[OS] Elrabolva ~YoonMin (+18)

Írta: Ayu

Jimin POV

            Az utolsó, amire emlékszem az az, amikor a fürdőszobám tükre előtt álltam és szembenéztem a tükörképemmel, majd mikor úgy éreztem, kész vagyok, az ajtó irányába indultam. Mindössze gyorsan magamra kaptam egy lenge pólót és nadrágot alváshoz, így már alig vártam, hogy bebújhassak a pihe-puha ágyamba, melyen jól elterülve mély álomba szenderülhetek.

            Legalábbis így szerettem volna.

            Felnyitom szemeim és körbenézek a sötét szobában, melybe zárva lettem. Fogalmam sincs, hol vagyok, ahogy arról se, hogyan kerülhettem ide. Még tisztán emlékszem, amint a fürdőszoba kilincse után nyúltam, de aztán hirtelen nem kaptam levegőt és minden elsötétült a szemeim előtt, majd mikor felkeltem, már itt találtam magam egy idegen helyen, egy idegen ágyon fekve.

            A párnák között ülve az ágy végében magzatpózban vártam, hogy mi fog történni. Megmozdulni nem mertem, nem volt hozzá bátorságom, hiszen ki tudja, mi leselkedik rám odakint. Vajon figyelnek? Vajon vannak kamerák felszerelve? Ki hozott ide? Miért pont engem? Mi folyik itt? Miért jó ez bárkinek? Nem tettem semmi rosszat, így egyáltalán nem látom értelmét annak, hogy ilyen körülmények között kelljen lennem. Akárhogy is pörgetem az agyamban a dolgokat, senki nem jut eszembe, aki ilyen módon képes lenne ártani nekem. Egyik ismerősöm ellen se léptem olyan szinten semmit, hogy így alakuljon az életem.

            Mély levegőt veszek, miközben kezdek kicsit lenyugodni, a testhőmérsékletem is kezdi visszanyerni a normális szintet. Szinte már kezdek beletörődni a sorsomba, hogy ezen nem fogok tudni változtatni, hogy itt ragadok.

            A falapú ajtó nyekeregve nyílik, miközben kintről, a túloldalról egy vékonyka fénycsík süvít be a szobába, életet nyújtva az eddigi sötét, horror hatású helyiségbe. Egyre szélesebbre tágul, míg nem egy férfi árnyéka töri meg teljes virítását. Szívem egy pillanat alatt ugrik mellkasomból a torkomba, ott dübögve tovább észveszetten, hogy már attól tartok, ki fog törni onnan. Szaporábban veszem a levegőt, miközben felnézek rá, hogy megnézhessem, ki is az, de a kintről bejövő fénytől alig látok belőle valamit.

-        Ideje volt felkelned – szólal meg először, mire hirtelen végigfut a hideg a hátamon. Ismerem. Tudom, ki ő, felismerem a hangját. – Hogy érzed magad? – lép bentebb, majd az ajtót háta mögött tartott kezeivel gondosan bezárja, nehogy véletlenül többet lássak a helyből, mint kellene. – Tudod, hol vagy? Tudod, miért vagy itt? – Szavaitól rendesen kiráz a hideg, de mindeközben mégse tudok már annyira tartani tőle, mint akkor, mikor még nem tudtam, ki is hozott ide.

Mély levegőt veszek és elengedem karjaimmal lábaim, hogy aztán felálljak, de mégse visz rá a lélek. Képtelen vagyok mozdulni, pedig nem kéne ettől a személytől félnem.

Min Yoongi.

A szomszédunkban lakik, aligha beszélek vele. Néha váltottunk néhány szót, meg aztán volt, mikor a szüleink összejártak és vagy nekem kellett hozzá, vagy neki hozzánk jönnie, akkor azokon a napokon többet társalogtunk, mint egyébként, de különösebben nem tartottuk a kapcsolatot. Megvoltunk mindketten a saját világunkban, és nem óhajtottunk befurakodni a másikéba. Bár, ha jobban belegondolok, feltűnt, hogy sűrűn lopva vet rám egy-egy pillantást, ha összefutunk valahol, vagy együtt vagyunk. Adnom kellett volna ezekre az apróbb jelekre?

-        Nálad? – teszem fel a kérdést, mire halk kuncogás hagyja el ajkait.

-        Már voltál nálunk, ezért már megbocsáss, de ez egy elég hülye feltevés volt – lép bentebb az ágy irányába. Le se merem róla venni tekintetem, legbelül szörnyen reszketek attól, mire készül.

-        Akkor nem tudom, fogalmam sincs. Az jobban foglalkoztat, minek hoztál el és… te betörtél a házunkba? – jut el tudatomig az egyik legfontosabb tény, mire ismét kuncogni kezd, majd megáll velem szemben az alvóhely végében. – Tudod, hogy ezért feljelenthetlek? Ez emberrablás és betörés és…

Egyik pillanatban még farkasszemet néz velem, a következőben nem ismerve kegyelmet, ugrik fel az ágyra és veti nekem magát, nyomban a csípőmön helyezkedve el, vállaimnál fogva pedig erőteljesen lenyom a matracba, hogy ne tudjak megfordulni. Egy meglepett nyögés hagyja el ajkaim, mire a beszűrődő holdfényben látom, amint felcsillannak szemei.

-        Hoztam neked egy kis meglepetést, de csak addig fogom használni, amíg teljes mértékben meg nem adod magad nekem – hajol le arcomba, végig bőrömre lehelve a szavakat, melyekkel jobban megrémít, mint kéne.

-        Szállj le rólam! – kezdek ficánkolni, de egy pillanat alatt emelkedik fel rólam ülő helyzetbe tornázva magát, majd farzsebébe nyúlva kihúz onnan valamit. – Te mit… - végig se tudom mondani a kérdést, kihasználva tétlenségem lefogja csuklóim, majd az ágy végében lévő rácsos részhez nyomja őket. Nyomban megérzem a hideg, fémes anyagot csuklóim köré tekeredni, mire ismét egy nyögés hagyja el szám, amit ő széles mosollyal néz végig.

Rángatni kezdem a kezem, próbálok tenni ellene, hogy ne legyen egy rohadt bilinccsel egy vadidegen házban, a szomszédom fogságában az ágyhoz láncolva, de sikertelenül járok. Akármit próbálok tenni, akárhogy húzom, rángatom, mint egy őrült, vagy kaparom, semmi sem segít.

