[20/25] Stalker with love [2.évad] [+18]

Cím: Stalker with love – 2.évad

Író: Ayu

Besorolás: +18

Szereplők: Taehyung, Jungkook

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Későn hoztam részt, amit sajnálok, de valamiért nem akart összejönni nekem ez a kis rész. Mindig írtam bele, de csak keveset, egyszerűen nem voltam rá képes, de most itt vagyok vele, az évben utoljára, úgyhogy remélem, élvezni fogjátok! ^^ Jó szórakozást!

 

Később este magára hagyom Jimint a szobájában, így már kissé fáradtabban is lépek be Jungkook szobájába. Amint megpillantom a nekem balra lévő egyik szekrénynél, amint az egyik fiókban pakolászik, nem bírok tovább menni. Az ajtónak dőlök, szemeim nem tudom levenni róla, de egy szó sem jön ki számon. Felém pillantva félbehagyja tevékenységét, majd megnézve az időt közli, hogy már elég késő van, én mégsem felelek. Azt terveztem, hogy nem leszek mérges rá, de most, hogy látom, mégis elönt a düh, pedig jogos volt a kiakadása, mégis az a része, hogy engem valamiféle tárgyként kezelt akkor, sértő. El kellene felejtenem, a célra koncentrálni, hogy meggyógyítsam Jiminnel együtt, ez mégis olyan nehéznek bizonyul jelen pillanatban!

            Ajkam beharapom, amit természetesen azonnal kiszúr és elsötétül pillantása, viszont ez nem tud érdekelni, mivel egyre csak gyülemlik bennem a harag, sorban jelennek meg bennem az emlékképek, miszerint amikor még megcsókolt, akkor is folyamatosan Jimint bámulta. Értem én, hogy ez revans, de engem ne vonjon bele! Enélkül is a lelkébe tud taposni, elegek voltak hozzá a szavai.

            Ellököm magam az ajtótól, sötét pillantást vetek rá, majd egyenest elhaladok mellette, morcosan állom tekintetét az utolsó pillanatig, amíg a fürdőszobaajtóig nem érek, s kinyitva azt be nem lépek rajta. Éppen csak beállok a tükör elé, mikor már újból nyílik az ajtó, s ő is átlép rajta, majd mellém lépve kérdő pillantással illet, én viszont elfordítom tekintetem, helyette saját magamra nézek vissza a tükörben.

            -           Már megint duzzogsz – jelenti ki a nyilvánvalót, én viszont nem reagálok rá, csak még durcásabb, gyermeki arcot vágva nézek rá a tükörből, ahol összefonódik tekintetünk. – Most mi a problémád? Áh, az, hogy Jimint kiosztottam? Azt hittem, meg fogsz érteni.

            -           Megértelek – fújok ki egy nagy adag levegőt, s szembefordulok vele. – Megértem, éppen ezért nem is nyugtattam meg, nem mondtam neki semmi olyat, ami ellentmondana veled, sőt, egyetértettem, megmondtam neki, hogy az igazság néha fáj, de neki is kell egy kis idő, míg feldolgozza a történteket.

            -           Akkor nem értelek.

            -           Komolyan ennyire vak vagy? – szűkítem résnyire szemeim, ő pedig értetlenül húzza össze szemöldökét. – Mégis hogy gondoltad, hogy valami bábnak használsz?! Mi vagyok én neked, mondd meg?! Ha kötözködni akarsz, oldd meg nélkülem, de ne mássz rám szándékosan Jimin jelenlétében csak azért, hogy felbosszantsd! Tudom, hogy elkerülhetetlen, hogy lásson, felfogtam, de belegondoltál abba, hogy ez nekem hogyan esik? Ha hozzám érsz, azt akarom, azért tedd, mert szeretnéd, mert rám fókuszálsz, nem pedig, mint valami báb, kihasználsz a hülye civakodásokra. Arról ne is beszéljünk, miket mondtál! Mit képzelsz, mi az, hogy megdugsz előtte?!

            -           Én azt nem gondoltam komolyan! – védi meg egyből magát. – Azért értem hozzád, mert szerettem volna, az már csak hab volt a tortán, hogy Jimin is ott volt.

            -           Tudod, kit etess ezzel! – váltok vészjóslóba, mire csak sértetten fordítja el tekintetét. – Nehogy neked álljon feljebb! Messzire mentél ezzel! Azt hiszed, élvezem, ha az exem bámulod, miközben engem csókolsz?

            -           Állandóan hisztizel – morogja orra alatt, de nem néz szemeimbe, kerüli tekintetem, ami csak arra enged következtetni, hogy igenis tisztában van azzal, hogy nincsen igaza, de túl makacs, hogy beismerje. – Mondtam, hogy te vagy a nő, csak azok csapnak ilyen balhét minden apróságból.

            -           Apróság? – húzom fel szemöldököm. – Ennyit tudsz hozzáfűzni, tényleg? Néha komolyan nem tudom elhinni, hogy te egy vállalatörökös vagy, ráadásul nem is akármilyennek!

            -           Pedig az vagyok – húzogatja pimaszul szemöldökét és még meg is rázza magát büszkén, amire szemeim égnek emelem, dühöm pedig csillapodni látszik, de nem szeretnék ilyen könnyen engedni a témából, értse meg, hogy kellemetlen volt számomra, amit tett. – Remélem, tisztában vagy azzal, hogyha ezt tovább folytatod, még inkább nő maradsz az éjszaka folyamán.

            -           Most komolyan, neked nem probléma, hogy megsértesz a viselkedéseddel? Ennyire nem érdekel, mit gondolok?

            -           Úgy értem, nincsen szerződés, de tudod, nem amiatt izgultam fel – pillant le ajkaimra, én pedig egy pillanat alatt elpirulok, pedig nem is mondott semmi olyasmit, amitől zavarban kellene éreznem magam. – Bejöttél és harapdáltad a szád, most a szemed forgatod… ezekről az apróságokról ne feledkezz meg. Most egyébként is jobban ki vagyok éleződve mindenre, úgyhogy hacsak nem hosszú éjt szeretnél magadnak, akkor nem csinálsz ilyeneket.

            -           Most nem tudom eldönteni, hogy ezt vegyem-e fenyegetésnek vagy örüljek neki, hogy adsz esélyt arra, hogy én irányítsak.

            Kijelentésemre felnevet, én viszont komolyan nézek tovább rá, amivel nem tudom meghatni, derekamnál fogva húz magához és csókol nyakamba vigyorogva, amit ezúttal úgy élvezek, ahogyan nem szégyen, hiszen csak ketten vagyunk, senki sem láthat. Bár hiába szólok rá, hogy nem viccnek szántam, úgy tűnik, sikerült jobb kedvre derítenem, mosolya pedig rám is átragad, még az én hangulatom is sokat javul, nem tudok rá tovább haragudni, ha ilyen édes. Édes és szexi egyszerre, ez pedig megőrjít.

            Elhúzódik érzékeny bőrömtől, s már ajkaimra is hajol, hogy megcsókoljon, viszont csak egy kisebb puszit engedek neki, fejem úgy húzom hátra, de ettől függetlenül karjaimmal nem tolom el magamtól. Próbálok komolyan nézni rá, de továbbra is csak ártatlanul pislog, ami nem jön össze azzal, milyen domináns, de azt hiszem, éppen ez az, amit annyira imádok benne.

            -           Ezzel nem tudsz levenni a lábamról. Haragszom – szólok rá, ahogy újból hajolna, de elfordítom fejem.

            -           Megérdemelte, amit kapott, ezért nem vonhatsz meg magadtól! – csíp el egy újabb rövid csókra. – Egyébként sem tudsz átvágni, ismerlek már jól, látom a szemeden, hogy vágysz rám. – Kijelentésére szemeim forgatom, de nem bírom vigyor nélkül hagyni.

