[20/?] A vámpírok legnagyobbja - Játszd magad!

Írta: Ayu

Taehyung POV

            El sem hiszem, hogy Jimin képes így váltogatni minket! Aznap reggel azért késtem el a munkából, mert eljött hozzám hajnalban. Az a hajnal életem legjobbjai közé tartozik. Még mindig érzem az ölelését, amint a karjaiba bújok. Viszont ez nem változtat a tényeken, hogy reggel lefeküdtünk, amit való igaz, én kezdeményeztem, de ezek után volt képe később Jungkookot egy egész éjjelen át dugni. Ennyire fájt volna neki, hogy nem ő dominált egyszer az életben? Vagy talán volt már, hogy ő volt a passzív fél? Nem úgy néz ki, mindenesetre megfogom tudni. Mindent tudni szeretnék róla. A legapróbb részletektől kezdve mindent. Ráadásul szegény fiúval, miért kellett ezt tennie, ennyire csúnyán kiszívnia? Hosszú idő lesz, mire ezek begyógyulnak. És én mennyire sajnálom érte, hogy ebbe a helyzetbe kellett kerülnie!

            Az óra este tízet üt.

Az egész napot átbeszéltük. Mindketten elmeséltük, mik történtek velünk, bár az ő története sokkal jobban izgatott, hiszen mégiscsak ő volt bezárva ide ez idáig. Persze most már én is tagja vagyok, de nem fogom hagyni, hogy ez sokáig így maradjon. Ki fogunk jutni innen, azt garantálom. Nem hagyom, hogy ilyen életünk legyen! Márpedig, ha ki akarunk jutni, akkor be kell ásnunk magunkat foglyul ejtőnk szívét.

Az ágyon fekszünk oldalunkon egymás felé fordulva, immár teljes ruházatban. Már egy ideje így vagyunk és nézünk egymásra, mintha az életünk múlna rajta, mintha akármelyik pillanatban elválaszthatnának, mikor közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha.

-        Szóval, akkor nem zavar, hogy így érzek? – teszi fel a kérdést, mire elmosolyodom és kezem megemelve arcára simítok.

-        Egyáltalán – felelem az ő arcára is mosolyt csalva.

-        El kéne mondanunk Jiminnek, nem? – szívja be alsó ajkát aggodalmasan a nap folyamán sokadik alkalommal.

-        Képzeld el a reakcióját. Igazi elégtétel lenne neki – morgom. – Nem hagyhatjuk, hogy az orrunknál fogva vezessen minket!

-        Akkor mégis mit tehetnénk? Meg kell tanulnunk ezzel élni, mert örökre itt ragadunk. Úgyse enged el – süti le szemét szomorúan. – Egyszer próbáltam megszökni, de elkapott. Azt mondta, ha még egyszer megteszem, nem fogom megúszni annyival, amennyivel akkor.

-        Mit tett? – nyíltak tágra szemeim.

-        Semmi komoly, már jól vagyok. – mosolyodik el halványan, de ezzel csak még nagyobb aggodalmat kelt bennem.

Szívesen rákérdeznék, pontosan mi történt, de tudom, hogy úgyse válaszolna. Valószínűleg nem mer. Fél, hogy Jimin mit fog szólni hozzá, de ez engem, egy cseppet se érdekel. Lázadni kell az utolsó percig. Én nem fogom hagyni, hogy úgy bánjon velem, ahogy épp kénye-kedve tartja! Makacs vagyok, ezt pontosan tudom magamról, de büszke is vagyok rá. Ha Jungkook nem tudja magát megvédeni, akkor majd megteszem én. De őt se kezelhetik úgy, mint egy darab rongyot! Nem vagyunk szex rabszolgák, nem vagyunk kötelesek eleget tenni Jimin kéréseinek!

És ekkor a lehető legjobb ötlet ugrik be. Nem fogjuk elmondani, mi történt közöttünk. Annál inkább viszont húzni fogjuk az agyát. El kell csábítani. Meg kell törni azt a jeges vámpír valóját.