-        Honnan van neked ilyened? Engedj el! Miért ilyen erős ez? – nyüszítem.

-        Elfelejtetted volna, hogy apám rendőr? Nem nehéz elcsennem néhanapján egy ilyet.

Tágra nyílnak szemeim, majd amint sikerül realizálnom a helyzetet, ajkaim is elnyílnak egymástól, s úgy nézek fel rá, a barna szemeibe, melyekben olyan tűz ég, mit nem mindennap látok. Lássuk csak, kezdjük sorolni a tényeket az elejétől kezdve mindent. Állandóan feltűnően bámul, majd veszi le rólam a tekintetét. Később betört a fürdőszobámba, majd valamilyen szerrel sikerült elkábítania, hogy aztán egy olyan helyre hozzon, amiről még mindig fogalmam sincs, hogy mi. Következőnek pedig kibaszottul megbilincselt és rám vetette magát!

Istenem! A szomszédom meleg! Hogy nem vettem eddig észre? Miért?

-        M-Miért épp én? – teszem fel hevesen dübögő szívvel a kérdést.

Látni rajta, hogy átgondolja a dolgokat, ahogy cikáznak a fejében a gondolatok, vajon, mit is kéne nekem mondania, végül egy apró vállrántással intézi el a dolgot, mire összevonom szemöldököm.

-        Már egy ideje kinéztelek magamnak. Vonzod magad után az emberek tekintetét, nem mondták még? – hajol vissza hozzám, de túl közel kerül ajkaimhoz, így akarva-akaratlanul, balra fordítom fejem összeszorított szemekkel, hogy véletlenül se érhessen hozzám ilyen módon, de erre csak egy felmordulással válaszol. – Tudod, nem szeretem az ellenkezést. Minél könnyebben megadod magad, annál jobban fogod élvezni – mosolyogja, miközben államra fog ujjaival és próbálja visszafordítani arcom magával szembe, de nem jár sikerrel. Minden erőmmel azon vagyok, hogy tegyek az ellen, amire készül. Nem, nem akarom, hogy hozzám érjen! Nem akarom, hogy bármit is tegyen velem, csak azt, hogy végre hazakerülhessek, hogy felébredhessek a saját ágyamba, arra gondolva, csak álom ez az egész.

Úgy tűnik, felhagy azzal, hogy a fejemmel bármit is kezdjen, így elengedi állam, mire egy alig észrevehető megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaim, csak sajnos túl hamar. A következő pillanatban már érzem is forró leheletét, majd puha ajkait nyakam érzékeny bőrén, melyre először csak egy csókot hint. Egész lényem beleborzong az érintésébe, mire összepréselem ajkaim szorosan lehunyt szemekkel, mintha ezzel csak el tudnám űzni őt magamról. Szeretném, ha már itt sikerülne valahogy félbe maradnia a dolgoknak, de hiába bármily imádságomnak, csak az ellenkezőjét érem el. Fogait belém mélyeszti, ezzel egy apró nyögést csalva ki belőlem. Azonnal alsó ajkamba harapok, hogy valamennyire visszafogjam hangom, ami több-kevesebb sikerrel, de összejön. A harapásai erőteljes szívásokba fulladnak, jól megkínozva mindenhol, áttérve torkom vonalára is, mire lehajtottam a fejem, hogy valamennyire gátoljam a hozzáférhetőségben.

-        Felesleges ellenkezned – morogja, majd a lenge pizsamaként szolgáló pólóm nyakába akasztva ujjait lassan lejjebb húzza a textilt, így tökéletes rálátása nyílik a kulcscsontomra, melyre úgy cuppan rá, mint pióca az emberre.

-        De én ezt nem akarom! – kezdek ficánkolni alatta, mint egy hernyó, próbálva megrúgni, de pont olyan szögben ül rajtam, hogy akárhogy mozdulok, az sehogy se lesz számomra kedvező. – Engedj el! – nyöszörgöm tovább rángatva bilincsbe zárt karjaim, de belőle csak egy kuncogást váltok ki ezzel a reakciómmal.

Nem értem továbbra sem, mivel érdemeltem ezt ki. Ha valóban többet érez irántam, ha ezt akarta már jó ideje, akkor megoldhatta volna finomabb módszerekkel is, nem kellett volna egy vadidegen házba hoznia úgy, hogy elkábít! Hihetetlen, sosem gondoltam volna, hogy ilyenekre képes lenne. Miért engem átkozott el így a sors? Én ezt nem akarom! Azt akarom, hogy hagyjon békén és haza tudjak menni! Igen, engedjen haza, különben ennek lesznek még következményei! Egyáltalán… egyáltalán mit is tervez pontosan? Ugye, nem? Nem, nem, nem, az nem lehet. Értem én, hogy játszadozni akar, de ne menjünk el a ló túloldalára! Viszont az, ahogy szívogatja nyakam, a kulcscsontom, és oldalam simogatja ujjaival, miközben én tehetetlenül rángatom karjaimat, hogy kiszabaduljak, csak az a gond, hogy ez nem épp egy játék bilincs, hanem kibaszottul igazi. Ebből nem lesz menekvés.

Folyamatosan a fejem rázom és nyöszörgök érintése alatt, de ő mintha meg se hallaná kínlódásom, sőt, talán még bátorítja őt.

-        Kérlek, engedj el! Nem teheted ezt! Nem engedem! Ez erőszaknak számít, felfogtad? Amint kiszabadulok innen, első utam a rendő… - Csak úgy szaladnak kifelé belőlem a szavak megállíthatatlanul, de ekkor váratlan dolgot tesz. Megemelkedik és arcom felé hajolva mélyen szemeimbe néz.

-        Az apám rendőr – jelenti ki hűvösen, amivel sikerül elérnie, hogy nagyot nyeljek, hiszen ekkor tudatosul csak bennem, hogy valójában nem érnék semmit azzal, ha feljelenteném nemi erőszakért. – Szerinted kettőnk közül kinek fognak hinni az őrsön? Sőt, el se kell mennünk odáig, hiszen apám mindent elintézne. Nem egy kisember odabent, hanem elég szép pozícióban áll, így simán el tudja simítani az ügyet – mosolyogja a végére, mire érzem, hogy szemeim csípni kezdenek a gyülemlő könnyektől.

