Sziasztok!
:)
Itt
volnék az extra résszel, amit ígértem egy szavazásért cserébe. Hosszú időbe
tartott, mire megírtam, de itt van és kész van. Remélem, tetszeni fog nektek ez
a kis szösszenet, ami bár nem lett hosszú, azért a lényeg benne. A sztorit így
végleg elengedem, örültem nektek! ^^ Jó olvasást és köszönök mindent! ^^
A
poggyászunkat már felvitték az előre lefoglalt szobába, így ezzel nem kell
bajlódnunk – bár mire is számítottam! Jeon Jungkook, a Jeon’s vállalat örököse
– aki olyan gazdag, hogy fürödhetne a pénzben, be is gyújthatna vele, ha
kandallója lenne a házában -, természetesen a legjobb szállodák egyikét
választotta ki, ahol a nászutunk alatt megpihenhetünk. Sokat vitatkoztunk
rajta, merre menjünk, ő viszont ragaszkodott hozzá, hogy felejthetetlenné
tegyük ezt az élményt. Valójában nem kellett túl sokáig győzködnie, de azért
mégis csak tartottam magam, mivel nem szeretnék rajta élősködni – még ha
házastársakként közös is a vagyon.
Milyen furcsa is belegondolni!
Tulajdonképpen gazdag lettem a múlt éjjel. Összeházasodtunk Thaiföldön, ami
szintén milliókba került, ez mégis, meg se kottyant a fiatalabbnak és a
családjának, akik készségesen segítettek mindenben. Az én szüleim persze kicsit
rosszul érezték magukat, amiért ilyen szempontból nem tudták támogatni a
boldogságunkat, viszont ennek örömére lelkesen vetették bele magukat mindenbe,
amiben csak segíteni lehetett és nem a pénzzel kapcsolatos – gondolok itt az
előkészületekre.
Az egész egy megvalósult álom. Soha
nem hittem volna, hogy megélem a napot, hogy én egy ilyen férfi mellett
élhessem le az életem. Tudom, hogy így lesz, hiszen túl sok, túl mélyre nyúló
szálak kötnek minket össze. Soha nem lennék képes elengedni őt.
Soha.
- Here
you are! This will be the card of the room – nyújt át a recepció mögött álló nő
egy kártyát a fiatalabbnak, aki szó nélkül elveszi azt, én viszont csak
nagyokat pislogok értetlenségemben. Soha nem tanultam még angolt, ezért
egyetlen szót sem értek az elhangzottakból.
- Thank
you – szól csendesen a balomon álló, amit történetesen pont megértek. –
Mehetünk – mosolyog rám, én pedig nagy szemeket meresztve indulok el vele az
oldalamon.
- Mit
mondott?
- Semmi
érdekeset, Tae – kuncogja, miközben megállunk a liftnél. – Úgy érzem, kell egy
pár nyelvleckét venned.
- Ó,
nem arra semmi szük…
- Mármint
most is megteheted. Van rá pár napunk, hogy sokat gyakorolhass – vet rám egy
csintalan pillantást, mire azonnal elpirulok, amint tudatosul bennem, hogy nem
éppen az angol nyelv tanulására gondol.
- Igazad
van. Köszönöm, hogy ismételten nekem hagysz teret. Legalább gyakorolhatom a
felkészítésedet síkosító nélkül – hümmögök helyeslően, ő pedig hangosan nevet
fel.
- Olyan
naiv vagy – simít állam alá, hogy biztosan rá nézzek, én pedig elvarázsolt
tekintettel nézek mélyen szemeibe, melyek csak úgy csillognak, sugározzák
magukból a boldogságot s a csintalanságot egyaránt.
Nem nyitunk vitát, már megszokott az
ilyesféle civakodás közöttünk, s ő akármennyire tartózkodik ettől, tisztában
van vele, hogy ezekben a napokban nem marad érintetlenül a hátsója. Lehet
felőlem bármennyire a dominánsabb kettőnk közül, akkor is egyenlő felek
vagyunk, főleg most, hogy összeházasodtunk. Ha akarom, én is kikötözhetem az
ágyhoz, hogy aztán bekötve a szemét dugjam szét azt a formás fenekét.