            Kihasználja az alkalmat, hogy nem mozdulok, így újból bepróbálkozik, én viszont hátravetem fejem, s hátra is hajolok vállaiban kapaszkodva meg, viszont ettől függetlenül is biztonságban vagyok, hiszen a karjai között tart. Elkuncogja magát ellenkezésemen, így kilátszó kulcscsontomra csókol, s egyik karját fentebb vezetve állít vissza egyenesbe. Alig bírom ki, hogy ne nevessek fel hangosan próbálkozásain, így ajkamba harapva nézek szemeibe, melyek ettől az aprócska tettemtől elsötétülnek. Már nem szól meg érte, mindössze helytelenítően rázza a fejét, ahogy teljesen körbefog karjaival, s amelyiket felvezette hátamon, már tarkómra helyezi, úgy tart biztosan magához, s így sikeresen eléri célját, hogy ajkaim birtokba vegye. Már én sem ellenkezem olyan hevesen, viszonzom szenvedélyes, mély csókját, melybe beleveti érzelmeit, először gyengédebben, majd sokkal durvábban marva, harapdálva. Felszusszantok, mikor nyelvét is átvezeti hozzám, s mindeközben sokkal szorosabban húz magához, mint eddig. Karjaim nyaka köré fonom, egyik kezemmel pedig hajába túrok, meg is szorongatom tincseit, ahogy már lassan követni alig bírom, olyan szinten elködösíti elméjét a vágy, amit sugároz magából.

            Az időérzékem elhagy, fogalmam sincs, mennyi ideig állhatunk a fürdőszobában egymást ölelve s csókolva. Akkor kapok észbe, mikor velem együtt lép előre, így én kénytelen vagyok hátrafele tenni meg ugyanezt, majd egyenest nekiütközöm a mosdókagylónak. Elhúzom fejem tőle, majd oldalra fordulva nézem meg saját szememmel is a helyzetet, ő viszont kihasználja az alkalmat, hogy nyakamra tapadjon, nyelvét is kidugva szájából, úgy nedvesítve be bőröm. Felmordulok az érzéstől, ahogy a hideg levegő megcsapja bőröm a nedves felületen, s közben folyamatosan újabb csókokkal hinti be testem.

            Megrázom fejem, miközben próbálom eltolni magamtól, viszont csak elsötétült szemeivel találom szembe magam, amivel automatikusan elveszi az eszem, de tartanom kell magam. Bármennyire is néz csábítóan, akkor is éreznie kell, hogy nem volt helyes, amit tett.

            -           Még mindig haragszom, ezzel továbbra sem fog megváltozni a véleményem.

            -           Igazán? – húzza fel pajzán mosollyal szemöldökét, s jobb kezét levezetve közénk, nadrágon keresztül markol rám éppen annyira, hogy az ne érjen kellemetlenül, így meglepetten fel is nyögök, s azonnal csuklójára fogok, nehogy többet tehessen. – Akkor ez mégis mit jelentsen? Tudom, hogy azt mondtam, te vagy a nő a kapcsolatban, de sajnálatos módon, ettől függetlenül nem tudod titkolni, ha akarsz engem.

            -           Ez… majd jobb lesz, ha nem állsz ilyen közel hozzám – próbálnám eltolni, s kezét is félrehúzni, de egy gyakorlott mozdulattal fordítja ki azt szorításomból, s szó nélkül nyúl egyenest alsómba, immáron közvetlenül érintve, mire fülig pirulok.

            -           Kicsit oldhatnánk is a feszültségen – hajol egészen közel arcomhoz, viszont ekkor másik kezével is elenged, hogy nadrágom kigombolja. – Egyszerűbb lett volna, ha egy könnyed melegítőt veszel fel, akkor most sokkal könnyebb dolgom lenne – búgja fülembe, melytől végigfut a hátamon a hideg, s rögtön ezt követően fülem mögé csókol, melytől egy pillanatra le is hunyom szemeim, élvezve minden érintését. – Szóval azt mondod, hogy – ekkor lehúzza a cipzárat és könnyedebben mozdítja csuklóját engem fogva ujjai közé – ez nem fog változtatni a véleményeden? – ránt egy erősebbet, mire egy kisebb nyögés tör fel belőlem, de tompítom ajkaim összepréselésével.

            Megragadom a mögöttem lévő mosdókagylót kezeimmel, hogy azon vezessem le a gyülemlő szexuális feszültséget, melyet kivált belőlem, ez pedig láthatóan örömére válik, de nem szól érte. Nyakam veszi ostrom alá, behint csókjaival, én viszont továbbra is csak rázom fejem, hogy ez nem elég, mire mintha csak a kihívás tüze égne szemeiben, letérdel elém, majd lehúzza rólam a nadrágot, s kiléptet belőle zoknimmal együtt. Szívem hangosan dübörög mellkasomban, miközben le sem tudom venni szemeim a másikról, aki csillogó szemekkel mered fel rám. Nem húzza le az alsómat, helyette azon keresztül simogat, végül ajkai közé is vesz, ez az érzés pedig, ahogy hozzám ér nyelvével, de közben mégsem, hiszen ott van az utolsó anyag, ami közénk áll, furcsa érzést vált ki belőlem. Többet akarok belőle.

            Szemeim lehunyom egy pillanatra, s egy kéjes sóhaj is elhagyja szám gyakorlott mozdulatainak köszönhetően. Eddig tartani próbáltam volna magam, hogy tudjunk beszélni, de természetesen neki minden számításomnak keresztbe kell tennie. Teljesen elveszi az eszem, ahogyan ajkai körém fonódnak, az pedig csak hab a tortán, mikor tekintetünk összefonódik s önelégült, mégis pirospozsgás arcával találom szembe magam. Bokszeralsóm már egy sötét foltot visel magán, ezzel is mutatva, hogy munkálkodnak rajta, ez pedig csak egy újabb ok a kényelmetlensége mellett, hogy le akarjam vetni magamról.

            Elhúzódik tőlem, majd nyelvét kidugva szájából nedvesíti be párnáit szemérmetlenül. Mellkasom emelkedik, majd süllyed, próbálom szabályosan venni a levegőt, de a látványa túl vonzó, pedig csak itt térdel előttem… azt hiszem, ez az, amiért nem bírok lankadni.

            Feláll, csípőm megragadva ránt magához, hogy csókba invitáljon, majd felsőm alá bevezeti egyik kezét, úgy cirógatja bőröm, miközben párnáim falatozza. Felszusszantok, már képtelen vagyok tartani magam, karjaim nyaka köré fonom, s kérés nélkül simulok annyira hozzá, amennyire csak lehet. Nem szeretném, ha bármi is közénk állna, így a ruháktól is meg akarom fosztani a levegővel együtt, ami még útban állhat, hogy összeolvadjunk.

            -           Mm, most már nem ellenkezel? – sóhajtja, ahogy néhány milliméternyire elhúzódik tőlem, hogy szóhoz tudjon jutni, én viszont egy újabb csókra húzom magamhoz válasz helyett, viszont belekuncog próbálkozásomba. – Ezzel… nem… úszod… meg. – Minden egyes szava után újabb csókot nyomok ajkaira, amit nem bír mosoly nélkül hagyni, végül karjait teljesen átfonja testem körül, csak úgy szorít magához, ahogy újabb szenvedélyesebb csatába nem kezdünk ajkainkkal, így felhúzza felsőm is félig.

            Pezseg a vérem, csak úgy forrok belülről, pillanatok alatt kimelegszem, pedig még nem is csináltunk semmi különösebbet, mégis úgy érzem, hogy belehalnék, ha nem kaphatnám meg, ha nem lehetne teljes egészében az enyém. Az enyém és senki másé. Önző módon akarom kisajátítani, hogy csak engem érinthessen, ahogyan most is, amint letér a fülem mögötti érzékeny pontról nyakamra, de kivételesen megóv a szívásnyomoktól. Én akarok lenni az egyetlen számára, az utolsó, akivel dolga van az életében, hogy csak engem érinthessen, óvhasson a széltől is, ha úgy tartja kedve.

            Lehúzza felsőm is rólam, majd könnyedén dobja a szennyes kosár tetejére, amit megmosolygok, viszont nincsen időm célba dobó tehetségével foglalkozni, hiszen saját ruházatától is szexisen válik meg. Kezeit keresztbe helyezi maga előtt, úgy bújik ki a ruhadarabból, melyet ugyanolyan egyszerűséggel dob az enyém után. Tudat alatt nedvesítem be ajkaim, s harapom is be az alsót, miközben azt figyelem, hogyan vetkőzik nekem, amibe eszem ágában sincs beleavatkozni. Hagyom, hogy a szemem élvezkedhessen, ő pedig tudván, milyen hatással van rám, úgy dugja bele nadrágjába ujjait, hogy lehúzza magáról, majd hamar leügyeskedi azt is csípőjéről, hogy aztán a lehető legcsábítóbb mozdulataival lökje le magáról és rúgja félre.

            Közel lépve hozzám azonnal ajkaira esik pillantásom, s mellkasára is teszem kezeim, viszont helyettem mögém nyúl, fentre, a kis polcot célozza meg, ahonnan elővesz egy tubus síkosítót.