Mélyen szívom tüdőmbe a levegőt, próbálva nem túl gyengének tűnni. Ha valaki előtt nem szeretnék sírni, akkor az ő. Nem, ez nem következhet be! Ezzel csak magamnak ártanék, nemhogy még segítenék a helyzeten. Ha már képes volt ilyen dolgokhoz folyamodni, ráadásul így megfenyegetni, akkor eléggé beteg elme, és egyáltalán nem fogja meghatni az, ha én az egész akcióját végigbömbölőm sírással fűszerezve. Még azt is kinézem belőle, hogy erre izgul fel.

-        Kérlek… - suttogom elhaló, remegő hangon, mire féloldalas mosolyra húzódnak ajkai.

-        Fogsz te még így könyörögni az éjszaka folyamán, csak nem azért, amiért most – jelenti ki, mintha csak az időjárásról beszélnénk.

Már épp készülnék, hogy valami frappánssal visszavágjak, ami mondjuk, amúgy se menne, hiszen eddig se hatottam rá semmivel, amikor egyik kezét bevezeti pólóm alá és azonnal rátalál vele bimbómra, majd hüvelyujjával masszírozni, dörzsölgetni kezdi azt, belőlem egy kisebb nyögést kiváltva. Rögtön összepréselem ajkaim és a plafont kezdem bámulni, oda erőszakolva tekintetem, mert valahogy késztetést érzek rá, hogy lássam őt, miközben engem kényeztet. Néha meg-megremegek az intenzív érzésre, amire még sose volt alkalmam, hogy megtapasztaljam, és nem gondoltam volna, hogy épp egy fiútól fogom ezt megkapni.

Egy lányt kéne gyorsan elképzelnem. Igen, az lenne a legmegfelelőbb, hiszen akkor talán, – ha már úgyse tudok mit tenni a történések ellen -, élvezném is a dolgot. Gyorsan végig is pörgetem a fejemben a lehetséges személyek listáját, de folyamatosan Yoongi ugrik be, egyszerűen képtelen vagyok közben másra gondolni. Ha egyszer egy pasi kényeztet, akkor nem fog menni, hogy odaképzeljek valaki mást, akinek az érintései és hangjai is teljesen másak.

Érzem, ahogy váratlanul ajkaival is az érzékeny kis kavicsomra tapad, és szívogatni kezdi azt, majd áttér a másikra is, hogy ugyanígy megkínozza azt is, amíg teljesen kemények nem lesznek. A baj ott kezdődik, hogy tényleg kezdem élvezni, érzem, ahogy nem csak itt, hanem ott lent is elkezdek keményedni annak hatására, hogy egy férfi kényeztet! Egy rohadt férfi! El se hiszem! Ez nem én vagyok, én nem… én világéletemben csak a nőkhöz vonzódtam, még csak meg se fordult a fejemben, hogy ne így lenne.

Végül elkezd lentebb haladni, folyamatosan erőteljesen szívogatva meg minden kockámat, míg nem eléri V vonalam. Megemelkedik, majd újból arcomba hajol, miközben ujjait nadrágomon keresztül fonja nemességemre, ezzel egy sóhajt csalva ki belőlem. Ahogy elnyílnak ajkaim, szinte azonnal kap az alkalmon, hogy birtokba vehesse azokat. Nem tétlenkedik, vadul mozgatni kezdi övéit enyémen, majd erőszakosan feszítve szét számat tör be oda nyelvével. Ekkor tudatosul bennem csak, hogy mit is tesz, és én, mint egy kuka csak hallgatok és tűröm, amit tesz velem. El akarom fordítani a fejem, szemeim szorosan összezárom, és nyelvemmel is azon vagyok, hogy kitoljam övét a számból, de erősebbnek bizonyul, így az utolsó mentőövemhez fordulok és ráharapok. Fájdalmasan nyög fel, mire megszorítja férfiasságom is, így én is hátravetem fejem, elengedve őt így a szenvedéstől. Szerencsémre nem hajol vissza további csókot kezdeményezve, aminek nagyon örülök, kivéve annak, ahogy újból felnézek rá, ő pedig alsó ajkába harapva néz le rám éhesen.

-        Tetszik, hogy ilyen kis vad vagy – vigyorogja. – Szeretek vadászni – hajol fülemhez, és körbenyalja szélét, majd ízlelőszervét, mintha az előbb mi se történt volna, bevezeti fülembe, mire nyomban elfordítom fejem, hogy kevésbé érje. A hűvös érzés, ahogy megcsap utána, kissé kellemetlen, főleg, hogy tudom, az az ő nyála. Undorodva húzom fel ajkam.

-        Én pedig nem szeretem, ha vadásznak rám! – vágom vissza, mire felnevet.

Nem reagál semmit, csak lentebb mászik, majd ujjait bedugva nadrágomba húzza azt le egy gyors mozdulattal rólam, így máris majdnem teljesen meztelenül fekszem alatta, hiszen alsónemű nincs rajtam, mert alváshoz nem szoktam felvenni. Sokkal kényelmesebbnek tartom a nélkül, de, ha tudom, hogy ez lesz, akkor inkább felkapok magamra valamit. Sőt, ha tudom, akkor be se megyek a fürdőbe… annyi mindent másképp tennék!

Szégyenlősen húzom fel lábaim, hogy amennyire csak lehet, takargassam magam, persze mindezt eredménytelenül. Arcom is olyan vörös színben pompázhat már, mint a paradicsom, így azt is próbálom takargatni, hogy felkaromba temetkezem.

-        Hogy is mondtad? Te ezt nem akarod? – Kihallatszik hangjából az, hogy mosolyog. Szinte érzem, ahogy szemeivel végigmér, felperzseli bőröm tekintetével. – Mit ne mondjak, nekem nem úgy tűnik. – Annyit érzek, hogy ujjai hosszom köré fonódnak, így újabb nyögést csalva ki belőlem, amit abban a pillanatban visszafojtok, ne halljon többet, mert tudom, hogy élvezi.

Lassan kezdi mozgatni kezét rajtam, finoman húzgálva a bőrt, elérve, hogy testemben végigjárjon a forróság, hogy elkezdjek belülről perzselődni. Lassan minden porcikámat átjárja az a kellemes melegség, és az az intenzív érzés, melybe folyamatosan megremegek. Akarva-akaratlanul vonaglok meg alatta, többért könyörögve, mert már kikészít ez a lassúság.

