[21/25] Stalker with love [2.évad]

Cím: Stalker with love – 2.évad
Író: Ayu
Besorolás: +12
Szereplők: Taehyung, Jungkook, Jimin
Páros: VKook
Figyelmeztetés: yaoi
Műfaj: AU, bdsm
Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?
Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Oké, elismerem, már megint sokára jött a rész, sajnálom is, viszont egy valamit bejelenthetek. Már nem vagyunk messze az évad – és talán – az egész történet végétől. Remélem, türelemmel lesztek, igyekszem most már a hátralévő pár részt hozni sűrűbben, nem havonta, azért ez kicsit sok, de más dolgom volt, stb. Jöhetek a kifogásokkal, de felesleges. Most csak annyit, hogy jó olvasást ehhez a részhez is! Remélem, tetszeni fog nektek! ^^

Jungkook arcát simogatom ujjaimmal gyengéden érintve puha, fehér bőrét, ő pedig csillogó szemekkel néz enyéimbe, miközben egyik karján fekszem, mellyel átöleli vékonyka testem. Szabad kezével tincseim sepri félre, melyek rakoncátlanul szemembe lógnak, majd el is mosolyodik, ezzel elérve, hogy én is így tegyek. Egyetlen szó sem hagyja el ajkainkat, mégis megértjük, mit akarunk mondani, a szeretetet, melyet sugárzunk magunkból.

            Belegondolva, kicsit le kellene hűteni magunkat, mivel a fenekemnek nem tesz jót, hogy napi szinten nekem esik, mégsem tudok ellenállni a kísértésnek, mikor vad csókba invitál, egyértelműen jelezve számomra, hogy többet akar belőlem. Ha felcserélhetnénk a szerepeket néhanapján, nem lenne probléma vele, nem csak az én hátsó felem menne szét, hanem ő is átérezné, milyen is az, amikor már egészen sűrűn járnak benne. Habár tudja jól, milyen az, de azt szeretném, ha velem lenne ilyen, velem tapasztalná meg újból, milyen is az, ha átadja magát a szerelmének.

            Melegség járja át mellkasom, nem szeretném megszakítani ezt a pillanatot, viszont tudom jól, hogy még beszélnünk kell, ez a téma nem maradhat elülepedve, hogy sose kerüljön felszínre, mert meg kell oldani. Jiminnel kiviteleztünk egy tervet, ami remélem, a fiatalabbnak is tetszeni fog, közben mégis bennem a félsz, mi van, ha újra lefagy majd előtte? Azóta nem találkoztak, nem tudhatom, milyen reakcióval lesz, de neki kell beszélnie az exével.

            -           Említettem, hogy még beszélnünk kell – szólok csendesen, ő pedig hümmögve adja tudtomra, hogy figyel, így én mély levegőt véve fogok bele. – Beszéltem Jiminnel arról, mit lehetne kezdeni a helyzettel. – A név hallatán elsötétül tekintete, de nem szakít félbe. – Felajánlotta a segítségét, hajlandó lenne Yoongival beszélni, hogy aztán…

            -           Nem akarom, hogy ő beszéljen vele, ez az én dolgom, nem kell megvédenie vagy bárhogyan is belekontárkodnia a dolgaimba! – mordul fel, én pedig egy mélyről jövő sóhajt eresztek el.

            -           Legalább hagyd, hogy végigmondjam! – Ekkor csendben marad, és ismét figyel, de kedve már sokkal borúsabb, mint volt. – Ha nem is enyhülnél meg ettől eléggé, de segíteni szeretne, Yoongi pedig állandóan hívogatja, csak eddig még nem vette fel. Arra gondolt, hogy az érdekedben beszélne vele, segítene, hogy ne tudjon elég felkészült lenni hozzád olyan tekintetben, hogy nem tudná, veled fog találkozni. – Utolsó szavaim hallatára felcsillannak szemei, így felbátorodva folytatom. – Ha nem tudná, hogy te leszel ott, amikorra megbeszélnének egy találkát, biztosan kellene egy kis idő, míg realizálja a helyzetet, így te fölényben lennél, nekiállhatnál, ahogyan csak szeretnél, bármit is beszélnél vele. Felkészülve érkeznél, ráadásul nem tehetne semmit, mivel a városban lenne egy olyan helyen, ahol bárki láthat titeket, nem pedig itt a birtokon vagy bármi eldugott helyen, ahol viszont ki tud billenteni az egyensúlyból.