A lift nem kicsi, mégis szűkösnek
érzem a helyet, pedig csak ketten tartózkodunk benne. A férjem – mert most már
ezt is kimondhatom -, benyomja a megfelelő emelet számának gombját, majd a
jobbomon megállva néz oldalra a tükörbe, melyen keresztül én is éppen őt lesem,
így mind a kettőnk szája széle felfelé görbül. Szívem csak úgy verdes
mellkasomban, s hiába próbálom légzésem rendszerezni, tudom jól, hogy a
mellettem állónak feltűnik izgatottságom.
Egy ujjat érzek meg kezemhez
simulni, mely lágyan cirógatja bőröm, miközben továbbra is a tükör torz világán
keresztül álljuk egymás tekintetét. Nem fordulok vele szembe, hagyom, hogy ez a
kis semminek tűnő játék fokozza az izgalmam. Érzem is, amint a kisujját az
enyém köré tekeri, majd halad a többivel, hogy végül szép lassan összekulcsolja
kezünket. Nem bírom tovább, s úgy tűnik ő sem, ugyanis egyszerre fordulunk a
másikhoz, s hajolunk csókra. Szabad kezem arcára simítom, ő pedig derekamnál
fogva húzza testünket közelebb egymáshoz, hogy ne legyen közöttünk más a ruha
anyagán kívül.
Beleszusszantok ajkaink játékába, s
hevességétől résnyire nyílik szám, ahogyan kiszalad belőlem egy kisebb nyögés a
kéj hatására, mely belengi a liftet. Ezt a pillanatot választja arra, hogy nyelvét
átcsúsztassa számba, melytől bukfencet vág a gyomrom, az endorfin hihetetlen
gyorsasággal terjed szét a testemben.
A szerkezet megáll és abban a
pillanatban szétrebbenünk. Egy nő és egy férfi lép be mellénk, először kissé
nagy szemeket meresztve ránk, végül inkább hátat fordítva nyomják be ők is a
megfelelő emelet gombját, s így indulunk tovább fel.
A tükörbe pillantva kipirult arcom
és csillogó íriszeim köszönnek vissza. Az öltöny kissé ferdén áll rajtam az
előbbi kis incidens miatt, de megnyugtat a tudat, hogy Jungkook haja is
borzosabb a kelleténél. Azt hiszem, az ujjaim kicsit tovább kóricáltak az
arcáról.
Az előttünk álló pár óvatosan vet
ránk egy-egy pillantást, s észrevehető, hogy sejtenek valamit a külsőnkből
adódóan, főleg, hogy az ajtó már nyílt is, mikor mi még éppen elengedtük
egymást. Szerencsénkre ez a kínos csend nem tart sokáig, ugyanis ők két
szinttel hamarabb elhagyják a felvonót, mint mi, ekkor pedig belőlünk egyszerre
tör ki a nevetés.
Elérjük a lakosztályunk ajtaját
anélkül, hogy bármi történne, viszont a sejtelmes mosolyokat nem hagyjuk el. Az
endorfin hihetetlen gyorsasággal és kitartással terjed szét testemben. Azt az
érzés kelti, mintha soha nem érnének véget ezek a boldog, szép napok.
Természetesen azt kívánom, ez legyen így, legbelül mégis tisztában vagyok az
igazsággal, miszerint nem lesz zökkenőmentes az életünk, de ezért a férfiért
bármilyen harcot képes lennék megvívni. Az elmúlt pár hónap eseményei után
sodorhat elém bármilyen akadályt az élet, könnyedén küzdök majd meg mindennel,
ha cserébe örökké amellett lehetek, akit teljes szívemből szeretek.
