Cím:
A vámpírok legnagyobbja – Szükségem van rád
Író:
Ayu
Besorolás:
+18
Szereplők:
Jimin, Jungkook
Páros:
VKookMin
Figyelmeztetés:
yaoi
Műfaj:
fantasy
Megjegyzés:
Húh… hát eléggé megszenvedtem ezzel a résszel. Nem egészen ilyenre terveztem,
de menet közben folyton változtattam a dolgokon, így ez sült ki belőle.
Remélem, tetszeni fog! Jó olvasást hozzá! ^^
U.i.:
Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!
Taehyung
az éjszaka hamar elalszik, viszont mi Jungkookkal nem vagyunk egy cseppet sem
fáradtak. Felajánlom neki, hogy olvasson régi könyveket, hagyatékokat, amiket
még az őseim hagytak maguk után, de nem kér belőlük. Úgy van vele, hogy hosszú
út áll még előtte, hosszú évek, így egy cseppet sem foglalkoztatja a gondolat,
hogy nekiálljon tanulni. Ezért persze le is szidom, hogy már így is egy éve,
hogy nem tanult semmit, de erre gyerekes hisztibe kezd, hogy márpedig ő nem fog
tanulni, örül, hogy nem kell. A gond az, hogy szükség van rá, hogy tanuljon,
habár nem úgy, mint az iskolában. Végül kiderül, hogy a kínai írásjeleket nem
is ismeri, így nem tudná elolvasni, ami csak később esik le nekem, hogy hát
persze, ő nem tanult ilyet, ő még fiatal. Én élek már kétszáz éve, hogy még el
tudom olvasni. Engem megtanítottak rá.
Hajnalok hajnalán a konyhán kötünk
ki, ahol kivételesen csak ketten tartózkodunk, hiába szokott itt lenni a szőke
hajú vámpírnő, aki tud emberi étket is főzni, aminek nagy hasznát veszem így,
hogy egyre többen tartózkodnak a kastélyban. Ez is egy jel arra, hogy a háború
elkerülhetetlen, túl sokan tűntek már el a városokból.
Jungkook kezébe adok egy kis
zacskónyi vért, ami miatt lejöttünk, mivel szomjasnak vallotta magát. Azt
hiszem, amennyi az idő, lassan Taehyungnak is összeüthetünk valami reggelit, ugyanis
biztos vagyok benne, hogy szörnyen éhes lesz. Múlt éjszaka nem evett semmit
vacsorára, így minden bizonnyal szüksége lesz valami laktatóra, habár nem
tudom, hogyan is működik ez pontosan az embereknél. Mármint tudom, de soha nem
tapasztaltam, és mivel vámpír vagyok, nem is fogom, de nem is bánom. Semmi
szükségem az ilyesfajta gyengeségre, de azért tagadhatatlanul szeretem őket,
mert vámpír létemre nekem nem meleg a testhőmérsékletem és élvezem, ahogy az
emberek még jobban kimelegszenek, mikor valaki úgy ér hozzájuk. Tudom, hogy
Taehyungot is át kell változtatnom, de egy kicsikét még szeretném élvezni, hogy
ő nem olyan, mint mi.
A pultra hajolva, megtámaszkodom
könyökömön, hogy tenyeremben pihentessem állam, míg a másik oldaláról Jungkook
tesz hasonlóképp, csak ő a kis zacskóból issza ki a vér minden egyes kis
cseppjét. Jobban megnézve magamnak, újból feltör bennem az az érzés, hogy őt is
szerettem volna még jó ideig halandóként, de a szükség hívott, kénytelen voltam
átváltoztatni, különben a dolgok rosszabb irányba fordultak volna. Simán
megtehetném, hogy szerzek valaki mást, esetleg az alagsorba lemegyek, hogy
elcsábítsak valakit, ami elég könnyen menne, de szívem mélyén mégse vagyok rá
képes. Olyan szinten vonzz magához ez a két fiú, hogy képtelen vagyok másra
nézni.
Ahogy támaszkodom a pulton, úgy esik
pillantásom a túloldalon lévő ajkaira, mely sokkal sötétebben vöröslik a
vértől, melyet issza. Tudat alatt dugom ki nyelvem számból, majd nedvesítem be
ajkaim. Meg akarom ízlelni, amit iszik, de eszemben sincs elkérni a kis
tasakot, sokkal inkább csókolnám le a kis édes szájáról.