Ördögi vigyor kúszik arcomra, mire a fiatalabb rémülten pillog rám.

-        Veled meg mi van, Tae? – kérdezi.

-        Meglátjuk, ki nevet a végén. A terv a következő… - kezdek bele és minden apró részletet kivesézek vele.

Unalmunkban egymással szemben ülve játszunk barchobát. Őszintén szólva kezdek éhes lenni és szerintem ezzel fogolytársam sincs másképp. De még senki nem jött se ki se be, így kénytelenek vagyunk türelmesen várni.

-        Szőrös? – kérdez rá.

-        Nem – felelem szórakozottan.

-        Várj… borotválkozik? – húzza össze szemöldökeit.

-        Megeshet – kuncogok.

-        Tudni akarom, mire gondolsz? – nyílnak tágra szemei rémülten, mire felnevetek.

Mielőtt megadhatnám a választ, az ajtóban a zár hangosan kattan, majd nyílik. Mindketten odakapjuk a fejünket és izgatottan várjuk, ki érkezik. A folyosóról jövő fáklyák fénye árnyákot vet az alakra, akinek formája nem lehet másé csak Jiminé. Azonnal bevágom a sértett pofát, de amint rádöbbenek, hogy mi is az eredeti tervem, helyét felváltja a csillogó szempár, a boldog, mosolygós tekintet. Hadd higgye azt, hogy vártam.

-        Az övére gondoltam. – vigyorgok a belépő személyre mutatva, mire Jungkook a szó szoros értelmében felröfög.

Az említett értetlenül néz felváltva ránk. Jobban szemügyre véve megjelenése olyan makulátlan, mint mindig. Haja tökéletesen fésülve, ruházata gyűrés és piszokmentes. Vajon vannak szolgálók, akik kifejezetten azért vannak, hogy gondoskodjanak a szemet gyönyörködtető külsejéről? Bármennyire nem szeretném bevallani, a kusza történtek után még mindig gombóc nő a torkomban, ha megpillantom. Miért kell így éreznem? Miért nem érezhetem azt, hogy taszítódom tőle? A viselkedése igazán ezt érdemelné. Olyan ostobaság ilyen szintű vonzalmat éreznem felé. Hiszen Jungkookot sokkal könnyebben el kéne fogadnom. El is fogadom, de az érzéseim mégis Jiminhez húznak közelebb, ami rettentően idegesít. Nem tett semmit, amivel ezt kiérdemelte volna magának, ezért haragszom saját magamra, amiért így alakultak a dolgok.

-        Mimre gondoltál? – húzza össze szemöldökét, miután bezárja az ajtót.

-        Csak arra, hogy örülök, hogy itt vagy, mert rettentő éhesek vagyunk. – ugrok fel az ágyból.

Már indulnék is a kijárat felé, amit nem zárt vissza kulccsal, így simán kitudnánk sétálni rajta, de mielőtt a második lépésnél megtorpanok. Szokatlan, furcsa fájdalom nyilall a belső combomba, ami olyan, mint az izomláz, de nem akarom elhinni. Komolyan ennyire rossz utána, ha megdugnak? Még jó, hogy nem Jiminnek engedtem ezt meg! Akkor lehet, rosszabb lett volna, hiszen Jungkook még gyengéd is volt. Nagyot nyelek legyűrve a gombócot a torkomban és visszavágom magam ülő pozícióban az ágyra. Ha meglátja, hogy sántítva járok, azonnal levágja, mi történt, így viszont még akármire rátudom fogni, hogy miért ültem le, ha már ilyen nagy lendülettel nekiindultam. Ekkor a mögöttem ülő pattan fel és áll meg a baldachinos ágy sarkánál.

-        Indulhatunk? Nem szeretek itt lenni. – motyogta szomorúan a legfiatalabb.

Jiminre pillantva elfog a harag érzése, amely összeszorítja mellkasom és felforrasztja vérem. Engem aztán tényleg nem fog itt tartani, nem érdekel, ki mit szól hozzá.