Párom előkapja a kártyát, mely
nyitja a zárat, s a hozzá tartozó készülékhez emeli, mely egy csippanó hang
kíséretében jelzi, hogy szabad az átjárás. Ezt követően ki is tárja előttünk az
ajtót, én pedig már automatikusan lépnék be, ha ekkor hátulról nem éreznék meg
hátamnál és térdhajlatomnál egy-egy kart. Meglepetten nyögök fel, mikor már a
fiatalabbal egészen közelről nézünk farkasszemet, ő viszont csak önelégülten
mosolyog rám. Karjaim nyaka köré fonom, hogy biztosan helyezkedjek el, ekkor
pedig átlépi a küszöböt, majd lábával csapja be mögöttünk az ajtót.
- Tegyél
le! Mire volt ez jó? – pirulok el fülig, ő pedig mielőtt eleget tenne
kérésemnek, homlokomra hint egy forró csókot.
- Elűztem
a gonosz szellemeket azzal, hogy a menyasszonyt nem vették észre, hogy átlépi a
küszöböt – mosolyog édesen, engem pedig elkap a nevetés, de közben mellkason is
taszítom – természetesen játékosan. – Most hiába ütögetsz, nem véletlenül vagy
fehérben – húzogatja szemöldökét önelégülten.
- Az
kérlek, az anyám miatt van! Ő ragaszkodott ehhez – emelem szemeim égnek.
Nem is kell sok, hogy fogai közé
vegye alsó párnám, óvatosan harapdálva az érzékeny felületet. Tudom jól, hogy a
szemforgatásomért esik nekem ilyen hirtelen, de persze az is rátesz, hogy ez
most már a nászéjszakánk. Igaza van, beszédnek nincsen helye itt.
A hőmérséklet felmelegszik, ajkai
pedig túl puhának bizonyulnak, nem bírok betelni velük. A hév elkap mind a
kettőnket, így tépjük, szívogatjuk egymás száját vörösen duzzadtra, de mindez
nem érdekel. Élvezem, amint a lehelete számban visszhangzik, ahogyan nyelvünk
egymásét simogatja, nem törődve azzal sem, hogy az a kevéske smink, ami ránk
került, szét fog kenődni. Azt akarom, hogy olyan zilált és szétesett külseje
legyen, amilyen csak lehet. A hónapok alatt meghosszabbodott tincseit, melyeket
az esküvőre szépen belőttek neki, szét akarom túrni, egész éjjel markolni
akarom, mégis simogatni mindenütt.
Testéhez hullámzom enyémmel, miközben
lecsúsztatja karomon zakómat, mely így a földön köt ki, de semmi sem érdekel
már. Nem zavar, hogy koszos vagy gyűrött lesz. Mindenen látni akarom a
szenvedélyünk nyomát, mivel ez a férfi az enyém, s én pedig az övé örökkön
örökké. Ez az az éjszaka, mely megpecsételi a sorsunkat, ahol elkezdjük közös
életünket, ahol megfeleződik a vagyon, egy házon osztozunk, s egymáson is
egyenest egymásban.
- Képtelenség
betelni veled – lök neki a falnak, mire egy nyikkanó hangot hallatok.
Nyakamra cuppan rá, akárcsak egy
pióca, s kellően megszívogatja érzékeny, fehér bőröm, miközben az ingem
gombjaival foglaltatja el ujjait, melyek ügyesen haladnak végig a soron, hogy
meztelen bőröm felfedjék azelőtt a személy előtt, akihez tartozik, aki birtokolhatja,
s birtokolja is. Amint az is a földre kerül a nyakkendőmmel együtt,
türelmetlenül tépem le szinte a szó szoros értelmében róla is a felső ruházatát,
melyben készségesen a segítségemre siet, minél hamarabb megszabaduljunk tőle.
Csak ezt követően kapunk észbe, hogy a cipőt le kellene vedleni magunkról,
melyeket félrerúgva esünk ismételten egymásnak.