A gondolatra halovány mosoly kúszik
arcomra, majd tovább vezetem pillantásom szemei felé, ahol szembetalálom magam
vizslató tekintetével. Nem palástolom szándékaim, s az is tetszik, amilyen
ártatlan szemekkel pislog rám, így jobb ötletem támad. Egy pillanat alatt
szelem át a köztünk lévő távolságot, egy másodperc alatt ugorva át a pultot,
hogy aztán mellette érhessek földet, ő pedig a meglepettségtől félrenyeli az
éppen kortyolt vért. Nem veszi el szájától a zacskót, felém fordulva issza
tovább annak tartalmát, de szemeit nem veszi le rólam, ahogyan én se róla.
- Finom?
– kérdezem, de valójában egyáltalán nem az érdekel, hogy az-e.
- Ha
tudnád, mennyire! – húzza el ajkaitól a zacskót, mire kihasználom az alkalmat,
hogy ajkaira tapadjak, amit ő hagy nekem, de kezeiben továbbra is a kis tasakot
szorongatja.
Elveszem tőle a maradék vért, s
óvatosan nekitámasztom valaminek a pulton, hogy ne boruljon ki belőle, ugyanis
még terveim vannak vele. Való igaz, nem sok van már benne, de nekem bőven elég
is lesz. A vér ízét kóstolgatom ajkain, majd nyelvemmel bejutva szájába ízlelem
már nyálával keveredett ízét. Karjait nyakam köré fonja, ujjaival úgy
birizgálja tarkómnál tincseim. Az elmúlt fél évben annyiszor támadtam már le
váratlanul, hogy egészen hozzászokott, meg se próbál ellenkezni. Nem mintha,
sokat érne vele, ha megpróbálna eltolni, de néha azért megjelenik benne a
harciasság, hogy nehezebben legyen kapható, de természetesen minden alkalommal
sikerül megnyernem magamnak.
- Finom
– lehelem puha párnáira, miközben szaggatottan fújja ki a levegőt.
- Akkor
igyál te is – nyögi ki, mire elmosolyodom.
- Rólad
sokkal finomabb lehet. – Kijelentésemmel letaglózom, ugyanis ilyesmit még nem
csináltam vele ezelőtt.
Meglepetten nyílnak tágra szemei, de
nem hagyom, hogy túl sokáig gondolkozzon. Túl csábító, ahogyan a nagy szemeivel
néz rám, melyekből sugárzik, hogy tele van erővel, hiszen most ivott vért.
Ajkai is pirosabban fénylenek, melyeket akár egész áldott nap képes lennék
csókolni, de azért levegőhöz is kell jutnunk. Nem is olyan rossz ötlet, hogy
egyszer egy egész napos program legyen a kényeztetése. Igazán élvezném, ahogy
szenved alattam, de mivel vámpír, ezért bírná a strapát. Nem bántanám, sokkal
inkább a mennyekbe varázsolnám. Olyan magaslatokban járna, amikben csak igazán
ritkán lehet része, viszont az, hogy egy egész napomat az ő kényeztetésének
szánjak, az igazi finomság. Imádom nézni, ahogy alattam vonaglik az élvezettől
túlfűtötten.
Újabb csókba invitálom, miközben
megszabadítom felső ruházatától. Amint ezzel megvagyok, váratlanul kapok
nyakára, erősen szívva meg hófehér bőrét, amit hangos nyögéssel fogad, s erősen
mar vállaimba is, viszont nem hagyom, hogy sokáig hozzám érhessen. Könnyedén
emelem a pultra, majd mellkasára helyezve tenyerem, döntöm el a lapon.
Kiszolgáltatott helyzetét végigmérem, s tudat alatt nyalom körbe ajkaim.
- Ne
mozdulj! – parancsolom.
A megmaradt vérért nyúlva óvatosan
csepegtetem mellkasára, végig a szegycsontján, egészen köldökéig, ahová többet
cseppentek, talán kissé sokat is, így ha egy apróbb mozdulatot is mer tenni,
biztosan lefolyik róla.
- Ha
egy csepp is félremegy, büntetést kapsz – figyelmeztetem, mire látszik, hogy a
levegőt is nehezebben veszi, nehogy véletlenül bekövetkezzen, amit mondtam.