            -           Mégis mivel készülhetnék? Ha találkozom is vele, mi a garancia rá, hogy fölényben leszek? Múltkor sem voltam rá képes, hogy bármit tegyek. Rosszul leszek a látványától – hunyja le szemeim, majd mikor újból kinyitja, a megsebzett, gyönge Kookot látom magam előtt, így gyengéden simítok arcára, magamra vonva figyelmét.

            -           Azóta bizonyítottad, hogy nincsen feletted hatalma – jelentem ki magabiztosan, ő pedig szavaim hatására máris jobban néz ki. – Bár nem engedsz azóta sem aktívkodni… - forgatom szemeim, ő pedig elneveti magát.

            -           Az, hogy egyszer megtörtént, nem jelenti azt, hogy rendszeressé kellene tenni.

            -           Egy egészséges kapcsolatban ez felváltva működik, tudod. Én nem voltam passzív Jiminnel, te meg aktív nem Yoongival, úgyhogy…

            -           Úgyhogy itt volt az ideje a váltásnak – bólogat hevesen, én pedig ismét csak égnek emelem szemeim. – Ne forgasd a szemed, hányszor mondjam még el? Nem fáj még a feneked? – mosolyodik el perverzen, én pedig máris összepréselem ajkaim sértetten. – Visszatérve, tegyük fel, hogy belemegyek, mit találtatok ki, hogyan lenne kivitelezve ez az egész?

            -           Azt bízd csak ránk – mosolyodom el.

           

Izgatottan harapom be alsó ajkam, amint felkészülök lélekben az alig egy órán belül következő találkára. Nem én fogok az exem elé állni ezúttal, hanem a jelenlegi párom a sajátja elé, ami számára egy nagy kihívás, tekintve a múltkor történeteket, amikor teljesen magába zuhant, másképp viselkedett, mint szokott. Azóta bízom benne, sikerült megtörnöm, elvégre elértem, hogy ellazuljon, átadja magát nekem, ez pedig az egyik legerősebb fal volt, amit le kellett rombolnunk.

            Fel-alá járkálok a nappaliban, várom, hogy mindketten elkészüljenek, elvégre mind elmegyünk a városba, mi is ott leszünk Jiminnel a biztonság kedvéért, ha elfajulnának a dolgok, vagy esetleg egy gyors segítségre lenne szükség, fuvarra, elvégre tudok én is vezetni. Abban maradtunk, hogy nem fogunk leskelődni, Jungkook egyedül akarja elintézni, ha pedig bármi lenne, rám csörög, hogy induljunk, akkor pedig elé állunk és szétválasztjuk őket, ha esetleg kissé erőszakosba változnának az események. Remélhetőleg erre nem kerül majd sor.

            Jimin a kanapé háttámlájának dőlve vár, látszatra nyugodt, de tudom, hogy legbelül az ő érzései is össze vannak kuszálódva, elvégre neki kellett beszélnie Yoongival, érthető, hogy zaklatott. Kapott is kisebb fejmosást tőle, amit én végig figyelemmel követtem, viszont megnyugtattam, nem lesz semmi baja, nem ő fog elé állni, ilyen tekintetben lehiggadhat, de túlságosan a szívén viseli a fiatalabb sorsát.

            Jungkook betoppan a nappaliba hozzánk, én pedig teszek is egy lépést felé, várakozón nézünk rá, mivel nem szól semmit, néhány másodpercig méreget mindkettőnket, majd elém lépve néz mélyen szemeimbe, én pedig kíváncsian pislogok rá. Már ideje volna indulni.

            -           Átgondoltam és azt akarom, hogy itt maradjatok – jelenti ki váratlanul, mire szemöldököm az egekbe szökik, Jimintől is egy értetlen nyögést hallani, de nem szólunk semmit. – Nem lenne jó, ha észrevenne titeket és én sem szeretném, ha bármikor láthatnátok, ezt kettőnknek kell elintézni. Felnőtt vagyok, lerendezem, nem kell kíséret.