Élesen szívom be a levegőt, ahogy tudatosul bennem, mit is teszek, és, mire gondolok. Tudom, hogy már nemigen fogok tudni szabadulni tőle, de ameddig csak lehet, kitartok amellett, hogy küzdjek ellene, és ne adjam meg magam. A végsőkig küzdeni fogok! Nem akarom… jézusom, de nem!

Egyszer csak annyit veszek észre, hogy óvatosan beférkőzik a lábaim közé, majd leheletét érzem meg belső combomnál, amit csókokkal lep el, majd ott is szívogatni kezd, egyre bentebb haladva, a középpontomhoz közeledve, ahol még mindig kezével ügyködik rajtam. Hüvelykujját mindeközben makkomra vezeti, és ott kezd kényeztetni, ahogy körkörös mozdulatokat ír le. Ajkai ekkor elérik bejáratom, mire megfeszülök. Ez az a pont, ahonnan semmiképp nem szeretnék tovább menni. Az egy tiltott hely, legfőképpen számára! Mégse tudok semmit tenni ellene, nem is mozdulok, szinte szoborrá dermedek, ahogy nyelvét kidugva szájából kezd benedvesíteni körbe, hogy kellőképp síkos legyek számára. Egyre bentebb halad, míg nem ezt megelégeli, és ahogy megemelkedik, úgy húzza végig nyelvét nemi szervemen. Hátravetett fejjel sóhajtok fel hangosan, eszembe se jutva hirtelen, hogy ezt nem szabadna.

            Automatikusan fordítom tekintetem irányába, ahogy még mindig lábaim között ül, és lekapja magáról a pólóját, majd nadrágjával is így tesz. Gyorsan gombolja ki, majd húzza le a cipzárt, hogy aztán azt is az ágy mellé dobva ismét felém kerekedjen.

-        Remélem, most már nem fogsz harapni – jelenti ki, majd azt követően azonnal ajkaimra mar, tépi őket, de nyelvét még véletlenül se dugja át hozzám. Nagyon jól teszi, különben tényleg megint megharapnám. Arcom így is próbálom elfordítani, hogy szabaduljak tőle, de ő erőszakosan kitart és fordul velem. Mindeközben férfiasságát enyémhez simítja, így a csókba nyögök, váratlanul gyengülve el. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, egyik kezével továbbra is támasztja magát mellettem, a másikkal viszont combomra simít, majd azt levezeti bejáratomhoz, ahol körkörös mozdulatokkal közelíti meg a kis érzékeny pontot, mire összerezzenek és sikerül elszakadnom ajkaitól a sok fejrángatás következtében.

-        Ne! – kiáltok fel rémülten. – Ezt nem… ne… - lihegem mindhiába, mert a következő pillanatban már érzem, ahogy ujja eléri bejáratom és igen lassan, de egyre mélyebben elmeríti bennem, folyamatosan vizslatva szemeivel, mintha csak azt szeretné tudni, hogy jól vagyok-e, vagy fáj. Mit ne mondjak, kellemetlen, de ami a legjobban meglep, hogy egész jól tűröm az egészet. Arra számítottam, hogy annyira fog fájni, hogy elsírom magam, főleg, hogy ismerem magam, milyen tudok lenni a négy fal közé zárkózva, de nem így lett. Ahogy elkezdi bennem mozgatni egy szem ujját, már kicsit kellemetlenebbül ér, fel is szisszenek egy pillanatra, de hamar hozzászokom, ahogy a tempón is változtat. Próbálok minél jobban ellazulni, nem arra gondolni, hogy ez az egész úgy indult ki, hogy engem képes volt elkábítani és egy olyan házba hozni, ahol még sose jártam, hogy véletlenül se tudjam behatárolni, merre lehetek, és csak arra kellek neki, hogy istenesen megdugjon. Igen, mert valóban csak ezt szeretné, ő maga mondta, hogy már jó ideje kinézett magának, amit én figyelmen kívül hagytam, pedig az apró jelek valóban észrevehetőek voltak.

Végül csatlakoztatja az elsőhöz ugyanilyen odafigyeléssel a másodikat, melyekkel egy idő után ollózni kezd bennem, én pedig automatikusan nyitom szét lábaim nagyobb terpeszbe, hogy könnyebben hozzám férjen, hátha akkor könnyebben megszokom én is. Miután ezt megelégeli, a harmadik ujját is csatlakoztatja, amire már egyre sűrűbben veszem a levegőt, mellkasom csak úgy emelkedik és süllyed szaporán, miközben fejem hátravetem, szemöldök ráncolva tűrve az érzést.

-        Édes vagy, Jimin – suttogja, mikor kihúzza kellő idő után ujjait, majd merev tagját helyezi célba. – Mégis szörnyen mocskos. Ha igazán nem akarnád, akkor most nem lennék – ekkor lassan belém vezeti hosszát, amitől tágra nyílnak szemeim. Ez sokkal kínzóbb, mint mikor az ujjait használta. – benned – nyögi el a végét kéjtől csillogó szemekkel.

Kezeimmel az ágytámlaként szolgáló csöveket szorongatom, amik köré lettem láncolva. Már ugyan mindegy, hogy próbálok-e szabadulni vagy sem. Két oldalról is le vagyok fogva. A bilincs már rendesen szétmarta bőröm, ráadásul már ő is bennem volt, és, ha teszek egy meggondolatlan mozdulatot is, azzal nem csak neki teszek rosszat. Most már tényleg nincs visszaút, nem tudok menekülni, egyszerűen elkapott, levadászott, mintha csak egy olyan könnyűpréda lennék, és a magáévá tett.