Óvatosan hajolok előre, hogy elérjem
a számomra legtávolabbi pontot bőrén, ahová csepegtettem a finomságból, majd
nyelvem kidugva számból nyalom le róla élvezettel. Hófehér bőrén a vörös
folyadék csillog keveredve nyálammal, ahogy pedig felnézek arcára, megrebben
alhasam. Az a tekintet, amint próbálja tartani magát, de nehezen megy neki.
Tudom, hogy legszívesebben már szinte vonaglana az érintésem alatt, de tartania
kell magát, különben nem leszek kegyes vele.
Haloványan elmosolyodom, majd tovább
folytatom kényeztetését. Szórakozásból hajolok mellbimbójához, hogy
megszívogassam, ami elég kegyetlen húzás, hiszen azt kibírni megmozdulás nélkül…
képtelenség.
- Jimin
– nyögi nevem, amivel csak jobban feltüzel. Imádom hallani az ő szájából a
nevem. Annyira pezsdítő! – Ne!
Nem hallgatok rá. Erősen szívok
rajta, mire éppen annyira remeg meg, hogy egy csepp útnak induljon oldalán,
viszont mutatóujjammal megfékezem, hogy leérjen. Elhúzódom tőle, majd szemeibe
nézve veszem számba ujjam, hogy lenyaljam róla a vért, amit elsötétült
szemekkel követ figyelemmel. Helytelenítően rázom fejem, mire kétségbeesetten
pislog rám.
- Maradj
veszteg! Kár lenne ezért a kevéske vérért – húzom az agyát, de már nem tudja
szó nélkül hagyni.
- Csak…
csak nyald le! Tudom, hogy szándékosan csinálod! Mit akarsz csinálni velem?
Mosolyom még szélesebbé válik, s
több büntetési forma is lepereg lelki szemeim előtt, de nem szeretném túlzottan
bántani. Azt akarom, hogy mindennek ellenére ugyanúgy élvezze az aktust,
akárcsak én, viszont így nem mindegy, mit művelek. Bár egyelőre nem került a
pultra a vérből, hiszen elcsíptem azt az egyetlen cseppet is, mely
rakoncátlanul szökni kezdett, de biztos vagyok benne, hogy nem fogja sokáig
bírni.
Újból szegycsontjához hajolok, ahol
még van némi vér, s élvezettel nyalogatom le róla, elhintve néhol apróbb
csókokat is. Habár szeretek emberekkel lefeküdni, de Jungkook pont olyan, akit
vámpírként is ugyanúgy imádok. Imádom, hogy az enyém, még ha Taehyunggal osztozunk
is rajta, de az nem számít. A hármasról nem mondtam le. Egyszer már sikerült
összehoznom őket, ráadásul pont úgy, hogy még mindketten emberek voltak, aminek
rendkívül örülök. Ha egy kicsit is elcsúszok, akkor már nem tudom ezt
kiélvezni. Most már csak azon van a hangsúly, hogy Tae mikor változzon át, de a
választ még magam sem tudom. Nem állhatok csak úgy elé, hogy eljött az ideje.
Biztosan megrémülne.
Elérek a másik köldökéig, ahová több
vért csepegtettem, de nem iszom meg. Gonosz mosolyra húzódnak ajkaim, majd
lentebb haladok, egészen nadrágja korcáig, s ott erősen kapok rá, megszívva
bőrét, mire egész testében megrándul, így a vért sem tudom meggátolni abban,
hogy a pultra csepegjen.
- Mm…
milyen kár! – kuncogom, de azért lenyaldosom róla a maradékot, s a legördült
cseppek vonalát is végighaladok. – Szereted, ha durván bánnak veled? –
vigyorgom szélesen.
- Nem!
– ül fel nyomban.
- Emlékeim
szerint igen – hajolok mellkasához, hogy tovább csókolgassam bőrét, mire
automatikusan nyúl mindkét kezével hajamhoz, beletúrva, s szorosabban húzva
magához.