            -           Mi? – motyogom nagyokat pislogva. – De…

            -           Nincsen de! – helyezi mutatóujját ajkaimra. – Nem tudnám elviselni, ha megint miattam kerülnél bajba. Nem tudok odafigyelni kellően, ha tudom, hogy ott vagy a közelben, márpedig most minden felkészültségre szükségem van. Nem terelheted el a figyelmem!

            -           Nem lennénk melletted, a közelben elmászkálnánk valamerre, de mégis ott lennénk, ha szükség lenne ránk. Miért változtatod meg a véleményed az utolsó pillanatban? Nem akarom, hogy egyedül menj, mivel a múltkor is olyan furcsa voltál utána, alig tudtalak rendbe szedni…

            -           De sikerült, nem? Ha soha nem állok elé egyedül, akkor nem fogok egyről a kettőre jutni. Nem lesz baj, ígérem! – csókol homlokomra, majd magabiztos léptekkel fordít hátat nekünk és hagyja el a helyiséget.

            Utána sietek, elcsípem még, amint elhagyja a házat, majd csak aztán hördülök fel és túrok hajamba, akár egy veszett állat. Még Jimin is furán néz rám, az én szívem pedig máris a torkomba ugrik, féltem, nem akarom, hogy egyedül legyen az exével. Jobban örültem volna, ha végig biztonságban tudom, hogy a közelben van, bármikor vethetek rá egy pillantást, ha kell, a segítségére siethetek, akármennyire felnőtt és érett férfi! Tudom, hogy milyen hatással van rá Yoongi, nem hagyhatom, hogy elfajuljanak a dolgok újból. Persze, azt sem mondhatom, hogy ne intézkedjen egyedül, talán sértőnek is találta azt, hogy kísérete legyen, akkor nem érezné magát elég bátornak a feladathoz, elvégre múltkor is legyengült.

            Ajkam harapdálva járkálok fel-alá a nappaliban, karjaim összefonom mellkasom előtt, Jimin pedig továbbra is ugyanott áll, ahol eddig és szemeivel követi mozdulataim. Azt terveztük, majd a városban eszünk valamit, miután a találkozónak vége, de így még itt sincs erőm enni semmit, mivel gyomrom görcsben áll.

            -           Tae, még valószínűleg a városba sem ért, nyugodj meg! – szólal meg hosszas csend után először Jimin, én pedig megtorpanok, és nem foglalkozom azzal, hogyan kellene viselkednem, idegesen húzom össze szemöldököm és szűkítem résnyire szemeim.

            -           Egyáltalán nem fogod fel ennek a jelentőségét? Igaz is, miért is érdekelne téged, elvégre nálad ez elég könnyen megy, hogy valakit érzelmileg eldobj magadtól! Csak a saját bőrödet akarod menteni, aztán, ha minden rendbe jön, boldogan távozol, így van? Jungkooknak igaza volt mindenben, amit rólad mondott. Legalább most az egyszer tekintettel lehetnél a körülményekre és befoghatnád! – szorítom ökölbe kezeim, ő pedig kétségbeesetten néz szemeimbe, s nagyot nyel, viszont velem szemben nem fél annyira, hamar összeszedi magát és bátran nyitja szólásra száját.

            -           Nem érdekel, mit gondolsz rólam! – köpi hozzám, mire fel is húzom magam. – Azért, mert téged választott, azt hiszed, mindent megtehetsz? Eltűnt belőled is az emberség?

            -           Nekem te erről ne papolj!

