik csípőjét markolászva mozog benne résnyire nyitva tartott szemekkel, szemöldök ráncolva, izzadtan, teli verejtékkel, izmai pedig még jobban kirajzolódnak, mint alapból, amitől túl kívánatossá válik. Szinte hihetetlen, hogy férfiasságunk egyszerre mozdul a másikban, összesimulva, ettől pedig alig bírok magammal, hogy ne élvezzek el túl hamar, hiszen ezt a ritka, csodálatos élményt nem szeretném elkapkodni.
El sem hiszem, hogy sikerült idáig eljutnunk nagyjából egy év után. Annyi meg annyiszor dugtunk már mindenfelé, hármunk közül mind mindenkivel, hárman mégse tudtunk összejönni csak egyetlen egyszer, az is egy kényszerhelyzet volt, ráadásul akkor még sokkal tapasztalatlanabbak voltak. Ilyenre nem számítottam, hogy részem lesz, mint amiben most, még álmaimban sem mertem volna ezt gondolni, hogy végül Jungkookkal ketten fogjuk kisajátítani a harmadik fenekét, de ez így mindent felülmúl.
-          Nem bírom – nyögi bőröm karistolva körmeivel Tae, viszont hangszíne nem a fájdalomról árulkodik. – Nem bírom! – nyög hangosabban, mire gondolkodás nélkül nyúlok kettőnk közé, hogy kezembe vegyem lüktető vágyát, melyből elő váladéka már kibuggyant, s nem kímélve, olyan gyorsan verem neki, ahogyan csak lehet, mire háta ívbe feszül, szemeit szorosan hunyja le, száját nagyra nyitja, s hamar meg is érzem hasamon élvezetét, melyből kezemre is jut bőven. Jungkook mindeközben nem áll meg a mozgásban, így az utolsó cseppet is kipréseljük belőle. Teste folyamatosan csak remeg, mikor végül megszólal. – Jungkook! – nyögi az eddigi legkéjesebben, ugyanis a másik még mindig nem áll meg a mozgásban, így elérve, hogy prosztatája továbbra is ingerelve legyen, erre viszont mindkettőnk szeme felcsillan, viszont nem teszünk semmit.
A legfiatalabb mozgásának köszönhetően engem is elér a beteljesülés, ezzel pedig őt is eljuttatom a csúcsra, így mindketten Taebe engedjük élvezetünk hosszasan nyögve, s meglepő módon ennek hatására még belőle is jön ki újból, amit már szenvedő nyüszítéssel fogad. Néhány levezető lökés után Jungkook húzódik ki először, majd a másikat lesegíti rólam, aki így erőtlenül borul hanyatt fekvésbe az ágyon, kettőnk között helyezkedve el újból. Kielégülten lihegünk mind a hárman, s végül nekem jut hamarabb az eszembe, hogy be kellene takarni magunkat, ugyanis az egy dolog, hogy mi ketten vámpírként nem betegszünk meg, viszont a halandókra vigyázni kell, így magunkra húzom a selymes, puha anyagot.
-          Sűrűbben is játszhatnánk ilyet – nedvesítem be kiszáradt ajkaim a sok lihegéstől, miközben alkaromon megtámaszkodva fordulok a másik kettőhöz. Jungkook egyetértően bólogat, míg Tae fentebb húzza magán a takarót és inkább arcát is eltakarja vele. – Mit bujdosol? Végül teljesítetted a kérést és még le is vetkőztél, ahogyan azt te akartad volna – vigyorgok le rá, szándékosan húzva el arcától a takarót, mire csak sértetten néz vissza fel rám. – Ne nézz így! Mintha bánnád azt a duplaélvezést! – Szavaim hatására fülig pirul, mire Jungkook is felkapja a fejét és ugyanúgy, mint én, megtámaszkodik alkarján, úgy néz le a másikra.
-          Duplán? Komolyan? Basszus, észre sem vettem – túr hajába.
-          Túlságosan el voltál foglalva – mosolygok rá perverzen, mire csak boldogan mosolyodik el és dobja vissza magát az ágyra.
-          Ez aztán különleges volt – vigyorogja, viszont feltűnik, hogy a közöttünk fekvő egyre lentebb csúszik az ágyon, mire szemem forgatva fekszem én is vissza és vetem át felette a lábam és karom, hogy ne menekülhessen.
-          Ugyan már, Tae! – suttogom fülébe, de tudom, hogy Kook is hallja. – Mintha nem élvezted volna.
-          Köszönöm, éppen csak majd kettészakadtam tőletek, de semmi baj! – hördül fel, miközben visszamászik a párnákhoz, ekkor viszont már a fiatalabb is követi példámat és átöleli a másikat. – Nem a ti hátsótok lett megrakva, úgyhogy pofa be! Ezután egy hétig nem fogok tudni járni az is biztos – nyüszít fel a végére.
-          Édes vagy – jelentjük ki ijesztően egyszerre a túloldalon fekvővel, mire csak elmosolyodunk, a közöttünk fekvő viszont szemeit forgatja. Imádom, hogy ennyire kis ellenálló, pedig sugárzik róla, hogy szavakba se tudja önteni, mennyire élvezte a helyzetet, még ha először szokatlan is volt.
-          Még el is fáradtam emiatt, de éhes is vagyok egyébként – magyaráz tovább. – Nem tudom, mit csináljak. Ha elaludnék, kajával álmodnék. – Ekkor Jungkook felé pillant, majd rám, aztán újra a másikra, majd újból felém, ezt pedig eljátssza egy párszor, miután mélyet sóhajtva fordul oldalára, nekem hátat fordítva, viszont ölelésembe bújva, s így Kookot húzza magához közel, ölelésébe vonva. – Majd félóránként váltok, ti úgysem alszotok, nekem meg ez így tetszik – mosolyogja. – Nagyon szeretlek titeket.
-          Mi is szeretünk téged, Tae – simítja hátra egy tincsét a másik, majd folytatja. – Mondom ezt Jimin nevében is, mert ő nem mondaná ki, de te is tudod, hogy így van. – Nem szólok bele, nem nyitok vitát, hiszen igaza van, arra meg nincs energiám, hogy feleslegesen veszekedjek, így inkább meglapulok a középen fekvő háta mögött.
-          Csak, hogy tudjátok, nem foglak cserbenhagyni titeket soha – tör rá az őszinteségroham, amire már érzem, hogy érik egy beszólásom, hogy ne legyenek ennyire nyálasak, de egyelőre hallgatok. – Mindig mellettetek leszek, hozzon bármit a jövő, amit nehéz lenne elviselni, esetleg döntést hozni. Én a ti javatokra fogok választani, lépéseket tenni, mert igazatok van. Nekem már csak ti vagytok, egyedül bennetek bízhatok. Remélem, hogy én nem játszottam el a tieteket még semmivel, bármi is fordult meg a fejemben. Más is így gondolkodott volna, össze voltam zavarodva és…
-          Jól van, Taehyung – szólok közbe. – Az már a múlté, zárd le, én is lezártam. Az előbb még azt mondtad, hogy fáradt vagy, de éhes is. Nálad ez úgy jön ki, hogy befészkeled magad az alváshoz és rád tör a szófosás?
-          Most miért bunkózol? – emeli meg hangját.
-          A helyedben vigyáznék, mivel háttal vagy nekem. Nem hiszem, hogy örülnél neki, ha seggbe raknálak még egyszer ezek után. – Azonnal elhallgat, válasz már nem is érkezik, s már csak Jungkook kuncogó hangját hallani a szobában, de ő sem mond semmit. Végül érzem, hogy Tae izmai elernyednek, légzése is egyenletessé válik, így jól tudom, hogy elnyomta az álom, mi pedig nem mozdulunk mellőle. Őrizzük az álmát.