Lábait nagyobb terpeszbe rakja, majd
össze is kulcsolja mögöttem, úgy húz közelebb magához. Valószínűleg nem szeretné,
hogy elfajuljanak a dolgok, de ebben nem tud ennyivel meggátolni. Való igaz,
rendkívül erős, így már nem tudok olyan könnyedén kibontakozni fogságából, de
ez nem gátol meg a folytatásban. Egy ideig még hagyom magam, hogy kényelmesen
élvezzük a másikat. Ő hátraveti fejét, mikor bimbóját veszem ajkaim közé újból,
de nem hagyom abba egyetlen kis szívás után. Azt akarom, hogy többért
könyörögjön, hogy ne gátolja meg a folytatásban annak a gondolata, hogy esetleg
meg fogom büntetni.
Erősen tépkedi tincseim, de ez
egyáltalán nem zavar. Úgy húz magára, mintha az élete múlna rajta, én pedig
készségesen segítem őt a végpontig. Még van bőven időnk, míg a Nap felkel, addig
pedig az ő testét kívánkozom élvezni. Csakis az övét és senki másét. Rá vágyom,
őt akarom, ebben pedig nem fog senki és semmi meggátolni!
Ahogy elidőzöm mellkasánál, úgy
szabadítom meg lassacskán nadrágjától is, habár tudom, hogy még rajta a cipője,
attól is meg kell szabadítanom, de előbb már meredező vágyát kezembe véve
kényeztetem tovább, nyakára térve át csókjaimmal, ott is erősebben szívva meg,
annyira, hogy biztosan nyoma maradjon.
- Jimin
– nyüszít fel. – Gyorsabban már! – ficánkol, mire elmosolyodom és gyorsabban
kezdem verni neki, de ekkor egyik kezével enyémre fog és elhúzza magától. – Nem
így! Én téged akarlak! – néz szemeimbe.
Pillantása a varázsa alá von, így
tudat alatt mozdulok, tarkójára fogva, úgy húzva magamhoz, hogy ajkaira
marhassak. Úgy csókol vissza, mintha én volnék az éltető levegő számára, s
rendesen hozzám hullámzik, hogy testünk egymáséhoz simuljon, de engem még túl
sok ruha takar.
Nem is várunk sokáig, percekkel
később már anyaszült meztelenül áll előttem, s engem sem fed már semmilyen
anyag. Úgy simulunk egymáshoz, mintha csak így írták volna meg, mintha
egymásnak teremtettek volna, habár ő egészen más környezetbe született bele,
mint én. Arról nem is beszélve, hogy nem volt vámpír, én viszont igen.
Elmosolyodva fordítok helyzetén, így
háttal áll nekem, majd hátára téve tenyerem, nyomom le a pultra. Halkan nyög
fel, majd alkarjain meg is támaszkodik, úgy néz hátra rám, mikor is hátát
csókolom végig, apró körmeimmel végigkaristolva oldalát, de ezt mind
megborzongva élvezi, de nem csak ő. Én is élvezem, hogy azt tehetek vele, amit
csak akarok, úgy ahogyan szeretném, mert teljesen ki van nekem szolgáltatva.
Hagyja magát, még ha néha nem is tetszik annyira neki valami.
Ujjaim szájához vezetem, ő pedig már
rutinosan veszi ajkai közé őket, hogy ráncosra szopogassa őket, így megkönnyítve
majd azt, hogy benne legyek. Már egészen könnyen hozzászokik, nem kell túl
sokáig tágítani, de mint minden férfinál, oda kell figyelni minden alkalommal
akkor is, ha már nem fájdalmas.
Amint kellően benyálazza ujjaim,
szétfeszítem fenekének két partját, majd lassú köröket leírva közelítem meg
bejáratát, ahová hamar el is merítem első ujjam. Felnyög az érzéstől, s jobban
ki is tolja nekem formás kis hátsóját, de ezúttal nem kegyelmezek. Mivel
lefolyt róla a vér…
Szinte azonnal társítom első
ujjamhoz a másodikat is, amellyel még ollózgatok egy ideig, de nem várok
sokáig, hogy a harmadikkal is munkához látok, amit fájdalmasan nyüszítve tűr.
Fejét lehajtja a pultra, miközben szaporán veszi a levegőt, hogy kibírja a
fájdalmat. Akármennyire is vámpír, ez mindenkinek kellemetlen.
- Máskor…
sokkal finomabb vagy… - nyögi kis szaggatottan, mire felkuncogok.
- De
most lefolyt az a finom vér – hajolok le rá, füléhez hajolva, belesuttogva a
szavakat, mibe beleborzong.
- Az
miattad történt!
- És
még feleselsz is – ciccegek helytelenítően.