            -           Ó, már hogyne tehetném meg? Állandóan csak eltűröm, ahogy beszél velem mindenki, de neked nem fogom hagyni. Úgy teszel, mintha segítenél, erre most bújik ki a fogad fehérje? A hőn áhított szerelmed elment egyedül, mivel felnőtt, te pedig azonnal nekem állsz? Eddig nem ilyen voltál, hova tűnt az a Taehyung, akit ismertem? – löki el magát a kanapétól, majd szép lassan elém lépeget. – Elhiszem, hogy ideges vagy, én is az vagyok, tekintve, hogy én intéztem ezt az egész találkozót, de nem tudok mit tenni vele! Egy felnőtt férfiról beszélünk, aki egy egészen nagy vállalatot vezet. Bízhatnál benne annyira, hogy nem aggódsz érte ennyire! Yoongi nem fog tenni vele semmi rosszat, sőt, kifejezetten örülni fog neki, hogy vele találkozhat, ha pedig őszinték a szándékai, miszerint vissza akarja szerezni, látja Jungkookon, hogy más, mint volt tinédzserként, ezért nem is fog nekiesni durván. – Ekkor kifújja a levegőt, és megemeli kezeit, mintha csak nyugtatni akarna. – Az utóbbi időben sikerült Yoongit kiismernem annyira, hogy mikor milyen helyzetben mit tenne. Lehet, hogy szadista, de nem hülye, nem fog csinálni semmit, ha nem úgy alakulnak a dolgok. Engem sem bántott… addig… - süti le szemeit, én pedig ettől megenyhülve engedem le vállaim és nézek rá sajnálkozva, elvégre még mindig magán hordja az emlékét szabadulásom napjáról. Értem tette azt, amit, habár előtte igenis szemét volt, elrontott mindent, igazából ez a minimum, amit tehetett, mégis megsajnálom. Nem olyan rossz ember ő, mindössze naiv, befolyásolható.

            Megszüntetem a maradék távolságot kettőnk között és bocsánatkérő ölelésbe vonom, amitől megfeszül, s nem is érti egy ideig, miért teszem ezt, végül bátortalanul, de viszonozza gesztusom. Nem szerettem volna így nekiesni, de féltem Kookot, mert én láttam, milyen volt az első találkozójuk után, nem pedig ő. Nekem kellett utána rendbe szedni, az én feladatom volt minden, amit nem bánok, hiszen romboltunk le falakat, előtört belőle újból a domináns énje, akit megismertem, s ugyanúgy szeretek, mint a kisfiús énjét. Ettől függetlenül igenis félek, hogy milyen hatással lesz rá ezúttal, még ha az utolsó passzív félként lévő szeretkezés emléke már velem van, nem pedig a tanárral. Bízom benne, hogy ki fog tudni állni magáért. Igen, bíznom kell benne, elvégre felnőtt, vállalkozó, tud vigyázni magára, tud beszélni, meggyőző, határozott, nem lesz itt baj. Én gondolom túl az egészet.

            -           Érdekesek a hangulatingadozásaid, Tae – szólal fel hosszabb csend után a másik, én pedig ekkor engedem csak el zavartan. – Véletlenül nem lehet, hogy terhes vagy? – kuncogja el a végét, én pedig szemeim forgatom rá, de azért elmosolyodom.

            -           Csak nehéz időszakon megyek keresztül, ahogyan te is – sóhajtok fel. – Valójában sosem gondoltam, hogy újra látni foglak, ez az egész annyira abszurd. Nem ülünk le közben? Megbeszélhetnénk, mi is történt… kettőnkkel, ha már így egyedül maradtunk – húzom fel vállaim, ő pedig meglepetten pislog nagyokat, mégis belemegy az ötletbe, így nem sokkal később már egymással szembefordulva helyezkedünk el a kanapén.

            Jobban megnézve magamnak még mindig látom benne azokat a vonásokat, amik még a kettőnk idejéből ismertek, viszont határozottan rengeteget változott. Akkor sokkal kis pufibb volt, főleg az arca, most viszont sokkal izmosabb, erősebbnek tűnik, az arca vékonyabb, még a haja beállítása is jobb, mint akkoriban. Mindig is szerette követni a divatot, ez úgy tűnik, a mai napig nem változott, elég ránézni. Stílusosan öltözik, helyes, mindenre odafigyel magán, most is feszesebb ruhadarabok vannak rajta, hiszen úgy volt, mi is megyünk a városba, oda meg nem megy el melegítőben. Vannak bizonyos dolgok, amik sosem változnak.

            -           Belegondoltál már abba, mennyire kegyetlen játékot űz velünk a sors? Jungkook miatt szakítottál velem, később én is idekeveredtem hozzá, kiderült, hogy ő miattad már az első perc óta tudta, ki vagyok, végül most összejöttem vele, pont azzal, aki miatt vége lett kettőnk között mindennek… elég zavaros az egész, alapvetően rászólnék egy ilyenért másra, hogy ne merészeljen kikezdeni olyannal, mint nálunk ő, de ez a helyzet mégis más. Nem tudnám megfogalmazni.