            -           Mindenhol tárolsz? – kuncogom el magam, az ő ajkai pedig széles mosolyra húzódnak.

            -           Már mondtam, hogy fel vagyok készülve mindenre, tekintve, hogy téged bárhol elkaphatlak, nem úgy, mint másokat eddigi életem során.

            -           Életcél, hogy a ház minden területét bejárjuk?

            -           Azt hamar megtehetjük, akár már most is belekezdhetünk – csillannak fel szemei, én viszont ekkor kihúzom ujjai közül a tubust.

            -           Köszönöm, hogy elővetted, akkor most akár készülhetsz is – mosolygom pimasz módon, viszont ekkor újabb gyors, de mégis mély csókot kapok, eközben pedig visszaszerzi tőlem a kelléket. Tudja, hogyan lehet elgyengíteni. – Ó, hé! Ez nem igazságos!

            -           Visszaadom, de csak akkor, ha a lehető legszexisebben tágítod ki magad nekem – nyalja körbe ajkait, előttem pedig automatikusan megjelenik a kép, ahogyan ezt tenném, s ettől akármennyire vagyok felizgulva, fülig pirulok. – Ha nagyon szeretnéd, odaadom, de annak ez az ára, nem cserélünk! – hajol arcomba, hogy bőrömön érezzem leheletét.

            Elhúzom szám, majd szemeim égnek emelem, egyértelműen mutatva nem tetszésem, amit megkuncog, így újabb csókokkal hinti bőröm, viszont ekkor már meg is szívja nyakam, csak, hogy tudassa velem, továbbra sem forgathatom a szemem, amit egy nyögéssel kísérek.

            -           Kihagynám – sóhajtom, mikor újból egymás szemeibe nézünk, ő pedig kissé csalódottan biggyeszti le ajkait. – Nem kellene bemenni a szobába?

            -           Ó, nem, eszemben sincs! Most valami újat mutatok neked. – Azzal újból ajkaimra is mar.

            Megőrülök tőle, ahogyan végigsimít bőrömön, majd annak vonalát ajkaival követi is. Mellbimbómnál megáll, óvatosan megszívja az egyiket, majd a másodikat is, én pedig rutinszerűen kapok hajába. Egyszerre élvezem, mégis a mai napig furcsa érzésként tartom számon, mikor ezen az érzékeny pontomon kényeztetnek. Ettől függetlenül mindentől képes vagyok elalélni, amit ő tesz velem.

            Lassan az utolsó ruhadarabok is lekerülnek rólunk, ekkor pedig könnyedén fog combjaimra, hogy felültessen a pultra a mosdókagyló mellé. Széles mosolyra húzódnak ajkaim, miközben tarkójára fogva húzom magamhoz újabb csókra, ő pedig ujjait férfiasságom köré fonja, végül elhúzódva tőlem hajol le hozzám. Ezúttal már nem a bokszeren keresztül kényeztet. Nyelvével ingerel, végighúzza rajtam, miközben egyik kezében tart, másikkal pedig csípőmbe markol kicsit sem finomkodva. Fejem hátravetem, lábujjaim összehúzom az érzéstől, mely egyre inkább átveszi az irányítást felettem. Szemöldököm ráncolom, belül pedig elönt a forróság, mikor párnái körém fonódnak, s ezúttal lassan lát munkához, kihasználva minden egyes másodpercet. Megszívva tagom, felnyögök, ahogy élesen feltör bennem a kéj bizsergetően forrongó érzése, amit minden egyes mozdulatával tetéz. Minden egyes pillanattal csak növekszik bennem, viszont mielőtt túlontúl élvezni tudnám a helyzetet, hogy ismételten ő kényeztet engem és nekem nincsen más dolgom, mint hátradőlni és élvezni, lehúz a pultról, majd száznyolcvan fokban megfordítva nyomja le felsőtestem rá. Kíváncsian pislogok hátra, mikor is ujjaira nyom a síkosítóból, én pedig inkább homlokomon támaszkodom meg és felkészülök az eleinte érő kellemetlen érzésre.

            Morgások és sóhajok töltik be a fürdőszoba csendjét, ahol kissé még visszhangzik is, viszont nem mondanám zavarónak. Kezeim ökölbe szorítom, harmadik ujjánál már görcsössé válok, elfehérednek az enyéim. Megremegek, nehezen tudok a lábamon állni ilyen helyzetben, még az a szerencse, hogy félig a pulton fekszem, elvégre a zuhanyzóban fárasztóbb a szex. Ott tartanom kell magam, hiába segít rajtam.

            Csókjaival folyamatosan ellep, majd szabad kezével is előrenyúl, hogy vágyam masszírozgatva terelje el figyelmem a kisebb fájdalomról, amihez már egészen hozzászoktam, habár a felkészítés nem maradhat el, kellő odafigyelésre van szükség minden egyes alkalommal. Legszívesebben átugranám ezt az egészet, szívesebben lennék nő, úgy biztosan kényelmesebb, bár ezzel sincsen problémám, Jungkook mellett könnyedén el tudom engedni magam.

            Kihúzza belőlem ujjait, majd maga köré is ken a folyékony anyagból, úgy húz fel, majd nyom vissza le, egyenest a mosdókagyló fölé, én pedig meglepetten emelem fejem, hogy szemeibe nézhessek, viszont feltűnik, hogy előttem van a tükör, így azon keresztül nézek rá értetlenül, erre miért volt szükség. Pajzán mosollyal néz vissza rám, s se szó, se beszéd, tövig merül bennem. Hangosan nyögök fel, szám nagyra nyílik, melyet tökéletesen viszontlátok a falon, így le is dobom fejem, kicsit meg is fejelve a csapot, melyet így feszülten ütök félre, hogy oldalra nézzen.

            Ujjakat érzek meg hajamba fúródni, nem sokkal később pedig már erősen ránt rajta egyet, így megemelve fejem, én pedig kénytelenül nézek szembe a tükörrel, ahol egészen közelről látom csillogó, már éjfekete szemeim, pirospozsgás arcom, csapzott hajam, melyet ezekben a másodpercekben is erősen fog, nehogy ellenkezni merjek. Előrehajol, így bennem is megmozdulva, melytől megrándulnak izmaim, végül fülemhez hajolva leheli nekem szavait.

            -           Szeretném, ha végig rajtunk tartanád a szemed. Azt akarom, hogy lásd a saját arcod, amikor benned mozgok. – Fejem oldalra dönti, így ízlelőszervével egy csíkot húz nyakamon egészen fülemig, ahová csókot hint, majd fogai közé veszi fülcimpám, én pedig mindezt tökéletesen végig tudom követni a tükörnek köszönhetően, ettől pedig csak jobban megremegek. Tetszik a látvány. – Gyönyörű vagy, Taehyung, már sokszor mondtam. Ideje, hogy te is megismerd önmagad a kéjben. – Bókja végén kijjebb húzódik belőlem, majd erőteljesen csapódik belém vissza, melytől felnyögök, s már nem is tűnik olyan kellemetlennek, hamar hozzászokok ahhoz, hogy bennem van.

            Halk sóhajok hagyják el ajkainkat, míg ő bennem mozog felvéve egy bizonyos ritmust, hajam nem engedve el, tartva engem ahhoz, hogy biztosan lássam magunkat. Olykor felpillant rám, egyenest szemeimbe néz az ő sötétlő íriszeivel, melyek fogságban tartják enyéimet. Néhol csókot hint el vállamon, a hátamon, én pedig megtámaszkodom kényelmesen az alkaromon, fenekem jobban kinyomva neki, ezzel pedig olyan szöget biztosítok, mely számomra sokkal élvezhetőbbé varázsolja az aktust. Magasabb hang hagyja el ajkaim, csak egy pillanatra hunyom le szemeim, mégis tökéletesen látom a saját reakciómat. Nem ismerek magamra, zavarba jövök, még lábaim is megremegnek. Izmaim megfeszülnek, ahogy újra és újra eltalálja legérzékenyebb pontom, én pedig már automatikusan hajtanám le fejem, de ő erősebbet ránt tincseimet szorítva, amitől fájdalmasan szisszenek fel, még sincsen ellenemre ez a domináns oldala. Annak csak örülök, ha ezzel boldoggá tudom tenni.