Kihúzom belőle ujjaim, majd azt
felváltom saját magammal, férfiasságommal, viszont még túl szűknek bizonyul,
így kénytelen vagyok félúton megállni egy pillanatra, hogy szokjam, és ő is
viszonylag jól bírja azt, hogy benne vagyok. A pult széléért nyúl és abban
kapaszkodik meg. Erősen szorongatja levezetve a fájdalmat, de nyögése csak
hangosodik. Nem várok túl sokáig, hiszen büntetésül szánom neki ezt a
viszonylag tűrhető büntetést, elvégre is nem leszek olyan, mint a legelső
alkalommal, hogy nem hagyom elélvezni. Annyira kegyetlen azért nem leszek, na
meg aztán a további lehetőségeket is inkább elvetem. Majd azt akkor, ha már
Taehyung is vámpír lesz. Ó, ki fogom őket készíteni. De szép is lesz őket úgy
együtt látni, hogy bármit megtehetek velük!
Nagyjából
fél órával később már felöltözve, teli foltokkal állunk még mindig a konyhában,
de már a szőke vámpírnő társaságában. Miközben éppen hajszoltuk az élvezeteket,
ő sikeresen nyitotta ránk az ajtót, de nyomban ki is ment fülig pirulva.
Kegyetlen akartam lenni Kookkal? Azt hiszem, ez mindkettőnknek kellemetlenre
sikeredett, s már a kedvünket is eléggé leszegte, így hamar magunkra kapkodtuk
a ruháinkat. Igazán jól esett volna most egy kis kielégülés éppen az ő
testétől, de ezt nem tudom egyelőre beváltani, de majd legközelebb. Könnyen rá
tudom fenni a fogam, hogy elkapjam, de ez így elég kényelmetlen.
- Ha
kész lesz, majd hozd fel, esetleg küldesd el valakivel, de Taehyungnak szüksége
lesz rá – adom ki az utasításokat számára, amit apró bólintással válaszol meg,
hogy megértette, de nem mer szemembe nézni. Arca pirosabb a kelleténél, így elé
lépve állára vezetem ujjaim, hogy megemeljem, így elérve, hogy szemeimbe
nézzen. – Úgy vedd, mintha nem láttál volna semmit. – Szavaimmal ellentétben
csak még jobban elvörösödik, amit megmosolygok. – Egy szót se senkinek –
figyelmeztetem még utoljára, mire már aprót bólint.
Jungkookot csuklójánál ragadva meg
húzom magam után, hogy menjünk innen. Hihetetlen, hogy képes volt éppen most
oda bejönni! Rendben, értem, hogy ő sokat fordul meg ott, főleg most, hogy
ennyi ember tartózkodik a kastélyban, de ezzel nem számoltam, mikor letepertem
a fiatalabbat. Hirtelen kapott el a hév, a vágy, az izzás irányába, s csak
annyi lebegett előttem, hogy magam alá akarom teperni. Legközelebb többször is
meggondolom, mit és hol teszek. Az is csoda, hogy eddig még soha nem nyitottak
ránk sehol, pedig elég veszélyesen élünk az utóbbi időben ilyen téren.
Ahogyan a folyosókat rójuk, Jungkook
egyszer csak megtorpan, én pedig értetlenül nézek vissza rá. Szemeit lesüti,
arca még mindig ki van pirulva a nemrég történtek óta, de nem mond semmit. Ez a
legidegesítőbb, ha megáll szó nélkül. Sugárzik róla, hogy valami nem tetszik
neki, de nem néz a szemembe, még a tekintetéből sem tudok semmit sem kiolvasni.
Nem hinném, hogy ennyire megrökönyödött attól, hogy ránk nyitottak.
- Miért
álltál meg? – kérdezem, próbálva szóra bírni, de nem tudom, mennyire fogok
ezzel sikerrel járni. Nem vagyok az az érzelgős típus, inkább a tettek embere
vagyok, mintsem a szavaké.
- Tudod…
csak elgondolkodtam – sóhajtja leengedve vállait is, majd végre veszi a
fáradságot, hogy szemeimbe nézzen. Kíváncsian húzom fel szemöldökeim, hogy mi
lehet olyan fontos ilyen váratlanul, amit a folyosó kellős közepén kell
közölnie.
- Ezt
nem tudjuk folytatni a hálóban?