            -           Ne aggódj, értelek, szerintem is fura – von vállat elmosolyodva. – Nem volt veled semmi baj, nem akarom, hogy ezt hidd, nem azért hagytalak el, csak tudod, mondják azt, ha két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha igazán szeretted volna az elsőt, nem szerettél volna bele a másodikba. Van benne némi igazság, de nem feltétlenül kell erre hallgatni. Néha előfordulhat egy kis érzelmi megbillenés hosszú idő után, de aztán rájönnek az emberek, hogy az első volt az igazi. – Érzem, hogy elpirulok, s nem is tudok mit mondani erre, zavaromban csak hebegek, hiszen ez egyértelműen úgy jön le, mintha rájött volna, hogy hiba volt engem elhagynia, de az képtelenség, Jungkookot szereti. – Jaj, ne nézz így, ne érts félre! – kuncogja el magát. – Mikor szakítottunk, igenis voltak olyan pillanataim, amikor megbántam a döntésem, ezt így értettem, de mégis maradtam, az idő teltével pedig egyre inkább beleszerettem Jungkookba is, de látom, hogy ő végre tényleg rátalált valakire, akivel együtt tudna lenni, nekem pedig… az a fontos, hogy boldog legyen, és ezt szeretném neked is. Sajnálom, ami történt, de talán így kellett lennie. Jó volt együtt, de kettőnket minden bizonnyal nem egymásnak teremtettek, inkább azért, hogy tereljük egymás útját.

            -           Szépen beszélsz – mosolyodom el én is. – Mindenesetre neked sincs félnivalód, biztos vagyok benne, hogy hamar találsz olyasvalakit, aki nem csak kihasznál majd.

            -           Nem is tudom, egy ideig azt hiszem, inkább tartózkodnék a kapcsolatoktól. Senkivel nem akarok semmit, csak élni kötöttségek nélkül.

            Elmosolyodom szavai hatására, de bíztatom, terelgetem a jó út felé. A percek gyorsan telnek, észre sem vesszük, mikor már eltelik két óra, s már meg is ebédelünk, majd újból a nappaliban kikötve folytatjuk a társalgást ott, ahol félbe maradt. Néhány emlék felötlik a középiskolás évekről, mikor még együtt tanultunk, érdeklődünk egymás családja felől, elvégre ismertük a másikét, egész sokáig együtt voltunk. Még a három évet is túléltük, ami vízválasztó, ezért is olyan megrendítő talán, hogy a negyedik után ért véget minden, de már nem bánom. Talán köszönetet kellene mondanom neki, hiszen nélküle sosem ismerem meg Jungkookot, most nem tartana ott az életem, ahol. Bár most sem túl rózsás a helyzet, bízom benne, hogy már csak egy kis idő kérdése és minden rendbe jön.

            Megnyugszom az idő teltével, viszont mikor már a negyedik óra is eltelik, Jungkook pedig sehol sincs, újból visszatér belém az aggodalom. Tudom, hogy hosszú az út a város és a birtok között, de ennyi ideig akkor sem kelt bennem jó előérzetet, hogy elvan. Lehet, akadt más dolga is? Esetleg Yoongi késett? Dugóba keveredett? Rengeteg minden közrejátszhat, nem kellene ennyire túlgondolnom mindent, ebben pedig ismételten Jimin próbál megnyugtatni, ugyanis a beszélgetés irányt vált az érzéseim felé, ő pedig ezúttal félretéve az egóját, csak nekem szenteli a figyelmét. Jól esik, hogy próbálkozik, bizonyára leesett neki, hogy én a sok rossz után is kitartok mellette, akkor az a minimum, hogy viszonozza. Jól gondoltam én, hogy nem olyan rossz ember ő.

            Kisebb idő után megüti fülünket a bejárati ajtó nyitódásának hangja, én pedig felpörögve, át is ugrom a kanapét, úgy sprintelek ki a nappaliból egyenest a fiatalabbhoz, aki nagy szemeket meresztve néz rám, milyen pillanatok alatt termek mellette, majd kilép cipőiből. Lebombázom kérdéseimmel, hogy ment, mi történt, miért volt ilyen sokáig és társai, miközben elindul végig a folyosón, de nem ad választ, amit betudok a fáradtságának, de rám sem igazán óhajt nézni. Az emeletre veszi az irányt, én pedig nem foglalkozom azzal, hogy Jiminnel mi van, tudja, mi merre a házban, elég ideig járt ide ő is, ezért csak izgatottan, s egyben kétségbeesetten követem azt, akit szeretek, de ő rám se hederít. Nem ad választ kérdéseimre, mindössze néha vet egy oldalpillantást rám, de nem néz szemeimbe.