Fenekem alá nyúlva emel a levegőbe,
így lábaim nyomban dereka köré is fonom, s így löki hátam vissza a falnak, mely
rendkívül hűvösnek hat vágytól forrongó bőrömön. Mellkasunk egymásénak feszül,
érzem heves szívdobogását pontosan az enyém mellett. Boldogsággal önt el a
tudat, hogy épp olyan gyorsan verdes övé, akárcsak az enyém.
Ízlelőszerveink ismét táncot
lejtenek, újdonsült férjem pedig ezt a pillanatot választja arra, hogy csípőjét
mozgásba lendítve nyomja fenekemhez anyagon keresztül már eléggé éledt tagját,
s így hullámzik bele teljes testével is. A csókba szusszantok ettől az erotikus
megmozdulásától, s csak szorosabban fonom köré lábaim, mikor is újfent
megismétli a mozdulatot.
- Ha
ezt csinálod, nem lesz türelmem a tágításhoz – mordulok fel, mire önelégült
vigyort villant felém.
- Az
csak neked fog fájni, asszonykám – harap államra, én viszont hitetlenül nevetek
fel a megnevezés hallatán.
- Neked
is fájhat, ha ma éjjel te leszel az asszony és nem én – vágom rá gondolkodás
nélkül, viszont nem sikerül letörnöm a szarvait. Túl magabiztos, tudja, hogy
úgyis könnyedén megkap. Nem kell túl sokáig győzködnie arról, ha ő akar az
aktív fél lenni.
Biztosan tart karjai között, mikor
is ellépve a faltól indul be a hálóba, viszont ajkaira tapadva nem hagyom, hogy
könnyedén oda tudjon figyelni, merre megy. Ennek a hatását hamar meg is
érezzük, amint egy hangos koppanás, majd puffanó hang után az egyik bőröndünk a
földön fekszik el, viszont mi is követjük példáját. Az egyensúlyt a fiatalabb
elveszti, én pedig gyorsan dobom le lábaim a biztos talajra, hogy megtartsam
magunkat vajmi kevés sikerrel. Hátsómra pottyanva húzom magam után a másikat is,
s a deja vu érzés elhatalmasodik felettem. Eszembe jut, amikor nála a konyhában
elcsúsztunk a kövön, mikor mosogatás közben elszaladt velünk a ló, így kitör
belőlem a nevetés, ezzel valamennyire kizökkentve magunkat az erotikus
hangulatból – amihez mondjuk már az előbbi esésünk is hozzátett.
- Olyan
kárörvendő vagy – szólal fel nyüszögve.
- Hát
nem ismerős a helyzet?
- Ha
tovább kuncogsz ezen, a padlón foglak megdugni, nem kell ide ágy – sötétül el
pillantása, ezzel belém rekesztve a szót, bármennyire is izgató a gondolata
annak, hogy ő bárhol bármikor képes lenne a magáévá tenni. – Helyes, ezt már
szeretem.
Szinte fel se fogom, hogyan, de
néhány percen belül már az ágyban fekszünk anyaszült meztelenül, egymást
csókolva, kényeztetve. Sosem tudnék betelni vele, hiába az elmúlt hónapok,
amiket együtt töltöttünk. Olyan érzés, mintha mindig újat tudna mutatni, pedig
ugyanaz a férfi áll előttem nap, mint nap. Általában még csak nem is
alkalmazunk különféle eszközöket a szex során, aminek roppant mód örülök,
hiszen ez mutatja, hogy igenis helyre tudtam hozni lelkileg. Vannak napok,
amikor természetesen kedvem támad nekem is egy kis változatosságra, olyankor
előkapunk egy-két játékszert a szobájában.
Igen, a szobájában, mivel a vörös szoba
átalakításon megy át már egy jó ideje. Jungkook ragaszkodott hozzá, hogy ott
legyen mindig, amikor csinálják, nehogy valami ne úgy süljön el, ahogyan
elterveztük, viszont ő nem tud ott lenni a munkája miatt. Ebből adódik, hogy az
újítás rettentő hosszú ideje tart, már néhány hete, mivel nem enged be oda
egyetlen szakembert sem a saját jelenléte mellőzésével.