-        Hm, valóban, Jungkook-ah nem szeret itt lenni és én sem. Mindketten éhezünk, mert bezártál minket egész áldott nap, ami idő alatt egy falatot nem kaptunk! Én azt ajánlom, menjünk be a városba és egy kis kávézóban vagy valahol üljünk le, aztán dobjunk be valamit. – simogatom mutató- és hüvelykujjammal az álam.

A vámpír azonnal tipikus mosolyával néz szemeimbe. Állom pillantását, hiszen nem hagyhatom, hogy hülyére vegyen. Belőlem aztán nem eszik! Nem fogom hagyni, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, mert nem vagyok a rabszolgája! Mégis megremeg a gyomrom, mikor ránézek, hiába minden düh, ha közben az a bizonyos melegség is átjárja a testem minden porcikáját. Nem tudom visszafogni, ezek kész tények, de akkor is kifogok állni magamért és a legjobb barátomért is.

-        Látom, poénos kedvedben vagy, Taehyung – szólal fel, mire egy erőltetett mosolyt kényszerítek arcomra. – Hamarabb szerettem volna jönni, de sok dolgom akadt.

-        Mi fontosabb dolgod van nálunk? – húzom fel sértetten ajkaim.

Íriszeiben megcsillan valami, amit nem tudok hova tenni és lehet jobb is, ha nem tudom. Távolságtartóbbnak kellene lennem. Vagy talán mégse? Az eredeti terv szerint be kéne nyalnunk neki, hogy elnyerjük a szívét, ami valószínűleg életünk legnehezebb feladata lenne, de egyelőre nehéz a saját akciómnak eleget tenni.

-        Csak nem féltékeny vagy? – cukkol.

-        Én? – húzom ki magam rögtön és mutatok mellkasomra. – Soha! – rázom fejem hevesen.

-        Hát persze – kuncogja, majd felsóhajtva néz Jungkookra. – Jól van, akkor elmegyünk az étkezőbe. Úgyis épp ideje, hogy bemutassalak titeket pár személynek. – sötétül el pillantása belénk a frászt hozva.

Kiknek akar bemutatni? Hányan vannak itt és milyen fontos személyek ahhoz, hogy nekünk ismernünk kelljen őket? Mit tervez Jimin, mégis mi a célja ezzel az egésszel? Mi értelme minket fogva tartania? Miért kellünk neki? Elhiszem, hogy vámpír, azt is, hogy szexuálisan túlfűtött, de nem bírom felfogni, mi haszna van belőlünk. Csak hátráltatjuk mindenben, ráadásul maga alatt ássa a gödröt, mert most, hogy én is eltűntem a Föld színéről, biztosan sokan fognak keresni minket. Bár feltűnt, hogy Jungkookon is olyan könnyedén siklottak át a tanárok, mintha nem is lett volna osztálytársunk. Senki sem kérdezett már utána, egyedül engem aggasztott a távolléte egyre inkább. Miért történik ez? Mit tett? Mi van a háttérben? Mégis mi a francot akar velünk!?

Táskámra pillantok, ami a szoba egyik sarkában pihen benne telefonommal. Jungkook elmondta ma, hogy az övé végleg felmondta a szolgálatot, pedig egy ideig még működött, de végül csak lemerült. Ezekből okulva, a sajátomat kell biztos helyre tudnom. Már kikapcsoltam, ne merüljön tovább, de félek, hogy Jimin elfogja venni. Nem akarom, hogy ez megtörténjen.

-        Azt hozhatom magammal? – mutatok az említett tárgyra, mire a szólított odakapja a fejét. Látni rajta, hogy elgondolkozik rajta, de végül talán úgy gondolja, nem lehet baj belőle, megengedi, hogy magammal cipeljem.

Egy csomó kérdés felmerül bennem, amikre egyszerűen képtelen vagyok megtalálni a választ. Zavar, hogy semmit nem tudok, pedig ez idáig olyan okosnak éreztem magam, de most mégis kevesebbnek gondolom a tudásom, mint Jungkookét. Régebb óta van itt, jobban ismeri a helyet, jobban ismerheti Jimint is. Kicsit összeszorul a mellkasom tőle, ha arra gondolok ők ketten együtt vannak és fogalmam sincs, hogy melyik iránt érzek így. Mindkettejüket kedvelem, ezért nem értem saját magam. Összezavarnak az érzéseim, a különböző gondolataim, a helyzet, a történések sorozata, a múlt, minden.