            Folyamatosan sóhajtozom, nem bírok csendben maradni, az pedig, hogy magam előtt zajlik a jelenet, még jobban felpezsdít. Izmai megfeszülnek karján, ahogyan csípőm markolja hajam mellett, s hasán is jobban kirajzolódnak kockái. Lehunyja szemeit, néhány másodpercig koncentrál önmagában, végül kinyitva őket néz velem szembe. Az a tekintet, ami ekkor fogad, megdobogtatja a szívem, erősen ütődik mellkasomnak. Ajkai résnyire nyitva állnak, párnái vörösen, tökéletes formájukban duzzadnak a sok csóktól. Nyelvével ekkor be is nedvesíti őket, így kellemes csillogást nyújtva számukra, mintha csak tudná, hogy erre van szükségem. Szemeibe nézve felrántja fél szemöldökét, nálam pedig ezzel elvágja a cérnát, hangot adok tetszésemnek. Hogyan lehet valaki ennyire szexi?

            Megmarkolom a mosdókagyló szélét, viszont megcsúszik kezem, így véletlenül megnyitom a csapot, melytől ijedten rezzenek össze, viszont mielőtt én kapcsolnék, Jungkook már előre is hajol, hogy elzárja, ezzel együtt pedig engem is húz fel magával. Eddig hajamat szorító kezét mellkaromra helyezi, úgy tart viszonylag egyenesben, én pedig felé fordítom arcom, most már közvetlenül nézve csillogó szemeibe. Több se kell, egyszerre kap el bennünket a hév, úgy marunk egymás ajkaira szenvedélyesen tépve, becézgetve, én pedig arcát simogatom egyik kezemmel, míg másikkal engem tartó kezét fogom. Végül kénytelenül válunk el egymástól, hogy kényelmesebben tudja folytatni a mozgást, így ekkor tenyereimen támaszkodom meg, jobban ívbe feszítve hátam, ő pedig ott folytatja, ahol abbahagyta. Elkapja tincseim, oldalra biccenti fejem, és erőteljesen szívja meg nyakam, ami csak hab a tortán csípőjének tökéletes mozgása mellé.

            -           Érj magadhoz! – búgja fülembe, tekintetünk pedig ismét a tükrön keresztül kapcsolódik össze. – Nézd csak meg magad közben, milyen kívánni való tested van! – fog jobb kezemre, majd azt mellkasomra vezetve simít végig rajtam egyre lentebb haladva, én pedig végig figyelemmel követem mozdulatait, melyekkel engem irányít. – Mindjárt jobb! – sóhajtja, ahogyan ő is kezeinken tartja szemeit, s éppen átfonja férfiasságom körül ujjainkat, úgy lendít mozgásba. Az egész olyan erotikus, hogy már a látványtól felnyögök, viszont ezzel nem vagyok egyedül, egyszerre teszünk így, melytől csak jobban elpirulok, mint eddig.

            Eddig engem fogó kezét visszavezeti csípőmre, abba markol bele újfent, s vált gyors mozgásba, én pedig ezzel egy ritmusban kényeztetem magam, melyet végig kell néznem. Vörös ködben látom a világot, teljesen megfeledkezem arról, hol vagyunk, egyedül kettőnkre összpontosítok, az érzésekre, a látványunkra, mely akár egy vetítővászon, elénk tárja az igazságot – ezek vagyunk mi.

            Hangosan mordul fel, s hunyja le szorosan szemeit néhány másodpercre, mintha csak próbálná magát összeszedni, így én is kezelésbe veszem, jobban rászorítok izmaimmal, amitől felhördül, s csípőm érzi meg elsőként, amint körmeit is belém vájja. Lihegve mosolyodom el, viszont ezt azonnal viszontlátom, s még saját magamon is elképedek, milyen vad tekintetem van. Jungkook éppen ekkor néz ismét fel, majd meglátva arckifejezésem ő is hasonló módon mosolyodik el, majd bújik nyakamba és harapdál meg, egészen vállamig haladva. Ekkor újból rászorítok, nem is engedem, ő pedig revansként mélyebbeket és erőteljesebben lök, amitől alig bírok tartani magam, s ismételten előrebicsaklik fejem, amit ő könnyedén ránt vissza a megszokott módon.

            -           Lásd az arcod, amikor elélvezel! Akarom, hogy lásd, mennyire páratlan teremtés vagy! – harapdálja meg fülcimpám, én pedig szavainak hatására érzem, hogy egész lényemben megremegek.

            Teljesen elködösülnek gondolataim, hirtelen azt sem tudom, én ki vagyok, az orgazmus olyan erővel söpör végig testemen, megremegtetve végtagjaim, izmaim megfeszítve. Hangosan nyögök fel, nem is látom magam tisztán, szemeim fennakadnak, le is hunyom őket egy rövidke időre, viszont a másik nem hagy ebben, erősebben szorítja meg tincseim, melyek miatt kényszeredetten, de magamra pillantok, viszont csak elhomályosulva látom alakom. Szemeim könnyben állnak, csuklómmal mégsem hagyom abba a mozgást. Az erőmet elveszítem, nem bírom tartani magam, túl istenfeletti ez az érzés, így csak ekkor ölel magához, nehogy elboruljak, így ismételten egyenesbe állítva, s aprókat mozogva bennem, hogy ameddig csak lehet, elnyújtsa az orgazmust. Érzem, amint ő is megremeg bennem, ekkor pedig visszanyomja felsőtestem a pultra, s olyan gyors tempót diktál, amilyet még eddig nem jelenleg, én pedig csak újból nyögni tudok durva mozgásától. Belém engedi forró nedvét, élvezete minden cseppjét, melybe beleborzongok, furcsa, mégis imádom.

            Pihegve húzódik ki belőlem, én pedig megemelkedve a pultról fordulok vele szembe fáradtan. Elmosolyodva simít végig arcomon, majd csókol meg, viszont ez sokkal lágyabb, nem is húzza el, amolyan befejezésként szolgál.

            -           Azt hiszem, ideje megtisztálkodnunk – simogatja arcom, homlokunk is egymáshoz támasztva.

            Újabb csókért kapom el, majd még egyért és még egyért, mire elkuncogja magát, viszont magamhoz rántva mélyítem el csókunk, mintha sohasem tudnék betelni vele. Ebben a pillanatban így is érzek, nem bírok magammal, pedig éppen most elégített ki, mégis többet akarok belőle, folyamatosan ölelni és csókolni, hogy engedje, úgy szeressem, ahogyan csak akarom.

            -           Komolyan beszéltem, Tae, habár csábító lenne újabb körbe belemenni… - varázsolódik el egy szempillantás alatt és húzza végig hüvelykujját alsóajkamon. – Pedig mennyire ellenkeztél az elején. Szóval most már nem haragszol? Azt mondtad, ennyivel nem tudlak kibékíteni.

            -           Azt a csókra mondtam – harapom be alsó ajkam, mely sarkában még ott van ujja, így kihasználja az alkalmat, hogy kiszabadítsa párnám saját fogságomból.

            -           Milyen szemtelen vagy! – húzódnak vigyorra ajkai, majd újból összeforrunk, szorosan öleljük egymás meztelen testét.

            -           Egyébként, még beszélnünk kell, úgyhogy… igazad van, zuhanyoznunk kellene – húzódom el tőle, ő pedig csak fejét rázza, de a mosolya törhetetlen. – Egyelőre nem szeretnék másra gondolni – fogok kezeire és úgy húzom magam után a zuhanyfülkébe.

            Megnyitjuk a vizet, benedvesítjük bőrünket, megtisztogatjuk az izzadságtól és a kissé ragacsos részektől, amik inkább rajtam találhatóak. A tusfürdővel bekenjük egymás testét, viszont próbáljuk nem elragadtatni magunkat, ami elég sokszor nem sikerül, főleg, mikor felkap ölébe, úgy támasztja testem az üvegfalnak, s hívja táncra nyelvem, de nem teszünk semmit, mindössze kiélvezzük a kettesben eltölthető perceket, amikor senki más nem zavarhat be.

            Habár hiába hintem el, hogy szeretem, továbbra sem mondja ki, viszont érezteti velem, így csak hosszú-hosszú percek múltán kerülünk ki a fürdőszobából, majd fekszünk be az ágyba, hogy kipihenjük a nap fáradalmait, s az elmúlt egy-két órát. Nem lenne ellenemre, ha gyakrabban kérne ilyen módon bocsánatot, igazán tetszett, habár a hajhagymáim még mindig sajognak, mindenesetre nagyon élveztem, imádom, amikor előtör belőle ez az oldala, akit megismertem a legelején. Együtt vagyunk, mégsem változott meg teljes mértékben, ennek pedig örülök, hiszen nem hagyta el magát azért, mert itt vagyok mellette. Közel bújok hozzá, úgy ölelem át továbbra is meztelen testét, ugyanis egyikünk sem öltött magára új ruhát, amit nem is bánok. Így szeretnék hozzábújni.