Annak ellenére, hogy az elején azt hittem, kegyetlen lesz, és egyáltalán nem fog kímélni, vagy egyáltalán előkészíteni, vagy, ha igen, azt is durván, hogy fájjon… meglepő, hogy képes mégis várni arra, hogy megszokjam magamban méretét, lüktető férfiasságát. Furcsa, szokatlan érzés, nem gondoltam, hogy valaha is tapasztalni fogom, bár ez az egész éjszaka ilyenekből áll. Végül lassan megmozdul, mélyebbre hatol, de csak lassan, majd teljesen kihúzódik belőlem, ismét megcsinálva ugyanezt a mozdulatsort még párszor, de egyre gyorsabb tempóban, így én is egészen hamar hozzászokom az érzéshez. Megemelem csípőm, jelezvén neki, hogy mozoghatna gyorsabban, hogyha már idáig eljutottunk, akkor tegye is rendesen a dolgát és kínáljon fel számomra olyan élvezetet, hogy ne bánjam meg.

Ahogy egyre gyorsabban mozog bennem, légvételünk is úgy lesz szaporább. Néha nyakamra tapad és tovább kínozza foltosra bőröm, amikkel már így is tele van az egész testem nagyjából, így érdekes lesz kimagyaráznom a szüleimnek vagy akárki másnak, hogy mi történt velem. Persze, ezzel ő nem foglalkozik, csak tovább kínoz, majd pozíciót vált, lábaimat amennyire csak lehet, felhúzza, majd ő is másképp térdel fel, hogy mélyebben el tudjon merülni bennem, ezzel pedig egy olyan pontot talál el, mitől hátam ívbe feszül, fejem hátravetem, lábaim pedig még a lehetőnél is nagyobb terpeszbe húzom. Még jó, hogy könnyen hajlok.

-        Ez… ott… kérlek! – nyögöm felnézve rá csillogó, pirospozsgás arccal, mire ő széles mosolyra húzza ajkait.

-        Mondtam én, hogy fogsz te még könyörögni – kuncog, majd teljesíti kérésem és egy újabb lökéssel eltalálja bennem érzékeny pontom, amivel egy újabb hangos, kéjes nyögés tör fel belőlem. – Nem gondoltam volna sosem, hogy ilyen gyönyörű leszel közben – nyögi minden egyes lökés között, ezzel újból zavarba hozva, így jobbnak látom elfordítani fejem, hogy kevésbé lássa égő arcom, mire széles vigyorra vált mosolya. Belegondolva, hogy ő hányszor fantáziálhatott rólam, szörnyen zavarba hoz. Ki tudja, hányszor elégítette már ki magát rám gondolva, ha valóban már régóta kinézett magának? A fenébe is!

Ekkor megérzem ujjait újból a merev tagom köré fonódni, így teljesen kikészítve. Már az orgazmus határait súrolom, érzem, hogy nem kell sok hátra, ha így folytatja, és nem úgy tűnik, mint aki másképp kíván tenni. Kezét is egyre ütemesebben, gyorsabban mozgatja hosszomon, majd egy csókot hintve homlokomra, érzem, ahogy ő eléri a végső határait és belém engedi élvezetét. Minden porcikámmal beleremegek az érzésbe, hiszen nagyon furcsa, de mégis… mégis élvezem. Hátravetett fejjel nyögök fel az érzésre, majd tovább mozog bennem, kezével sem állva meg, egészen addig, amíg végül már én is el nem érem a csúcsot és nem robbanok alatta kéjesen nyögve nevét hosszan. Szám hatalmasra nyitom, izomgyűrűmmel rászorítok, a csövet olyan erősen szorítom, hogy kezeim már elfehérednek, míg hátam lassan egy szép hidat nem formáz. Kezére és hasfalamra folyik forró élvezetem, ami belülről is bizsergéssel, forrósággal jár át. Fel-felakadó szemekkel nyöszörögök érintése alatt, majd végül pihentebben engedem el magam. Ekkor kihúzódik belőlem és fáradtan, elnyűtten fekszik el mellettem. Várunk, míg légzésünk egyenletessé nem válik, majd egyszerre fordulunk egymáshoz.

-        Kend majd be a látszódó felületeket alapozóval, ha kimész az utcára, amúgy meg használj fogkrémet – jelenti ki, mintha mi se történt volna, én pedig tágra nyílt szemekkel nézek övéibe.

-        Most komolyan beszélsz?! – nézek rá hüledezve.

-        Netán azt szeretnéd, hogy mindenki a lila foltjaidat nézze? Bár, felőlem elmesélheted, milyen élményben volt részed – vigyorog, mire végre az én arcomra is egy széles vigyor terül szét.

-        Igazad van, majd elmesélem, hogy betörtél hozzánk és elhoztál egy idegen házba, hogy megerőszakolj. – Úgy jelentem ki, hogy végre őt is sikerül meglepnem. Valószínű, senki nem hinne nekem, nem is merném elmondani senkinek, de ez kikívánkozott.

-        Pimasz vagy – feleli. – Ez tetszik. – És így történt, hogy innentől kezdve akárhányszor átjöttek hozzánk, sokkal közvetlenebbek voltunk egymással, volt, hogy el is vonultunk a szülőktől egy gyors feszültség levezetésre. Ezen belül nem kell semmi komolyabbat gondolni, csak egyszer-kétszer kivertük egymásnak, meg hasonlók. Én is sokkal nyitottabb lettem felé, őt megismertem közelebbről, elmesélte, miért tervezte így, hol voltunk, mi volt a célja, hogy tudta, hogy a végére úgyis engedni fogok, és, ha tényleg igazán nem akartam volna, akkor egy idő után leáll, és nem megy el a végsőkig. Jobban belegondolva, tényleg jobban is ellenkezhettem volna, de már mindegy. Nem is bántam meg, viszont a foltjaimat elég nehéz volt kimagyaráznom. Végül kénytelen voltam hazudni, hogy van egy barátnőm, akit titkoltam, és nem szeretném bemutatni, amit a szüleim el is hittek. Yoongival megbeszéltük, hogy erről tartjuk a szánkat, és így végülis, boldogan éltük tovább az életünket, folytatva a sorsunkat, mely összeboronált minket. Nem jártunk, erről szó sincs. Csak barátok lettünk… extrákkal.

[5/?] House of Cards

Írta: Ayu & Hyo

Taehyung POV

            Szemeimet egy erősen ragyogó fénysugár világította meg, az ébresztett fel mély álmomból. Lassan nyitottam fel pilláimat, nehézkesen, mert úgy éreztem, mintha mázsás súly nyomná őket, nem engedve, hogy napvilágot lássak, mely megzavart az ablakon át betörve a szobába. Miért érzem magam ilyen fáradtnak, mikor az egész éjszakát úgy aludtam végig, mint akit fejbe lőttek? Olyan volt, mintha nem is álmodnék, mintha tényleg kiütöttek volna, vagy lehúztak volna a mélybe. Az ágy mágnesként húzott magához, így nyomott el végül az álom.