            -           Megint ezt csinálod – jelentem ki a nyilvánvalót, mikor a szobájának ajtaját is bezárom, ő pedig hajába túrva szusszant egy nagyot, majd csípőre téve kezeit fordul felém, de még mindig csak a padlót bámulja. – Most vagy szívatsz, vagy tényleg rosszul sültek el a dolgok. Ugye nem esett bajod? – lépek egyre közelebb hozzá, de még mindig nem néz fel rám, lábaimat követi figyelemmel, amint azokkal tisztes távolságot tartva lépek elé. – Megint nem tudtál felszólalni? – Fejét rázza. – Kezet emelt rád? – Ismét nemlegesen rázza fejét. – Ha csak át akarsz verni, akkor fejezd be, mert halálra aggódtam magam így is! – szorítom ökölbe kezeim. – Jungkook! – teszek még egy lépést felé és kezeim közé veszem arcát, ő viszont azonnal emeli övéit és enyémekre helyezve őket, húzza azokat el magától, nekem pedig megremeg a szívem ettől. – Legalább nézz már a szemembe, ha hozzád beszélek!

            Megteszi, amire kérem, én pedig azt kívánom, bár ne tettem volna. Ismételten egy megtört lelkű fiút látok benne, szavam is elakad, nem tudom mit szólni hozzá, ő pedig hamar lesüti szemeit, majd le is ül az ágy szélére, mint ahogyan legutóbb is, mikor rátaláltam a találkozásuk után. Nem tetszik ez nekem, valami nagyon nincsen rendben. Ha múltkor sikerült lerombolnunk a legmasszívabban felépített falat a lelkében, akkor mi történhetett, hogy most ilyen állapotban került? Nem bántotta, beszélni is képes volt, akkor miért ilyen? Nem volt elég meggyőző? Szavakkal fenyegette volna?

            Terpeszben helyezkedik el, könyökeivel támaszkodik combjain, így temeti tenyereibe arcát. Fejem rázva közelítem meg újból, majd borulok térdre előtte, hogy egy magasságban legyünk. Érzem, amint egy láthatatlan erő egyre nagyobb nyomást gyakorol rám, taszít a mélybe, de tudom jól, hogy ez csak az aggodalom, hiszen nem tudok még róla semmit, mi történt.

            -           Jungkook, próbálj megnyugodni! Bármi is történt, semmi sem lehet annyira szörnyű, hogy így érezd magad! Szedd össze minden erődet, ez nem te vagy! Itt vagyok melletted, hallod? – fogok csuklóira, hogy azokat szép lassan elhúzzam tőle, viszont ekkor még erősebbet dobban szívem, hiszen szemei vörösek, könnyben állnak.

            -           Nem érdemlem meg, hogy mellettem legyél – szólal fel csendesen, rekedtes hangon.

            -           Miket beszélsz? Dehogynem! Ilyen meg se forduljon a fejedben! – simítok végig arcán, ő viszont nem bújik tenyerembe, ettől pedig még rosszabbul érzem magam. Valami nagyon rossz dolog történhetett, legutóbb nem akart elengedni.

            -           Szörnyű ember vagyok! – folytatja, nekem pedig egyre keserűbben facsarodik össze szívem, hogy egy olyan határozott, erős férfit, mint ő, ilyen gyengének kell látnom. – Túl kedves és jó ember vagy ahhoz, hogy egy olyan elcseszett senki mellett legyél, mint én. Jobbat érdemelsz nálam, hidd el!

            -           Ezt most fejezd be! – szólok rá erélyesebben, ő pedig kicsit összerezzen, de lehullik első könnycseppje. – Vége lesz ennek, bármi is történt, nincsen lehetetlen! Szólunk a rendőrségnek, Jimin még bizonyítéknak is jó, rajta ott vannak a nyomok is, simán lecsukathatjuk! Bármi történt, megoldható, rendben? Ne hagyd el magad!

            -           Nem maradhatsz olyan mellett, mint én!