- Nem,
mert ott van Taehyung. Ezt tőled akarom hallani, anélkül, hogy bárki vagy bármi
befolyásolna benne.
Kíváncsivá tesz válaszával, így már
nem türelmetlenkedem. Mi lehet az, amit úgy kell megbeszélnünk, hogy a másik ne
halljon róla? Mire akarhat kilyukadni?
- Tudod,
mikor elhoztál, velem sosem bántál kegyesen. Igaz, megpróbáltam megszökni, de
szerintem mindenki megpróbálná. A te szemedben tudom, hogy rossz fát tettem a
tűzre, de idővel rádöbbentem, hogy úgysem tudok már változtatni a dolgok
menetén, így úgy döntöttem, hogy melletted maradok és segítelek – tördeli ujjait,
s azokat fürkészi.
- Igen,
tudom. Emlékszem mindenre és hálás is vagyok neked mindenért. Néha már túllősz
minden célon, ugyanis nem kértelek volna rá soha, hogy állj elém, mikor engem
akarnak megtámadni. Az életeddel ne játssz! Komolyabban is megsérülhetsz, akár
meg is halhatsz. Nem vagy halhatatlan. A vámpíroknak is van gyengepontjuk, de
ezt nagyon jól tudod – felelem, őszintén gondolva mindent, amit mondok.
- Taevel
miért bánsz másképpen? – húzza fel kíváncsian szemöldökét, mire nyomban leesik
a tantusz. Szóval bizonyára a másikhoz képest feleslegesnek érzi magát. Ennyi
hátulütője van a szépen megálmodott hármasomnak. A féltékenység
elkerülhetetlen, vagy ha nem is igazán az, de az, hogy valamelyik ne érezze
magát feleslegesnek, képtelenség.
- Ő
még ember, és egyébként is, egészen más személyiség, mint te. Te pont olyan
vagy, amilyen párt elképzelek magam mellé, míg Taehyung folyton lázad, ezzel az
őrületbe kergetve. Te jól csinálsz mindent, ne aggódj!
- Vele
mégis olyan más. Mintha… őt sokkal jobban szeretnéd. – Ó, mindjárt megvan a
másik bibi is! Az is zavarja, hogy a másiknak véletlenül elmondtam, hogy
szeretem, de az csak egy elérzékenyült pillanat volt. Saját magamat is
felbosszantottam vele. Soha nem terveztem kimondani ezt a szót, de ez nem
jelenti azt, hogy Jungkook iránt ne éreznék ugyanígy. Mindkettejük felé erős
érzések fűznek, de nem hagyhatom, hogy elgyengüljek.
- Bolond
vagy! – forgatom szemeim, majd elé lépek, s mivel nem vagyok a szavak embere,
tarkójára fogva húzom magamhoz egy csókra.
Nyelvemmel nem próbálkozom, csupán ajkam
mozgatom övén, lágyan csókolva, amit nem teszek meg akárkivel. Életem során,
akikkel eddig összesodort az élet, nem csókoltam senkit sem ilyen gyengéden
rajtuk kívül. Mindig bennem volt a folytatás szándéka, de ezúttal nincs. Nem
szabad hagynom, hogy bármelyikük is jelentéktelennek érezze magát, de úgy
tűnik, Kookra nem figyelek oda eléggé. Össze kell szednem magam, különben
képtelen leszek úgy tartani a dolgokat, ahogyan azt elképzeltem. Na, nem mintha
most azért csókolnám így, mert szándékosan el akarom érni a kicsinyes céljaim.
Őszintén érzem azt, amit, de mivel nem tudom kimondani, így csak mutatni vagyok
képes.
Lassan elválunk egymástól, mire ő
csillogó szemekkel néz enyéimbe, de még mindig látom a kétkedést benne.
- Szükségem
van rád – jelentem ki, mire felvirul arca. – Való igaz, azért hoztalak
magammal, mert észrevettél a szárnyaimmal, de az idő sok mindenen változtatott.
- Sokat
változtál – mosolyodik el. – Régen annyira arrogáns voltál, de most mintha
kicseréltek volna. Persze, nem mintha ez baj lenne, sőt! Így sokkal
szerethetőbb vagy – mosolyogja kipirult arccal, majd nyakam köré fonja karjait
és újabb csókba invitál, amit én nem vagyok rest viszonozni.