            Megdörzsöltem szemeim ökölbe szorított kezekkel, majd amint sikerült rendesen kinyitnom - pár pislogás után -, a szobával találtam szembe magam. Körbenéztem, de egyáltalán nem volt ismerős a hely. Vagyis, de, mert hasonlított ahhoz a kocsmához, ahová néha bejárok, de nem értem, mit kerestem itt reggel, mikor a saját ágyamban kellene felkelnem.

            Ekkor történt, hogy oldalra fordítva fejem egy mellkasig betakart hátán fekvő fiúval találtam szembe magam, aki nem volt más, mint…

-        Chim? – csúszott ki számon a neve, majd rögvest oda is kaptam kezem, hiszen nem szerettem volna felkelteni.

A mellkasa tökéletesen kilátszott, és, ha ez nem volna elég, a padlón szanaszét heverve pillantottam meg ruháinkat, így biztos voltam benne, hogy teljesen anyaszült meztelenül feküdt mellettem. Mégis miért? Mi történt, hogy kerültünk így össze?

Szemöldök ráncolva törtem a fejem a történteken, de csak nem jutottam dűlőre. Belefájdult a fejem, nem bírtam ép ésszel gondolkozni, mert az émelygés elvette a figyelmem a lényegről, így inkább felálltam, végig úgy mozogva, hogy véletlenül se keltsem fel, és felkaptam a padlóra dobált ruháimat, melyeket ismét magamra öltöttem.

Ha ő is meztelen… és én is az voltam…

Ekkor, akár a villámcsapás, úgy hasított fejembe a sok emlékkép a tegnapról, mikor találkoztunk, mikor eljöttünk a faluba, majd beültünk a kocsmába és addig ittunk, míg végül ide fel nem kerültünk. Igen, kikértem ezt a szobát, de szerettem volna vele lenni, szerettem volna a magamévá tenni, hogy úgy igazán kiélvezhessem a teste adta örömet. Ezért itattam le, amit mondjuk, egész jól bírok, hiszen nem emlékeznék akkor. Mondjuk így is sötét jó pár részlet, de a lényeg tökéletesen megvan. Sikerült elérnem, hogy nekem adja magát, ráadásul egyáltalán ne ellenkezett, ő is akarta.

Váratlanul dobbant nagyot szívem mellkasomban, ahogy megjelent lelki szemeim előtt az a kéjes arckifejezése, amint hátradobja a fejét, száját viszonylag nagyra nyitja, és szorosan összezárt szemekkel, szemöldök összehúzva nyög fel hangosan, azon a magas, mégis férfias, rekedtes hangján, ahogy csakis nekem élvez… egész lényemben beleborzongok. Azt hittem, hogy túl fogok rajta tudni lépni egy alkalom után? Hát, akkor rosszul gondoltam, frankón. Egyszerűen nem bírok betelni a látványával, nekem sokkal több kell belőle, én hosszú időkre a magaménak akarom tudni. Miért kell a másik királyságból származnia? Miért nem tartozhat hozzánk, Hwayaebe, hogy aztán valamilyen úton-módon, de a kastélyba áthelyezhessem, és így akármikor felhívhatnám magamhoz a szobámba észrevétlenül. A sors keresztbe tesz nekem, érzem.

Váratlanul jutott eszembe, hogy titkon elhoztam magammal azt a piros borítékot, melyet az egyik találkozásunk alkalmával még Chim elhagyott, de nem adtam vissza neki. Túlságosan hajtott a kíváncsiság afelé, hogy mi állhat benne. Viszont, ahogy pörögtek az események, teljesen megfeledkeztem róla. Ahogy beleolvastam már, láttam, hogy az egy szerelmes vers, de ki írt ilyesmit neki? Nem tetszik ez nekem. Jobb, ha úgy tudja, tőlem van, ha már így összemelegedtünk az éjszaka.

Ezeknek a gondolatoknak hatására indultam meg a ruhái felé és rejtettem a hanyagul összedobált darabok közé a kis borítékot, hogy megtalálja, és talán ne is tűnjön fel neki, hogy elvesztette. Bár, lehet, ezzel már rég elkéstem.

Így fogtam magam és távoztam a szobából, nem szerettem volna felkelteni azzal, hogy esetlegesen zajt csapok, hiszen olyan édesen aludt.

Jimin POV

Hiába mocorogtam, forgolódtam, csak nem találtam azt a kényelmes pozíciót, ami újra álmot hozzon ekkor még zárt szemeimre. Nem jellemző rám, hogy naphosszakat alszok és lopom a napot, most viszont ezt láttam a legideálisabbnak, de úgy tűnik, mégsem jött össze.  Hátamra fordulva nyitottam fel pilláimat, sütött a Nap, de sugarai már nem vakítottak az ablakon beszűrődve. Nagyot szusszantva ültem fel, de amint egyenesbe tornáztam magam, eddig soha nem érzett mértékű fejfájás tört rám, a gyomrom is, mintha készen állna, hogy saját maga vegye szemügyre a fehér ágyneműt, amilyen hirtelen ültem fel, olyan hévvel huppantam vissza a tollal töltött nagy párnára. Nem, biztosan nem azért fáj a fejem ennyire, mert túl gyors mozdulatokkal ültem fel. Megesik, de ez a borzalom más miatt telepedett rám. De miért is?

Fejemet kezeimmel fogtam közre szemeimet összeszorítva és felszisszentem az újonnan érkezett fájdalom adagra, hogy egy pillanatra se felejtsem el, mi is a helyzet. Túl sokat vacsoráztam volna előző este? Nem mintha lenne emlékem arról, mit is ettem. Nem mintha bármilyen emlékkép lenne az egész estémről!

Várjunk csak.