Óvatosan veszi fogai közé mellbimbóm,
amitől egy kellemes, mégis fájdalmas borzongás járja át testem. A bizsergés
végigszalad gerincem vonalán, végül az ágyékomnál összpontosul, keményebbé
varázsolva, mint eddig. Mellkasom már automatikusan domborítom ki neki,
miközben ujjaim fürtjei között találnak megnyugvásra, amint azokat szorongatva
húzom jobban magamra. Ízlelőszervét is kidugja, miközben csillogó, éjsötét
szemekkel néz fel rám, s úgy nedvesíti be kis kavicsom. Kéjes sóhaj szökik ki
ajkaim résén át, majd az alsót beharapva nyomom lentebb fejét magamon, szinte
tudat alatt téve meg ezt a mozdulatot. Azt akarom, hogy lentebb kényeztessen,
találja meg középpontom, merítsen el forrongó szájában, hadd érezzem azt a
meleg leheletét magamon, amint csak azért dolgozik, hogy engem a fellegek fölé
repítsen.
- Türelmetlen
vagy – morogja.
- Mondtam,
hogy nem fogok tudni várni! – idézem fel a szobánkba érkezésünkkor tett
kijelentésem, miszerint, ha tovább hullámzik a testemhez, isten bizony vagy én
merülök el benne, vagy ráülök, de az hót szent, hogy nem fogok bírni magammal.
- Édes.
- Csak
csináld! – Feleletemre elkuncogja magát.
Szerencsémre nem várat, ő is eléggé fel
van tüzelve ahhoz, hogy ne kelljen kérlelni ilyenekre. Kertelés nélkül veszi
ajkai közé nemességem, mire egy elhaló nyögés csúszik ki számon. Akaratlanul
is, de fellökök csípőmmel, mire ő maga is felmordul, ezzel ismét olyan rezgést
kibocsátva, melytől végigfut bőröm alatt a bizsergés, szemeim pedig égnek
emelve hunyom le. Rendesen meglep, amint azonnal erőteljesen szív rajtam, majd
már újból el is nyel, s körbetáncoltatja tagom körül kis izmát.
Fejem hátravetve nyomom azt a párnák
közé, próbálva visszafogni nyögéseim, nehogy már ennyitől úgy szenvedjek
alatta, mint egy hímringyó. Bármennyire is vagyok számára szívesen a
hímkurvája, valamennyire próbálom tartani a férfi méltóságom, ami neki még
akkor is jobban megy, amikor ő a passzív fél.
Ajkam harapdálom izgalmamban, s szívem
is hevesen verdes mellkasomban, míg a fiatalabb mesterien dolgozik rajtam.
Folyamatosan megremegek, még az orgazmus előhulláma is erőteljesen söpör végig
a lábujjam hegyétől a fejem tetejéig mindenhol. Érzem, hogy nincsen sokra
szükségem és robbanni fogok, viszont mielőtt ez megtörténhetne, a már elővett
síkosítós tubusból ujjaira nyom egy keveset, majd jól bedörzsölve vezeti kis
végtagjait bejáratomhoz. Szabad kezével tovább kényezteti vágyam, míg elmeríti
bennem első ujját, viszont nem vár tovább, azonnal küldi utána a másodikat is.
Izmaim megfeszülnek, a levegő bennem reked. Nem fáj, mégis kellemetlen hirtelen
két ujjat is megérezni magamban akkor is, ha már hozzá vagyok nagyjából szokva.
Férfiból volnék, kell a kellő felkészítés, de én se bírok a véremmel, akarom
Jungkookot. Most. Azonnal.