            -           De…

            -           Megcsókolt… - nyögi ki csendesen, szinte nem is értem, mit próbál közölni, mégis eljut tudatomig annyira, hogy ne kérdezzek vissza rá, ő pedig ekkor egész testében megremeg és a könnyek csak úgy záporozni kezdenek szeméből, nekem pedig tátva marad szám.

            Nem bírok megszólalni, érzem, hogy lesokkolódom, a láthatatlan negatív erők jobban húznak magukkal a föld alá, mint eddig. Mellkasom összeszorul, nehezen veszem a levegőt, a csalódottság olyan mértéket vesz, amit nem bírok hirtelenjében feldolgozni. Izmaim elgyengülnek, karjaim magam mellé esnek, én pedig lábaimra ülök, úgy meredek magam elé, ezúttal már nem próbálkozva tovább a beszéddel. Nagyot kell nyelnem, mély levegőt veszek, igyekszem rendbe szedni magam, nehogy a pánik eluralkodjon rajtam. Oda kell figyelnem magamra, nem hagyhatom, hogy a negatív hullámok ekkora hatással legyenek rám. Támogatnom… támogatnom kell…

            Lassan vezetem vissza szemeim arcára, melyekről folyamatosan törölgeti könnyeit. Nem szabad elhamarkodottan ítélnem, annyit mondott, megcsókolta őt Yoongi. Ez nem jelent semmit, nem történt semmi rossz, nem igaz?

            -           Érzel… érzel még valamit iránta? – teszem fel félve, csendesen a kérdést, ahogyan ő is kijelentette, mi történt, viszont ő is tökéletesen érti minden szavam, így kétségbeesetten kapja fel fejét és néz ezúttal kérdés nélkül szemeimbe.

            -           Nem! Egyáltalán nem! Mármint de, haragot, gyűlöletet, de semmi mást! – rázza fejét hevesen, én viszont képtelen vagyok jópofát vágni hozzá. – Az egész annyira zavaros, minden olyan gyorsan történt, hogy…

            -           Viszonoztad?

            -           Tae! Ilyennek nézel? – nyílnak tágra szemei, én viszont csak legyűröm a gombócot torkomból. – Nem, nem tettem semmit!

            -           Tehát hagytad neki…

            -           Nem, mármint… lesokkolt, oké? Nem voltam felkészülve ilyen lépésre.

            -           Ezért úgy gondoltad, hagyod neki, elvégre szingli vagy, nem? – nézek csalódottan szemeibe, benne pedig mintha megtörne valami.

            -           Ne csináld ezt velem, kérlek! Te is nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz! – nyúl kezemért, de elhúzom tőle. – Tae!

            -           Nem kételkedem benned, csak rosszul érzem magam – rántok vállat nemes egyszerűséggel, majd felállok a földről, ő pedig követi példám. – Legalább most már értem, miért vagy olyan más, mint legutóbb, amikor találkoztatok. Ezzel mindent megmagyarázol.

            -           Tae…

            -           Úgyis azt mondtad, nem kellek melléd, nem igaz? Az előbb még olyan nagyon ezen a véleményen voltál, elvégre megcsókolt a szadista exed, miért is akarnál te ezek után mellettem lenni? Talán igazad van…

            -           Tae, kérlek – nyújtja ki újból kezét, de teszek egy lépést az ellenkező irányba. – Tae, ez…

            -           Hagytad, hogy megcsókoljon! – emelem meg hangom váratlanul, amivel saját magamat is meglepem, s ő is lesokkol.

            -           Ez nem úgy történt, ahogyan képzeled – próbálná megmagyarázni, de csak fejem rázom keserű mosollyal arcomon.

            -           Ennyit ér a fáradozásom… állandóan semmibe veszed, amit mondok vagy teszek. Állandóan csak a saját fejed után mész, mindig nekem kell többet tenni, mindig minden rajtam csattan, de mindezzel nem lenne semmi bajom, mert előttem a cél, miért teszem ezt, erre te… hagyod magad? Éppen neki? – Tesz felém egy lépést, én pedig újból hátrafelé. – Nem érdekel, mit akarsz mondani, csak hagyj békén! Hagyj egyedül. – Azzal elhagyom a szobát sietős léptekkel.