Szemeim kipattantak és bár a fejem változatlanul sajgott, alkarjaimon támaszkodva néztem végig a helyiségen, amiben épp tartózkodtam. Nem az én szobám, ez egyszer teljesen biztos. Hiába próbáltam evidens kérdésekre válaszolni, hogy kerültem ide, mit csináltam itt, miért nem emlékszek szinte semmire, ami azután történt, hogy leszállt az éj, választ nem sikerült találnom. Ismét felültem és lerántottam magamról a fehér takarót, hogy kiszálljak az ágyból, ám saját magamat ijesztettem és leptem meg azzal, hogy láttam, mindennek tetejében még meztelen is vagyok. Na jó, mégis mi az isten folyik itt?! Lányos zavaromban burkoltam magam vissza, mint egy kis kukac, kezdtem megijedni, netán elraboltak?!

Egyedül voltam a szobában, mégsem tűnt úgy, mintha bezártak volna, és legnagyobb szerencsémre a ruháim is mind megvoltak egy kis széken, nem messze az ágytól, amin ébredtem. Ebben a kis időben már sokadszor ültem fel, ezúttal viszont ki is szálltam az ágyból változatlanul a takaróba burkolózva. Imbolyogva indultam meg a ruháim felé, élesen szisszentem fel, mikor a fejfájás szinte kettéhasította a fejem, egy nagyon rövidke időre meg is feledkeztem róla, hirtelen lett nagyobb problémám is.

Elbotorkálva hanyagul lerakott ruháimhoz egy piros borítékot véltem felfedezni. Hirtelen eszembe jutott az, amit az egyik szolgáló adott, nem volt alkalmam elolvasni, hiszen valahogy sikerült elhagynom. Csak reménykedni tudok, hogy semmi olyasmit nem tartalmazott, ami nem lenne jó hatással rám, ha valaki illetlen kezébe jutna, bár nem mintha okot adtam volna arra, hogy bármi gyalázatosat rám fogjanak. Megfordult a fejemben, mi van, ha ez az a boríték, amit elhagytam. Nem tudom, ennyi idős fejjel illik-e még hinni a csodákban.

Fontosabbnak láttam először magamra ölteni ruháimat, hiszen most még egyedül vagyok itt, ez bármikor változhat, így jobbnak láttam felöltözni. Minden mozdulat szinte fájt, sajogtam tetőtől talpig, a hátsó felemről nem is beszélve. Egyre jobban kezdtem aggódni, mégis mibe keveredtem?

- Átkozott fejfájás... - sziszegtem, amint a vörös borítékkal együtt lehuppantam az ágyra, ami látszólag eléggé megviselt volt, minta egész éjszaka ugrándoztak volna rajta.

Még mielőtt ennek is nyoma veszne, kinyitottam, hogy megnézzem, mi is áll benne. Kis arany színű csík jelezte hol nyílik, pont annál, mint amit előzőleg kaptam. Nem létezik, ez lenne az?

Óvatosan feltépkedtem, hogy ne sérüljön ami benne van és kinyitottam. Fehér papírt rejtett benne, nagy valószínűséggel nekem szánt szöveggel.

"A kártyavár szíve mi volnánk

Közeledik a vég, tudjuk mindketten

A kártyavár bolondjai mi volnánk

Hiú álmokat kergetve maradunk egy helyben

Mintha a mai lenne az utolsó nappalom

Mintha nem lenne következő alkalom

Ami nem te vagy, nekem nem szúr szemet

Minden más csupán koromsötét képzelet

Mint egy rossz szokás, nem vagyunk rá képesek

Bár én még remélek, tedd össze a két kezed

Minden rendben, ha együtt vagyok veled"

Némán néztem a sorokat. Nem tudtam hová tenni az igényes szavakat, nem értettem kristálytisztán, ki az és mit is szeretne pontosan.

- Bár én még remélek, tedd össze a két kezed, minden rendben, ha együtt vagyok veled... - olvastam fel magamnak újra az utolsó sorokat, ezúttal hangosan, bár rajtam kívül aligha hallhatta más. Kicsit helyezkedtem, hiszen a fenekem jelen pillanatban ülésre alkalmatlan volt, próbáltam valami tűrhető pozíciót találni és jobb kezemmel lüktető halántékomat kezdtem dörzsölni, míg a másikban a kissé gyűrött papírlapot tartottam és bámultam szótlanul. Van valaki, akit eddig figyelmen kívül hagytam? De mégis kicsoda? Ez az egész helyzet egyre furcsább és kesze-kuszább, de valami sajnos azt súgja, messze még a vége.

Taehyung POV

Értelemszerű.

Mivel itt meglehet szállni, ezért adnak ételt is, nem csak egy sima italos kocsma ez, így én lovagias módon kértek két adagnyi reggelit, melyet tálcán cipeltem a szobánkhoz, melyben tudtommal még ott kellett tartózkodnia Chimnek is. Remélhetőleg felkelt már, de ha mégse, az se baj, hiszen akkor legfeljebb finom illatokra kelhet, ahogy ágyba kapja a reggelijét. Elvégre is egy kis egyszerű koldus vagy akárki, nem részesül ilyen kiváltságokban, hogy megtapasztalhassák, milyen is a legnagyobbaknak, a magas rangú nemeseknek… egy hercegnek.

Széles mosollyal ajkaimon nyitottam be a kis helyiségbe, ahol egy kíváncsian csillogó szempár fúródott szinte azon nyomban enyéimbe. Egy pillanatra nagyot dobbant a szívem. Határozottan nem múlt el az a vonzás, amit az irányába éreztem. Ah, pedig, ha erre véletlenül fény derül, akkor abból hatalmas baj lehet! Bizonyára őt kivégeznék, de még az is benne van a pakliban, hogy engem is, hiszen a leendő uralkodó nem lehet identitászavaros. Pedig én nem érzem úgy, hogy az lennék, szimplán csak kíváncsi természet vagyok, aki mindent ki szeretne próbálni az életben, mert, ha bármit kihagyok, akkor azt biztosan bánni fogom idővel, hogy akkor anno, mikor megtehettem volna, miért nem tettem. Mindig élni kell az épp felkínálkozó lehetőséggel.

-        Szép jó reggelt, ChimChim! – lendültem bentebb, majd nyomban helyet is foglaltam mellette, letéve közénk a tálcát. – Gondoltam, éhes leszel. Na, meg persze, jót fog tenni egy kis étel a tegnapi ivászat után. Elnézésedet kérem, ha kissé túllőttem vele a célon, de szeretek felönteni a garatra – magyaráztam enyhén előre dőlve, bocsánatom jeléül, mire ő édesen emelte meg kis húsos ujjait és legyintgetni kezdett felém.