[19/25] Stalker with love [2.évad]

Cím: Stalker with love – 2.évad

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Taehyung, Jungkook, Jimin, Seoyun

Páros: VKook

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: AU, bdsm

Leírás: Taehyung huszonhét éves korára végül újból megtalálta a szerelmet, melynek látszólag csúfos vége van. Mit fog kezdeni a történtek után? Hogyan fog túllépni az egészen, ami pedig a legfontosabb… túl fog egyáltalán?

Megjegyzés: Sziasztok! ^^ Éééés végre betartottam az egy hetet! Remélem, tetszeni fog! ^^

 

Jungkook hamarabb felkel, mint én, s bár nem szeretne felkelteni, mégis sikerül neki, mivel apró, de annál érzékibb csókot nyom homlokomra. Fáradtan pislogok rá, ő pedig elmosolyodva simít végig hajamon, majd indul is dolgozni, engem pedig újból elnyom az álom. Már fényesen süt a nap, mikor ismét felébredek, s nagyokat nyújtózok a takaró alatt. Furcsa mód legyek akármennyire felzaklatva, Jungkook mellett mindig jól tudok aludni, ami a jelenlegi körülményeket nézve nagy szó.

            Felkapok magamra egy kényelmesebb ruházatot, majd lemegyek a konyhába, hogy megreggelizzek, viszont nincs sok dolgom, Seoyun rendelkezésre áll és pillanatok alatt összedob nekem valami finomságot. Természetesen beállok mellé segíteni, amit először elutasít, majd végül elfogadja, hogy nem tud lebeszélni róla. Hálásan mosolyog, s így egy kisebb beszélgetésbe is elegyedünk, kérdezget elsősorban a főzési tudományomról, hogy kitől tanultam, végül valahogyan áttérünk a kapcsolatomra, így most már ő is tisztában van vele, hogy igen, a ház ura megállapodott végre egy ember mellett. Sikerül is megmagyaráznom neki, hogy mi is a helyzet, hogy ez most tényleg komoly, nem úgy, mint az előzőek, s nagyjából meg is érti. Úgy tűnik, neki úgy jött le az egész, hogy Jungkook állandóan váltogatja a partnereit, de közben mégis kicsit hosszabb ideig szeret együtt lenni eggyel. Meg tudom érteni a feltételezést, elvégre annyit látott, hogy mindig más mászkál a ház falai között. Azt is megtudom, hogy elsőre azt hitte, én is ugyanolyan futókaland leszek, de ő is látja, hogy az én esetemben többről van szó, ettől pedig sikerül feldobnia a napom.

            Mivel nem futok össze Jiminnel sehol és azt is megtudom, hogy még nem járt a konyhában, egy tálcára összekészítek neki is egy adag ennivalót, majd így indulok az emeletre, hátha csak a szobájába van zárkózva, magába roskadva. Feltételezésem nem csal, halkan bekopogok, végül benyitva látom, amint az ágyon kuporog magzatpózban, engem meglátva pedig nagy szemeket mereszt rám. Megkönnyebbülten engedem le vállaim, ahogy tudatosul bennem, bizony nem szökött meg az éjszaka folyamán, így boldogabban ülök le vele szemben, majd csúsztatom hozzá a tálcát.

            -           Hogy érzed magad? – indítom meg a beszélgetést, míg ő nekilát a falatozásnak. – Tudtál aludni?

            -           Nem – dörmögi. – Bár jobb itt, mint otthon, ahol… bármikor megtalálhat.

            Nem szólok többet, megvárom, míg befejezi az evést, majd elhúzva tőle a tálcát, beülök mellé, amitől összehúzza magát, kissé rémülten néz rám, de nem érdekel. A háttámlának dőlve kényelmesen helyezkedem el egészen közel hozzá. Azt akarom, hogy megszokja a közelségem, hogy tudja, bennem megbízhat.

            -           Tőlem nem kell félned – mosolygok rá bátorítóan. – Tudod, azon gondolkodtam, hogy talán kellene neked keríteni egy pszichológust. Ne érts félre, tudom, hogy milyen vagy, azt is, hogy nem vagy őrült, de ha benned évek óta ilyen szinten dúl ez a hogyan is nevezzem… zaklatottság, hogy nem lehettek együtt Jungkookkal, akkor szükséged lenne rá. Emiatt csináltál ennyi ostobaságot az utóbbi időben. Ha átgondolnád…

            -           Nem akarom – vág közbe, én pedig mélyet sóhajtok. – Tudod, kicsit olyan érzésem van, mintha te loptad volna el tőlem, mivel én ismertem hamarabb, én voltam vele együtt már öt éve is, de tudom, hogy ez nem ér semmit. Nem szabadna így éreznem, de mégse tudok ezen változtatni. Majd idővel megszokom, ettől függetlenül nem kell pszichológus, majd… nem tudom…

            -           Jól van, akkor majd enyelgünk a szemed előtt, hátha hozzászoksz – kuncogom, mire fintorba húzódnak arcizmai. – Csak vicceltem! – mentegetőzöm, de azért továbbra is vigyorgok.

            -           Lehet, mégis szükség lesz orvosra ezek után, ha megteszitek.

            -           Pedig nem garantálhatom, hogy nem fogsz látni semmit – vonok vállat, neki pedig továbbra is nemtetszése kiül arcára. – Azért vagyok most itt igazából, mert a történtek után mi is azt beszéltük, hogy jobb lenne, ha mellette lennék, amíg nem csillapodnak a kedélyek, most meg te is ugyanezért vagy itt. Mondhatjuk, hogy ez egy biztonsági ház. Nem, nem is ez a megfelelő szó rá, nem is tudom, egy őrzött, vagy inkább egy zárda, mert nem mehetünk a városba, nehogy Yoongival összefussunk. Szerinted ki tudnám ütni? Nem, ez nem az én feladatom, csak szépen, csendben, nyugis körülmények között kell ezt lerendezni.

            -           Te még mindig ugyanolyan hülye vagy, mint régen – morogja, majd egy mélyet sóhajtva, ellazulva fordul felém testével és dől neki kényelmesen a háttámlának, én pedig elmosolyodom szavai hatására. – Nem is csodálom, hogy Jungkookot is sikerült megtörnöd, amilyen személyiséged van.

            -           Ezt bóknak veszem.

            Először sikerül mosolyt kicsalnom belőle, ez pedig boldogsággal tölt el. Sikerül ellazítanom, biztonságot nyújtanom számára, s még jobb kedvre is tudom deríteni, ettől többre pedig nincs is szükségem. Ha már velem elvan, akkor Jungkook nem fog gondot okozni. Jelenleg nem fogom zavarni, mivel dolgozik, miattam pedig nem szeretném, hogy megint félbe maradjon, egyébként is biztosan vannak még beütemezve tárgyalásai mára, ezért nem szeretném zaklatni. Majd estefelé ráérünk beszélni, hogy mi a helyzet, hogyan tovább, addig is gondoskodom az exemről.

            -           Nem szerettem volna kutakodni, de az este láttam, hogy Yoongi hívogat. Miért nem veszed fel?

            -           Nem akarok beszélni vele. Nem olyan, mint Jungkook, hogy ki tudná nyomozni, hol vagyok, de még a hangjára se vagyok kíváncsi. Rosszul leszek tőle.

            -           Tetszett? – kérdezem váratlanul, mire meglepetten húzza fel szemöldökeit, majd lesütve szemeit adja meg a választ.

            -           Csak annyira, hogy összejárjunk, többet nem akartam, ahogyan ő sem.

            -           Elképesztő! – pislogok nagyokat, amivel értetlenségét váltom ki. – Te hogy vagy képes csak így belevetni magad egy ilyen személlyel kalandba? Bezzeg, amikor én akartam, nem jött össze, mert ott volt Jungkook, de ez lényegtelen, egyébként se lettem volna rá képes. Szóval sok egy éjszakás kalandod volt?

            -           Jungkook is összefeküdt pár fickóval előtted és előttem is már, akikkel nem gondolta komolyan. Miért lettél ilyen izgatott ettől?