            Feldúlt vagyok és csalódott. Nem akarok olyat mondani, amit mindketten megbánnánk, de az arcát sem bírom nézni. Olyannyira elönti lelkem a keserűség, hogy legszívesebben sírnék, de próbálom visszatartani könnyeim. Ki gondolta volna, hogy ez ennyire fog fájni? Férfi vagyok, nem szabadna ilyen könnyen legyengülnöm lelkileg, tartanom kell magam, de egyszerűen nem megy. Ötletem sincs, mit kellene most tennem, elvégre is már minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy neki jó legyen. Állandóan azon vagyok, hogy jobb élete legyen, hogy a napjait beragyogjam, hogy színt vigyek a sötét múltú lelkébe, erre ő ilyen könnyen megadja magát annak, akit gyűlöl? Ha azért hagyta, mert fél tőle, még csalódottabbnak érzem magam, mivel azzal azt mutatja, minden fáradozásom hiábavaló volt. Semmi sem ér, amit mondom, amit teszek, hogy ledöntöttük a falat, lehettem aktív fél kettőnk közül, amire visszagondolva, még mindig egy csodálatos emlék számomra, de ez mind nem számít. Tehetek én bármit, akarhatom bármennyire megváltoztatni, hogy jobb legyen neki, talán sosem fog már mást igazán szeretni annyira, hogy el tudja engedni a múltat. Lehet, nekik együtt kell lenniük, amilyen aranykanállal a szájában született, ez az átka, mindennek van rossz oldala. Az sem kizárt, hogy erre azért volt szükség, hogy Jiminnel újból egymásra találjunk, így talán Jungkook is megférfiasodott, már nem lesz akkora baja Yoongi mellett, és mi is rájövünk az idősebbel, hogy nekünk együtt a helyünk.

            Fejem rázom. A mérhetetlen fájdalom beszél belőlem, nem szabad hagynom, hogy elvakítson a düh, a csalódottság. Össze kell szednem magam, mert Jungkooknak igenis szüksége van rám, számít a segítségemre, nem hagyhatom cserben.

            A dolgozószobából kilopom a játszószoba kulcsát, így a folyosón össze is futok egy értetlen Jiminnel, de szóra se méltatva fordulok az emelet irányába, ő pedig azonnal jön is utánam. Sietek, ahogyan ő is, nehogy szem elől tévesszen, viszont amint elérem a szoba ajtaját, becsapom az orra előtt és magamra kulcsolom azt, benne is hagyva a kis fémtárgyat. Nekivetem magam az ajtónak, majd lecsúszom annak mentén a padlóra és elkap a sírás. Nem bírom tovább magamban tartani, ki kell adnom magamból, különben bele fogok őrülni.

            Túl sok ez nekem, nem bírom már cipelni ennek a tehernek a súlyát. Rajtam ki fog segíteni? Ki emel majd fel a mélységből? Szeretem Jungkookot, őszintén szeretem, éppen ezért fáj ennyire, amit tett vagy nem is tett igazán.

            Kezeim ökölbe szorulnak, lábaim felhúzom, szorosan húzom mellkasomhoz, majd azokat átölelve, homlokom térdeimre borítva zokogok némán. Nem szabadna, hogy ennyi ilyen szinten fájjon, mégis időre van szükségem. Talán egy óra múlva már jobban leszek, nem is tudom igazán, de össze kell szednem magam, mindenképpen, mivel beszélnünk kell. Ez nem maradhat ennyiben, ráadásul Yoongival is kedvem támadt találkozni. Olyat adnék neki, hogy a szeme kettéállna, nem kapna köszönetet. Lehet, hogy nem vagyok a legerősebb, de vagyok olyan dühös, hogy agyonverjem.

            Sorozatban jelennek meg előttem a képek, mi mindent tennék vele, így a szomorúság helyet szép lassan átveszi a harag, a tenni akarás, az erőszak szelleme. Ez sem helyes, nem  verhetem meg, gyerekes húzás lenne, most pedig, hogy a rendőrségnek kellene szólni, nem jönnék ki belőle jól, ha sérülések lennének rajta miattam.

            Akkor is meg akarom tenni. Be akarok verni neki egy isteneset, hogy megtudja, hol a helye a világban, hogy nem ő az atyaúristen, aki kikezdhet bárkivel. Meg akarom mutatni neki, ki is Jungkook igazi párja.