-        Nem kell bocsánatot kérned, csak ne hajolgass így előttem! – kuncogta zavarában, ami zene volt füleimnek. Eszembe juttatta az éjszakát, az akkori magas hangját, ahogy a kéjtől elveszítve eszét nyögött fel. – Én szerettem volna inni, csak nem gondoltam, hogy… végül ennyire sok lesz, de annak ellenére egész jól érzem magam, köszönöm, de nem kell aggódnod értem – mosolygott ártatlanul.

-        Megértettem, de akkor viszont muszáj leszel ezt mind kivégezni! Lakjál jól aztán, ha már útra késznek érzed magad, akkor hazakísérhetlek – ajánlottam fel ötletem, mire egy pillanat alatt szállt ki a vér az arcából. Teljesen elhűlve pillogott maga elé.

-        Tessék? – nézett végül szemeimbe. – Nem, egyáltalán nem szükséges ezt tenned, hazatalálok magamtól is. Na, meg aztán biztosan téged is türelmetlenül várnak már otthon, szóval nem kell ennyire készségesnek lenned, én már ezt is nagyra értékelem, hogy hoztál enni. – Furcsa volt, ahogy hirtelen elkezdett hadarni, de inkább ráhagytam. Bizonyára a szülei lehet olyanok, hogyha egy számukra idegennel látják a fiúkat, akkor bizony olyan fegyelmezési módszerekre is képesek elvetemülni, hogy csak lesni lehet. Nem is fogom ezzel zargatni, hiszen nem szeretném elijeszteni magamtól. Azt szeretném, hogy minél közelebb érezzen magához, hogy egyre inkább megbízzon bennem, hogy a lehető legtöbbször lehessen még ilyen csodálatos éjszakában részünk. De vajon… emlékszik rá? Tudja, mi történt, vagy annyira kiütötte magát, hogy egyáltalán semmi emlékképe nincs? Kíváncsi lennék, de, ha rákérdeznék, bizonyára levágná, hogy valami nagydologról van szó, aztán még az is lehet, én jönnék ki rosszul, mert alapjáraton ő nem adta volna át így magát nekem. Jól meg kell fontolnom, mikor, mit, és hogyan mondok neki, hiszen olyan akár egy porcelánbaba. Nem csak külsőre, hanem belsőre is olyan törékenynek tűnik, márpedig én meg akarom tartani, többet akarok tőle. Bár, igazán nem bánnám, ha emlékezne, és úgy beszélgetnénk most. Viszont nagyon is úgy érzem, a megérzéseim azt súgják, hogy ez nem így van. Egyszer pedig muszáj leszek vele megbeszélni a történteket. Nem csak részegen szeretném őt, hanem józanon is.

-        Egyébként – köszörülte meg a torkát. – Mi történt az este? Mármint ne érts félre, vannak képeim róla, de mégse… áll össze a kép – nevetett fel, pirulva döntve előre fejét, hogy az első falatokat elkezdje enni.

Nem gondoltam, hogy ilyen hamar sor fog kerülni erre a témára. Sokkal inkább azt hittem, hogy irtózni fog tőle, ráadásul még talán távolságtartóbb is lesz, mert annyira szégyelli magát az egészért. Viszont egy biztos, a lényegre nem emlékszik. Milyen kár! Ezt hogy adagoljam be neki finoman?

Jimin POV

V igazán dicséretre méltó reggelivel toppant be a szobába, mikor én már szinte biztosra vettem, képes volt itt hagyni egy számomra még mindig ismeretlen helyen, teljesen egyedül. Ám sokkal inkább foglalkoztatott a levél tartalma és annak írója, habár kiléte számomra még igencsak homályos volt, pont, mint az előző este történései. Gondolkodhatok hosszas időn keresztül, jelen esetben választ nem kapok, legalábbis így gondolom. Még mielőtt túlságosan is elmerültem volna a gondolataimban, V a nagy tálcával és ínycsiklandozóan illatozó étellel megjelent, így a felé érzett dühöm rögtön elszállt, hiszen mégsem hagyott itt, csupán reggeliért ment. Még épp sikerült elrejtenem a borítékot a párna alá. Ha a tudatalattimba rejtett ötletre hallgatnék, azt mondanám, V írta ezt. Ám ez igencsak badarságnak tűnne. Alig ismer még, máris szerelmet vallana? Jobbnak láttam hallgatni a dologról, mostanra biztosan.

Viszont ha nem ő, ki írta?

Habár mindig figyelek magamra és megjelenésemre, amint egy kis felesleg felszökik, máris igyekszek ledolgozni, jelen esetben nem érdekelt, hány réteg háj sző majd át, a hirtelen érkezett reggelinek nem tudtam ellenállni. Képes volt még a fejfájásról is elterelni egy kicsit a figyelmem. V-t néztem, amint egy újabb adagot emeltem ajkaimhoz, az iménti kérdés látszólag kifogott rajta, hiszen erősen kereste a szavakat, mit is mondjon. Mit ne mondjak, valamilyen szinten nekem is kínos volt rákérdezni, bárcsak tudnám, miért.

- Ne fáraszd magad V. Tudom, mi történt - mondtam teli szájjal, mégis komoly hangon. A fiú szemei hirtelen akkorák lettek, mint a piros alma a tálcán, aminek talán a legjobban örültem. Talán megemlítettem neki korábban vagy csak jól tippelt, a kedvenc gyümölcsöm csücsült a sarokban. Nincs is finomabb alma Goyohan almáinál, ezt úgy állítom, hogy máshonnan nem volt alkalmam kóstolni. Hát itt a remek alkalom!

- Tudod? - kérdezte kissé meglepett hangom.

- Tudom, és ne is próbáld tagadni. Nem vagyok én olyan buta - bólogattam.

- Nos, akkor azt hiszem, nem kell magyarázkodnom... De talán valamelyest bocsánatkéréssel tartozom - vakarta meg tarkóját és szép barna íriszeit rám emelte.

Felkuncogtam, hiszen most rajtam volt a sor, hogy nevessek az ő reakcióján, tegnap neki is rengeteg alkalma volt ezt megtenni

- Mégsem bírod annyira az italt, mint ahogy előadod magad, és neked is homály minden, igazam van?