            -           Szóval voltak – adom meg magamnak a választ, ő pedig csak fejét rázza. – Milyen férfi lett belőled! Nem is tudom, miért gondoltalak kisangyalnak. Jobban megnézve, sugárzik rólad, hogy vevő vagy az ilyenre.

            Kisebb vitába elegyedünk arról, miszerint milyen is ő valójában, de nem tud átvágni, már lebuktatta magát, hogy a szakításunkat követően voltak neki mások is. Ki gondolta volna, hogy ilyen lesz? Azt hittem, ha már ennyire odavan Jungkookért, akkor van annyira kitartó legalább, hogy Yoongin kívül mással nem fekszik össze, de ezek szerint mégis. Nem mintha lenne beleszólásom, sőt, meg tudom érteni, elvégre elég szemrevaló, bárkinek megtetszene, de akkor sem hittem, hogy a jövőben ilyen lesz, aki könnyen enged idegeneknek is. Biztosan ki volt éhezve, amíg nem lehetett a szerelmével, ráadásul engem is elhagyott, így hozzám sem fordulhatott már, pedig míg nyugodt szívvel csalt, ezt csinálta. Igaz, egyre inkább elhidegült tőlem, láttam rajta, hogy annyira nem fűlik a foga hozzám, de akkoriban még csak nem is sejtettem, hogy azért, mert más tetszik neki. Ha arra gondolok, hogy nem is rám gondolt közben, mikor én támaszkodtam felette, fájdítja a szívem, de ez már a múlt, nem éri meg foglalkozni vele.

            Együtt visszük le a tálcát a konyhába, ahol Seoyun már az ebéden dolgozik, viszont így is elveszi tőlünk a koszos tányérokat, hogy ő takarítsa el. Kihasználom, hogy csak a mosogatóba rakja a tányérokat, és míg odafordul az ételhez, beállok a csap elé és nekiállok a takarításnak. Hasznosítani szeretném magam, ha már itt vagyok, s ebben az sem gátolhat meg, hogy jelen pillanatban is helytelenítően rázza fejét a bejárónő. Jimin helyet foglal az étkezőasztalnál, látom rajta, hogy gondterhelt, nem tud magával mit kezdeni, de majd nemsokára a kezébe nyomom az egyik porolót, amit kikérdezek szépen, hol található a többi takarítóeszközzel együtt, és nekilátunk a ház feltakarításának. Elég nagy, úgyhogy időigényes és nem épp egy emberes munka, úgyhogy adok én neki feladatot, amivel el tudja terelni gondolatait.

            Minden úgy történik, ahogyan tervezem, így a legfelső szintről indulva már takarítjuk is a szobákat, felseperjük, felmossuk az ezt igényelő helyeket, a többit porszívózzuk, a szekrényeket leporoljuk. Úgy tűnik, Seoyunnak nem sok ideje lehet a ház karbantartására még a főzés mellett, elvégre az is elég sok időt igénybe vesz, bár a földszint határozottan ragyogóan néz ki. Bizonyára ez a munkaterületnek köszönhető, elvégre a tárgyalásokra érkező üzletemberek nem egy mocskos helyet szeretnének látni. Úgy vélem, arra a részre kellően odafigyel, de fel nem feltétlen jut.

            Ahogyan telik az idő, Jimin egyre inkább ellazul mellettem, s kezdi azt az érzést előidézni bennem, amit öt évvel ezelőtt is, tehát jól érzem magam a társaságában, nem érzek haragot, s sajnálatot sem. Az egyetlen, amire összepontosítok az a takarítás, amibe belefeledkezve egyszer csak hirtelen fordulva egyet, eltalálom az idősebbet a porolóval, egyenesen arcon találom vele. Kezeim szám elé teszem, ahogy ő is az érintett területre teszi övét, s először csak morog magában, végül egymás szemébe nézve egyszerre tör ki belőlünk a nevetés.

            Az ebédidő is elérkezik menet közben, így miután a legfelső szinttel pont végzünk is, az eggyel lentebbin hagyjuk a takarítószereket és eszközöket, hogy aztán magunkat is rendbe szedve térjünk vissza a konyhába.  Seoyun megköszöni a segítségünket, majd közli, hogy már evett, úgyhogy ő menne, ma még van egy kis dolga, feltéve, ha szükségünk van rá valami fontos ügyben, de ha a ház tulaja nem marasztalja itt, akkor én sem fogom. Mosollyal az arcán távozik, én pedig megterítek három főre, gondolván, majd szólok neki perceken belül, hogy jöhet, de amint a külső pultra éppen átpakolom az ételeket, hogy onnan könnyebben elérhető legyen, gondolataim személye már be is lép. Ezek szerint a bejárónő még utoljára bement hozzá.

            -           Már tálalok, ülj csak… - szólnék, hogy foglaljon helyet, majd én megcsinálom a többi apróságot, amit még kell, hogy végre ehessünk, viszont mielőtt be tudnám fejezni, mellém ér, kezeit derekamra helyezi, és fülem mögé csókol, amitől automatikusan átjár a borzongás, s egy pillanatra le is hunyom szemeim, majd csak aztán realizálom, hogy mit művel. – Jungkook, te mit… - fordulok vele szembe, ő pedig ártatlan szemekkel mered rám, továbbra is rajtam tartva kezeit. – Csak ülj le! – köszörülöm meg torkom, mivel elég zavarban érzem magam, hiszen tudom, hogy mögöttem az étkezőasztalnál ott van Jimin.

            Párom bólint, majd elengedve egyik kezével egészen hozzám simul, én pedig megfeszülök. Oldalra pillantok, mit művel, így elcsípem, amint Jiminre néz túl sokatmondó szemekkel, s közben lecsíp a sült húsból egy apró darabkát, melyet szájába véve folyamatosan a másikat nézve rágcsálja el olyan szexisen, mint ahogyan még talán sosem láttam. Menet közben visszaegyenesedik, az én tekintetem is fogva tartja egy rövid ideig, majd ezúttal nyakamra nyom egy elég hangosan cuppanó csókot, csak ezután tesz egy lépést hátra, miközben ujjairól szopogatja le a hús zsírját.

            -           Finom! Seoyun ismét kitett magáért – mosolyogja, majd megkerülve a pultot már megy is a megszokott helyére.

            Hitetlenül pislogva fordulok utána, de egy szó sem jön ki a torkomon. Tudom, hogy azt mondtam Jiminnek, elkerülhetetlen, hogy lásson a kettőnk kapcsolatából bármit, viszont ez nem véletlen megmozdulás volt. Még szerencse, hogy úgy terítettem meg, ahogyan szoktunk ülni, egymással szemben, viszont az exem magam mellé ültettem. Így esetleg korlátozni tudom a fiatalabbat, ha elszaladna vele a ló.

            Kiteszem az asztalra kisebb adagokban az ételt, hogy szervírozhasson mindenki magának. Egy-egy tál rizset is leteszek mindenki elé, majd végre helyet foglalok én is, így nekiláthatunk a falatozásnak. Kinézek magamnak egy szimpatikus darab húst, majd már nyúlok is érte a pálcikákkal, viszont amint elérem, a velem szemben ülő is arra teszi övéit. Próbálok szépen pislogni rá, hogy adja nekem, viszont ez idő alatt gyorsabban cselekszik, elveszi a finomságot előlem, viszont meglepő módon az én rizsemre teszi, nem a sajátjára, amire már hálásan mosolygok.

            -           Úgy hallottam, takarítottatok – szólal fel egy falat rágcsálása közben.

            -           Ha már mindketten rajtad élősködünk, akkor valahogyan meg kell hálálni – vonok vállat.

            -           Már mondtam neked, hogyan hálálhatsz meg bármit nekem – vet rám egy pajzán mosolyú pillantást, én pedig félrenyelem az éppen megrágott darab ételt, így köhögve ütögetem meg mellkasom.

            Szemem sarkából látom, amint Jimin megnyalja ajkait, majd azokat összepréselve nyúl poharáért, melybe öntöttem már vizet, mielőtt a harmadik fél is megérkezett volna. Rendbe szedem magam, úgy nézek fel a velem szemben ülőre, aki önelégülten mosolyog rám, viszont pont elcsípem, ahogy tekintetét elveszi a mellettem ülőről. Gyanúsan méregetem, azt akarom, hogy szavak nélkül is lássa, nem tetszik, amit csinál. Alapvetően nem lenne bajom vele, tudom, hogy tud ilyen is lenni, de ezt szándékosan teszi, tetszik neki, hogy ez nincsen az idősebb ínyére.