Eltekintve a kellemetlenségtől,
csípőmmel belemozgok munkájába, ami egyszerre váltja ki nemtetszését, mivel
zavarom a tevékenységében, és közben mégis látom a szemén, hogyan csillan fel,
végigmérve testem minden porcikáját, amint csakis neki vonaglok a kéjtől. Bár
már jól ismer, tudja, milyen vagyok, mégis minden egyes aktus során úgy pillant
rám, mintha egy újonnan szerzett kincs lennék, mely megfizethetetlen, ő mégis
megkaparintotta. Nem tudok betelni ezzel, hogy ennyire sokat jelentek számára.
Egyszerűen hihetetlen.
- Szeretlek
– suttogja fülemhez hajolva, mikor már harmadik ujjával tágít, én pedig elkapva
tarkójánál fogva hívom táncra nyelvét, melyet azon nyomban viszonoz is.
Türelmetlenül mocorgok alatta, miközben
egymás ajkait faljuk, ő pedig belekuncog a csókba. Azon dolgozik, hogy a lehető
legkényelmesebb legyen számomra, ezért időzik el kicsit három ujjával, én
viszont nem bírok magammal. Akarom őt.
- Dugj
már meg! – hördülök fel, miközben kezére fogva ösztönzöm mozgásra, miszerint
húzza ki belőlem ujjait.
- Hova
ilyen sietősen TaeTae? – kuncogja, nekem pedig itt telik be a pohár.
Egy erőteljes lökéssel fordítom hanyatt
fekvésbe, én pedig lábam átvetve csípője felett, támaszkodom meg mellkasán.
Meglepetten pislog fel rám, viszont ezt hamar átváltja a kíváncsiság, s
szemérmetlenül mér végig. Combomon is végigsimít, majd csípőmön megállapodnak
ujjai, ott cirógatja bőröm. Úgy érzem, csak még keményebb leszek látványától,
amint kiszolgáltatottan fekszik alattam, gyönyörűen kidolgozott izmos testével.
Lehajolva hozzá, kis izmom kidugva számból, benedvesítem mellkasának bőrét,
megcirógatom vele kavicsát, mire felmordul, én pedig végig szemeibe nézek.
Természetesen türelmetlen vagyok, mindössze nehéz betelni a teste adta
adottságokkal, viszont ezt követően kihúzom magam, felkapom a félrerakott
síkosítót és lentebb csúszva rajta kezelésbe veszem hosszát. Gyengéden, mégis erőteljesen
masszírozgatom, fel-le mozgatva kezeim, kellően bekenegetve a síkos, hűs
anyaggal. Kezeit elveszi rólam, s helyezkedve, alkarjain támasztja meg fejét,
úgy méreget, mit is teszek, ettől pedig kissé zavarba is jövök, de nem eléggé
ahhoz, hogy ne vigyem végbe tervem.
Visszahelyezkedem középpontjához, s
biztos támaszra lelve combján, melyet felhúzott, szabad kezemmel férfiasságára
fogok, s úgy pozícionálom be magamhoz, hogy aztán egy határozott mozdulattal
magamba fogadhassam. Felnyögök az érzésre, ahogyan az ő száján is kicsúszik egy
aprócska hang, szemei pedig először tágra nyílnak, majd szinte lehunyja pilláit,
úgy emeli égnek íriszeit.
Egyszerre feszít, mégis élvezem, hogy
magamban érezhetem már kőkemény nemességét, még ha nem is teljesen. Először
próbálok hozzászokni az érzéshez, viszont saját magamnak sem adok elegendő
időt. Teljesen ráülök, magamba fogadom hosszának minden kis milliméterét, ettől
pedig olyan kéjes hang hagyja el ajkaim, hogy fülig pirulok. Jungkook is újfent
rám vezeti pillantását, ajkait nyalogatva vezeti végig újra és újra rajtam
szemeit, én pedig ezt a pillanatot választom arra, hogy meg is mozduljak. Nem
számítok arra a reakcióra, amit kiváltok a fiatalabból ezzel az aprócska
tettemmel, ugyanis azonnal elveszi karjait maga alól, s csípőmre marva állít
meg.