2 megjegyzés:

  1. Hú hát hosszú és élménydús nap volt ez. Először Kook meg Jimin a konyhában dugnak, de a szőke liba rájuk nyit. Majd drága, egyetlen, sütőtökagyú vámpírkám Kook óvó szavai ellenére lemegy a Kék szemű kurvához, sőt meg is nézi!!! És, hogy ne legyen minden nyugis persze, hogy a csaj testére gondolva beszélget Tae-ékkal, a kis drága lélek. Akkor letéptem volna ám a tökét, de nem csak én. Aztán be is zárták Jimint -ami mellesleg remekül tettek, büszke voltam rájuk-, a nagy veszekedés után. Legalább Jimin kicsit elgondolkodott. A nagy fájdalom után persze, hogy jött Jimi rokona, ki belém állította az ütőt, de végül is Jimin egyetlen rokona, féltheti érthető okokból. DE Tae kiált Jimin mellé és végre volt egy cuki, romantikus rész is, ahol Kook is megkapta a szerelmi vallomást -igaz, burkoltan, de ezt már megszoktuk Mr. Köcsög Fennhéjázó "én egy szex isten vagyok" Park Jimintől-. Utána jött a remek kis játék, ami nagyon tetszett jókat röhögtem sőt bele is pirultam XDDD.
    Majd az akson muhahaha. Nagyon jó volt, mindenki figyelt mindenkire, érezni lehetett az egymás iránt táplált erős érzelmeket. Jól megvolt írva, reggel folyt a nyálam és hátaz ágyam lassan úszott tőle X'D Na, de a végén Tae önmagát adta a kis hisztijével, de tök cuki volt a vallomása, de persze, hogy Jiminnek ezt tönkre kellett tennie. Viszont aranyos volt az utolsó mondat <3
    Egyszóval IMÁDTAM és várom a folytatást. <3 ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OMG, először akkorát néztem, hogy wtf, mekkora komment. xD Aztán elkezdem olvasni, azt itt vigyorogtam, mint a tejbe tök, hogy hát igen, elég forgalmas napjuk volt. XD Tae i túltette magát végül a kezdeti szégyellőségen, azért egy ilyen után érthető. XD Aztán persze szeretik ők egymást, még, ha nem is mondja ki Jimin, meg bunkózik, de ebből is látszik, hogy mit érez. :3
      Örülök, hogy tetszett! <3 Köszönöm! <3 Aranyos, ahogy elképzelem, ahogy olvadoztál. XDDD <3

      Törlés