            -           Szóval meddig jutottatok?

            -           Csak a legfelső szinttel végeztünk, de majd folytatjuk ebéd után, és meg ne szólalj! – tartom fel mutatóujjam, mire mind a ketten meglepetten néznek rám, erre viszont szükség volt, ugyanis már megint egy lopott pillantást vetett a másikra, majd már nyitotta is száját, hogy mondjon valamit, én pedig biztos vagyok benne, hogy már megint valami kétértelmű elszólást szeretett volna elejteni vagy bármi hasonlót, amivel felbosszanthatja a nem kívánatos személyt. – Csak egyél!

            Hosszasan néz szemeimbe, majd ismételten Jiminre, akire ekkor én is vetek egy pillantást, s látom, hogy felveszi a kontaktust a fiatalabbal. Szinte érzem, ahogyan szikrázik a levegő kettejük között, Jimin részéről azért, mert kezd elege lenni a helyzetből, Jungkook részéről pedig az egész lénye, hogy egyáltalán meg kell tűrnie maga mellett. Szándékosan hangosan sóhajtva fordulok vissza az ételem felé, majd végre ők is újból nekilátnak, aminek rendkívül örülök jelen pillanatban. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy nem képesek egy picit egy levegőt szívni, legalább az ebéd idejére. Egész nap nem kell egymást látniuk, akkor tűrjék meg egymást. Biztos vagyok benne, hogy Jiminnek is lenne egy két szava a másikhoz, de tisztában van vele, hogy mennyi rosszat tett, ezért inkább lenyeli a sok piszkálódást, mindent, ami tulajdonképpen ellene irányul. Úgy érzem, két gyerek mellett vagyok, mivel Jimin is meghülyült az évek alatt és Jungkook sem sokkal különb jelenleg. Nem én vagyok a legidősebb, mégis úgy érzem, mintha több évet mondhatnék magaménak, mint ők együttvéve.

            Teli hasamra téve kezeim dőlök hátra a székben, majd elégedetten mordulok fel, miközben ők is lassan befejezik az étkezést, s örülök, hogy sikerült csendben végigülni.

            -           Ez nagyon finom volt – jelentem ki lehunyt szemekkel, s fejem is hátravetem.

            -           El kell ismerni, Seoyun profi ebben, de téged nem lehet überelni. Te finomabb vagy – támaszkodik meg könyökein, az asztalon, én pedig azon nyomban felkapom fejem és fülig pirulva nézek farkasszemet a velem szemben ülővel, aki először ártatlanul pislog rám, majd Jiminhez fordul. – Nem igaz, Jimin? Ó, milyen kár, hogy te talán már nem is emlékszel rá! – A szólított is felveszi a paradicsom színét, s ha azt hinnénk, ennyi volt, tévedünk. – Mai napig nem bírom megérteni, hogyan tudtad elhagyni, de ezért nem foglak leszidni, hálás vagyok érte, így legalább az én életembe került. Taehyung hűségesebb annál, hogy szakítson veled ilyen hülyeségek miatt, mint ami miatt te tetted. Várjunk, ez már a múlt? Nem kellene hánytorgatni? Milyen kár, pedig meg akartam köszönni! – Azzal feláll az asztaltól, mellém lép, én pedig nagy szemekkel, kimelegedve követem őt tekintetemmel.

            Váratlanul ér tette, ahogy egyik kezét a szék háttámlájára teszi, majd lehajolva hozzám másik kezébe veszi állam, úgy fordítja maga felé arcom, hogy megcsókolhasson. Szemeim először tágra nyílnak, majd szorosan hunyom le őket, füleim szinte már égnek zavaromban, s hirtelenjében annyira lesokkolok, hogy mozdulatlanná dermedek, így se nem viszonzom, se nem tolom el magamtól. Mindennek ellenére úgy mar ajkaimra, mintha képes lenne akár itt helyben leteperni, én viszont nem tudom elengedni a tudatot, hogy ki van mellettünk.

            Hallom a szék kitolódásának hangját, s ekkor végre Jungkook is elszakad tőlem, én pedig a pillanat hevében azonnal ránézek, viszont ő nem engem figyel. Jiminre kapom tekintetem, aki ajkait összepréselve, szemöldökét kissé összehúzva néz felváltva ránk.

            -           Ha enyelegni szeretnétek, szóljatok, és már itt sem vagyok – szólal fel most először, hangja pedig megremeg, biztosan majd’ megpukkad a féltékenységtől, amit valójában meg tudok érteni. – Legalább ne bámulnál állandóan közben… - dünnyögi el a végét, amire már felcsillannak szemeim, és mérgesen nézek vissza a fiatalabbra. Mi az, hogy Jimint bámulja, miközben engem csókolgat?!

            Jungkook oldalra lép és a külső pultnak csapja kezét, ahogy az idősebb megindulna el mellettünk, így viszont megreked, s kissé rémülten is néz vissza a másikra.

            -           Nincsen jogod arról véleményt nyilvánítani, hogy mit csinálhatok a saját házamban, főleg, hogy te csak egy megtűrt személy vagy itt, az is kizárólag Taehyung miatt, úgyhogy, ha rajtam múlna, már rég kidobtalak volna az utcára, onnantól azt csinálsz, amit akarsz. Nem érdekel, mi van veled, ezt jól vésd az eszedbe! Inkább légy hálás neki – biccent felém -, hogy most itt lehetsz, biztonságban, mert felőlem akár maradhatnál is szenvedni Yoonginál, ha már volt annyi eszed, hogy azok után, hogy tudod, mit tett velem, képes voltál összeállni vele és továbbra is aláfeküdni. Ez… szánalmas – sziszegi, Jimin arca pedig egyre fehérebbé válik. – Ha úgy tartja kedvem, akkor előtted fogom megdugni Taet… – jelenti ki, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, nekem pedig állam leesik, s fel is állok a székből, viszont nem jutok szóhoz, mivel folytatja -, mivel gyűlöllek! Gyűlölöm a napot, amikor megismertelek, gyűlölöm, hogy újra és újra rászedtél, hogy visszajöhess hozzám, és gyűlölöm, hogy vak voltam észrevenni, hogy miért csinálod ezt! Nem érdekel, mennyire fáj neked, mennyire szenvedsz, mert az a közelébe sem ér az én fájdalmaimnak! – Ekkor jobban kihúzza magát, még magasabbnak tűnik a másikkal szemben, amivel sugározza magából a dominanciát. Jimin sem meri megszakítani a szemkontaktust, gondolom, így is eléggé fél, hogy mi jön még, hát még, ha nem is tisztelné meg annyival, hogy ránéz! – Nem tudom, mivel váltottad ki a rokonszenvét és a sajnálatát, de az enyémet nem fogod. Felőlem tehetsz bármit, soha nem fogom megbocsátani neked, amit tettél.

            -           S-sajnálom…

            -           Ki mondta, hogy megszólalhatsz? – kérdez vissza ridegen, s még az én ereimben is meghűl a vér ettől a hangnemtől, ha még eddig nem lett volna elég félelmetes, amiket mondott. – Azt szeretném, ha Tae mellett lennél, amikor csak lehetséges, hogy lásd, mit nem fogsz megkapni soha és mit veszítettél régen, és már csak azért is végig kell nézned mindent, mert nem fogok miattad eltávolodni tőle, folyamatosan azon kattogva, hogy mi van, ha te is éppen kiszúrod. Azt akarom, hogy ránk nézz, hogy fájjon neked, amikor nem hozzád érek, mert nem fogok. Szívesen húznék be neked, de nem érsz annyit. – Azzal pedig fogja magát, elengedi a pultot, rám vezeti pillantását, majd lesüti szemeit, végül még utoljára a világ legnagyobb utálatával szemeiben néz rá az alacsonyabbra, s fordít neki hátat, hogy elhagyhassa a konyhát. Még az ajtóból sem néz vissza, célirányosan megy előre, gondolom, dolgozni.