- Ne!
– lihegi. – Várj még egy kicsit!
- De
nem fáj annyira – rázom fejem, s kezeit megfogva húzom el magamtól, majd nyomom
azokat a párnák közé, összekulcsolva ujjainkat.
- Taehyung,
ez így nem… ahh! – nyög fel, amint se szó, se beszéd, újból mozdulok csípőmmel.
- Azt
akarom, hogy élvezd ki Mr Jeon szolgáltatásait – lehelem ajkaira magamra gondolva,
miszerint nevét felvettem a mai nap folyamán, majd egy aprócska csókot nyomok
rájuk, úgy emelkedem meg annyira, hogy kezeink továbbra is össze legyenek
kulcsolva.
- Vagy
Mrs – mosolyodik el, én pedig erre valóban mozgásba lendítem csípőm, rászorítva
izmaimmal, az ő szája pedig tátva marad, de ez a büntetése.
Alig lökök kettőt, magamtól állok meg
mindennemű mozgásban, szemeim tágra nyílnak, egy elhaló nyögést hallatok, s
próbálom feldolgozni, mi is történik éppen. Jungkook lehunyja szemeit szorosan,
kezeit kihúzza fogságomból, majd beletemeti arcát egy hosszas nyögés
kíséretében, melyet lentebb érzek, mi váltja ki belőle. Úgy engedi magját
belém, mintha már hosszú-hosszú percek óta mozognék rajta, de alig tettem
két-három lökést csípőmmel, ő már el is sült.
- Ó,
Jungkook… ennyire elkapott a nász? – húzódnak pimasz mosolyra ajkaim, így
kénytelen vagyok az alsót beharapni, hogy ne nevessek fel hangosan. Ilyen még
sosem fordult elő velünk az együttléteink során.
- Fogd
be! – nyög fel, viszont kezeit továbbra sem veszi el arcától.
- Még
bele se lendültem. Azt se vártad meg, hogy teljesen ellazuljak…
- Mondtam,
hogy ne mozogj! – kukucskál ki ujjai közül, nekem pedig itt a végpont, nem
bírom magamban tartani, hangosan nevetek fel. – Ne nevess! Taehyung, azt
mondtam, hogy fejezd be! – ül fel, én pedig megemelve magam szállok le róla és
nevetek egyre jóízűebben.
- Ez
még egy perc se volt, Jungkookie! – fogok arcára és csipkedem meg, mint a
mamókák, ő viszont elsötétült pillantással néz rám mereven. – Én még ki se
elégültem, és már vége az éjszakának? Mekkora szívás! Jobban oda kellett volna
figyelnem, kinek mondok igent.
- Úgy
meg leszel baszva, hogy a holnapi programra sírva fogsz jönni! – suttogja ijesztő
komolysággal, az én kedvem viszont nem szegi, csak jobban rákezdek a nevetésre.
- Hogyan
tennél te velem bármit is, mikor már rég elsültél?
A következő pillanatban, hanyatt vágódom
az ágyon, ő pedig teljesen hozzám simulva harap nyakamba, így mosolyom arcomra
fagy, mégis azonnal felkelti bennem a vágyat újból. Karjaim automatikusan
mozdulnak, hogy magamhoz húzzam ölelésre testét, így élvezem, ahogyan simogat,
s ajkaival kényeztet.
Habár ő hamarabb elment, gondoskodik
róla, hogy én is kövessem, s attól sem kell félni, hogy itt véget érne az
éjszakánk. Nem, ez egy olyan éjszaka, melynek sosincs vége. Nem alszunk, nem
eszünk – legalábbis nem ételt -, nem gondolunk semmi másra, csak a pillanatnak
élünk. Így szeretkezzük át az éjszakát, egymásba gabalyodva, szerelmesen, piszkálódva,
de mégis kedvesen. Mert mától közös a vagyon, közös a név, közös a test és
közös hév.