-        Meddig megyünk még? Már azt se tudom, hol vagyunk! – nyafog Jungkook, mire Jimin elvigyorodik.

-        Mert eddig tudtad, hol vagyunk?

-        Jobban, mint most – vágja rá gondolkodás nélkül. – Ez a hely egy kész labirintus. Olyan, mintha kilométereket sétálnánk, és mégse érnénk soha a célba. Kintről nem tűnik ekkorának.

-        Igazán? Akkor jól vésd azt a képet az eszedbe, mert sokáig nem fogod látni. – mosolyogja önelégülten.

Nem bírom tétlenül nézni, hogy az uralma alá vonja már csak ennyivel is azt az ártatlan lelket. Nem beszélhet így vele, ő nem ezt érdemli!

-        Szerintem semmivel nem érdemelte ki ezt a modort magának, Jungkook. – köszörülöm meg torkom.

A levegő egy hosszú másodperc erejéig megfagy a körünkben. A fiatalabbnak a rémülettől, az idősebbnek pedig fogalmam sincs, az ő fejébe nehéz belelátni.

-        Milyen modort? – pillant rám szeme sarkából mosolyogva. – Honnan tudsz te bármit is?

Erre a pillanat hevében torpanok meg és döntök úgy, hogy nem érdekel semmi, én nem megyek velük tovább. Ökölbe szorítom kezeim és úgy pillantok a pár lépéssel később megálló társaimra.

-        Velem te nem fogsz szórakozni! – teszem fel mutatóujjam a levegőbe, Jiminnek szegezve minden mondandóm. – Nem egy alárendelt személy vagyok, akivel szórakozhatsz! Haza fogsz engedni, ezt már most megmondom neked!

-        Lázadsz? – nevet fel. – Legyen, de akkor nap kapsz vacsorát. – ragadja meg Jungkookot karjánál fogva és húzza maga után, amerre az étkező terme van.

-        Nem is érdekel! Hazamegyek! Megszökök! – kiabálok utánuk, mire az idősebb csak szabad kezét megemeli jelezve, hogy szabad utat kapok, miközben harsány nevetése visszhangzik a folyosókon.

Hagyom, hogy lépéseik elcsendesedjenek, amint egyre távolabb érnek, majd az egyik sarkon befordulva végleg eltűnnek a szemem elől. Szívesen megszöknék és tennék ellene, de ha már itt vagyok, akkor Jungkookot is magammal kell vinnem, ráadásul fogalmam sincs, hogy innen mi merre van, aztán ha bárkibe belebotlanék, abból én kerülnék ki rosszul, szóval ez az egész terv kudarcba fulladt.

-        Hé! Várjatok meg! – rohanok utánuk, majd ugyanazon a sarkon befordulva konstatálom, hogy ott állnak egy ajtó előtt és egész idáig is rám vártak.

-        Tudtam, hogy visszajössz, ne nézz így! – mér végig Jimin felhúzott szemöldökkel.

-        Nem tudhattad! Tényleg el akartam szökni és meg is fogom tenni! Felettem te nem fogsz uralkodni! – teszem karba kezeim, mire elmosolyodik.

-        Már most is azt teszem. – sóhajtja.

Már épp visszavágnék valamivel, mikor széttárja az ajtókat, ahonnan egy kisebb tömegnek a hangja szűrődik ki. Jungkook hatalmasra nyílt szemekkel néz előre, mire mellé lépek, hogy megtudjam, mitől rémült meg ennyire. Ami viszont a szemem elé tárul, annak nem szeretnék hinni. Jobb lett volna, ha hazafutok, vagy meghalok menet közben.

Ennyi vámpírt még soha nem láttam egy helyen, és mellettük kell ennünk, azok mellett, akik úgy tekintenek ránk, mint egy darab húsra.