            Jimin egész lényében remegni kezd, szemei könnyel telnek meg s vörössé válnak. Kezeit ökölbe szorítja, majd ajkait továbbra is összepréselve indul ki ő is a konyhából. Későn kapok utána, de sietős léptekkel a nyomába is eredek. A lépcsőfokokat kettesével szedi, felrohan a szobájába, én pedig alig bírom követni, olyan gyors, de sikerül beérnem, így nem tudja becsapni ingerülten az ajtót. Bemegyek hozzá, csendesen visszazárom a falapot, ő pedig magzatpózban helyezkedik el a földön az ágy végében. Fejét lehajtja majd már csak annyit látok belőle, hogy vállai rázkódnak, s ahogy leguggolok hozzá, meg is hallom hüppögését. Bármennyire is mondja, hogy nincsen szüksége pszichológusra, szerintem el kellene neki egy, elvégre ezt a zűrzavart egyedül nem fogja tudni magában rendbe tenni.

            Leülök mellé, nekidőlök az ágynak hátammal, lábaim felhúzom, így térdeimen támasztom meg kezeim. Nem teszek semmit, s egy szót se szólok, jelenleg úgyse tudnám megnyugtatni. Az a probléma, hogy még csak nem is tudnám mivel, hiszen Jungkook szimplán elmondta, hogyan érez, hangot adott a véleményének, s valójában nem csodálom, hogy rám nézve nem bírta állni a tekintetem. Ezzel még engem is megijesztett, ráadásul, amiket mondott engem is beleérte, ledöbbentettek. Tudom, hogy nem gondolta komolyan, ezért nézett rám úgy, ahogy, talán lelkiekben készül rá, hogy mérgesen nekiállok, de nem fogok így tenni. Teljesen jogosan tette, amit, nincs miért megszidnom. Jiminnek ettől nagyobb fájdalmat és leckét adni pedig nem lehet. Őt szereti, neki kell megmondania a magáét, elintéznie, hogy ne szeresse. Az én szavaim hatására ez nem fog változni, viszont ő nagyon jól tudja, mivel lehet a leginkább a másik lelkébe taposni, ezt meg is mutatta, de igaza van. Minden szava igaz volt. Jimin csak nekem köszönheti, hogy most itt van, ahogyan azt is, hogy meg van tűrve. Arról sincsen fogalma, hogy Jungkooknak mennyi fájdalmon kellett keresztülmennie, hiába ismeri a sztorit felületesen Yoongi által, így nem várhat együttérzést. Kissé olyan érzés, mintha ez nekem is egy lecke lett volna, hogy ne várjak el tőle semmit az idősebb irányába, mert oka van rá, miért ne tegyen így. Tulajdonképpen így nekem is magyarázatot adott mindenre.

            -           Megérdemeltem, tudom – szól tompán, mivel fejét nem emeli meg. – Nem kell itt lenned mellettem, hogy sajnálj vagy bármi más miatt, amiért most itt ülsz. Nem azért sírok, mert meg lennék sértve és igazságtalannak tartanám, hanem… csak fáj…

            -           Fáj az igazság? – próbálom kisegíteni, mire még jobban összehúzza magát. – Ne gondolkozz olyanokon, hogy miért vagyok melletted! Egyszerűen csak ilyen vagyok és kész. Fogadd el, ahogyan azt is, hogy Jungkook az ellentétem ilyen téren.

            -           Most miattam fogtok veszekedni?

            -           Ha veszekszünk az azért lesz, mert nem tudunk dűlőre jutni, megegyezni, mert más a véleményünk. Ettől függetlenül ez nem a te hibád. Egyébként is sokat vitatkozunk, de ez már természetesnek hat.

            -           Tényleg… szeretitek egymást? – emeli meg végre fejét és felém fordítva tekintetét, egyenest szemeimbe néz. – Kimondta? Hogyan… hogyan történhetett ez?

            -           Ó, Jimin, ez egy elég hosszú történet – nézek vissza rá zavart mosollyal. – Nehéz volt ez nekünk is, mivel én már akkor elmondtam neki, mit érzek, amikor veled először találkoztam itt. Elmondtam neki azt is, hogy te is szereted, úgyhogy már mindegy, ha azt is tudja, én hogyan érzek, és hát… utána nem vártam választ, fel voltam zaklatva, elmentem, így történt az autóbaleset. Ideiglenes amnéziám volt, minden kiesett arról a napról, viszont Jungkook még akkor is mellettem állt. Folyamatosan támogatott a maga módján, célzásokat tett rá, hogy több vagyok neki, de nem merte elmondani. Tudod, igazából én sose voltam vele együtt szerződéssel. Próbaidőt kértem tőle, mert te is ismersz, én nem vagyok ilyen. – Helyeslően bólint, s kíváncsian, könnyes szemekkel néz rám. – Két hetet kértem, hogy megismerjem, mit akar, de egész végig másképp bánt velem, mint ahogyan azt vártam, mert igenis utánanéztem mindennek és sokkal kegyesebb volt. Tulajdonképpen nem is bántott, hanem az volt a célja, hogy rávegyen, írjam majd alá, ezért nem vezetett bele mindenbe. Félt, hogy elutasítanám, viszont a napok teltével egyre inkább kiismertük egymást, már akkor sokat veszekedtünk, részben a szerelemről, bennem meg egyszer csak… megtört valami. Minél tovább erőltettem, hogy nem szerethetem, annál rosszabb lett az egész. Kedves volt, még az édesanyjával is találkoztam és ezért sem kaptam ki, sőt! Sok minden történt azalatt az idő alatt, én pedig kezdtem rájönni, milyen is ő valójában, mit próbál rejtegetni a világ elől, és megszerettem. Nem tudom, hogyan, csak úgy megtörtént, viszont ő is nagyon furcsán viselkedett a két hét lejártához közeledve. Még utána is próbálkozott, túlságosan akarta, hogy aláírjam, hogy mellette legyek, pedig megmondta, hogy volt olyan pont, hogy lemond rólam, mégse tett így. Folyamatosan mondogatta, hogy mennyi mindenben képezek kivételt az előzőektől, aminek örültem is meg nem is. Nem tudtam, hogy ettől tartanom kellene-e, de most már persze tudom, hogy nem. Mindegy is, lényeg a lényegben, hogy a balesetem után én hazamentem a szüleimhez, ő pedig utánam jött. Ott mondott el mindent, köztük azt is, hogy szeret, ami persze véletlenül csúszott ki a száján, de legalább kimondta. Erre akkor nagy szükségem volt. Azóta persze nem nyugodhatunk, állandóan van valami, ugyebár képbe jött Yoongi, most te is ismét, úgyhogy megértheted, hogy ki van készülve. Életében másodjára szerelmes, az első meg egy kudarc volt neki, egy rossz rémálom, amiből nem tudott felkelni.

            -           Annyira sajnálom… - motyogja újból, s szemeit is lesüti. – Soha nem fog megbocsátani nekem.

            -           Ezen most ne rágódj! Ő is feszült és te is. Ha segítesz Yoongival, biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten meg fog enyhülni feléd, viszont ehhez tényleg arra van szükség, hogy olyan dologban legyél a segítségére, ami számára fontos, a legfontosabb jelenleg. Nincsen kőből a szíve, tudom, hogy nem fog örökké haragudni, most csak a düh beszélt belőle, de hidd el, csak segítened kell. Ha helyrehozod a hibádat, akkor… való igaz, nem lehet, majd meg nem történté tenni a dolgokat, de meg fog enyhülni. Bízz bennem! – fogok vállára és bátorítóan szorítom meg.

            Hosszas másodpercekig csak néz maga elé, mélyen a gondolataiba merülve, én pedig nem fogom ebben megzavarni. Megvárom, míg feldolgozza ezt a sok új információt, elvégre most neki is nehéz lelkileg, s testileg is egyaránt. Meg kell birkóznia azzal, hogy a tükörben mit lát viszont, s közben a lelke is sérült. Remélem, hogy fel fog tudni épülni.

            Teljes testtel felém fordul, nagy szemekkel néz rám, én pedig kíváncsian pislogok vissza. Úgy néz ki, mint akiben felgyúlt a lámpa, s ennek hangot is kíván adni.

            -           Mi lenne, ha szerveznék egy találkozót Yoongival, de Jungkook menne el helyettem? Meg tudná lepni, nem lenne felkészülve erre, ezért talán egy picit be is lassulna, hogy feldolgozza a helyzetet. Úgyis Jungkook akarja elintézni, nem? Egy olyan helyre szerveznénk, ahol nem láthatják őket sokan, mivel nem lenne szép, ha a lapokban benne lenne, hogy egymásnak estek. Persze mi ott lehetnénk a háttérben vagy nem is tudom…

            -           Mernél beszélni vele?

            -           Naná!

            -           Akkor erről még megkérdezem Jungkookot.